A számtalan területre és egyedi államra szétforgácsolt Németországban a XIX. század elején nemzeti mozgalom alakult ki, amely követelte az egységes német állam létrehozását. A követeléssel kapcsolatos viták végighúzódtak az egész XIX. századon.
Politikailag a liberálisok álltak szemben a konzervatívokkal. A liberálisok a német nemzeti állam megteremtéséért szálltak síkra. Ebben a francia forradalom céljait akarták megvalósítani: uralkodjék a népszuverenitás, a polgári jogegyenlőség és a szabadság. A konzervatívok szembehelyezkedtek ezzel az elképzeléssel. Ragaszkodtak a kis államok status guójához, fenn akarták tartani az abszolutisztikusán kormányzott hercegségeket, a rendi államként megszervezett területi államokat.
Napóleon katonai veresége után elnyomták a liberálisok által vezetett nemzeti szabadságmozgalmat. 1815-ben a Bécsi Kongresszus átrendezte Európát, erőszakkal visszaszorította a szabadságmozgalmakat, Németországban hosszú évekre győzött a politikai restauráció.
1848 újra fellendülést hozott, de a haladó, szabadságszerető erők ismét vereséget szenvedlek. Németország első szabad alkotmánya, a Majna melletti Frankfurtban a Szt Pál-templomban felvázolt alkotmány soha nem lépett hatályba, és 1849-ben kudarcot vallott az a törekvés, hogy Németországot egy szabad alkotmány szellemében egyesítsék.
Németország nemzeti egysége csak 1870/71-ben született meg: a Német Birodalom 1871. január 1-jén alakult meg, élén egy császárral, másfelöl egy olyan alkotmánnyal, amely nem tartalmazott alapjogokat.
Az egységes államért folyó politikai küzdelemmel párhuzamosan a jog területén is folyt a harc az egység megteremtéséért, mert Németország nem csak államszervezeti szempontból, hanem jogilag is szét volt forgácsolódva.
Az első nagy vitára a XIX. sz. elején került sor, mégpedig azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogyan lehetne az összes német állam számára egységes polgári jogot, büntetőjogot és eljárásjogot teremteni. Ez volt az úgynevezett kodifikációs vita, amely 1814-ben folyt két neves jogászprofesszor, a heidelbergi Anton Friedrich Justus Thibaut és a berlini Friedrich Carl von Savigny között. Azon vitatkoztak, hogy a német városok és tartományok kormányai szövetkezzenek-e és dolgozzanak-e ki egy egységes törvénykönyvet egész Németország számára.
Thibaut Über die Notwendigkeit eines allgemeinen bürgerlichen Rechts für Deutschland (Az általános polgári jog szükségességéről Németországban") c. művében igennel válaszolt a kérdésre. Thibaut - mint azt már müvének címe is mutatja - össznémet kodifikációt követelt, mégpedig a Code civil mintájára. Thibaut a liberális, demokratikus politika képviselője volt, ennek megfelelően a létrehozandó német törvénykönyv révén a társadalmi rendszer felvilágosodott és liberális szellemű reformját remélte elérhetőnek. Olyan törvénykönyvet szorgalmazott, amely a polgári egyenlőség és szabadság elvét hivatott megvalósítani.
- 275/276 -
Savigny a fenti javaslatokra Vom Beruf unsrer Zeit für Gesetzgebung und Rechtswissenschaft (Korunk feladata törvényhozás és a jogtudomány terén) c. írásában válaszolt. Szembehelyezkedett a németországi kodifikációval. Véleménye szerint a jog nem keletkezhet többségi határozatokkal, hanem a jog valami olyasmi, ami a népben "szervesen" fejlődik, ami a "nép szellemében", vagyis mindenki meggyőződésében jelen van, és amit ott fel kell deríteni. Savigny abból indult ki, hogy a tanult jogászok mint a jog reprezentánsainak feladata a nép körében élő jog empirikus történelmi módszerekkel történő meghatározása.
Savigny számára ebből következett a jogtudósok feladata: a népszellem feltárása és megállapítása. Csak miután a jogászok történelmi kutatómunkával ezt felkutatták, azt követően lehet törvényhozásra gondolni, amellyel az ily módon feltárt jogot írásban rögzítik.
A vitában - és ezt hangsúlyozni kell - nem az volt a kérdés, hogy szükség van-e egyáltalán az egységes jogra. Abban mindenki egyetértett, hogy a német városokban és tartományokban egységes jogra van szükség. A vita csak arról folyt, hogyan, milyen úton-módon lehetne a jogegységesítést végrehajtani.
Az egységes jog létrehozásának módjáról szóló vita politikai hátterében a létrehozandó jog tartalma állt. Bár ez kifejezetten sohasem állt az érvelések középpontjában, kézenfekvő volt, hogy a Németország jogának egységesítéséhez vezető úton különböző elveket kívánnak megvalósítani. Vagyis az 1814-ben napirendre került kodifikáció a francia forradalom alapelveihez igazodva minden állampolgár egyenlőségének és szabadságának alapelvét valósította volna meg.
Pontosan ez volt Thibaut célja is. Thibaut az ancien régime struktúráinak ellensége volt, és liberálisként a németországi polgári viszonyok azon jogpolitikai mércék szerint történő kodifikálásáért harcolt, amelyek Franciaország forradalmi törvénykönyveinek alapját képezték.
Savigny politikailag ezzel ellentétes álláspontot képviselt. Az arisztokrata kultúra politikailag konzervatív képviselője volt; elutasította a francia forradalom egyenlőség- és szabadságeszméit és az azok hátterét képező felvilágosodást. Szembehelyezkedett a kodifikációval, mert - joggal - tartott annak liberális, a szabadság eszméjét érvényesítő kialakításától. Savigny olyan értelemben ragaszkodott a tudományos hagyományokhoz, mint korának a szabadságra irányuló törekvései elleni védőbástyához; semmiféle társadalmi változást nem szeretett volna jogszabályokkal alátámasztani és támogatni.
Heinrich Heine kigúnyolta a "a Pandekták elegáns, nyalka, édeskés trubadúrját", számára Savigny tudományos programjával a porosz reakciót testesítette meg. Hegel is megjegyezte, hogy "egy képzelt nemzettől vagy a jogásztársadalomtól elvitatni azt, hogy képes egy törvénykönyv megalkotására, a legnagyobb szégyen, ami a nemzettel vagy ezzel a társadalmi réteggel megeshet."
Savignynak sikerült keresztülvinnie akaratát. A kodifikációs vita 1814-ben zajlott, az európai politikai restauráció kezdetén. Nem is láttak hozzá a törvénykönyv elkészítéséhez, hanem helyette a német jogtudomány hozzáfogott a "népszellem" feltárásához. A jogászok legfontosabb tudományos tevékenysége a jogtörténeti munka lett. Teljes körűen fel akarták tárni a jog történelmi múltját, hogy ezek után valamikor sor kerülhessen a törvényhozásra. Létrejött a munkája és programja alapján történeti jogi iskolának nevezett irányzat.
Ugyanakkor a gazdasági viszonyok elodázhatatlanná tették a polgárság számára a polgári jog területének egységesítését. A XIX. század ipari társadalmának jellemzője Németországban is a mobilitás volt, ami önmagában is szükségessé tette a jog egységesítését. Ezzel összefüggésben a XIX. század folyamán ezen kívül egységesítették a postajogot, a pénzérmék rendszerét, valamint a súly- és mértékügyet.
A gazdaság fejlődése a részvényjog kodifikálását is szükségessé tette (1843), hiszen pl. a vasútépítést és más ipari nagyvállalkozásokat csak nagy számú befektető betétjével lehetett finanszírozni.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
