Az elmúlt év végén mindenki meglepetésére lemondott főjegyzői megbízatásáról. Nyílt lapokkal játszott, bár mindenki szerette és sajnálták a távozását, de mint mondta, a megváltozott megyei önkormányzati, főjegyzői szerepben nem tudott volna maximális teljesítményt nyújtani, ezért azt érzete helyesnek, ha távozik.
• Megyei főjegyzőség előtt mivel foglakozott?
1992-től 2000-ig ügyvéd voltam, saját irodámat vittem Szegeden. Rendben ment, szerettem.
• Most hirtelen milyen emlék jut eszébe először az ügyvédi korszakáról?
Volt olyan ügyfelem, aki többször is hajnali fél 3-kor keresett telefonon, egyébként olyan ügyekben, amelyek kibírták volna másnapig. Azt hiszem, hogy ezt nehéz lenne elfeledni (nevet).
• Ezért váltott?
Nem, annyira nem volt megrázó és kétségtelen, hogy jóízűen lehet ezen is derülni. Megkerestek, hogy menjek az akkori Csongrád Megyei Közigazgatási Hivatalba, a Hatósági Osztályra dolgozni. Nagyon szerettem, anyakönyvi, okmányirodai felügyelő, illetékügyi másodfok is voltam. Szép hatósági területek. Később a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség igazgató-helyettese (amely akkor már a Közigazgatási Hivatal szakigazgatási szerve volt), majd évekig igazgatója lettem. Az államigazgatásnak, közigazgatásnak akkor éppen a régiókba szervezése folyt. Az összevont regionális szervezetben felelős pozíciót ajánlottak, de inkább továbbléptem. Kisebb szünet után 2009-ben pályáztam a Csongrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése által kiírt főjegyzői posztra. Annak ellenére, hogy az akkori közgyűlésben nem igazán ismertek, egyöntetű támogatást kaptam, kinevezésemet minden közgyűlési tag támogatta szavazatával. Jó kezdésnek tekintettem, bár az is igaz, hogy 8 éves ügyvédi, 8 éves közigazgatási, ezen belül vezetői gyakorlattal rendelkezve okkal tekinthettek felkészültnek e feladatra. Nagy erővel és nagy kedvvel láttam munkához.
• A mindennapokban jelentkeztek a jegyzői élet szokásos súrlódásai? Nem könnyű a törvényesség őrzése.
A közgyűlés elnökével a kezdetektől jól együtt tudtunk dolgozni. Azt is gondolom, hogy bizonyos szempontból sajátos viszonyban. Előfordult, hogy azért kérdezte a véleményemet, mert - mint mondta - biztos volt abban, hogy elmondom az igazat. Ez így is történt Mindig őszinte emberként jártam el, s ezt a tulajdonságomat a mai napig megőriztem.
• Törvényességi kérdésekben gyakran kellett szólnia?
Természetesen, hiszen minden ügyet megnéztem, de az is általános gyakorlat, hogy Elnök asszony azt mondta, azt érti, hogy mit nem lehet, de arra kíváncsi, hogy mit, illetve hogyan lehet. Nincs is ebben semmi baj, ha van megoldás, azt meg lehet találni.
• És amikor nincs? Ilyen esetben milyen utat választott?
A törvényességi ellenőrzés kemény munkát jelentett, de ha - igazából nem gyakran - azt kellett mondanom, hogy valami sehogyan sem megy, akkor azt az elnök elfogadta. Nem mondom, hogy nagyon örült volna (ismét nevet), de törvénytelenséget nem kockáztatott. Főjegyzőként, jegyzőként az ember kirakatban táncol, a közgyűlés tagjai közül sokan képzett jogászok voltak, önkormányzati tapasztalattal rendelkeztek, egy jogi hibás előterjesztést képesek lettek volna ízekre szedni.
• Mondana néhány adatot a működéséről?
Főjegyzőségem három éve alatt 39 közgyűlést tartottak. A Csongrád Megyei Önkormányzat több mint 30 intézményt tartott fenn, ami kiegészült társasságokkal (pl. Ópusztaszeri Emlékpark, Rendezvényház stb.) Az intézményhálózatban mintegy 5000 ember dolgozott, a Hivatalban 87 munkatárssal működött. Az önkormányzati költségvetés 2011-ben 22 milliárd forintra rúgott.
• És most?
Tudomásom szerint 2012-re a költségvetés mintegy 250 milliós, a hivatali munkatársak száma az elnök és az alelnökök nélkül kb. 22 fő. Az intézmények elkerültek. A költségvetés mindig szűkösnek bizonyult, Csongrád megye biztosan nem kapott a működéshez, fejlesztéshez elegendő forrásokat.
• Uniós támogatásokhoz sem fértek hozzá?
Sőt, elég sokat szereztünk 600 millió forintot az Ópusztaszeri Emlékparkra, több pályázatot nyertünk kórházi fejlesztésekre, az iskoláknak, a Rendezvényházra. De általában az önrészre sem volt rögtön pénz. A körülményekhez és a forráshiányhoz képest a megye elégedett lehet a
- 6/7 -
pályázati fejlesztésekkel. Mindennek ára volt. Hitelfelvételre, kötvénykibocsátásra kényszerültünk, illetve a kötvénykibocsátás még az én hivatali időm előtt indult.
• Hogyan készültek fel az EU-források megszerzésére és felhasználására?
Szövetségben az elnökkel. Rendkívül jó érzékkel inspirálta a hat fős elkülönült pályázatíró, pályázatfigyelő csoport létrehozását. Ők figyelték, hogy melyik pályázaton érdemes indulnunk, melyiken mennyi az önrész, megírták a pályázatot, menedzselték a megvalósítást. Egy fiatal közgazdász, Laci István vezetésével.
• 2011-ben a legnagyobb feladat a hivatali, önkormányzati szerep csökkenéséből adódott. Hogyan élték meg ezt?
2011. december 29-éig dolgoztam. Nem tagadom, hogy a vége nagyon fárasztó időszak volt. Az átszervezés nem csak szakmai, hanem emberi-vezetői képességeimet is teljes mértékben igénybe vette. Vezetőként a szervezettel, a munkatársakkal kellett törődnöm. Rossz volt látni, ahogy a megyei szerep alapvető változása következtében, az eluralkodó bizonytalanság miatt a korábban fiatalos, lendületes csapat folyamatosan leépült. Aki megtehette, mert volt más lehetősége, ajánlata, az mielőbb távozott. Decemberben már csak kb. hatvanan voltak, bő huszan addigra elmentek. A vége kifejezetten megrendítő lett. Volt, aki nyugdíjba vonult, volt, akit átvett a kormányhivatal, az ő sorsuk rendeződött. Maradtak kb. tízen érettségivel, nekik akkor nem tudtunk munkát adni. Ez a 60 körüli vagy 80 feletti létszámhoz viszonyítva kívülállónak talán nem rossz arány, de nekem minden egyes fennmaradó, megoldatlan munkatárs maga a tragédia volt. Már nem tartok közvetlen kapcsolatot a Megyei Önkormányzati Hivatallal, de abban bízom, hogy a megmaradó kéttucatnyi munkatársnak ez a ciklus már nem hoz újabb megrázó leépítést.
• Tud arról, hogy a lemondást követően kiírt főjegyzői pályázat nem volt eredményes? Mit gondol, miért nem? Hallotta, hogy csak egy fő pályázott?
Erről nem tudok igazából semmit. Az mindenesetre beszédes szám, hogy más területeken nem ritka a több tucat, sőt konkrét esetben akár 130 fő jelentkezése. Nem könnyű manapság jegyzőként dolgozni. Elég csak az elmúlt időszakban átélt jogszabály dömpingre utalni.
• Valahogy Ön is megbirkózott ezzel...
Nem is tudom, hogy sikerült. Képzelje, azt például a szerencsének tudom be, hogy - még ha az utolsó pillanatban is - időben értesültem egy olyan fontos kérdésről, mint hogy az intézmények átadása-átvétele esetében a felmentési szabályokat kell-e, illetve mennyiben kell alkalmazni. Magyarul, hogy a felmentési időre mi jár azoknak a munkatársaknak, akiket nem vesz át a kormányhivatal, nem mennek nyugdíjba sem és így szűnik meg a jogviszonyuk. Ezzel nem lehetett viccelni, a mi 10 emberünk mögött 10 család állt. Véletlenül a kezembe került az esztergomi intézmények átvételéről szóló törvény, s abból derült ki, mert abban szerepelt az a módosító rendelkezés, hogy ilyen esetben nem jár a felmentési időre pénz. Belegondolni is rossz, mi lett volna, ha nem veszem észre időben.
• Konkrétan hogy vette észre?
Egyszerűen szakmailag érdekelt a törvény, mert ilyet még nem láttam. És ennek olvasása során bukkantam az említett szabályra. Az én problémám eltörpült azok baja mellett, akikre a rendelkezés vonatkozott, még akkor is, ha összesöpörtünk minden pénzt, hogy a jogviszonyukat elveszítő, tipikusan ügykezelő kollégák munkáját valamennyire el tudjuk ismerni. Nem lehetett hatalmas összeg, nem volt miből annak lennie, de minden segítség jó helyre ment és a munkatársak megdolgoztak érte.
• Az intézmények átadása is drámaian zajlott?
Az az érdekes, hogy az én tapasztalataim szerint nem. Az természetes, hogy az intézményekben mindenki - vezetők, beosztottak - együttműködött, az intézmények gőzerővel dolgoztak, az átadás-átvételi dokumentumokat az utolsó munkanapomon írtuk alá. Amennyire megrázott a hivatali, a személyzeti intézkedéssorozat, annyira gördülékenyen ment az intézmények átadása. Igaz, hogy megfeszített, kemény munkát követelt mindkét oldalon, átadótól, átvevőtől egyaránt. Becsülettel tudtam lezárni az évet.
■ Milyen érzések kavarognak Önben a lemondásával kapcsolatban?
Mindannyian arra törekszünk, hogy a munkahelyünkön értelmes és hasznos munkát végezzünk, tisztességes fizetésért és közben jól érezzük magunkat. Nálam ez utóbbi, a jó érzés gyakran a legfontosabb. Kedveltem a testületet, az Elnök asszonnyal nagyon korrekt a kapcsolatom. De a terület-fejlesztés nem fedi le az ambícióimat. Én a klasszikus jegyzői, főjegyzői, igazgatási feladatokat szeretem. Lehettem volna tovább is főjegyző - kapacitáltak is kedvesen többen is, kiemelten a Közgyűlés, az Elnök asszony -, de akkor nem éreztem volna, hogy hasznot hajtok és hogy jó, hogy dolgozom. A jegyző kollégák biztosan megértik azt is, hogy mekkora fájdalom látni, mi több, levezényelni, ahogy egy szépen összekovácsolt közösség felbomlik. Nézze, a jegyző is ember. Sokat kivett belőlem ez az időszak. Úgy gondolom, hogy jól döntöttem, de legalábbis tisztességesen.
• A család hogy fogadta a változást?
Elfogadták, megértették. A (háromból) legkisebb gyermekem kifejezetten örült, hogy többet leszünk együtt.
• Most a kivárás időszakában mire fókuszál? Mi az, ami szakmailag a leginkább érdekli?
A legizgalmasabbnak a járások kialakítását tartom, a koncepciókat, tervezeteket figyelem, tanulmányozom. Ismerem az okmányirodai-, anyakönyvi ügyintézést (tanultam is, felügyeltem is), a fogyasztóvédelmi múltam miatt a szabálysértési ügyek is közel állnak hozzám. A járási hivatalokban a klasszikus igazgatás jelenik meg új struktúrában. Ugyanazok a készségek kellenek ahhoz is, mint amit pályám korábbi szakaszában is hasznosíthattam. Azt nem tudom, hogy a választási igazgatási feladatok pontosan hova kerülnek, de főjegyzőként abban is otthon vagyok, persze az okmányirodai-, informatikai hálózatra építve.
A legfontosabbnak továbbra is azt tartom, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. A munkahelyen és az élet egyéb területén. Ezt kívánom egyébként minden közszolgának. Ha belegondol, nehezen tudnék szebb jókívánsággal elköszönni. ■
Visszaugrás
