A Gt. különbséget tesz a tagok által szolgáltatott vagyoni hozzájárulásból "összeálló" jegyzett tőke (törzstőke) védelmét biztosító rendelkezések, és a társaság működése során szerzett javakból történő kifizetés, vagyis a saját tőke jegyzett tőkén kívüli elemei terhére megvalósuló vagyonjuttatási lehetőségeket korlátozó szabályok között. E különbségtételre reflektált a Büntető Törvénykönyv (1978. évi IV. törvény) 2007 nyarán hatályba lépett módosítása is, amely a törzstőke, illetve alaptőke jogellenes elvonása helyett a "saját tőke védelmét" állította büntetőjogi szabályozás középpontjába. (Lásd a Btk. 298/B. §-át, amely kimondja, hogy "A jogi személyiséggel rendelkező gazdálkodó szervezet vezető állású személye, aki a társaság saját tőkéjét részben vagy egészben jogosulatlanul elvonja", bűntettet követ el).
A Gt.-nek a kft.-re vonatkozó hitelezővédelmi rendelkezései követik továbbá a 2. számú társasági jogi irányelvben foglaltakat is, noha az irányelv hatálya csak a nyilvánosan működő részvénytársaságra terjed ki.
3.1.1. A 2. számú társasági jogi irányelv 12. cikke szerint "A jegyzett tőke leszállítására vonatkozó rendelkezésekre is figyelemmel, a részvényesek nem mentesülhetnek a vagyoni hozzájárulások szolgáltatásának kötelezettsége alól".
A Gt. 118. § (1) bekezdése - az irányelvi rendelkezéssel összhangban - rögzíti a következőket: "A társaság tagjai kötelesek a pénzbeli hozzájárulást befizetni és a nem pénzbeli hozzájárulást rendelkezésre bocsátani. A társasági tagok nem mentesíthetők a befizetés alól, és a társasággal szemben beszámításnak sincs helye".
Kisfaludi elemzése felhívja a figyelmet az ún. reális teljesítés követelményére, amelyből következik, hogy "a tagok nem mentesíthetők a vagyoni hozzájárulás teljesítésének kötelezettsége alól [Gt. 118. § (1) bek.], hiszen a tagok ilyen értelmű megegyezésének harmadik személyekre (nevezetesen a hitelezőkre) való kihatása is lenne. A vagyoni hozzájárulás reális teljesítésének elvét oly módon sem lehet hatástalanítani, hogy a tag a társasággal szembeni követelésébe való beszámítással próbálja meg letudni kötelezettségét". (Lásd Kisfaludi: i. m. 355. oldal).
A társasággal szembeni beszámítás lehetősége kizárásának jellemzően a törzstőke felemelése során szolgáltatandó vagyoni hozzájárulás vonatkozásában lehet relevanciája. Annak természetesen nincs akadálya, hogy a társaság vagy annak tagja az egymással kötött polgári jogi megállapodások elszámolása során éljen beszámítással.
3.1.2. A Gt. - tárgyunk szempontjából talán legfontosabb előírása - a 118. § (2) bekezdésében került kimondásra. Eszerint: "A társaság fennállása alatt a tag az általa teljesített vagyoni hozzájárulást - a tőkeleszállítás esetét kivéve - a társaságtól nem követelheti vissza."
A kft. működése során a tagok összessége sem határozhat úgy - egyhangú taggyűlési határozattal vagy a társasági szerződésben -, hogy a tagok, illetve valamelyik tag meghatározott esetben (pl. előre rögzített feltétel bekövetkezésekor) igényt tarthatna a korábban szolgáltatott vagyoni hozzájárulása kiadására (kifizetésére) úgy, hogy azt nem előzi meg a törzstőke szabályszerű leszállítása. Az esetleges ilyen tartalmú szerződéses kikötés semmis. (A Gt. eltérően a közkereseti társaságra irányadó 102. §-tól, arra sem ad lehetőséget, hogy a tag kilépjen a kft.-ből, és ennek során elszámoljon a társasággal).
A törvényalkotó említett kategorikus tiltása nem függ attól sem, hogy a társaság vagyoni helyzete egyébként lehetőséget adna-e a kifizetésre (visszafizetésre), okozna-e a tag javára való juttatás valamilyen mértékű hitelezői kockázatot. (Ennek a körülménynek abból a szempontból van jelentősége, hogy a társaság jegyzett tőkéjének sikeres leszállítására értelemszerűen nagyobb az esély akkor, ha az nem veszélyezteti a társaság hitelezőinek érdekeit).
A törzstőke leszállítás szabályainak (Gt. 159-164. §) betartását végső soron a tőkeleszállítás bejegyzéséről határozó cégbíróság ellenőrzi. Ennek kapcsán a törvényességi felügyeleti funkciót ellátó cégbíróság megvizsgálja, hogy sor került-e a hitelezők megfelelő biztosítékkal történő ellátására, vagy - figyelemmel a Gt. 162. § (3) bekezdésében írottakra - a hitelező biztosíték igénylésére nem volt jogosult. A Gt. 164. § (2) bekezdése alapján "A törzstőke leszállítás alapján a tagoknak kifizetéseket csak a tőkeleszállítás cégjegyzékbe történt bejegyzése után szabad teljesíteni".
A tőkevédelmi előírás a társaság megszűnése esetén is betartásra kerül. Ha a kft. általános jogutódlással szűnik meg (alakul át zártkörűen működő részvénytársasággá) a hitelezők biztosítékkal való ellátásának kötelezettsége - a Gt. 76. §-ában foglaltak alapján - akkor merül fel, "ha a jogutód gazdasági társaság saját tőkéjének összege kevesebb, mint a jogelőd gazdasági társaságé volt az átalakulás elhatározásakor."
A kft. jogutód nélküli megszűnése esetén, a vagyoni hozzájárulás kiadására csak akkor kerülhet sor, ha a társaság eleget tett valamennyi tartozása megfizetésének, ideértve a fel nem használt pótbefizetés visszafizetésének kötelezettségét is. A Gt. 165. § (2) bekezdése szerint "A társaság jogutód nélküli megszűnése esetében a hitelezők kielégítése után fennmaradó vagyonból először a pótbefizetéseket kell visszatéríteni, majd a további részt - a társasági szerződés eltérő rendelkezése hiányában - a törzsbetétek arányában kell felosztani a társaság tagjai között."
A Gt. 131. §-a - összhangban a 2. számú társasági jogi irányelv 15. cikkében foglaltakkal - aprólékosan meghatározott feltételek teljesülésétől teszi függővé, hogy a kft a működése során saját tőkéjéből, a tagok javára - azok tagsági jogviszonyára figyelemmel - kifizetéseket jogszerűen teljesíthessen. Mint azt Kisfaludi megállapítja: "a társasági jognak gondoskodnia kell arról, hogy a társaság vagyonát ne lehessen csökkenteni oly módon, hogy ezzel a hitelezők igényeinek kielégítésére szolgáló, a hitelezők által kockázatuk felmerülésekor figyelembe vehető társasági vagyon csökkenjen". (Lásd Kisfaludi: i. m. 399. oldal). A Gt. 131. § (1) bekezdése utolsó mondata - még ha a kft. rendelkezésére is áll a felosztható tárgyévi adózott eredmény - a tagok részére történő kifizetést megtiltja, ha "a társaságnak a számviteli törvény szerint helyesbített saját tőkéje nem éri el vagy a kifizetés következtében nem érné el a társaság törzstőkéjét."
Ugyanezen paragrafus (2) bekezdése pedig egyértelművé teszi, hogy a "kifizetés" kifejezés nem csupán a pénzben teljesített osztalékot (osztalékelőleget) jelenti, hanem az vonatkozik (a korlátozó, illetve tiltó szabályok hatálya kiterjed) a tag részére nyújtott "nem pénzbeli vagyoni értékű juttatásra" is. A jogalkotói szándék egyértelmű volt: meg kívánta akadályozni az olyan gyakorlat térhódítását, amely a kifizetés elnevezésének ötletes megválasztásával ad lehetőséget a Gt. tőkevédelmi rendelkezései megkerülésére. Ezt a cél szolgálta a Gt. - előzőleg már elemzett - 134. §-a is azáltal, hogy a társasági jogi jogcímen történő kifizetésekkel azonos jogi megítélés alá vonta a polgári jogi szerződés alapján történő kifizetéseket.
A Gt. a társaság által a tagja (tagjai) részére a tagsági jogviszonyra tekintettel történő kifizetés jogszerűségét és célszerűségét biztosítandó vezette be a 131. § (3) bekezdésben az ügyvezető ún. fizetőképességi nyilatkozatát. Az ügyvezető a számviteli előfeltételek teljesülése tényének igazolása mellett arra vonatkozólag is megteszi írásos nyilatkozatát, hogy a kifizetés "nem veszélyezteti a társaság fizetőképességét, illetve a hitelezők érdekeinek érvényesülését". Ez utóbbi szempontok jelentőségére utal Kisfaludi: "Elképzelhető, hogy a tagok részéről történő kifizetés ugyan nem sérti a törvény szerint feltétlenül érvényesítendő előfeltételeket, ezeknek a többletszempontoknak azonban nem felelne meg, s ezért az ügyvezető megtagadja a pozitív nyilatkozat kiadását. E nyilatkozat nélkül pedig a társaság nem fizethet jogszerűen osztalékot." (Lásd Kisfaludi: i. m. 400. oldal).
A Gt. 131. § (3) bekezdése alapján "A nyilatkozat megtételének elmulasztásával történő kifizetéssel, illetve valótlan nyilatkozat tételével okozott károkért az ügyvezető a vezető tisztségviselőkre vonatkozó általános rendelkezések szerint felel". A vezető tisztségviselő felelősségének megállapítása lehetősége mellett a Gt. 131. § (4) bekezdése előírja, hogy "Azokat a kifizetéseket, melyeket az (1) és (3) bekezdés rendelkezései ellenére teljesítettek, a társaság részére vissza kell fizetni, feltéve, hogy a társaság bizonyítja a tag rosszhiszeműségét." Egyet lehet érteni Kisfaludival abban, hogy a tag rosszhiszeműségének bizonyítása meglehetősen nehéz feladat. Kivételt képez az az esetet, amikor a kifizetésre annak ellenére kerül sor, hogy az ügyvezető úgy nyilatkozott, hogy annak nincsenek meg a törvényi feltételei. (Lásd Kisfaludi: i. m. 400. oldal).
A Gt. az ún. társasági kifizetésekről rendelkező paragrafusokat (131-134. §) követően helyezte el azokat a rendelkezéseket, amelyek a kft. "saját üzletrészeinek" visszavásárlásáról rendelkeznek. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a megfelelő pénzügyi fedezet hiányában végrehajtott üzletrész-visszavásárlás alkalmas módszer lehet a Gt. 118. § (2) bekezdésében, valamint a 131. §-ban foglaltak kijátszására. A Gt. 135. § (2) bekezdése kimondja ezért, hogy "Tilos a saját üzletrész megvásárlása, ha a társaság osztalék fizetéséről sem határozhatna. A saját üzletrész megvásárlása fedezetének megállapításával összefüggésben a számviteli törvény szerinti beszámolóban és a közbenső mérlegben foglaltakat a mérleg fordulónapját követő hat hónapon belül lehet figyelembe venni". [Azonos tartalmú rendelkezést tartalmaz a részvénytársaságra a Gt. 223. § (4) bekezdése].
Az előzőekben ismertetett, a társaság által a tagok részére nyújtott (jogszerű vagy éppen törvénysértő) kifizetések (vagyonjuttatások) hiányában is előfordulhat, hogy a társaság súlyos veszteséget szenved el. A 2. számú társasági jogi irányelv 17. cikke erre az esetre nézve úgy rendelkezett, hogy össze kell hívni a társaság közgyűlését "annak eldöntésére, hogy a társaságot megszüntetik-e, vagy egyéb intézkedést kell-e hozni." A 17. cikk (2) bekezdése alapján a "súlyos veszteségnek tekintett összeget a tagállamok jogszabályai nem állapíthatják meg a jegyzett tőke felénél magasabb értékben."
A Gt. - csakúgy, mint a 2. számú társasági jogi irányelv rendelkezései többségénél - ebben az esetben is úgy ültette át a belső jogba az irányelvi követelményt, hogy (helyesen) túlterjeszkedett az irányelvben előírt személyi hatályon. A Gt. - a részvénytársaságra irányadó 245. § mellett - a 143. §-ban a kft. tekintetében is előírta az ügyvezető számára - a szükséges intézkedések megtétele céljából - a taggyűlés haladéktalan összehívását, ha tudomására jut, hogy
- a társaság saját tőkéje veszteség folytán a törzstőke felére csökkent, vagy
- a társaságot fizetésképtelenség fenyegeti, vagy fizetéseit megszüntette, illetve, ha vagyona tartozásait nem fedezi.
A törvény rendelkezése alapján a társaságnak legkésőbb három hónapon belül végre kell hajtania a taggyűlésen hozott határozatot, amely pótbefizetés előírásáról, a "törzstőke más módon való biztosításáról" a törzstőke leszállításáról, más társasági formába való átalakulásról, vagy a jogutód nélküli megszűnés kimondásáról szólhat. A "törzstőke más módon való biztosítása" fordulat - véleményem szerint - valójában "a saját tőke biztosítását" kellene, hogy jelentse, amely módot adna olyan, a tag (tagok) részéről teljesítendő végleges tőkejuttatásra is, amely nem a szó szoros értelmében vett törzstőke (jegyzett tőke) részeként kerül elszámolásra, ám esélyt ad a vállalkozás rentábilis működésének helyreállítására.
Az I. részben ismertetett törvényi rendelkezésekre figyelemmel, nincs jogszerű lehetőség arra, hogy a kft. tagja a korábban végleges jelleggel szolgáltatott vagyoni hozzájárulását a társaságtól úgy kapja vissza, hogy annak társaság általi teljesítését nem előzi meg a törzstőke leszállítása. A törzstőkének a Gt. szerinti leszállítása során (159-164. §) - a törvényi kivételektől eltekintve - nem mellőzhető, hogy a kft. hitelezői megfelelő biztosítékhoz jussanak: a vagyonkivonás ugyanis nem járhat kielégítési alapjuk csökkenésével, üzleti kockázatuk növekedésével.
A jogszerű tranzakcióhoz nem elegendő tehát, ha a társaság taggyűlése - akár egyhangúan elfogadott határozattal - a vagyonkivonáshoz (így a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásnak a tag részére történő kiadásához) hozzájárul. A tagok még konszenzussal sem térhetnek el a Gt. kógens hitelezővédelmi előírásától [lásd mindenekelőtt a Gt. 118. § (2) bekezdését].
A Gt. nem csupán az ingyenes, illetve a nem reális összegű ellenérték fejében történő vagyonkiadás (vagyon visszajuttatás) lehetőségét zárja ki, de azt is, hogy a társaság és a tag társasági jogi jogcímen (vagyis a tagsági jogviszonyra tekintettel) megfelelő ellenértéken visszterhes ügyletet kössön egymással. Az apporttárgy más apporttárgyra vagy pénzbeli vagyoni hozzájárulásra történő "cseréjének" lehetőségét a Gt. nem ismeri. A kógens szabályozási szemléletből pedig szükségképpen az következik, hogy csak kifejezett törvényi felhatalmazás esetén lenne mód a tagsági jogviszonyra figyelemmel olyan kölcsönös vagyonjuttatásra, amely a társaság törzstőkéjének összetételét úgy alakítja át, hogy ezt nem kíséri (alapozza meg) a jegyzett tőke leszállítása és felemelése. Elmondható tehát, hogy noha elvben nem kizárt olyan társasági jogcímen alapuló jogi konstrukció kidolgozása, amely a tag, a társaság, és a társaság hitelezőinek jogi védelemre érdemes érdekét egyaránt figyelembe veszi, ezt a Gt. hatályos előírásai nem teszik lehetővé. Megjegyzendő, hogy nincs különbség aközött, hogy a tagsági jogviszony korlátolt felelősségű társaságban vagy részvénytársaságban áll-e fenn, a részvényes - éppúgy, mint a kft. tagja - nem állapodhat meg a részvénytársasággal abban, hogy részvényesi jogait az eredetileg szolgáltatott vagyoni hozzájárulás helyett, más (utóbb szolgáltatott) apporttárgy alapján kívánja gyakorolni.
A korlátolt felelősségű társaság, mint jogi személy rendelkezik a tulajdonába tartozó javakkal. A társaság tagjaitól elkülönült jogi személyisége magában foglalja a kft. abszolút jogképességét, tekintet nélkül arra, hogy valamely vagyontárgyat (pénzeszközt) a tagok szolgáltatták-e alapításkor (a jegyzett tőke felemelésekor) a törzstőke javára, vagy a társaság működése során piaci ügylettel szerezte meg a dolog, vagyoni értékű jog feletti rendelkezési jogot biztosító tulajdonjogot.
A kft. - a Ptk. általános rendelkezései szerint - jogosult tulajdonának elidegenítésére, megterhelésére. A Gt. nem tartalmaz olyan, a tulajdonosi joggyakorlást korlátozó előírást, amely pl. megkövetelné, hogy a társaság a törzstőkéjében kimutatott eszközöket köteles lenne megőrizni a működése során jelentkező esetleges hitelezői követelések anyagi biztosítékául. Ha a társasági jog ilyen, a tulajdonos rendelkezési jogát gátló, a szerződési szabadságból következő döntési autonómiával összeegyeztethetetlen előírásokat tartalmazna, az végső soron éppen a társasági vagyon - és ezen belül a jegyzett tőke - gazdasági céljainak megvalósítását lehetetlenítené el.
A korlátolt felelősségű társaság a tulajdonost megillető jogosítványai gyakorlása során - a Ptk. rendelkezéseit figyelembe véve - dönthet arról, hogy kivel (mely természetes vagy jogi személlyel, jogi személyiség nélküli gazdasági társasággal) kíván jogügyletet létrehozni.
A Gt. nem zárja ki azt sem, hogy a kft. a tagjával, vagy tagjaival kössön polgári jogi megállapodást, feltéve, hogy betartásra kerülnek azok a garanciális rendelkezések, amelyeket hitelezővédelmi, és a társaságon belüli ún. kisebbségvédelmi szempontok indokolnak. A gazdasági társaság a tagjával kötött adásvételi szerződés alapján jogosult a tulajdonában álló dolgot tagjának átruházni, de arra is mód nyílik, hogy a társaság a tagjától vásároljon, vagy pl. csereszerződést kössenek egymással. Nincs jogi akadálya annak sem, hogy az adásvétel vagy csereügylet tárgya olyan társasági tulajdon legyen, amelyet eredetileg (alapításkor vagy a törzstőke felemelésekor) valamelyik tag nem vagyoni hozzájárulásként bocsátott a társaság rendelkezésére. Ebben az esetben ugyanis nem az apportszolgáltatást utólag megváltoztató ("felülíró") társasági jogi aktusra kerül sor, amely a törzstőkéből való vagyonkivonást okoz, hanem a szerződő felek (vagyis a tag és a társaság) olyan polgári jogi jogügyletet kötnek egymással, amely nem módosítja a múltban társasági jogi jogcímen (a tag tagsági jogviszonyára tekintettel) teljesített apportszolgáltatás tényét. Ha tehát a szerződés megfelel a Ptk. és a Gt. követelményeinek - vagyis a szerződés nem jelent kockázatot a társaság és a társaság hitelezői számára -, a tranzakció jogszerűsége (érvényessége) sem tehető kérdésessé.
A hitelezővédelmi előírások alkalmazása szempontjából fontos előkérdésnek számít, hogy a polgári jogi szerződés a Gt. 134. §-ának hatálya alá tartozik-e, és ehhez képest a társaság által teljesített szolgáltatás olyan kifizetésnek számít-e, amelyre a Gt. 131. §-ban foglaltak az irányadóak. Megítélésem szerint, a polgári jogi szerződés akkor nem tartozik a Gt. említett rendelkezéseinek hatókörébe, ha a társaság és tagja közötti visszterhes szerződés olyan feltételekkel kerül megkötésre, amely megfelel a forgalmi, piaci feltételeknek. Vagyis, amikor a megállapodást a jó gazda gondosságával eljáró gazdasági társaság abban az esetben is megkötötte volna, ha a másik fél nem rendelkezik a társaságban tagsági jogokkal. Ennek megítélését jelentős mértékben elősegíti, ha a szerződéskötés során az ügylet értékegyensúlyát független könyvvizsgáló ellenőrzi.
A dolgozat bevezetőjében megfogalmazott kérdésekre - az előzőekben részletesen ismertetett jogszabályi rendelkezésekre figyelemmel - az alábbi válaszok adhatók:
1. Nincs jogszerű lehetőség arra, hogy a tag és a korlátolt felelősségű társaság között olyan, társasági jogi jogcímen alapuló tranzakcióra kerüljön sor, amely alapján a tag által korábban nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként szolgáltatott dolog (vagyoni értékű jog, illetve dologösszesség) helyébe utóbb más apporttárgy vagy pénzbeli vagyoni hozzájárulás lépjen. Az ún. apportcsere lehetőségét a Gt. nem ismeri el, a társaság működése során annak törzstőkéjéből csak a tőkeleszállítás szabályait figyelembe véve kerülhet sor vagyonkiadásra.
2. A korlátolt felelősségű társaság és tagja jogszerűen köthet egymással visszterhes polgári jogi szerződést, amely alapján a társaság a tényleges forgalmi értéken olyan vagyontárgy tulajdonát ruházhatja át tagjára, amely dolgot (vagyoni értékű jogot, dologösszességet) eredetileg a tag nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként bocsátott a társaság rendelkezésére. A visszterhes polgári jogi jogügylet nem alakítja át a kft. törzstőkéjét, a tag által ellenértékként nyújtott pénz vagy cseretárgy nem a törzstőke részeként kerül elszámolásra.
A társaság és a tag közötti - nem tagsági jogviszonyon alapuló - megállapodás érvényes létrejöttének előfeltétele, hogy a felek mind a Ptk., mind pedig a Gt. kógens rendelkezéseit figyelembe vegyék. Kifejezett törvényi előírás hiányában is szükséges, hogy a polgári jogi szerződés tárgyát képező vagyontárgy értékét független könyvszakértő állapítsa meg, illetve ellenőrizze. (Csereszerződés esetében az ügylet tárgyát képező mindkét dolog vagy jog értékét független szakértőnek kell megállapítania.) Így lehet ugyanis megnyugtatóan igazolni, hogy a jogügylet összhangban van a társaság, és a társasági hitelezők érdekeivel. ■
Visszaugrás
