A modern képviseleti demokrácia alapvető elve a népszuverenitás, amely az általános és szabad választások eredményeként létrejövő parlament működésében testesül meg. A szabad választások lehetővé teszik, hogy a választók szavazatai eldönthessék a kormányzati hatalomért folytatott, pártok közötti versengést. A szavazatok mandátumokká alakítása minden demokráciában sajátos folyamat, amelynek a választási rendszer ad intézményes keretet. A választási rendszerek és a pártrendszerek között közvetlen viszony áll fenn, amelynek mértékét elsősorban a két rendszer jellege és típusa, illetve a társadalmi-politikai fejlemények határozzák meg. A feltűnően arányos holland választási rendszer - úgy tűnik - megtartó hatással van a pártok számát illetően, amelynek változásait az effektív pártszám is nyomon követheti. Az effektív pártszám a pártrendszeren belül zajló mennyiségi változások, illetve bizonyos erőátcsoportosítások feltérképezésére szolgál, jelentősége ezért vitathatatlan, még akkor is, ha tudjuk, hogy e mutató kevésbé érzékeny a pártrendszer ideológiai arculatváltásaira, polarizálódási vagy mérsékelődési trendjeire. A holland és a belga választási eredmények, egyfelől arra engednek következtetni, hogy e rendszerek kevésbé igazolják Duverger második törvényét, közelebb állnak viszont Sartori újrafogalmazott "szabályegyütteséhez". Másfelől a választási rendszerek mellett, a két ország társadalmi törésvonalai (számuk, jellegük, erősségük), illetve a törésvonalak mentén kibontakozó társadalmi-politikai fejlemények jelentős hatással vannak elsősorban a pártrendszer ideológiai arculatváltásaira, illetve a politikai erőviszonyok átrendeződésére, mely a maga során rányomja bélyegét a pártok számszerinti változásaira is. Az elemzésből kiderül, hogy a választási rendszerek, a pártrendszerek és a társadalmi-politikai változások között komplex összefüggések vannak, amint arra Lijphart is felhívta a figyelmet.
Free elections, based upon the principle of popular sovereignty, establish a democratic government sustained by the consent of the people. An election is a formal decision-making process, a tool for selecting representatives by the people. Modern representative democracy usually operates with free elections. Elections determine the winning party or parties by transforming votes to seats. In other words, an electoral system is a set of rules that determines the way elections are conducted and its results. The most popular electoral systems are the first-past-the-post system, the majority system and proportional representation. The Dutch electoral system uses a "pure" form of proportional representation, which results in the distribution of seats reflecting the political preferences of the voters.
The present paper first examines the Dutch party system, followed by the Dutch general elections held in 2017, emphasizing the highly proportional feature of the Dutch electoral system by using four indexes measuring the disproportionality of the system. Then, it tries to show that in The Netherlands as well as in Belgium, the highly proportional system does not favour multipartism as Duverger's second law holds, but it does not have significant effects on the party system (as Sartori holds), as far as the number of parties are concerned. It turns out, that some social and political events have much more effects on the number of parties than the electoral system does in both countries. The final conclusion of this paper is that there is a complex and strong interdependency between the electoral systems, the party systems and some of the social and political (including constitutional) changes in both countries.
Keywords: Pillars, Proportionality, Loosmore-Hanby index, Effective number of parties, Duverger's Laws
Jelen tanulmány a teljesség igénye nélkül vállalkozik a holland választási rendszer elemzésére, különös tekintettel a szavazatok mandátumokká alakításának folyamatára. Ezt megelőzően azonban a holland pártrendszer rövid bemutatását tűzi ki célul, nem a holland politika "szélesebb körű" bemutatásáért, hanem el-
- 69/70 -
sősorban azért, mert többen[1] rámutatnak arra, hogy a pártrendszerek és a választási rendszerek között szoros interdependencia figyelhető meg. Amint Sartori is hangsúlyozza, a választási rendszer (ok) hatást gyakorol a pártrendszerre, elsősorban a pártok számára (okozat).[2] A választási eredmények tükrében a tanulmány fokozottabb hangsúlyt fektet a pártok súlyozására (a mandátumokból való részesdésük arányában), illetve azokra a társadalmi-politikai változásokra, amelyek jelentős hatást gyakoroltak a holland pártrendszerre az 1945-2002 közötti időszakban. Annak érdekében, hogy e hatások "beszédesebbek" legyenek az olvasó számára, belga (részletesebb), izraeli, és egy-két alkalommal - utalás szinten - magyar választási részeredményeket is ismertetek. Belgium esetében röviden bemutatom az 1945-1971 közötti társadalmi-politikai eseményeket, illetve az alkotmányos reform lényegét is, mivel e fejlemények magyarázattal szolgálnak a pártrendszer, 1971-ben tapasztalható nagyívű változására.
Az 1806-ban, a Napóleon által létrehozott Holland Királyság a francia kivonulást követően (1813) is megmaradt, és az 1814-es alkotmány megteremtette az alkotmányos királyság alapjait. Az 1848-as új alapokmány képezi (némi módosításokkal) a ma is érvényben lévő alkotmányt. A törvényhozó hatalmat a korona és a parlament közösen testesíti meg, annál is inkább, mert a király és a parlament között összhang van. Hollandiában hagyománnyá erősödött a demokrácia, a monarchia és a nemzeti összetartás hármasa, olyannyira, hogy a holland társadalom összetartástudatának, a korona, a parlament és a kormány együttműködésének és összhangjának fontosságát még az alkotmány is kiemeli.[3]
A legfontosabb törvényhozó szerv a kétkamarás parlament. Az első kamara 75 tagját a 12 tartományi kormányzat választja, az alsóház 150 képviselője pedig a választópolgárok közvetlen választása útján jut be a parlamentbe.
A holland társadalom olyan alapértékeken és hagyományokon nyugvó rendszer, amely a társas együttélés egységére készteti a különböző ideológiákat és álláspontokat magukénak mondható politikai erőket. A holland politikai rendszert
- 70/71 -
Lijphart óta a konszocionális rendszerek etalonjaként emlegetik,[4] amelynek értelmében a társadalmi szubkultúrák elitjei kiegyeznek egymással, együttműködnek, egymáshoz alkalmazkodva rendezkednek be (Politics of accomodation),[5] és ez irányú törekvéseik fölülírják az egymással szemben álló felek konfrontációját (Adversary politics). A pártok elsődleges célja a különböző szubkultúrák létének, és egyben integritásának biztosítása, mely az alapját képezheti a folyamatosságot fenntartó és a stabil kormányzás alapját megteremtő együttműködésnek. Az egyes csoportok magas fokú autonómiája egy sajátos, oszloposodott társadalmat[6] hozott létre, nem véletlen tehát, hogy e mély tagolódásokat az együttműködésre sarkalló kiegyezéses politika tartja össze. A holland társadalmat olyan szubkultúrák szövik át, amelyek meggátolják az egyes kultúrák össztársadalmi létben való feloldódását, azáltal, hogy értékmegőrző és identitáserősítő szervezeteket hoznak létre.[7]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
