A modern képviseleti demokrácia alapvető elve a népszuverenitás, amely az általános és szabad választások eredményeként létrejövő parlament működésében testesül meg. A szabad választások lehetővé teszik, hogy a választók szavazatai eldönthessék a kormányzati hatalomért folytatott, pártok közötti versengést. A szavazatok mandátumokká alakítása minden demokráciában sajátos folyamat, amelynek a választási rendszer ad intézményes keretet. A választási rendszerek és a pártrendszerek között közvetlen viszony áll fenn, amelynek mértékét elsősorban a két rendszer jellege és típusa, illetve a társadalmi-politikai fejlemények határozzák meg. A feltűnően arányos holland választási rendszer - úgy tűnik - megtartó hatással van a pártok számát illetően, amelynek változásait az effektív pártszám is nyomon követheti. Az effektív pártszám a pártrendszeren belül zajló mennyiségi változások, illetve bizonyos erőátcsoportosítások feltérképezésére szolgál, jelentősége ezért vitathatatlan, még akkor is, ha tudjuk, hogy e mutató kevésbé érzékeny a pártrendszer ideológiai arculatváltásaira, polarizálódási vagy mérsékelődési trendjeire. A holland és a belga választási eredmények, egyfelől arra engednek következtetni, hogy e rendszerek kevésbé igazolják Duverger második törvényét, közelebb állnak viszont Sartori újrafogalmazott "szabályegyütteséhez". Másfelől a választási rendszerek mellett, a két ország társadalmi törésvonalai (számuk, jellegük, erősségük), illetve a törésvonalak mentén kibontakozó társadalmi-politikai fejlemények jelentős hatással vannak elsősorban a pártrendszer ideológiai arculatváltásaira, illetve a politikai erőviszonyok átrendeződésére, mely a maga során rányomja bélyegét a pártok számszerinti változásaira is. Az elemzésből kiderül, hogy a választási rendszerek, a pártrendszerek és a társadalmi-politikai változások között komplex összefüggések vannak, amint arra Lijphart is felhívta a figyelmet.
Jelen tanulmány a teljesség igénye nélkül vállalkozik a holland választási rendszer elemzésére, különös tekintettel a szavazatok mandátumokká alakításának folyamatára. Ezt megelőzően azonban a holland pártrendszer rövid bemutatását tűzi ki célul, nem a holland politika "szélesebb körű" bemutatásáért, hanem el-
- 69/70 -
sősorban azért, mert többen[1] rámutatnak arra, hogy a pártrendszerek és a választási rendszerek között szoros interdependencia figyelhető meg. Amint Sartori is hangsúlyozza, a választási rendszer (ok) hatást gyakorol a pártrendszerre, elsősorban a pártok számára (okozat).[2] A választási eredmények tükrében a tanulmány fokozottabb hangsúlyt fektet a pártok súlyozására (a mandátumokból való részesdésük arányában), illetve azokra a társadalmi-politikai változásokra, amelyek jelentős hatást gyakoroltak a holland pártrendszerre az 1945-2002 közötti időszakban. Annak érdekében, hogy e hatások "beszédesebbek" legyenek az olvasó számára, belga (részletesebb), izraeli, és egy-két alkalommal - utalás szinten - magyar választási részeredményeket is ismertetek. Belgium esetében röviden bemutatom az 1945-1971 közötti társadalmi-politikai eseményeket, illetve az alkotmányos reform lényegét is, mivel e fejlemények magyarázattal szolgálnak a pártrendszer, 1971-ben tapasztalható nagyívű változására.
Az 1806-ban, a Napóleon által létrehozott Holland Királyság a francia kivonulást követően (1813) is megmaradt, és az 1814-es alkotmány megteremtette az alkotmányos királyság alapjait. Az 1848-as új alapokmány képezi (némi módosításokkal) a ma is érvényben lévő alkotmányt. A törvényhozó hatalmat a korona és a parlament közösen testesíti meg, annál is inkább, mert a király és a parlament között összhang van. Hollandiában hagyománnyá erősödött a demokrácia, a monarchia és a nemzeti összetartás hármasa, olyannyira, hogy a holland társadalom összetartástudatának, a korona, a parlament és a kormány együttműködésének és összhangjának fontosságát még az alkotmány is kiemeli.[3]
A legfontosabb törvényhozó szerv a kétkamarás parlament. Az első kamara 75 tagját a 12 tartományi kormányzat választja, az alsóház 150 képviselője pedig a választópolgárok közvetlen választása útján jut be a parlamentbe.
A holland társadalom olyan alapértékeken és hagyományokon nyugvó rendszer, amely a társas együttélés egységére készteti a különböző ideológiákat és álláspontokat magukénak mondható politikai erőket. A holland politikai rendszert
- 70/71 -
Lijphart óta a konszocionális rendszerek etalonjaként emlegetik,[4] amelynek értelmében a társadalmi szubkultúrák elitjei kiegyeznek egymással, együttműködnek, egymáshoz alkalmazkodva rendezkednek be (Politics of accomodation),[5] és ez irányú törekvéseik fölülírják az egymással szemben álló felek konfrontációját (Adversary politics). A pártok elsődleges célja a különböző szubkultúrák létének, és egyben integritásának biztosítása, mely az alapját képezheti a folyamatosságot fenntartó és a stabil kormányzás alapját megteremtő együttműködésnek. Az egyes csoportok magas fokú autonómiája egy sajátos, oszloposodott társadalmat[6] hozott létre, nem véletlen tehát, hogy e mély tagolódásokat az együttműködésre sarkalló kiegyezéses politika tartja össze. A holland társadalmat olyan szubkultúrák szövik át, amelyek meggátolják az egyes kultúrák össztársadalmi létben való feloldódását, azáltal, hogy értékmegőrző és identitáserősítő szervezeteket hoznak létre.[7]
A Sartori féle tipológia szerint a pártok számát tekintve a holland pártrendszer plurális, ideológiai szempontból mérsékelt. Nem túlzás azt állítani, hogy ez, a szubkultúrák által is tagolt társadalom már-már szegmentált, azaz fragmentált (átlagosan 9-11 parlamenti párttal), de nem polarizált.[8] Úgy tűnik, a holland pártstruktúra centripetális - középre húzó - sokpártrendszer.
Találóan jegyzi meg Blondel, hogy a holland pártrendszer tulajdonképpen a domináns párttal rendelkező és a domináns párttal nem rendelkező sokpártrendszer közötti átmenet,[9] mivel azonban ritkán fordul elő domináns párt, e rendszer közelebb áll a domináns párttal nem rendelkező pártstruktúrához (Természetesen, ez összefüggésben van a konszocionális rendszer kompromisszumkészségével).
Daalder szerint a pártok magas száma ellenére a holland rendszer nem polarizált, inkább szegmentált (azaz fragmentált, de nem polarizált), vagyis, ahogy Daalder fogalmaz, mennyiségi szempontból "polarizált", működési szempontból mérsékelt.[10]
- 71/72 -
A sajátos holland társadalmat elsősorban nem nemzetiségi, nyelvi (a belga társadalomtól eltérően) vagy ideológiai, hanem inkább vallási törésvonal szeli át, kiegészítve társadalmi-gazdasági törésvonallal.[11] A vallási törésvonal a kereszténydemokraták, illetve a liberálisok és a szociáldemokraták szembenállása mentén rajzolódott ki, míg a társadalmi-gazdasági törésvonal elsősorban a liberálisok és a szociáldemokraták között jelent meg úgy, hogy a kereszténydemokraták e két pólus közé ékelődtek be. A holland pártrendszer kevésbé érthető meg a társadalom e sajátosságainak, illetve a holland történelmi fejlődés figyelembevétele nélkül, hiszen e rendszer pluralitása, belső mozgása, változási dinamizmusa tulajdonképpen a holland társadalomra és annak változásaira adott reflexiók. Hollandia pártrendszere a holland történelem fejlődésén túl a modern ipari társadalomban kirajzolódó ellentéteket is jelentős mértékben tükrözi.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
