A védelemhez való jog különböző konkrét jogosultságokban jelenik meg. Ilyen többek között a jelenléti, terhelttel való kapcsolattartási, indítványozási stb. jog. Ide tartozik az egyik legfontosabb: az iratmegtekintése jog is. A hatékony védelem feltételezi a terhelő és mentő körülmények pontos ismeretét. Ezek a büntető iratokban találhatók. Egyetlen védő sem fejthet ki hatékony védelmet az iratok ismeretének hiányában.
A hatályos magyar Be. a védői irat megtekintése jogot a terhelti jogokra visszautalóan szabályozza, amely nem szerencsés törvényszerkesztési megoldás. Az 1998. XIX. tv., az új Be. ezt feloldotta és a védői jogosítványok között, önállóan jelzi a védő ügymegismerését. Annyiban szűkítve a jelenlegit, hogy csak az általa vagy a terhelt által indítványozott tanúk vallomását ismerheti meg a nyomozás során. Fő szabálynak továbbra is a nyomozás befejezésekori teljesség maradt, míg a nyomozás ideje alatt az egyes jelenléthez kapcsolódó nyomozási cselekmények (szemle, felismerésre bemutatás, bizonyítási kísérlet, szakértő meghallgatása, szakvélemény) iratainak megismerési joga áll fenn. A bizonyítási eszközök és eljárások szétválasztásával kiesett a körből a helyszínelés mint krimináltaktikai cselekmény, azon a védő az új szabályozás szerint - nevesítés hiányában - nem vehet részt. Ezt a szabályozást vitatjuk, hiszen az eljárás menetében hasonló helyet és szerepet tölt be, mint például a bizonyítási kísérlet és semmilyen magasabb rendű érdek nem indokolja a korlátozást. Álláspontunk szerint a helyszínelést - ugyan helytelen megnevezéssel - a bizonyítási kísérlet eljárásjogi keretében kell elvégezni, védői jelenléttel, illetőleg értesítéssel.
Helyesen módosította ezt az 1998. LXXXVIII. tv.
- 119/120 -
(1999. március 1-jei hatállyal), amely rögzítette, hogy a védői meghatalmazást vagy kirendelést megelőzően keletkezett "jelenlétes" iratokat is megtekintheti a védő, jogosultsága ex tunc hatályú. (Be. 119/B. (4) bek.)
Az 1996-ban lefolytatott ombudsmani vizsgálat és jelentés felvetette a védői iratmegtekintési jog bővítését olyképpen, hogy már az iratismertetést megelőzőn legyen lehetősége a védőnek az iratok megismerésére.[1]
Ezzel az állásponttal - csakúgy mint Borai Ákos és az új Be. megalkotói nem tudunk azonosulni. Érvelésünkben - egyetértve az előbbi szerzővel fő helyen áll, hogy a jogállamnak a büntetőeljárás során "biztosítania kell ab ovo az eljárás fő személyei számára a különös eljárási érdekeik érvényesítése esélyének azt a mértékét, amelyet a társadalom igazságosnak, arányosnak, elégségesnek ismer el".
Az érdekérvényesítéshez kapcsolódó, a büntetőeljárási jogviszony tartalmát képező, a büntetőeljárási jogalanyokat megillető jogok és kötelezettségek rendszerét pedig a társadalom általában akkor tekinti ilyennek, ha az egyes fő személyeket megillető jogok gyakorlása nem sérti a büntetőeljárás más fő személyének méltányolható eljárási érdekét, nem teszi lehetetlenné ezen érdekek érvényesítését.
A védelmet megillető jogok érvényesítése nem sértheti a bűncselekmény áldozatának, s egyáltalán a bűnüldözési funkciót ellátó - ugyanúgy méltányolható - eljárási érdekeit."[2]
Ezt az álláspontot támasztja alá a nemzetközi kitekintés is, akár az egyes országok, akár az Emberi Jogok Európai Bíróságának döntéseibe tekintünk bele.
A véleményem szerint számunkra sok tanulsággal járó, a kérdéskörben részletes szabályozást tartalmazó Német Szövetségi Köztársaság büntető eljárási törvénye (StPO) 147.§ (1) bekezdése fő szabályként kimondja, hogy a védő megtekintheti mindazon iratot, mely bíróság elé került. A német hatályos jog szerint tehát a fenti jog nem a gyanúsítottat, hanem csak védőjét illeti meg, mely jogot a védő a gyanúsított érdekében gyakorolja és - teljeskörűen - csak a nyomozás lezárását követően. Mivel ez a jog nem közvetlenül kapcsolódik a gyanúsítotti jogokhoz, a védő jogosult e jog gyakorlását igényelni olyan esetben is, mikor a gyanúsított az eljárás meghiúsításának veszélye miatt az iratok tartalmát nem ismerhetné meg. Probléma akkor merül fel e rendelkezéssel kapcsolatban, ha nem kötelező a védelem, s a gyanúsított - mivel védőt nem bízott meg - a nyomozás során keletkezett iratokba nem tud betekinteni. Ilyen esetben védő kirendelésére kerül sor.
Az iratok megtekintésének engedélyezése is jóval szigorúbb rendet követ mint a magyar. A rendőrhatóságok ugyanis nincsenek felhatalmazva - az ügyész jóváhagyása nélkül - az iratmegtekintés engedélyezésére. A nyomozást felügyelő bíró sem teheti meg, csak az ügyész jogosult erre. A német gyakorlat egyébként az, hogy a meghatalmazás csatolásával egyidejűleg írásban kérelmezi a védő az addig keletkezett iratok megtekintését. Nem ritka az olyan kérelem, melyben a védő bejelenti, hogy tanácsára az idézett gyanúsított a megjelölt időpontban nem kíván nyilatkozni. Kilátásba helyezi azonban, hogy a gyanúsított írásban fog vallomást tenni, mely a rendőrségi, ügyészségi vagy bírósági kihallgatást helyettesíti.[3]
Az iratmegtekintés időpontja is nagyon fontos a védelem szempontjából. Akár magyar, akár német a védő, köteles azt az alapelvet követni: minél hamarabb, annál jobb.[4] A fenti elv realizálása azonban különböző akadályokba ütközhet, például az eljáró nyomozóhatóság nem engedélyezi a betekintést, csakúgy nem mint az ügyészség, amely az eljárás sikerének veszélyeztetésére hivatkozhat. (StPO. 147. § (2) bek.) Eszerint a védővel szemben megtagadható az iratoknak vagy egyes iratoknak, valamint hivatalosan lefoglalt bizonyítási eszközöknek a megtekintése addig az időpontig, amíg az iratokon nem tüntetik fel a nyomozás lezárását, amennyiben a vizsgálat eredményességét a megtekintés veszélyezteti. Csak az a követelmény áll fenn, mely szerint attól kell tartani, hogy az iratmegtekintés biztosítása a tényállás tisztázását károsan befolyásolhatja. Ennek a veszélynek azonban nem kell egyrészt konkrétnak és kézenfekvőnek lennie, másrészt nem szabad túl lazának és távolinak sem lennie. Így pl. bizonyos váratlan vizsgálati cselekmények előkészítése (pl. házkutatás) az iratbetekintés ellen szólhat (pl. a célból, hogy a gyanúsítottat meglepetésszerűen új nyomozati eredményekkel szembesítsék), vagy az ügyészségnek azon törekvése, hogy nyomozását zavartalanul folytathassa le. Ehhez azonban nem szolgálhat alapul az, hogy a gyanúsított eddig nem tett vallomást.
A StPO 147. § (1) bek. szerint a védő jogosult "az iratokat, amelyek a bíróság előtt fekszenek vagy a vád emelése esetén" megtekinteni. Arról, hogy az iratok alatt mit értünk - csakúgy mint a magyar szabályozás -, a törvény nem beszél. Ezért bizonyos esetekben vita merül fel a hatóságok és a védelem között. Vannak iratok, melyek védő általi megtekintése a német jog szerint soha nem tagadhatók meg, azaz a nyomozás befejezése előtt is kötelező a hozzáférhetőségüket biztosítani: Ezek; a gyanúsított kihallgatásáról felvett jegyzőkönyv, olyan bírói vizs-
- 120/121 -
gálati cselekményekről készült jegyzőkönyv, melyen a védő jelen lehetett vagy jelen lehetett volna, és a szakértői vélemény.
Ha a nyomozás befejezését feljegyzik az iratokban, az iratmegtekintési jog tovább nem korlátozható. A védő ezt követően igényelheti a teljes akta rendelkezésre bocsátását.
Vita alakult ki a német joggyakorlatban, hogy a nyomozás során keletkezett belső iratok, illetve az ügyészségi iratok az aktákhoz tartozóknak tekinthetők-e.[5]
A német szakirodalom a rendőrségi nyomozati iratokat a főaktákhoz tartozóknak nyilvánítja. Véleményük szerint a főaktákhoz csak olyan nyomozati iratok kerülnek csatolásra, melyek bűnösségre utalnak vagy jogilag relevánsak, s ezt a körülményt az ügyészség jogosult vizsgálni. A védőnek tehát az iratok megtekintésekor számolnia kell azzal, hogy az ügyészségtől bizonyos esetekben nem valamennyi iratot kap meg, mely a rendőrségtől továbbításra került az adott cselekményre vonatkozóan. Ez különösen a vizsgálati szakban lehet az eljárásban kényelmetlen. A büntetőeljárás e kezdeti stádiumában a védői nyomozati észrevételek és utasítások még eredményesnek ígérkeznek, mivel a nyomok még nem törlődtek el és a potenciális felvilágosítással bíró személyek emlékezete még friss. A szakirodalom hangsúlyozza, ellentétben a német Alkotmánybíróság véleményével, hogy az iratmegtekintési jog kiterjed a nyomozás során keletkezett belső iratokra is. Korlátok csak annyiban érvényesülhetnek, amennyiben az eljárás eredménye veszélyeztetve van. Érvként hozzák fel a "fegyverek egyenlősége" elvét, mint a korrekt eljáráshoz fűződő igényt. Szerintük az ügyészség a védelemmel szemben jelentős nyomozati előnnyel rendelkezik. Ez nem csak abban mutatkozik meg, hogy többet tud mint a védelem, hanem abban is, hogy eközben valamit elhallgat, a bíróság elé nem tár, mely a tárgyalás eredménye szempontjából jelentőséggel bírhat. Az ügyészséggel szemben követelmény az objektivitás, de ez a követelmény az ügyészség jellegéből adódóan túlzott követelményt jelent, amiért is, a fegyveregyenlőség keretein belül a védelem részére bizonyos jogok biztosítottak. Ennek megfelelően a nyomozati belső iratok megtekintése is ide tartozhat, azért, hogy az ügyészség nyomozási eljárási előnye kiegyenlítődjék. Eme álláspont szerint, egyik oldalon figyelemmel az ügyészség nyomozóapparátusára, másrészt a védelem korlátozott lehetőségeire, a fegyveregyenlőség alapelve igényli, hogy az ügyészség a védőnek a teljes ismeretanyagot hozzáférhetővé tegye.[6]
A magunk részéről a magyar gyakorlatban is követendőnek tartjuk ezt az álláspontot. A védőnek valóban a teljes nyomozati iratot kell átadni a nyomozás befejezésekor.
Az irattanulmányozás helye: ellentétben a magyar védővel, aki kénytelen a büntető iratokat a hatóság hivatalos helyiségében, néha meglehetősen mostoha, szűkös, időhatáros körülmények közt, ügyfélforgalom számára nyitva álló helyen stb. tanulmányozni, a német védőügyvédek - általam helyesnek és követendőnek tartott módon - jogosultak az eredeti iratok otthoni, illetve saját irodájukban történő tanulmányozására. Az iratoknak a védő székhelyére történő kézbesítéséről az eljáró hatóság gondoskodik, azonban problémák merülhetnek fel a bizonyítási eszközökkel. Ez alatt értjük mindazon dolgokat, melyek az eljárásban bizonyítékként felhasználnak, így pl. hamisított okiratok, levelek, terhelő iratok vagy éppen mentesítést megalapozó okiratok. Ide tartoznak a gazdasági bűncselekménye terheltjeinek üzleti levelezései is. Ez, terjedelmes nyomozási eljárásban gazdasági bűncselekményeknél igen nagy akadályt jelenthet. Az, hogy a gyanúsítottnak a korrekt eljáráshoz fűződő joga megköveteli azt, hogy a bizonyítási eszközöket az ügyvédi irodában betekintésre átengedjék, erősen megkérdőjelezett. A Szövetségi Legfelsőbb Bíróság eddig ismert döntéseivel határozottan ez ellen foglalt állást. A büntető igazságszolgáltatástól független hatóságok úgynevezett mellékiratai (polgári peres iratok, közigazgatási iratok) csak akkor és annyiban bizonyítási eszközök, ha az egyedi minőségükben jelentőséggel bírnak. Megoldásként jelentkezik a - későbbiekben tárgyalandó - másolatkérés, amelynek kellően indokolt kérelmét rendszerint teljesíti az ügyészség.
Németországban, mivel az eredeti, első példányt juttatják el a védőhöz, problémát jelenthet az irattanulmányozás időtartama. Nem ritkák a háromnapos határidők, sőt egynapos határidők sem kivételek. Egy kicsit is elfoglalt ügyvéd részére a jelzett határidők egyszerűen betarthatatlanok, azonban annak túllépése nem célszerű, az ronthatja a védőügyvéd megbízhatóságát, hitelét.
A magyar gyakorlatban tapasztalt hivatali időkorlátozások és legfőképpen az irathiány (térítésmentes teljes másolat hiányában) miatt bonyolult, több száz-ezer oldalas ügyiratok áttanulmányozása szinte fizikai képtelenség, egyik fél sincs felkészülve rá. Így mindenképpen üdvözítő lenne a német megoldás átvétele, amely egy eredeti példányt az ügyvédi irodába juttat el tanulmányozásra, másolásra.
Az iratok jogellenes visszatartása a német Alkotmány 103. cikkének (1) bekezdésébe ütközik. Az iratmegtekintési jogosultság jogi szabályozása azonban a törvényhozó hatáskörébe tartozik. Ezért e jognak a nyomozás befejezése előtti korlátozása alkotmányossági szempontból nem támadható. Eszerint a nyomozati eljárásban az ügyészség részére
- 121/122 -
információelőnyt kívánt a törvény biztosítani. A vizsgálati cél veszélyeztetettségét - a törvényileg előírt kötelező eseteken túlmenően mindenkor az ügyész döntheti el, csakúgy mint a magyar szabályozásban a nyomozóhatóság.
Elutasítás esetén felülvizsgálati panaszt mint jogorvoslatot nyújthat be a védő, azonban ez formakötetlen, lassú és általában eredménytelen.[7]
"Indirekt jogorvoslatnak" tekinthető az iratmegtekintés megtagadásával szemben a vallomástétel megtagadása a gyanúsított részéről. Az ügyész, aki a gyanúsított közreműködése nélkül nem tud a nyomozásban előre haladni, inkább kész az irattanulmányozást engedélyezni, ha a gyanúsított (ezt követően) kilátásba helyezte a vallomástételt. A védő ennek megfelelően taktikázhat, de ez nem mehet semmiképpen zsarolásszámba. A védő csak a büntetőeljárási törvény lehetőségeit alkalmazhatja.
A védő mindig igen nehéz helyzetben van, mivel a törvény kifejezetten kivonja az ügyvédi irodában történő iratmegtekintés tárgyában hozott döntést a megtámadási lehetőségek alól. (StPO 147. § (4) bekezdés)
A veszélyeztetési helyzet megállapítása, a törvényben nem kifejezetten felsorolt iratok megtekintésének megtagadása ellen érdemi jogorvoslat nincs is a magyar büntetőeljárásban. Így azután a nyomozóhatóság mindig el is utasítja az ilyen jellegű védői indítványt, ha egyáltalán felmerül. Célszerű lenne olyan jogorvoslati eszközt beépíteni a védő részére, hogy ez ellen a nyomozást felügyelő ügyész részére élhessen jogorvoslattal, panasszal, vagyis az ügyész bírálja el a veszélyeztetés fenn- vagy fenn nem állását. Így érdemi hatósági kontrollja lesz a napjainkban automatizmust folytató nyomozó szervek mérlegelésének. Mint ahogyan megszaporodtak a szabálysértési határozatokat saját hatáskörben megváltoztató rendőrségi határozatok a bírói kontroll puszta megjelenésével, úgy bízhatunk a nyomozásban is az ügyészi út "jótékony" hatásában.
A szakszerű, hatékony védelem feltételezi azt, hogy a gyanúsított tudja, hogy az ellene felhozott gyanúsítás min alapul, és azt, hogy a védő tájékoztathatja arról, hogyan járjon el. A védőügyvéd ezért - álláspontunk szerint - jogosult és köteles is a gyanúsítottat a védekezés érdekében tájékoztatni arról, amit az iratokból megtudott. Azt, hogy a védő a fenti alapelvet a gyakorlatban hogyan alkalmazza, a terheltet milyen formában tájékoztatja, egyedileg különböző. A magyar jogelméletben és gyakorlatban nem is merül fel kérdés igazán ezzel kapcsolatban, mivel a tanúkihallgatás kivételével a terhelt mindazon iratokat megismerheti, amelyeket védője. A tanúkihallgatáson elhangzottak terhelttel való közlése pedig nemcsak jogosultsága, értelemszerűen kötelezettsége is a védőnek.
A német jogban azért vetődik fel a tájékoztatás tartalma, mivel a védőügyvéd rendelkezik az aktával, a terheltet e jog nem illeti meg, számára nem adják át az iratot tanulmányozásra. A német jog és ügyvédi etika szerint is jogosult az ügyvéd kiadni az iratkivonatot átolvasás vagy átdolgozás céljára az ügyfélnek. A jogi megengedhetőségtől azonban el kell választanunk a célszerűséget. Nem mindig problémamentes a fénymásolatok kiadása a jogban járatlan ügyfélnek. Ha a védő az ügyfélnek kiadja az elkészült fénymásolatokat, nyomatékosan utalni kell arra, hogy ez csak őt, mint gyanúsítottat illeti meg, és csak a védelem által behatárolt körben. Célszerű a fenti kioktatást ügyvédi tényállásban rögzíteni. Az eredeti aktákat a védő nem adhatja át az ügyfélnek. Ezt a német ügyvédi rendtartás 15. § (1) bekezdése is előírja. Ugyanakkor legalább betekintést lehet engedélyezni az eredeti aktába, a védő vagy alkalmazottja állandó jelenlétében, miután az elveszett, megrongálódott iratokért a védőt terheli a felelősség.
A német ügyvédi kamarai gyakorlat szerint a védő jogosult a gyanúsítottal az iratok teljes tartalmát megismertetni, amit ő mint védő, az iratbetekintési jog gyakorlása során megismerhetett. A védő ugyanis nem rendelkezik "szűrőszereppel"; az ügyészség jogosult azt vizsgálni, hogy az iratbetekintés veszélyezteti-e a vizsgálati célokat. Végül is a védőnek az igazságszolgáltatásban elfoglalt helye nem igényli, hogy a vizsgálati célok veszélyeztetését ott állapítsa meg, ahol az ügyészség az iratbetekintést engedélyezte, s a jelzett célokat nem látta veszélyeztetve.
Svájcban a vizsgálóbíró engedélyezi a védőnek és a gyanúsítottnak a nyomozati akták megtekintését, ha az a nyomozás céljait nem veszélyezteti. A gyanúsított csak felügyelet mellett jogosult az iratok megtekintésére. Ha a vizsgálóbíró megítélése szerint a vizsgálat a célját elérte, a feleknek határidőt köt ki, mely alatt az iratokat kiegészíthetik. A bíró dönt a benyújtott indítványokról. A vizsgálat befejezetté nyilvánítását követően - a felek jogosultak arra, hogy a teljes aktát megtekintsék, a gyanúsított ezt csak felügyelet mellett teheti. (Bundesgesetz über die Bundesstrafrechtspflege von Schweiz, 116-119. cikk.)
Az Európai Emberi Jogi Egyezmény 6. cikke (3) b/ pontja külön kimondva nem rendelkezik az iratok megismerésének védői jogáról, azonban a Bizottság és Bíróság foglalkozott a kérdéssel, amely szerint minden vádlottnak joga van ahhoz, hogy megfelelő idő és alkalom álljon a rendelkezésére a védekezésre való felkészüléséhez. A védelemre való felkészülés megfelelő lehetősége viszont csak akkor biztosított, ha a gyanúsított a nyomozás eredményéről tájékozódhatott.
Az Európai Emberi Jogi Bizottság gyakorlata szerint ez úgy értelmezendő, hogy a "védelem egésze veendő figyelembe",[8] tehát elegendő, hogy vagy a gyanúsított, vagy a védő jogosult az iratok tanulmányozására. Ez elfogadható akkor is, ha csak a vádirat kézbesítésével, tehát a nyomozás befejezését követően válik lehetővé. Az egyetlen feltétel, hogy még mindig kellő idő álljon rendelkezésre a védelemre való felkészüléshez.
A Foucher Franciaország elleni ügy (1997. már-
- 122/123 -
cius 18-án kelt) ítéletében[9] a Bíróság kimondta az Egyezmény 6. cikke 1. és 3. pontjának megsértését azzal, hogy megtagadták a büntető aktához való hozzáférést, elutasítva a benne levő, a kérelmezőre vonatkozó dokumentumok kiadását a rendőrbíróság előtt folyó sommás eljárásban, ahol a kérelmező védte saját magát.
A Bíróság megismételte ezzel összefüggésben, hogy az ügyfélegyenlőség elve szerint - amely a tisztességes tárgyalás tágabb koncepciója egyik eleme - mindegyik félnek biztosítani kell az ésszerű lehetőséget, hogy ügyét olyan körülmények között adhassa elő, mely az ellenfeléhez viszonyítva nem hozza őt hátrányosabb helyzetbe.
A magyar Alkotmánybíróság is foglalkozott az iratok megtekintésének védői és terhelti jogával, mégpedig a szigorúan titkos iratokról készített másolatok kiadásával kapcsolatos 6/1998. (III. 11.) sz. határozatában, amelyben kimondta, hogy a védőnek (védelemnek) biztosítani kell a szigorúan titkos iratok megismerési lehetőségét és az azokról készített másolatának birtoklását. Érvelését az egyezmény- és alkotmányszövegekben nem nevesített, de általánosan és nem vitatottan elismert eleméből, a "fegyverek egyenlősége"-ből vezeti le. Ez biztosítja a büntetőeljárásban, hogy a vádnak és a védelemnek egyenlő esélye és alkalma legyen arra, hogy a tény- és jogkérdésekben véleményt formálhasson és állást foglalhasson. Azt is hozzátette, hogy a fegyverek egyenlősége nem minden esetben jelenti a vád és a védelem jogosítványának teljes azonosságát, de mindenképpen megköveteli, hogy a védelem a váddal összevethető súlyú jogosítványokkal rendelkezzen. A fegyverek egyenlőségének egyik feltétele (és a nemzetközi szervek esetjogában is leginkább kimunkált területe) a felek mindegyikének személyes jelenléte az eljárási cselekmények során, illetve egyes eljárási szereplők (például a szakértők) megtartása semleges pozícióban. A másik feltétel, hogy az ügyben releváns adatokat a vád, illetve a terhelt és a védő ugyanolyan teljességben és mélységben ismerhessék meg. Itt érintkezik a fair trial elve a védelemhez való jog hatékonyságának és a védelemre való felkészülés kellő idejének és eszközeinek követelményeivel. ■
JEGYZETEK
[1] Az állampolgári jogok Országgyűlési Biztosának Jelentése a 6564/1996. sz. vizsgálatáról: A kirendelt védővel rendelkező fogvatartott személyek védelemhez való jogának érvényesülése a büntetőeljárás nyomozási szakaszában.
[2] Borai Ákos: A kirendelt védő - ahogyan az Országgyűlési Biztosok Hivatala látja. Belügyi Szemle 1997/3. sz. 3. o.
[3] M. Weihrauch: "Verteidigung in Ermittlungsverfahren", C. V. Müller, Tübingen, 1991. 45. o.
[4] E körben a német szövetségi Alkotmánybíróság is hozott döntést, mely szerint az iratokat a védő részére a lehető leghamarabb rendelkezésre kell bocsátani. L. Weihrauch, i.m. 49. o.
[5] E. Müller: Verteidigung in Strassenverkehrssachen. Decker und Müller, Heidelberg, 1990. 57. o.
[6] M. Spaniol: Das Recht auf Verteidigerbeistand im Grungesetz und in der Europäischen Menschenrechtskonvention, Duncker & Humbold, Berlin, 1990. 340. o.
[7] Weinrauch: 49. o.
[8] M. Spaniol: i.m. 340. o.
[9] Bírósági Határozatok 1998/3. sz. Melléklet 23-24. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi adjunktus.
[2] A szerző ügyvéd.
Visszaugrás
