"Jelen tanulmány célja, hogy áttekintse azon gyakorlati problémák egy részét, amelyek kifejezetten amiatt merülnek fel, hogy a fizetési meghagyásos eljárás a közjegyző előtt indul és perré alakulás után egy másik fórumon, a bíróságon folytatódik."- kezdi írását Hoszné dr. Nagy Tímea, aki az elmúlt években ezzel kapcsolatos jogalkalmazói nehézségekre adott bírói válaszokat gyűjti össze a 2010. július 1. napja után indult ügyeket áttekintve.
A fizetési meghagyásos eljárásról szóló 2009. évi L. törvény (továbbiakban: Fmhtv.) 38. § (1) és (3) bekezdései értelmében a közjegyző az ellentmondásról szóló értesítésnek a jogosult részére történő kézbesítését követően a fizetési meghagyásos eljárás MOKK rendszerében rögzített iratainak a MOKK rendszerén keresztül kinyomtatott példányát (a továbbiakban: aktanyomat) megküldi a fizetési meghagyás iránti kérelemben a jogosult által megjelölt bíróságnak. Ha a jogosult nem jelölt meg bíróságot, akkor a közjegyző a hatáskörrel és a Pp. 29., 30. és 40. §-a szerinti illetékességgel rendelkező bíróságnak küldi meg az aktanyomatot. A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (továbbiakban: Pp.) 318. § (2) bekezdése szerint pedig ha a jogosult a kérelmében nem a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróságot jelölte meg, vagy az aktanyomatot a közjegyző egyéb okból nem ez utóbbi bíróságnak küldte meg, az ügyet át kell tenni a hatáskörrel rendelkező illetékes bírósághoz, kivéve, ha a bíróság, amelyikhez az aktanyomat érkezett, a pert az (1) bekezdésben foglaltak alapján megszünteti.
A felperest még a közjegyző hívja fel, hogy 15 nap alatt tegyen eleget tényállás- és bizonyíték-előadási kötelezettségének, valamint rója le a peres eljárás hiányzó illetékét a bíróságnál. Ha az előkészítő irat hamarabb érkezik meg a bíróságra, mint az aktanyomat, az eljáró bírónak két lehetősége van. Az egyik a közjegyző megkeresése az aktanyomat megküldése miatt, a másik az akta nyilvántartásba helyezése.
Mint a szerző felhívja rá a figyelmet, a keresetlevél szerepét ezekben az ügyekben a fizetési meghagyás iránti kérelem tölti be, tehát a tényállítási, bizonyíték-előadási és illeték-
- 68/69 -
kiegészítés tárgyában született előkészítő iratot helytelen új keresetként iktatni. Technikai okokból viszont az aktanyomatnál hamarabb bíróságra érkező előkészítő iratot új, peres "P." számra iktatják a kezelőirodák. Az ügyben eljáró bírónak ilyenkor figyelemmel kell lennie arra, hogy bár formailag új ügy került lajstromozásra, de keresetlevél elutasításának nincs helye.
Amennyiben a felperes eleget tett tényállítási, bizonyíték-előadási és illeték-lerovási kötelezettségének, a bíróság a hatáskör és illetékesség vizsgálatára tér át, ezek bármelyikének hiányában áttételről határoz, egyébként tárgyalást tűz. A szerző kiemeli ugyanakkor, hogy ha a felperes előkészítő irata hiányos a bíróság a pert megszünteti függetlenül attól, hogy hatáskörrel vagy illetékességgel rendelkezik-e (BDT 2011.2586.). Ez az általánostól eltérő rendelkezés: a "hagyományos" peres eljárásban a bíróságnak először a hatáskörét, illetékességét kell vizsgálnia, ennek hiányában pedig az ügyet áttenni a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bírósághoz. A Pp. 318. § (2) bekezdése azonban kifejezetten rögzíti az eljáró bíróság permegszüntetési kötelezettségét az áttételről szóló döntés meghozatala előtt és helyett. A jogosult felelőssége, hogy amennyiben a nyomtatványon nem jelölt meg bíróságot, a közjegyző által megjelölt bíróságnál nyújtsa be előkészítő iratát akkor is, ha az adott bíróság nem illetékes.
A perré alakulást követően hiányos felperesi beadvány esetén a szerző véleménye szerint bírói hiánypótlási felhívásra nincs lehetőség, mivel a közjegyző felhívása, amely tartalmazza, hogy a felperesnek az illetéket ki kell egészítenie, a tényállításait és bizonyítékait elő kell adnia, már kvázi hiánypótlásnak tekintendő. A hiánypótlási felhívás bírói kiadásának kizártságát támasztja alá a Pp. 320. § (1) bekezdése is[1]. Továbbá a Pp. 318. § (1) bekezdés a) pontja is egyértelműen fogalmaz: a bíróság a 315. § (1) bekezdésében meghatározott pert megszünteti, ha a jogosult az illetékfizetési, továbbá tényállás-előadási és bizonyíték-előterjesztési kötelezettségét a közjegyző felhívásának kézbesítésétől számított tizenöt napon belül nem teljesítette. A 15 napos határidő a közjegyző felhívásától számít.
A hatáskör és illetékesség körében az ügy megindulását kell figyelembe venni, amely a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem közjegyzőhöz történő megérkezésének időpontja.
A bíróságnak vizsgálnia kell, hogy a kötelezett ellentmondása határidőben érkezett-e, és a közjegyző a perré alakulás szabályai szerint járt-e el. A szerző kiemeli, hogy az ellentmondás benyújtására nyitva álló határidő leteltét követő napon a fizetési meghagyás a törvény erejénél fogva emelkedik jogerőre, a közjegyző csak megállapítja és "rávezeti a fizetési meghagyásra"[2] a jogerő időpontját. A Pécsi Ítélőtábla Pkf. Vl. 20.098/2013/2. számú (BDT 2013.2903.) döntése kimondja, hogy ha a közjegyző a fizetési meghagyás jogerőre emelkedése ellenére a perré alakulás szabályai szerint jár el, a bíróságnak a pert meg kell szüntetnie, mert a peres követelés tárgyában keletkezett jogerős fizetési meghagyás olyan pergátló akadály, amelynek észlelése az eljáró bíróságnak a per minden szakaszában feladata.
- 69/70 -
A szerző kitér arra is cikkében, hogy a jogi képviselő által benyújtott fizetési meghagyást követő perben az idézés, értesítés gyakorlata jelenleg nem egységes: van olyan bíróság, amely a jogi képviselőnek, van, amely a félnek és van, amely mindkettőnek kézbesíti az első tárgyalása szóló idézést és a felhívást, tájékoztatást.
Az Fmhtv. nem ismeri a jogi képviselet kötelező eseteit ellentétben a Pp. 73/A. §-ával. Ebből adódóan problémát jelenthetnek azok a vagyonjogi perek, amelyekben a per tárgyának értéke a harmincmillió forintot meghaladja, a szerzői és szomszédjogi, iparjogvédelmi perek, a nemzetközi árufuvarozási vagy szállítmányozási perek, stb. A fizetési meghagyásos űrlaphoz az Fmhtv. 10. § (4) bekezdése alapján meghatalmazás nem csatolható, azt vagy a beadványra kell felvezetni, vagy a nyomtatványnak tartalmaznia kell a meghatalmazott azon nyilatkozatát, hogy meghatalmazással rendelkezik. Mivel nincs becsatolva meghatalmazás, értelemszerűen az aktanyomat megérkezésekor azt a bíróság nem tudja automatikusan megvizsgálni. A fizetési meghagyás benyújtásának ugyanaz a hatálya, mint a keresetlevél benyújtásának. Kötelező jogi képviselet esetén a bíróságnak vizsgálnia kell, hogy az eljárás megindulásától kezdődően a felek rendelkeztek-e jogi képviselettel. Amennyiben a fizetési meghagyásos eljárás perré alakult, a közjegyző előtti eljárás lezárult. A bíróság pedig azt már nem vizsgálja, hogy a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem előterjesztésekor a felek rendelkeztek-e jogi képviselővel. A Fővárosi Ítélőtábla ezzel kapcsolatos, a cikkben idézett eseti döntése szerint az elsőfokú bíróságnak tájékoztatnia kellett volna az alperest a kötelező jogi képviseletről és fel kellett volna hívnia a jogi képviselőnek adott meghatalmazás csatolására.
Gyakorlati nehézséget jelent az is, hogy amennyiben a fél eleve jogi képviselővel járt el a közjegyző előtti eljárásban, a bíróság a felhívását, idézését kinek adja ki. A felperes esetében könnyebb a helyzet, hiszen a közjegyző felhívását követően személyesen vagy jogi képviselője útján benyújtja a tényállításait, bizonyítékait tartalmazó okiratát. Ebből már kiderül - a fizetési meghagyásos eljárásban történtektől függetlenül is -, hogy ki jár el, az idézést eszerint vagy maga a felperes vagy a jogi képviselő kapja. Nem mulaszthatja el azonban a bíróság felhívni a felperest a jogi képviselőnek adott meghatalmazás csatolására. Amennyiben az aktanyomatból az derül ki, hogy az alperes jogi képviselővel járt el, a szerző véleménye szerint az a helyes eljárás, hogyha a bíróság a felet idézi, míg az eljárt jogi képviselőt értesíti a tárgyalásról. Az nem helyes, ha csak a jogi képviselő kap idézést, hiszen a bíróság nem lehet biztos abban, hogy a fél meghatalmazása kiterjed a bírósági eljárásra is. A szerző felhozza ennek kapcsán a Fővárosi Ítélőtábla 8. Pf. 20.100/2014/3. számú ítéletét, amely szerint nem sért eljárási szabályt a bíróság akkor, ha írásbeli, a per vitelére szóló meghatalmazás hiányában az alperest idézi a tárgyalásra annak ellenére, hogy az ellentmondást jogi képviselő útján terjesztette elő. Másik ügyben eljárva kimondásra került az is, hogy a bíróságnak kétséget kizáróan meg kell győződnie arról, hogy a fizetési meghagyásos eljárásban adott meghatalmazás kiterjed-e a peres eljárás vitelére. Ennek érdekében a bíróságnak fel kell hívnia a feleket a meghatalmazás csatolására.
Kisértékű pereknél a bíróságnak fokozott figyelmet kell fordítania a képviseleti jogosultságra; a Pp. 388. § (1) bekezdése szerint a bíróság a feleket a tárgyalásra szóló idézésben tájékoztatja arról, hogy a pert ezen Rész rendelkezései szerint bírálja el. A tájékoztatásnak
- 70/71 -
ki kell terjednie arra, hogy a feleknek megjelenési és nyilatkozattételi kötelezettségük van, ezek, valamint az egyes eljárási - különösen a bizonyítási indítványok előterjesztésére, a keresetváltoztatásra, a viszontkereset-indításra és a beszámítási kifogás előterjesztésére vonatkozó - határidők elmulasztása milyen jogkövetkezménnyel jár.
A Pp. 314. § (1) bekezdése az egymillió forint alatti pénz fizetésére irányuló lejárt követelések fizetési meghagyásos eljáráson kívüli érvényesítésének három esetét teszi lehetővé. Az első a Pp. 127. §-ában szabályozott eset, amikor a felperes és az alperes együtt megjelennek a bíróságon, ahol a keresetet jegyzőkönyvbe mondják és a bíróság a pert azon nyomban tárgyalja. A második a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv szakvéleményére alapított per, amelyiknél a tervezési, építési, kivitelezési szerződés teljesítéséből eredő díjkövetelés érvényesítése iránti keresetet a felperes az érvényesíteni kívánt jog alapjául a TSZSZ szakvéleményére hivatkozva indítja meg. A harmadik esetkör amikor a követelés munkaviszonyból, közalkalmazotti jogviszonyból, közszolgálati jogviszonyból, szolgálati jogviszonyból, szövetkezeti tag munkaviszony jellegű jogviszonyából és a bedolgozói jogviszonyból ered.
Ezzel kapcsolatban a szerző a közjegyzőkkel szembeni kritikát is megfogalmaz.
A vonatkozó jogszabály-szövegezés szerint csak fizetési meghagyás útján érvényesíthető az 1 millió forintot meg nem haladó lejárt pénzkövetelés, ha az nem munkaviszonyból, közalkalmazotti jogviszonyból ered. Gyakran előfordul, hogy az ügyfél pár ezer forintos elmaradt munkabér iránti igényét érvényesítené a munkáltatójával szemben, a közjegyző azonban nem bocsátja ki a meghagyást hivatkozva a Pp. 314. § és az Fmhtv. 3. § rendelkezéseire. Ennek kapcsán a szerző felhívja a figyelmet az Fmhtv. 3. § (4) bekezdésére, ami rögzíti, hogy csak abban az esetben nem bocsátható ki munkaviszonyból származó lejárt pénzkövetelés iránt a fizetési meghagyás, ha az ügy tárgya a jogviszony keletkezése, módosulása, megszűnése vagy a munkaviszonyból származó kötelezettségeknek a munkavállaló által történt vétkes megszegése miatt alkalmazott jogkövetkezmény, illetve fegyelmi vétség miatt alkalmazott jogkövetkezmény. "Téves tehát az a közjegyzői álláspont, amely szerint egyáltalán nem lehet fizetési meghagyás útján érvényesíteni a fenti követeléseket." - vonja le a következtetést a szerző.
A cikk elemzi azokat az eseteket is, amikor több kötelezett szerepel az eljárásban, megállapítva, hogy ilyenkor a bíróságoktól többlet-körültekintés az elvárás.
Mint a szerző megállapítja, a gyakorlat azt mutatja, hogy az eljáró közjegyzők több kötelezett esetén mindegyikük esetében megállapítják a perré alakulást és valamennyiük felhívását követően megküldik az aktanyomatot a bíróságnak. Ettől függetlenül a bíróságnak minden egyes ügyben körültekintően vizsgálnia kell, hogy az adott kötelezetti pertársaság egyszerű vagy kényszerű pertársaság-e. Amíg az egységes vagy kényszerű pertársaságnál a per tárgya csak valamennyi érdekelt perben állásával dönthető el és bármelyik pertárs perbeli cselekménye kihat a többi pertársra is, az egyszerű pertársaságnál nincs közös kötelezettség, de a jogok és kötelezettségek ugyanabból a jogviszonyból erednek. Utóbbi pertársaságnál az egyes pertársak cselekményeit a bíróság egymástól függetlenül bírálja el.
Az egyes pertársaság-típusok közül a fizetési meghagyásos eljárás sajátosságait tekintve csak néhány jöhet szóba. A legtipikusabb egységes pertársaság a gazdasági társaság és
- 71/72 -
tagjainak együttes kötelezettségén alapuló követelés (KGD. 1996.282., BH 1997.253.). Hasonlóképpen a házastársak között az általuk a házastársi vagyonközösség körében kötött jogügyletből eredő jogvitában is egységes pertársaság keletkezik (BH 1978.251.). Egyszerű pertársaságot alkot ezzel szemben az adós és a készfizető kezes.
Hoszné dr. Nagy Tímea kiemeli, hogy az egyetemleges kötelezettség önmagában még nem jelent kényszerű pertársaságot; minden esetben vizsgálni kell az ellentmondás tartalmát. Ha az egyik kötelezett él csak ellentmondással, de a közjegyző valamennyi kötelezettre perré alakítja az eljárást, a bíróságnak észlelnie kell, ha egyszerű pertársaságról van szó, és azt is, hogy ebben az esetben a kötelezett ellentmondása nem hat ki a többi kötelezettre, tehát aki nem élt ellentmondással, arra nézve a jogerő beállt, így a pert vele szemben meg kell szüntetni. Kérdésként merül fel, hogy kell-e alakszerű, fellebbezhető végzést hozni a per megszüntetéséről, vagy elegendő egy pervezető végzésben megállapítani, hogy bizonyos kötelezettekkel szemben az eljárás nem alakult perré. Mivel a fizetési meghagyás a törvény erejénél fogva emelkedik jogerőre, a közjegyzőnek azzal kell visszaküldeni a fizetési meghagyást, hogy azt az adott kötelezettre nézve lássa el jogerősítő záradékkal.
Előfordulhat, hogy kényszerű pertársaság alakul ki, de a fizetési meghagyásos eljárást nem minden kötelezettel szemben indította meg a jogosult, és így csak az érintett kötelezett lesz a perré alakult ügy alperese. Ekkor a bíróságnak fel kell hívnia a felperest, hogy vonja perbe azokat, akiknek perben állása kötelező. A perbevonásra nyitva álló határidő elteltével a bíróság a pert megszünteti.
Utolsó témaként a cikk a bíróság teendőjét taglalja a közjegyző által engedélyezett költségfeljegyzési joggal kapcsolatban. Ez a jogosítvány a fizetési meghagyásos eljárás megindításával kapcsolatos díj előlegezése alóli mentességet jelenti és nem annak viselése alóli mentességet; ezért a bíróságnak az eljárást befejező határozatában rendelkeznie kell a feljegyzett költségnek a MOKK részére történő megfizetéséről. "A gyakorlatban legtöbbször felmerülő probléma, hogy az aktanyomatból nem derül ki, hogy a közjegyző költségfeljegyzési jogot engedélyezett a jogosultnak, így arról a bíróságnak nincs tudomása ezáltal nem is rendelkezik annak megfizetéséről" - állapítja meg a szerző[3]. Amennyiben a bíróság elmulasztja a rendelkezést a közjegyző által feljegyzett költségről az csak kiegészítő ítélettel orvosolható és az ügy újabb tárgyalásával jár.
- 72/73 -
Érdekes cikket közöl a Gazdaság és Jog idei májusi száma. Pintér Attila azt fejti ki írásában, hogy az üzletrész-adásvételi szerződés a Ptk. mai fogalomrendszerébe nem illeszthető be a jogcím érvénytelensége miatt.
A Gt. 121. § (1) bekezdésének fogalomhasználatában a társaság bejegyzését követően a tagok jogait és a társaság vagyonából őket megillető hányadot az üzletrész testesíti meg. A Ptk. szerint pedig minden birtokba vehető dolog tulajdonjog tárgya lehet. E kettő definíció egybevetéséből a szerző megállapítja, hogy az üzletrész a Ptk. értelmezésében nem tekinthető dolognak. Ezt a problémát a bírói gyakorlat megpróbálta megoldani, a Szegedi Ítélőtábla például kimondta, hogy "az üzletrész olyan tagsági jogokat megtestesítő vagyoni értékű (immateriális) jogosultság összessége, amely a jog hasznosítása és a rendelkezés (átruházás) során »dolog« módjára viselkedik."
A szerző azonban kitart amellett, hogy a Ptk. dologfogalmába nem fér bele az üzletrész, mivel az nem birtokba vehető testi tárgy, hanem jogok és kötelezettségek összessége. Ellentmond ennek a kézenfekvő értelmezésnek azonban a Ptk. szövegezése, amely pl. a 3:165. §-ában "üzletrészen fennálló közös tulajdon"-ról rendelkezik. Pintér szerint ugyanakkor nem validálja az üzletrész dologi minőségét, ha egy dolognak nem minősülő társasági részesedést az adásvétel (ajándékozás) szabályai szerint lehet átruházni. "[A]mennyiben a jogalkotónak valóban feltett szándéka lett volna, hogy az üzletrészt dologként kezelje, úgy vagy ennek megfelelően határozza meg a dolog fogalmát (ami a magyar jogtörténetben eddig példátlan változás lett volna), vagy a dolog fogalmát kiterjeszti az üzletrészre is, ahogy egyébként azt a részvény (mint értékpapír) esetében meg is teszi" - kardoskodik álláspontja mellett a cikkíró. Konklúziója szerint az üzletrész pénzszolgáltatás ellenében történő átruházásának érvényesen nem lehet jogcíme az adásvételi szerződés (ingyenes szerzés esetén pedig az ajándékozás).
Kétségtelen, hogy az adásvétel (ajándékozás) szabályait a jog vagy a követelés átruházására is megfelelően alkalmazni kell, a Ptk. ugyanakkor nem jogokról és kötelezettségekről mint olyanról rendelkezik a szerződések sajátjaiként; ezen fogalomhasználat a szerződések átruházását jelentené. A szerző ezt követően elemzi a jogátruházás és az engedményezés (követelés-átruházás) jogintézményeit, majd megállapítja: az üzletrész átruházására irányuló szerződés esetében a felek szándéka nem az, hogy az egyes jogosulti vagy kötelezetti pozícióban következzen be alanyváltozás, így nem értelmezhető jogügyletükre sem a jogátruházás, sem az engedményezés, sem pedig a tartozásátvállalás. Az üzletrész-átruházó ügyleteknél nem a kötelemben következik be változás (például jogosulti alanycsere), hanem magában a társasági jogviszonyban. Ezért, bár a napi gyakorlatban számolatlanul köttetnek az üzletrész átruházására irányuló szerződések, amelyek következtében megvalósuló tagcseréket a cégbíróságok rendre be is jegyzik, az üzletrészre a jogátruházás vagy az engedményezés szabályai nem alkalmazhatók, csakúgy, mint az adásvétel vagy az ajándékozás szabályai sem.
- 73/74 -
Az üzletrész-átruházó ügyletek valójában szerződésátruházó szerződések - szögezi le végül a szerző. Az üzletrész-átruházás véleménye szerint tehát olyan speciális átruházó ügylet, amelyre mögöttesen a szerződésátruházás szabályait kell alkalmazni.
Megemlíti a cikk azt az opciót is, hogy esetleg az üzletrész-átruházást mint sui generis jogintézményt vegyük számításba, azaz olyan jogintézményként, ami egyben jogcím is, tehát nincs mögötte sem adásvételi szerződés, sem szerződésátruházás. Ennek bár elvi akadálya nincs, azonban egy ilyen gondolat több - főként rendszertani - kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol, kérdéses lehet például az is, alkalmazni lehet-e ebben az esetben a Ptk. kötelmi jogi szabályait.
Összegzésként a szerző megállapítja, hogy nem tartható fenn az a bírósági gyakorlat, amely "quasi" adásvételi szerződésként kezeli az üzletrész átruházására vonatkozó szerződéseket; ez contra legem értelmezés. Ami ugyanakkor az ilyen szerződések érvénytelenségét-érvényességét illeti, a szerző szerint nem kizárt, hogy a szerződő felek a saját kontraktusukra az adásvétel szabályait rendeljék alkalmazni, még akkor is, ha egyébként az üzletrész nem dolog. "Ez belefér a felek szerződési szabadságába, és önmagában nem teszi érvénytelenné a szerződést mint érvénytelen jogcím alatt kötött szerződést. Egyszerűen a felek az adásvételi szerződés szabályait és nem annak jogcímét tekintik alkalmazandónak". Ez azzal a haszonnal jár részükre, hogy a jogszavatosságra, a részletvételre vagy a tulajdonjog átszállásának helyére és idejére vonatkozó szabályokat nem szükséges mind beleírniuk a szerződésükbe. Ettől függetlenül a szerző megerősíti, hogy a felek jogviszonyát valóságosan egyetlen jogintézmény képes tökéletesen leírni, ez pedig a szerződésátruházás. "A legegyszerűbb megoldás talán mégiscsak az lenne, ha dolog fogalmának 5:14. § (2) bekezdése szerinti kiterjesztését az üzletrészre is megfelelően alkalmazni kellene."- zárja végül gondolatait Pintér Attila a Gazdaság és Jog májusi számában. ■
JEGYZETEK
[1] Az ellentmondás folytán kitűzött tárgyalásra a keresetlevél alapján kitűzött első tárgyalás szabályait, a további eljárásra pedig az elsőfokú eljárásra vonatkozó általános rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni.
[2] (idézzük a cikkből)
[3] Megjegyezhető, hogy a költségfeljegyzési jog engedélyezése esetén a kibocsátott fizetési meghagyás megfelelő rovata erre egyértelműen utal, tehát a költségfeljegyzési jog tényéről a bíróság - kellő odafigyelés esetén - értesül.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző közjegyzőhelyettes
Visszaugrás
