Az Amszterdami Szerződés hatálybalépését követő évek polgári anyagi- és eljárásjogi jogegységesítésének kiemelt témáit látva az Európai Unióban, szembetűnő, hogy azok közül több is kifejezetten családjogi vonatkozású.
1998. május 28-án írták alá a tagállamok az Egyezményt a joghatóságról és a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról házassági ügyekben,1 melyet a perjogi szakirodalom - az 1968-as Brüsszeli Egyezmény tárgya és szerkezete miatti hasonlóság okán - Brüsszel II.-nek nevezett el. Ez a nemzetközi szerződés azonban még hatályba sem léphetett az aláírása után eltelt idő rövidsége miatt, mert a Brüsszeli Egyezményhez hasonlóan2 felváltotta egy kötelező és közvetlenül alkalmazandó közösségi norma, az 1347/2000. Tanács Rendelet,3 pontosított címmel, de amely lényegében átvette az Egyezmény struktúráját és rendelkezéseit. Meglepő módon azonban, ez a 2001-ben hatályba lépett Rendelet sokáig nem maradt érintetlenül, mert 2003. november 27-én a Tanács lényegében hatályon kívül helyezte azzal, hogy elfogadta a 2201/2003. számú Rendeletet, amely már egy kibővített alkalmazási területtel 2004. augusztus elsejével4 felváltja a szóban forgó közösségi normát. E gyors módosítás - ahogyan azt a későbbiekben látni fogjuk - a Rendelet tárgyi hatályának kiszélesítése érdekében vált szükségessé, és nem a korábbi Rendelet eljárási szabályainak elégtelensége, alkalmazhatatlansága miatt.
Mindezek mellett szintén 2003-ban írták alá az Unió tagállamai a hágai Nemzetközi Magánjogi Konferencia keretében elfogadott egyik utolsó multilaterális szerződést, az 1996-os Hágai Egyezményt a joghatóságról, alkalmazandó jogról, elismerésről és végrehajtásról a szülői felelősség és a gyermekek érdekében elrendelhető intézkedések tárgyában.5, 6
Mindezen tények apropóján érdemes egyrészről azzal a kérdéssel foglalkoznunk, hogy vajon miért állnak az uniós jogalkotás érdeklődésének homlokterében a házassági és szülői felelősséggel kapcsolatos jogviszonyok, mi indokolta a 2000-ben elfogadott Rendelet módosítását, másrészről milyen szintű, és milyen területekre kiterjedő jogegységesítést valósítanak meg a fent nevezett jogforrások a családjog területén.
Az európai integráció nagymértékben gazdasági ügynek tekinthető, és az alkalmazott jogi eszközök elsődlegesen a gazdasági szabadság biztosítására irányulnak. Mindemellett az integrációnak messze ható hatásai vannak az egyénre és annak családi viszonyaira. Amikor az emberek élnek a személyek szabad mozgásának, a letelepedés szabadságának elvével, gyakran határokon túl házasodnak vagy bontják fel házassági kötelékeiket. Az érintett személyek számára nélkülözhetetlen, hogy személyi állapotukat meghatározó bírósági döntéseket legalább azokban az országokban elismerjék, amelyekkel kapcsolatban vannak. Jelenleg több tagállam nem hajlandó elismerni a külföldön történt bontást - és a későbbi új házasságokat sem - ezzel jelentős jogi és szociális nehézségeket okozva a feleknek, s veszélyt jelentve a személyek szabad áramlásának az Európai Unión belül. Elmondható tehát, hogy a piac igényei teremtik meg a közös cselekvés szükségességét a családjog területén is.7
A Brüsszeli II. Egyezmény, hasonlóan a Brüsszel I. Egyezményhez, melynek tárgya a joghatóság és a határozatok elismerése és végrehajtása szabályainak összehangolása polgári és kereskedelmi ügyekben, ún. kettős szerződés, amely éppúgy tartalmaz rendelkezéseket a közvetlen joghatóságról, mint a külföldi határozatok elismeréséről és végrehajtásáról. Célja elsődlegesen egy egységes joghatósági rendszer megteremtése volt az Európai Unión belül, a házassági bontóperekre, a különélésekre, a házasság érvénytelenítésére és a szülői felelősség kérdésére vonatkozóan, másodsorban pedig a tárgyi hatálya alá tartozó területeken a határozatok szabad körforgását biztosítja az Unión belül.
E szabályok azért kerültek - elsőként - önálló nemzetközi szerződés, majd közösségi norma keretei közé, mert a Brüsszeli Egyezmény tárgyi hatálya nem vonatkozott a személyi állapottal kapcsolatos ügyekre. Az 1990-es évek elején ugyan tárgyalások kezdődtek az 1968-as Brüsszeli Egyezmény tárgyi hatályának kiterjesztéséről családjogi ügyekre, különösen a házassági kötelék felbontására, melynek eredményeként 1993-ban felállítottak egy Munkabizottságot. A Munkabizottság által készített tervezet azonban hamarosan egy házassági ügyekkel foglalkozó független egyezmény megfogalmazására irányult, amely számos vonatkozásban az 1968-as Brüsszeli Egyezményen alapul. 1995-ben francia és spanyol kezdeményezések után eldőlt, hogy a jövőbeni Egyezménynek a szülői felelősséggel is foglalkoznia kell, ha a bontóper során erre vonatkozó kérdés is felmerül.8
A polgári eljárásjogi jogegységesítés terén mérföldkövet jelentő Amszterdami Szerződés hatálybalépését követően kívánatossá vált9, hogy a házassági ügyeket és a szülői felügyeleti joggal kapcsolatos eljárásokat is kötelező és közvetlenül alkalmazandó jogi aktus szabályozza. Ez vezetett az 1347/2000. Rendelet megalkotásához, amely az első közösségi norma volt az Amszterdami Szerződésben megfogalmazott polgári ügyekben való igazságügyi együttműködés terén, és egy nagyon fontos lépést tett a határozatok kölcsönös elismerésének és végrehajtásának tekintetében a családjog területén.
E Rendelet a házasság felbontásával, a különéléssel, ill. a házasság érvénytelenítésével kapcsolatos eljárásokra korlátozódott, és csak annyiban terjedt ki a házastársak gyermekei feletti szülői felelősséggel kapcsolatos kérdésekre, ha azok a házassági perhez kapcsolódtak.
2000. július 3-án Franciaország javaslatot terjesztett elő az 1347/2000. Rendelet módosítására, amely kiterjesztette volna a Rendelet tárgyi hatályát a szülői felelősséggel kapcsolatos valamennyi döntésre, a gyermekek egyenlő jogainak biztosítására hivatkozással.
A "French initiative on rights of access to children" címet viselő kezdeményezés célja az volt, hogy az 1347/2000. Rendelet által felállított egységes joghatósági rendszert, és a közös elismerési és végrehajtási szabályokat a szülői felügyelettel kapcsolatos olyan esetekre is kiterjessze, amikor a szülői felügyelettel kapcsolatos jogvita nem kapcsolódik a házassági perhez, attól függetlenül merül fel. A javaslat azzal érvelt, hogy hiába egységesek a házassági perekre alkalmazandó joghatósági szabályok, ha a házastársakat sokkal inkább foglalkoztató, a házasság megromlása következtében felmerülő ügyekre, mint amilyen a szülői felügyelet gyakorlásának, a gyermekelhelyezésnek, a kapcsolattartásnak a kérdése, nincs egységes joghatósági szabályozás, és nem biztosított a határozatok végrehajtása más tagállam területén.
A javaslat szerint "a házassági kötelék lazulása, ill. felbomlása esetén a gyermek alapvető joga, hogy mindkét szülőjével kapcsolatot tartson fenn. (...) A különélő házaspárok gyermekei mindaddig nem lesznek képesek arra, hogy szabadabban mozogjanak az Unión belül, amíg a reájuk vonatkozó ítéletek szabad mozgása nem biztosított megfelelően (.) Ezen ítéletek közvetlen végrehajthatóságának megteremtése mindkét szülő és a gyermek érdekeinek biztosítását szolgálja."10
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
