https://doi.org/10.59851/mj.73.01.5
A választottbíráskodás az alternatív vitarendezési módszerek között kiemelkedő szerepet tölt be, rugalmassága, gyorsasága, titkossága és szakértői jellege révén. A választottbírók felelőssége és immunitása alapvető fontosságú a rendszer integritása és a felek bizalmának fenntartása érdekében. A tanulmány átfogó módon elemzi e két jogintézmény egyensúlyát, történeti és összehasonlító jogi szemlélettel, különös figyelemmel a római jogi alapokra, a common law és kontinentális jogrendszerek megoldásaira, valamint a hatályos magyar szabályozásra. A vizsgált dolgozat célja, hogy de lege ferenda javaslatot tegyen egy olyan sui generis felelősségi rendszer kialakítására, amely megfelelően ötvözi a szerződéses és deliktuális elemeket, biztosítva a választottbírók függetlenségét, ugyanakkor szankcionálva a súlyos jogsértéseket. A vizsgálat gyakorlati relevanciáját tovább növeli a felelősségbiztosítás, a digitális eljárások és a nemzetközi kitekintés integrálása.
Kulcsszavak: választottbíráskodás; választottbírói felelősség; választottbírói immunitás; szerződéses és deliktuális felelősség; common law és kontinentális jog összehasonlítása
Arbitration plays a prominent role among alternative dispute resolution methods due to its flexibility, speed, confidentiality, and expert-driven character. The responsibility and immunity of arbitrators are crucial for preserving the integrity of proceedings and the trust of the parties involved. This study provides a comprehensive analysis of the balance between these two legal institutions through historical and comparative perspectives, with particular focus on Roman law foundations, solutions in common law and continental systems, and the current Hungarian legal framework. The analysed thesis proposes a de lege ferenda model of a sui generis liability regime combining contractual and tort elements, ensuring arbitrator independence while holding them accountable for serious breaches. The research further enhances its practical value by incorporating aspects of liability insurance, digital proceedings, and international practices.
Keywords: arbitration; arbitrator liability; arbitrator immunity; contractual and tort liability; comparison of common law and civil law systems
Az alternatív vitarendezési eljárások között a választottbíráskodás kiemelkedő szerepet tölt be, mivel számos olyan előnyt kínál, mint a gyorsabb eljárásrend, a szakértői döntéshozatal lehetősége, a rugalmasság és a titkosság. Ebben az összefüggésben a felelősség és az immunitás kérdése rendkívül fontos, hiszen ezek az intézmények biztosítják az eljárás integritását, a résztvevők bizalmát, a visszaélések megelőzését vagy szankcionálását.
A választottbíráskodás mint alternatív vitarendezési módszer azon felek közötti konfliktusok rendezését szolgálja, akik előre, írásban megállapodnak abban, hogy esetleges jogvitáik rendezését nem a bíróságon, hanem semleges, általában szakértői jellegű testület előtt intézik. Az eljárás legfőbb előnyei között szerepel a rugalmasság (az eljárási szabályokat gyakran a felek igényeihez és a vita természetéhez igazítják), a sebesség és a hatékonyság (az eljárások általában gyorsabban lezárhatók, mint a hagyományos bírósági eljárások), a titkosság (a választottbíráskodás folyamata és az ítéletek általában nem nyilvánosak, ami különösen fontos egyes üzleti viták esetében), a szakértelem (az arbitrációs panel tagjai gyakran olyan szakemberek, akik a vita tárgyát képező területen szerzett különös és mélyreható tapasztalattal rendelkeznek). Ezen előnyök azonban csak akkor érvényesülnek, ha az eljárás keretein belül megfelelően rendezik a felelősség és az immunitás kérdéseit, melyek a tisztességes és megbízható eljárást szolgáló alapvető jogi garanciák.
A felelősség a jogrend egyik alapelve, amely megköveteli, hogy az eljárásban részt vevő felek - és alapvetően a választottbírók - kötelesek gondossággal, pártatlanul és az előre meghatározott szabályok betartásával eljárni. A választottbíráskodásban ez azt jelenti, hogy a választottbíróknak kötelességük a döntéshozatal során a szakmai és etikai normáknak megfelelően gyakorolni feladatukat. Amennyiben a választottbírók elhanyagolják feladataikat, részrehajlást vagy gondatlanságot mutatnak, az a választottbíráskodásba fektetett bizalmat ingatja meg, és ezt ellensúlyozni megfelelő, elsősorban preventív szerepet betöltő felelősségi szabályok szükségesek. Ezért a választottbíráskodásra vonatkozó állami szabályozás, a választottbírósági szabályzatok és a választottbírósági szerződések/kikötések is tartalmazhatnak olyan rendelkezéseket, amelyek pontosan meghatározzák, milyen esetekben lehet felelősségre vonni a választottbírókat, illetve milyen jogkövetkezményekkel járnak az eljárási hibák, mulasztások vagy visszaélések. A felelősség biztosítja tehát a tisztességes eljárást. A felelősségre vonásra vonatkozó szabályok lehetővé teszik, hogy a felek bízzanak abban, hogy a választottbírók döntései az eljárás integritását is szolgálják.
Amennyiben a választottbírósági ítéletben eljárási hiba vagy részrehajlás esete áll fenn, a felelősségi szabályok garantálják, hogy az érintett fél számára legyen lehetőség a határozat bírósági kontrolljára, megsemmisítésére. A felelősségi keretek arra ösztönzik a választottbírókat, hogy alaposan és körültekintően járjanak el, így hozzájárulva a döntéshozatal minőségének fenntartásához.
A kérdésnek azonban a másik oldala is létezik: az immunitás. A szoros összefüggés miatt a dolgozat témaválasztása dicséretes, a két intézmény együttes vizsgálata szerencsés döntés. Az immunitás alapvetően azt jelenti, hogy a választottbírók bizonyos körülmények között mentesülnek a polgári jogi vagy büntetőjogi felelősség alól.
- 39/40 -
Ez több okból is fontos. Az első a függetlenség védelme. A választottbíróknak olyan döntéseket kell hozniuk, amelyek a függetlenség, pártatlanság, befolyásmentesség elvein alapulnak. Az immunitás védelmet nyújt számukra az olyan peres eljárások ellen, amelyek esetleg a döntéseikből eredő későbbi viták miatt indulnának meg. Ez lehetővé teszi, hogy rájuk nehezedő nyomás, külső befolyásoltság nélkül járjanak el. A második a jogi kockázatok mérséklése. Ha a választottbíróknak állandó fenyegetés lenne az, hogy döntéseik miatt személyesen felelniük kell, akkor a függetlenségük mértéke csökkenne, és sokszor nem a jogi igazság felderítése, hanem a saját felelősségre vonásuk elkerülése lenne a pszichológiai háttere a döntéseiknek. A harmadik probléma az állam félként történő közvetlen vagy közvetett részvétele bizonyos választottbírósági eljárásokban. Például egyes nemzetközi választottbíráskodási eljárásokban államok vagy állami tulajdonban lévő vállalatok gyakran érintettek, amely az immunitás szükségességének is különös jelentőséget ad. Ugyanis tagadhatatlan, hogy államok közvetlen vagy közvetett részvétele a választottbírósági eljárásokban jelentős kihívásokat jelent a rendszer objektivitása és függetlensége szempontjából. Az állam maga is fél lehet a választottbírósági eljárásban (közvetlen részvétel), de gyakran érintettek lehetnek állami tulajdonú vállalatok. Az állam viszont mint szabályozó is befolyásolhatja a választottbírósági eljárások menetét. Az államok részvétele komoly kihívásokat jelent a pártatlanságnak és függetlenségnek a biztosítása terén. A választottbíráknak minden esetben függetlennek és pártatlannak kell maradniuk a felek irányában. Ez azonban nem egyszerű abban az esetben, amikor az egyik fél egy állam vagy állami tulajdonú vállalat, különösen ha a választottbíró saját nemzetiségű államáról van szó.
Itt érkezünk el a vizsgált téma és az opponált dolgozat kulcskérdéshez: hogyan lehet a felelősség és immunitás közötti egyensúlyt helyesen beállítani. Az immunitás nem jelentheti azt, hogy a választottbírók teljes körű felelősségmentességet élveznének. A jól kidolgozott választottbíráskodási szabályrendszerben egyensúlyt kell teremteni az immunitás és a felelősség között. Az immunitásnak olyan mértékűnek kell lennie, hogy védje a választottbírókat a felesleges jogi (és nem csak jogi) behatásoktól, ugyanakkor ne teremtse azt a benyomást, hogy a hibás vagy részrehajló döntések következmények nélkül maradnak. Ha a választottbírók súlyosan megszegik kötelességeiket (például szándékos visszaélés vagy súlyos gondatlanság esetén), az immunitási védelem korlátozható és korlátozandó, és a feleknek biztosítani kell a lehetőséget tényleges jogorvoslati eljárások megindítására. Ez az egyensúly kulcsfontosságú, mert csak így biztosítható, hogy a választottbíráskodás ne váljon egyoldalúan sem a választottbírók, sem a felek érdekeivel ellentétessé.
Nemcsak a választottbíráskodás állami vagy privát szervezeti normák révén történő szabályozása, hanem választottbírósági kikötések/szerződések is szerepet játszhatnak a felelősség-immunitás közötti egyensúly kialakításában. A választottbíráskodásra vonatkozó megállapodásokban a felek előre megszabhatják vagy részletezhetik a felelősség és az immunitás feltételeit. Itt merül fel a kógencia és diszpozitivitás kérdése: hogyan alkalmazhatók a felelősség általános szabályai, és mennyiben szükséges a választottbíráskodásra vonatkozóan sajátos, részletező felelősségi szabályokat lefektetni. A dolgozat a második megoldás keretében, az önálló szabályozás mellett foglal állást.
Boóc Ádám témaválasztása azonban kockázatos is. A témakör - a választottbíráskodásban megjelenő felelősség és immunitás kérdése - kutatása során számos nehézség megjelenik. Kifejezetten magyar vonatkozásban felmerül a téma gyakorlati súlyának kérdése (a választottbírósági ügyszám meglehetősen alacsony), és általánosságban véve is kérdéses, hogy a témában mennyiben van lehetőség érdemi tudományos újdonságok megfogalmazására.
Az egyik legnagyobb nehézség a választottbíráskodások komplex rendszerének megértése és értelmezése. A választottbíráskodás ugyanis nem egyetlen homogén eljárási forma, hanem eltérő tartalmú és részletszabályokra épülő nemzeti és nemzetközi eljárások gyűjtőneve. A felelősség és immunitás kérdését vizsgálva számos jogrendszer, illetve nemzetközi és nemzeti szabályrendszer megközelítésmódja fontos részletekben eltérhet egymástól. Ez a heterogenitás nemcsak a precíz elméleti koncepció kidolgozását nehezíti meg, hanem a gyakorlati alkalmazásuk vizsgálatát is.
A kutatás során felmerülő másik jelentős kihívás a releváns forrásanyagok és adatbázisok hozzáférhetőségének korlátozottsága. A választottbíráskodási eljárások gyakran zárt, bizalmas keretek között zajlanak, így a részletes döntéshozatali folyamatokról, a választottbírók viselkedéséről és a konkrét esetek jogi elemzéséről szóló legfontosabb és legérdekesebb anyagok nem mindig állnak nyilvánosan rendelkezésre. Ez akadályozhatja a témában rejlő újdonságok részletes feltárását, hiszen az esetleges innovatív megoldások és a felelősség, illetve immunitás gyakorlati alkalmazásának finom részletei gyakran nem elérhetőek. Ezen túlmenően a nyilvános peres dokumentumok és a bírósági ítéletek általában nem fedik le a választottbíráskodás teljes spektrumát, így az empirikus kutatás eszköztára korlátozott lehet, ami a kutatás eredményeinek megbízhatóságát és teljességét is befolyásolja.
A definíciók és fogalmi értelmezések terén is akadnak nehézségek. A szerző maga is elismeri, hogy a kontinentális és common law jogrendszerek közötti különbségek megnehezítik az egységes fogalomalkotást és elméletalkotást. A felelősség és immunitás fogalmai a különböző jogrendszerekben eltérő jelentéssel bírhatnak, és gyakran nem egyértelmű, hogy adott döntéshozatali aktus esetében milyen felelősségről, illetve milyen hatókörű immunitásról lehet beszélni. Ez a fogalmi homályosság a kutatási eredmények érvényességét és összehasonlíthatóságát is veszélyezteti. A koncepciók közötti átfedések és esetleges ellentmondások rendszerszintű vizsgálata jelentős intellektuális erőfeszítést követel meg, és a kutató számára nehézséget jelenthet olyan átfogó modell kidolgozása,
- 40/41 -
amely adott nemzeti jog keretét túllépve minden releváns aspektust kielégítő módon képes megvilágítani a felelősség és immunitás kérdését a választottbíráskodásban.
A kutatás kockázatai között szerepel az is, hogy az újdonság leszögezése - azaz a témában eddig nem tárgyalt, vagy csak részben ismertetett aspektusok feltárása - nehezen elkülöníthető a már meglévő szakirodalmi és joggyakorlatban megjelenő ismeretanyagtól. A választottbírósági eljárásokkal kapcsolatos széles körű szakirodalom, valamint az elmúlt évtizedek során kialakult gyakorlati megoldások miatt a kutató számára valódi kihívást jelenthet annak megállapítása, hogy hol található a tényleges innováció, és milyen mértékben járul hozzá az új megközelítés a terület elméleti és gyakorlati fejlődéséhez. Emellett a jogi és gyakorlati újdonságok feltárása során fennáll annak a kockázata, hogy a kutatás egyes eredményeit nehéz lesz nemzetközi kontextusban általánosítani, mivel a különböző országok választottbírósági rendszerei és a párhuzamosan létező nemzetközi választottbírósági rendszerek közötti eltérések miatt a helyi gyakorlatok és realitások jelentősen különbözhetnek egymástól.
Az újdonság leszögezésének korlátolt lehetőségei között szerepel az is, hogy a választottbíráskodásban alkalmazott immunitási szabályok és felelősségi elvek már viszonylag kiforrott területet alkotnak, ahol a legismertebb nemzetközi szabályozások révén már kialakult egyfajta konszenzus. Ez azt jelenti, hogy bár mindig van lehetőség új aspektusok megvilágítására - például az újonnan felmerülő technológiai kihívások, a digitalizáció vagy a globális gazdasági változások tükrében -, az ilyen irányú kutatások esetében a már meglévő irodalom és gyakorlat erős referenciaként szolgál, ami nehezítheti a valódi újdonság mértékének meghatározását. A kutató számára ez azt is jelenti, hogy az innovációra törekvő elemzéseknek nemcsak a meglévő megközelítéseket kell kritikusan újraértékelniük, hanem teljesen új dimenziókat is be kell vonniuk a vitába, ami jelentős elméleti és gyakorlati kockázatokkal járhat.
Ez a keretrendszer szolgálhat Boóc Ádám MTA doktori értekezésének vizsgálatához alapul.
1. A dolgozat első fejezete bevezetésként és problémafelvetésként mutatja be a választottbírói felelősség és immunitás témakörét, különös tekintettel a római jogban megjelenő "előfutár"-fogalmakra. Az elvi kiindulópontot René David és Kecskés László megállapításai képezik, akik a jogösszehasonlítás fontosságára hívják fel a figyelmet, különösen a hazai jog fejlesztésének és a nemzetközi kapcsolatok előmozdításának szempontjából. A dolgozat célja, hogy a választottbíráskodási immunitás és felelősség komplex kérdését - mely több nemzetközi megoldásban is nyilvánvalóan eltérő - összehasonlítsa, miközben a modern szabályozás mellett bemutatja a római jogban kialakult receptum arbitrii és compromissum intézményét. A fejezet részletesen ismerteti az arbiter (választottbíró) etimológiáját, a római jogi forrásokat, a receptum arbitrii szerepét az elfogadás és a felelősségvállalás "eszközeként", valamint a compromissum - azaz a felek által kötött választottbírósági megállapodás - jogi jelentőségét. Ezen felül a fejezet rávilágít arra, hogy a római jogból eredő alapelvek milyen hatással vannak a modern választottbíráskodási gyakorlatra. A fejezet egyik legnagyobb értéke az alapos, széles körű irodalmi háttér bemutatása, mely révén a szerző képes kontextusba helyezni a választottbírói felelősség és immunitás kérdését. A római jogi forrásokra épülő részletes tárgyalás jó történeti alapot teremt, és megfelelően alátámasztja azt az elképzelést, hogy a modern választottbíráskodási szabályozás alapjai mélyen gyökereznek az ókori jogrendszerben. Az interdiszciplinaritás, mely a jogtörténeti, filozófiai és összehasonlító jogi megközelítéseket egyaránt integrálja, különösen értékessé teszi a fejezetet, hiszen ez segít megvilágítani a választottbírói felelősség komplex természetét és annak evolúcióját a különböző jogrendszerekben.
2. Ugyanakkor a fejezet néhány szempontból hiányosságokkal is küzd. Bár a római jogi alapok bemutatása megfelelően részletes, nem mindig derül ki egyértelműen, hogyan kapcsolódnak ezek a történelmi megállapítások a mai választottbíráskodási gyakorlat konkrét problémáihoz és megoldási javaslataihoz, illetve az sem, hogy a római történeti előképek elemzésének kizárólagossága vajon azt is jelenti-e, hogy a jogfejlődés más momentumai nem relevánsak a vizsgált téma szempontjából. Történeti megközelítésben talán hasznos lett volna a bírói felelősség és immunitás elemzése, párhuzamba állítása is (ez a kérdés a dolgozat bizonyos részeiben röviden viszont megjelenik). Az elméleti megközelítések - bár gazdag irodalmi hivatkozásokkal alátámasztottak - nem kapnak kellően kritikai színezetet; hiányzik a világos szintézis, amely megmutatná, hogy a különböző elméletek közül melyek bizonyulnak a leghasznosabbnak a modern szabályozás szempontjából. A szerző a választottbírói immunitás kérdését is tárgyalja, de a kockázatok (például, hogy az immunitás esetleges felelőtlen magatartásra is bátoríthat), csak vázlatosan kerülnek említésre. Ilyen szempontból elmarad a részletesebb elemzés, hogy miként lehetne az immunitást úgy kialakítani, hogy az egyszerre biztosítsa a bírói függetlenséget, de ki is zárja a mulasztást vagy visszaélést.
3. A második fejezet a választottbírók elleni felelősségre vonási kérdéskörben alkalmazandó jog kérdéseit járja körül, különös tekintettel az anyagi jog kiválasztására nemzetközi környezetben. A szöveg első részében - az "elméleti előkérdések" cím alatt - felvetődik, hogy a választottbírók felelősségének megállapításakor mely tényezők (például a választottbíró tevékenységének helye, lakóhelye vagy a választottbíráskodás helye) határozzák meg az alkalmazandó anyagi jogot. A szöveg kiterjed az online eljárások, például a Covid19-pandémia kapcsán felmerült problémákra is, amelyek az online választottbíráskodás helyszínének meghatározásával és a választottbíráskodási székhely kérdésével foglalkoznak. Ezt követően a fejezet az Európai Unió nemzetközi magánjogának keretein belül vizsgálja a választottbírói szerződésre, illetve a kontraktuális felelősségre alkalmazandó jogot, illetve a szerződésen kívüli (deliktuális) felelősségre vo-
- 41/42 -
natkozó szabályokat kiemelve a prekontraktuális kötelezettségeket (culpa in contrahendo). A dolgozat a különböző kollíziós szabályokat, illetve a választottbíráskodás helyszínének, a választottbíró lakóhelyének vagy az üzleti tevékenysége székhelyének szerepét alaposan elemzi. A kérdéssel behatóan foglalkozó szakértők, mint Pierre A. Karrer, Christian Hausmaninger, Susan D. Franck, Dario Alessi, Emilia Onyema és Yagmur Hortoglu hivatkozásai segítik a tárgykör komplexitásának megvilágítását, és a nemzetközi jogi környezet sokszínűségét is bemutatják. A fejezet nemcsak a hagyományos jogi érvekre támaszkodik, hanem a modern online választottbíráskodás kihívásait is részletezi. A szerző által felvetett játékelméleti megközelítés innovatív módon próbálja megmagyarázni, hogy a többnemzetiségű választottbírók közötti versengés milyen hatásokkal járhat, és hogy ez milyen következményekkel hat ki az eljárás eredményességére, a határozathozatal függetlenségére.
4. Bár a dolgozat számos elméleti kérdést tisztáz, nem mindig sikerül világos szintézist kialakítani a különböző nézetek között. Nem egyértelmű, hogy a szerző melyik megközelítést tartja a leginkább alkalmazhatónak a modern választottbíráskodási gyakorlatban, illetve hogyan lehetne a különböző elméleteket egységes rendszerbe összehangolni. Nem kerül mélyrehatóan kifejtésre, hogyan lehetne a virtuális eljárások során az alkalmazandó jog kérdését egységesen rendezni, illetve milyen új modell vagy szabályozási megoldás segítené a jogalkotást e területen. A dolgozat említ néhány problémát az európai és az amerikai jogrendszerből, de kevésbé tér ki arra, hogy az összehasonlító módszertan erőteljesebb felhasználásával hogyan lehetne más, kevésbé képviselt, de igenis releváns (például ázsiai) jogrendszerek tapasztalatait is beépíteni a választottbírói felelősség szabályozásába. Ez a szélesebb körű összehasonlító megközelítés potenciálisan új perspektívákat és innovatív megoldásokat hozhatna. A játékelmélet alkalmazása érdekes újdonságnak tűnik, de a szövegben ez a rész csak felületesen jelenik meg. Talán érdekes lett volna részletesebb elemzés arról, hogy a választottbírók közötti nem kooperatív viselkedés milyen konkrét következményekkel járhat, illetve milyen módon lehetne a Nash-egyensúlyt vagy más játékelméleti koncepciókat integrálni a felelősség kérdésének gyakorlati rendezésébe. Jelenlegi formájában ez a rész kicsit "kilóg" a dolgozatból.
5. A dolgozat harmadik fejezete a common law jogrendszerű államok jogát és gyakorlatát vizsgálja, különösen az Egyesült Államokban, Angliában, valamint néhány további angolszász típusú jogrendszerű államban. A bevezetésben a szerző hangsúlyozza, hogy az immunitás gyökerei a választottbírói feladat eredetéből és a bírói szerephez hasonló, közrendi védelmi mechanizmusokból származnak, így a common law országokban a választottbírók általában abszolút immunitással rendelkeznek. Az USA-ra vonatkozó elemzés részletességét az elérhető szakirodalom is minden bizonnyal indokolja, és ennek köszönhetően a dolgozat egyik legerősebb részévé válik. A dolgozat kiemeli az USA és az európai, illetve az angolszász jogrendszerek közötti kulturális és gyakorlati különbségeket, megvilágítva, hogy az immunitás mögött nem csupán eltérő jogelvek, hanem társadalmi és intézményi meggyőződések is állnak. Az USA-ban felmerült jogesetek részletes, széles körű ismertetése hozzájárul ahhoz, hogy az olvasó megértse az immunitás gyakorlati megvalósulását és az ebből eredő vitákat.
6. Ugyanakkor a fejezet néha túlzsúfoltnak és szerkezetileg nehezen követhetőnek tűnik. Az abszolút immunitással szemben felkínált minősített immunitás fogalmának precíz kifejtését, az abszolút immunitástól való eltérés lényegének meghatározását is hiányolom a fejezetből (később ez a kérdés pontosabb kifejtésre kerül, de ez a megoldás szerkezetileg nem az ideális). Az angol és amerikai jogrendszer közötti eltérések kiemelése fontos, azonban az olvasó számára hasznos lett volna, ha a dolgozat további összehasonlító elemzést nyújt a többi common law ország - például Kanada - tapasztalatairól, így még szélesebb képet adva a választottbírói immunitás globális alakulásáról. A dolgozat hiányosságaként említhető, hogy nem valósul meg a különböző nézőpontok szintézise, továbbá elmarad a gyakorlati és empirikus hatások alaposabb vizsgálata.
7. A common law országok elemzése után természetesen egyes kontinentális jogrendszerű országok vizsgálata következik. A Németországról szóló fejezet elején a szerző történeti előzményeken keresztül mutatja be, hogyan jelent meg a választottbíráskodás a 19. század közepén, amikor a kereskedelmi és ipari élet igényelte a gyors és hatékony vitarendezést. A 20. század eleji német elméletek szerint a választottbírói pozíciót nem kizárólag szerződéses viszonyként, hanem magánhivatali jellegűnek tekintették, ugyanakkor a későbbi szabályozás (például az 1998-as választottbírósági törvény) szerint a szerződéses jelleg dominál, és a felelősséget alapvetően szerződésszegés - például késedelem, indokolatlan lemondás, titoktartás megsértése - miatt lehet megállapítani. Ausztria esetében a szerző ismerteti a választottbírósági eljárás hosszú hagyományát, a polgári perrendtartás (ZPO) fejlődését, valamint az 1983-as reformok és a 2006-os módosítások szerepét. A választottbírók felelőssége - bár a gyakorlatban ritkán érvényesül - a szerződéses viszonyra támaszkodva szabályozható, illetve kölcsönös megegyezés útján el is lehet térni az általános szabályoktól. A francia rész több elméleti irányzatot ismertet: a 19. századi megbízási jogviszonyról szóló megközelítéstől a későbbi, tágabb kontraktuális megközelítés felé történő elmozdulásig. A francia esetjogban a választottbíró szerződéses felelőssége egyaránt magában foglalja az ítélet meghozatalára vonatkozó eredménykötelezettséget és a személyes kötelességeket, bár a bírókra vonatkozó immunitás megközelítése eltér az angolszász rendszertől. A svájci, spanyol, argentin szabályozás viszonylag részletes elemzését követően, utalásszerűen, kitekintő jelleggel a portugál és a román jogra vonatkozóan is tartalmaz leírást. A fejezet történeti és hatályos jogot egyaránt elemez.
8. A fejezet nagyon sok országra és jogrendszerre kiterjed, ami a széles körű megértést segítheti, de az egyes
- 42/43 -
rendszerek közötti jelentős vagy kisebb különbségek összehasonlítása és szintézise néha nehezen követhető. A dolgozat részletesen ismerteti a választottbírói felelősség különböző megközelítéseit, a különböző elméletek közötti kapcsolódási pontok, illetve azok összehasonlító értékelése nem mindig kap kellő hangsúlyt. Átfogóbb, összehangoló jellegű vizsgálati keretrendszer felállítása pontosabb válasz megfogalmazását tette volna lehetővé arra a kérdésre, hogy miképpen viszonyul egymáshoz például a választottbírói szerződéses felelősség, a közjogi megközelítés és a deliktuális felelősség a különböző országokban. Rengeteg jogesetet mutat be a fejezet, a gyakorlati következmények - például az, hogy a választottbírói felelősség hogyan befolyásolja a határozat végrehajthatóságát, vagy hogyan rendeződik a felek közötti kockázat - kevésbé kapnak hangsúlyt.
9. A dolgozat következő, központi súlyú fejezete a magyar szabályozás történetét és jelenét vizsgálja. A fejezet részletesen ismerteti a választottbírói felelősség történeti fejlődését a magyar jogban, különös tekintettel a 19. századi szabályokra (1869. és 1871. évi törvények, valamint a Plósz-féle Polgári perrendtartás, vagyis az 1911. évi I. törvénycikk) és azok hatására a későbbi jogfejlődésben. Ez jól mutatja a jogfejlődés folytonosságát. A szerző részletesen bemutatja a különböző felelősségi formákat (szerződéses felelősség, deliktuális felelősség, büntetőjogi vonatkozások) és ezek gyakorlati alkalmazását, valamint hivatkozik releváns bírósági döntésekre, amelyek segítségével a felelősség megállapításának feltételei is feltérképezhetők. A 19. századi magyar magánjog számos ma is releváns szabályt tartalmazott a bírói és közvetetten a választottbírói felelősség tekintetében, amelyek elemzése megfelelően részletes. A választottbírói felelősségre irányadó hatályos magyar szabályozás és a vonatkozó bírói gyakorlat áttekintése a fejezet központi jelentőségű részét képezi. A választottbíróságról szóló 2017. évi LX. törvény 57. § (3) bekezdése szerint "az állandó választottbíróság szabályzata, vagy eseti választottbíráskodás esetén a választottbírósági tanács és a felek megállapodása kizárhatja vagy korlátozhatja az állandó választottbíróság, a választottbírósági tanács és a választottbírók felelősségét, kivéve a szándékos vagy súlyos gondatlanságból eredő károkozásért való felelősséget". Ez a szabályozás a korábbi szerződésszegési felelősségre vonatkozó normákat kívánta modernizálni, ugyanakkor hivatkozik arra, hogy a felelősség kizárása csak a szokványos körülmények között érvényesíthető, és a felek által kötött szerződés keretében kell megállapítani. A történeti szabályozás (például az 1871. évi VIII. tc. és a Plósz-féle Pp.) szerint a választottbíró büntető- és polgári felelőssége is meghatározott volt. A modern joggyakorlatban a kérdés, hogy a felelősségkizáró rendelkezések a prekontraktuális, illetve a szerződés létrejötte előtti jogviszonyra alkalmazhatók-e, továbbra is vitatott. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Választottbíróság szabályzata többek között a késedelmes ítélet meghozatalából eredő választottbírói díj csökkentésére szolgáló mechanizmust is tartalmazza, amely a késedelem mértékétől függően határozza meg a díjlevonást. Ezen rendelkezések célja, hogy ösztönözzék a választottbírókat a határidők betartására, és biztosítsák az eljárás hatékonyságát. A hatályos szabályozás külön rendelkezik a titoktartás és a különvélemények közzétételének kereteiről, amely a választottbírói testület integritásának megőrzését célozza. A fejezet bemutatja a kapcsolódási pontokat más országok jogához (például osztrák és német) és a nemzetközi szabályok rendszeréhez viszonyítva, és ez segít abban, hogy a magyar szabályozás kontextusba helyezhető legyen.
10. A részletek gazdag tárháza hozzájárul a mélyreható megértéshez, a felelősség és immunitás kérdésén túlmutató, a választottbíráskodás általános történeti kérdéseit érintő részletezés olykor nehezíti a fő témára vonatkozó összkép áttekintését. A dolgozat érinti azt a vitatott kérdést, hogy a választottbíró felelőssége elsősorban kontraktuális-e, és csak bizonyos esetekben jelenik-e meg a szerződésen kívüli (deliktuális) felelősség. Bár a szerző több nézőpontot is ismertet, a felelősségi rendszerek integrációja, illetve az elméletben javasolt megoldások közötti eltérések valós, gyakorlati következményei nem mindig világosak.
11. A szerző a három nagy fejezet - a common law, a kontinentális és külön a magyar választottbírósági felelősségi rendszerek - elemzését követően egy újabb elméleti részt iktatott a dolgozatába. Talán ennek az ideális helye a három fejezet előtt lett volna, vagy a common law országokról szóló fejezetbe integrálva, tekintettel ennek a résznek a fókuszpontjára. A fejezet rámutat arra, hogy az amerikai tételes jog - amely az abszolút immunitást alkalmazza - számos kritikát kapott, és egyes szerzők szerint szükség lenne a választottbírói felelősség szabályozásának átalakítására. Az UNCITRAL Mintatörvény hiányosságai miatt a nemzetközi szabályozásban is kérdéses, hogyan lehetne egyensúlyt teremteni a választottbírók védelme és a felek jogi érdekeinek biztosítása között. Susan D. Franck hangsúlyozza, hogy sem a korlátlan felelősség, sem az abszolút immunitás nem megfelelő megoldás. Véleménye szerint a választottbírók nem megfelelő szintű immunitása lehetőséget adhat arra, hogy az elégedetlen felek perindítással nyomást gyakoroljanak a választottbírókra, míg az immunitás túlzott mértékben elfedheti a visszaéléseket. Emiatt Franck minősített immunitási rendszert javasol, amely kizárólag a jogellenes, szándékos vagy súlyos gondatlanságból eredő felelősségi esetekben szüntetné meg az immunitást. Christian Hausmaninger szintén az amerikai szabályozás széles immunitását kritizálja, és azt állítja, hogy a választottbírók felelősségét a szerződéses kötelezettségeik szándékos vagy súlyos hanyagság következtében történő megszegése esetén kellene megállapítani - hasonlóan az európai megközelítéshez. Az ő javaslata szintén a minősített immunitás koncepcióját helyezi előtérbe, azaz csak a legalább "manifest disregard of applicable law" (az alkalmazandó jog nyilvánvaló figyelmen kívül hagyása) esetén vonható felelősségre a választottbíró. Mark Sponseller az amerikai korlátlan immunitástól való elmozdulást szorgalmazza, különösen a kaliforniai törvényhozás tapaszta-
- 43/44 -
latai alapján. A javaslata szerint a választottbírói immunitás minősítése - vagyis a "qualified immunity" bevezetése - lehetővé tenné, hogy a választottbírók csak akkor legyenek felelősségre vonhatóak, ha eljárásuk során objektív bizonyíték támasztja alá, hogy rosszhiszemű módon, egyértelműen jogellenesen jártak el. Peter Rutledge szerint az immunitás kérdését a választottbírói szerződésen belül kell szabályozni, azaz a felelősséget alapértelmezett szabályként (default rule)[1] kellene érvényesíteni, amennyiben a felek nem fogadják el kifejezetten az immunitást. Ezzel az elmélet gazdasági megközelítést is hordoz: ha a felek nem határoznak meg immunitást, akkor a választottbíró díjába be fog épülni a megfelelő összegű felelősségbiztosítás. Maureen A. Weston komplex, szintetizáló megközelítést javasol, amely három esetkört különít el, amikor az immunitás nem illeti meg a választottbírókat: ha a választottbíró egyáltalán nem hoz döntést, ha valamely fél "ügynökeként" (agent) jár el, vagy ha teljes mértékben a joghatóságán kívül cselekszik. Ő három lehetséges megoldási utat vet fel: a) a status quo, azaz az abszolút immunitás fenntartása, b) a választottbírói felelősség szabályozása más, professzionális szolgáltatókhoz hasonlóan, illetve c) törvényi megoldás keretében a minősített immunitás bevezetése. Weston az utóbbit tartja a legígéretesebb megoldásnak, bár kritikusan szemléli annak esetleges visszaélésre adható lehetőségét. Az elméletek közös nevezője, hogy mind a túlzott immunitás, mind a korlátlan felelősség problémákat vet fel. A minősített immunitás modellje - amelyet több szerző is támogat - arra törekszik, hogy egyszerre védje a választottbírók függetlenségét és pártatlanságát, valamint biztosítsa, hogy a szándékos, visszaélésszerű vagy súlyos gondatlanság esetén felelősségre vonhatóak legyenek. Azonban a javasolt modellek között jelentős különbségek vannak abban, hogy milyen mértékben és milyen körülmények között vonható el az immunitás, ami a gyakorlatban nehezen egységesíthető. Az amerikai és a kontinentális jogrendszerek alapvető különbségei miatt az egyes elméletek - például Rutledge megközelítése vagy Weston minősített immunitásra vonatkozó javaslata - eltérő hatékonysággal bírhatnak különböző kontextusokban. Amit ezek a szerzők javasolnak, Európában alapvetően a hétköznapi realitás. A kontinentális jogrendszerekben a szerződéses felelősség dominánsabb szerepet kap, míg az amerikai esetjogban az immunitás intézménye erősebb. A lényege ennek az eltérésnek, hogy a nemzetközi szabályozás kialakítása során nehéz egységes megoldást találni, amely minden jogrendszer igényeit kielégíti.
12. A javasolt minősített immunitásra épülő rendszer és a szerződéses felelősség alapú megközelítések gyakorlati alkalmazása számos kérdést vet fel. Például hogyan lehet megkülönböztetni a téves jogalkalmazást a szándékos visszaélés esetétől? Ezen kérdések pontos meghatározása nélkül a rendszer gyakorlati működése bizonytalan maradhat, és a szankciók alkalmazása nehezen lesz egységes. Mind Rutledge, mind Weston azt hangsúlyozza, hogy a választottbírói felelősséget alapvetően a felek közötti szerződésnek kell szabályoznia. Bár ez a megközelítés a felek autonómiáját erősíti, a valóságban gyakran kiegyensúlyozatlan tárgyalási erőviszonyok állnak fenn. Ez a tény azzal jár, hogy a felek nem biztos, hogy valójában megfelelően képesek szabályozni a választottbírói felelősséget.
13. Természetszerűleg kell a dolgozatnak a szakmai felelősségbiztosítás kérdésével is foglalkoznia, azonban ez tulajdonképpen nem is tárgya a kutatásnak, bármennyire is szorosan kapcsolódó kérdés. A felelősségbiztosítási költségek - melyeket a feleknek kell viselniük - ösztönözhetik őket arra, hogy megpróbálják a követelés benyújtását, mivel a biztosítótársaságok hajlamosak lehetnek inkább rendezni a kártérítési igényeket, mintsem hosszadalmas peres eljárásokba bocsátkozni. Az elméletek szerint a választottbíró immunitásának mértéke és a felelősségbiztosítás díja között fordított arányosság figyelhető meg: minél alacsonyabb az immunitás (azaz nagyobb a felelősségvállalási kötelezettség), annál magasabb biztosítási díj várható. Varapnickas és Malintoppi kritikája arra mutat rá, hogy a kötelező felelősségbiztosítás gyakorlati terheket róhat a választottbírókra, különösen az olyan piacokon, ahol az ügyforgalom alacsony. Az önkéntes biztosítás viszont a felek és a választottbírók szerződéses autonómiájára épít, de ez lehet, hogy nem biztosítja a szükséges minimális védelmet sem a felek, sem a választottbíró számára.
14. Felmerül a kérdés, hogy a különböző biztosítási konstrukciók miként illeszthetők be a választottbíráskodási rendszerbe. Bár a vizsgált szerzők mind az ügyvédi felelősségbiztosítás modelljét javasolják kiindulási pontként, a választottbírói tevékenység specifikus jellemzői miatt elengedhetetlen az önálló, testreszabott konstrukció kialakítása, amely azonban még nincs megfelelően kidolgozva. Erre megoldási javaslatot a szerzőtől sem várhatunk el, hiszen ennek az útnak a keresése gyakorlatilag egy másik, külön dolgozatot képezne. Viszont ki kell emelni azt az érdekes gondolatot, hogy amíg a jogban való tévedésért általában a választottbíró felelőssé nem tehető, a joghatósággal kapcsolatos téves döntésért a szerző szerint a választottbírónak felelnie kell.
15. A dolgozat végkövetkeztetései szerint a választottbírói felelősség természetét alapvetően a szerződéses (kontraktuális) felelősségi elv határozza meg, de a választottbíráskodás két, egymástól eltérő, de szorosan összefonódó aspektusa - a szerződéses felelősség és a deliktuális felelősség elemei - együttesen kreálnak egyedi (sui generis) jogviszonyt a választottbírói tevékenységre. A dolgozat elméleti megközelítése arra mutat, hogy ezért a választottbírói felelősség is sajátos, sui generis felelősségi konstrukció, amelynek szabályozását nem csupán a Ptk. általános deliktuális normái alapján lehetne megoldani, hanem szükséges lehet külön, az eljárás jellegét és a választottbíráskodás szerződéses alapjait figyelembe vevő normarendszer kialakítása.
16. A dolgozat részletes szövegjavaslattal él a választottbírói felelősség szabályozására, melynek célja, hogy a je-
- 44/45 -
lenlegi szabályrendszerben kialakuljon külön, a választottbírói szerződés sajátosságait tükröző, egyúttal a deliktuális felelősség bizonyos elemeit is integráló, kontraktuális felelősségi rendszer. Ennek a szabályozási koncepciónak a lényegi elemei a következők: a) A választottbíró (legyen eseti vagy intézményi választottbíráskodás) felelőssége kizárt minden olyan cselekményért, mely a választottbíráskodási eljárással kapcsolatos - kivéve azokat az eseteket, amelyeket a javaslat későbbi bekezdései külön meghatároznak. b) Szándékos vagy súlyos gondatlanságból eredő károk esetén a választottbíró kizárólagosan felel, hasonlóan más szerződéses felelősségi szabályokhoz. c) Függetlenséggel, pártatlansággal kapcsolatos - a szerződés létrejötte előtti, illetve utáni - feltárási kötelezettség megszegése esetén is felelőssé tehető, az első esetben a culpa in contrahendo elve, a szerződéskötés után pedig a szerződésszegés szabályai szerint. d) Ha a választottbíró eljárása során késedelem alakul ki (például az ítélet meghozatalában), akkor a késedelemért a szerződésszegésnek megfelelő felelősséget kell vállalnia. e) Ítélet vagy eljárást befejező határozat elmulasztásával okozott kár esetén a felelősség erre is a szerződéses felelősség szabályai szerint érvényesül. f) Ha a választottbíró által hozott ítélet vagy annak elmulasztása olyan kárt okoz, amelyet nem közvetlenül a felek szenvednek el, hanem harmadik személy, akkor a választottbíró felelőssége a szerződésen kívül eső, deliktuális felelősség szabályai szerint állapítható meg. g) Annak érdekében, hogy a választottbíró által meghozott ítélet - vagy más eljárást lezáró határozat - végrehajtható legyen az érintett államokban, a választottbíró köteles biztosítani, hogy az ítélet a szükséges joghatósági követelményeknek megfeleljen. Ennek hiányában a szerződéses felelősség szabályai szerint felel. h) Az immunitás vonatkozásában a választottbírósági szerződés vagy a választottbíróság eljárási szabályzata az eljárásban részt vevő felek javára térhet el. A felelősségi szabályok viszont kógens jellegűek. i) Talán túl általánosan, de a javaslat azt is leszögezi, hogy a választottbírót érintő felelősségi szabályok irányadók a választottbírósági intézmény szerveire és az alkalmazásában álló személyekre is.
17. A javaslat alapelve, hogy a választottbírói felelősséget a szerződéses felelősség általános szabályai alapján kell meghatározni, kiegészítve bizonyos deliktuális elemekkel. Fontos, hogy az immunitás ne adjon indokolatlan privilégiumot a választottbírók számára, hiszen a felek, akik a választottbírósági szerződés megkötésekor azt célozzák, hogy szükség esetén végrehajtható választottbírósági ítélethez jussanak, joggal várják el a tisztességes és felelősségteljes döntéshozatalt is. A javaslatban szereplő egyes pontok arra irányulnak, hogy a választottbíró személyének és a választottbírósági intézménynek a felelősségi körét egyértelműen körül lehessen határolni. Természetes az is, hogy a harmadik személyeket érintő károk esetében a felelősség megállapítása a szerződésen kívüli felelősségre vonatkozó normák szerint történjen, mivel ezek a károk a felek kontraktuális jogviszonyán kívül esnek. A választottbírói határozat végrehajthatóságára vonatkozóan felelősség kizárólag abban az esetben állapítható meg, ha az ítélet nem felel meg a felek által megkötött szerződéses és a nemzetközi jogi normáknak. A dolgozat végkövetkeztetése tehát azt sugallja, hogy a magyar szabályozásban, figyelembe véve a választottbírósági eljárás sajátos, sui generis jellegét, szükséges lenne külön, a választottbírói felelősséget egyértelműen meghatározó szabályrendszer kialakítása, amely elsősorban a szerződéses felelősséget veszi alapul, ugyanakkor bizonyos esetekben a deliktuális elemeket is integrálja. Nyilván ezzel a megközelítéssel szemben olyan álláspontot is jogosan meg lehet fogalmazni, hogy amennyiben szükséges, a jelenleg hatályos szabályok alapján is a bírói gyakorlat megfelelően ki tudja munkálni a helyes megoldásokat.
18. Végső soron a szerző célja, hogy a magyar jogrendszerben a választottbíráskodás ne csak a választottbírói döntések végrehajthatóságát, hanem az ezekből eredő felelősségi kérdések rendezését is olyan módon biztosítsa, hogy az egyensúly megmaradjon a választottbírói függetlenség és a felek jogainak védelme között. Ez a javaslat tehát arra törekszik, hogy a választottbírói felelősséget önálló, a sui generis szerződéses viszony sajátosságait tükröző rendszerbe helyezze, amely egyaránt figyelembe veszi a szerződéses felelősségi normák alkalmazhatóságát és a deliktuális felelősség bizonyos elemeit. Így a magyar szabályozás korszerűsítése és hasznosítható, pozitívként azonosított nemzetközi tapasztalatokkal való összehangolása érdekében javasolja a szerző az új szöveg elfogadását.
A dolgozat kétségtelenül értékes. Kritikai megállapításként kisebb belső aránytalanságokat, az összehasonlító vizsgálat vonatkozásában az egységes, egyértelmű kritériumrendszer alkalmazásának a hiányát lehet rögzíteni. Polgári jogászként a felelősségtani megközelítés (a felelősség feltételeit előtérbe helyező) összehasonlító összegzésnek is örültem volna (ki felel, miért felel, hogyan mentesülhet, stb. logika mentén végigvezetett vizsgálat). A dolgozat viszont széles szakirodalmi forráskör alapján valós problémákat vizsgál, és legitim módon érvel az érdekes, kiegyensúlyozott és összességében koherens de lege ferenda javaslata mellett.
A jogösszehasonlító megközelítés alkalmazása lehetővé teszi a téma átfogó és mélyreható vizsgálatát. A szerző számos ország (például USA, Anglia, Franciaország, Németország, Svájc) vonatkozó szabályozását és gyakorlatát elemzi. A munka a római jogi gyökerektől kezdve vizsgálja a témát, és gyakorlatilag áthatja a történeti módszer alkalmazása, amely segít megérteni a jelenlegi szabályozások hátterét és fejlődését. A szerző ötvözi az anyagi jogi és eljárásjogi szempontokat is, ami segíti a téma átfogó vizsgálatát. A dolgozat nemcsak elméleti kérdéseket tárgyal, hanem gyakorlati problémákra is reflektál, például a felelősségbiztosítás kérdésére. A szerző konkrét javaslatot tesz a magyar szabályozás fejlesztésére, ami a kutatás gyakorlati hasznosíthatóságát bizonyítja. Így Dr. Boóc Ádám egyetemi tanár dolgozatával megérdemelten nyerte el az akadémiai doktori címet. ■
JEGYZETEK
* Jelen tanulmány Dr. Boóc Ádám: Felelősség és immunitás a választottbíráskodásban mint alternatív vitarendezési eljárásban. Jogösszehasonlító elemzés című MTA Doktori értekezéséhez készült opponensi véleményen alapszik. Az MTA doktori értekezés teljes szövege elérhető itt: https://real-d.mtak.hu/1632/7/booc_adam_doktori_mu.pdf
[1] Diszpozitív, akaratpótló szabályként.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző D.Sc., egyetemi tanár, Miskolci Egyetem ÁJK. https://orcid.org/0000-0003-2769-5343
Visszaugrás
