Jelen tanulmány a tisztességes eljárás erkölcsi követelményrendszerére, illetve az azon alapuló jogi garanciarendszerre vonatkozó eszme- és jogtörténeti fejlődést tekinti át. Vizsgálja a tisztességes eljárás filozófiai alapjait, e jognak az alkotmányjogi dogmatika rendszerében történő elhelyezkedését, illetve a nemzetközi jogi fejlődést, utóbbi körben röviden kitekintve a tisztességes eljárás és a jogállamiság fogalmának XXI. századi összekapcsolási kísérleteire is. Megkísérli meghatározni a tisztességes eljárás garanciarendszerének nélkülözhetetlen, lényegi összetevőit is; végkövetkeztetésként pedig a tisztességes eljáráshoz való jogot egy olyan első generációs alanyi alapjogként mutatja be, mely nélkül a szubsztantív alkotmányos jogok érvényesítése sem történhet meg.
Kulcsszavak: tisztességes eljárás, filozófiatörténet, nemzetközi emberi jogi dokumentumok, eljárási igazságosság, jogállamiság.
A tisztességes eljárás a modern formális jogállamiság sarokköve, a szubsztantív alkotmányos jogok proceszszuális garanciája. Emberi jogi minimum, melynek megvalósítása nélkül jogegyenlőségről és jogbiztonságról nem beszélhetünk. A tisztességes eljáráshoz való jog a tételes eljárásjogok (büntető eljárás, polgári eljárás, szabálysértési eljárás, sőt, a különböző közigazgatási típusú eljárások), továbbá az alkotmányjog és a jogfilozófia határvidékén elhelyezkedő olyan erkölcsi (emberi)[1] és pozitív jogi jogosultság, mely a modern államok belső eljárásjoga (valamint a nemzetközi eljárásjogok) igazságosságának nélkülözhetetlen, lényegi feltétele. Ennek alapján a tisztességes eljárás nem korlátozódhat a bírósági eljárásra, hanem az az állam által elismert processzuális rezsimek mindegyikének jellegadó ismérve kell, hogy legyen. Mivel azonban a materiális jogállamiság egyik legfőbb feltétele és garanciája (a materiális jogállam elvonhatatlan tartalma) az állami kényszerrel végrehajtható valamennyi döntés független bíróságok általi kontrollja,[2] így a tisztességes eljárás jogából is kiemelkedik, annak legfontosabb szegmenseként, a tisztességes bírósági eljárás, illetve a jogalanyok ahhoz való, sérthetetlen, elidegeníthetetlen és korlátozhatatlan joga.
A tisztességes eljárás mint (emberi jogi, alkotmányjogi és tételes eljárásjogi) alanyi jog és mint az állammal szembeni követelmény az ún. eljárási igazságosság érvényesülését szolgálni hivatott kritérium, mely annak felismeréseként született meg, hogy az anyagi igazság, ha létezik is, a megismerő (pl. a jogvitában döntést hozni kénytelen bíró) számára nem hozzáférhető. Az egyéb episztemológiai implikációkat teljes mértékben mellőzve, annyi bizonyosan kijelenthető, hogy az anyagi (materiális) igazság érvényesüléséhez vezető esélyek mértéke megfelelő intézkedésekkel növelhető vagy csökkenthető. Az eljárási igazságosság követelménye így - általánosságban a tisztességes eljáráshoz való alanyi jogon keresztül - egy jobb társadalmi struktúra kialakítása felé hathat, azaz általa megvalósítható egy (tartalmi értelemben véve is) igazságosabb társadalom: egy olyan, amilyenben jobb esélyekkel (bár nem kivételt nem tűrő módon) "győz" az, akinek "igaza van". A tisztességes eljárás tehát azon feltételeket biztosítja, amely körülmények között a jogvitában érdekelt fél (továbbá büntetőügyben a vádlott, szabálysértési eljárásban az eljárás alá vont, sőt: közigazgatási eljárásban az ügyfél) megkapja (minimálisan) azt a lehetőséget, hogy a jogvitával és az eljárás egészével kapcsolatos érveit előadja, álláspontját kifejtse, indítványokat és észrevételeket tegyen, és alakítólag léphessen fel a jogait, kötelezettségeit, jogos érdekeit, jogi pozícióját érintő ügyekben; továbbá hogy e követelmények érvényesítésére mind maguk az eljáró bíróságok (illetve egyéb állami szervek), mind pedig az azok eljárása alapjául szolgáló tételes jogi rendelkezések törekedjenek, biztosítva az ügy el-
- 2/3 -
fogulatlan, előítéletektől mentes megítélését, valamint az eljárás jóhiszemű módon való lefolytatását (ideértve az eljárás tényleges befejezésére való törekvést is).
A tisztességes eljárás kritériuma - az annak biztosítására hivatott jogi jogosultságok szövegszerű megfogalmazásától függetlenül - minimálisan azt a morális követelményt támasztja a tételes joggal szemben, hogy az garantálja a) az érdekelt fél számára b) a jogaira, kötelezettségeire várhatóan érdemben kihatással levő jogi eljárásban való, c) az esetleges ellenérdekelt féllel azonos érdemi beleszólási lehetőséget biztosító részvételét, és d) az ügy alakításának, mikénti eldöntésének módjára vonatkozó, a döntéshozó által ténylegesen megfontolandó javaslatok megfogalmazásának, észrevételek megtételének lehetőségét, melyek végén e) a döntést egy, a felekkel szemben elfogulatlan döntéshozó hozza meg, f) jóhiszeműen és g) az eljárásban részt nem vett személyek által is ellenőrizhető alapokon. Minden konkrét processzuális vagy szervezeti normatív elvárás, melyet egy eljárási rezsim szabályai a tisztességes eljárás kapcsán megfogalmaznak, e hét feltétel valamelyikének pontosítása, meghatározott eljárási technikák általi garantálása, precizírozása, illetve újabb feltételekkel való kiegészítése. (Ezek meglétében, illetve konkrét formájában ugyanakkor már viták lehetnek - pl. hogy elég-e az egyfokú fellebbvitel, szükség van-e minden büntetőügyben kirendelt védőre stb.)
A jogi, államelméleti, jogfilozófiai és politikai filozófiai gondolkodásban a tisztességes eljárás egyes követelményei nagyon korán megjelentek, mások azonban teljességgel hiányoztak; ezzel kapcsolatos koherens nézetek ekkor még nem rajzolódtak ki. Még jelentős bölcselők is meglehetősen ambivalens álláspontokat képviseltek: miközben bizonyos abszolút garanciákat minden ember számára elismertek, más aspektusokban a törvény előtti egyenlőség követelményéből deriválható konkrét jogosultságokat (az egyenlőség általuk vallott, filozófiai felfogása alapján) kifejezetten tagadták.
Már Platón megfogalmazta a tisztességes eljárás néhány alapvető, áthághatatlan (morális) garanciáját, melyek közül a legfontosabbnak a felek egyenlőségét és a bíróság felállításában való aktív részvételi lehetőségét tekintette.[3] (Ennek hiányában a sorsolt tagokból álló bíróságot[4] fogadta még el, mely leginkább a mai esküdtszéki rendszerekre hasonlít, de tág értelemben véve - a "harmadfokú bíróságokra" vonatkozóan Platón által említett "válogatott bírák ítélőszéke"[5] intézménye keretében - az automatikus ügyelosztási rend szerint eljáró bíróság is megfelelhet a platóni megoldás alapjául szolgáló elvek, az elfogulatlanság és pártatlanság[6] érvényesítése követelményének.) Arisztotelész is a választott vagy sorsolt bíróságokat (esküdtbíróságokat) preferálta, végső célként a pártatlan bíróságok felállítását kívánva,[7] de ebből nem következett nála (ahogyan Platónnál sem) az eljárás konkrét lefolyására vonatkozó részletes garanciarendszer felállításának igénye. A törvény (azon belül pedig a bíróság) előtti egyenlőség követelménye, illetve az ezt biztosító jogi normák rendszere továbbá egyikük általános filozófiájából sem következett, sőt: mindkettejük az "arányos" vagy "mértani" egyenlőséget preferálta, mely az emberek abszolút egyenlőségét mint az egyenlőség avítt, helytelen felfogását eleve elvetette.[8]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
