Sulyok Tamás - Deli Gergely: Új utak az Alkotmánybíróság és a bíróságok kapcsolatában[1] (ABSz, 2018/1., 60-64. o.)

1. Bevezetés

Az Alaptörvény hatályba lépése óta nyilvánvaló, hogy a rendes bírósági rendszer és az Alkotmánybíróság (AB) között minőségileg új típusú kapcsolat jött létre, amely potenciálisan számos konfliktus forrásává válhat. Hogy az összeütközéseket elkerüljék, mind a Kúria, mind az Alkotmánybíróság számára kulcsfontosságú, hogy felismerjék és elismerjék a maguk szerepét az Alaptörvény, illetve az alapjogok védelme területén.[2] Jelen tanulmányban kísérletet teszünk arra, hogy az Alkotmánybíróság és a rendes bíróságok új, az ún. valódi alkotmányjogi panasz által generált viszonyrendszerét kvalitatív módon[3] értelmezzük, illetve kategorizáljuk.

Az Alaptörvény értelmében az indítványozók a valódi alkotmányjogi panasz igénybevételével már nem csak a jogszabályok, hanem a bírói jogértelmezés alaptörvényellenességét is állíthatják. Ha azt alaptörvény-ellenesnek találja, az AB megsemmisíti a bírói döntést. A felületes szemlélő számára úgy tűnhet, hogy ez az új alkotmányos jogintézmény lényegében egy, az Alaptörvényben rögzített konfliktust generál az AB és a rendes bíróságok kapcsolatában.[4] Ezzel szemben úgy véljük, hogy a valódi alkotmányjogi panasz igazi esélyt teremt arra, hogy élő és érdemi alkotmányos párbeszéd jöjjön létre az AB és a rendes bíróságok között.[5] A tanulmányban ezen túlmutatóan azon talán meglepő állítás mellett kívánunk érvelni, hogy az AB valódi panasz hatásköre minden vonatkozásban erősíti a bírói függetlenséget. Hogy állításunkat bizonyítsuk, először a valódi panasz mibenlétéről, és a vele kapcsolatos eddigi alkotmánybírósági tapasztalatokról számolunk be. Ezt követően tárgyaljuk azt a kérdést, hogy miképp érinti a valódi panasz a bíróság szakmai függetlenségét. Harmadik lépésben rátérünk a valódi panasz és a bíróság intézményi függetlenségének problémájára, majd végkövetkeztetéseinket fogalmazzuk meg.

2. A valódi alkotmányjogi panasz

Mint közismert, az Abtv. 27. §-a értelmében az egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz, ha az ügy érdemében hozott döntés vagy a bírósági eljárást befejező egyéb döntés az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát sérti, és az indítványozó a jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. Az alkotmányossági vizsgálat tárgya a bírói döntés maga, és nem az abban alkalmazott jogszabály, hasonlóan a német "Urteilsverfassungsbeschwerde"-hez.

A releváns nemzetközi, és az eddigi magyar tapasztalatok alapján kijelenthető, hogy a valódi panasz bevezetésével a magyar Alkotmánybíróság egy igen erős és hatékony új hatáskörrel gazdagodott az alapjogi védelem megvalósítása érdekében. Ezen új jogintézmény révén a magyar AB Európa mértékadó alkotmánybíróságai sorába lépett, hiszen hasonló hatáskörrel bír a szövetségi német[6] és a spanyol alkotmánybíróság[7] is. A valódi panasz bevezetésével a magyar szakirodalom egy jelentős vitája is eldőlt, hiszen a jogtudósok korántsem képviseltek egységes álláspon-

- 60/61 -

tot a tekintetben, hogy a valódi panasz bevezetése indokolt-e. Ádám Antal például a nagy ügytehertől félve csak bizonyos alapjogok esetében tette volna lehetővé a valódi panaszt.[8] Sólyom László szerint a valódi panasz hatáskör csak akkor elviselhető az AB számára, ha megadatik hozzá a válogatás joga.[9] Ezen, inkább tartózkodónak minősíthető álláspontokkal szemben Lábady Tamás a valódi panaszban az objektív alkotmányvédelem egy eszközét látta.[10] Paczolay Péter pedig úgy vélte, hogy a valódi panasz lenne a legalkalmasabb eszköz az AB depolitizálására.[11] Mint látjuk, az irodalmi vita fő sarokpontjai, az ügyteher mellett, az Alkotmánybíróság politikai szerepe és a jogbiztonság, a jogalkalmazás kiszámíthatósága voltak.

A szakirodalmi vitát az Alaptörvény egyértelműen a valódi panasz javára döntötte el. Korábban az alapjogok védelmét kizárólag az AB biztosíthatta, többnyire absztrakt normakontroll keretében. Ez lényegében egy pontszerű, egyoldalú, politikai karakterű alapjogi védelmet biztosított. Alaptörvényünk azonban szakítva ezzel a megoldással az AB-t depolitizálta és munkájának súlypontját áthelyezte az alapjogi védelemre. Az Alaptörvény R) cikke és 28. cikke alapján az alapjogi bíráskodás ma már az egész bírósági szervezetrendszer feladata, a legnagyobb felelősség azonban az AB-t terheli. Az Alaptörvény e rendelkezései végeredményben létrehozták az alapjogvédelem strukturált, jogdogmatikailag tisztább modelljét, melynek megvalósításáért a rendes bíróságok is felelősek, azonban szükség esetén, ultima ratióként az Alkotmánybíróságnak kell az alkotmánnyal összeegyeztethető értelmezési irányt megmutatnia.

Az alábbi ábrákon látható, hogy milyen fontos szerepet tölt be az AB munkájában a valódi alkotmányjogi panasz, és hogy jelentősége folyamatosan növekszik.[12] Amíg 2013-ban az összes kiszignált ügy 37%-a volt csak valódi panasz, 2017-ben ez az arány már 69% volt. Azaz a valódi panaszok száma csaknem megkétszereződött az elmúlt öt év során. Ennek ellenére feltűnő, hogy a valódi alkotmányjogi panasz mennyiségi növekedése ellenére az AB által megsemmisített bírói döntések számában nem mutatható ki hasonló mértékű emelkedés.

1. táblázat: A valódi panaszok aránya az AB teljes ügyterhében