A cégek anyagi és eljárásjogi szabályai a változó viszonyok közepette gyakori módosításoknak vannak kitéve. Ennek során olykor elmarad a kapcsolódó anyagi jogi és cégjogi előírásaiknak az új jogszabályi környezethez való igazítása. A szerző néhány konkrét példa bemutatása mellett rámutat arra, hogy a jogalkotónak a deregulációs törekvések mellett nagyobb figyelmet kellene fordítani a viszonylag régebben hatályban lévő jogszabályok szövegezésének módszeres felülvizsgálatára és azoknak az idők folyamán bekövetkezett változásokhoz igazításukra.
The substantive and procedural rules of companies are subject to frequent changes in a changing environment. This sometimes involves a failure to adapt their substantive and company law provisions to the new legal environment. In addition to some specific examples, the author points out that, in addition to deregulation efforts, the legislator should pay more attention to systematically reviewing the wording of legislation that has been in force for a relatively long time and adapting it to changes over time.
A cégek anyagi és eljárásjogi szabályai a változó viszonyok közepette gyakori módosításoknak vannak kitéve. Ennek következtében olykor elmarad a kapcsolódó anyagi jogi és cégjogi előírásaiknak az új jogszabályi környezethez való igazítása. Különösen igaz ez olyan szervezeti formák esetében, amelyek kevésbé népszerűek, ritkábban fordulnak elő, egészen egyszerűen azért, mert a jogalkotási folyamatban "elfelejtődnek". Emiatt az ezekre irányadó törvényekben könnyebben maradnak bent anakronisztikus, a modernebb elvárásoknak meg nem felelő, sőt, a hatályos szabályokkal ellentétes rendelkezések. Az alábbiakban néhány ilyen "mostohán kezelt" cégforma szabályairól teszünk említést.
1. A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Cstv.) 3. § (1) bekezdés a) pontjának aa) alpontja a gazdálkodó szervezeteket sorolja fel, s ezek között a magyarországi székhellyel rendelkező gazdasági társaságok után - egyebek közt - megnevezi a közhasznú társaságot is.
A közhasznú társaság - mint cégforma - a Ptk.[1] hatályba lépése előtt létezett, a régi Ptk.[2] VI. fejezet 7. pontjának a régi Gt.[3] által megfogalmazott 57-60. §-ai adták meg alapvető szabályait. A régi Ptk.-ban taglalt közhasznú társaság előírásait a Gt.[4] hatályon kívül helyezte. Kimondta, hogy közhasznú társaságot 2007. július 1-je után már nem lehet alapítani, erre a célra nonprofit gazdasági társaság hozható létre. A már működő közhasznú társaságoknak két éven belül - legkésőbb 2009. július 1-jéig - nonprofit kft-vé kellett átalakulniuk, vagy jogutód nélkül meg kellett szűnniük.
A 2014. március 15-étől hatályos Ptk. a nonprofit gazdasági társaságok szabályozását a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (a továbbiakban: Ctv.) 9/F. §-ba ültette át, de közhasznú társaságot továbbra sem rendszeresített. Közhasznú társaság tehát közel két évtizede nincsen; a ma is létező közhasznú szervezetek fogalma alatt minden olyan szervezeti formát értünk - például iskolaszövetkezetet, szociális szövetkezetet, nonprofit gazdasági társaságokat, civil szervezeteket -, amelyek a közhasznúság külön jogszabályban meghatározott kritériumait teljesítik, ezt arra hivatott hatóság megállapítja, és erre tekintettel különféle adó-, illetékkedvezményekben és támogatásokban részesülnek, annak érdekében, hogy társadalmilag jelentős feladataikat végezhessék.
A fentiek ismeretében meglehetősen anakronisztikus a Cstv. 3. § (1) bekezdés a) pontjának aa) alpontjában a gazdálkodó szervezetek között a közhasznú társaságot felsorolni.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a közhasznú társaságot, mint társasági formát megszüntető Gt. 367. § 5. pontja szerint 2009. július 1-jén hatályát veszti (egyebek közt) a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi "XLIX. törvény 3. §-a (1) bekezdésének a) pontjában a közhasznú társaság" szövegrész, azonban ennek jogszabályszövegen való átvezetése a mai napig sem történt meg.
Kétségtelen, hogy a Ctv. 135. § (1) bekezdése a Cstv. címét 2006. július 1-jétől kezdődő hatállyal a "csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény"-re változtatta, és a 3. § kérdéses időszakban és azóta is számos módosításon esett át. Ugyanakkor védhetetlen, hogy a 2006. évi V. törvénnyel egyszerre elfogadott 2006. évi IV. törvény a Cstv-t nem a 2006. július 1-jétől hatályos címén nevezi meg, továbbá, hogy a Gt. 367. § 5. pontja ellenére a mai napig szerepel a Cstv. hatályos szövegében egy olyan szervezeti forma, amely már 2009. július 1-jétől, 14 éve (!) nem létezik.
- 53/54 -
2. Az 1997. évi CXXXII. törvény[5] (a továbbiakban: Fkt.) 19. § (4) bekezdésében is a fenti hiányosságot észleljük. E szöveg szerint ... "A fióktelep felszámolására és a felszámolással összefüggő adatok közzétételére és nyilvántartására a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi XLIX. törvényben (a továbbiakban: Cstv.) foglaltakat kell alkalmazni a 22. § szerinti eltérésekkel".
A jogalkotó itt sem vesz tudomást arról, hogy a Cstv. címéből a végelszámolásra való utalás 2006. júliusától kikerült, mivel ettől kezdve a végelszámolást - ami nem fizetésképtelenségi eljárás - nem a Cstv., hanem a Ctv. szabályozta, és szabályozza ma is. Tekintve azonban, hogy a Ctv. 135. § (2) bekezdése szerint "Ahol jogszabály a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi XLIX. törvényt említi, ott azon csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvényt kell érteni", így a hajdani értelmező szabály az ellentmondást feloldja. Az Fkt. útmutatása ugyanis felszámolási eljárásra történik, s ennek szabályait - a megváltozott jogszabályi cím ellenére - változatlanul a Cstv. határozza meg.
3. Van azonban olyan Cstv.-re történő hivatkozás, amelynek problematikáját a Ctv. 135. § (2) bekezdésének értelmező szabálya nem képes rendezni. Az erdőbirtokossági törvény[6] (a továbbiakban: Ebt.) 34. § (3) bekezdése szerint "A végelszámolás lefolytatására egyebekben a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi IL. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni."
A baj csak az, hogy a Cstv. 2006 júliusa óta nem szabályozza a végelszámolási eljárást, ettől kezdve ugyanis a Ctv. VIII. fejezete tartalmazza ezen szabályokat. A Cstv.-re utalás így - annak új címét szem előtt tartva - sem ad eligazítást a végelszámolást lefolytató erdőbirtokossági társulatoknak, szükséges lenne ezért, hogy az Ebt. 34. § (3) bekezdésének jogszabályi utalását a jogalkotó a lehető leggyorsabban a hatályos szabályozáshoz igazítsa.
4. Átgondolást érdemelne az erdőbirtokossági társulatok ügyvezető-képviseleti szerveinek szabályozása is.
Az Ebt. 17-21. §-ainak kissé kusza előírásaiból az olvasható ki, hogy a társulat tisztségvelői - nem számítva a felügyelőbizottságot - az elnök és az elnökség tagjai. Azoknál a társulatoknál, ahol a taglétszám tíz főnél kevesebb, csak ügyvezető elnököt és helyettest kell választani.
A két tagból álló társulatoknál a közgyűlés és az elnök jogkörét a két tag együttesen, vagy felhatalmazás alapján a felhatalmazott tag gyakorolja. (17. §). A 21. § (1) bekezdés úgy rendelkezik, hogy a húsz főt meghaladó taglétszámú társulat az alapszabályban meghatározott számú, de legalább három tagú elnökséget választ.
Az erdőbirtokossági társulat nem túl népszerű cégforma, noha információim szerint az országnak egyes területein - például Somogy Vármegyében - nagyobb számban található.
Látható, hogy szabályozása szinte érintetlen az 1990-es évek közepe óta. Az egyéb, gazdasági társasági formák szabályozása azóta lényeges fejlődésen ment át, a hatályos társasági jogi normák sokkal megengedőbbek, rugalmasabbak.
Véleményem szerint az erdőbirtokossági társulat szabályainak merevségén is lehetne enyhíteni. Egyszerűsíteni lehetne a fentiekben ismertetett vezető tisztségviselési előírásokat, de főként, a kogens szabályozás helyett rá lehetne bízni a társulatok tagságára, hogy létesítő okiratukban olyan ügyvezető szervet definiáljanak, amely mellett a társulat gazdaságos és gyümölcsöző működését a leghatékonyabbnak gondolják.
A vezető tisztségviselői pozícióhoz ugyanis kevesebb garanciális érdek fűződik, mint a felügyelőbizottság vagy a könyvvizsgálat kötelező előírásához, az ügyvezető szerv vonatkozásában a jelenleginél nagyobb mértékben indokolt biztosítani a társulat önrendelkezési jogát.
5. Az Fkt. 6. § (1) bekezdés szerint a fióktelep létesítésének, a cégjegyzékbe bejegyzett jogoknak, tényeknek és adatoknak, ezek változásainak, valamint a törvényben előírt adatoknak a cégbírósági bejelentése a fióktelep cégjegyzésére jogosult személy, illetve személyek kötelezettsége.
A (2) bekezdés értelmében a fióktelep képviseletét - ideértve a cégjegyzést is - a fióktelepnél
a) munkaviszonyban foglalkoztatott, illetve oda kirendelt, vagy
b) tartós megbízási jogviszonyban álló, belföldi lakóhellyel rendelkező személyek láthatják el.
A külföldi vállalkozás magyarországi kereskedelmi képviselete vonatkozásában ilyen szabályt találunk az Fkt. 26. § (2)-(3) bekezdéseiben is.
A fenti jogszabállyal az egyik probléma álláspontom szerint, hogy noha egy helyen említést tesz e törvény "a fióktelep vezetőjéről", de valójában nem nevezi határozottan a külföldi fióktelep, illetve a kereskedelmi képviselet vezető tisztségviselőjét szemben más gazdálkodó szervezetek, jogi személyek és jogi személyiség nélküli szervezetek anyagi jogi szabályaival. Erre figyelemmel úgy gondolom, hogy a fióktelep/kereskedelmi képviselet ügyvezető szervét nevezheti az alapító anyacég igazgatónak, ügyvezetőnek, fióktelep/képviselet vezetőnek stb. kívánsága szerint.
Ennek szerintem jogszabályi akadálya nincs, azonban - főként nyilvántartási szempontból - helyesebb volna, ha ezt az ügyvezető szervet/személyt az Fkt. egységesen nevesítené.
Dogmatikai szempontból azonban komolyabb problémát látok az Fkt. fentiekben idézett 6. §-ában és 26. § (2) bekezdésében foglalt képviseleti rendelkezésekben. A fenti jogszabályhelyeket olvasva az a benyomásunk támad, hogy a jogalkotó nem gondol arra, hogy a cégjegyzési jog a cég írásbeli képviseletét jelenti, a képviseleti jog írásbeli szegmense. Ezt fogalmazza meg a Ctv. 8. § (1) bekezdésének második mondata, amely szerint a cégjegyzési jog a cég írásbeli képviseletére, a cég nevében történő aláírásra való jogosultság. Az Fkt. idézett paragrafusaiban azonban ennél többről van szó,
- 54/55 -
nem csak írásos, hanem bármely formában történő képviseleti jogosultságot is megfogalmaz a törvény.
Az Fkt. 6. § (2) bekezdésében teljesen felesleges a fióktelep képviselete körében az "ideértve a cégjegyzést is" kitétel alkalmazása, mivel a képviseleti jog mindig magában foglalja az írásbeli képviselet jogát is, a képviseletnek a cégjegyzési jog fogalmi eleme.
Érdemes volna a deregulációs törekvések mellett arra is figyelmet fordítani, hogy a viszonylag régebben hatályban lévő jogszabályok szövegezését módszeresen felülvizsgáljuk, és az idők folyamán bekövetkezett változásokhoz igazítsuk. ■
JEGYZETEK
[1] A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény.
[2] A Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi IV. törvény.
[3] A gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény.
[4] A gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény.
[5] A külföldi székhelyű vállalkozások magyarországi fióktelepeiről és kereskedelmi képviseleteiről szóló 1997. évi CXXXII. törvény.
[6] Az erdőbirtokossági társulatról szóló 1994. évi XLIX. törvény.
Visszaugrás
