Mindamellett, hogy a class action eljárást többen hevesen kritizálják az Amerikai Egyesült Államokban is és még inkább Európában, a közel fél évszázados időtartam alatt, melyet e jogintézmény eddig megélt, a kollektív igényérvényesítés koncepciója elterjedt az USA határain túl is és mára már számos országban gyökeret vert mind a common law, mind pedig a kontinentális jogrendszerben. Előbb jelentősebb common law országokban, különösképpen Ausztráliában és Kanadában, ezt követően számos európai jogrendszerben jelent meg ezen eljárások valamelyik típusa (opt-in vagy opt-out alapú eljárás vagy mindkettő). A kollektív igényérvényesítés tehát mára már realitás az Európai Unióban is. Azonban a regionális jogalkotás "patchwork jellege", az eljárások a következetlen elérhetősége (így az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés egyenetlensége) és a nemzeti szabályozási jelleg vet fel kérdéseket a tekintetben, hogy vajon a jelenlegi helyzet nem akadályozza-e a belső piac zökkenőmentes működését.[1]
Az új eljárási mechanizmusok létrehívását serkenti, hogy ezek a csoport erejének egyesítése által növelik a fegyveregyenlőséget, és segíthetik helyrebillenteni az erőforrások egyenlőtlenségét, ill. a hatalmi egyensúlytalanságokat. A többalanyú perekben a felperesi csoport a jellemző. Az alperesek gyakran kollektív entitások, az ebből fakadó előnyöket élvezik, amelyek elsődlegesen a nagyobb erőforrásaikból, méretgazdaságosságukból, tudásukból, az információhoz való hozzáférésükből és a befolyásukból származnak. A felperesi oldalon az egyének kérelmeik egy csokorba fűzésével, egy erre a célra kialakított eljárásban erőiket és tapasztalatukat egyesítik, megosztva a pereskedés kockázatát, nagyobb nyilvánosságot és jobb tárgyalási pozíciót nyerve. A bíróság is nyer vele, hiszen az eljárás megtöbbszöröződése, a konfúzió, a felek nagy száma gátolja a hatékonyságot. Ha külön tárgyalnák az ügyeket, többször kell foglalkoznia a bíróságnak ugyanazokkal a kérdésekkel. A kollektív igényérvényesítési mechanizmusok nagy előnyeként tartjuk még számon, hogy az alpereseket meg lehet óvni általa a felesleges költségektől és zaklatástól.[2]
- 14/15 -
A megfelelő menedzsment és ellenőrzés szükségessége a nagyszámú felperes esetén jól látható. Ezeket a pereket nem lehet másként lefolytatni, mint hogy világosan, határozottan (csak) "egy hang" beszél az összes felperes érdekében és ennek a "hangnak" kell, hogy legyen tapasztalata az ilyen ügyek vitelében.[3]
Felmérve a terület irodalmát láthatjuk, hogy meglehetősen konfúzus és következetlen a terminológia használata. Az eligazodást segítendő annyit mindenesetre érdemes leszögezni, hogy a bírósági eljárásban történő aggregált igényérvényesítésre nézve két alapvető modell él egymás mellett: az egyik esetében egy igény reprezentálja a csoportot (képviseleti típusú eljárások); a másik esetben számos egyéni igényt fűznek egybe és társítanak a hasonlóságaik miatt. A két fő típus több variánsa létezik.[4]
Az európai országok döntés előtt állnak, kitartsanak-e a korábban választott modell mellett, vagy mely modellt vezessék be, ha nem volna még ezen a téren kielégítő tagállami szabályozásuk. A kérdés meglehetősen megosztó és vitára adhat okot. Kevés ország engedett teret Európában a sokkal radikálisabb opt-out modellnek, és ahol elfogadták, azok az országok is többnyire korlátozták a hatályát (mint pl. Dánia és Norvégia).[5] Számos európai állam elutasítja az opt-out mechanizmust alkotmányossági szempontból. Az elfogadásával kapcsolatos vonakodás, ezeknek a mechanizmusoknak az értékére vonatkozó alapvető vitán, illetve a visszaélések lehetőségén alapul.[6] A kritikusok többnyire azt sérelmezik, ha az osztálytag nem kap tájékoztatást a megindult eljárásról és emiatt nem él az opt-out lehetőségével, az inaktivitását úgy tekintik, mint hozzájárulást ahhoz, hogy a reprezentatív felperes által képviseltessenek. Ez sértheti az osztálytag meghallgatáshoz való jogát, illetve a rendelkezési jogát.[7]
A kérdés kapcsán vitára szükség van. A vitának azonban nem szabad arra szorítkoznia, hogy a kérdést a két alapvető modell párharcaként fogja fel, el kell kerülni, hogy a diszkusszió erre korlátozódjon. Sokkal inkább a funkcionalitás irányából kellene közelíteni Ennek során ki lehet indulni abból a kérdéskatalógusból, amelyet Hodges állított össze. Szerinte a következő kritériumoknak kell a vita középpontjába kerülnie az európai modell-keresések során: "a.) Milyen mértékben szolgáltat a modell igazságot? b.) A modell az európai gazdaság javát és versenyképességét szolgálja-e összességében? c.) A modell a jogellenes nyereséget elvonja-e a bitorlótól? d.) Helyreállítja-e azok helyzetét, akik kárt
- 15/16 -
szenvedtek a jogellenes cselekményből fakadóan? e.) A modell előmozdítja-e, hogy a bitorló és mások a jövőben megfelelően viselkedjenek? f.) A modell biztosítja-e a hozzáférhetőséget és egyszerűen működik-e? g.) Elég gyors-e? h.) Arányosak-e a felmerülő költségek? i.) Segít-e a visszaéléseket elkerülni?"[8]
2013 júniusában az Európai Bizottság elfogadta az uniós jog által biztosított jogok megsértése tekintetében a jogsértés megszüntetésére és kártérítésre irányuló tagállami kollektív jogorvoslati mechanizmusok közös elveiről szóló ajánlást (2013/396/EU). Hess szerint az ajánlás a címével ellentétben nem kínál közös elveket inkább egyfajta jogalkotási eszköztárat jelent, amelynek célja, hogy segítse a tagállamokat a nemzeti eljárásokba való implementálás során.[9] Hiányossága, hogy bár az opt-in modellen alapuló rendszer jelentős szerepet adna a bíróságoknak, hogy a felek jogait és érdekeit védjék - a nemzetközi sztenderdekkel ellentétben - nem írja elő követelményként az egyezség bírósági jóváhagyását.[10]
A versenyjog kivételével a Bizottság egy horizontális kollektív igényérvényesítési mechanizmust ajánl a jogsértések megszüntetésére és a kártérítési igényekre.[11] A horizontális megközelítés (általános, vagyis nem szektorális szabályozás) inkább kivételnek számít Európában (pl. Angliában és Svédország találkozhatunk vele). Még az ajánlást követően is áll, hogy nincs világos modell az univerzális megközelítésre, így a harmonizáció továbbra is nehéz marad. Az angol példa - a differenciáltsága miatt - különösen használhatónak tűnik,[12] emiatt választottuk jelen tanulmányban az összevetés alapjául.
A jelenlegi tagállami megoldások igen eltérőek. A fenti két alapvető modell - ahogy láttuk - nem mindig jelentkezik tiszta formában a gyakorlatban: vannak jogrendszerek, amelyek köztes megoldásokat alkalmaznak, és vannak, melyek kombinálják az opt-in és az opt-out rendszereket Anglia az utóbbiakhoz tartozik,[13] és elmondható, hogy az egyik legnagyobb gyakorlattal rendelkező ország e téren:[14] a képviseleti eljárások (representative proceedings) több, mint két évszázados múltra tekintenek vissza.[15]
- 16/17 -
A reprezentatív eljárások különböznek a többitől, mert a reprezentatív felperes a pert saját és mások (azaz a képviselt osztály) nevében indítja, ő az egyetlen felperes, a képviselt osztály tagjai nem tekinthetők feleknek a perben. Mindazonáltal ezek a csoporttagok élvezik a jogerős határozatból származó előnyöket (vagy tárgyai ennek a határozatnak).[16] Az eljárásnak ezt a formáját ezért opt-out rendszerként jellemezhetjük. Az újabb angol esetek mutatják, hogy ennek az eszköznek a szerepe lehet a megállapítási keresetek esetén. Ráadásul a közelmúltban hozott döntések hangsúlyozzák, hogy a reprezentatív eljárási mechanizmust sokkal rugalmasabban kellene alkalmazni.[17]
A reprezentatív eljárások előnye a hatékonyság és az access to justice jobb érvényesülése. Az eljárást jellemzi, hogy a követelt teljes összeg megállapítható és az egyes károsultak közötti elosztásának világos kritériumai vannak. Ennek intézését gondosan ellenőrzés alatt kell tartani és monitorozni, mert a indokolatlanul erőteljes és dinamikus kollektív igényérvényesítés problémás lehet.[18]
Az eszköz a gyakorlati tapasztalatok szerint nem bizonyult hasznosnak olyan esetekben, melyekben számos egyén érintett egy jogellenes magatartás tekintetében, de nem olyan mértékig, hogy bármelyikük motivált lenne perelni (pl. termékfelelősségi ügyekben, túlszámlázásból fakadó fogyasztóvédelmi igények esetén), ahol az egyedi károk nem számottevőek, de az egész összeg illetőleg a jogosulatlan profit tekintélyes. A reprezentatív eljárás tárgyi hatályát tekintve ugyan nem korlátozott, széleskörű alkalmazása mégsem valósult meg. Hogy kellene-e a reprezentatív eljárás alkalmazásának lehetőségét szélesíteni a gyakorlatban, hosszú évek óta vita tárgya.[19]
Az alkalmazás egyik jelentős akadálya a költségek viselésének kérdése lehet. A költségviselés problémája a következőképpen merül fel. A képviselt egyének nem teljes értékű felek a perben. Ezért nem felelnek a költségekért, az okiratok feltárásáért. Az eljárást a beleegyezésük nélkül is meg lehet indítani.[20] A Civil Procedure Rules 19.6 nem tartalmaz speciális rendelkezést a reprezentatív eljárások tekintetében. Az általános szabályok szerint csak a felet lehet a költségekben marasztalni. Mivel a képviselt személyek nem felek, ők rendszerint nem marasztalható a költségekben.[21] Mindebből következően a reprezentatív félnek viselnie kell a teljes költséget pervesztesség esetén. Még ha meg is nyeri a pert, megvan a kockázata, hogy nem sikerül minden költséget behajtania a pervesztes félen. Ezt végső soron neki magának kell viselnie, ha nem tudja meggyőzni a képviselt csoportot, hogy méltányosan osszák meg a költségeket.[22]
- 17/18 -
A csoportos perlés (group litigation - GL) a Woolf reform nyomán került be az angol jogrendszerbe. Lord Woolf a jelentésében[23] három alapvető kritériumot határozott meg a csoportos perlési rezsim tekintetében.[24] Eszerint a többalanyú igényeknek szentelt új eljárásnak a következő célokat kellene szolgálnia: a.) biztosítani az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférést, ahol nagyszámú egyént érint valaki más magatartása, de az egyes veszteségek olyan kicsik, ami egyedi eljárást "életképtelenné" tenné;[25] b.) gyors, hatékony és arányos módszert biztosítani az ügyek megoldására, ahol az egyedi kár van annyira nagy, hogy indokolná ugyan az egyedi pert, de a felperesek száma és a kérdések természete okán ezek az ügyek nem menedzselhetők kielégítően egy individuális eljárásban; c.) egyensúlyt teremteni a felperesek és alperesek azon jogosultságai között, melyek az egyedi perlés során lennének meg, és a csoport azon érdeke között, hogy az ügyet egy egészként effektív módon terelje bírói útra.[26]
A GL lényegében az ügyek egy csokorba fogása a közös kérdésekben (common issues) való döntésig. Minden felperesnek magának kell eldöntenie, hogy csatlakozik-e a csoporthoz, mely gyakorlatilag a csoportregiszterbe való felvétellel valósul meg. Az aktív kezdési folyamat (opting-in) különbözteti meg a reprezentatív eljárásoktól.[27] Bármelyik fél kezdeményezheti, nemcsak a felperes, hanem az alperes is, hogy az ügyet GL-ként tárgyalják.[28] Akkor alkalmazható, ha számos eljárást indítanak hasonló vagy összefüggő tények tekintetében. Függetlenül a csoportot alkotó egyének számától minden egyes eljárásjogi cselekményt csak egyszer kell megtenni a perben. Ez nemcsak a csoporttagok javát szolgálja, hanem azét is, akivel szemben az eljárást megindították.[29] A reprezentatív eljárásoktól eltérően a bíróság szigorú felügyelete jellemző.[30]
Generális szabályozással állunk szemben, a tárgyi hatálya tekintetében nincs korlátozás, általánosan alkalmazható eszközről van tehát szó. Csoportos pereket az eddigi gyakorlat szerint indítottak termékfelelősségi ügyekben, pszichikai és szexuális visszaélések esetén,
- 18/19 -
nyaralások és pénzügyi szolgáltatások tekintetében. A bíróság elrendelte pl. a csoportos pert a McDonald's Hot Drinks ügyben (amely az 1987 évi fogyasztóvédelmi törvény megsértése miatt indult); a Gerona Air Crash ügyben (repülőbalesetekből eredő kártérítési igények tekintetében); Deep Vein Thrombosis and Air Travel ügyben (követelések a Varsói Egyezmény alapján a nemzetközi repülőjáratokon kialakuló mélyvénás trombózisok kialakulása miatt); a Torremolinos Beach Club ügyben (nyaraláshoz szerződésszegésből eredő kártérítés miatt); a JJB Sports football shirts ügyben (az állítólagos jogellenes árrögzítésből eredő kártérítésből eredő kártérítési igények tekintetében) stb.[31] A bevezetése óta összesen nyolcvanegy ügyben bocsátottak ki ún. group litigation order-t. Ha áttekintjük az ügyek listáját arra lehetünk figyelmesek, hogy az elmúlt évtized közepe táján - nem látványosan, de valamelyest - csökkent az ügyek száma. A következő honlapon volna elérhető az eddig indult csoportos perek (elvileg teljeskörű) listája. <https://www.justice.gov.uk/courts/rcj-rolls-building/queens-bench/group-litigation-orders>. A Senior Master és a Law Society tartja fenn a csoportos perek listáját, ám a listázási folyamatot az utóbbi években időnként kissé elhanyagolták.[32]
Lord Woolf a jelentésében megjegyezte, hogy a csoportper vonzhatja a gyengén megalapozott, reménytelen és spekulatív igényeket, ráadásul az ügyvéd és a csoporttagok potenciális érdekellentétével terhelt lehet.[33] Rámutat, hogy ez a kliensi ellenőrzés relatív hiánya miatt állhat elő. Orvoslására azt ajánlotta, hogy először is a bíróságnak legyen lehetősége nyomban elutasítani az alaptalan és frivol többalanyú kereseteket, valamint bírságot kiszabni azokra az ügyvédekre, akik nem tartják be a szakma szabályait. Másodszor javasolta, hogy a bíróság garantálja, hogy a csoporttagok érdeke védve és képviselve legyen.[34] Ám hiába volt az előrelátás, megnyugtatóan nem sikerült a kérdést rendezni, a szakirodalom a GL egyik kritikájaként éppen azt hozza fel: egyes csoporttagok úgy találhatják, hogy nem választhatják meg és nem instruálhatják szabadon a jogi képviselőt. Ki lehetnek zárva az eljárási cselekmények befolyásolásából, az közös kérdések meghatározásából, a szakértők megválasztásából és a bizonyításból. Az egyezségi tárgyalások és az egyezség megkötése az ő inputjaik nélkül történhet. Az ügyeikben az eljárást felfüggeszthetik, míg a teszt ügyet vagy a közös kérdéseket tárgyalják.[35]
Más szerzők azt hozzák fel problémaként: nincs szabályozva, ki viselje a közzététel költségét. Az opt-in rendszerben a cut-off dates megfelelő publikálása döntő a tisztességes eljárás követelménye miatt és amiatt, hogy csökkentsék a későbbi individuális eljárások kockázatát.[36]
Egy ausztrál szerző, Mulheron nyolc évvel az eljárás bevezetését követően megjegyezte, hogy viszonylag kevés (addig mindössze 63, ez a szám mára már 81) csoportos pert indítottak
- 19/20 -
Angliában. Szerinte ez a szám alacsony, ha összevetjük más common law jogrendszerekkel. Hiányolja továbbá, hogy nincsenek versenyjogi ügyek a csoportos perek közt.[37] Felveti továbbá az általános reformot, szerinte ennél többre volna szükség, nevezetesen egy generikus opt-out rendszer bevezetésére.[38] Mulheron közreműködésével a Civil Justice Council (CJC) a 2008-as jelentésében összefoglalta, hogy - álláspontja szerint - a meglevő eljárások nem jelentenek megfelelő és hatékony hozzáférést az igazságszolgáltatáshoz a fogyasztók, kisvállalkozások, munkavállalók és a polgárok számára.[39] A CJC javaslata közelebb hozta volna noha az angol rendszert az amerikai class action rendszerhez, ám a vállalkozások kockázatát igencsak megnövelte volna.[40] A kormány 2009 júliusában elutasította a javaslatot, amely szerint egy általános opt-out class action-t kellett volna bevezetni Angliában.[41] Ehelyett a kormány a 2009-es válaszában[42] azt indítványozta, hogy a lehetséges reformot szektorról szektorra valósítsák meg.[43] Kifejtette, hogy egy opt-out eszköz csak akkor vezethető be, ha ebben a viszonylatban (ti. a szektorban, ahol már kipróbálták) megfelelőnek és költséghatékonynak bizonyult.[44]
Andrews - Mulheron fenti állításaira reflektálva - kifejti, hogy a számok talán meghökkentőek, ha valaki az "access to justice" abszolutista megközelítésére helyezkedik. De valójában nem meglepők ezek a számok, mert a nagyobb volumenű pereket nem indítják meg, hacsak nincs jelentős magánfinanszírozás, vagy állami támogatás. Ami a privát forrásokat illeti, úgy tűnik, a sikerdíj rendszer nem működött ebben a viszonylatban. Ez az ATE ('After-the-Event' legal expenses insurance, vagyis az "esemény utáni" perköltségekre vonatkozó biztosítás) hiányának tulajdonítható (ebben a különösen kockázatos viszonylatban), amely fedezné a felperes kockázatát az alperes költségeiért való helytállás tekintetében. Ami az állami támogatásokat illeti, Mulheron megjegyzi, hogy az ilyen pereskedések állami támogatásának meredek csökkenését tapasztalhatjuk az
- 20/21 -
ezredforduló után.[45] Andrews ebben a vitában jogos aggodalmát fejezi ki, hogy egy általános opt-out class action esetén mindamellett, hogy a bevont felperesek jogait nagy ügyvédi irodák hálózatai (ideértve azokat a külföldi irodákat is, amelyek Angliában "vadásznak munkára") és kereskedelmi finanszírozók "vennék pártfogásba" akik érdekeltek abban, hogy mások pereskedéséből profitot kovácsoljanak.[46]
A class action amerikai formájának távoli történelmi gyökerei vannak, az angol equity gyakorlatot exportálták az Új Világba, lényegében a reprezentatív eljárásokra vezethető vissza.[47] Az Egyesült Államokban régen felismerték az értékét annak az eljárásnak, amelyik lehetővé teszi a személyek számára, hogy az érdek azonossága nélkül, de az ugyanazokból, hasonló, vagy összefüggő körülményekből eredő igények tekintetében osztályt alkossanak és együtt érvényesítsék az igényüket egy eljárásban. 1966-ban inkorporálták a class action szabályait az Federal Rules of Civil Procedure-ba.[48]
A kollektív igényérvényesítés célját illetően a fejlődés dinamikája nagyon különböző a common law (különösen az USA) és a kontinentális jogrendszerekben. Mindkét rendszer elmozdult a kiindulópontjából, de ezek a változások majdnem ellenkező irányúak. Az USA class action klasszikus példáját nézve ennek a funkciója, amikor 1938-ban megalkották, az volt, hogy kompenzációt biztosítson sok relatív csekély összegű kár esetén, és megnyissa az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférést azon emberek csoportja részére, aki feltehetően nem hajlanának a jogorvoslat keresésére az egyéni perek eszközeivel. A következő évtizedekben, főként a '60-as, '70-es években, a dolgok alapvetően megváltoztak. A fent írt cél természetesen megmaradt, de a gigantikus kártérítési eljárások relatív új élménye messze túlmutatott a class action eredeti modelljén. E dimenzióbeli növekedésnek jelentős következményei vannak. Ilyen pl. a nagyobb adminisztrációs teher vagy a büntető kártérítés (punitive damage) útján a károkozó jövőbeli magatartásának befolyásolása. Mindez természetesen visszahat a célokra is. Szélesebb lett az eljárás alkalmazási területe, nagyobb az ügyek sokfélesége. Új célok jelentek meg, (amely tükröződik a jogi nyelvezetben is), a class action új kollektív és általános értékek érvényre juttatása felé orientálódik. Ez a pluralitás visszahat az eljárásjogi eszközre magára is. Az általános class action több altípusra bomlik, amelyek speciális célok felé orientálódnak és mindegyik - további konzekvenciaként - eltérő jellegzetességeket vesz fel és különböző gyakorlati eredményre vezet. A kontinentális jogrendszerben a helyzet teljesen különböző. Először is meg kell jegyezni, hogy az ún. kollektív, diffúz vagy fragmentált érdekek védelme
- 21/22 -
az igazságszolgáltatás eszközeivel lassan kezdett el felmerülni a '60-as évek vége felé és a '70-es évek folyamán. Először ez a fejlődés is mindössze néhány országban indult meg, sok helyen csak későbbi időpontban kezdődött. Legtöbb európai jogalkotó által követett cél specifikus és relatív szűk terület szabályozására vonatkozott. Németországban az ún. Verbandsklage vagy az olasz jog kínálta eszközök a fogyasztók védelmét szolgálják, de nem a gyengébb fél kárának megtérítését, hanem a tisztességtelen szerződési feltételek mellőzését. Szabályozási és nem kompenzációs célt valósítanak tehát meg. Az utóbbi évtizedeket elég sokirányú változás jellemezte. Mindamellett az uralkodó európai trend nem a class action irányába látszik elmozdulni. Habár akadnak olyan európai kommentátorok, akik a szélesebb, modernebb megközelítés mellett törnek lándzsát és az amerikai class action bevezetését javasolják, ezzel szemben a kontinentális jogalkotók a szűkebb és óvatos, restriktív alkalmazást preferálják.[49]
Az Egyesült Államokbeli class action eljárás az Federal Rules of Civil Procedure R. 23 alkotói által előre nem látott kérdésekkel szembesült az idők folyamán. Arra tervezték eszközül, hogy alapjában véve hasonló ügyeket oldjanak meg, egyesek csodaszert látnak benne azon igényekre nézve, melyben számos felperes érintett. A class action eljárásban egyetlen kérelmező van felhatalmazva arra, hogy képviselje a kérelmezők osztályát, azon az alapon, hogy minden egyedi ügy lényeges elemeiben ugyanolyan, így az egyedi ügy eldöntése az intézmény természetéből adódóan a többi ügy elbírálását is jelenti.[50] A tapasztalatok azt mutatják, hogy míg a class action betölti a célját bizonyos ügyekben, addig más típusú alkalmazása kontraproduktív. A gyakorlatban a mass tort ügyek, különösen a termékfelelősségi ügyek alkalmatlannak bizonyultak az osztály szintű kezelésre. Ezekben az ügyekben számos olyan ténybeli kérdés jöhet fel, ami lehetetlenné teszi az egy ügykénti tárgyalásukat. Gyakran vonzzák a gyengébben megalapozott kérelemmel bíró felpereseket, akik magukban nem perelnének, de egy kikényszerített egyezség az "igényeik felülértékelését" eredményezi a többiek hátrányára.[51]
Számos ponton tapasztalható kiegyenlítetlenség aránytalanság a class action eljárásokban. Sok ügy végződik úgy, hogy a bíróságra sem került, magas ugyanis az egyezségi ráta. Ez első látásra pozitívnak tűnhet, ám meg kell vizsgálni, mi áll a hátterében. Ennek ugyanis az Egyesült Államokban több oka van. Egyrészt, mivel a költségeket nem téríti meg a pervesztes fél, így legtöbbször olcsóbb megegyezni, mint sikerrel védekezni. Az amerikai rendszert sokan támadják amiatt, hogy az ezzel foglalkozó ügyvédi irodák dollár milliárdokat keresnek olyan ügyeken, amelyek bíróság elé sem jutnak. Második okként az esküdtszék kiszámíthatatlanságát jelöli meg a szakirodalom. Harmadsorban a class action egyezség lényeges előnyöket jelenthet az alperes számára, aki így "szabadulva" tiszta lappal nézhet a jövőbe. Sokan tartják úgy, hogy az amerikai típusú class action rendszer nem megfelelő Anglia számára, mert ott esküdtszék tárgyalja a kártérítési ügyeket, míg Angliában nem ez a helyzet. Ráadásul jóval jóval magasabb kártérítési összeget ítélnek
- 22/23 -
meg, mint Angliában, így egy esetleges adaptálás következtében Angliában sokszorosába kerülne a kártérítési rendszer. Az Egyesült Államokban az opt-out class action kéz a kézben jár a sikerdíjjal. Az angol szerző, Zuckerman szerint azonban a class action rendszer működhet sikerdíj nélkül is. Szerinte valójában az eljárásnak class action-kénti vagy group litigation-kénti, illetve opt-in vagy opt-out-kénti leírása nem feltétlenül fed fel sokat a gyakorlat működéséről. Az sem mindegy, hogy milyen jogrendszerbe kerül beültetésre a class action.[52] Az ügyvédek jelentik a hajtóerőt a class action mögött. "Vadásznak a reprezentatív felperesek után és finanszírozzák az ügyet: valójában ezáltal érdekeltségük van az ügyben, mivel sikerdíj alapján dolgoznak, ezért nagyon komoly gazdasági ösztönző van arra nézve, hogy "felépítsenek" egy ilyen eljárást."[53]
Hodges a következőkben látja az amerikai rendszer előnytelen vonásait. A rendszer a következő nem kívánatos következményeket tudja előidézni: "a.) az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés túl könnyűvé válik, b.) nincs költség-haszon vagy más racionalitási kontroll a felperes részétől, ill. ellenőrzés az ügyben hozott döntések felett, c.) rendkívül nagy mennyiségű per indul, különösen sok a megalapozatlan kérelmek száma, áj "zsákmányszerzés" az ügyvédek és más közbenső személyek által, akik a pert üzleti befektetésnek tekintik, amely az ő saját hasznukról szól, e.) érdekellentét az ügyvéd és az ügyfelek között (különösen az egyezségkötés terén, és sok fogyasztói class action szerény hasznot hajt a fogyasztóknak, úgymint az ún. "coupon settlement"), f.) eljárások, amelyek természetüknél fogva drágák, g.) aránytalan ügyvédi díjak, és ebből eredően nagyon magas tranzakciós költségek, h.) a "vesztes fizet" elvvel össze nem kapcsolt class action eljárásban, ahol nagyon magasak az ügyvédi költségek egy óriási nyomás van az alperesen, hogy az ügy érdemére (a pernyertesség esélyére) tekintet nélkül megegyezzen (blackmailing), i.) a nyomást a punitive damage rendszere csak fokozza" A Class Action Fairness Act (2005) valamit próbált javítani a helyzeten. Bizonyos megszorításokat tett a sikerdíj és pl. a class action hatálya tekintetében (szűkítette a lehetőségét).[54]
Időnként felmerül a kérdés, hogy az angol rendszert az amerikai class action sokkal átfogóbb, kiterjedtebb rendszerével váltsák fel. Pl. más országbeli referensek egy 2000. évi genfi konferencián felvetették, hogy az angol preferencia a group litigation irányába (a class action modellel szemben) csökkenti a károsultak esélyét az igazságszolgáltatáshoz való hatékony hozzáférésre. Az angol képviseleti kereset jobban biztosítja ez utóbbi célt. A képviseleti kereset hátrányára írható azonban, hogy ezek ignorálhatják az egyedi ügyek közötti releváns különbségeket, ill. elmaradhat azok adekvát vizsgálata. Kontraproduktív gyorsaság jellemzi, megvan annak a veszélye, hogy a képviseleti eljárások csak a felszínét
- 23/24 -
karcolják a számtalan egyedi ügynek. Emiatt szükséges lehet, hogy másodlagos eljárásokat folytassanak le, ennek során elérjék a megfelelő precizitást, pontosságot az egyedi ügyekben. Ez nyilvánvalóan késedelmet és költségeket okozhat. Andrews szerint ezért néha jobban működik a csoportos perlés rendszere.[55] A kulturális különbségek is szembeötlőek. Először is - ahogyan fentebb már említettük - az Amerikai Egyesült Államokban a kártérítési ügyeket esküdtszék tárgyalja. Másodsorban a jury által megítélt összegek messze magasabbak, mint máshol. A súlyos kártérítési ítéleteket (helyesen) nem tolerálná az angol közvélemény. Harmadsorban a class action jellegzetessége, hogy az ügyvédi irodák dollár milliárdokat keresnek az ügyeken, amelyek akár bíróság elé sem kerülnek és sokszor sovány kártérítést eredményeznek az egyes károsultaknak. Ez elfogadhatatlan volna Angliában. Hodges szerint a jelenlegi rendszer megfelelő, a gyakorlatban csiszolgatható.[56]
Az opt-out rendszerek létjogosultságát rendszerint a hatékonysággal és a későbbi jogsértésektől elrettentő hatásával szokták igazolni.[57] Különösen igaz ez a csekély perértékű ügyekben, ahol kicsi a perlési hajlandóság.[58] Az opt-in eljárás nem adekvát elaprózódó, szétszórt, szórványos veszteségek esetén.[59] Az amerikai tapasztalatok szerint az opt-in eljárások nehézségekkel szembesülnek, ami az attraktivitást illeti a szélesebb körű részvételre. Az ok a tétlenség. Az amerikai opt-out rendszer gyakorlata igazolja, hogy az osztálytagok általában passzívak, nem tesznek semmit. Szinte soha nem élnek az opt-out lehetőségével. Fogyasztói ügyekben, átlagosan 2% alatti érintett él a joggal, hogy kilépjen az eljárásból.[60] Ausztráliában valamelyest más a helyzet, egy empirikus kutatás kimutatta, hogy az emberek nem idegenkednek a kilépéstől, és az opt-out rátája sokkal a magasabb a vártnál (átlag: 13,78%, medián: 5,28%).[61]
Az opt-out modell jelenti a legkevesebb akadályt az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés tekintetében, nagyobb eljárási hatékonyságot és gazdaságosságot kínál (különösen ahol az osztály összetétele kiszámítható és világos). Előnye, hogy megnevezetlen osztálytagok szerezek jogcímet a kártérítésre a megnevezett képviselők cselekményei által anélkül, hogy időt kellene tölteniük vele vagy forrásokat mozgósítaniuk. Nagyobb számú fél részére biztosítja ezt a kompenzációt, mivel jellemzően a kilépők után is többen vannak, mint egy opt-in eljárás esetén (melybe nem lépnek úgy be az érintettek).[62] Egyúttal biztonságot jelent az alperes számára, hiszen tudja a kitettség mértékét.[63]
A legtöbb kifogás az opt-out modellel szemben, hogy jelentős visszaélésekhez vezethet
- 24/25 -
a gyakorlatban. Az Amerikai Egyesült Államokban pl. az opt-in mechanizmus nagy számban olyan igényeket eredményezhet, melyek nem eléggé megalapozottak, de a nagyságuk miatt gyakran arra tudják kényszeríteni az alperest, hogy fizessen, hiszen ez olcsóbb számára üzleti szempontból. Nem engedheti ugyanis meg magának, hogy akár egy kis kockázatot is vállaljon, hogy esetleg egy számára "végzetes" ítélet születik, mely alapján felperesek ezreinek kell majd kártérítést fizetnie.[64] Ellenérvként hozzák fel, hogy kontrollmechanizmusokat lehet bevezetni a visszaélésekkel szemben: különösképpen erős bírói kontrollt az ügyek felett (főképp az eljárás kezdeti szakaszában az ügyek szűrése tekintetében). Mások nem gondolják azt, hogy ez a gyakorlatban megvalósítható volna.[65] A tisztább képhez azonban az is hozzá tartozik, hogy az amerikai perben a kereseti kérelemnek jóval kevesebb részletet kell tartalmaznia, mint sok más országban (pl. Németországban vagy Ausztráliában). Az ilyen tekintetben a magasabb sztenderdek megakadályozhatják a rosszhiszemű pereskedést, de elzárhatják a jogos igényeket is az érvényesítéstől.[66]
A reprezentative vagy class action esetén gyakran tapasztalható jelenség, hogy az alperest belekényszerítik egy egyezségbe ahelyett, hogy érdemben védekezne, az angol GL esetében kevésbé valószínű. Az amerikai class action osztálytagjai lehetnek fantomszerűek és a kérelem érdemben lehet teljesen spekulatív. Az angol csoporttagok egyenként is felelősek a közös költségekét, így az angol költségviselési szabályok visszatartanak az "áligények" érvényesítésétől. Az Egyesült Államokban nincs ilyen általános szabály, ráadásul a legtöbb felperest egy befektetési vagy esetleg biztosító cég támogatja.[67]
Európában széles alapokon nyugvó politikai kompromisszum alakult ki atekintetben, hogy az amerikai típusú class action model nem kívánatos káros hatásoknak enged teret, mint pl. a túlzott mértékű perlekedés, túlzott költségek, következetlenség és átfedések vannak közjogi szabályozókon alapuló (a közjogi kontroll körében) született határozatok és a polgári perben született ítéletek között.[68] Sokszor felmerül az opt-out rendszerrel szembeni kifogásként, hogy nem jelentenek teljes kompenzációt a felperesnek.[69]
Mivel az opt-out rendszerek hitelessége az osztály tagjainak vélt konszenzusán nyugszik, a közzététel, ezáltal a vélelmezett osztály-tagok informálása a perről azért fontos, hogy esetlegesen tudjanak élni az opt-out lehetőségével. Az opt-out rendszer korrektsége azon is múlik, van-e egy világosan definiált osztály (az érintetteknek tudnia kell, köti-e majd őket az ítélet), valamint az elégséges idő, hogy "elhagyhassák" az eljárást.[70]
Európában elég széleskörű ellenállás van az opt-out class action rendszerrel szemben azon az alapon, hogy nem veszik figyelembe a felek rendelkezési jogát és esetleg sértik az Emberi Jogok Európai Egyezménye 6. cikkét.[71] A jogirodalom hangsúlyozza, hogy az egyéneknek meg kell, hogy legyen a lehetősége annak eldöntsére, részt akarnak-e venni az
- 25/26 -
eljárásban, amely anyagi jogaikra kihat, érinti perbeli képviseletüket és a költségekkel kapcsolatos felelősségüket. Ezek a kérdések alkotmányossági és a tisztességes eljáráshoz kapcsolódó problémákat vethetnek fel.[72] Az opt-in megközelítésnek számos előnye van, így pl. a tagság biztossága.[73] Javára írható továbbá, hogy a felek szabad akaratukból csatlakoznak éles ellentétben az opt-out rendszerrel, melynél lehetséges, hogy az osztály tag a tudtán kívül lesz az eljárás része és "szenvedi" a preklúziós ítéletetet. Ám az opt-in rendszerben rejlenek immanens problémák. A legfőbb probléma az ösztönzés, illetve az érintettek megfelelő részvételi arányának kérdése. Emellett fel szokták még hozni, hogy az alperes részére nincs meg a lehetőség a "globális béke" elérésére az eljárás eredményeképpen[74] (vagyis arra, hogy rendezett kérdésként maga mögött tudja az ügyet). Mulheron négy fő okot sorol fel, ami miatt a potenciális perlekedők vonakodnak csatlakozni ilyen kollektív igényérvényesítéshez: a gazdasági aggodalom, a pszichológiai megfontolás, hogy egy "általános verekedés élménynek" lesznek kitéve, a megtorlástól való félelem (különösképpen munkavállalók esetében) és az alapvető félreértések a kártérítés rendszere tekintetében.[75] Andrews szerint az opt-out rendszer egy esetleges adaptálásának veszélyei a következők: agresszív kísérletek a kollektív perek indítására, melyet ösztönözhet az ügyvédek nyereségvágya; a cégek és szervezetek félelme attól, hogy drága és elhúzódó pereskedéseknek vannak kitéve; a potenciális alperesek költségeinek elkerülhetetlen növekedése (amelyet a védekezési intézkedésekre fordítanak, pl. a biztosítások költsége).[76] Andrews szellemes hasonlata szerint az amerikai class action rendszer "a jó, a rossz és a groteszk módon csúf keveréke" Évtizedeken keresztül a civil mozgalmak meghosszabbított keze volt. Elmondható, hogy a rossz menedzsmentdöntések korrekciós eszköze volt, reformokat ösztönzött az iparban és a társadalmi élet területén.[77] Silvestri úgy véli, ha elfogadjuk a class actiont, el kell fogadnunk azt is, ami vele jár, vagyis azt, hogy a pereskedés mint szabályozási eszköz jelentkezik, nem csupán a vitarendezés rendszereként lerakott formális struktúra.[78] Zuckerman pozitívumként emeli ki, hogy a class action eljárások - mind az opt-in, mind az opt-out formáiban - tipikusan olyan jellegzetességekkel bírnak, amely nem található meg az angol csoportos perlésnél és ennek következtében kollektív igényérvényesítést elérhetővé és életképessé teszik az ügyek szélesebb körében.[79]
Gondot jelent, hogy Európában nincsenek empirikus adatok az ún. public enforcement, ill. private enforcement viszonyára nézve. Ezért az érvelés, hogy a teljesen eltérő amerikai rendszerben kifejlesztett class action-t nem lehet egyszerűen lemásolni, minden bizonnyal nyom a latba[80] legalábbis az általános érvényű átvétel tekintetében.
- 26/27 -
Egy olyan terület, ahol esetleg átvehető lehet az amerikai típusú pereskedési taktika (vagy annak egy módosított verziója) Európában, az a versenyjog területe (az antitrust jogsértések áldozatainak kártérítési igény). Történelmileg úgy alakult, hogy ezt a kérdést Európában hatóságok intézik, de azok leterheltsége miatt "áttolódhat" a polgári peres eljárások területére a feladat (az amerikai megoldáshoz hasonlóan).[81] Pailli szerint az ilyen jellegű igényérvényesítések két modellje, az ún. public enforcement és private enforcement úgy tekinthető, mint egymást kiegészítő, nem pedig egymást kölcsönösen kizáró része annak a hatékony és modern útnak, amely a belső piac egészséges működéséhez vezet.[82] Nem véletlen, hogy ezen a területen jelent meg speciális szabályozási igény több más tagállam mellett az Egyesült Királyságban is. 2010-ben a Kormány benyújtott egy törvényjavaslatot a Parlamentnek, amely megengedett volna egy class action jellegű eljárást a pénzügyi szektorban, és amely elért a harmadik olvasatig a House of Lord előtt. A javaslatot ejtették a 2010-es általános választások előtt. 2013-ban a koalíciós kormány közölte a szándékát, hogy bevezessen egy opt-out class action eljárást a versenyjogi ügyekre.[83] 2014 januárjában a parlament elkezdte tárgyalni a fogyasztóvédelmi törvény javaslatát, amely a Competition Act (1998) és az Enterprise Act (2002) módosításával egy önálló kollektív igényérvényesítési formát kínálna a szektorra korlátozottan, mely opt-in és opt-out formában is megvalósulhatna.[84] Hodges szerint - aki az angol és a nyugat-európai államok vonatkozásában a hatóságok szerepét hangsúlyozza a termékfelelősség tekintetében - a polgári perek útján történő kompenzáció sokkal drágább, mint ez a szabályozási mátrix. Másodsorban az adminisztratív szabályozást megduplázza, végül állítja, hogy a bírói úton történő kollektív igényérvényesítés, még ha jól koordinált is, sokkal kevésbé hatékony eszköze az ipar ellenőrzésének, mint a hatósági felügyelet.[85]
A fenti analízis rámutatott, hogy a kollektív igényérvényesítés esetében nem megfelelő a "one size fits all" gondolkodásmód, ez nem oldja meg a problémát. Lényegében két alapszituációt kell elkülönítenünk egymástól: a.) nagyobb kártérítési ügyeket, ahol nagy számú károsult próbál egyenként is "életképes" igényt érvényesíteni és b.) a "szórványos igények", melyek esetében az egyéni kár triviális, ám az aggregált igény jelentős. Ezek túl messze vannak egymás ahhoz, hogy lehetővé tennék az egységes megközelítést, kezelést. Valójában a skála két végpontját alkotják. Míg az utóbbi esetében a fő probléma az, hogy túl kevés az ügy, az előbbi attól a ténytől szenved, hogy túl sok ügy van.[86]
Mérlegre téve az opt-in és opt-out rendszereket, illetve ezek kombinációját a bemutatott angolszász modelleknél, láthatjuk, nehéz eldönteni, melyik modell a megfelelőbb.
- 27/28 -
Andrews szavaival az angol preferencia a csoportos perlés felé "nem láthatóan rossz, de nem is nem is nyilvánvalóan jó" Ám vitathatatlanul egy sokkal körültekintőbb megközelítés, mint az amerikai megoldás.[87] A diffúz, fragmentált és kollektív érdekek védelme[88] érdekében létrehívott új eljárásjogi mechanizmusok kialakításánál valószínűleg a differenciálás a célravezető. A rendszer kialakításánál figyelemmel kell lenni az adott ország jogi, kulturális és gazdasági helyzetére.[89] A differenciálás alapja a következő lehet. Ahol az egyéni kártérítési igény magas, a törvényhozó (egy esetleges rugalmasabb szabályozás esetén a bíró) az opt-in rendszert preferálhatja, megkívánva, hogy a fogyasztók tegyék magukat ismertté.[90] Egy könnyű csatlakozást biztosító, a pre-regisztrációs költségeket alacsonyan tartó[91] és egyszerű opt-in forma tűnik a megoldásnak. Az önállóan "nem életképes" ügyek tekintetében jellemzően nagy az inaktivitás a potenciális felperesek oldalán. Erre tekintettel talán ezekben az ügyekben éppen egy opt-out alapú megoldás nem sértené a fogyasztók alkotmányos jogait, akik mindenképpen passzívak maradnak.[92] Az opt-in eljárások egy bonyolult stratégiai dinamikát idézhetnek elő, amely megakadályozhatja a fogyasztói jogok sikeres védelmét.[93] Vagyis egy bölcs kompromisszum nyomán esetleg születhet olyan megoldás, mely a mindkét ügytípus problémáira megfelelően reagál. ■
JEGYEZETEK
[1] Strong, S. I.: Cross-border Collective Redress in the European Union: Constitutional Rights in Face of the Brussels I Regulation. 45 Arizona State Law Journal 2013, 234-236. p.; Zuckerman, Adrian: Zuckerman on Civil Procedure. Principles of Practice. Thomson Reuters, London, 2013, 676. p.
[2] Zuckerman: i.m. (ld. 1. Ij.) 664, 676. p.; Andrews, Neil H.: Multi-party proceedings in England. Representative and Group Actions. Duke Journal of Comparative & International Law. 2001, 263. p.
[3] Hodges, Christopher: Multi-party Actions. Oxford University Press, Oxford - New York, 2001, 73. p.
[4] Hodges, Christopher: The Reform of Class and Representative Action sin European Legal Systems. Hart, Oxford, 2008, 2. p.
[5] Fairgrieve, Duncan / Howells, Geraint: Collective Redress Procedures - European Debates. ICQL, vol 58, April 2009, 398. p.
[6] Grace, Stefano M.: Strenghtening Investor Confidence in Europe: U.S.-style securities Class Actions and the Acquis Communautaire. Journal of Transnational Law & Policy, Vol. 15:2 Spring 2006, 258. p.
[7] Stadler, Astrid: Mass Tort Litigation. In: Stürner, Roif / Kawano, Masaroni (eds.): Comparative Studies on Business Tort Litigation. Mohr, Tübingen, 2011, 172. p.
[8] Hodges: i.m. (Id. 4. lj.) 223. p.
[9] Hess, Burkhard: European Perspectives on Collective Litigation. Kézirat. Elhangzott a "Public Interest Litigation - Group Litigation - Comparative Perspectives" c. nemzetközi konferencián Budapesten [Pázmány Péter Katolikus Egyetem JÁK, 2013. november 7-8.] 5. p.
[10] Stadler, Astrid: The Commission's Recommendation on Common principles of collective redress and private international law issues. Nederlands Internationaal Privaatrecht (NiPR), 2013/4, 483. p.
[11] U.ott. 484. p.
[12] Hodges, Christopher: Europeanization of civil justice: Trends and issues. Civil Justice Quarterly, 2007, 121. p.
[13] Andrews, Neil: Multi-party Litigation in England. Kézirat. Elhangzott a "Public Interest Litigation - Group Litigation - Comparative Perspectives" c. nemzetközi konferencián Budapesten [Pázmány Péter Katolikus Egyetem JÁK, 2013. november 7-8.] 15. p.
[14] Llewellyn, Paul: Europe Becomes a Class Act. European Lawyer, 2004/05, 40. p.
[15] Parsons, Michelle: European Class Action. South Carolina Journal of International Law and Business, 2008/2, 39. p.
[16] A képviseleti eljárások részletes bemutatása nem célja jelen írásnak. A szerző a Jogtudományi Közlönyben megjelentetni kívánt "Sokalanyú eljárások az angol jogban - képviseleti eljárások és a csoportos perlés" c. tanulmányában részletesebben foglalkozott ezen kérdéskörrel.
[17] Andrews, NeiI: Contracts and English Dispute Resolution. Jigakusha, Tokyo, 2010. 328. p.
[18] Andrews, Neil h.: Fundamentals of Multi-party or Collective Litigation: Reflections from the Perspective of England. Legal Studies Research Paper Series, Paper No. 21/2014, February 2014, [online] [2014.05.03.] <http://www.law.cam.ac.uk/ssrn> 1. p.
[19] Zuckerman: i.m. (ld. 1. lj.), 669, 675. p.
[20] Andrews, Neil: The Modern Civil Process. Mohr, Tübingen, 2008, 295-296. p.
[21] Zuckerman: i.m. (ld. 1. lj.), 675. p.
[22] Andrews: i.m. (ld. 20. lj.), 2008, 296. p.
[23] Final Report Access to Justice Report (July 1996) 17.
[24] Dwyer, Déirdre: Introduction. Dwyer, Déirdre (ed.): The Civil Procedure Rules Ten Years On. Oxford University Press, Oxford, 2009, 11. p.
[25] Jackson, Justice (ed.): Civil Procedure 2014, Thomson Reuters, London, 2014, 610. p.
[26] A fentiekhez néhány példa: (1) személyi sérülésből eredő igények, amelyek pl. (a) egy váratlan katasztrófából (b) üzemi betegségből vagy balesetből (c) orvosi vizsgálatból vagy kezelésből (d) gyógyszerek bevételéből vagy hibás termék használatából erednek; (2) pénzügyi veszteség, amely pl. (a) befektetések helytelen kezeléséből, (b) félrevezető információ közzétételéből vagy (c) kisebbségi részvényesek becsapásából ered; (3) vagyoni kár, amely pl. (a) a tulajdonosnak a több bérlővel szembeni mulasztásából, mely abban áll, hogy nem javítja ki az ingatlan hibáit (b) kár vagy csökkenés az üzleti vagy lakáscélú helyiségek értékében amely közös okból ered. Jackson: i.m. (ld. 25. lj.), 611. p.; Final Report Access to Justice Report (July 1996)
[27] Andrews: i.m. (ld. 20. lj.), 298. p.
[28] Harbour, Laurel / Evans, John: The United Kingdom. In: Karlsgodt, Paul G.: World Class Action. Oxford University Press, Oxford, 2012, 179. p. A csoportos perlés részletes bemutatása nem célja jelen írásnak. A szerző a Jogtudományi Közlönyben megjelentetni kívánt "Sokalanyú eljárások az angol jogban - képviseleti eljárások és a csoportos perlés" c. tanulmányában részletesebben foglalkozott ezen kérdéskörrel.
[29] Zuckerman: i.m. (Id. 1. lj.), 2013, 677. p.
[30] Parsons: i.m. (ld. 15. lj.), 40. p.
[31] Harbour: i.m. (Id. 28. lj.), 179, 185. p.
[32] Andrews: i.m. (ld. 18. lj.), 12. p.
[33] Lord Woolf: Access to Justice. Final Report (1996), 17.71.
[34] Hodges: i.m. (ld. 3. lj.), 76. p.
[35] Gibbons, Susan: Group Litigation, Class Actions and Collective Redress: An Annivesary Reappraisal of Lord Woolf's Three Objectives. In: Dwyer, Déidre (ed.): The Civil Procedure Rules Ten Years On. Oxford University Press, Oxford - New York, 2009, 130-131. p.
[36] Zuckerman: i.m. (ld. 3. lj.), 685-686. p.
[37] Mulheron, Rachael: The Impetus for Class Actions Reform in England arising from the Competition Law Sector. In: Wrbka, Stefan / van Uytel, Steven (eds.): Collective Actions. Cambridge Uniwersity Press, Cambridge, 2012, 396.0.
[38] Mulheron, Rachael: Recent milestones in class action reform in England: a critique and a proposal. Law Quarterly Review (LQR) 2011, 296-297. p.
[39] Civil Justice Through Collective Actions Final Report, November 2008, Executive summary, 17; Zuckerman: i.m. (Id. 1. lj.), 691. p.
[40] Harbour, Laurel / Evans, John / Poisson, Erwan / Fléchet, Camille: Representative Actions and Proposed Reforms in the European Union. In Karlsgodt, Paul G.: (ed.) World Class Action. Oxford University Press, Oxford, 2012, 158-159. p.
[41] Lásd részletesebben: Hodges, Cristopher: From class action to collective redress: a revoolution in approach to compensation. CJC 2009, 52-58. p.; Fairgrieve: i.m. (Id. 5. lj.), 398. p.; Mulheron, Rachael: Cost Shifting, Security for Costs and Class Action: Lessons from elsewhere. In: Dwyer, Déidre (ed.): The Civil Procedure Rules Ten Years On. Oxford University Press, Oxford - New York, 2009, 183-184. p.; Hodges, Christopher: Collective Redress in Europe: a New Model. Civil Justice Quarterly, 29(3) 2010, 376. p.; Andrews: i.m. (Id. 17. lj.) 328. p.; Mulheron: i.m. (ld. 38. lj.) 288. p.; Mulheron: i.m. (Id. 37. lj.) 386, 406. p.; Hausfeld, Michael D. / Ratner, Brian A.: Prosecuting class Actions and Group Litigation. In Karlsgodt, Paul G.: (ed.) World Class Action. Oxford University Press, Oxford, 2012, 598-599. p.
[42] Lásd: United Kingdom: the UK Government's response to the collective redress proposals of the Civil Justice Council. Global Competition Litigation Review, 2009, 2(4) R 77-78.
[43] Mulheron: i.m. (Id. 38. lj.) 290. p.; vö. Andrews: i.m. (Id. 18. lj.) 12. p.
[44] Andrews, Neil: The Three Paths of Justice. Springer, Dordrecht, 2012, 184. p.
[45] Andrews: i.m. (ld. 17. lj.) 337. p.
[46] Andrews: i.m. (ld. 44. Ij.) 186. p.
[47] Murray, Peter L.: Class Action in a Global Economy. In: Stürner, Rolf / Kawano, Masanori: Curret Topics of International Litigation. Mohr Siebeck, Tübingen, 2009, 97. p.
[48] Zuckerman: i.m. (ld. 1. lj.) 675. p.
[49] Taruffo, Michele: Some Remarks on Group Litigatiion in Comparative Perspective. Duke Journal of Comparative & International Law. 2001 Vol 11, 409-413. p.
[50] Hodges: i.m. (Id. 4. Ij.) 119. p.
[51] Hodges:: i.m. (ld. 3. lj.) 218. p.
[52] Zuckerman: i.m. (ld. 1. lj.) 666, 685. p.
[53] Silvestri, Elisabetta: The difficult art of legal transplants: the case of class actions. Revista de Processo, Ano 35, n 187, Setembro 2010, 109. p.
[54] Hodges: i.m. (id. 4. lj.) 131-132, 135. p.
[55] Andrews, Neil: English Civil Procedure. Fundamentals of the New Civil Justice System. Oxford University Press, Oxford - New York, 2003, 1004-1005. p.
[56] Hodges: i.m. (ld. 3. lj.) Foreword, III. p.
[57] Karlgodt, Paul: Introduction. In Karlsgodt, Paul G: (ed.) World Class Action. Oxford University Press, Oxford, 2012, XL. p.
[58] Stadler: i.m. (Id. 3. lj.) 166. p.
[59] Wagner, Gerhard: Collective Redress - Categories of Loss and Legislative Options. Law Quarterly Review 2011, 78. p.
[60] Issacharoff, Samuel / Miller, Geoffrey P.: Will Aggregate Litigation Come to Europe? 62 Vand. L. Rev 179 (2009) 203. p.
[61] Zuckerman: i.m. (ld. 1. lj.) 693. p.
[62] Hausfeld: i.m. (ld. 41. lj.) 547. p.
[63] Zuckerman: i.m. (ld. 1. lj.) 690. p.
[64] Zuckerman: i.m. (ld. 1. lj.) 667. p.
[65] Hodgesri.m. (ld. 4. lj.) 119. p.
[66] Hausfeld: i.m. (ld. 41. lj.) 553. p.
[67] Andrews: i.m. (ld. 3. lj.) 1006-1007. p.
[68] Hodges: i.m. (ld. 41. lj.) 372. p
[69] Zuckerman: i.m. (ld. 1. lj.) 691. p.
[70] U.ott: 685-686. p.
[71] U.ott: 692. p.; Hodges: i.m. (ld. 4. lj.) 123. p.
[72] Hodges: i.m. (ld. 4. lj.) 125. p.
[73] Gibbons: i.m. (ld. 35. lj.) 122. p.
[74] Issacharoff / Miller: i.m. (ld. 60. lj.) 202. p.
[75] Andrews, Neil: Andrews on Civil Processes. Court Proceedings. Voi. I. Intersentia, Cambridge, 2013, 655. p.
[76] Andrews: i.m. (ld. 17. lj.) 338. p.
[77] Andrews: i.m. (ld. 55. lj.) 1009. p.
[78] Silvestri: i.m. (ld. 53. lj.) 102. p.
[79] Zuckerman: i.m. (ld. 1, lj.) 683. p.
[80] Stadler: i.m. (ld. 10. lj.) 483. p.
[81] Hausfeld / Ratner: i.m. (ld. 41. lj.) 585. p.
[82] Pailli, Giacomo: Global deterence of wrongful behaviour and recent trend sin class action and class arbitration: is the US stepping down as the word's problems solver? Civil Justice Quarterly, 2014, 269. p.
[83] Zuckerman: i.m. (Id. 1. lj.) 666. p.
[84] European Union: United Kingdom and European Union Continue Push Toward Private Actions. online <http://wwmondaq.com/unitedstates/x/307702^pean+Union+Continue+Push+Toward+Private+Actions> [2014.09.08.]
[85] Hodges: i.m. (ld. 3. Ij.) Hodges, Christopher: Multi-party Actions: European Approach. Duke Journal of Comparative & International Law, 2001, 321. p.; Andrews: i.m. (ld. 60. lj.) 1008. p.
[86] Wagner: i.m. (ld. 59. lj.) 78. p.
[87] Andrews: i.m. (Id. 55. lj.) 1007. p.
[88] Jolowicz, John Anthony: On Civi Procedure. Cambridge University Press, Cambridge, 2000, 95. p.
[89] Baumgartner, Samuel P.: Debates over Group Litigation in Comparative Perspective. International Law Forum du droit international, 2000, 256. p.
[90] Hausfeld / Ratner: i.m. (Id. 41. lj.) 550. p.
[91] Zuckerman: i.m. (Id. 1. lj.) 678. p.
[92] Stadler: i.m. (Id. 7. lj.) 174-175. p.
[93] Issacharoff/ Miller: i.m. (Id. 60. lj.) 203. p.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző tanszékvezető egyetemi tanár PPKE-JÁK
Visszaugrás
