Az Európai Unió nem csupán gazdasági és politikai tömörülés, hanem ezen túlmenően jogközösség is. Különlegessége a korábbi európai egyesülési kísérletekkel szemben az, hogy az egység elérésének kiemelten fontos eszköze a közös jogrend. Ez egy olyan egyedülálló jogrendszer, amely eltérést mutat a hagyományos nemzetközi jogtól és a tagállamok belső, nemzeti jogrendjétől egyaránt. Ezt a felfogást az Európai Bíróság már 1963-ban kifejtette a Van Gend en Loos-ügyben1, kimondván: "A Közösség a nemzetközi jog új rendjét hozta létre, amelynek javára az államok - körülhatárolt területen - korlátozzák szuverén jogaikat, és létrehoznak olyan jogalanyokat, amelyek nem csupán a tagállamokat, az állampolgárait is magukban foglalják." Azaz a közösségi jog a tagállamok és a magánszemélyek közötti jogok és kötelezettségek olyan sajátos konglomerátuma, amely az Európai Bíróságnak a Costa v. EMEL-ügyben2 kifejtett álláspontja szerint "A szerződés hatálybalépésével a tagállamok jogrendszereinek integráns részévé vált, és amelyeket bíróságaik alkalmazni kötelesek."
Innen eredeztethető a magyar bírói karnak a csatlakozási folyamatot végig jellemző - a bíróságok központi igazgatási szerve, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács által mindvégig támogatott - az a törekvése, hogy az Európai Unió intézményei mellett leginkább annak sajátos jogrendszerét, azon belül is kiemelten a bírói gyakorlatát minél alaposabban megismerje. A közösségi jogi felkészítést ért minden kritika3 ellenére a képzés szervezői figyelemmel voltak arra is: a közösségi jogot befogadó bírák gondolkodásában minél egyszerűbb legyen a közösségi jog érzelmi és tudati megítélése. Ez teremtett alapot ahhoz, hogy a Közösség jogforrásait a csatlakozásunk óta belső jogként is alkalmazni tudjuk.
Ebben a folyamatban nem tévesztettük szem elől azt a körülményt, hogy a közösségi jog fejlődése az Európai Bíróság és a nemzeti bíróságok párbeszédére, együttműködésére és időnkénti - különösképpen egyes nemzeti alkotmánybíróságokkal szembeni - konfrontációjára épült az elmúlt fél évszázadban. Megtanultuk annak az elvnek a tiszteletét, hogy a közösségi jog érvényesülése nem válhat kiszolgáltatottá a tagállamok politikai döntéseinek. Ismert előttünk, hogy a közösségi jogi szabályok érvényesülését az Európai Szén- és Acélközösségről szóló 1951. évi Párizsi Szerződés alapján a tevékenységét 1952-ben megkezdő, s az 1957. évi Római Szerződés (a továbbiakban: Rsz.) alapján 1958-tól kezdve a három Közösség közös bíróságaként működő Európai Bíróság szinte mindig feltétel nélkül védelmezte.
Az Európai Bíróság eme szerepköréből hazánk csatlakozásával a magyar bíróságokra is jelentős kötelezettségek hárulnak. Amint azt Lomnici Zoltán, a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának elnöke Magyarország uniós csatlakozása alkalmából mondott ünnepi köszöntőjében megfogalmazta, bíróságaink az Unió bíróságaivá váltak és egy új jogrendet kell alkalmazniuk4. Az Európai Bíróság által már 1978-ban, a Simmenthall-ügyben5 általános éllel kifejtettek szerint ebből egyebek mellett az a kötelezettség hárul ránk, hogy ha az elénk kerülő ügy közösségi jogi kérdést vet fel, azt a nemzeti jogot megelőzve alkalmazni kell.
Mindazonáltal a bíróságaink csak azt az utat járhatják, hogy egy-egy közösségi jogi rendelkezés kapcsán az Európai Bíróság együttműködését keresik, és annak, mint a közösségi jog hiteles értelmezőjének a döntésére támaszkodva, azt követve bírálják el a jogvitát.
Ez utóbbi megállapítás azonban önmagában nem igazolja azt az álláspontot, hogy "A közösségi jogrend kialakítása során az egyik legradikálisabb megoldás a nemzeti bíróságoknak a jogérvényesítésbe és a jogalkalmazásba történő bevonása volt. A nemzeti bíróságok ezáltal közösségi jogot alkalmazó, a közösségi igazságszolgáltatási hierarchia részeként működő bíróságokká váltak."6. Ezzel összefüggésben Osztovits András álláspontját osztom, mely szerint "az Európai Bíróság és a tagállami bíróságok kapcsán nem beszélhetünk hierarchiáról"7. Az Európai Bíróság és más tagállami bíróságok - utóbbiak közt a magyar bíróságok - közötti együttműködésre
ugyanis nem a hierarchikus viszony alapjául szolgáló alá-,
fölérendeltségben is megtestesülő vertikális kapcsolat, hanem a kölcsönös együttműködésen alapuló mellérendeltségi, horizontális viszony a jellemző. Ezzel összefüggésben az Európai Bíróság minden eszközzel igyekszik kifejezni, hogy a jogértelmező tevékenységét a nemzeti bíróságokkal együttműködve fejti ki.
Ebben a kapcsolatrendszerben az Európai Bíróság álláspontjának megismerésére a legkiválóbb eszköz az Rsz. 234. cikkében írt előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezése. S minthogy a tagállamok bíróságai - újabb előterjesztés nélkül - akkor is kötelesek követni az Európai Bíróság jogértelmezését, ha az nem az előttük lévő ügyben született, reálisan számolnunk kell azzal, hogy az Rsz. 234. cikkén alapuló előzetes határozatok jelentősen befolyásolják a bíróságaink joggyakorlatát.
Ezért állítható, hogy az Európai Unión belül a közösségi jog egységes alkalmazásának alapvető eszköze az előzetes döntéshozatali eljárás.
Az erre alapított úgynevezett közvetett keresetek - mely elnevezés abból adódik, hogy a nemzeti bíróság előtti eljárásban felvetődő jogkérdés a nemzeti bíróság közvetítésével jut el az Európai Bírósághoz - teszik ki az Európai Bíróság előtt folyó eljárások mintegy felét. Annál is inkább, mivel az Európai Bíróság gyakorlata nem hagy kétséget afelől, hogy ugyanabban a nemzeti bíróság előtt folyamatban lévő ügyben sem kizárt az újabb előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezése. Márpedig nem csak az ügyben különböző szinten eljáró bíróságok, hanem ugyanazon bíróság részéről sem. Az Európai Bíróságnak e közvetett keresetek folytán hozott döntéseihez kapcsolódó egyszerű kötőerő ugyanis nem jár együtt "az ítélt dolog - res iudicata" hatályával. A hasonló tárgyú ügyben hozott előzetes döntés ténye ugyan mentesítést adhat a megkeresés kötelezettsége alól, de a kifejtettekkel összhangban nem zárja ki az újabb előterjesztés lehetőségét. Ez a magyarázata annak, hogy a nyilvánosságra hozott főtanácsnoki (korábbi szóhasználattal főügyészi) vélemények és ítéleti indokolások egybevetése alapján gyakran kiolvasható az a levezetés, hogy az ügy - egyes sajátosságoktól eltekintve - milyen más, korábban már elbírált esetekkel mutat hasonlóságot.
Az más kérdés, hogy a közösségi jog - azon belül az Európai Bíróság joggyakorlatának - alapos ismerete segítheti a perek ésszerű határidőn belül történő befejezését, hiszen ha a nemzeti bíróság az adott ügyre irányadó autentikus jogértelmezés alapján, illetve annak fényében képes alkalmazni a belső jogot, s el tudja dönteni a vitás jogkérdést, akkor elkerülheti az eljárásnak még mindig közel egy-másfél évvel történő meghosszabbodását.
Úgy látszik azonban, hogy a magyar bírók mernek élni az együttműködés lehetőségével.
Meggyőződésem szerint a magyar bírói kar közösségi jogi felkészítését illetően minősítő szerepe van annak a ténynek, hogy az Európai Bíróságnak a tagságunk alatti ügyforgalmi kimutatásai szerint az újonnan csatlakozott államok közül Magyarország bizonyult a legaktívabbnak8. Ezek az adatok azt mutatják, hogy a magyar bírók az előzetes döntéshozatali eljárás jogintézményét ismerik, és helyesen élnek is vele, attól függetlenül, hogy a bírói hierarchiában hol, melyik ítélkezési szinten tevékenykednek9. Mára a bírói jogtudat része, hogy az előzetes döntéshozatal kezdeményezésének jogát, illetve kötelezettségét nem a belső jog, hanem maguk a közösségi jogszabályok teremtik. Ennélfogva az eddigi utalásokra a Pp.-nek a hivatalbóliságot főszabályként tiltó rendelkezését félretéve, jellemzően erre irányuló kérelem nélkül került sor, és ritkábbak a fél által indítványozott megkeresések.
Kétségtelen tény, hogy az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezésének eddigi gyakorlata magán viseli az újdonság gyermekbetegségeit. Ennek tulajdonítható, hogy az Európai Bíróság az eddig megvizsgált magyar ügyekben10 azt állapította meg, hogy a feltett kérdések megválaszolására nem rendelkezik hatáskörrel.
Közel azonos időpontokban terjesztett elő keresetet Nádasdi Ákos a HajdúBihar Megyei Bíróságnál és Németh Ilona a Bács-Kiskun Megyei Bíróságnál. Mindketten a Vám- és Pénzügyőrség illetékes regionális parancsnoksága alperes által hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálatát kérték a jogi megítélését tekintve egymáshoz nagyon közel álló tényállás mellett. Mindkét felperes azért került jogvitába az alperes közigazgatási szervvel, mert az a Németországban vásárolt Volkswagen Passat, illetve Ford Mondeo típusú használt személygépkocsira kivetett - Nádasdi Ákos esetében a korábban önként megfizetett regisztrációs adó mértékét megemelő - határozataiban személyenként 390 000-390 000 forint regisztrációs adó megfizetését rendelte el.
A két felperesnek a közigazgatási szerv határozatának hatályon kívül helyezésére irányuló keresetében az a lényeges különbség, hogy míg Nádasdi Ákos azt a hatályos nemzeti jogra alapította, addig Németh Ilona azon az alapon támadta az alperes határozatát, hogy az adó kiszabása sérti a közösségi jogot. Úgy érvelt, hogy a regisztrációs adó alapvetően importvám, és mint ilyen az Rsz. 23. és a 25. cikke szerint tilos a Közösségen belül. Másodlagosan pedig arra hivatkozott, hogy az Rsz. 90. cikke szerint tiltott belső adónak tekinthető, illetve a 77/388/EGK irányelv (a továbbiakban: a hatodik HÉA-irányelv) 33. cikke szerinti tiltott forgalmi adónak minősül.
Ez utóbbi felperes ezért kifejezetten kérte az eljáró Bács-Kiskun Megyei Bíróságtól, hogy kezdeményezze az Európai Bíróság előzetes döntéshozatali eljárását.
Az elsőként megnevezett felperes a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság előtti közigazgatási perben nem hivatkozott az alkalmazott nemzeti jog és a közösségi jog szabályainak összeegyeztethetetlenségére.
Ennek ellenére a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság 2005. március 3. napján úgy rendelkezett, hogy előzetes döntéshozatal iránti kérelmet nyújt be az Európai Bírósághoz. Ebben az esetben tehát a nemzeti bíróság - a fentebb kifejtettek tükrében helyesen - megállapította, hogy a közösségi jogot hivatalból is alkalmaznia kell. Helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy amennyiben kételye van a magyar regisztrációs adónak az Rsz. 90. cikkével való összeegyeztethetőségét illetően, akkor a felek erre irányuló kérelme nélkül hivatalból is terheli az a kötelezettség, hogy előzetes döntéshozatal végett az Európai Bírósághoz forduljon.
A Hajdú-Bihar Megyei Bíróság előtt indított közigazgatási per sajátosságát adja az a körülmény, hogy az Európai Bíróság megkeresése mellett a per tárgyalásának a felfüggesztését is magában foglaló végzés ellen az alperes a Pp. módosított 155/A. §-ának (3) bekezdése alapján élt a fellebbezési jogával. A fellebbezésben kifejtett álláspontja értelmében a per fő tárgyához nem kapcsolódó előzetes kérdések a per eldöntése szempontjából nem szükségesek, a jogintézmény közösségi joggal való összeegyeztethetősége kérdésében pedig nem áll fenn az Európai Bíróság hatásköre, s az elsőfokú bíróság nem mérlegelte ennek az eljárásnak az időigényét és többletköltségét.
A fellebbezés folytán eljárt Fővárosi Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta. A végzésének indokolása éppen a Bács-Kiskun Megyei Bíróság e tárgyú, 2004. június 28-án kelt I/2004. számú Kollégiumi Ajánlása VII. pontjában megfogalmazott álláspontját tükrözi vissza. Eszerint ezekben az ügyekben a másodfokú bíróság felülbírálati jogosultsága nem korlátlan, döntése alig terjeszkedhet túl annak megítélésén, hogy az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás felfüggesztését elrendelő végzése jogszerű és indokolt volt-e. Maradéktalanul egyetértek a másodfokú bíróságnak azzal az álláspontjával, hogy a közigazgatási perben eljáró megyei bíróság a kezdeményezés szükségességéről, azaz arról, hogy saját meggyőződése szerint mely kérdések tekintetében igényli az Európai Bíróság válaszát, szabadon dönt. Azt ugyan nem vitatom, hogy a fellebbező alperes helytállóan utalt arra, hogy az Európai Bíróság hatásköre csak a közösségi jogszabályok értelmezésére és érvényességének11 vizsgálatára terjed ki. A másodfokú bíróság viszont helyesen értékelve a döntési jogosultságának korlátait kimondta, hogy ez olyan kérdés, melynek vizsgálata az Európai Bíróság kompetenciájába tartozik.12
A másik ügyben a Bács-Kiskun Megyei Bíróság 2005. július 12. napján meghozott végzésével rendelkezett az Európai Bíróság megkereséséről. Ennek alapjául a felperes által 1-4. pontokban megfogalmazott kérdések szolgálják.
Ilyen körülmények között a Bács-Kiskun Megyei Bíróságnak nem a hivatalbóliság kérdésével kellett szembesülnie, hanem vélhetően azzal a nehézséggel kellett megküzdenie, hogy eldöntse: helye van-e újabb megkeresésnek a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság által már kezdeményezett eljárás ismeretében13, illetve kötve van-e az előterjesztést indítványozó fél által megfogalmazott kérdésekhez.
Az első kérdés súlyának megítélésekor nem hagyható figyelmen kívül az a körülmény, hogy ebben az időben ellenkező elvi iránymutatás hiányában a tárgyalás felfüggesztéséről a Pp. 152. §-a alapján nem rendelkezhetett. Ez a vitathatatlanul előzetes eljárás ugyanis a Pp. hivatkozott szakaszában felsorolt felfüggesztési okok közé nem illeszthető be. Az egységes jogalkalmazás igényét is magában foglaló jogbiztonság elve viszont nyilvánvalóan azt diktálja, hogy ilyen körülmények között be kell várni a másik bíróság előtti ügyben születő előzetes döntést. Ennélfogva azzal kellett számolni, hogy az előreláthatóan magyarországi léptékkel mérten is hosszú elintézési határidőben a nemzeti bíróság részéről minden további perbeli cselekmény célszerűtlen. Azaz mindenképpen nyomós érvek szóltak amellett, hogy a Bács-Kiskun Megyei Bíróság is előterjesztést tegyen az Európai Bíróság előzetes döntéshozatali eljárása iránt.
Megjegyzem, hogy a magam részéről ezt a döntést a felfüggesztés kérdését illetően kialakult újabb keletű bírói gyakorlat14 ismeretében is támogathatónak látom, amennyiben az eljáró nemzeti bíró a bírótársától eltérő szempontok szerint kéri az adott közösségi jogforrás értelmezését. Különösen igaz ez akkor, ha az adott ügyre a közösségi jog más - a bírótársa által fel nem ismert, illetőleg a másik perben eljáró felek által nem hivatkozott - rendelkezését tekinti olyan releváns jognak, ami autentikus értelmezést igényel.
Mindezek előrebocsátása mellett nézetem szerint nem merül fel olyan körülmény, ami megkérdőjelezné a Bács-Kiskun Megyei Bíróság előterjesztésének helyénvalóságát. Az adott esetben ugyanis a 4 pontból álló kérdések sorából csupán a 3. tekinthető tartalmilag azonosnak a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság által feltett 2 kérdéssel, hiszen e helyütt a Bács-Kiskun Megyei Bíróság is az Rsz. 90. cikkéből a tagállami jogalkotásra háruló követelmények tisztázását kéri.
A kifejtettek szerint viszont az nem volt szükségszerű, hogy a bíróság változtatás nélkül továbbította az Európai Bíróság felé a felperes által megfogalmazott kérdéseket.
Az Európai Bíróság következetes joggyakorlata szerint ugyanis a nemzeti bíró szuverenitása annak a kérdésnek a megítélése, hogy a közösségi jog bármely szabályának értelmezéséhez szükség van-e az előtte folyamatban lévő ügy eldöntéséhez15.
A nemzeti bíróság az az első fórum, amelyik a fél által megjelölt kérdések kapcsán állást foglal arról, hogy a közösségi jog értelmezni kívánt szabálya az előtte folyamatban lévő ügy eldöntésében releváns-e és milyen terjedelmű értelmezésre van szüksége az ítélet meghozatalához. Ez a vizsgálódás szélsőséges esetben egyik végletként a kérelem elutasításához vezethet, de nézetem szerint ugyanilyen végletes megoldás az is, ha a bíróság a postás szerepénél nem vállal többet és minden kontroll nélkül továbbítja a fél kérdéseit. Ez utóbbi hibától nem mentes a Bács-Kiskun Megyei Bíróság említett határozata sem. E kritika oka, hogy bár a vámra és a vámmal azonos hatású díjra vonatkozó közösségi jogi szabályok és a hatodik HÉA-irányelv értelmezését célzó kérdések a másik perben fel nem vetett aspektusát mutatják az ügynek, az Rsz. 90. cikkéhez kapcsolódó újabb kérdésfeltevés viszont utólag úgy tűnik, hogy mellőzhető lett volna. Ugyanakkor - amint azt a későbbieken látjuk - nemcsak az Európai Bíróságot, hanem ilyen eljárási szituációkban különösen a nemzeti bíróságot megilleti az a jogosultság, hogy a kérdéseket átszövegezze, vagy legalábbis átrendezze. Így kerülhetett volna sor a 4. kérdésnek az Rsz. 90. cikkéhez való kapcsolására, másrészről pedig a 3. kérdésből a hatodik HÉA-irányelvvel összefüggő kérdés leválasztására.
Az Európai Bíróság ugyanis több ízben egyértelművé tette a tagállami bíróságok megkereséseivel szembeni azon elvárását, hogy egyszerű, világos és pontos kérdéseket vár, mégpedig lehetőleg minél tagoltabb formában16, és azt várja, hogy a kérdések indokolás nélkül is érthetőek legyenek.
Az tény, hogy a kérdésfeltevés mindkét ügyben megfelelt annak a kívánalomnak, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló határozat elkülönülő és világosan meghatározható részében - adott esetben a vonatkozó magyar eljárásjogi szabályokkal összhangban, annak elején17 - szerepeljen.
Mindamellett a végzések indokolásaiból az állapítható meg, hogy a bíróságaink túlléptek a Pp. kapcsolódó módosításában megjelölt18 kereteken, amennyiben az Európai Bíróság elvárásának megfelelően egyértelműen megjelölték azt is, hogy miért szükséges az előzetes döntés az ügy elbírálásához19.
Az általános informálási és indokolási kötelezettségen felül ugyanis külön fennáll az előterjesztés szükségességére, mint kapcsolódó feltételre vonatkozó indokolási kötelezettség20.
A két végzés indokolásának jellemző közös eleme, hogy mindkét bíróság szükségesnek tartotta annak rögzítését: az eljárásban bíróságként az első és utolsó bírói fórum, mivel a magyar jogban a közigazgatási pereket az adott megyei bíróságok egyfokú eljárásban tárgyalják. Ezek az egymással teljes összhangot mutató indokolási részek nyilvánvalóan annak kifejezésre juttatását célozzák, hogy a magyar jogéletben uralkodó felfogás szerint a közigazgatási perekben a megyei bíróságok minősülnek olyan bírói fórumnak, amelyeket az előterjesztés kötelezettsége terheli21.
A bíróságaink végzéseinek ezen elemző bemutatását az teszi szükségessé, hogy meglepő módon a magyar kormány - amellett, hogy mindkét ügyben kifejtett álláspontja szerint az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések megválaszolását el kellene utasítani - kétségét fejezte ki az előterjesztett kérdések elfogadhatóságát illetően is. Különösképpen arra hivatkozással, hogy a Bács-Kiskun Megyei Bíróság nem fejtette ki kellőképpen, hogy mi késztette az előzetes döntéshozatal kezdeményezésére, álláspontja szerint az egyes pontokat nem indokolta, és nem adott magyarázatot az értelmezni kért közösségi rendelkezések kiválasztására.
Az előző pontban írtak ismeretében különösen figyelemre méltó a szóban forgó két ügyben 2006. július 13. napján az írásbeli indítványt előterjesztő Eleanor Sharpston főtanácsnok indítványa22.
Az Európai Bíróság főtanácsnoka Nádasdi Ádám ügyében megerősíti a nemzeti bíróságot abban a döntésében, hogy a közösségi jogban semmi nem zárja ki, hogy a nemzeti bíróság hivatalból terjesszen elő ilyen kérdést. Leszögezhető tehát, hogy ilyen esetekben a Pp.-nek a hivatalbóli eljárás tilalmára vonatkozó rendelkezéseit félre kell tennünk, ellenkező esetben ugyanis felmerülhetne az Európai Bíróság előtt a hivatalbóli előterjesztés jogosultságával összeütköző nemzeti szabály jogszerűségének vizsgálata23.
A főtanácsnoki indítvány kimondta, hogy az általa megvizsgált magyar ügyekben előterjesztett kérdések megválaszolásának elutasítására nincs indok, mivel azok nem hipotetikus jellegűek, hanem relevánsak a folyamatban lévő közigazgatási perekben.
Így válhattak ezek a magyar ügyek elsőként azok közé, melyekről az Európai Bíróság érdemben döntött.
Fontos kiemelni, hogy a szaksajtón kívüli médiumok közvetítésében a két ügy ismertetése olyan látszatot kelt, hogy azok jogi megítélése eltérő24. Ez a beállítás téves. Egyrészről mások azok a kérdések, amelyekre eltérőek a válaszok. Másrészről pedig az ügyfélegyenlőség alapelvét figyelembe véve az előterjesztés nemcsak akkor eredményes, ha a felperesre kedvező, hanem akkor is, ha az Európai Bíróság által megértelmezett közösségi jogi szabály az alperes jogi álláspontjának helyességét támasztja alá.
Ami a magyar kormánynak az észrevételezéshez szükséges indokolási részek hiányára vonatkozó kételyét illeti, a főtanácsnok álláspontja szerint ezek azért alaptalanok, mert nemcsak maga a magyar kormány, hanem a lengyel kormány25 és a Bizottság is lehetségesnek tartotta az észrevételei benyújtását.
A főtanácsnoki indítványok tanulmányozása során nem kerülheti el a figyelmünket az a lényeges körülmény sem, hogy a témához kapcsolódó kézikönyvek és a bírók felkészítését végzők tanítása szerint a kérdések tartalma tekintetében a nemzeti bíróságnak tartózkodnia kell minden olyan kérdéstől, amely nem lehet az előzetes döntéshozatal tárgya, így a közösségi és a nemzeti jog ellentéte, összeegyeztethetőségének, összeütközése tényének megállapítása26.
Márpedig a vizsgált utalásokban ilyen tiltottnak tartott kérdésfeltevés megjelenik.
Az ezzel kapcsolatos főtanácsnoki vélemény viszont megengedő.
Erre nyilvánvalóan alapot ad, hogy végső soron mindkét bíróságnak sikerült elkerülnie azt, hogy a nemzeti jog értelmezését kérje, hiszen csupán az aggályosnak tartott közösségi jogi szabály helyes értelmét kutatva hivatkoznak azokra a feltételekre, amelyek a releváns hazai jogot jellemzik. Ilyen szövegkörnyezetben Németh Ilona felperesnek a Bács-Kiskun Megyei Bíróság által szó szerint továbbított kérdésében az "összeegyeztethető" kifejezés használata sem értékelhető úgy, hogy a nemzeti bíróság közvetlenül a hazai jogról kérné az Európai Bíróság állásfoglalását.
A főtanácsnok indítványa előrevetíti az Európai Bíróság jóindulatát, amikor az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések átszerkesztésére és átfogalmazására tett javaslatot annak érdekében, hogy a közösségi jog hasznos értelmezését lehessen adni a magyar bíróság számára.
A Hajdú-Bihar Megyei Bíróság első kérdése kapcsán ugyanis megállapította, hogy az ott megfogalmazott összehasonlítás nem releváns, ehelyett inkább a regisztrációs adónak valamely más tagállamból behozott, használt személygépkocsikra gyakorolt hatását kell összehasonlítani a regisztrációs adómaradványnak a Magyarországon már nyilvántartásba vett olyan hasonló használt személygépkocsikra gyakorolt hatásával, amelyekre korábban már kivetették ezt az adót.
Ehhez képest pedig arra a következtetésre jutott, hogy az Európai Bíróságnak az eddigi ítélkezési gyakorlatából az következik: a regisztrációs adó magyarországi meghatározásának módja - miután figyelmen kívül hagyja az értékcsökkenést a más tagállamokból behozott használt személygépkocsira vonatkozó regisztrációs adó összegének kiszámítása során - e személygépkocsikkal szemben hátrányos megkülönböztetésként értékelhető a Magyarországon már nyilvántartásba vett olyan hasonló használt személygépkocsikhoz képest, amelyre korábban már kivetették ezt az adót. Ezt az álláspontját az ügy tárgyalásán nyert adatok alapján részletes számításokkal is indokolta.
Rámutatott arra, hogy az Rsz. 90. cikkének célja az olyan belső adók tiltása, amelyek - az egyéb körülmények azonossága mellett - hasonló belföldi termékeknél súlyosabban terhelik a más tagállamokból származó termékeket.
A magyar kormány és az e ponton hozzá kapcsolódó lengyel kormány észrevételei alapján a tagállamnak azt a jogát nem vonta kétségbe, hogy környezetvédelmi szempontok alapján elvben szabadon vethetnek ki adót a gépjárművekre.
Kifejtette viszont, hogy az Rsz. 90. cikkéből fakadó tilalom alól az adó pusztán azon az alapon nem lehet kivétel, hogy a bevételek növelésére vonatkozó elsődleges célján túl környezetbarát termékek vagy szolgáltatások támogatására irányul. Amint arra a főtanácsnok világosan rámutat, az ilyen célt a tagállamnak úgy kell megvalósítania, hogy az ne eredményezzen a más tagállamokból származó termékekkel szembeni hátrányos megkülönböztetést. Ezért hárította el annak meghatározását, hogy Magyarország hogyan alakíthatná ki a személygépkocsik adóztatásának rendszerét úgy, hogy eleget tegyen a környezet védelmére vonatkozó szempontoknak, ám ugyanakkor egyenlő elbánásban is részesítse a Magyarországon már nyilvántartásba vett és a valamely másik tagállamból történő behozatalukat követően újonnan forgalomba helyezett használt személygépkocsikat.
Miután Németh Ilona ügye teljes egészében ugyanezt a jogkérdést érinti, a főtanácsnok röviden utal Nádasdi Ákos ügyében kifejtett álláspontjára annak kiemelésével, hogy az iratokban nem talált olyan okot, amely befolyásolná az ott kialakított álláspontját.
Ennek ellenére a 3. kérdés első részére adott válasz látszólag eltér a Nádasdi-ügyben megfogalmazott válasz tartalmától.
A válaszok közötti látszólagos különbség oka végtelenül egyszerű - ugyanakkor a nemzeti bíróság által elérni kívánt célhoz nem tartozó, de a fél által előterjesztett kérdés kontroll nélküli továbbításának burkolt kritikája is -, minthogy a Bács-Kiskun Megyei Bíróság az Rsz. 90. cikk egészével való összeegyeztethetőség tekintetében kért útmutatást. Az ügy eldöntése szempontjából igazán relevánsnak a 4. kérdést kell tekinteni, lévén hogy ez vonatkozik kifejezetten a használt személygépkocsikra.
A két bíróság kérdésfeltevése közötti figyelemre méltó különbség, hogy míg a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság a kérdés keretén belül röviden bemutatja a magyar regisztrációs adó fő jellemzőit, a Bács-Kiskun Megyei Bíróság a végzése rendelkező részében megfogalmazott kérdésben csupán utal az olyan - az indokolásban egyébként bemutatott - tagállami adóra, "mint amilyen a magyar regisztrációs adó"27.
Ebből az is következik, hogy az utóbbi kérdésfelvetés mellett elvileg szóba kerülhetne az eljárás későbbi szakaszában egy újabb megkeresés az alperesnek a környezetvédelmi célokra alapított védekezése esetén.
Ez esetben viszont - minthogy a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság a magyar regisztrációs adó sok más jellemzője mellett utal arra is, hogy a fizetendő adó összege a környezetvédelmi osztályba sorolástól is függ - erre már nem lesz szükség.
A másik ügy oldaláról nézve ugyanilyen felvetések adódnak, ha a Bács-Kiskun Megyei Bíróság nem látta volna tisztázandónak azokat a kérdéseket, hogy a magyar regisztrációs adó az Rsz. 23. és az Rsz. 25. cikkei szerinti tiltott behozatali vámnak vagy vámmal azonos hatású díjnak, a import vámadó valamelyik formájának, avagy a hatodik HÉA-irányelv 33. cikke szerinti tiltott forgalmi adónak minősül-e. Természetesen nem zárható ki, hogy a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság ilyen hivatkozás esetén a főtanácsnoki indítványban megjelent luxemburgi bírói gyakorlat ismeretében az újabb kérdésfelvetést elkerülje.
Az viszont Németh Ilona ügyéből egyértelműen megállapítható, hogy az Európai Bíróság az e tárgykörben született korábbi döntései mellett is méltányolhatónak ítélte a magyar bíróságnak a jogértelmezés iránti igényét.
Így vált megismerhetővé, hogy a regisztrációs adó egyértelmű adóteher, mivel azt nem azzal összefüggésben vetik ki, hogy a hatálya alá tartozó személygépkocsik átlépik a határt, következésképpen azt az előzőekben már indokolt módon az Rsz. 90. cikke alapján kell megítélni. Azt is egyértelművé tette a főtanácsnok, hogy a magyar regisztrációs adó nem rendelkezik a hatodik HÉA-irányelvnek az Európai Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatában kidolgozott j ellemzőkkel28.
A főtanácsnoki indítvány további - általános érvényű - üzenete, hogy valamely közteher természete nem határozza meg a helyette bevezetett másik közteher természetét. Azt a körülményt ugyanis irrelevánsnak tartja, hogy a regisztrációs adót - részben legalább is - a közösség tagállamaival folytatott kereskedelemben eltörölt, kieső vámbevételek ellentételezésére vezették-e be, hiszen minden közteher elsődleges célja a bevételek növelése.
Az itt elemzett két ügy közül Nádasdi Ákos ügye volt az, ami felvetette az ítélet időbeli hatályának a korlátozását.
Mindezt a főtanácsnok szokatlan felhanggal úgy említi, hogy meglepetésére nem a magyar kormány, hanem a lengyel kormány volt az, aki ilyen tartalmú védekezést előterjesztett. Megjegyzem, hogy a magyar kormány a lengyel kormány észrevételét megismerve az ügy tárgyalásán már előterjesztette a hasonló kérelmét.
E tekintetben a főtanácsnok az Európai Bíróság újabb határozataiban29 kifejezésre juttatott szigorodó álláspontját osztotta.
A főtanácsnok ehhez kapcsolódó véleménye szerint a magyar kormány részéről nem teljesült sem a jóhiszeműség, sem pedig a súlyos gazdasági követelmények kockázatának feltétele.
A főtanácsnok a tárgyaláson beszerzett számadatokkal alátámasztottan mutatta be, hogy az általa javasolt adóvisszatérítést nem lehet súlyos gazdasági következménynek értékelni, mert a szóban forgó összeg valószínűleg kevesebb, mint az évi költségvetés 0,6%-a, annál is inkább, mivel a közösségi jog nem írhatja elő, hogy a kormány kutassa fel az összes túladóztatott személyt azért, hogy azok lehetőséget kapjanak a visszatérítésre.
Mindamellett - a magyar kormány számára bizonyára tanulságos módon - elvi éllel szögezte le, hogy az Európai Közösség Bírósága az ítélet időbeli korlátozását nem rendelheti el akkor, ha azt nem az érintett állam - ahol meg kell vizsgálni a jóhiszeműség és a súlyos nehézség kockázata fennálltának kettő feltételét - veti fel.
Az ügyek itthon maradt iratai egyértelműen alátámasztják a két bírói fórum közötti valóságos és kölcsönös együttműködés tényét. Ez kifejezésre jut abban, hogy az Európai Bíróság Hivatala minden eljárási cselekményről késedelem nélkül értesítést küldött a magyar bíróságoknak és az ügyben előterjesztett beadványokat tájékoztatás végett megküldte. A maga részéről viszont a még részletesebb tájékozódás érdekében a magyar bíróságoktól az ügy iratainak megküldését kérte, de azokat másolatban is elfogadta.
Meg kell említeni, hogy a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon folyamatban lévő ügy hasonló kapcsolattartás jeleit mutatja a megyei bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala között. A megyei bíróság ugyanis az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezéséről szóló végzését a fentebb hivatkozott elvárásnak megfelelően tájékoztatás végett haladéktalanul megküldte az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatalának, aki azt a Magyarországról induló többi megkereséssel együtt közzétette az OIT honlapján (www.birosag.hu), de emellett a kérdéseknek a Hivatalos Lapban való megjelenéséről a megyei bíróságot külön is tájékoztatta.
Az Európai Bíróság az eljárási szabályzata 104. cikke 4. §-ának második mondata, illetve a 43. cikke alapján a főtanácsnok meghallgatása után úgy határozott, hogy az eljárás szóbeli szakaszát mellőzi és a két ügyet az azok közötti összefüggésre tekintettel egyesíti.
Az Európai Bíróság első tanácsa30 az ügyben 2006. október 5-én hirdette ki a következő ítéletét:
1. Az olyan adó, mint amelyet a regisztrációs adóról szóló 2003. évi CX. törvény vezetett be, amely a személygépkocsikat nem azok határátlépése folytán terheli, nem minősül az EK 23. cikk, illetve az EK 25. cikk szerinti vámnak, illetve azzal azonos hatású díjnak.
2. Az EK 90. cikk első bekezdését akként kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan adó, mint amelyet a regisztrációs adóról szóló törvény vezetett be, amennyiben:
- azt a használt személygépkocsiknak a tagállamban történő első forgalomba helyezése után vetik ki, és
- annak összegét a személygépkocsik értékcsökkenésének figyelembevétele nélkül, azok műszaki tulajdonságai (motor típusa és hengerűrtartalma) és környezetvédelmi besorolása alapján kell kiszámítani, aminek folytán az adó más tagállamból behozott használt személygépkocsikra történő alkalmazása esetén az adó összege meghaladja a belföldön már nyilvántartásba vett hasonló használt személygépkocsik maradványértékében foglalt adó összegét.
Ezen adó bevezetését megelőzően Magyarországon nyilvántartásba vett használt személygépkocsikkal való összehasonlítás e tekintetben irreleváns.
3. A hatodik irányelv 33. cikkével nem ellentétes az olyan adó kivetése, mint amelyet a regisztrációs adóról szóló törvény vezetett be, amelynek alapja nem a forgalom, és amely miatt nem merülnek fel határátlépéssel összefüggő alaki követelmények a tagállamok közötti kereskedelemben.
Az Európai Bíróság az ítélet részletes indokolásából kitűnően a magyar kormány észrevételeire tekintettel elsődlegesen az előterjesztett kérelmek elfogadhatóságát vizsgálta.
Ennek során rámutatott arra, hogy a nemzeti bíróság előzetes döntéshozatalra irányuló kérdésére vonatkozó határozathozatal megtagadásának kizárólag akkor van helye, ha nyilvánvaló, hogy a közösségi jogszabály kért értelmezése nem függ össze az alapeljárás tényeivel vagy tárgyával, vagy ha a probléma hipotetikus, illetve ha az Európai Bíróság nem rendelkezik azon ténybeli, illetve jogi információkkal, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a feltett kérdésekre hasznos választ tudjon adni31.
Mindamellett az Európai Bíróság a most elsőként elbírált magyar ügyekben is világossá tette, hogy az előzetes döntéshozatali eljárás a nemzeti bíróságok és az Európai Bíróság közötti világos feladatmegosztáson alapul. Következésképpen kizárólag a jogvitát elbíráló és a meghozandó határozatért felelősséggel tartozó nemzeti bíróság feladata, hogy az ügy sajátosságaira tekintettel az ítéletének meghozatala szempontjából megítélje mind az előzetes döntéshozatali eljárás szükségességét, mind az Európai Bíróság elé terjesztendő kérdések relevanciáját.
Mindezek után válaszolva a magyar kormánynak kifejtette, hogy az eljáró nemzeti bíróságok ellátták azokkal az információkkal, amelyek szükségesek ahhoz, hogy hasznos választ tudjon adni, mégpedig anélkül, hogy részletesebb tájékoztatásra lenne szüksége az alapügyben alkalmazásra kerülő nemzeti szabályozásról.
A Hajdú-Bihar Megyei Bíróság előterjesztése kapcsán tényként szögezi le: arról nem lehet azt állítani, hogy a feltett kérdések hipotetikusak. A Bács-Kiskun Megyei Bíróság előterjesztésével összefüggésben pedig arra mutat rá, hogy a magyar kormány alaptalanul vitatja, hogy az előterjesztő bíróság nem jelölte meg: mely ténybeli és jogi indokok alapján ítéli szükségesnek az előterjesztést, hiszen kifejtette, hogy ha az Európai Bíróság igennel válaszol a felperes által felvetett kérdésekre, helyt adhat a keresetnek, ellenkező esetben pedig azt elutasítja.
Az egyesítés folytán az Európai Bíróságnak lehetősége nyílt arra, hogy a válaszát három kérdéskör szerinti bontásban adja meg. Eszerint a Bács-Kiskun Megyei Bíróság által továbbított 1-2. kérdések, mint első kérdéskör kapcsán azt vizsgálta, hogy a 2003. évi CX. törvénnyel bevezetett regisztrációs adó vámnak, illetve azzal azonos hatású díjnak minősül-e. A második kérdéskör felöleli a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság által feltett kérdések egészét, illetve a Bács-Kiskun Megyei Bíróság által továbbított 3. és 4. kérdések egy részére ad választ. A harmadik kérdéskör pedig a Bács-Kiskun Megyei Bíróságnak a főtanácsnok indítványára különválasztott 3. kérdése második részét érinti.
A most elsőként megjelölt kérdéskörrel az Európai Bíróság ítélete viszonylag rövid terjedelemben foglalkozott, hiszen ítéletében változtatás nélkül követte a főtanácsnok álláspontját.
Eszerint az előterjesztő bíróságok által bemutatott adónemről azt lehetett megállapítani, hogy a belső adók általános rendszerébe illeszkedik, s ezért azt az Rsz. 90. cikke alapján kell megvizsgálni.
Ebben az összefüggésben az Európai Bíróság szükségesnek látta megismételni azt az elvet, hogy az Rsz. 90. cikkének célja a belső adók teljes semlegességének a biztosítása a már a belföldi piacon található és a behozott termékek közötti verseny területén.
Ehhez képest tényként állapította meg, hogy Magyarországon magasabb adó terheli a behozott használt személygépkocsikat, mint a már nyilvántartásba vett és megadóztatott hasonló használt személygépkocsikat. Ebből adódóan pedig az Európai Bíróság annak az álláspontjának adott hangot, hogy a regisztrációs adó környezetvédelmi céljától és indokától, és attól függetlenül, hogy ezek nem állnak semmilyen kapcsolatban a személygépkocsi piaci értékével, az Rsz. 90. cikkének (1) bekezdése megkívánja az értékcsökkenés figyelembevételét a használt személygépkocsik adóztatása során.
Tekintettel arra, hogy ezen a ponton is teljes volt az azonosság az Európai Bíróság és a főtanácsnok fent bemutatott véleménye között, az ítélet 2. pontjának indokolása is viszonylag szűkszavúnak mondható.
Figyelemre méltó viszont, hogy magában az ítéleti döntésben is megjelenik az Európai Bíróságnak az az álláspontja, hogy e tekintetben irreleváns a regisztrációs adó bevezetését megelőzően Magyarországon nyilvántartásba vett használt személygépkocsikkal való összehasonlítás. Emlékezetes, hogy erre vonatkozó egyik bíróság sem tett fel kérdést. Az Európai Bíróság viszont úgy látszik, hogy a Magyarországot érintő első érdemi, ítéleti döntés megfogalmazásakor a legteljesebb körű értelmezésre törekedett. Ezzel magyarázható, hogy elvi tartalommal válaszolt a magyar kormány azon védekezésére, miszerint léteznek Magyarországon korábban nyilvántartásba vett olyan személygépkocsik is, amelyek piaci értéke bizonyos fogyasztási adómaradványt tartalmaz. Világossá tette tehát az Európai Bíróság, hogy az adók összehasonlításának csak az előterjesztő bíróságok által megjelölt regisztrációs adóról szóló törvény hatálybalépése után nyilvántartásba vett használt személygépkocsikat illetően van létjogosultsága.
A szűkszavúság különösen szembetűnő a harmadik kérdéskört illetően, amikor is mélyebb indokolás nélkül - ezúttal szokatlanul, a korábbi bírói gyakorlatra történő hivatkozást is mellőzve - állapítja meg, hogy a szóban forgó regisztrációs adóról szóló törvény nem minősül a hatodik HÉA-irányelv 33. cikke szerinti forgalmi adónak (egyébként ezúttal is teljes volt az összhang a főtanácsnok véleményével).
Mindezekhez képest viszonylag terjedelmes - 11 pontot felölelő - az ítélet időbeni hatálya korlátozásának kérdését érintő indokolás.
Ebben a terjedelemben már megjelenhetett az Európai Bíróságnak az az elvi tartalmú üzenete is, hogy az az értelmezés, amelyet valamely közösségi jogszabályra vonatkozóan kifejt, megmagyarázza és - szükség esetén - pontosítja az adott jogszabály jelentését és terjedelmét, tulajdonképpen visszaható hatállyal irányadó, hiszen az adott jogszabályt a hatálybalépésének időpontjától kezdődően így kellett volna értelmezni és alkalmazni. A nemzeti bíróságok oldaláról közelítve pedig ez azt jelenti, hogy az értelmezett szabályt alkalmazhatják és alkalmazniuk is kell az értelmezés iránti kérelemről határozó ítélet előtt keletkezett és létrejött jogviszonyokra is.
Az Európai Bíróság tehát a főtanácsnoki véleménytől eltérően csak ezen elvi tételek rögzítése után tért át annak vizsgálatára, hogy az eltérésre alapot adó kivételes indokok fennállanak-e.
Ez esetben az Európai Bíróság a főtanácsnok által megjelölt feltételeknek csak az egyikét, jelesül a magyar kormánynak a súlyos gazdasági zavarokra történő hivatkozását vizsgálta. Ehhez képest pedig a főtanácsnokhoz hasonlóan az Európai Bíróság is számadatokkal igazolta, hogy a Magyar Állam részére visszatérítendő összeg nem olyan magas, hogy az az ítélet időbeli hatályának korlátozását indokoló súlyos gazdasági következményekkel járna.
Ilyen körülmények között a főtanácsnoki véleménytől eltérően mint szükségtelent, elhárította annak vizsgálatát, hogy teljesül-e az érdekeltek jóhiszeműségére vonatkozó feltétel.
A kifejtettek alapján nem kétséges, hogy ezúttal két magyar bíróság egymástól függetlenül olyan kérdéseket intézett az Európai Bírósághoz, melyek megválaszolása egyértelműen szükségesnek bizonyult. Az utalások módja, indokolása pedig lehetőséget adott az Európai Bíróságnak az érdemi válaszadásra.
Mindezekhez képest az európai Bíróság ezzel kapcsolatos gyakorlatát is ismerve másodlagos súlyú az a tény, hogy az Európai Bíróság a főtanácsnok indítványát követve a kérdések átrendezésével adta meg az érintett közösségi jogi szabályok értelmezését. Ilyen előzmények között nincs kétségem abban, hogy a válasz a magyar bíróságok számára hasznos lesz, és ennek birtokában - az időszerűség követelményének indokolatlan sérelme nélkül - megalapozott döntést tudnak hozni.
Az előzmények arra engednek következtetni, hogy a bíróságaink együttműködése valóban teljes körű lesz és a most bemutatott ügyekben eljáró bírák32 ennek utolsó lépéseként tájékoztatni fogják az Európai Bíróságot a majdani döntéseikről. Azaz az Európai Bíróság igényének megfelelően az ügy jogerős befejezéséről adott tájékoztatóban visszacsatolását adják annak, hogy miként tudták hasznosítani az előzetes döntést.
"Az európaiság nem állapot, hanem követelmény: szüntelenül megvalósítandó feladat"33. Következésképpen az Európai Unió bírájának lenni: lehetőség arra, hogy haszonélvezői legyünk a magyar nemzeti jog és a jelentős részben az Európai Bíróság joggyakorlata által formált, s ebből adódóan közvetlenül hatályosuló és alkalmazandó közösségi jog együttélésében gyökerező értékeknek. Ezekkel az értékekkel azonban a bíró öncélúan nem élhet. Ezeket, amint az a most részleteiben is bemutatott két ügyben történt, kizárólag a hozzáforduló jogkereső érdekeinek érvényesítésére használhatja.
Valamennyi magyar előterjesztés ismeretében a következő tanulságok adódnak:
1. Józan megfontoltsággal csak azokat az ügyeket szabad az Európai Bíróság elé vinni, amelyek valóban felvetnek közösségi jogi kérdést, azaz az Európai Bíróság álláspontjának megismerése a gazdasági egység, a szabadság, a demokrácia, az emberi jogok és alapvető szabadságjogok valamint a jogállamiság érvényesülésének biztosítása érdekében válik szükségessé.
2. Az ügy tényállása Magyarországnak az Európai Unióhoz történt csatlakozása után keletkezett.
3. A magyar bíróságnak a közösségi jogból eredő hivatalbók kötelessége: a fél által kezdeményezett, és alaposnak ítélt kérdést úgy formálja, hogy az ügy eldöntése szempontjából hasznos választ nyerjen.
4. Mindamellett a törvényes bíróhoz való jog alkotmányos alapelvének sérelme nélkül köteles eljárni. Ennek az elvnek a helyes értelmezése szerint a közösségi jogi kérdést felvető ügyben a bíróság tudatlanságból vagy a perhatékonyság elvére hivatkozással a fél előtt nem zárhatja el a luxemburgi Európai Bírósághoz vezető utat. ■
JEGYZETEK
1 C-26/62
2 C-6/64
3 Lásd: Grád András: A hazai igazságszolgáltatás felkészülése az európai uniós tagságra - avagy rövidesen kiderül: amit hallunk vészharang-e, vagy csak az utolsó kört jelző csengő. Európai Jog 4/2003., 37-42. old.
4 BK 2004/4. számú melléklet 4. old.
5 C-106/77
6 Jeney Petra: Az európai bíróságok. In: Kende Tamás-Szűcs Tamás: Európai közjog és politika. Osiris kiadó, 2002., Budapest; 422. old.
7 Osztovits András: Az Európai Unió Közszolgálati Törvényszéke - Megjegyzések az Európai Közösségek Bírósága szervezeti reformjának legújabb eredményéhez. in: Európai Jog 2005/2.; 11. old.
8 Ciprus 0, Csehország 1, Észtország 0, Lengyelország I, Lettország 0, Litvánia 0, Magyarország 3 (és 2 ügy 2004-ben), Málta 3, Szlovákia 0, Szlovénia 0. in.: Az Európai Közösségek Bírósága Éves jelentése 2005, Luxemburg
9 Az eddig előterjesztők között van helyi bíróság, vannak nagyobb számban megyei bíróságok és már ismert előttem, hogy a Legfelsőbb Bíróság is igénybe vette ezt az utat.
10 C-328/04 Vajmi Attila, Fővárosi Bíróság; C-302/04 Ynos Kft. kontra Varga János, Szombathelyi Városi Bíróság; C-261/05 LAKÉP Kft., Pár-Bau Kft., Rottelma Kft. kontra Komárom-Esztergom Megyei Közigazgatási Hivatal, Komárom-Esztergom Megyei Bíróság.
11 Az Európai Bíróságnak a közösségi jog érvényességével kapcsolatos előzetes döntéseit nem vizsgálom, mivel ezek az elsődleges jogforrásokat nem érinthetik, s ennélfogva az ilyen ügyek száma eltörpül a közösségi jog értelmezését kérő utalásoktól.
12 E végzésével a másodfokú bíróság (Fővárosi Ítélőtábla 2. Kf. 54.109/2005/3.) lényegileg igazolja azokat az aggályaimat, amelyek szerint az e tárgyú végzésekkel szembeni fellebbezési jog biztosítása formális, mivel a fellebbezések érdemi elbírálásával a másodfokú bíróság meg nem engedhető módon az Európai Bíróság kompetenciáját vonná el. Ennek a kérdésnek a kifejtése azonban a jelen dolgozat keretein kívül eső, további kérdéseket vet fel.
13 A 2003. évi XXX. törvénnyel módosított Pp. 155/A. § (3) bek.; Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala is megfogalmazta azt az elvárását, hogy az ilyen tárgyú határozatoknak az általa működtetett www.unió.hu. honlapon történő közzététele érdekében azokról tájékoztatást kér.
14 A Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának és Közigazgatási Kollégiumának közös véleménye a tárgyalás felfüggesztésének egyes kérdéseiről: Ha a perben bizonyított tények alapján olyan jogkérdés merül fel, amelynek tárgyában más polgári perben - azonos tényekre alapítottan - az Európai Bíróság előzetes döntéshozatali eljárását kezdeményezték, a bíróság a Pp. 152. § (2) bekezdés megfelelő alkalmazásával, ennek az ügy érdemi elbírálására kiható előzetes eljárásnak a befejezéséig felfüggesztheti a per tárgyalását.
15 A Bíróság tájékoztatója a nemzeti bíróságok által kezdeményezett előzetes döntéshozatali eljárásról (2005/C 143/01), közzétéve az Európai Unió Hivatalos Lapja, 2005. június 11., 11. pont.: "Ez a döntés nem függetleníthető attól, hogy a kért értelmezésre mennyiben van szükség az ítélete meghozatalához."
16 ua.: 21. és 22. pontok.
17 A 2003. évi XXX. törvénnyel módosított Pp. 155/A. § (2) bek.-e. Ez utóbbi követelmény teljesülését egyértelműen igazolják az említés sorrendjében a C-290/05 és C-333/05 szám alatt lajstromozott ügyeknek a Hivatalos Lapban változtatás nélkül megjelent szövegei.
18 ua.
19 Blutman László: EU jog a tárgyalóteremben - Az előzetes döntéshozatal. KJK KERSZÖV. Kft. Bp. 2003. 357. old.
20 A Bács-Kiskun Megyei Bíróság I/2004. Kollégiumi Ajánlásának V. pontja. BDT 2004/9.
21 Rsz. 234. cikk harmadik mondata.
22 Az Egyesült Királyság első női jelöltjeként váltotta fel ez év januárjában Francis JACOBS főtanácsnokot az Európai Bíróságon.
23 C-312/93.
24 "A Nádasdi-ügyben az illegálisan kivetett adót vissza kell fizetni a túladóztatott személyeknek; Németh Ilona ügyében nem illegális a vám" http://index.hu
25 Az érdekeltségének alapja, hogy az itt tárgyaltakhoz hasonló ügyben került sor előzetes döntéshozatal iránti kérelem előterjesztésére, Maciej Prezezinski kontra Direktor Izby Cellnej v. Warsawie - C-313/05. sz. ügy.
26 Dr. Czine Ágnes, Dr. Szabó Sándor, Dr. Villányi József: Az előzetes döntéshozatali eljárás a büntető ügyszakban. HVG-ORAC 2006. 399. old.
Vékás Lajos: Tiltott kérdések - a Ptk. 209. §-ának megmérettetése az Európai Közösség Bíróság előtt. - Európai Jog 6/2004.; 8-11. old.
27 Vö.: A Nádasdi-ügy 1. kérdése: "Megengedi-e az EK-Szerződés 90. cikk (1) bekezdése a tagállamoknak a más tagállamból származó használt autók tekintetében egy olyan adó fenntartását, amely teljesen figyelmen kívül hagyja a gépkocsi értékét, és a fizetendő adó összegét kizárólag a gépjármű műszaki tulajdonságai (motor típusa, lökettérfogata) valamint környezetvédelmi osztályba sorolása alapján határozza meg?"
A Németh-ügy 3. kérdése. "Amennyiben a 2. kérdésre adott válasz nemleges, úgy az olyan tagállami adó, mint amilyen a magyar regisztrációs adó összeegyeztethető-e a Római Szerződés 90. cikkében foglalt követelményekkel, illetőleg a 77/388/EGK irányelv (1) 33. cikkében foglalt előírásokkal, illetőleg a magyar regisztrációs adó megsérti-e a közös hozzáadottértékadó-rendszert?"
28 1. Általában vonatkozik a termékértékesítésre és a szolgáltatásra irányadó ítéletekre; 2. Az adóalany által beszerzett termékek és szolgáltatások ellenében fizetett ár meghatározott százalékát képezik; 3. A termelési és értékesítési folyamat minden szakaszában felmerül, beleértve a kiskereskedelmi értékesítést is, és függetlenül az azt megelőző ügyletek számától; 4. A folyamat korábbi szakaszaiban megfizetett összegeket le kell vonni az adóalany által fizetendő adóból úgy, hogy az adó bármely szakaszban kizárólag az adott szakaszban hozzáadott értékre vonatkozzon és az adó végeredményben a fogyasztót terhelje.
29 C-423/04. sz.
30 A tanács tagjai: P. Jann tanácselnök, N. Colneric (előadó), J. N. Cunha Rodrigues, M. Ilesic és E. Levits bírák.
31 Ítélet 29. pontja vö: C-13/05 számú Chacon Magas-ügyben 2006. július 11-jén hozott ítélet.
32 Az Európai Unió precedens jellegű bírói gyakorlatával összefüggésben az Európai Bíróság által elbírált ügyek az érintett felek, az ügyben eljáró főtanácsnok és bírák neveivel együtt kerülnek nyilvánosságra és így válnak ismertté. Ennélfogva helyénvalónak látszik az ügyhöz kapcsolódó személyek névsorát kibővíteni annak a két magyar bírónak a nevével is, aki a magyar bíráskodás és jogfejlődés számára először tudta hasznosítani az uniós bíráskodás munkamegosztásából származó előnyöket. Ők dr. Dzsida Marianna a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság és dr. Hanny Katalin a Bács-Kiskun Megyei Bíróság részéről.
33 Ferdinandy György
Lábjegyzetek:
[1] Orosz Árpád bíró, nemzeti tréner
Visszaugrás
