Az 1868 decemberében kihirdetett polgári törvénykezési rendtartás (1868. évi LIV. tc.) - osztrák mintára - állította fel az új bírósági szervezetet. Eszerint általános hatáskörű bíróságok voltak a városi (kerületi) bírók, a szolgabíró, a megyei és a városi törvényszékek, az ítélőtáblák és a Kúria.[1] Kivételes hatáskörben jártak el a vásárbíróságok, a váltó- és kereskedelmi törvényszékek, a bányabíróságok, továbbá a választottbíróság, valamint házassági köteléki perekben az egyházi bíróságok.
Mivel a közigazgatás és az igazságszolgáltatás szétválasztása még nem történt meg, a vármegyéknek, a szabad királyi városoknak és a kiváltságos kerületeknek, mint a közigazgatási hatalom gyakorlóinak a hatáskörébe tartozott annak megállapítása, hogy a bíróságokon kikből és hány főből áll az eljáró ítélkező testület.[2]
A régi Kúria szervezeti egysége megszűnt, ez az elnevezés a volt Hétszemélyes Táblát illette, amely országos hatáskörű és illetékességű ítélkező fórummá vált. Az 1868. évi LIV. tc. 4. §-a kimondta, hogy "A legfőbb bírói hatóságot mind a két királyi ítélő tábla [Pest és Marosvásárhely - a szerző (mert Pest és Marosvh. nincs az eredeti szövegben)] egész területére nézve magyar királyi curia név alatt a legfőbb törvényszék gyakorolja Pesten". A Kúria tizenegy tagú Semmítőszéki Osztálya a felterjesztett ügyek alakiságának felülvizsgálatát látta el, míg a héttagú tanácsban eljáró Legfőbb Ítélőszéki Osztály a fellebbvitel során érdemi elbírálásra kerülő kérelmekről döntött.
A törvénykezési rendtartással együtt lépett életbe az 1869. április 19-én kiadott igazságügy-miniszteri rendelet a bírói ügyvitel tárgyában, amely kimondta, hogy a bíróságok felett "a legfelsőbb felügyeletet" az igazságügy-miniszter gyakorolja, aki szükség esetén - "a tapasztaltakhoz képest" - vizsgálatot rendelhet el vagy az ügyviteli szabályok betartása érdekében intézkedhet.
Az elsőfolyamodású királyi törvényszékek az elnök közvetlen felügyelete alatt működtek, akinek felelőssége kiterjedt az ügyvitel minden ágában "a rendre és pontosságra, a törvények megtartására", valamint "a visszaélések eltávolítására és orvoslására szakadatlan figyelmet fordítani". A felügyeleti jog nem terjedt és nem is terjedhetett ki a peres ügyek érdemébe való beavatkozásra, utasításadásra.
A törvényszékek ügyvitelének részletes rendezése mellett a fellebbviteli bíróságok működésének kereteit is meghatározta a jogalkotó. A királyi ítélőtáblák és a Kúria Semmítőszéki, illetve - mint "harmadfolyamodási" - Legfőbb Ítélőszéki Osztálya külön elnöki felügyelet és irányítás mellett látták el ítélkező tevékenységüket, külön hivatali pecséttel rendelkeztek, és az ügyvitel minden ágában egymástól elkülönülten működtek.[3]
A Kúria Semmítőszéki Osztálya egyetlen szakosztályt képezett, amelyen belül szükség esetén két tanácsot lehetett alakítani. A Legfőbb Ítélőszéki Osztály négy szakosztályból - polgári; úrbéri; váltó-, kereskedelmi, csőd- és bánya-; büntető - állt. A polgári szakosztály két tanácsban, míg a többi szakosztály egy-egy tanácsban járt el a fellebbviteli ügyekben. A tanácsok megalakítása a Kúria elnökének feladata volt, "lehetőleg a bírák képessége és hajlamai szerint", félévi időtartamra. Ezt követően az egyes tanácsok összetételét részben vagy egészben meg lehetett változtatni.
"A perek előadása nyilvános", hallgatóként azonban csak felnőtt férfiak léphettek be a tárgyalóterembe "a tanácsjegyző által aláírt jegy felmutatása mellett. A kiosztandó jegyek számát az elnök határozza meg." Az ügyvédi kar számára "bizonyos számú jegyek mindig fenntartandók". A hallgatóságot korlát választotta el "illő távközben" a bírói testülettől. "E korláton kívül az első sorban a feleket és képviselőiket ülőhely illeti meg."
Az 1868. évi törvény értelmében az addig működött Kúria 1869. május 31-én feloszlott. Az ezzel kapcsolatos teendők lebonyolítására, a szükséges átmeneti intézkedések megtételére ifj. Majláth György országbíró kapott megbízást. Melczer István személynököt pedig az újonnan szervezett Királyi Tábla elnökével, Fábry Istvánnal és annak helyettesével, Zsivora Györggyel történő együttműködésre kérte fel Horvát Boldizsár igazságügy-miniszter. Ennek keretében fő feladatként a kúriai irattár átadása, a folyamatban lévő ügyek elkülönítése és végül a királyi pecsétnek az Országos Levéltárba történő eljuttatása szerepelt. A Kúriát ezzel formailag megszűntnek nyilvánították.[4]
A legfőbb ítélkező fórumot feloszlató ülésre május 31-én délelőtt 10 órakor gyűltek össze a két tábla tagjai - a Kúria ekkor még a Ferenciek terén álló épületében - a Hétszemélyes Tábla termében. Ifj. Majláth György üdvözölte a megjelenteket, felolvasta az igazságügy-miniszter feloszlató iratát, majd "búcsút mondott" a Kúria minden tagjának, "úgy azoknak, kiket a fejedelem bizalmi tevékenységi körrel bízott meg, mint azoknak, kik fáradalmaikat a családi tűzhely szentélyében fogják kipihenni; búcsút vesz továbbá meleg igékben a királyi személynöktől".[5] Az országbírót Lipovniczky Vilmos hétszemélynök követte a szónokok sorában. Melczer István személynök hosszabb beszédet olvasott fel, "mely érdekes jogi és történeti visszapillantás a királyi tábla múltjára". Három korszakra osztotta a Kúria működését: megalakulás - tevékenység - hanyatlás. Az első korszak - amelyben összesen 5011 ülésre került sor - 1723-tól 1785-ig, II. József
- 953/954 -
új törvénykezési rendtartásának (Novus Ordo Judiciarius) bevezetéséig tartott. E korszakban jelentek meg a curialis döntvények (Planum Tabulare, 1769). A második korszak az 1790-től 1848/49-ig terjedő időszak, amikor számos, a törvénykezés reformját célzó intézkedés született, így a perek gyorsítása, egyes ítélkezési szünetek eltörlése, a váltófeltörvényszék felállítása; "s számos fontos bár nem mindenkor, életbelépett rendszeres munkálatok szerkesztése, milyen volt például az egész tudományos világban magasztalt büntető codex, melynek szerkesztésénél, a királyi curia tagjai részint elnökösködtek, részint a tollat vitték, s mindenkor állandón közreműködtek".[6] A harmadik korszak Melczer szerint 1861-től 1869-ig tartott, de ezzel kapcsolatban "nem akart a részletekbe bocsátkozni". Kiss András, a váltótörvényszék elnöke a váltófeltörvényszék és a Kúria viszonyát, együttműködését taglalta.
Az újjászervezett Kúria 1869. június 1-jén délelőtt tartotta első ülését. Az ünnepélyes megnyitó előtt az újonnan kinevezett bírák "teljes díszben" a ferenciek templomába vonultak istentiszteletre. Fél 11-kor a Kúria Semmítőszéki Osztályának tagjai a volt Hétszemélyes Tábla, 11-kor pedig a Legfőbb Ítélőszéki Osztály bírái a volt Királyi Tábla tanácstermében gyűltek össze.[7]
A Semmítőszéki Osztály tagjain kívül "nagyszámú válogatott közönség jelent meg, hogy a megnyitáson részt vegyen", köztük Horvát Boldizsár igazságügy-miniszter, a képviselőház és a felsőház küldöttségei, illetve az ügyvédi kar képviselői. A Semmítőszék megalakulása után az ülnökök és a segédelőadók eskütétele következett.
Ifj. Majláth György, immár a Semmítőszéki Osztály elnökeként fordult bírótársaihoz. Kiemelte, hogy a kúriai bírók feladata "őrködni az új polgári perrendtartás elveinek alkalmazása felett; megküzdeni azon közönyösséggel, mely a gyakori jogrendszerváltozás által a törvényes formák iránt létezik, ellenőrizni az ügyvitel szabatos menetét". Ennek sikeres megvalósításához nélkülözhetetlennek tartotta, hogy a bírói testület "maga is mintaképe legyen a pontosságnak, lélekismeretességnek és részrehajlatlanságnak; kell, hogy a polgárok keblében azon hit verjen erős gyökeret, miszerint e törvényszék bírái függetlenek a kormánytól, és függetlenek a napi közvélemény hatásától, hogy a bírói tiszt elvállalásánál rokonsági és baráti érzetet, vallás és fajkülönbséget, eddigi összeköttetésük emlékeit a bírói termen kívül hagyták, sőt [...] künn felejtették a politikai pártnézetet is".[8]
A Legfőbb Ítélőszéki Osztály alakuló ülésén "hasonló fényes közönség" vett részt. Hengelmüller Mihály ülnök felolvasta a bírák névsorát és az igazságügy-miniszter által megállapított eskümintát. "Az ülnökök minden vallási színezettől ment esküt tettek le, melyben a királynak és házának, a hazának s alkotmányának hűséget fogadnak, a törvények s törvényes szokások megfigyelését, s a hivatalos titok megőrzését ígérik."[9] A Legfőbb Ítélőszéki Osztály elnöke, Melczer István körvonalazta a bíróság és a bírák előtt álló feladatokat, és köszönetét fejezte ki azoknak, akik "annyi ideig parlagon hevert törvénykezésünk mezején az új polgári perrendtartással biztos ösvényt nyitottak".[10] Lipovniczky Vilmos első tanácselnök pedig munkára, kitartásra buzdította bírótársait, hogy "a fejedelem bennük vetett bizalmát [...] igazolják".
A polgári törvénykezési rendtartásról szóló 1868. évi LIV. tc. módosítása tárgyában kiadott 1881. évi LIX. tc. egyesítette a Kúria Semmítőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályát. A törvény 101. §-a szerint: "Addig, míg a magyar királyi Curia szervezése iránt a törvényhozás intézkedik, a magyar királyi Curia áll az országbíróból, mint elnökből, a legfőbb ítélőszéki elnökből, mint másodelnökből, a semmítőszék alelnökéből, mint alelnökből, a legfőbb ítélőszéki tanácselnökökből és a magyar királyi Curia semmítőszéki és legfőbb ítélőszéki osztályának bíráiból."
A törvénykezési rendtartás módosításáról szóló javaslat vitatta "a háromfokú bírósági rendszer keretébe páratlan sajátszerűséggel beillesztett" külön semmítőszék létjogosultságát. "[O]ly semmítőszék, mint a mienk, mely határoz az alakisági kérdésekben az első-, a másod- és a harmadfolyamodású bíróságok ítéletei felett, tehát a háromfokú bírósági rendszert tulajdonképpen hatfokúvá teszi, és a mely [...] a legfőbb ítélőszéknek ítéleteit felülbírálni van hivatva, a bizottság tudomása szerint sehol sem létezik."[11] A főrendiház 1881. május 3-án tartott ülésén Pauler Tivadar igazságügy-miniszter azt hangsúlyozta, hogy a Semmítőszék elé kerülő panaszok nagy száma nem azt bizonyítja, hogy a Semmítőszék szükséges, hanem azt, hogy a felek "ezen eszközt felhasználták és felhasználják oly mértékben, mint azt előre senki nem látta és nem gondolta. És mire használják fel? A perek huzavonájára, a perek lehető halasztására és így az igazságszolgáltatás kárára és csorbítására."[12]
1881. december 31-én a Kúria Semmítőszéki Osztályának utolsó önálló ülésén ifj. Majláth György elnök elmondta: "A semmítőszék rendes bírói terjedtebb hatáskörben fogják ezentúl ügybuzgalmukat ha lehet fokozott mérvben kifejteni; a királyi tábla segédbírái pedig, kik a törvény rendelete szerint segédekként veendettek részt, de csakhamar munkatársakká fogadtattak, vissza fognak térni azon testület kebelébe, melyből kiváltak, díszére válván ennek úgy mint díszére váltak a semmítőszéknek."[13]
A Kúria 1882. január 2-i teljes ülésén ifj. Majláth György "magyar díszöltözetben, az aranygyapjas rend jelvényeivel lépett be s elfoglalván az elnöki széket, a királyi kúria egyesítését végrehajtottnak" nyilvánította. Megnyitóbeszédében a Kúria feladataira és az ezzel járó felelősségre utalva kifejtette, hogy "e díszes, de súlyos felelősséggel járó feladat teljesítésére" csak azzal a feltétellel vállalkozik, ha "a magy. királyi curia másodelnöke [Fábry István] nem vonandja el tőlem bölcs tanácsát, és részint hosszú bírói pályáján, részint a legfőbb ítélőszék példás vezetése
- 954/955 -
körül szerzett tapasztalatai gazdag tárházát számomra nyitva tartja, ha [...] a tanácselnök urak és az összes bírói kar támogatnak törekvéseimben, nem egyedül a kötelesség rideg érzetével, hanem azon odaadó ügybuzgalommal, melynek addig is oly jeles tanúságát adták, és azon bizodalommal, melyet ezennel kikérni szerencsém van és a melyre mindinkább érdemesülni leend törekvéseim fő czélja".[14] Szólt a Kúria előtt álló új kihívásokról is: egyrészt a döntvényalkotási jogról, másrészt arról, hogy a legfőbb bírói testület határozatai végérvényesek, és a határozathozatal során esetlegesen felmerülő hibák vagy mulasztások "csak bírói tekintély magas árán fognak orvosoltathatni".
Fábry István másodelnök meglátása szerint az egyesítéssel "az érdemleges jogszolgáltatás mezején egy igen üdvös változás történt", de "nagy teher van rá bekebelezve; t.i. 7281 elintézetlen per". Hozzátette, "ez olyan nagy szám, mely a gőzmozdonyok és a távírók korszakához éppen nem illik, és mely eddig bizonyára egy államban sem fordult elő".[15]
Az 1881. évi LIX. tc. 4. §-a kimondta, hogy az igazságszolgáltatás egységének megóvása érdekében a vitás elvi kérdéseket a Kúria polgári tanácsainak teljes ülésében kell eldönteni. "Ezen felül a magyar királyi Curia elnöke, ha ellentétes elvi alapokon nyugvó határozatokról nyer tudomást, a vitás elvi kérdés eldöntése végett, a teljes ülést késedelem nélkül egybehívja. A teljes ülés elvi megállapodásai, az ügyek eldöntésénél irányadók." Polgári törvénykönyv híján a vitás elvi kérdések eldöntése nyomán megszövegezett döntvények rendkívül fontos támpontot adtak az ítélkező bíráknak.
A polgári perrendtartásról szóló 1911. évi I. törvénycikk életbeléptetéséről szóló 1912. évi LIV. tc.-ben foglalt rendelkezésnek megfelelően, az igazságszolgáltatás egyöntetűségének megóvása érdekében a vitás elvi kérdéseket a Kúriának erre a célra alakított tanácsa (jogegységi tanács) dönti el. A Kúria döntvényeiről és a királyi bíróságok elvi jelentőségű határozatairól rendelkezett az 59200/1912. I. M. számú rendelet, amelynek célja nemcsak a döntvényalkotás addigi nehézkes módján való változtatás volt, hanem az is, hogy "szervezeti és eljárási biztosítékokat teremtsen abban az irányban, hogy a királyi Curia a jogfejlesztés és a jogegységesítés körül reá háruló vezető hatáskört a mainál intenzívebb módon gyakorolja".[16] Az 1912. évi LIV. tc.-ben foglaltakhoz igazodva a rendelet jogegységi döntvényt és teljes ülési döntvényt különböztetett meg egymástól.
Az 1878. évi V. tc. (a magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és a vétségekről) és az 1879. évi XL. tc. (a magyar büntetőtörvénykönyv a kihágásokról) életbeléptetése előtt az Igazságügyminisztérium a büntetőtörvények egyöntetű alkalmazásának lehetővé tétele érdekében az 1880. augusztus 12-én kelt 1882. január 1-jéig hatályos 18671. számú szabályrendelettel a fellebbviteli bíróságoknál a teljes ülési megállapodásokat rendszeresítette. A bűnvádi perrendtartásról szóló 1896. évi XXXIII. tc. módosítása és kiegészítése tárgyában született 1907. évi XVIII. tc. "az igazságszolgáltatás egyöntetűségének megóvása" érdekében elrendelte, hogy "büntető ügyekben a vitás elvi kérdések a királyi Curia büntető tanácsainak teljes ülésében döntetnek el. Ha a felmerült vitás elvi kérdés nem csupán büntetőjogi természetü, annak eldöntése végett vegyes teljes ülést kell tartani, a mely a királyi Curiának összes büntető és polgári tanácsaiból alakul."[17]
A Kúria személyzetének létszámát az erre vonatkozó törvények (az 1881:LIX. tc. 109. §-ának módosításáról szóló 1884. évi XXXVIII. tc., a bírói és az ügyészi szervezet módosításáról szóló 1891. évi XVII. tc., a királyi Curia és királyi ítélőtáblák ítélőbíráinak szaporításáról és az 1877. évi V. tc. módosításáról szóló 1893. évi XXXII. tc.) a következőképpen állapították meg: a bíróság elnökből, másodelnökből, hét tanácselnökből és a fiumei, valamint a tengerészeti ügyek két előadójával együtt hatvanöt rendes bíróból, ezenkívül számfeletti és kisegítő bírákból állt.
A számfeletti bírák száma három lehetett, a számfeletti bíró "a legközelebbi üresedés esetén kineveztetése sorrendjében a rendes létszámú bírák sorába" lépett. Kisegítő bírákul az 1877. évi V. tc. és az 1893. évi XXXII. tc. alapján az ítélőtáblák bíráit lehetett alkalmazni, ha azt a befolyó ügyek mennyisége és az ennek folytán felszaporodott hátralékok szükségessé tették.
Az elnök az elnöki teendők végzését részben a másodelnökre ruházhatta át akkor is, ha hivatalában akadályoztatva nem volt; rendes helyettese a másodelnök és - ha ez is akadályozva volt - a rangsor szerint legidősebb tanácselnök. A másodelnök egyébként a tanácsüléseken az elnöki teendőket látta el.
A bírák és bírósági hivatalnokok felelősségéről szóló 1871. évi VIII. tc. értelmében az elsőfokú királyi törvényszékek elnökei, valamint a királyi ítélőtáblák bírói felett a Legfőbb Ítélőszéki Osztály héttagú fegyelmi bírósága gyakorolta a fegyelmi jogot.
A királyi ítélőtáblák elnökeinek és alelnökeinek, a Kúria elnökeinek, másodelnökeinek és ítélőbíróinak - továbbá a szabadalmi tanács elnöke és ülnökei (1895. évi XXXVII. tc.), valamint a Közigazgatási Bíróság (1896. évi XXVI. tc.) ítélőbíráinak, valamint az Állami Munkásbiztosítási Hivatal elnökének és másodelnökének (1907. évi XIX. tc.) - fegyelmi ügyeit külön fegyelmi bíróság, a Királyi és Országos Legfőbb Fegyelmi Bíróság tárgyalta. Ez a külön fegyelmi bíróság 36 rendes és 12 póttagból állt, tagjainak felét az országgyűlés felsőházából, felét pedig a Kúria alelnökei és bírói közül választották. A Királyi és Országos Legfőbb Fegyelmi Bíróság első ülését 1873. március 1-jén tartotta, ülései ezt köve-
- 955/956 -
tően sem váltak rendszeressé, amely a csekély számú fegyelmi üggyel magyarázható.[18]
A polgári törvénykezési rendtartásról szóló 1868:LIV. tc. módosítása tárgyában kiadott 1881. évi LIX. tc. annyiban változtatott a fegyelmi törvény rendelkezésein, hogy az elsőfolyamodású királyi törvényszékek elnökeinek, a királyi ítélőtáblai bíráknak (kivéve az elnököt és az alelnököt), a királyi ítélőtáblák mellett alkalmazott királyi ügyészeknek és helyetteseiknek, valamint a Kúria segéd- és kezelőszemélyzetének fegyelmi ügyeiben a fegyelmi bíráskodást a Kúria másodelnökének vezetésével a Kúria kisebb fegyelmi tanácsa gyakorolta. A kisebb fegyelmi tanács hat bírói tagot számlált.
A kisebb fegyelmi tanács járt el másodfokon azokban az ügyekben, amelyekben első fokon a királyi ítélőtábla fegyelmi bírósága hozott döntést. A fellebbviteli fegyelmi ügyeket egyébként a Kúria nagyobb fegyelmi tanácsa tárgyalta a Kúria elnökének vagy alelnökének irányításával. A nagyobb fegyelmi tanács nyolc bírói tagból állt.[19]
A budapesti központi kir. járásbíróság felállításáról és egyéb szervezeti szabályokról szóló 1913. évi XXV. tc. 6. §-a módosította ezt annyiban, hogy az új szabályoknak megfelelően a fegyelmi bíráskodást első fokon a Kúria másodelnökének elnökletével a Kúria kisebb fegyelmi tanácsa, másodfokon a Kúria elnökének irányításával a Kúria nagyobb fegyelmi tanácsa gyakorolta.
Az 1874. évi XXXIII. tc. (választójogi novella) értelmében a Kúria választói jogosultság felett bíráskodó tanácsa döntött a választói névjegyzékkel kapcsolatos, a központi választmány határozata ellen beadott fellebbezésekben egy vagy több öttagú tanácsban. A tanácsok elnökei a Semmítőszék, illetve a Legfőbb Ítélőszék elnöke, esetleg a Semmítőszék alelnöke és a Legfőbb Ítélőszék tanácselnökei "kineveztetésük sorrendje szerint".
Az országgyűlési képviselő-választások feletti bíráskodásról szóló 1899. évi XV. tc. a választási ügyekben való eljárást megosztotta a Kúria e célra választott tanácsai és a képviselőház bíráló bizottsága között. 1907-ben törvényjavaslatot terjesztettek a képviselőház elé országgyűlési képviselő-választási bíróság felállításáról. Bár az országgyűlés igazságügyi bizottsága a javaslatot elfogadta, az igazságügy-miniszter a tervezett választójogi reformra tekintettel visszavonta azt. Így a Kúria választási bíráskodási hatáskörét újabb tizenkét esztendővel, 1921. szeptember 10-ig meghosszabbították.
* * *
A Kúria bírái révén más ítélkező testületekben is szerepet kapott, így az Osztrák-Magyar Bank választottbíróságában (1887. évi XXVI. tc.) és a szabadalmi tanácsban (1895. évi XXXVII. tc.).[20] ■
JEGYZETEK
* A szerző PhD egyetemi docens (Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar), a Kúria főtanácsadója. ORCID ID: 0000-0003-3420-2260.
[1] Ma Magyarországon a rendes bírósági hierarchia a polgári korszakban kialakított modellt követi: az igazságszolgáltatást általános hatáskörben a Kúria, az ítélőtáblák, a törvényszékek és a járásbíróságok gyakorolják. (Magyarország Alaptörvénye 25. §; A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 16. §)
[2] Homoki-Nagy Mária, A bírói felelősség az 1869:IV. tc. alapján, Acta Universitatis Szegediensis: Forum: Acta Juridica et Politica, 2017/1, 47.
[3] Igazságügyministeri rendelet a bírói ügyvitel tárgyában (megjelent a Budapesti Közlönyben 1869. május 2-án) 209. §
[4] Máthé Gábor, A magyar burzsoá igazságszolgáltatási szervezet kialakulása 1867-1875, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1982, 98.
[5] A királyi kuria ünnepélyes megnyitása, Jogtudományi Közlöny, 1869/23, 167.
[6] Uo.
[7] Magyarország uj szervezetü legfelsőbb biróságainak első ülése, Politikai Ujdonságok, 1869. (június 9.)/23, 269.
[8] Az uj királyi curia, Törvényszéki Csarnok, 1869. (június 4.)/45, 170.
[9] A királyi kuria ünnepélyes megnyitása, Jogtudományi Közlöny, 1869/23, 167.
[10] Magyarország uj szervezetü legfelsőbb biróságainak első ülése, Politikai Ujdonságok, 1869. (június 9.)/23, 269.
[11] Az igazságügyi bizottság jelentése "a polgári törvénykezési rendtartás tárgyában" beadott javaslatra, Képviselőházi irományok, 1878. XXIII. kötet, Irományszám 1881-983. 6.
[12] Főrendiházi napló, 1878. II. kötet, 1880. március 31.-1881. június 1. Ülésnapok 1878-153. 278.
[13] Jegyzőkönyv a magy. királyi Curia mint semmítőszéknek 1881-ik évi december hó 31-én tartott teljes tanácsüléséről, A m. királyi Kúriának mint semmítőszéknek az 1877-1881. években tartott teljes tanácsüléseiről készült jegyzőkönyvek.
[14] Jegyzőkönyv a magy. királyi Curiának 1882-ik évi január hó 2-én tartott teljes üléséről, A m. királyi Kúriának és a m. királyi Kúria polgári szakosztályainak az 1882-1890. években tartott teljes üléseiről készült jegyzőkönyvek, 3-4.
[15] Uo.
[16] A döntvényalkotás uj rendszere, Jogtudományi Közlöny, 1913/3, 21.
[17] A Kúria döntvényalkotási jogáról részletesen lásd Bódiné Beliznai Kinga, Felsőbíróságaink döntvényalkotási joga, Jogtörténeti Szemle, 2019/3-4, 59-64.; Uő, A Kúria döntvényalkotási joga, Jogtörténeti Szemle, 2012/2, 13.
[18] Igazságügyminisztériumi levéltár, Repertorium (összeáll.: Bognár Iván), Művelődésügyi Minisztérium Levéltári Osztálya, Levéltárak Országos Központja, Budapest, 1962, 40.A legfőbb fegyelmi bírósághoz többnyire a számukra kedvezőtlen ítéletet hozó bírák ellen nyújtottak be kártérítésre irányuló kérelmet a pervesztes felek. A bíróság elé kerülő fegyelmi panaszok általában elutasításra kerültek.
[19] Gaár Vilmos, Igazságügyi szervezet, Telekkönyvi eljárás, Grill Károly Könyvkiadóvállalata, Budapest, 1929, 152.
[20] Bódiné Beliznai Kinga, Hivatás és függetlenség, Jogtörténeti Értekezések 48, Gondolat Kiadó, Budapest, 2020, 22.
Visszaugrás
