1. A szervezetek perszonifikálása, azaz a jog alanyává tétele egyik legnehezebb problémája a római jogi emlőkön kialakult kontinentális jogi gondolkodásnak (a pragmatikus angol-amerikai vagy távol-keleti jogfelfogásnak kevésbé). Bevált Rudolf Jhering jóslata, hogy a kötelmi joggal, a szerződéses joggal szemben, amelyet a pandektisták úgy kidolgoztak, hogy csak kiegészítgetésre van szükség, a "személyegyesüléseknél" még sok mindent fog a jogtudomány találni.[1] A XX. század egyértelműen - főleg a gazdaság konszernizálódásával, de a nonprofit szférában is - a szervezetek százada volt, mégpedig a század végén, a XXI. század elején már a szervezetrendszereké, a "hálózatoké". És mint Wolfgang Friedmann írja, a szervezetek perszonifikációjának (amely egyben a jogrendszerbeli legitimálást is szolgálja), a XIX. század végén, XX. század elején kialakult alapvető jogdogmatikai megoldásai, a német-francia jogi személy tan a maga világosságával és egyszerűségével - nevezetesen, hogy egy szervezet vagy jogi személy és akkor jogképes, jogalany, személlyé válik, vagy nem jogi személy és akkor nem jogalany, nem jogképes, nem személy - egyre
- 3/4 -
jobban alkalmazhatatlanná válik a gyakorlatban.[2] Ez a duális jogi személy elmélet, amelyet Wieacker az európai jogtudomány "talán legnagyobb gondolati teljesítményének" nevezett,[3] a tények világában "erősen imbolyog".
A "válságot" és egy új elmélet kialakításának szükségességét a szervezetszociológiai irodalom alapján talán abban lehet kifejezni, hogy a szervezet nem olyan, mint az ember,[4] márpedig a klasszikus jogi személy elméletek részben mesterséges, jog által csinált jogalanynak minősítették a szervezeteket (a fikciós elmélet eredetileg, de később is, pl. mint a jogszabályok beszámítási pontját Hans Kilsen), részben a realitáselméletektől kezdve az ember, a természetes személy jogképességének tulajdonságait vitték át a szervezetekre, mégpedig főleg korlátozásokkal. A jogi személy jogképességét elsősorban az ultra vires elvet elfogadó jogrendszerek korlátozzanak (az angolszász jogok és a legtöbb volt szocialista ország joga, amely teljesen relatívvá tette a jogképességet), de még a jogi személyek ún. abszolút jogképességét elfogadó országok polgári törvénykönyvei is általában úgy határolják körül a jogi személy jogképességét, hogy minden jog megilleti, ami jellegénél fogva nem az emberhez kötődik.
Íme ez a hagyományos civiljog természetjogra visszavezethető alapképlete: az ember a természetes személy, amely születéstől haláláig teljesen jogképes, mintegy a természetnél fogva. Ezt persze a civiljog mondja ki, amely a felvilágosodás és a kapitalizmus kialakulásától, a XVIII. század végétől az egész jog Herzkammer-ja, "szívkamrája", ahogy Konrad Radbruch mondta. Másfelől a személység legitimációja alapvetően jogképességet jelent a civiljogban, és a jogalanyisághoz párosul csak a kötelezettségalanyiság. Ez persze a közjogban sosem volt így, mert Otto Mayer vagy Laband a civiljogi jogalanyiság elmélet kialakulásával párhuzamosan már 1900. körül rámutatott arra, hogy a közigazgatási szervek jogállásának lényege a közfeladatok teljesítésére irányuló kötelezettség. Elsődlegesen kötelezettségalanyok és csak azért és annyiban illették meg őket jogot, amennyiben ez a közfeladatok teljesítéséhez szükséges. De a közjogi jogalanyiság-köz-
- 4/5 -
jogi jogi személység kialakítására tett kísérletek[5] lényegében homályban maradtak, a teljes jogtanra kiterjedően - ld. Moór Gyula jogi személy elméletét - a civiljogi jogi személy elmélet dominált. Az ember, a jog természetes alanya, teljesen jogképes személy, akit megillet beszámítási képesség esetén a cselekvőképesség, illetve a felelősségalanyiság is (vétőképesség). A mesterséges jogi személy, azaz a jog által személlyé tett szervezet nem cselekvőképes és bár vagyoni szankciók vele szemben is lehetségesek (pl. kártérítés), a "valódi" felelősség a büntetőjogi felelősség alanya (az angol joggal ellentétben) sosem lehet.
2. A probléma azonban az, hogy a XX. század második felében egyre jobban kiderült, hogy a szervezet nem ember. A szervezet - mint Uwe John írja - "organizált jogalany",[6] sokkal bonyolultabb külső és belső relációkkal, mint ami az embereknél tapasztalható. Hogy valaki ember-e vagy sem, viszonylag könnyen megítélhető (még a mai orvostudomány fejlettsége mellett is), az azonban, hogy egy embertöbbesség csak jogalanyiság nélküli kiscsoport, vagy már szervezet, sokkal nehezebben megállapítható. Sok a határeset tehát, az elválasztó vonalak csipkések, a teljes jogképesség, illetve a teljes jogképtelenség dualizmusa nehezen tartható.
Szervezeteknél még jobban látható, amivel a XIX., század végi XX. század eleji nagy jogi személy elméletek nem számoltak, hogy a jogi személységet nem lehet csak polgári jogi alapon nézni. Egy szervezet ügyfél a közigazgatási jogban, adóalany, munkáltató, aktív és passzív perképessége van. Az államot sem lehet monolit egységként nézni, és csak vagyonjogi kapcsolataiban minősíteni jogi személynek. Az államnak többfajta, több jogágra kiterjedő jogalanyisága van. Az állam szervei jogképességében sem a civiljogi jogképesség, hanem a közjogi kötelezettségek és jogok dominálnak. A szervezet jogképességének többarcúságát a polgári jog szükségképp nem tudja kifejezni, erre a jogelmélet lenne hivatott, a legtöbb jogelméleti-jogtani tankönyv viszont vagy egyáltalán nem foglalkozik a szervezetek jogi perszonifikációjával, vagy átveszi a polgári jog tételeit.
3. A szervezetek perszonifikációjánál az is érdekes, hogy a jogirodalom milyen ciklikusan alakult. Az első nagy nekifutás az 1800-as évek végének két-három évtizede - akkor születik meg a magyar jogirodalomban is Szászy Schwarcz Gusztáv alapvető műve.[7] Utána úgy 50 évig lényegében
- 5/6 -
csak összegző feldolgozások vannak - Magyarországon Moór Gyula könyve, és elkésetten ide sorolható Kauser Lipót 1948-as monográfiája is.[8] Ezt követően egy újabb nekibuzdulás következik, úgy az 1960-as évek közepe-'80-as évek eleje között, monográfiák sora próbálja a jogi személy elméletet megújítani - kiemelném indulásként Fabricius és Nass[9] monográfiáját, majd Fritz Rittner alapkönyvét,[10] de a már említett Uwe John, továbbá Thomas Raiser, Claus Ott munkáit,[11] végül a svájci Nobelt[12] és az osztrák Ostheimet.[13] Most a '80-as évek elejétől ismét csönd van az irodalomban - talán ez vihar előtti csend, és 2010 körül újabb kitörési kísérlet hullám következik?
4. Megjegyzendő, hogy a jogi személy problémája igen kemény diónak bizonyult a szocialista korszakban, a szovjet jogban is, amely első nekibuzdulásában még az ember jogképességét sem tekintette természetesnek, mint ahogy Gojhbarg írta, ennek is a szovjethatalom építését kell szolgálnia.[14] Az alapproblémát az egységes és oszthatatlan állami tulajdonjog okozta. A polgári jog ugyanis a vagyoni viszonyokban mindig is a tulajdonosi minőség perszonifikációjának fogta fel a jogalanyiságot. (Marx: az árúk nem mennek maguktól a piacra, "árúhordozót" - Warenträger - kell találniuk.) Az állam szervei, a vállalatok és a költségvetési szervek viszont nem lehetnek tulajdonosok. 20-25 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a szovjet jogban a '40-es évek végén először az állami vállalatot, majd az '50-es évek közepére a költségvetési szervek jogi személységét elismerjék. Venediktov az állami vállalat jogképességét a hozraszcsotra és a kettős kollektívára vezeti vissza,[15] Bratusz pedig kialakította a szocialista jogi személy különböző kritériumait úgy, hogy az állam különleges jogalannyá vált a jogi
- 6/7 -
személyek mellett[16] (egyébként ez utóbbi az 1959-es magyar Ptk.-ban is megtörtént, az eredeti 26-27. §-ban). Az európai népi demokráciákban[17] viszont az államosított gazdálkodó szervezetek jogi személysége eleve nem volt vitás, és a magyar jogirodalomban főleg Világhy Miklós igyekezett a hagyományos jogi személy elméleteket adaptálni a szocialista szektorra. Az európai népi demokráciák közül csak Jugoszlávia volt olyan, amely a munkásönigazgatási rendszer miatt sokat küszködött a vállalatok jogi személységével, hiszen a nem jogi személy, de a belső önigazgatási jog szerint jogképes társult munka alapszervezetei alulról megállapodásokkal hozták létre a vállalatot, és így Jugoszláviában a jogi személy kategóriája meglehetősen háttérbe is szorult.[18]
Tekintsük át ezután most már a magyar gyakorlatból, hogy mi az, ami nem fér bele a hagyományos duális jogi személy-jogalanyiság elméletbe.
1. Jogalanyiságot okozó kereskedelmi név. Klasszikus példája az egyéni cég. Az egyéni vállalkozásról szóló 1990. évi V. törvény az egyéni vállalkozó természetes személyt vállalkozói minőségben nem nyilvánítja jogalannyá, üzleti vagyonát magánvagyonától nem különíti el. Felelősségi szempontból nem változik a helyzet akkor sem, ha az egyéni vállalkozó egyszerű cégként bejegyezteti magát a cégjegyzékbe a cégeljárási törvény (Ctv.) alapján. Ugyanakkor a kereskedelmi név mégiscsak valamifajta jogalanyiságot ad neki, hiszen a hivatkozott törvény 15/A. §-a szerint a társasági törvény (Gt.) szabályai szerint átalakulhat egyszemélyes korlátolt felelősségű társasággá, vagy egyszemélyes részvénytársasággá. Az átalakulás a Gt. szerint egyetemes jogutódlással történik, tehát a egyéni cégnek szükségképp voltak jogai és kötelezettségei, azaz jogalanyként működött.
- 7/8 -
Ehhez két megjegyzés. Az első: több jogrendszer "jutalmazza" az önálló kereskedelmi nevet automatikusan jogi személységgel, főleg a francia jogcsaládban, és a saját név Venediktovnál is jelentős szerepet játszott az állami vállalatok jogi személysége megindokolásánál. A második: az egyszemélyes társaság jól mutatja, hogy nem feltétlenül kell szervezetszociológiai értelemben vett csoport, embertöbbesség a jogi személységhez. Az egyszemélyes társaság áltársaság, amely megszünteti az egyéni vállalkozás korlátlan felelősségét, tisztán jogtechnikai konstrukció, amelyet a klasszikus társasági jogok úgy az 1990-as évek feléig nem is tettek lehetővé. Az embercsoport nélküli jogi személység még jobban látszik az intézménytípusú jogi személyek alaptípusánál, az alapítványnál, amely jogi személlyé nyilvánított célvagyon (adott esetben kezelését nem is emberekből álló kuratórium, hanem másik jogi személy kezelő szerv látja el). A szocialista jog, mint tipikus burzsoá konstrukciót ezért az alapítvány intézményét nem is fogadta el, a tisztán kötelmi jellegű közérdekű célra való kötelezettségvállalással helyettesítette. (A magyar Ptk.-ba is csak 1987-ben került "vissza" az alapítvány.)
2. Nem jogi személy teljesen jogképes szervezetek. Ilyenek a német típusú kereskedelmi jogban a közkereseti és a betéti társaság, a magyar Gt. szerint is a bt. és a kkt. cégneve alatt jogképes, és minden olyan vagyoni jog és kötelezettség megilleti, ami a jogi személyeket (2. §). Ha azonban a kkt. és a bt. cégneve alatt teljes jogképességgel bír, miért nem jogi személy? Petrik Ferenc szerint ez a tradíciók túlzott tiszteletéből adódó jogalkotási hiba,[19] Wellmann György szerint viszont a kkt.-bt. személyegyesülési, kötelmi jogi jellegét - a túlzott szervezettséggel szemben - kibontó helyes megoldás.[20]
E körben is két megjegyzés. Ha az alkotmányos alapjogokat egyre jobban jogi személyekre is vonatkoztató gazdasági alkotmányossági (Wirtschaftsverfassung) irodalomból indulunk ki,[21] akkor felvethető, van-e egy szervezetnek alkotmányos igénye arra, hogy őt jogi személyként ismerjék el? Avagy az alkotmányos jogvédelem, amely klasszikusan az emberi jogokból indult ki, vonatkoztatható még a jogi személyeken túl jogi személlyé nem
- 8/9 -
nyilvánított jogképes szervezetekre is? Milyen körben - milyen határig? Ez egy jelentős, lényegében eddig megválaszolatlan kérdés, a magyar gyakorlat e szempontból nem tesz különbséget jogi személy és nem jogi személy gazdasági társaságok között.
A másik megjegyzés a polgári jogi társaságra vonatkozik, amely egy sor országban (egy időben Magyarországon is) közös név alatt gazdasági tevékenységet folytat - az osztrák-német bírói gyakorlat pl. az építőipar ún. ARGE-it egyre jobban perképesnek ismeri el.[22] A német irodalomban a polgári jogi társaság jogalanyiságát elsősorban a társaság vagyon Gesamthand jellegére, azaz dologi kötöttségére alapítják. A Gesamthand a magyar pjt.-re is jellemző, de a magyar Ptk. 568. §-a jelenleg nem ismer közös név alatt gazdálkodó társaságot, de pl. az építőközösségek esetében (Ptk. 578/B. §) a bírói gyakorlat többször is honorálta a közösség egységes perképességét.[23] A német-osztrák polgári jogi társaság jogképességét erősíti az a tény is, hogy ezek a jogrendszerek ismerik a nyilvántartásba be nem jegyzett és így nem jogi személy egyesület formáját is, amelyre mögöttes jogterületként a társasági szerződés szabályait kell alkalmazni. A nem jogi személy egyesületek belépnek társaságokba, érdekképviseleti szövetségekbe és így aligha mondható, hogy nem jogképesek.[24] A magyar jog nem jogi személy egyesületet nem ismer, és 1977 óta az egyesülés is csak mint kooperatív jogi személy létezik - megemlítendő azonban, hogy tíz évig a magyar egyesülés is (1967-1977) jogi személység nélkül, de jogalanyként működött.[25]
3. Korlátozott (rész) jogképességgel rendelkező jogalanyok. Erre a legjobb példa a a magyar jogban a társasház.
Az előzőekben már láttuk a tulajdonközösség jogalanyképző erejét a polgári jogi társasággal kapcsolatban. A magyar társasház törvény, az 1997. évi LVII. törvény 3. § (1) bekezdése kimondja, hogy "az épület fenntartása, felújítása, valamint a közös tulajdonnal kapcsolatos ügyek intézése során" az általa viselt közös név alatt "a társasház jogokat szerezhet és kötelezettségeket vállalhat". Ezzel a törvény egy célhoz irányított és
- 9/10 -
korlátozott jogképességet adott a társasháznak, azaz a társasházi tulajdonközösségnek.
4. Ideiglenes jogalanyok: előzetes és végső alakzatok, hibás jogalanyok. Az előző három pontban állandósult - jogi személységen kívüli - jogképességekről, jogalanyokról volt szó. Ugyanakkor ismeretesek ideiglenes jogalanyiságok is, amelyek átmenetileg állnak fenn, alapvetően a jogi személyek létszakaszaihoz, keletkezésükhöz, illetve megszűnésükhöz kötődve, mutatva, hogy a jogi személységnek dinamikája is van, nemcsak statikája.
A jogi személyek létszakaszai szabályozásánál vannak olyan jogi technikák, amelyek kizárják az ideiglenes jogalanyiságok keletkezését, őrzik a kontinuitást, a folyamatosságot. Ilyen például a Gt.-ben szabályozott átalakulás, pl. a társasági formaváltásnál: a kft. megszűnésének pillanatában keletkezik a cégbírósági törléssel-bejegyzéssel és egyetemes jogutódlással az rt. Más a helyzet az 1977-es Gt.-vel bevezetett előtársasággal: az előtársaság a társasági szerződés ellenjegyzésével létrejön és fennáll a társaság cégbejegyzésének pillanatáig. Az előtársaság a végeleges társaság "előképeként" jogképes, de ha a társaság cégbejegyzését elutasítják, az előtársaság úgy volt jogképes az átmeneti időszakban, hogy a "végleges" társaság létre sem jött. Az előtársaság így önállósul, amelyet a 2006-os Gt. 16. § (1) bekezdése jóval világosabban kifejez, mint 1997-es elődje.[26] Más kérdés, hogy részben az előtársaság intézménye szerintem valamennyi jogi személyre nézve nem általánosítható (mint ahogy a készülő Ptk. 2006-ban vitára bocsátott tervezete teszi), részben ahogy az elektronizáció előrehaladásával a társaságok cégbejegyzési ideje igen lerövidül, és így az előtársaságra egyre kevésbé lesz szükség.
Előtársasága a Gt. szerint nemcsak a jogi személy társaságoknak, hanem a kkt.-bt.-nek is van. Az előtársaság jogképességét a Gt. 16. § (1) bekezdése néhány kérdésben egyébként korlátozza, a társaság cégbejegyzésének elutasítása esetén a tagok, illetve az előtársaság vezető tisztségviselői a 16. § (3)-(4) bekezdése szerint mögöttesen felelnek az előtársaság tartozásaiért. Az előtársaság így korlátozottan jogképes jogalanynak minősíthető.
A második ideiglenes jogképességi eset a társaságok felszámolása esetében áll fenn. A polgári bíróság már anyagi jogilag jogerősen kimondta a társaság megszűnését, de a társaság csak a cégjegyzékből való törléssel
- 10/11 -
szűnik meg. Ebben az átmeneti időben a társaság még létezik, pl. alkalmazottainak bért fizet, de csak korlátozottan működőképes, jogképessége (kft. esetében jogi személysége) már korlátozott.
Hasonló a helyzet a jogerősen bejegyzett "hibás" társasággal, tehát az olyan társasággal, amelynek társasági szerződése a Ptk. szerint érvénytelen. A jogerős cégbejegyzés után az érvénytelenség csak a jövőre nézve a törvényességi felügyelet útján orvosolható, azon kivételes eseteket leszámítva, amikor a Gt. 12. § (4) bekezdése szerint a cégbírói végzés bírósági úton megtámadható. Ha akár a kereset eredményeként, akár a törvényességi felügyelet során a hibás társaságot végül is megszüntetik, úgy a megszüntetésig a társaság létezett, jogképes volt, de csak ideiglenesen és korlátozottan.
5. A következő tárgyalandó kérdéskör a szervezetrendszerekkel függ össze. A szervezetek ugyanis jobban "felbonthatók", mint az ember. A szervezetek részegységekre bomlanak, továbbá ügyvezető-ellenőrző szervek vannak, amelyek egymással bonyolult jogi kapcsolatrendszerben állnak. A szervezetek továbbá betagozódhatnak szervezetrendszerekbe-szervezeti hálózatokba. A szervezeti jogalanyiság sokszor másoktól "függő jogalanyiság", ezért beszélt már az 1930-as években Kronstein "függő jogi személységről".
A szervezeti integráció nagyvállalati jelenségként keletkezett és főleg a német típusú konszernjog alapvető problémájává vált - vállalatcsoporti integrált jogalanyiság. De később megjelentek az ún. ernyőszervezeti, illetve alapítványi hálózatok is - a rendszerképződés általános jogdogmatikai problémává vált. Megjegyzem, nem volt mentes e problémától a szocialista jog sem, pl. az ipari nagyvállalatok gyáregységeinél,[27] a szövetkezeti szakcsoportoknál,[28] a főleg Weltner Andor által kidolgozott dolgo-
- 11/12 -
zói kollektíva jogalanyiságánál,[29] végül az 1980-as évek elején keletkezett magyar kisvállalkozásoknál.[30]
A szervezetrendszeri probléma egészen sajátos az állam, mint szervezetrendszer körében, illetve az állami költségvetési szervek jogalanyiságánál.
A következőkben áttekintem a jelenlegi magyar gyakorlat e tárgyú problémáit.
6. Belső jogalanyiság. Ennek két változata van: a belső szervezeti egységek jogalanyisága és a szervi jogalanyiság.
a) Szervezeti egységek, mint jogi személyek
A Ptk. 30. § (1) bekezdése lehetővé teszi, hogy jogszabály alapján az alapító okirat a jogi személy belső szervezeti egységét jogi személlyé nyilvánítsa. Érdekes módon ilyen rendelkezés az üzletszerű gazdálkodás körében nincs (pl. a gazdasági társaságok fióktelepei, telephelyei vonatkozásában), de az 1989. évi II. törvény lehetővé teszi ezt az egyesületeknél (egyesületi jog hatálya alá eső szervezeteknél), illetve maga a Ptk. 74/B. § (3) bekezdése az alapítványnál. A fakultatív lehetőség mellett egy esetben kötelező is a belső szervezeti egység jogi személlyé nyilvánítása: a sportról szóló 2004. évi I. törvény szerint, ha a sportszövetség hivatásos bajnokságot rendez, hivatásos tagozatát köteles jogi személlyé nyilvánítani.
Az új Ptk. szövegtervezete jól mutatja, hogy kezd kialakulni a magyar jogban a belső szervezeti egységek jogalanyiságával kapcsolatos általános szabályozás. Ennek körvonalai a következők:
- a szervezeti egység is az alap-jogi személy törvényes kezdeményezésére a bírósági nyilvántartásba való bejegyzéssel nyeri el jogi személységét, illetve az abból való törléssel szűnik meg. Az alap-jogi személy nyilvántartásból törlése a szervezeti egység jogi személységét is megszünteti;
- a szervezeti egység önálló ügyvezető-képviselő szervvel és viszonylag önálló elkülönített vagyonnal rendelkezik. A jogi személy szervezeti egység tartozásaiért az alap-jogi személy mögöttesen kezesként felel. A szervezeti egységgel szemben önálló végelszámolási vagy felszámolási eljárás nem folytatható;
- 12/13 -
- korlátozó rendelkezés hiányában a jogi személy szervezeti egység szerintem az alap-jogi személlyel is köthet szerződést, és vele szemben is perképes, ugyanakkor ezt alap-jogi személy a szervezeti egység jogi személyiséget létrehozó aktusában korlátozhatja.
b) A jogi személy szervei általában a jogi személy képviseletében cselekszenek, pl. a vezető tisztségviselők (de pl. a vezető tisztségviselők által a társaság ellen indított perekben a felügyelőbizottság tagja is a társaságot képviseli). Ugyanakkor előfordulhat, hogy egy jogi személy szervei - mintegy a jogi személyen belül - egymással lépnek jogviszonyba. Pl. a 2006-os Gt. 38. § (1) bekezdése szerint a társaság ügyvezetése és az üzemi tanács megállapodhat egymással a munkavállalók felügyelőbizottságban való részvétele tárgyában. Az ügyvezetés a társaság szerve és az üzemi tanács sem jogi személy, de a törvény őket megállapodás létrehozására jogosítja fel. Ez a megállapodás egyáltalán jogi értelemben szerződés-e, és ha igen polgári jogi avagy a kollektív munkajog körébe tartozó szerződés-e? Van-e a feleknek perképessége? Egy sor egyelőre nyitott kérdés, amely jelzi az ún. belső szervi jogalanyiság problémáját és a gyakorlatban fog megoldást keresni.
7. Integrált jogalanyiság. Az integrált jogalanyiság a német típusú konszernjog problémája, ahol régóta kialakult a vállalatcsoportok integrált joga. Ennek alapja a számvitel és az adójog, a konszolidált mérleg. A 2006-os Gt. Magyarországon is bevezette a cégjegyzékbe bejegyzett elismert vállalatcsoportot, amely az uralkodó tag és az ellenőrzött társaságok között létrejövő uralmi szerződésen alapul. Érdekes módon miután a Gt. V. fejezet 2. Címe az elismert vállalatcsoport intézményesítésével de facto létrehozta az integrált jogalanyt, az uralkodó elméletnek megfelelően a Gt. 55. § (3) bekezdése kifejezetten kimondja, hogy az elismert vállalatcsoportként való cégbírósági bejegyzés nem hoz létre "az abban részt vevő gazdasági társaságoktól független jogalanyt". Ami van, az nincs.
8. Az "államszemély". Az állam, ha polgári jogviszonyban, mint egész vesz részt, polgári társadalmak civiljogában jogi személynek minősül, képviselője pedig Nyugat-Európában az állam részét képező másik jogi személy az államkincstár. Érdekes módon Magyarországon az állam képviselője még mindig a pénzügyminiszter, annak megfelelően, hogy a közjogi jogalkotás - a szervezetelméleti realitásokkal szembe helyezkedve - nekünk még mindig a miniszterek és nem a minisztériumok hatásköréről rendelkezik (a miniszter, mint a minisztérium vezetője a minisztérium képviseletében és nem személyében kap hatásköröket). Az állam perszonifikációjában természetesen nem a polgári jogi jogi személység a fontos, az
- 13/14 -
állam, mint szuverén, kifelé a nemzetközi közjog alanya, befelé a közhatalom közjogi megtestesítője.
Az állam szervei általában költségvetési szervek, és ekként jogi személyek. Ugyanakkor az államnak számos olyan szerve van, amely közjogi jogalany, de nem polgári jogi személy. Ilyen pl. az Országgyűlés vagy a Kormány - mindkettőnek a hivatala jogi személy, de maga az Országgyűlés vagy a Kormány nem. Ugyanakkor az Országgyűlés vagy a Kormány pl. részvénytársaságokat, illetve közalapítványokat alapít és mint ilyen, alanyává válik a polgári jognak is, bár nem jogi személy. Vagy legutóbb az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény anélkül hozta létre a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanácsot, hogy részére polgári jogi jogalanyiságot biztosított volna, ugyanakkor - mivel hatáskörei vannak - nem vitásan közjogi jogi személy, amelynek döntései polgári jogi hatásokkal is járnak.
Megjegyzendő, hogy az államon kívüli közfeladatot ellátó ún. közjogi jogi személyek - pl. köztestületek, közalapítványok - polgári jogi jogi személyek a Ptk.-ban, bár nyilván közjogi jogalanyiságuk a lényeg, és nem a polgári jogi.
A közjogi jogalanyiság-jogi személység elszakadása a polgári jogi jogi személységtől ma már egyre jobban látszik.[31] Míg a munkajogi, avagy az adójogi jogalanyiság - bár már vannak törések - meg mindig kötődik, éppen vagyonjogi jellegénél fogva a polgári jogi jogi személységhez és az anyagi jog-alaki jog dialektikájának megfelelően ez a kötődés a jogi személységhez (kivételekkel ugyan, de) megmaradt a perképesség tekintetében is, a közjogi jogi személység (bár szinte természetesen nincs olyan kidolgozott jogi dogmatikája, mint a polgári jogi jogi személynek[32]), egyre jobban önállósul a polgári jogtól.
Végül a közjogi jogalanyisággal kapcsolatban felvethető, hogy angolszász nyomásra - az EU közvetítésével - a kontinensen is egyre jobban felmerül a (esősorban a jogi személyek, de pl. a kkt., bt. vonatkozásában is) a szervezetek büntetőjogi jogalanyisága, azaz az, hogy büntetőjogilag is legyenek felelősségre vonhatók. A kérdést a magyar 2001. évi CIV. törvény megkerüli,
- 14/15 -
mert a jogi személyekkel szembeni "büntetőjogi intézkedésekről" (tehát nem felelősségről) szól, ráadásul a törvényben szabályozott intézkedések olyanok, amelyeket a cégbíróság a Ctv. alapján törvényességi felügyelet keretében amúgy is megtehetne a törvénysértő szervezettel szemben.
Az elmondottak talán néhány mondatban is összefoglalhatók:
1. A klasszikus polgári jogi jogi személy elmélet a polgári jogon belül is, az egész jogrendszerre vetítve pedig még jobban, egyre jobban megtépázott, de még tartja magát.
2. A mozgás részben a szervezetek komplex jogágazati sajátos jogalanyiságának kialakulása felé vezet, részben a jogi személység tágítása, illetve elrelativizálódása következik be.
* * *
by Tamás Sárközy
The study discusses the problems of legal personification of organisations. It gives a historical review on the development of legal persons in different legal systems and drafts the modern tendencies in the legal practice. Legal entities tend to be more and more complex subjects of law, and several legal forms are being composed on the border of the legal entity.■
- 15 -
JEGYZETEK
* A Juris Consulto Excellententissimo díj átvételekor elhangzott előadás alapján.
[1] JEHRING, R.: Der Zweck im Recht. 1. kiadás, Leipzig, 1893. Bd. I. 217.
[2] FRIEDMANN, W.: Legal Theory. 5th. ed. Columbia University Press, New York, 1967. 217.
[3] WIEACKER, F.: Zur Theorie der juristischen Person des Privatrechts. In: Festschrift für Ernst Rudolf Huber zum 70. Geburtstag am 8. Juni 1973 (hrsg. von Ernst Forsthoff, Werner Weber und Franz Wieacker). Otto Schwartz, Göttingen, 1973. 372.
[4] KANTOROWICZ, H.: Rechtswissenschaft und Soziologie. Rechtswissenschaft und Soziologie, ausgewählte Schriften. Rechts- und Staatswissenschaftlichen Fakultät Freiburg, Karlsruhe, 1962. 139.
[5] Összefoglalóan ld. WOLFF, H. J.: Organschaft und Juristische Person. Carl Heymanns. Berlin, 1933. Bd. I.
[6] JOHN, U.: Die organisierte Rechtsperson. Duncker and Humblot, Berlin, 1977. 21.
[7] SZÁSZY SCHWARCZ G.: A jogi személy magyarázata. Szerzői, Budapest, 1906.
[8] MOÓR Gy.: A jogi személyek elmélete. M. Tud. Akadémia Jogtudományi Bizottsága, Budapest, 1931.; KAUSER L.: A jogi személyről. Debreceni Tudományegyetem, Debrecen, 1948..
[9] Ld. FABRICIUS, F.: Relativität der Rechtsfähigkeit. Beck, München, 1963.; NASS, G.: Person, Personlichkeit und Juristische Person. Duncker & Humblot, Berlin, 1964.
[10] RITTER, F.: Die werdende juristische Person. Mohr, Tübingen, 1973.
[11] RAISER, T.: Das Unternehmen als Organistaion. Walter de Gruyter, Berlin, 1969.
[12] NOBEL, P.: Anstalt und Unternehmen. Diessenhoffen, 1970.
[13] OSTHEIM, R.: Zur Rechtsfähigkeit von Verbäden im österreichischen bürgerlichen Recht. Springer, Wien, 1967.
[14] GOJHBARG, A. G.: Osznovi csesztnovo immusesztvennovo prava. Moszkva, 1924. 45-57.
[15] VENEDIKTOV, A. V.: Gaszudarsztvennaja szocialiszticseszkaja szobsztvennoszty. Moszkva, 1948.
[16] BRATUSZ, Sz. N.: Szubjektü grazsdanszkovo prava. Moszkva, 1950., nyugati értékelése SLEPNICKA, H.: Die sozialistische Kollektivperson. Böhlaus, Wien..., 1969.
[17] Mindez csak Európára igaz, Kína, Vietnam, Korea joga a klasszikus szocialista időben a jogi személy fogalmával nem dolgozott. Pl. kínai jogszabály 1950 után 1981-ben használta elősör a "jogi személy" kifejezést - ld. MÜNZEL, F.: Neues chinesisches Vertrag und Wettbebewersrecht. Recht und internationalen Wirtschaft, 1981/4.
[18] Ld. a rendszer leírását HÖCKER-WEYGAND, C.: Die Rechtsinstitute und Rechtsinstitutionen des jugoslawischen Selbstverwaltungssystems. Osteuropa-Institut an der Freien Universitat, Berlin, 1980.
[19] Ld. PETRIK F.: Az elvarázsolt tulajdon. HVG-ORAC, Budapest, 1996. 170-173.
[20] Ld. WELLMANN Gy.: A jogi személység nélküli társaságok joggyakorlatáról. Gazdaság és Jog, 1993/10.
[21] Ld. GSCHWENDTNER, H.: Der Begriff der juristischen Person im Verfassungsrecht und die Stellung des Art. 19 Abs. 3 im Wertsystem der Grundrechte. Leidig-Dr., München, 1968., RUPP, von BRUNNECK W.: Zur Grundrechtsfähigkeit juristischer Personen (hrsg. von Horst Ehmke, Carlo Schmidt und Hans Scharoun). Europäische Verlagsanstalt, Frankfurt, 1969.
[22] Ld. elméletileg kifejtve ULMER, P.: Die Gesellschaft bürgerlichen Rechts. Beck, München, 1980. 5-8.
[23] Ld. a német, osztrák és a magyar pjt. összehasonlítását SZIKORA Veronikától: Személyegyesítő társaságok a német, osztrák és a magyar társasági jogban. Doktori Értekezés (400/2005), Miskolc, 2005.
[24] Ld. pl. HARDENBERG, C.: Die Beteiligung von nichtrechtsfähigen Vereinen an Gesellschaften und Körperscheften. Diss. München, 1969.
[25] Ld. VILÁGHY M.: Az egyesülésről. Jogtudományi Közlöny, 1967/9.
[26] RITTNER (i. m. 52-82.) még tagadta az előtársaság önálló jogalanyiságát, de pl. Mummenhoffnál az előtársaság jogalanyisága már önállósul. MUMMENHOFF, W: Gründungssystem und Rechtsfähigkeit. Berlin, 1979. 7-13.
[27] Ez főleg a német és a szovjet gazdasági jogi elmélet problémája volt, amely a nem jogi személy kombinátvállalatokra építve átfogó gazdasági jogi jogalanyiság-elméletet próbált kiépíteni (pl. RAHMILOVICS, L. V.: Hozjajsztvennaja pravo szubjektnoszty i juridicseszkoe lico. Pravovegyennyije, 1977/2., BIEFELD, C.-HESSE, K.-SCHÜSSELER, R.: Zur Theorie der juristischer Person. Staat und Recht, 1978/6.), de a magyar jogirodalomban is felmerült (ld. PÉTER B.: A részleges jogi személység problémája az ipari nagyvállalatoknál. Döntőbíráskodás, 1968/1.).
[28] A szövetkezet és a szakcsoport, amely elvileg a szövetkezet része volt, egymással szerződést kötött. A szakcsoport nem volt jogi személy, ugyanakkor szerződőképes volt. Ld. e problémát SZÉP Gy.: Az ipari és szolgáltató szövetkezeti szakcsoport. Magyar Jog, 1981/12.
[29] Ld. WELTNER A.: A szocialista munkaviszony és az üzemi demokrácia. KJK, Budapest, 1962. 355-383.
[30] Főleg az üzleti pjt.-k, a gmk.-k és a vgmk.-k, azaz a gazdasági munkaközösségekkel kapcsolatban merültek fel jelentős jogalanyisági problémák. Ld. például NOVOTNY Z.: A vállalaton belüli jogalanyiság kérdései. Miskolc, 1983., KOMÁROMI G.: A gazdasági munkaközösség, mint új társasági forma. Magyar Jog, 1981/12. WELLMANN Gy.: Jogalanyisági kérdések a gazdasági munkaközösségekkel kapcsolatban. Jogtudományi Közlöny, 1986/2.
[31] Ld. KILÉNYI G.: A közigazgatási szervek jogi személységének problémái. MKI, Budapest, 2006.
[32] Így van ez a nyugati irodalomban is. Néhány alapmű: BRUCKHARD, W.: Die Organisation der Rechtsgemeinschaft. Polygraph, Zürich, 1944., MAYER, O.: Die juristische Person und ihre Verwertbarkeit im üffentlichen Recht. Mohr, Tübingen, 1908., WOLFF, H. J.: Juristische Person und Staatsperson. Carl Heymanns, Berlin, 1933., BÖCKENFÖRDE, W.: Organ, Organisation, juristische Person. In: Festschrift für Hans Julius Wolff zum 75. Geburtstag (hrsg. von Christian-Friedrich Menger). Beck, München, 1973.
Lábjegyzetek:
[1] Sárközy Tamás, Tudományos tanácsadó, MTA Jogtudományi Intézete, 1014 Budapest, Országház u. 30., E-mail: amarill.fogarasi@uni-corvinus.hu
Visszaugrás
