Az elektronikus hirdetések szabályozásának szükségessége a jogalkotókban akkor merült fel először, amikor az internet már olyan fejlődési stádiumba ért, hogy használata elég széles körben elterjedt legyen ahhoz, hogy az elektronikus hirdetések feladóinak elhanyagolható költség mellett megérje akár milliószámra küldeni a kéretlen hirdetéseket a világhálón található postafiókokra. Ha a kéretlen hirdetések közül akár csak néhányból lesz üzlet, a feladónak már megérte élni ezzel a technikai lehetőséggel1.
Magyarországon a téma szabályozását nem kellett "feltalálni", mivel annak az alapjait az Elektronikus kereskedelemről szóló irányelv2 már megteremtette3. Az irányelv érvelése szerint azért volt szükség az elektronikus kereskedelmen belül a kéretlen elektronikus hirdetések szabályozására, mert a nem kívánt kereskedelmi tájékoztatás elektronikus levélben történő küldése a fogyasztók és az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokat nyújtók számára nemkívánatos lehet, és megzavarhatja az interaktív hálózatok zavartalan működését. Ennek alaposabb értelmezéséhez érdemes rápillantani az ekkor még kevéssé elterjedt statisztikai adatokra, melyek azt mutatják, hogy 2000-ben a magánszemélyek, üzleti vállalkozások postafiókjaiba már napi kb. 30-50 spam üzenet (vagyis kéretlen elektronikus hirdetés) érkezett4. Egy másik forrás szerint míg 2001-ben a kéretlen elektronikus hirdetések a világ elektronikus levelezési forgalmának körülbelül 5%-át tették ki, ez a szám 2004-re 70%-ra, 2007-re pedig körülbelül 90%-ra tehető5.
Az irányelv a közelgő fenyegetettség tudatában tehát minimum-szabályozást vezetett be, amelyet az Európai Unió tagállamai belátásuk szerint szigoríthattak. Az irányelv mindössze azt írta elő, hogy azok a tagállamok, amelyek megengedik nem kívánt kereskedelmi tájékoztatás elektronikus levelezés útján történő küldését6, biztosítsák, hogy a területükön letelepedett szolgáltatók ilyen kereskedelmi tájékoztatása - amint a felhasználó azt megkapta - ekként világosan és egyértelműen azonosítható legyen. Ehhez kapcsolódóan az irányelv néhány specifikus adatszolgáltatási kötelezettséget is bevezetett, pl. arra vonatkozóan, hogy a kereskedelmi tájékoztatás küldője a promóciós ajánlatokat, vetélkedőket és árengedményeket ekként világosan megjelölje.
Az irányelv által megállapított másik minimumszabály a leiratkozási, ún. "opt-out" listákra vonatkozik, és arról rendelkezik, hogy az elektronikus levelezés útján nem kívánt kereskedelmi tájékoztatást küldő szolgáltatók rendszeresen tekintsék meg és tartsák tiszteletben azokat az utólagos letiltás lehetőségét biztosító ("opt-out") listákat, amelyeken azok a természetes személyek regisztrálhatják magukat, akik nem kívánnak ilyen kereskedelmi tájékoztatást kapni.
Az Ekertv.-ben a magyar jogalkotó a szigorúbb szabályozás mellett döntött. Előírta, hogy az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás felhasználásával küldött reklámot csak az igénybevevő egyértelmű, előzetes hozzájárulásával lehet küldeni elektronikus úton, elektronikus levelezés során. Ehhez kapcsolódóan az ilyen reklámot küldők (a reklámozó, a reklámszolgáltató és a reklám közzétevője) részére előírta továbbá az "opt-in" (vagyis az előzetes hozzájárulást tevő személyekről vezetett) lista fenntartásának kötelezettségét is. Az első Ekertv. a gazdasági reklámtevékenységről szóló 1992. évi LVIII. törvényből kölcsönözte a fogalom-meghatározások egy részét, így a "reklám" szót - amely megfelelt az irányelvben használt "kereskedelmi tájékoztatás" kifejezésnek -, és ehhez kapcsolódóan a reklámozó, a reklám közzétevője és a reklámszolgáltató fogalmát is. A későbbiekben a reklám fogalma elektronikus hirdetésre, a reklámozó elnevezés pedig ennek megfelelően elektronikus hirdetőre módosult.
Az Ekertv. végrehajtását a törvény záró rendelkezései a Hírközlési Felügyeletre bízták minden paragrafus tekintetében, ennek megfelelően a kéretlen elektronikus reklámok vonatkozásában is.
Az Ekertv. módosítására hatályba lépése óta számos alkalommal sor került, ebből azonban nem mindegyik érintette az elektronikus hirdetésekre vonatkozó szabályokat. Ez a cikk csak a kéretlen elektronikus hirdetésekre vonatkozó szabályozás szempontjából vizsgálja az Ekertv.-t, a jogszabály egyéb részeivel nem foglalkozik.
Az elektronikus hirdetések szabályozása terén a 2007 augusztusában hatályba lépett legutóbbi módosításokat megelőzően a legjelentősebb változást a 2005. évi CLXXI. törvény 2006. január 1-jétől hatályos módosítása jelentette. A cikk az utóbbi törvénymódosítás alapján kialakított másfél éves hatósági gyakorlatot vizsgálja. Az ebben az időszakban folytatott hatósági munka arra engedett következtetni, hogy a szabályozás még mindig nem volt megfelelő.
2007-ben a törvény módosítására két alkalommal is sor került, először a fogyasztóvédelmi szempontok megfelelőbb érvényesülése, majd az elektronikus hirdetéseket illető szabályok a gyakorlatnak való jobb megfelelése érdekében.
Az elektronikus kereskedelemmel kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló 2007. évi XCIV. törvény (a továbbiakban: a 2007. évi törvénymódosítás) augusztustól hatályos rendelkezései úgy tűnik, alkalmasak lehetnek arra, hogy rendezzék az alább kifejtett elméleti és gyakorlati problémákat.
A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség és annak területi felügyelőségei által folytatott reklámfelügyeleti eljárást 2006-ban az ún. elektronikus hirdetéssel kapcsolatos felügyeleti eljárás váltotta fel, és az eljárás ismét a Nemzeti Hírközlési Hatóság (korábban Hírközlési Felügyelet) hatáskörébe került vissza.
Az elektronikus hirdetéssel kapcsolatos felügyeleti eljárás típusa szerint közigazgatási eljárás, amely a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.) általános eljárási rendelkezéseihez képest kevés eltérést tartalmaz. Az eljárás kérelemre, illetőleg a 2007. évi törvénymódosítás hatálybalépése óta hivatalból indulhat. Az ügyfél-szabályok, az ellenérdekű ügyfél értesítésére vonatkozó rendelkezések, a nyilatkozattétel, a bizonyítási eljárás, a határozatok és fellebbezés szabályai a közigazgatási eljárás szabályainak felelnek meg. Némi eltérés azonban indokolt volna a Ket.-hez képest, mert az általános közigazgatási eljárás alkalmazása a gyakorlatban nehézségeket okoz.
Nézzük tételesen az egyes eljárási cselekményeket és az azokkal kapcsolatban felmerülő problémákat.
A bejelentés a hatályos jogszabályok szerint kizárólag az erre rendszeresített űrlapon történhet. Tekintettel arra, hogy a 2007. évi törvénymódosítás hatályba lépése óta eltelt időben az NHH még nem rendszeresítette a megfelelő (elektronikus) űrlapot, a bejelentés az augusztusig hatályos szabályoknak megfelelően történhet írásban (vagyis hagyományos, postai úton továbbított papír alapú levélben, illetőleg minősített elektronikus aláírással ellátott elektronikus levélben), vagy szóban7. A szóbeli bejelentés a kéretlen elektronikus hirdetések tárgyában nyilvánvaló ellentmondásokat vet fel. A minősített elektronikus aláírás széleskörű elterjedtségének és alkalmazásának hiányára8 tekintettel az elektronikus aláírással ellátott bejelentés egyelőre szintén nem jelenthet hatékony megoldást. Egy elektronikus levél hagyományos írásos formában történő bejelentése pedig ugyancsak hagy némi kívánnivalót maga után: a hatóság az eljárás során a kéretlen elektronikus hirdetés fejlécét9, és az elektronikus hirdetés törzsében található esetleges elektronikus utalásokat vizsgálja, ehhez pedig a papír alapú bejelentés nem elegendő.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
