A személyiségijog-védelem és -felelősség eredetét tekintve a magánjogban gyökerezik. Pólay Elemér a mai értelemben vett személyiségi jogot a XIX. század német-római magánjogelméletére vezette vissza, és a pandektisztika produktumának tekintette, de széles ívű monográfiában ismertette római jogi forrásait. Rámutatott, hogy a római jogban a személysértés, az iniuria, a jus privatum kereteibe tartozott a köztársasági kor végétől, amikorra kialakult már a jus prublicum, a közjog rendszere is.[1] A köztársaság utolsó századának közepéig létrejött ediktumanyag szerint az iniuria-tényállások közé tartozott az infamatio is, azaz minden olyan szándékos cselekmény, amely arra irányult, hogy a sértett becsületét abban a miliőben, amelyben él, csökkentse, őt megvetésnek tegye ki.[2] Ulpianus ediktumkommentárja szerint: "A praetor mondja: Senki ne cselekedjék olyat, ami valakinek a jó hírnevét sérti, s ha valaki e parancs ellen cselekszik, úgy a cselekményt a körülményekhez képest mérlegelni fogom".[3] Ha a praetor megadta a keresetet, az judexet a pénzbüntetés mértékének megállapítására utasította.[4]
A magánjog közjogiasodásával a közjog és a magánjog merev határai mára általánosságban is felbomlottak. A korábban a polgári jogra háruló feladatok jelentős részére kiterjesztette határait az alkotmányjog. Lábady Tamás ezt a viszonyt kölcsönhatásként írta le: "a magánjogot is áthatja az Alaptörvény egész fogalmi kultúrája és értékrendje, továbbá egyes tételes rendelkezései, ugyanakkor az alkotmányjogban is egyre erőteljesebben munkál a magánjog szelleme".[5] "Az emberi méltóság, a személyiség szabad kibontakozásához való jog, mint az általános személyiségi jog egyes kifejeződései, az alkotmányos alapjogok közé emelkedtek, így a polgári jogi általános személyiségi jog legszélesebb értelmezése alkotmányos alapot nyert."[6]
A közéleti szereplők személyiségijog-védelme esetében azonban az irány nálunk fordított volt: a jogvédelmi szempontokat az Alkotmánybíróság dolgozta ki, és ezek recepciója történt meg a polgári jogban, először az ítélkezésben, majd esszenciájának normaszintre emelésével a Ptk. 2:44. §-ában. Az 1959-es Ptk. számos módosításának egyike sem hozta el a közéleti szereplők "lefelé modulált"[7] személyiségijog-védelmének törvénybe iktatását. Az Alkotmánybíróság orientálta felállásának kezdetétől az ítélkezési gyakorlatot az angolszász és nyugat-európai joggyakorlat által követett irányba.[8] A bírói gyakorlatra megtermékenyítőleg hatott az Alkotmánybíróság munkássága. Az elmúlt több mint negyedszázadban rendkívül gazdag esetjog épült ki, mely a személyiségijog-védelem egységes szabályrendszerét a közéleti szereplőkre eltérő mércével és alkotmányos tesztek lefuttatásával alkalmazta. "Évtizedes elmaradást pótol (a 2013-as Ptk.) azzal, hogy a közéleti szereplők személyiségi jogainak alacsonyabb védettségére vonatkozó - a bírói gyakorlat által már kidolgozott - szabályt törvényi szintre emeli, a közügyek szabad vitatását biztosító alapjogok érvényesülése érdekében."[9]
Az "alap és a felépítmény" (azaz az alkotmánybírósági és az igazságszolgáltatási judikatúra) azonban nem szervesültek. Az alkotmányjog a véleménynyilvánítás szabadsága mint politikai (közjogi) alapjog - alkotmányos védelemben részesített - magánjog általi korlátozhatóságát vizsgálja, a polgári jog viszont a magánjoggal felruházott személyiséget védi, és ennek integritási határait keresi a közérdekhez való viszonyában.
A szemléletbeli eltérés a törvényalkotás folyamatában is megmutatkozott. A Ptk. 2:44. §-ának elfogadott szövege éppen a megközelítés módjában tér el jelentősen a törvényszerkesztők által készített tervezettől. A javasolt szöveg az volt, hogy a "[k]özéleti szereplő személyiségi jogának védelme a közügyek szabad vitatását biztosító alapjogokat szükségtelenül nem korlátozhatja". Ez a szöveg polgári jogi és nem alkotmányjogi fogalomkészletre épült. Az Alkotmányügyi, Igazságügyi és Ügyrendi Bizottság javaslatára viszont alkotmányjogi fogalmak kerültek az elfogadott normaszövegbe, amely a következő volt: "A közügyek szabad vitatását biztosító alapjogok gyakorlása a közéleti szereplő személyiségi jogainak védelmét méltányolható közérdekből, szükséges és arányos mértékben, az emberi méltóság sérelme nélkül korlátozhatja". A módosító javaslat tudományos kritikáját Vékás Lajos fogalmazta meg széles körben ismertté vált cikkében, elutasítva az alkotmányjogias feltételrendszer beépítését.[10] A törvény végleges formáját pedig az Alkotmánybíróság adta meg a 7/2014. (III. 7.) AB határozatával, megsemmisítve a "méltányolható közérdekből" szövegrészt. A házbizottsági javaslatra felállított hármas feltételrendszer másik két elemét (a szükségességi és arányossági tesztet, valamint az emberi méltóság korlátjának deklarálását) alaptörvénykonformnak ítélte. Megjegyzendő, hogy bár számos különvéleményt fűztek az alkotmány-
- 1115/1116 -
bírák az elfogadott határozathoz, azok egyike sem e két elemnek a törvény szövegébe iktatását, hanem a harmadik elem megsemmisítését opponálta. Az Alkotmánybírság helyesnek találta az alkotmányjogi szemlélet erőteljesebb beépülését a polgári jog normaanyagába (és gyakorlatába).
Ez a sajátos dualizmus érdekek ütközéseként jelenik meg mind az alkotmánybírósági, mind az igazságszolgáltatási gyakorlatban, csak éppen ellentétes szemszögből nézve. A Ptk. 2:44. §-ának alkalmazásánál irányadó alkotmányossági szempontokat megadó 7/2014. (III. 7.) AB határozatban a kettősség az alapjogok ütközésének elméletében figyelhető meg.[11] Ezt az elméletet a határozat változatlanul érvényesnek tekinti, habár az indokolás maga is rögzíti, hogy "a szabad szólás lehetősége […] nélkülözhetetlen az egyéni autonómia kiteljesítéséhez, hiszen a személyiség szabad kibontakoztatása teljes mértékben elképzelhetetlen anélkül, hogy bárki szabadon, tartalmi kötöttségek nélkül közölhesse másokkal nézeteit, gondolatait"[12] Ezt a filozófia tudománya is verifikálja, rögzítve, hogy a személyiség szabad kibontakoztatása az emberi méltóság egyik legfontosabb összetevője.[13] Minthogy tehát a szólásszabadság maga is az emberi méltóság kifejeződése, az érdekek ütközőpontjában emberi méltóság találja magát szemben emberi méltósággal. Ez nyer tökéletes megfogalmazást az Alaptörvényben "Szabadság és felelősség" cím alatt. Alkotmányjogi szempontból talán úgy fogalmazható meg a kérdés, hogy meddig terjed a véleménynyilvánító emberi méltóságának szabadsága és hol kezdődik a felelőssége. Polgári jogi szempontból pedig talán úgy, hogy mi az érintett emberi méltóságnak az a szabadsági foka, aminek illetéktelen megérintését már sérelmezheti.
Az Alkotmánybíróság felfogásában az emberi méltóság védelméhez való jog csak az emberi státusz jogi meghatározójaként korlátozhatatlan, mint általános személyiségi jog és a belőle fakadó részjogok viszont korlátozhatók.[14] Azaz az Alkotmánybíróság e határozatában az emberi méltóság kifejezést kétféle értelemben vette. Úgy tűnik, megkülönböztette az emberi méltóság metajurisztikus entitását és jogi manifesztációját, bár a fogalmi különböztetés definitív tartalmát vagy kereteit nem dolgozta ki. Ezt a különbségtételt azzal indokolta, hogy a szabályozás emberi méltósággal való bármilyen összefüggése nem indokolhatja a szólásszabadság korlátozását, ellenkező esetben ez utóbbi alapjog tartalma kiüresedne. Iránymutatása szerint a politikai véleménynyilvánítás szabadságának határait a Ptk. 2:44. §-a alapján úgy kell meghúzniuk a jogalkalmazóknak, hogy e szabadság gyakorlása a közéleti szereplők esetében se járjon az emberi méltóság sérelmével. Az Alkotmánybíróság által adott értelmezési szempont az emberi méltóság jogilag megfoghatatlan, ontológiai fogalmát helyezi a jogalkalmazás homlokterébe. A bíróságok megkezdték ennek gyakorlati kidolgozását.
A Szegedi Ítélőtábla a Pf.II.21.601/2016/3. számú ügyében nem értékelte az érintett emberi státuszának megkérdőjelezéseként a felperes sötét lelkivilágára utaló kifejezését. A Fővárosi Ítélőtábla viszont a 17.Pf.21.196/2015/4-II. számú ítéletével az emberi méltóság és becsület csorbítására alkalmasnak ítélte az alperes médiaszemélyiség által a felperes médiaszemélyiségről alkotott, és széles körű nyilvánosságra hozott kritikus szóképeket, melyek szerint "egy nap talán WC-papírrá válhat a miniszterelnök otthonában található trónszék mellett", és hogy "gondolatai kitartóan forogtak a kormányfői ánusz körül". A Győri Ítélőtábla a Pf.I.20.026/2016/4/I. számú ügyben a 9/2015. (IV. 23.) AB határozatra utalva "az emberi méltóság korlátozhatatlan magjának" megsértéseként írta le a magán- vagy családi élettel kapcsolatos olyan öncélú közléseket, amelyek kizárólag az emberi státusz nyilvánvaló és súlyos becsmérlésében, a másik személy puszta megalázásban vagy bántó, sértő kifejezések használatában nyilvánulnak meg. (Megjegyezhető, hogy az AB-határozat a magán- és családi életet kifejezetten megkülönbözteti az emberi státusztól[15]).
A joggyakorlat alkotmányosságának érvényesüléséhez az Alkotmánybíróság a jogalkalmazók hatáskörébe utalta a közügyek szabad vitatását biztosító tesztek kidolgozását arra nézve, hogy a konkrét esetben - vagyis nevesített személyiségi jog vagy az általános személyiségi jog védelmére irányuló igény személyes érvényesítésekor - mikor kell meghajolnia a közéleti szereplő emberi méltóságával, illetve magánéletével vagy jó hírnevével szemben.[16] Mindenesetre nem bízta e feladat elvégzését teljes egészében a bíróságokra. A 13/2014. (IV. 18.) AB határozatában in concreto is kijelölte azt az alkotmányos utat, amelynek követése segítséget nyújthat a jogalkalmazóknak, általánosan megfogalmazva azokat a szempontokat, amelyekre figyelemmel a közszereplők bírálatával összefüggő véleménynyilvánítási ügyeket megítélő bíróságok az Alaptörvényből fakadó követelményekkel összhangban foglalhatnak állást. Eszerint a nyilvános közlés megítélése során elsőként arról szükséges dönteni, hogy az adott közlés a közügyekben való megszólalást, közérdekű vitában kifejtett álláspontot tükröz-e, vagyis a közügyek szabad vitatásával áll-e összefüggésben: "Ennek megítéléséhez pedig elsődlegesen a közlés megjelenésének módját, körülményeit és a vélemény tárgyát, kontextusát szükséges figyelembe venni. Így a közlést érintően vizsgálni kell a médium típusát, a közlés apropóját adó eseményt, illetve az arra érkező reakciókat és az adott közlésnek ebben a folyamatban játszott szerepét. További szempontként szükséges értékelni a kijelentés tartalmát, stílusát, illetve a közlés aktualitását, valamint célját. Amennyiben e körülmények értékelésével az állapítható meg, hogy a közlés a közügyek szabad vitatását érinti, úgy a közlés automatikusan a véleménynyilvánítási szabadság nyújtotta magasabb szintű védelmet élvezi."[17] Ezt követően abban szükséges dönteni, hogy a közlés értékítéletnek vagy tényállításnak tekinthető-e: "[A] közügyeket érintő érték-
- 1116/1117 -
ítéletek szabad folyása biztosított, hiszen a tényállításokkal szemben az értékítéletek közös sajátossága, hogy igazságtartalmuk nem ellenőrizhető és nem igazolható. […] Így a közügyeket érintő véleménynyilvánítás szabadsága a valónak bizonyult tények tekintetében korlátlanul, míg a hamis tény állításával vagy híresztelésével szemben már csak akkor véd, ha a híresztelő nem tudott a hamisságról és a foglalkozása által megkívánt körültekintést sem mulasztotta el."[18]
Természetesen a döntés módszertana mellett a döntés szempontrendszere is nagyfokú kidolgozottságot ért el napjainkig, az EJEB gyakorlatában, az Alkotmánybíróság munkásságában (melyet az említett két alkotmánybírósági határozat a működésének kezdetéig visszanyúlóan foglal össze) és a bíróságok közzétett eseti döntéseiben.[19] Ezek széles körben hozzáférhetők. A következőkben csak azokból az újabb bírói döntésekből szemelvényezek, amelyek az Alkotmánybíróság 2014-ben adott útmutatásait követik.
A "szükségesség és arányosság" Ptk.-ban megfogalmazott feltételeire az Alkotmánybíróság az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdésének[20] a jogalkalmazás számára előírt konkretizálásaként tekint, ami alkalmas arra, hogy a jogalkalmazás a politikai véleménynyilvánítás határainak mércéit kidolgozza[21]. Ennek általános kimunkálására tett kísérletet a Győri Ítélőtábla a Pf.I.20.137/2016/3/I. számú ítéletének indokolásában. Eszerint a polgári jogi védelem akkor illeti meg vitathatatlanul és teljeskörűen a közszereplőt is, ha a jogsértőként megjelölt nyilatkozat - tartalma szerint - a kritikán túlmutató tényállítás, illetve, ha - tárgya szerint - a sértő, túlzó értékítélet az érintett személyéhez nem a közügyek vitatása, nem a közéleti tevékenysége (hanem pl. a magán- és családi élet) szintjén kapcsolódik, továbbá - eredménye szerint -, ha a vélemény (annak tárgyától függetlenül) az érintett személy emberi státuszának teljesen nyilvánvaló és súlyosan becsmérlő tagadása. A Fővárosi Ítélőtábla 32.Pf.21.334/2017/4-II. számú jogerős ítéletével elbírált ügyben az alperes azzal védekezett, hogy a politikai tevékenységet folytató, közszereplő felperes szavahihetőségének megdöntése céljából közölt részleteket a felperes internetes társkeresési tevékenységéről "G. M.-et nem törte meg a börtön, azonnal egy speciális társkeresőn vigasztalódott" címmel, hogy cáfolja az érintettnek a bíróság előtt a fáradtságára és kimerültségére vonatkozó állítását. A másodfokú bíróság kifejtette, hogy a magánélet épsége nem korlátozhatatlan ugyan, de az abba való beavatkozást a közszereplő politikusok esetében is csak nyomós közérdek indokolhatja; az ilyen beavatkozásnak az érintett közéleti szereplésével, hirdetett eszméivel, a közélet alakítását célzó tetteivel, kijelentéseivel kell összefüggésben állnia. A közélet alakítóinak szavahihetősége is megkérdőjelezhető, ez a lehetőség azonban nem ad általános felhatalmazást a közéleti szereplők magánéletében való öncélú kutakodásra. A közérdeklődést nem a kimerült vagy kipihent állapot, hanem a bírósági eljárás váltotta ki, amihez képest az alperes olyan mozzanatot igyekezett a közbeszéd részévé tenni, ami eltörpült az eset egyéb körülményei mellett. Ennek az epizódnak a cáfolata érdekében a felperes magánéleti eseményének bemutatása a magánélete zavartalanságának aránytalan korlátozását jelenti. A Győri Ítélőtábla viszont a Pf.I.20.026/2016/4/I. számú ítéletével nem adta meg a jogvédelmet a képviselőjelölt felperesnek, aki sérelmezte, hogy az alperes internetes portálon a következőket taglalta: két gyermeke különböző anyáktól származik, házasságon kívül, egyik gyermekének elhelyezése tárgyában perben áll a gyermek édesanyjával, és e gyermekéről nem gondoskodik megfelelően, miközben átlagon felüli anyagi körülmények között él. A bíróság megállapította, hogy mivel a felperes maga tette közéleti szereplése részévé családi viszonyait, amikor szórólapon a gyermekeire is utalt bemutatkozásában, az ezekkel kapcsolatos tényközlések nem valósítanak meg személyiségijog-sértést.
Az Alkotmánybíróság szerint a jogalkalmazás során mindenekelőtt arra kell tekintettel lenni, hogy a politikai véleménynyilvánítás fókuszában elsősorban maguk a közügyek, nem pedig a közszereplők állnak. Ezt a distinkciót problémamentesen kezelik a bíróságok. A Fővárosi Ítélőtábla a 2.Pf.20.797/2016/6/II. számú ügyben megállapította, hogy a volt miniszterelnök tulajdonában lévő gazdasági társaság nem közszereplő ugyan, de tevékenysége révén - a sokszor szét nem választható - gazdasági-politikai élet aktív részese. Mivel pedig a politikai véleménynyilvánítás fókuszában a közügyek és nem a közszereplők állnak, a személyiségvédelem korlátozottsága a hivatásszerűen közszereplést vállalóknál szélesebb személyi kört érinthet. Ezért a véleménynyilvánítási szabadság magasabb szintű alkotmányos védelmében részesítette azt a sajtótájékoztatón tett nyilatkozatot, hogy az Európai Uniótól kapott pénzt a felperes pártcélokra használja. A Kúria a vizsgálatot mérlegelési alapra helyezte. A Pfv.IV.20.306/2017/7. számú ítéletével leszögezte, hogy széles közérdeklődésre számot tartó közügyben a közügyek szabad vitathatóságához fűződő közérdek előtérbe kerülhet az ügy egyes szereplői személyiségi jogainak védelméhez képest, az adott ügy jelentőségéhez képest. Ezt az érdekmérlegelést mindig egyedileg kell elvégezni. Döntő jelentőséget a közéleti vita tárgyának kell tulajdonítani, és fontos vizsgálati szempont az is, hogy a bíróságnak nem a jogosult személyes sértettségérzéséből kell kiindulnia, hanem általános objektív külső mércét kell alkalmaznia. Az érdekek összemérésére helyezte a hangsúlyt a Fővárosi Ítélőtábla is a 2.Pf.20.597/2017. számú ügyben. Kimondta, hogy közéleti szereplőről a hozzájárulása nélkül, nyilvános helyen készült kép- és hangfelvétel esetén az érdekek mérlegelésével kell feloldani a véleményszabadság és a személyiségvédelem közti összeütközést akkor is, ha a közlés egyébként hozzájárul a közérdeklődésre számot tartó ügy bemutatásához (BDT 2017.3760.).
A Fővárosi Ítélőtábla a 32.Pf.21.425/2017/3-II. számú ítélete szerint az alperes megsértette a felperes jóhírnevét annak valótlan állításával, hogy a felperes családjához kötődő tanácsadó cégen keresztül dolgozott a városnak, ezáltal gazdagodott az ott kivásárolt politikai békén. Mi-
- 1117/1118 -
vel a ténybeli alap teljesen hiányzott, a politikai hitelességet kikezdő kijelentést kellő súlyúnak ítélte a jogvédelemhez. Megítélése szerint minél konkrétabb, illetve súlyosabb a kijelentés, annál inkább elvárható, hogy a nyilatkozó politikus olyan állítást tegyen politikustársának személyéről, amit kellően alá is tud támasztani. A 7/2014. (III. 7.) ABH [35]-[36] bekezdéseibe foglalt alkotmányjogi szempontot, az ún. New York Times-mércét[22] - a 13/2014. (IV. 18.) AB határozat [41] bekezdéseiben foglaltaktól eltérően - nem a véleménynyilvánítás szabadságának (jogellenességének), hanem felróhatóságának körében vizsgálta. Csak a sérelemdíj szubjektív szankciójának alkalmazását tartotta indokolatlannak, mert az alperes téves információra alapította ugyan véleményét, de szándékosan valótlan információ közlése, ezáltal lejárató szándék nem volt megállapítható a terhére. A 32.Pf.21.525/2016/6-II. számú ítéletében ugyanakkor a 7/2014. (III. 7.) AB Határozat [17] bekezdésében foglaltakra[23] utalással a jogsértés megállapítása körében értékelte, hogy a polgármester kellő megfontoltság tanúsítása nélkül, ténybeli alap hiányában állította, hogy az ugyancsak közszereplőnek tekinthető felperes egyesületének, egyházának milliárdos ingatlanvagyona van, ami hajléktalanellátásából keletkezett. Lényeges körülmény volt az előző üggyel szemben az, hogy a kijelentés politikai vitához szorosan nem köthető szakmai kérdésben hangzott el.
A közéleti esemény aktualitásának értékelési szempontjára ad példát a Fővárosi Ítélőtábla 32.Pf.21.149/2017/3-II. számú ítélete. A felperes azt a sajtótájékoztatón elhangzott nyilatkozatot tette keresete tárgyává, hogy a kormány a Népszabadság bezárásával átlépett egy vörös vonalat, a sajtószabadságot tovább korlátozza, lopott pénzből, olyan médiumokkal, mint a felperes; ezek a sajtótermékek adófizetői pénzből működnek. Kifejtette a bíróság, hogy a nyilatkozat valódi értelme nem a felperes bűncselekményekből származó bevételeken alapuló működése, hanem a közpénz nem közcélra való felhasználása, ami a kormányzattal szembeni kritika része, és ennek keretében a felperes megemlítése nem volt öncélú, lejárató, annak kellő aktualitást adott az említett nagy múltú napilap közelmúltbeli megszüntetése, szembeállítva ezzel a felperes sajtószerv helyzetét.
A 13/2014. (IV. 18.) AB határozat módszertani útmutatójának második lépcsőjére helyezett értékítélet és tényállítás elkülönítése vált szükségessé a Fővárosi Ítélőtábla Pf.32.20.647/2017/5. számú ügyében. A bíróság akként foglalt állást, hogy ha jelentős közérdeklődést kiváltó kiemelt közügyben az információ birtokosai ezeket az információkat visszatartják, a sajtó a következtetéseinek alapját képező tények, ismeretek bemutatása mellett találgatás formájában is közölhet adatokat, ezek élvezik a véleménynyilvánítás szabadságának oltalmát, ha nem a tények meghamisításán alapulnak (BDT 2018.3808.).
A fenti esetek kiragadott példák abból a 171 eseti döntésből, amelyek indokolásában is hivatkoztak a bíróságok a 7/2014. (III. 7.) és 13/2014. (IV. 18.) AB határozatokra, azokat nemritkán részletesen idézve, elemezve és alkalmazva a jogvitákban. Mára elmondhatjuk, hogy a közéleti szereplőkkel szembeni személyiségi jogi felelősség újabb alkotmánybírósági megítélése is meghatározza az ítélkezési gyakorlatot. ■
JEGYZETEK
* A cikk a "Szabadság és felelősség" a jogalkotás és jogalkalmazás tükrében c. szakmai konferencián elhangzott előadás szerkesztett változata.
[1] Pólay Elemér: A személyiség polgári jogi védelmének történetéhez. Iniuria-tényállások a római jogban. - Acta Universitatis Szegediensis de Attila József Nominatae, Acta Juridica et Politica, Tomus XXX., Fasciculus 4., Szeged, 1983, 3.
[2] Pólay: i. m., 59.
[3] "Ait preator: »Ne quid infamandi causa fiat, si quis adversus ea fecerit, prout aeque res erit, animadvertam«" (D. 47. 10. 15. 25.) - Pólay, i. m., 55.
[4] Pólay: i. m., 60.
[5] Lábady Tamás: A magánjog általános tana, Szent István Társulat, Budapest, 2013, 22-24. - Kiemelések az eredetiben.
[6] Kiss Evelin - Nagy Viktor - Raus Csaba: Alkotmányosság a magánjogban - Az általános személyiségi jog, http://onszak.hu/folyoirat/wp-content/uploads/2014/06/10KisNagyRaus.pdf - Letöltés ideje: 2018. 04. 21.
[7] Székely László: Személyiségi jogok, In: Kommentár a Polgári Törvénykönyvhöz, szerkesztette Vékás Lajos és Gárdos Péter, Wolters Kluwer, Budapest, 2014, I. kötet, 130.
[8] 30/1992. (V. 26.) AB határozat, 37/1992. (VI. 10.) AB határozat, 36/1994. (VI. 24.) AB határozat,57/2001. (XII. 5.) AB határozat, 165/2011. (XII. 20.) AB határozat.
[9] A Polgári Törvénykönyvről szóló T/7971-es számú Törvényjavaslat indokolása
[11] A szólásszabadság alkotmányos értelmezését megalapozó 30/1992. (V. 26.) AB határozatra hivatkozással rögzíti: "Az Alkotmánybíróság a véleménynyilvánítás szabadsága és más alapjogok, így különösen az emberi méltóság tiszteletben tartásához való jog ütközése kapcsán mindig is annak az alapvető tételnek a figyelembevételével járt el, hogy »[a] vélemény szabadságával szemben mérlegelendő korlátozó törvénynek nagyobb a súlya, ha közvetlenül másik alanyi alapjog érvényesítésére és védelmére szolgál« [ABH1., ABH 1992, 167., 178.]. Ennek megfelelően mások emberi méltósága az alkotmányos joggyakorlatban eddig is a szólásszabadság egyértelmű korlátjának minősült" 7/2014. (III. 7.) AB Határozat [24] - Kiemelések tőlem, D. A. "[A] szólásszabadságnak az emberi méltósággal szemben adott esetben meg kell hajolnia" 7/2014. (III. 7.) AB határozat [43].
[12] 7/2014. (III. 7.) AB határozat [39].
[13] Barcsi Tamás: Az emberi méltóság filozófiája, PhD-értekezés, Pécs, Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Doktori Iskola, 2011, 147. - Tóth Gábor Attila: Az emberi méltósághoz való jog és az élethez való jog, In.: Emberi jogok, szerkesztette Halmai Gábor és Tóth Gábor Attila, Osiris, Budapest, 2003, 306-313.
[14] 7/2014. (III. 7.) AB határozat [24], [43], [62].
[15] 7/2014. (III. 7.) AB határozat [62].
[16] 7/2014. (III. 7.) AB határozat [60].
[17] 13/2014. (IV. 18.) AB határozat [39].
[18] 13/2014. (IV. 18.) AB határozat [40]-[41]
[19] Pl. Székely László: I. m., 130-137.; Fézer Tamás: Személyiségi jogok, In: A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény és a kapcsolódó jogszabályok nagykommentárja, szerkesztette Osztovits András, Opten, Budapest, 2014, I. kötet, 275-278; az Alkotmánybíróság 7/2014. (III. 7.) AB határozata és 13/2014. (IV. 18.) AB határozata; EBH 2011.2408., EBH 2007.1599., EBH 2006.1397., EBH 2004.1116., BH 2012.240., BH 2008.329., BH 2007.117., BH 2006.397., BDT 2018.3795., BDT 2014.3130., BDT 2011.2592., BDT 2003.839. stb.
[20] "Az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg. Alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható."
[21] 7/2014. (III. 7.) AB határozat [56].
[22] "Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának a New York Times v. Sullivan ügyben kidolgozott alapvető tesztje szerint a köztisztséget viselők hivatalos tevékenységére vonatkozó rágalmazó állítás miatt kizárólag akkor lehet alkotmányosan kártérítést megítélni, ha bizonyítják, hogy a közlő rosszhiszemű volt, azaz tudatában volt annak, hogy állítása valótlan tényt tartalmazott, vagy azért nem tudott annak valótlanságáról, mert igazságtartalmának vizsgálatakor súlyosan gondatlanul járt el. A teszt mögötti alkotmányos érv szerint a közéleti vitáknak zavartalannak, erőteljesnek és nyíltnak kell lenniük."
[23] "[A] tények meghamisítására nem vonatkozhat az alkotmányos védelem, ezért még a büntetőjogi szankcionálás sem eltúlzott abban az esetben, ha a becsület csorbítására alkalmas tényt állító tudta, hogy a közlése valótlan, vagy azért nem tudott annak valótlanságáról, mert a foglalkozása alapján elvárható körültekintést elmulasztotta."
Lábjegyzetek:
[1] A szerző bíró, Kúria.
Visszaugrás
