Az európai büntetőjogi integráció egyik színtere maga az Európai Unió[1]. Azok az integratív elemek, amelyeket ide sorolhatnánk az Európai Unió joganyagából, illetve amelyek közvetve vagy közvetlenül befolyással bírnak a büntetőjogok integrációjára, nagyon sokfélék lehetnek. Sokszínűségüket különböző forrásuk (alapszerződés szabálya, rendelet, irányelv, bírósági ítélet, harmadik pilléres egyezmény, közös álláspont, akcióterv stb.), különböző kibocsátójuk (Tanács, tagállamok), eltérő kötőerejük és konkrét szabályozási módszereik alapozzák meg. Jellemző azonban a tág értelemben vett büntetőjogi tartalom, amely magában foglalja a tagállamok nemzeti büntetőjogai közötti átjárhatóság, a tagállami büntetőjog és az Európai Unió pillérei közötti kapcsolatok biztosítását, valamint, bár igen szűk körben, az esetleges európai (szupranacionális) büntetőjog irányába tett jogi, legtöbbször inkább politikai lépéseket. A kerethatározat és a kihasználásában rejlő integrációs lehetőség ebből a szempontból csupán kis töredéket jelent, viszont jelentőséggel bírhat mind a tagállamok büntetőjogai közötti átjárhatóság, mind pedig nemzeti jogok és az Európai Unió rendszere közötti kapcsolatok vonatkozásában is.
A Maastrichti Szerződés[2] megkötése (1992. február 7.) és hatályba lépése (1993. november 1.) az európai integrációs folyamatok egyik fontos mérföldkövének számított, mivel megteremtette az Európai Unió szerződéses alapját, újabb távlatokat nyitva az integráció elmélyülésének. Az ún. harmadik pillért (eredeti nevén bel- és igazságügyi együttműködés) az 1999. májusában hatályba lépett Amszterdami Szerződés több ponton is módosította, témánk szempontjából a legfontosabbnak tekinthető az ún. kerethatározat megteremtése, amely új uniós jogforrásként hatékonyan segítheti elő az összeurópai integrációt - a büntetőjogi jogközelítés eszközével is.
Az első kerethatározat kibocsátása (2000. május 29.) már előre jelezte azt a fejlődési irányt, amelyet - bizton állíthatjuk - az elmúlt időszak uniós jogalkotási eredményei is megerősítenek: tudniillik, hogy a kerethatározat kezdi elfoglalni az őt megillető helyet. A közösségi jogi irányelv harmadik pilléres "alteregójaként", rendkívüli lehetőségek rejlenek benne épp azon területtel kapcsolatban, amely az eddigiekben a legjobban képes volt ellenállni az integrációnak - a büntetőjog terén. Egyre több témában kezdeményezik a tagállamok kerethatározat meghozatalát, illetve sorra születnek a büntető anyagi és eljárásjogot érintő kerethatározatok, amelyek a tagállamok számára kötelező erővel és közvetett hatállyal bírnak. A már kibocsátott kerethatározatok a büntető anyagi jog vagy eljárásjog egy-egy részkérdésében tartalmaznak rendelkezéseket, de - természetesen - nem alkotnak összefüggő kódexet, azaz törvénykönyvet. Mivel azonban a nemzeti büntetőjogokra jelentős hatást gyakorolhatnak, nagyon fontos feladatává válik a nemzeti jogalkotónak, hogy a kerethatározatok tartalmát úgy hajtsa végre, hogy az mind az uniós normának, mind pedig a hazai büntetőjog követelményeinek megfeleljen. Elengedhetetlen, hogy a hatályos uniós jog kerethatározatait, illetőleg azok tartalmát a büntetőjog meglevő dogmatikai rendszerében vizsgáljuk, felfedjük és megoldjuk azokat a jogi problémákat, amelyek az uniós szabályozás átvételét megnehezítenék.
Az 1999. májusában hatályba lépett Amszterdami Szerződés egyik nagy vívmánya az ún. kerethatározat (framework decision, Rahmenbeschluß, decision marco, décision-cadre) megteremtése, amelyet az uniós büntetőjogi jogközelítés jó eszközének lehet tekinteni, s amely teljesen új dimenziókat nyitott meg az összeurópai integrációban is.
Az Európai Unió harmadik pillére, amely az Amszterdami Szerződés módosításai után a "Rendőrségi és igazságügyi együttműködés büntetőügyekben" címet (EUSZ 29-43. cikk) viseli, az uniós felépítményben kormányközi együttműködést testesít meg, szemben az első pillér szupra-nacionális jellemzőjével. Az Amszterdami Szerződés több, harmadik pillért érintő módosításainak köszönhetően a közösségi szervek további térnyerésének lehetünk tanúi a harmadik pilléres jogalkotásban, illetve a végrehajtás egyes kérdéseiben is. Nem jelenti ez a fejlődés azonban azt, hogy a harmadik pillér jogi természete meghaladta volna már a kormányköziséget, annyi azonban bizonyos, hogy ehhez képest olyan minőségileg más jellegű részletekkel gazdagodott, amelyek szupranacionális "csírákat" hordoznak.
Az Amszterdami Szerződéssel deklarált célkitűzés, hogy az Európai Uniót "a szabadság, a biztonság és az igazságosság övezetévé" tegyék, sok tekintetben újraformálta az Európai Unió jogi felépítményét. Számunkra azonban a harmadik pilléres újdonságok jelentősek, mivel általában véve is megállapítható, hogy az Európai Unió hatásköre bizonyos esetekben igenis kiterjed a nemzeti büntetőjogokat közvetlenül érintő aktusok meghozatalára[3], amit kétségtelenül óriási lépésnek kell és lehet tekinteni. Az más kérdés persze, hogy a hatáskör ilyen irányú bővítése valóban szükséges volt-e, vagy hogy ezt a szakmai szempontok is alátámasztják-e.
A kerethatározatot új jogi eszközként, a korábbi ún. együttes fellépés helyett vezette be az Amszterdami Szerződés [módosított EUSZ 34. cikk (2) bek. b) pont]:
(2) A Tanács - a jelen címben foglaltaknak megfelelő formában és eljárás szerint - intézkedéseket tesz, és előmozdítja az együttműködést, hozzájárulva ezzel az Unió célkitűzéseinek megvalósításához. Ennek érdekében - bármely tagállam vagy a Bizottság kezdeményezésére - a Tanács egyhangúsággal:
...
b) kerethatározatokat fogadhat el a tagállamok törvényeinek és rendeleteinek közelítése céljából. A kerethatározatok az elérendő eredmény tekintetében kötelezik a tagállamokat, de a megvalósítás formáját és módját a nemzeti hatóságokra bízzák. A kerethatározatoknak nincs közvetlen hatályuk.
A kerethatározatban foglalt cél megvalósítása a tagállam számára kötelező. Nem közvetlenül hatályos, az abban megjelölt cél végrehajtási formájának és eszközének megválasztása, azaz a jogi keret kitöltése, a tagállamok feladata.
A kerethatározat "törvényi" megfogalmazása több szempontból is visszatükrözi az első pilléres irányelv jellemzőit, amelyből nem nehéz levonni a következtetést, hogy a kerethatározat és az irányelv bizonyos szempontokból egymással rokon jogi eszközök. Nem véletlen a hasonlóság, amelyet általában véve a pillérek közötti összemérhetőség, s ezen keresztül a teljesebb átláthatóság (transzparencia) megvalósításának szándéka is indokol.
Az EK-szerződés 94. cikke szerint a Tanács irányelvet bocsáthat ki a tagállamok jogi és közigazgatási szabályainak közelítésére (a közös piac létrehozásával és működtetésével kapcsolatosan), míg az EUSZ 34. cikk (2) bekezdés b) pontjában található kerethatározat is a jogi, közigazgatási előírások közelítését szolgálja a harmadik pilléres tárgykörökön belül. A hasonló megfogalmazáson és a hasonló célkitűzésen kívül, a harmadik pilléres kerethatározatban és az irányelvben közös továbbá a kötelező erejük, illetve a közvetett hatályuk. Az irányelv címzettje a tagállam, és a tagállamot kötelezi a benne foglalt cél elérése. A kerethatározat is hasonló jogi eszköz, a benne foglaltakat a tagállam köteles megvalósítani, azonban szabadsággal bír abban a tekintetben, hogy a cél elérésére konkrét esetben milyen módszert, illetve eszközt alkalmaz[4]. Továbbá a kibocsátó szerv mindkettőnél határidőt írhat elő a tagállami kötelezettség teljesítésére.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
