A kollektív keresetek szabályozása napjainkban az európai és a magyar eljárásjog egyik legtöbbet vitatott kérdése lett. Ez az írás a legfontosabb szabályozási kérdések joggazdaságtani - elsősorban a perrel kapcsolatos döntésekre gyakorolt - hatásait elemezi.
Amennyiben valóban a kollektív kereseteket (és nem egyszerűen egy adott csoport érdekében indított - például közérdekű - kereseteket) kívánjuk ösztönözni, akkor egyrészt az ún. kollektív cselekvési problémára, másrészt a csoporttagok és a csoport képviselői, illetve ügyvédei közötti ún. megbízó-ügynök problémára kell koncentrálni. Előbbi lényege az, hogy valamiképpen rá kell venni a potenciális tagokat arra, hogy csatlakozzanak a csoporthoz. Amennyiben ugyanis az egyes emberek úgy érzik, hogy a közös érdek elérhető anélkül is, hogy ők annak érdekében bármit tennének, akkor várhatóan nagy részük potyázni fog: megpróbál kívül maradni a kereseten, majd az esetleges siker esetén élvezi annak számára előnyös következményeit. Potyázással szinte mindig kell számolni az ún. kötelezés iránt indított keresetek [injunction] esetén, de sokszor a kártérítési esetekben is - hiszen amennyiben az egyik esetben megállapított felelősség a másik perben már legalábbis hivatkozási alap (esetleg res iudicata is) lehet, akkor az egyén számára jobb kivárni, hogy a többiek ezt az első harcot az ő részvétele (pénze, ideje, energiája) nélkül vívják meg.
A megbízó-ügynök probléma lényege pedig az, hogy nehezen képzelhető el, hogy minden döntést minden csoporttaggal megvitassanak, azzal minden csoporttag egyetértsen - ezeket vagy a csoport jogi képviselője, ügyvédje, vagy a csoport nevében eljáró egy-két csoporttag hozza majd meg. Komoly problémát jelenthet, hogy ők időnként nem a csoport, hanem csak a saját érdekeiket tartják szem előtt. Ennek legfontosabb megjelenési formája az ún. baráti megegyezés: a csoport nevében eljáró tag, vagy a csoport ügyvédje olyan megállapodást fogad el a csoport nevében (vagy olyan megállapodás elfogadására veszi rá a csoportot), amelynél viszonylag kis további erőfeszítéssel a csoporttagok számára lényegesen jobbat is el lehetne érni. Azonban az ő haszna már nem emelhető.[1]
Ez utóbbi példa is mutatja, hogy a joggazdaságtan a kollektív kereset kérdését nem elsősorban abból a szempontból vizsgálja, hogy miképpen vihető végig egy ilyen per a bírósági eljáráson, hanem a hangsúlyt az egyezségre helyezi. A csoportos kereset segít, segíthet elindítani olyan pereket, amelyek e nélkül nem indulnának el, de ezen keresetek jelentős része megállapodással zárul. A szabályozás igazi hatása tehát az, hogy megállapodások születnek (és nem bírósági eljárások folynak le) olyan esetekben, amelyekben a felperesek fellépése kollektív keresetek híján elmaradt volna.
A mostani elemzés tárgya a kollektív keresetek kapcsán leggyakrabban felmerülő hat szabályozási eszköz. Ezek megjelennek az Európai Bizottság 2013/396/EU számú az uniós jog által biztosított jogok megsértése tekintetében a jogsértés megszüntetésére és kártérítésre irányuló tagállami kollektív jogorvoslati mechanizmusok közös elveiről szóló ajánlásában (továbbiakban Ajánlás). A hat szabályozási eszköz, az elemzés sorrendjében: (i) a kilépés lehetőségének szabályozása, (ii) a megállapodások bírósági felülvizsgálatának lehetősége, (iii) a csoporttagság létrejötte, (iv) a csoportot képviselő személyek, illetve az ügyvédek kiválasztása, díjazása, (v) a csoport homogenitásának vizsgálata, és emiatt a kollektív fellépés bírósági engedélyezése vagy elutasítása, illetve (vi) az ún. zsaroló perekkel szembeni védelem, és erre hivatkozva a kollektív fellépés esetleges elutasítása.
Az irodalomban bevett, hogy az egyes jogrendszerek között aszerint tesznek különbséget, hogy azok a részvétel kinyilvánításának elvén (opt-in), vagy a szabad kilépés elvén (opt-out) nyugvó rendszerek-e.[2] Ugyanakkor a két kérdés logikailag egymástól független. A részvétel kinyilvánításán nyugvó rendszerek ellentéte az automatikus csoporttagságra épülő rendszer, ahol minden érintett a csoport tagja lesz. Bármilyen módon is jön azonban létre a csoport, mindenképpen végig kell gondolni azt is, hogy az aktuális csoporttagok elhagyhatják-e azt, mikor, milyen feltételekkel. A kilépés (az opt-out) erre ad lehetőséget - ellentéte a kilépést tiltó, korlátozó megoldás. Fontos kiemelni: a kilépés csak akkor tekinthető szabadnak, ha ezzel fennmarad a jogunk arra, hogy a jövőben egyénileg, vagy más kollektív kereset részeként pert indíthassunk.[3] Azt, hogy a két
- 706/707 -
döntés logikailag független egymástól, jól mutatja maga az Ajánlás is. Ennek 21. bekezdése a részvétel kinyilvánításnak elvét követeli meg[4], majd rögtön a 22. bekezdése tartalmazza a kilépési opciót[5] is.
Éppen ezért a két szabályozási kérdést (a csoporttagság létrejöttét és a kilépés lehetőségét) érdemes egymástól elkülönítve vizsgálni. Kezdjük az egyszerűbbel: a kilépési lehetőséggel!
Kilépés melletti érvek. A kilépés mellett a joggazdaságtan elsősorban azzal érvel, hogy ez teszi lehetővé, hogy a tag megvédje magát a többi csoporttag, vagy a csoportot képviselő személyek számára hátrányos döntéseinek következményeitől. Ezen döntések megakadályozása, megváltoztatása érdekében a bevezetőben látott megbízó-ügynök probléma miatt az adott személy viszonylag keveset tehet. Így ha a kilépést is akadályozzuk, akkor implicit módon ezen döntések következményeinek viselésére is kötelezzük.
Szabad kilépés elleni érvek. Az ellenérvek általában arra utalnak, hogy még olyan rendszerben is, mint például az Egyesült Államoké, ahol a csoporttagság automatikusan jön létre, és ezért elvileg több olyan tagja lehet a csoportnak, akik számára a csoport nevében hozott döntések nem optimálisak, a kilépési opcióval a csoporttagok 1%-a sem él.[6] Ha pedig ilyen kevesen lépnek ki, akkor az előbb látott kellemetlenség nem jelentős - viszont a kilépés korlátozásával megtakarítható az annak adminisztrálásával járó költség, illetve elkerülhetőek a további (a kilépők miatt később indított, vagy éppen már párhuzamosan folyó) perek.
Ugyanakkor a kilépés alacsony aránya nem biztos, hogy csak annak köszönhető, hogy kevesek számára igazán károsak a többiek döntései. Az alacsony kilépési arányt a racionális tájékozatlanságban, a racionális érdektelenség [rational apathy] is magyarázhatja. Ha az egyes tagok számára a per tétje nagyon kicsi, akkor nem éri meg informálódni az egyes döntések (például egy potenciális egyezség elfogadásának, vagy elutasításának) hatásairól. Néhány forintos, eurós többlethaszon miatt nem fognak kilépni a csoportból. Az, hogy a kilépési jogukkal élők alacsony számát a racionális érdektelenség is magyarázza, implicit módon bizonyítható: amikor a per, a megállapodás tétje nagyobbá válik, akkor a kilépések is szaporodnak.[7]
A kilépési opció hatása a megállapodásokra. A kilépés kapcsán mindenképpen figyelni kell arra is, hogy ez az opció alapvetően megváltoztatja az ellenérdekű fél megegyezési hajlandóságát. Ha nem lenne kilépési opció (illetve ha kilépés után nem lehetne újra eséllyel pert indítani, peres csoporthoz csatlakozni), akkor a megállapodás az adott kérdést véglegesen rendezné. A végleges lezárás garantálná a további perek elkerülését, ami az alperesnek többet érne, többet is lenne hajlandó fizetni érte. Amennyiben a kilépés lehetséges, akkor ez a fizetési hajlandóság csökken. Sőt, adott pillanatban teljesen meg is szűnik: a kollektív keresetek esetén kötött megállapodások szinte mindig tartalmaznak felmondási opciót is arra az esetre, ha a csoportot túl sokan hagynák el - ekkor az ígért összeget nem fizeti meg az alperes, hanem a per folytatódik.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
