Megrendelés
Parlamenti Szemle

Fizessen elő a Parlamenti Szemlére!

Előfizetés

Vörös Zoltán: A nigériai választások és a szimulált demokrácia (PSz, 2019/1., 107-119. o.)

A 2019-es nigériai választások nem különböztek az eddigi szavazásoktól: halasztás, erőszak és kritikák övezték Afrika legnagyobb gazdaságának és legnépesebb államának elnök- és parlamenti választását. 2011-hez és 2015-höz hasonlóan 2019-ben is halasztásra került sor, a választás ugyanakkor mégsem erről, hanem a rekord alacsony részvételről és az északi muszlim ACP-jelölt, Mohamed Buhari ismételt győzelméről lesz nevezetes. Buhari második elnöki ciklusa egy olyan pillanatban érkezik, amikor az afrikai állam gazdasága komoly problémákkal küszködik, a korrupció továbbra is tízmilliók életét nehezíti meg és a Boko Haram terrorszervezet sem került még felszámolásra - támadásaik a választások alatt jól bizonyították mindezt. A tanulmány nem csupán bemutatja a választásokat, a különböző szabályokat és a nemzetközi szervezetek által tett megfigyeléseket és kritikákat, de igyekszik javaslatokkal élni a helyzet javításához, egyúttal a mímelt demokrácia kifejezéssel bemutatni: a négyévente tartott választások ellenére Nigéria továbbra is demokratikusdeficitekkel küszködő, az állampolgárok véleményét legtöbb esetben figyelmen kívül hagyó fejlődő állam.

1. Bevezetés

Ha Nigériában választást tartanak, Afrika és a világ fél szemmel mindig Abuját kémleli: nem csupán azért, mert a kontinens legnépesebb és legnagyobb gazdasággal rendelkező államáról van szó, hanem mert egy esetleges konfliktus az egész nyugat-afrikai régiót destabilizálhatná. Márpedig egy választás tökéletes megszervezése, ahogy az már többször bebizonyosodott az országban, meghaladja a hatóságok képességeit. Az 1999-es demokratikus fordulatot követően a választások állandó viták és szabálytalanságok mellett, erőszakos és terrorcselekmények árnyékában zajlottak. Ahogy azt már az előző, 2015-ös választás idején megfogalmaztam[1], a kormány éppen ezért hozta létre és modernizálta többször a Független Nemzeti Választási Bizottságot (Independent National Electoral Commission, INEC), hogy a voksolás szervezésével egy független bizottság foglalkozzon, így igyekezvén kiiktatni a választási visszaéléseket. A választások körül ugyanakkor sokszor nincs minden rendben, nem beszélve a választásokat övező állandó erőszakról: sem 2011-ben, sem 2015-ben nem sikerült megszervezni az eseményt a meghirdetett eredeti időpontban. Elégtelen mennyiségű szavazólap, hiányzó logisztika, rossz minőségű vagy nem létező urnák, terrorveszély - állt legtöbbször a hivatalos magyarázatokban, melyek egy- vagy akár, ahogy az 2015-ben is történt, hathetes halasztásról informálták a lakosságot. A 2019-es (államfői és parla-

- 107/108 -

menti) választásokat február 16-ra hirdették meg, és ez alkalommal a halasztás ténye már kevesebbeket rázott meg, sokkal inkább annak időzítése: a választási irodák nyitása előtt 5 órával, hajnali 3 órakor döntöttek az esemény egy héttel történő eltolásáról.

2. A politikai és választási rendszer

Nigéria politikai rendszere az Egyesült Államok mintájára egy olyan szövetségi köztársaság, ahol a végrehajtó hatalom feje az elnök, míg a törvényhozást a kétkamarás parlament, annak felsőháza a Szenátus, illetve alsóháza, a Képviselők Háza alkotja. Miközben a politikai rendszer napjainkra az Egyesült Államokra hajaz, annak kialakítása, a demokrácia megteremtése már az 1960-as függetlenség óta a brit westminsteri rendszert igyekezett másolni, a brit gyarmati múlt okán[2] és csak 1979-ben tértek át az elnöki rendszerre, miközben csupán epizódszerep jutott a demokráciának 1960 és 1966, 1979 és 1983, illetve 1987 és 1989 között. Odo idézi Elaigwut, aki többek között a politikai erő helytelen használatát, az egyének jogainak erodálását, a választói bizalom megtépázását és a gyenge központi hatalommal szemben a regionális kormányok túlhatalmát jelölte meg a demokratikuskísérletek bukásának okaként.[3]

A helyzet nem volt egyszerű, ahogyan az történt a kontinens több államában is, egy vallásilag, nyelvileg, törzsileg és földrajzilag fragmentált államnak kellett volna demokratikus intézményrendszert működtetnie demokratikus hagyományok és stabil gazdasági háttér nélkül. Miközben a katonai és politikai elit Nigériában 1960 és 1999 között viszonylag keveset tett a polgári és politikai jogok biztosításáért, nem szabad elmenni a gyarmati múlt mellett sem, ahogyan Benkes fogalmazott, "a független államok esélyeit a volt gyarmattartók politikája nemcsak lerontotta, hanem adott esetben eliminálta is"[4].

Az 1999-es fordulat, noha most már több mint két évtizedes demokratikus berendezkedést eredményezett, csupán bizonyos szűk esetekben, például a választás, mint látni fogjuk nem is mindig probléma nélküli megtartásában volt képes a demokrácia és a jó kormányzás elérésére. Továbbra is fejletlenség és széleskörű szegénység, korrupció, a biztonság hiánya, írni és olvasni nem tudó széles tömegek és munkanélküliség jellemzik az országot[5], ahol a politikusok és az elit Mbah et al. szerint ragadozó karakterrel zérus összegű játszmaként fogják fel a

- 108/109 -

politikát[6]: "a politika minden és minden politika, beleértve életet és halált. Nigériában bárki nyeri a választást, mindent visz, és bárki veszít, mindent veszít, életet és megélhetést is ideértve".[7]

Az elnöki pozíciónak és a parlament két házának köszönhetően négyévente három országos szintű választást is tartanak: egy elnökválasztást, egy választást a 109 fős Szenátus, valamint egyet a 360 fős alsóház létrehozására.[8] Sok esetben ezek a választások időben sem esnek egybe, 2011-ben az elnökválasztást április 16-án, a parlamenti választásokat pedig április 9-én tartották, és 2015-ben sem sikerült egy hétvége alatt megtartani a választásokat, így egyes térségekben sokszor hetekkel később, a helyi választásokkal egy időben került sor az országos választásokra is. A 2019-es választások február 23-án (és 24-én) zajlottak az elnök illetve a parlament tagjainak megválasztásával.

Maga az elnökválasztás egy enyhén módosított kétfordulós rendszer, ahol az első fordulóban csak akkor hirdethetnek győztest, ha az egyik jelölt megszerezte a szavazatok abszolút többségét (tehát 50 százalékát plusz egy szavazatot -, bár egyes források már csak sima többségről írnak[9]). Fontos kitétel ugyanakkor, hogy legalább a szavazatok 25 százalékát (a törvényi megfogalmazás szerint negyedét) az államok kétharmadában és a fővárosi körzetben is meg kell szereznie - azaz (a 36-ból) 24 államban és a fővárosi körzetben.[10] Ez utóbbi kitétel ugyanakkor megadja annak a lehetőségét, hogy akkor is győztest hirdessenek, ha bizonyos államokban nem kerül sor az elnökválasztásra, ahogy ez is előfordult már a múltban. Ha ez az említett többség nem jön össze az első fordulóban, akkor a legtöbb szavazatot gyűjtött két jelölt között második fordulóra kerül sor.

A felsőházi Szenátus megválasztása a fővárosban és a 36 államban zajlik: előbbi egy szenátort, utóbbi államok mindegyik 3-3 szenátort szavaz meg, így elérve a 109 fős létszámot a felsőházban. A szavazás egyszerű többségi, az Egyesült Királyságban jól ismert first-past-the-post "formulát" használja, a főváros alkot egy szenátori körzetet és minden állam három ilyen körzetre van osztva, a legtöbb szavazatot kapó jelölt jut a mandátumhoz. Az alsóház létszáma 360 fő, a képviselők egymandátumos körzetekben kerülnek kiválasztásra, szintén egymandátumos egyszerű többségi rendszerben.[11]

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére