Az alábbi írás az utóbbi néhány év fontosabb fejleményeinek fényében azt mutatja be, hogy miként nyer egyre szélesebb körben alkalmazást az antitröszt versenyjog a sport világában. Az alapok rövid felidézése után a cikk a sportuniverzum és a versenyjog két friss találkozási pontját járja körbe részletesebben. Az egyik pont, mely mentén a versenyjog mintegy külső "bíróként" belépett a sport autonóm világába a sportszervezetek duális funkciójával és az általuk megvalósított önszabályozás versenyre gyakorolt hatásaival kapcsolatos. A másik, az utóbbi időben nagyobb figyelmet kapó versenyjogi intervenció a sportolók egyéni gazdasági jogainak korlátozására alkalmas HR-kartelleket és az azokkal tulajdonképpen azonos eredményt megvalósítani képes sportági belső szabályzatokat érintette.
The following paper looks at how antitrust competition law is becoming more widely applied in the world of sport, in the light of major developments in the last few years. After a brief recap of the basics, the article explores in more detail two recent intersections between the sport universe and competition law. One of the points along which competition law has entered the autonomous world of sport as an external "arbiter" is the dual function of sport organisations and the effects of their self-regulation on competition. The other intervention of competition law, which has recently attracted more attention, has concerned HR cartels, which are capable of restricting the individual economic rights of sportsmen and sports internal regulations, which are capable of achieving the same result.
Der folgende Beitrag befasst sich mit der zunehmenden Anwendung des Kartellwettbewerbsrechts in der Welt des Sports im Lichte der wichtigen Entwicklungen der letzten Jahre. Nach einem kurzen Überblick über die Grundlagen werden zwei neuere Überschneidungen zwischen der Welt des Sports und dem Wettbewerbsrecht eingehender untersucht. Einer der Punkte, an dem das Wettbewerbsrecht als externer "Schiedsrichter" in die autonome Welt des Sports eingedrungen ist, ist die Doppelfunktion der Sportorganisationen und die Auswirkungen ihrer Selbstregulierung auf den Wettbewerb. Die andere Intervention des Wettbewerbsrechts, die in letzter Zeit mehr Aufmerksamkeit erregt hat, betrifft die HR-Kartelle, die die individuellen wirtschaftlichen Rechte der Sportler einschränken können, und die sportinternen Regelungen, die das gleiche Ergebnis erzielen können.
Nem véletlen, hogy időről időre felvetődik, vajon a versenyjog tárgyi hatálya kiterjed-e a sportra. Más szóval: mi dolga van a versenyjognak, a társadalomnak pont azzal az alrendszerével, amelynek leginkább lényegadó eleme maga a versengés, a teljesítmények objektív összemérése és folyamatos növelése? Kétségtelen, hogy a sport, azon belül is elsősorban a versenysport-tevékenység több, versenyjogi szempontból egészen egyedinek mondható jellemzővel rendelkezik,[1] fő vonalakban az alábbiak szerint.
Elsőre talán meglepő, de a sport, és különösen a versenysport, szükségszerűen előbb szól az együttműködésről, mint a versengésről. Egészen egyszerűen először meg kell egyezni a mindenki által elfogadott szabályokban, hogy aztán az e szabályoknak megfelelő játékokon eldőljön, ki a jobb. Az olajvállalatnak vagy a videójáték-gyártónak nem szükségszerű együttműködnie versenytársaival annak érdekében, hogy velük versenyezhessen. A sportban az együttműködés a versengésnek (azaz a monetizálható legfontosabb "alaptermék" létrehozásának) nélkülözhetetlen előfeltétele. Akár egyéni, akár csapatsportokról legyen is szó, a versengés megszervezéséhez is együttműködésre van szükség: versenynaptárakban kell megegyezni, helyszínekről kell gondoskodni, biztosítani kell az infrastrukturális és pénzügyi hátteret stb. Nem arról van te-
- 29/30 -
hát szó, hogy az együttműködés egyszerűen csak hatékonyabbá teszi vagy megkönnyíti az adott tevékenységet, hanem látni kell, együttműködés hiányában az egyáltalán létre sem jöhet! Az együttműködés jellemzően nem ad hoc, hanem folyamatos szükségszerűségként jelenik meg. Ez pedig szükségessé teszi az együttműködés szabályainak rögzítését. A sport világát tehát az önszabályozás kényszere jellemzi.
A sportban maga a versengés is egyben kooperáció; ez az együttműködés az egyidejűleg versengő személyeket egy közösségbe tömöríti, melyet belső szabályoknak kell összetartania és amely "több, mint a benne résztvevők összessége". Érvényesül ugyanis egyfajta hálózati hatás is: minden egyes sportoló vagy csapat részvétele egy szövetségben, bajnokságban vagy sporteseményen az összes többi részvevő számára is értékesebbé teszi a részvételt.
A fentiek pedig szervezeti struktúrák létrehozását teszik szükségessé: az egymással versengő sportolók összekapcsolódnak egyesületekben vagy klubokban, a klubok összekapcsolódnak regionális, majd országos szövetségekben, amely szervezetek ismét csak létrehozzák saját ernyőszerveiket, a kontinentális, majd világszövetségeket. Versenyjogi szempontból be kell látni, hogy ez a típusú önszerveződés (csúnya versenyjogi kifejezéssel: kartellizáció) törvényszerű és nélkülözhetetlen a sport világában. Emiatt pedig egészen egyszerűen elkerülhetetlen, hogy az azonos sportot űző és egymással versengeni kívánó atléták mintegy létrehozzák a saját autonóm "világállamaikat": azt a jellemzően nemzetközi kvázi-szuverén szervezetet, amely meghatározza az adott sportvilág szabályait ("törvényalkotás"), megszervezi a versenyeket ("végrehajtás") és betartatja a szabályokat ("bíráskodás"), például kiszűri a csalókat vagy doppingolókat, illetve rendezi a verseny során keletkező egyéb, a sportönszabályozás alkalmazását igénylő konfliktusokat.
E törvényszerű együttműködés a professzionális sportolók szempontjából a versenyjog nyelvén fogalmazva tulajdonképpen egy kooperatív joint venture, melynek szükségszerű velejárója, hogy az abban részt vevők elfogadjanak bizonyos korlátozásokat, amelyekkel bizonyos mértékig alárendelik egyéni érdekeiket e kooperáció közös érdekeinek. Hasonlít ez a franchise-ok belső logikájához is: az egy franchise-ban lévők versenyeznek egymással (és külső szereplőkkel is), és közben bizonyos közös szabályokat is betartanak, melyek bizonyos mértékig korlátozzák versengési mozgásterüket (pl. egy fast-food láncban nem lehet hirtelen új ételeket az étlapra venni, még akkor se, ha helyben az akkor éppen jobban fogyna, mert be kell tartani a franchise közös szabályait a közös arculat miatt és ennyiben az étteremnek a közös alá kell rendelnie pillanatnyi saját érdekeit).
A sport világában egyrészt már maguk a sportjátékszabályok (milyen magasan van a kosár; hány méteres a táv; mely teljesítményfokozók nem vehetőek igénybe stb.) ilyen korlátozásnak tekinthetőek: ezek célja a tiszta és egyenlő esélyű versengés, azaz az egyéni győzelmi ambíció keretek közé szorítása. Másrészt és immár inkább gazdasági szempontból korlátokat képeznek a sportszervezési és a részvételi szabályok. Versenyjogi szempontból ezt úgy lehet megfogalmazni, hogy szükséges a termék egységességének, imázsának és koherenciájának biztosítása. Így például szükséges lehet az a korlátozás egy csapatsportban, hogy a klubok csak a szövetség által megengedett időpontokban játszanak, hogy a szövetség által szervezett bajnokság (a termék) egysége, imázsa és elérhetősége biztosított legyen. Ugyancsak gazdasági jellegű korlátozásként jelentkezik a "termék" közös értékesítése, amely gyakran szintén szükségszerű. A közvetítő nem képes minden sportolóval vagy klubbal külön-külön szerződni a versenyek kapcsán: ezért észszerű e jogok valamifajta közös értékesítése. Ez is versenytársak együttműködését teszi szükségessé.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
