A munkakör ellátására egészségi okból való alkalmatlanság tényállása napjaink munkajogi jogalkalmazásának vitatott problémája, s a tárgyban született eseti döntések a bírói gyakorlat permanens formálódásáról, illetve jelentős átalakulásáról tanúskodnak. Habár a problémával kapcsolatban - annak rendkívüli aktualitását is alátámasztva - jogalkotási tevékenység is zajlik, a munkaköre ellátására egészségi okból alkalmatlan munkavállaló helyzetének megnyugtató jogi megítélése a hatályos munkajogi és társadalombiztosítási jogi szabályok fényében korántsem egyszerű.
Az egészségi okból való alkalmatlanság mindkét fél számára a munkajogviszonyban fennálló alapvető kötelezettségeik teljesítését gátló tényező. A tanulmányban felvetett problémát az a munkajogi tényállás idézi elő, amelyben a munkáltató a munkaköre ellátására egészségi okból alkalmatlanná vált munkavállalót - törvény alapján - eredeti munkakörében nem foglalkoztathatja. Ez rávilágít a munkáltatót terhelő foglalkoztatási kötelezettség és részkötelezettségei mélyreható elemzésének szükségességére is. A tanulmányban szemléltetésre kerülő, a foglalkoztatási kötelezettség terjedelmével és természetével kapcsolatos értelmezési gyakorlat az elmúlt évtizedben változatos megítélések kialakulását eredményezte. Mindazonáltal a gyakorlatot alakító, mérföldköveknek is tekinthető esetek vizsgálatát követően, véleményem szerint a tárgykörben zajló értelmezési folyamatra befejezettként tekinthetünk, amennyiben napjainkra a Kúria gyakorlata határozott álláspontot látszik kialakítani, amelyet időközben a tételes jogi megoldás is alátámasztott.
Jelen tanulmányban a jogalkalmazói álláspontok diverzitásának hátterében meghúzódó egyes dogmatikai kérdéseket kívánom bemutatni a hazai bírói gyakorlat tekintetében. A joggyakorlat elemzése nem nélkülözheti az eseti döntések alapjául szolgáló jogszabályok változásának áttekintését és a tárgykörre jellemző fogalmi sokszínűség illusztrálását, ezért ezekre az aspektusokra is hangsúlyt helyezek a dolgozatban.
1. A foglalkoztatási kötelezettség és az egészségi okból való alkalmatlanság kapcsolata
2. A foglalkoztatási kötelezettség elmulasztása, az állásidő
3. A foglalkoztatás akadálya, mentesülés a munkavégzés alól
3.1. A keresőképtelenség
3.2. Az egészségi okból való alkalmatlanság
4. Új perspektíva az egészségi okból való alkalmatlanság tárgykörében
5. A munkáltatói alkalmazkodás és a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás
6. Összegzés
7. Összegzés után
A munkajogviszonyt jellemző alapvető kötelezettségek egyike a munkáltató foglalkoztatási kötelezettsége, amelyről a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 42. § (2) bekezdés b) pontja akként rendelkezik, hogy a munkáltató köteles a munkavállalót foglalkoztatni és munkabért fizetni. A munkáltató bérezésre irányuló fő kötelezettségének teljesítése elsősorban a munkavállaló egzisztenciájának biztosítását hivatott elősegíteni, így evidens, hogy ennek realizálásához jelentős munkavállalói érdek fűződik.[1] Mindazonáltal a munkavállaló érdekszférájába sorolható a személyében rejlő szellemi-fizikai, illetve szakmai potenciál gyümölcsöztetése, valamint ezen adottságainak továbbfejlesztése is, mindezeknek pedig feltétele, hogy a munkavállaló a munka világába - a munkáltató irányítása melletti aktív tevékenységgel, azaz munkavégzéssel - bekapcsolódhasson. A foglalkoztatás tehát nemcsak munkáltatói jogosultság, hanem egyenesen kötelezettség, amelynek meghatározott tárgyi és időbeli szempontok mentén kell teljesülnie.[2] A foglalkoztatási kötelezettség tárgyi szempontját a munkavállaló munkakörének, időbeli szempontját pedig munkaidejének determináltsága jelenti, így azt is mondhatnánk, hogy a foglalkoztatás nem más, mint annak biztosítása, hogy a munkavállaló a számára meghatározott munkatevékenységet a rá irányadó időbeli keretek között végezhesse.[3] Az Mt. 51. § (1) bekezdése szerint a munkáltató a munkavállalót a munkaviszonyra vonatkozó szabályok és a munkaszerződés szerint köteles foglalkoztatni, mely kitételek közül az első a jogsze-
- 27/28 -
rűséget, a munkaviszonyra irányadó munkajogi normáknak való megfelelést, a második pedig a felek közötti megállapodásban foglaltaknak való megfelelést irányozza elő a munkáltató számára.[4]
A munkáltatót terhelő foglalkoztatási kötelezettség egyik jellegzetessége abban nyilvánul meg, hogy a munkavállalói teljesítés elfogadásán kívül további részkötelezettségeket foglal magában. A foglalkoztatásra irányuló fő kötelezettség tartalmát az Mt. 51. §-a részletesen fejti ki, amely szerint a munkáltató köteles megtéríteni a munkavállaló költségeit, biztosítani a munkavégzés feltételeit, eleget tenni meghatározott munka- és egészségvédelmi kötelezettségeknek, valamint érvényt szerezni az egyenlő bánásmód elvének.[5]
A munkavállalók egészségének megóvása és ezáltal kifejthető munkaerejük legmagasabb szintű hasznosítása érdekében a jogalkotó számos munkavédelmi célzatú feladatot is beépített a munkáltató alapvető kötelezettségei közé. Az Mt.-ben rögzített munkavédelmi szabályok a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Mvt.) rendelkezéseivel összhangban hivatottak biztosítani a szervezetten munkát végzők egészségének, képességének megóvását és a munkakörülményeik humanizálását.[6] A foglalkoztatást meghatározó preventív aspektusként tehát az Mt. 51. § (3) bekezdése a munkakör és a munkavállaló feladatainak kijelölése vonatkozásában előírja, hogy "a munkavállalót csak olyan munkára lehet alkalmazni, amely testi alkatára, fejlettségére, egészségi állapotára tekintettel rá hátrányos következményekkel nem járhat". A munkahelyi körülményeket - az Mt. 51. § (4) bekezdésében foglaltakat betartva - az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményeinek megfelelően kell kialakítani. Ugyancsak a munkavállalók irányába tanúsítandó gondoskodás követelményének megnyilvánulása az Mt. 51. § (4) bekezdése, melynek a 2024. szeptember 1-jei hatállyal módosult állapota szerint a munkaköri alkalmassági vizsgálat elvégzését jogszabály rendelkezése vagy a munkáltató előírása teheti kötelezővé.
Látható, hogy a foglalkoztatási kötelezettség nem merül ki pusztán a munkavállaló munkafeladatokkal való ellátásában, és a munkáltatót terhelő mellékkötelezettségek között jó néhány munka- és egészségvédelemmel kapcsolatos elvárás is található. Mindazonáltal ez a többletkötelezettségeket magában hordozó attribútum optimális alapot kínál a jogalkalmazás számára a foglalkoztatási kötelezettség kiterjesztő - azaz tulajdonképpen a munkaszerződéses kereteket meghaladó - értelmezésére is, s ennek felvetése pedig az egészségi okból való alkalmatlanság tárgykörében kialakult joggyakorlat időről időre visszatérő jelenségének bizonyul.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
