A polgári eljárásjog harmonizációjának gondolata az integráció kezdetétől fogva napirenden lévő kérdés. Első lépésként több nemzetközi szerződés jött létre, ami elsősorban eljárásjogi, és bizonyos anyagi jogi kérdéseket rendezett a részes tagállamok közötti nemzetközi magánjogi tényállásokat megvalósító jogvitákban. E nemzetközi szerződések szoros értelemben nem közösségi jogi jellegűek, klasszikus nemzetközi jogi normák azzal a sajátossággal, hogy ahhoz csak az EU tagállamai, illetve bizonyos szerződések esetén az EEA (Egységes Európai Térség) államai csatlakozhatnak.[1] Ezeknek az átfogó kérdéseket rendező egyezményeknek az Amszterdami Szerződéshez fűzött, egyes tagállamokat érintő fenntartások, opt-out formulák miatt ma is van jelentőségük. A klasszikus nemzetközi szerződésekkel való jogalkotás - különböző nem uniós, de részben azok tagállamainak együttműködésével megvalósuló nemzetközi szerveződéseken[2] keresztül - egyes speciális jogterületek lefedésére is törekedett, így szektorális kérdéseket rendező dokumentumok is születtek.[3]
Amellett, hogy az egyre több jogterületre kiterjedő, klasszikus nemzetközi szerződésekkel való jogalkotás kiteljesedése örvendetes, könnyen magától értetődő, hogy fokozott igények jelentek meg az Európai Unióban saját jogvédelmi rendszer kiépítésére, saját, harmonizált szabályok megteremtésére.[4] Az egységes európai igazságügyi térség gondolata az a határok nélküli Európa eszméjéből született.[5] Az Amszterdami Szerződés - témánk szempontjából - legfontosabb vívmánya: a szabadság, biztonság és jog érvényesülésének térsége létrehozása. Az Európai Tanács 1999-es Tamperei csúcsértekezletén ambiciózus öt éves programot fogadtak el, ami 2004 novemberében kiegészül a további időszak feladatait meghatározó "Hágai Programmal". Ez a program a szabadság, biztonság és jog érvényesülésének térsége minden aspektusával foglalkozik, meghatározza többek között az egységesülő polgári eljárásjog különböző területeire a célzott jogalkotási programot.[6]
A 44/2001/EK Tanácsi rendelet 2002. március 1-jén lépett hatályba, az új tagállamok a csatlakozás időpontjából kötelesek rendelkezéseit alkalmazni.[8] Személyi hatálya te-
- 130/131 -
kintetében természetes személyek esetén főszabály nem azok állampolgársága, hanem lakóhelye, jogi személyeknél azok székhelye vagy fióktelepe. A rendelet tárgyi hatálya a polgári és kereskedelmi ügyekre terjed ki.[9] A polgári és kereskedelmi ügyek meghatározást[10] nem nemzeti jogi értelemben, hanem önálló fogalomként, az egyezmény céljára és felépítésére, valamint a nemzeti jogrendszerek összességéből következő alapelvekre hivatkozással kell értelmezni.[11] Kivétel a természetes személyek személyállapoti perei, a házassági vagyonjogi perek,[12] a végrendelettel és örökléssel kapcsolatos eljárások, a csődeljárás,[13] a szociális biztonságra,[14] valamint a választottbíráskodásra vonatkozó szabályok. Olyan jogviták, amelyekben valamely hatóság áll szemben egy magánszeméllyel, csak kivételesen esnek a rendelet tárgyi hatálya alá, nem tartoznak ide azok az esetek, amikor a hatóság közhatalmat gyakorol.[15] Kivétel a rendelet tárgyi hatálya alól az adó- vám- és közigazgatási ügyek. A rendeletben általános, különös, speciális, kizárólagos és alávetéses joghatósági szabályok között ehet különböztetni. Általános joghatóságot a lakóhely szerint lehet megállapítani.
A bírósági határozatok elismerését gyakran emlegetik a bírói ítéletek szabad áramlásaként (free movement of judgments). Ennek jelentése, hogy az egyik tagállamban hozott bírósági határozatot külön eljárás nélkül, ipso iure el kell ismerni a többi tagállamban is. A kölcsönös bizalom elvéből adódik, hogy a másik tagállamban hozott határozat - elnevezésétől függetlenül - más tagállamban úgy kell elismerni, hogy a külföldi határozat érdemben nem vizsgálható felül. Az elismerés megtagadására csak nagyon szűk körben kerülhet sor. A bírói ítéletek szabad áramlása[16] akkor valósulhat meg akadály nélkül az Európai Unióban, ha nem csupán elismerik a másik tagállamban hozott határozatot, hanem szükség esetén biztosítják a határozat végrehajtását is.[17] Ennek érdekében a rendelet meghatározza a végrehajtási kérelem elintézésére vonatkozó szabályokat. A végrehajthatóság elismerése nem peres eljárás szabályai szerint történik, az eljárás e szakában a határozat érdemi felülvizsgálatára szintén nincs lehetőség. A másik tagállam bírósága által meghozott határozatok automatikus elismerésével szemben azonban annak végrehajtásáról (az Egyesült Királyság kivételével, ahol elégséges a határozat nyilvántartásba vétele) külön eljárásban kell dönteni.[18]
Elöljáróban meg kell említeni, hogy a Tanács 2000. május 29-én fogadta el a 1347/2000/EK rendeletet a házassági ügyekben és a szülői felügyeletre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról. A 1347/2000/EK rendelet a Brüsszel (II.) Egyezményen[20] alapul, szokás is Brüsszel II. rendeletként emlegetni. A rendelet gyorsan módosításra került: a szülői felügyelettel kapcsolatos szabályok kibővítése érdekében, így a 2003. november 27-én elfogadott 2201/2003/EK rendelet a 1347/2000/EK rendeletet hatályon kívül helyezte. A 2005. március 1. napján hatályba lépő új rendelet (Brüsszel IIA Rendelet) annak érdekében, hogy minden gyermek számára egyenlőséget biztosítsanak, hatályát kiterjeszti a szülői felügyeletre vonatkozó valamennyi határozatra, beleértve a gyermekek védelmére vonatkozó intézkedéseket is,[21] függetlenül attól, hogy azok házassági jogi eljárásokhoz kapcsolódnak-e vagy sem.[22] Nem érinti viszont a rendelet a szülői jogállás megállapításával, az örökbefogadással, a névviseléssel, a célvagyonnal (trust), a nagykorúvá válással, és a gyermekek által elkövetett bűncselekmények következtében foganatosított intézkedésekkel kapcsolatos ügyeket. Fontos ki-
- 131/132 -
emelni, hogy a házassági vagyonjog kérdései nem tartoznak a rendelet hatálya alá. A rendelet részletes szabályokat ad a szülői felügyelettel kapcsolatos eljárásokat illetően a joghatóságra, határozatok elismerésre és végrehajtásra.[23] A családjog területén óriási eltérések vannak a tagállami jogok között, ezért fontos, hogy a rendelet az eljárásjogok területén fennálló konfliktusok feloldására szabályokat fogalmaz meg.[24] E rendelet is általános, különös és kizárólagos illetékességi szabályokat határoz meg. A Brüsszel (I.) Egyezmény által megfogalmazott joghatósági szabályokhoz képest speciális az ún. reziduális joghatóság szabálya, olyan esetben kerül sor ennek alkalmazására, ha valamelyik házasfél nem az Unió állampolgára. A határozatok elismerése tekintetében sajátos szabály a Brüsszel (I.) Egyezményhez képest, hogy a határozat elismerését azzal az indokkal is el lehet utasítani, ha a gyermek jogait megsértették. A valamely tagállamban hozott határozatot a többi tagállamban külön eljárás nélkül el kell ismerni.[25] A valamely tagállamban hozott és abban az államban végrehajtható határozatot a másik tagállamban végre kell hajtani, ha bármely érdekelt fél kérelmére ott végrehajthatóvá nyilvánították. A rendelet területi hatálya Dániára nem terjed ki.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
