A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) új rendelkezései, majd a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) hatálybalépése a bíróságokat a gondnoksági perekben - ideértve a cselekvőképességet érintő gondnokság alá helyezésre, annak felülvizsgálatára, módosítására és megszüntetésére irányuló pereket - új kihívások elé állította és állítja.
A Ptk. szabályozása ezekben a perekben hangsúlyosabbá tette az alapjogvédelmi szempontok érvényesítését, az egyéniesítést és a szociális háttér vizsgálatának kötelezettségét. A gondnokság célja elsődlegesen a mentális zavarral élő személy jogvédelmének biztosítása: annak támogatása a jog eszközével, hogy fogyatékossága ellenére, annak keretei között minél teljesebb önrendelkezésen alapuló életet tudjon élni, miközben a gondnokság egyéniesített intézménye védje személyes és egzisztenciális biztonságát. Nem célja ugyanakkor az, hogy az adott kérdésben felelős döntéshozatalra képes személyeket is korlátozzon. A Ptk. által felállított rendszer - a szükségesség, arányosság feltételeinek érvényesülését biztosító garanciák - sikeressége tehát abban áll, hogy mennyire képes összhangot teremteni a valós (döntési) helyzet és az érintett személyek jogi státusza között.
A szerződéskötés és más jognyilatkozat-tétel korlátozása az ember cselekvési autonómiáját jelentősen érinti, a társadalmi életben való részvételét hátrányosan befolyásolja. Az ember egyéni körülményei, személyi és vagyoni jogai, érdekei megóvása szempontjából az a döntő, hogy a bíróság az állapotának megfelelő, kellő védelmet biztosítson a szükséges ideig, lehetőséget adva a jognyilatkozat-tétel során a személy akaratának lehető legteljesebb érvényesülésére.
A gondnokság alá helyezésre ezért csak a Ptk.-ban előírt feltételek megléte esetén, szigorúan előírt garanciális szabályok szerint lefolytatott eljárás eredményeként kerülhet sor. A belátási képességgel nem, vagy csak korlátozottan rendelkező személyekre nézve meghatározó jelentőségű a Ptk. szellemének megfelelő, helyes bírói gyakorlat kialakítása.
A gondnoksági perek joggyakorlata elemzésének célja annak vizsgálata volt, hogy ezek az elvárások, a változó anyagi és eljárásjogi szabályok a gyakorlatban miként érvényesülnek; a gyakorlat egységes-e, az esetleges eltérő gyakorlatnak mi az indoka. További cél volt a vizsgálat során szerzett tapasztalatok alapján kidolgozni egy, az egységes ítélkezési gyakorlat kialakítását támogató szempontrendszert.
A Kúria elnöke a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 29-30. §-ai alapján rendelte el a gondnoksági perek joggyakorlatának elemzését. A joggyakorlat-elemző csoport bíró tagjai gondnoksági perekben eljáró járásbírósági, törvényszéki, kúriai bírák és a Kúria nyugdíjas bírái; a külső tagok egyetemi oktatók, igazságügyi pszichiáter szakértő és a gondnoksági perekben rendszeresen eljáró ügyvédek voltak.[1]
A csoport bíró tagjai egységes és részletes szempontrendszer alapján elemezték az ország törvényszékein 2018 júliusától 2019. december 31-ig jogerősen befejezett 416 ügy iratait, az iratvizsgálatok tapasztalatait összegezték és azok alapján kidolgoztak egy, a gondnoksági perekben hasznosítható és az egységes gyakorlat kialakítását segítő módszertani útmutatót. A csoport több tagja készített az összegzést kiegészítő, a joggyakorlat-elemzés tapasztalatait kontextusba helyező szakértői anyagot: Kőrös András ny. kúriai tanácselnök tanulmányában vizsgálta a cselekvőképességet érintő gondnok-
- 1/2 -
ság alá helyezés szabályozásának főbb elvi kérdéseit, amelynek keretében áttekintette a gondnokság jogintézményét övező, évek óta folyó szakmai vitákat, kitérve a nemzetközi jognak való megfelelés kérdésére; Kussinszky Anikó kúriai főtanácsadó a CRPD-vel összefüggő szemléletváltás alapvetéseit, továbbá az ENSZ Fogyatékossággal Élő Személyek Jogainak Bizottsága által Magyarországnak tett megállapításokat összegezte; prof. Szeibert Orsolya, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanára összeállítást készített három európai ország - Ausztria, Portugália és Norvégia - gondnoksággal kapcsolatos új szabályozásáról és gyakorlatáról; Maléth Anett, az ELTE Gyógypedagógiai Kar Gyógypedagógiai Továbbképző Központ szakmai igazgatója tanulmányában nemzetközi kitekintéssel bemutatta a CRPD 12. cikkének végrehajtását segítő kodifikációs eszközöket, joggyakorlati irányokat. A tanulmányokat a joggyakorlat-elemző csoport vizsgálatának teljes anyaga és mellékletei tartalmazzák.
A joggyakorlat-elemzésről készült összefoglaló vélemény a Kúria honlapján[2] elérhető, a vizsgálat teljes anyaga a mellékletekkel együtt a bíróságok központi intranetes honlapján olvasható.[3]
Az összefoglaló vélemény részletesen - a keresetlevél tartalmától az ítélet jogerőre emelkedése utáni intézkedésekig - tartalmazza a gyakorlatban felmerült anyagi és eljárásjogi kérdéseket és azoknak a joggyakorlat-elemző csoport által kidolgozott lehetséges megoldásait. Ebben a cikkben a joggyakorlat-elemzés néhány általam legfontosabbnak ítélt megállapítását mutatom be: azt, hogy a csoport miként határozta meg a gondnokság alá helyezési perekben bizonyítandó tényeket és ezen belül a belátási képesség fogalmát; továbbá azt, hogy az iratok vizsgálata alapján milyen tapasztalatokat vont le arról, hogyan történik a perekben az alperes személyes meghallgatása és a bizonyítás.
A cselekvőképességet részlegesen, illetve teljesen korlátozó gondnokság alá helyezés anyagi jogi feltételrendszerét - az ezekben a perekben bizonyítandó jelentős tényeket - a Ptk. 2:19. § (2) és (4) bekezdése, illetőleg a Ptk. 2:21. § (2)-(3) bekezdése az alábbiak szerint határozza meg: a bíróság cselekvőképességet részlegesen vagy teljesen korlátozó gondnokság alá azt a nagykorú személyt helyezi, akinek
1. mentális zavara következtében
2. belátási képessége tartósan vagy időszakonként visszatérően; illetve tartósan, teljeskörűen hiányzik;
3. emiatt egyéni körülményeire, valamint családi és társadalmi kapcsolataira tekintettel indokolt a gondnokság alá helyezése és
4. jogainak védelme a cselekvőképességet nem érintő módon vagy a cselekvőképesség részleges korlátozásával nem biztosítható.
A feltételek együttesek: bármelyik feltétel hiánya kizárja a gondnokság alá helyezést, és a bíróságnak hivatalból vizsgálnia kell a feltételek maradéktalan fennállását.
A bíróságnak az alperes elmeállapotának vizsgálatára és a választójogból kizárás megítélése tárgyában hivatalból igazságügyi pszichiáter szakértőt kell kirendelnie. Az elmeállapot vizsgálata alapján megállapított mentális zavar azonban nem elegendő a cselekvőképesség részleges vagy teljes korlátozására, mert arra csak akkor kerülhet sor, ha az az érintett ügyei viteléhez szükséges belátási képességének tartós vagy időszakos nagymértékű csökkenését, illetve tartós és teljes körű hiányát eredményezi (és mellette a további: a harmadik és negyedik feltétel is fennáll).
A belátási képesség tartalmának meghatározása azért különösen fontos, mert van olyan jogirodalmi álláspont,[4] amely a Ptk. - korábbi hagyományokat folytató - neuralgikus pontjának tekinti a belátási képesség vizsgálatát központba helyező szabályozását. A mentális zavarnak a belátási képességre gyakorolt hatása, a belátási képesség vizsgálata azért is problémás, mert a Ptk. annak ellenére nem rögzíti a belátási képesség fogalmát, hogy az nem orvosi kifejezés, tehát a tartalmát a jogszabálynak kellene meghatároznia. Maléth Anett tanulmányában[5] kifejtett álláspontja szintén az, hogy "[...] a jogilag körül nem határolt, ebből következően nem egységes értelemben alkalmazott terminológia az emberi jogok érvényesülését veszélyezteti, kifejezetten sérti viszont a tisztességes eljárás rendjét, kockára téve az érintett személyek jogbiztonságát".
Kőrös Andrásnak a joggyakorlat-elemző csoport által készített teljes anyag A cselekvőképességet érintő gondnokság alá helyezés szabályozásának főbb elvi kérdései című első részébe beépített tanulmánya szerint a Ptk. elvi kiindulópontja az, hogy a cselekvőképesség minden embert megillet, annak korlátozására csak kivételesen, a törvényben meghatározott okokból és garanciális eljárási szabályok betartása mellett kerülhet sor. A jog feltételezi ugyanis, hogy minden ember képes saját érdekeit felismerni, ennek megfelelő akaratot kialakítani és azt egyértelműen kinyilvánítani. A megfelelő akarat kialakításába beleértendő az is, hogy képes nyilatkozatának jogkövetkezményeit átlátni, amelyeket viselnie kell. Ez a jognyilatkozat tételére való alkalmasság, más
- 2/3 -
szavakkal az ügyek viteléhez szükséges belátási képesség. Az, hogy a jognyilatkozat tételekor ez a belátási képesség fennáll-e vagy sem, ténykérdés, a cselekvőképesség elismerése vagy el nem ismerése ennek a tényhelyzetnek a jogi minősítése. A (teljes) cselekvőképesség el nem ismerése kivételes: csak akkor jöhet szóba, ha az érintett személy belátási képessége a jognyilatkozat megtételekor hiányzik vagy csökkent. Ezekben az esetekben ugyanis a jog nem ismerheti el őt cselekvőképesnek, mert ezáltal érdekeivel, akaratával ellentétes cselekvésre kényszerítené, amelynek felismerésére saját maga képtelen volt. A forgalom biztonsága is megkívánja, hogy ne csak az érintett személy, hanem a vele jogi kapcsolatra lépők is tisztában legyenek partnerük belátási képességének meglétével vagy fogyatékosságával. Ezért szükséges a cselekvőképesség alóli kivételek pontos és világos szabályozása.
Az érintett ügyei viteléhez szükséges belátási képességének tisztázásához nélkülözhetetlen, hogy arról a bíróság közvetlenül, részletes személyes meghallgatása alapján szerezzen benyomásokat. Ezen túlmenően a Ptk. szabályozása hangsúlyosabbá tette az egyéniesítést és a szociális háttér vizsgálatát, amelyről leghitelesebben maga az érintett fél tud nyilatkozni. A bizonyítási eljárás lefolytatása előtt ezért az érintett részletes személyes meghallgatásával meg kell kísérelni feltárni az egyéni élethelyzetét, körülményeit, családi és társadalmi kapcsolatait (szomszédok, barátok, segítők).
A vizsgált ügyek alapján azt lehetett megállapítani: ezen elvárások ellenére jelentősen eltért a bíróságok gyakorlata abban, hogy meghallgatták-e személyesen az alperest, és ha igen, az hogyan történt. A Pp. 443. § (4) bekezdése előírja, hogy az idézésnek és a per során az alperes számára kézbesített tájékoztatásnak a fél mentális állapotához kell igazodnia. Az iratokból egyértelműen látszott, hogy ennek a követelménynek a betartása nehézséget okoz a bíróságoknak. A legnagyobb körültekintés mellett is nehezen oldható meg például annak az alperesnek a jogszabályi feltételnek megfelelő idézése, aki a keresetlevél mellékletét képező szakvélemény szerint analfabéta, szellemi fejlődése megrekedt, nem tud számolni, vagy olvasni csak kicsit, betűzve tud, szövegértése pedig gyakorlatilag nincs.
Ha volt személyes meghallgatás, akkor azt a bíróság a tárgyaláson vagy az érintett gondozási helyén, illetve a lakóhelyén foganatosította. Több ügyben azonban meg sem kísérelte a meghallgatást. Ez általában akkor fordult elő, amikor bejelentették a bíróságnak, hogy az érintett az egészségi állapotánál fogva nem tud megjelenni a tárgyaláson, fekvőbeteg, nem lehet kommunikálni vele, vagy szóban nem kommunikál. Egyes törvényszékeken általános gyakorlattá vált, hogy ha az érintett gondozó otthonban van, azt a bíróság a személyes meghallgatás elháríthatatlan akadályának tekinti, és kísérletet sem tesz a személyes meghallgatás megszervezésére még akkor sem, ha például adat van arra, hogy az otthonban járókerettel közlekedik és a közösségi programokban is részt vesz.
Ha a bíróság idézte az alperest, de az eredménytelen volt, akkor a meg nem jelenés indokai általában szerepeltek az iratban, amelyek eltérőek voltak: például az alperes írásban kérte a tárgyalás elhalasztását; az őt gondozó intézmény pszichiáter szakfőorvosának közlése szerint pszichés és mentális állapota nem tette lehetővé a tárgyaláson való megjelenését és érdemi meghallgatását; a megjelenésben mozgásképtelensége akadályozta. Előfordult, hogy az érintett a bíróság épületéig elment, de a gépkocsiban maradt, vagy gondnokával együtt a bíróság épületében megjelent ugyan, de sem az édesanyja, sem az eljáró bíró személyes kérésére nem volt hajlandó bemenni a tárgyalóterembe. Arra is volt példa, hogy a bíróság azért rendelte el az alperes megkeresett bíróság útján történő "személyes meghallgatását", mert a per alatt egy másik bíróság illetékességi területén lévő szociális otthonba költözött.
A meghallgatás az ügyek túlnyomó részében a perfelvételi szakban történt, de több esetben előfordult, hogy az alperes egészségi állapota miatt a perfelvételi tárgyaláson nem tudott megjelenni, ezért a bíróság az érdemi tárgyaláson, sokszor a tanúbizonyítás és szakértői bizonyítás lefolytatása után hallgatta meg.
Az ügyek egy részében a jegyzőkönyvekből egyértelműen megállapítható, hogy a bíróság a meghallgatáskor lehetőséget biztosított az alperes egybefüggő előadására, illetve erre a válaszokból lehetett következtetni. Inkább azonban az tűnt ki, hogy a bíró maga tette fel a kérdéseket, amelyre az alperes válaszolt. A feltett kérdések leggyakrabban az érintettek mindennapi életvitelére, illetve személyi körülményeire, egészségi állapotára vonatkoztak. Ritkábban tért ki a bíróság a családi és társadalmi kapcsolatok létére, az önellátási képességre, illetve a vagyoni körülményekre, a rendszeres jövedelemre, ingó- és ingatlanvagyonra. Még ritkábban volt kérdés a segítők létére és a jövőbeni tervekre vonatkozóan. Több gondnokság alá helyezés felülvizsgálatára irányuló ügyben megállapítható volt, hogy a bíróság nem tisztázta a gondnokolt körülményeiben az előzményi ügy jogerős befejezése után bekövetkezett változásokat, az egyes ügycsoportok megjelölésének alapjául szolgáló tényeket.
A választójog gyakorlásával összefüggésben a bíróságok nem, vagy csak kevés kérdést tettek fel, és ezek is kizárólag a közéleti ismeretekre (például a miniszterelnök személye) terjedtek ki, illetve a bíróság csak azt kérdezte meg, hogy az érintett volt-e szavazni vagy szeretne-e szavazni.
A válaszok az érintett személy akaratát, személyes választásait attól függően tükrözték, hogy azt mennyire tudta kinyilvánítani. Több ügyben szövegszerű utalás volt az érintett akaratára, így például a teljesség igénye nélkül: "én mindenképpen szeretnék ott maradni" (az intézményben, ahol él); "továbbra is menni akarok szavazni..., szeretnék ezen a választáson is részt venni"; "meg vagyok elégedve a lányommal, nekem jó, ha ez így marad", "nem bánom, ha a gondnokomhoz megy az egész jövedelmem, legalább majd ő beosztja, lesz, amihez nyúl-
- 3/4 -
jak", "szeretném a kislányomat felnevelni, inkább Budapesten szeretnék maradni a lányomnál, mert itt segítenek, azért jobb"; "mindenképpen szüntessék meg teljes mértékben a gondnokságot"; "az ellen nem tiltakozom, hogy gondnokság alá vagyok helyezve, segítséget és támogatást nyújt nekem, csak szeretnék hazakerülni".
A gondnokság alá helyezés felülvizsgálatára irányuló ügyek egy részében ugyanakkor a meghallgatás igen szűk terjedelmű és hiányos volt: például a bíróság a jegyzőkönyvben a személyes meghallgatást néhány sorban rögzítette. Nem tisztázta, hogy a korábbi jogerős ítélet óta egyáltalán változtak-e az alperes életkörülményei, és ha igen, hogyan; nem állapítható meg a jegyzőkönyvből az sem, hogy a bíróság vagy az eljárás résztvevői intéztek-e kérdést az alpereshez. Ha az alperes nyilatkozata annyi volt: nem kifogásolja, hogy fennmaradjon a gondnokság alá helyezése, utána a bíróság nem intézett több kérdést az alpereshez, és lezárta a perfelvételt. Hiányos volt az alperes személyes meghallgatása abban az ügyben is, amelyben a felperes a gondnokság alá helyezés felülvizsgálata keretében az alperes cselekvőképessége korlátozását - többek között - bírósági, ügyészségi, rendőrségi és más hatósági eljárás kezdeményezése, illetve ilyen eljárásban nyilatkozat megtétele ügycsoportban is kérte. A bíróság az alperes személyes meghallgatásakor kitért az alperes életvitelével kapcsolatos jelentős körülményekre, de nem tisztázta, hogy vannak-e folyamatban akár általa, akár vele szemben indított perek, illetőleg hatósági eljárások.
Az ismertetett helytelen gyakorlatok mellett jelentős számban voltak olyan ügyek is, amelyek előremutató megoldásokat tartalmaztak: a bíróságok az érintett meghallgatásánál tiszteletben tartották a gondnokság alá helyezendő személy jogait, a meghallgatást tisztességesen lefolytatták, a feltett kérdések befolyásolástól mentesek, arányosak, az érintett személy körülményeire szabottak voltak.
Ezen tapasztalatok alapján a joggyakorlat-elemző csoport rögzítette: a gondnoksági perekben az alperes részvételének, meghallgatásának alapvető jelentősége van, ezért a bíróság általában nem mellőzheti a személyes meghallgatást, és azt nem helyettesíti a szakértői vizsgálat sem. A bíróságnak ugyanis személyes észlelés alapján is meg kell győződnie az alperes állapotáról, arról, hogy időben és térben mennyire tájékozott. Az alperes jelenléte, meghallgatása fontos információt nyújthat annak a megítélésében is, hogy például a cselekvőképesség részleges korlátozása milyen területeken indokolt. Nem jelentheti a meghallgatás elháríthatatlan akadályát az alperes kórházi, intézményi tartózkodása, teljes vagy részleges kommunikációképtelensége, vagy akár az együttműködésének hiánya. Ha nincs lehetőség az alperes tárgyaláson való személyes meghallgatására, akkor azt helyszínen kell foganatosítani: a kórházban, gondozó intézményben vagy az alperes otthonában.
Nem fogadható el a megkeresett bíróság útján való meghallgatás sem, mert az alperes személyes meghallgatását a bíróságnak a személyi állapotot érintő perek közös szabályai szerint a Pp. 432. § (6) bekezdésének megfelelően a perfelvételi tárgyaláson kell foganatosítania, amely egyértelműen nem bizonyítási cselekmény. Megkeresett bíróság útján viszont csak bizonyításfelvétel elrendelése történhet (Pp. 282. §). Semmiképp sem követendő továbbá az a gyakorlat sem, amely szerint a bíróság először szakértőt rendel ki és a szakvélemény ismeretében hallgatja meg a felet személyesen.
Az alperes meghallgatása a bírótól türelmet, figyelmet, elfogadást, tiszteletet igényel, amely során kerülni kell a leereszkedő hangnemet. Fontos a meghallgatás nyugodt légkörének megteremtése, valamint a kérdések feltevésénél az alperes életkori és mentális szintjéhez igazodó szóhasználat alkalmazása.
A kérdések előtt célszerű egyszerű szavakkal, érthetően tájékoztatni az alperest a gondnokság alá helyezés céljáról, a perbeli cselekvőképességről és az ügygondnok szerepéről. A kérdésekkel elsőként fel lehet mérni az alperes általános tájékozottságát: érti-e, hogy hol van és miért van a bíróságon; mit jelent a gondnokság alá helyezés, elfogadja-e azt, vagy ellenzi; felülvizsgálat esetén arra lehet szükséges rákérdezni, hogy valamiben akadályozza-e a gondnokság alá helyezése. A családi állapotra, hozzátartozói, ismerősi kapcsolatokra irányuló kérdések feltevésének célja annak tisztázása, hogy rendelkezik-e az alperes a gondnokság alá helyezést kizáró támogatói körrel, családi és társadalmi kapcsolatokkal, így ezek alkalmazása is fontos. A feltett kérdéseknek igazodnia kell ahhoz, hogy a kereset a cselekvőképesség teljes vagy részleges korlátozására, illetve milyen ügycsoportokban való korlátozására irányul. Célszerű kérdéseket feltenni az alperes megélhetésének, ellátásának biztosítására, lakhatására (lakásfenntartási költségek fizetése, étkezés megoldása, bevásárlás, fizikai ellátás stb.) vonatkozóan; tisztázandó, hogy milyen vagyoni ismeretei vannak az alperesnek (tisztában van-e anyagi helyzetével, rendszeres kiadásaival, ismeri-e a pénz értékét stb.); egészségi állapotát hogyan ítéli meg (mennyire látja át betegségét és az azzal kapcsolatos teendőit; tisztában van-e fizikai és pszichés megbetegedésével; jár-e rendszeresen orvoshoz; kezelték-e kórházban; milyen gyógyszereket szed). Rá kell kérdezni a jövőjére vonatkozó terveire (elfogadja vagy elutasítja az intézményi elhelyezést; vannak-e elképzelései a vagyonáról való rendelkezésre).
A választójog gyakorlásához szükséges belátási képesség tárgyában feltett kérdések arra irányulhatnak, hogy az alperes mentális zavara milyen hatással van a választójog gyakorlásához szükséges belátási képességére: olyan általános kérdések feltétele szükséges, amelyek azt világítják meg, hogy az alperes képes-e a választási helyzet átlátására, abban önálló vélemény kialakítására és a véleményének megfelelő cselekvésre (például: miért szeretne részt venni a választási eljárásban, szerinte mi a választások jelentősége, milyen szempontok alapján választaná ki az általa támogatott személyt vagy pártot, el tudja-e önállóan dönteni vagy segítségre lenne szüksége). Önmagában az a tény, hogy az alperes nem érdeklődik a közélet és a választások iránt, még nem alapozza meg a választójog gyakorlásából való kizárást. Fontos a bíró kérdéseivel annak feltárása is, hogy az alperes fizikailag és tudatilag képes-e a választási eljárás során rá váró olvasási, szövegértési és írásbeli feladatok ellátására. Min-
- 4/5 -
denképpen mellőzendő az alperes közéleti ismereteivel kapcsolatos kérdések feltevése, mert ilyet a választópolgároknak sem kell megválaszolni a szavazatuk leadásakor (például: milyen politikai pártokat ismer, hány évenként vannak választások, ki a miniszterelnök vagy köztársasági elnök), ez ugyanis a pszichoszociális fogyatékkal élők negatív diszkriminációját valósítaná meg.
A joggyakorlat-elemző csoport a joggyakorlat egységének biztosítása érdekében jelezte, hogy a bírói szervezetnek a fogyatékos kommunikációban megfelelő ismeretekkel rendelkező szakemberek bevonásával ki kell alakítania az érintettek mentális állapotához igazodó egységes, könnyen érthető, nem csupán a bíróságokon elérhető tájékoztatást; meg kell fogalmazni ennek a feltételnek megfelelő idézést; továbbá orvosok, gyógypedagógus és más szakértők, támogatók segítségével ki kell dolgozni a kommunikációba nem, vagy részlegesen bevonható érintettek személyes meghallgatásának módszerét.
A vizsgált ügyek túlnyomó részéből kitűnően a bizonyítandó első (mentális zavar) és második feltétel (mentális zavar következtében a belátási képesség csökkenése vagy hiánya), illetve a harmadik (az első és második feltétel fennállása miatt a fél egyéni körülményeire, valamint családi és társadalmi kapcsolataira tekintettel indokolt a gondnokság alá helyezése) és negyedik (az érintett személy jogainak védelme a cselekvőképességet nem érintő módon vagy a cselekvőképesség részleges korlátozásával nem biztosítható) feltétel vizsgálata a bizonyítás és a döntéshozatal során összemosódik: egyrészt nem érzékelhető egyértelmű elhatárolás az egyes feltételek között, másrészt rendkívüli hangsúlyeltolódás észlelhető az első két feltétel javára.
Az első és második feltételt a bírák egy része tisztán szakkérdésnek tekinti. Gyakori, hogy ha az első két feltétel teljesül, vagyis ha a szakértő megállapít az érintettnél valamilyen, a belátási képességre is kiható mentális zavart, abból a bíróság az egyéni körülmények, valamint a családi - társadalmi óvó környezet vizsgálata nélkül, illetve annak megléte esetén is automatikusan következtet az érintett gondnokság alá helyezésének indokoltságára.
A joggyakorlat-elemző csoport ezért a perekben lefolytatott bizonyítás részletes elemzése alapján kidolgozta a szakértői és bírói kompetencia lehetséges elhatárolását, javaslatokat tett a szakértőt kirendelő végzés tartalmára, a szakvélemény értékelésére, és összegezte a lehetséges bizonyítási eszközöket.
A gondnoksági ügyek helyes kezelésének egyik gócpontja annak a kérdésnek a tisztázása, hogy meddig terjed a szakértő kompetenciája és hol kezdődik a bíróság érdemi feladata.
A Kúria Pfv.20.198/2019/7. (megjelent: EBH 2019.P.2.) és a Pfv.II.21.317/2019/4. számú határozatából kitűnően a szakértő kompetenciája kizárólag a mentális zavar fennállására terjed ki. "A szakvélemény mint bizonyíték a mentális zavart bizonyítja, a belátási képesség terjedelmére vonatkozó jogi következmény levonása - a személyi autonómia szükséges és arányos korlátozása - viszont a bíróság feladata: az érintett személy ügyviteli képességét és a jogi korlátozás szükségességét az egyéb peradatokkal együtt kell értékelni." "Nincs helye automatizmusnak: a mentális betegség ténye önmagában nem alapozza meg a belátási képesség korlátozott voltát, és a belátási képesség korlátozottsága esetén is az egyedi körülmények értékelésével lehet - kizárólag az érintett jogainak megóvása érdekében - a cselekvőképesség korlátozásáról dönteni."
A kommentárirodalomban Kőrös András kissé szélesebben vonja meg a szakértői kompetencia határait. Szerinte a pszichiáter szakértő feladata annak feltárása, hogy az alperes szenved-e mentális zavarban, az mennyire súlyos és tartós. Azt viszont, hogy a mentális zavar következtében az alperes ügyei viteléhez szükséges belátási képessége (másként kifejezve: jognyilatkozattételi képessége) korlátozott-e - a rendelkezésre álló valamennyi bizonyíték alapján - a bíróságnak kell eldöntenie.[6] Ehhez hasonlóan foglal állást több kúriai határozat is.[7]
A kúriai iránymutatásokból az a feladatmegosztás következik, hogy a mentális zavar megállapítása és jellemzőinek meghatározása minősül szakkérdésnek, míg a belátási képesség korlátozottsága vagy hiánya jogkérdés. Ezzel szemben az igazságügyi szakértők működéséről szóló 31/2008. (XII. 31.) IRM rendelet (a továbbiakban: IRM rendelet) 18. § (2) bekezdése szerint, ha a szakkérdés annak megállapítására irányul, hogy a vizsgált személynek az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége mentális zavara miatt a) meghatározott ügycsoportok vonatkozásában tartósan vagy időszakonként visszatérően nagymértékben csökkent vagy b) tartósan teljes mértékben hiányzik, elmeállapotának orvosszakértői vizsgálatát kell elvégezni. Az IRM rendelet idézett rendelkezése tehát "szakkérdésként", vagyis szakértői kompetenciaként kezeli a mentális zavar miatti belátási képesség csökkent vagy hiányos voltának megállapítását. Ugyanígy (a már hatályon kívül helyezett) 14. számú módszertani levél teljesen egyértelműen szakkérdésnek tekintette, hogy a szakértő a pszichés állapot alapján milyen következtetésre jutott a beszámítási-belátási képesség, illetve a cselekvőképesség tekintetében, és kötelező módon előírta mindezeknek a szakértői véleményben való szerepeltetését.
A gondnokság alá helyezés céljából, anyagi jogi szabályozásából és a kúriai határozatokból a joggyakorlat-elemző csoport véleménye szerint a szakértői és a bírói kompetencia úgy határolható el, hogy a szakértő feladata annak megállapítása: az érintett szenved-e mentális zavar-
- 5/6 -
ban, és ha igen, akkor az mennyire súlyos. Azt azonban - a rendelkezésre álló valamennyi bizonyíték alapján - a bíróságnak kell eldöntenie, hogy a mentális zavar következtében az érintett ügyei viteléhez szükséges belátási képessége hiányzik-e vagy korlátozott, és ez - részleges korlátozás esetén - milyen ügycsoportban jelentkezik.
Az összefoglaló vélemény rögzítette: a gondnoksági perekben minden ügyben kötelező igazságügyi pszichiáter szakértő kirendelése. Magánszakértői bizonyításnak nincs helye, de nincs akadálya más eljárásban beszerzett szakvélemény figyelembevételének. Az ügy sajátosságaitól függően indokolt lehet más szakértő, vagy szakkonzultáns (például pszichológus, gyógypedagógus, orvosszakértő) bevonása is. A szakértőt az érintett fél személyes meghallgatása, valamint a szükség szerint lefolytatott tanú- és okirati bizonyítás után kell kirendelni, mert az eljárásnak csak ebben a szakaszában lehet a kirendelő végzésben feltüntetendő tényállást megállapítani és tisztázni azt, hogy milyen kérdéseket lehet feltenni a szakértőnek. A megalapozott szakértői véleményhez szükség lehet egészségügyi dokumentációra is, amelyet a bíróságnak indokolt esetben hivatalból is be kell szereznie.
A szakértő kirendelésekor kerülni kell az egyediesítés nélküli minták alkalmazását. A kirendelő végzésnek meg kell felelnie az igazságügyi szakértőkről szóló 2016. évi XXIX. törvény előírásainak: a szakértő feladatává kell tenni az iratok áttanulmányozását, az érintett fél közvetlen vizsgálatát, és annak alapján a feltett kérdések megválaszolását. A szakértővel közölni kell a vizsgálandó fél személyes adatait, a helyszíni vizsgálat szükségességét, és a vizsgálatról előzetesen értesítendő személyek (ellenérdekű fél, ügygondnok, ideiglenes gondnok, gondnok, más törvényes vagy jogi képviselő) nevét, címét és a vizsgálattal érintett felet is fel kell hívni a szakértői vizsgálaton történő részvételre. A csoport munkájában részt vevő szakértő tapasztalata szerint a gyorsabb, egyszerűbb lebonyolítás érdekében célszerű beszerezni a telefonszámot és az elektronikus levélcímet is.
A szakértőnek feltett kérdések körében is törekedni kell a túl általános, formális kérdések elkerülésére, továbbá figyelembe kell venni az érintett fél személyi körülményeit, állapotát és az adott ügy sajátosságait. A mentális zavar fennállásának tényére, fennálló mentális zavar esetén annak az érintett belátási képességére történő kihatására, a kihatás mértékére, tartósságára, a fél életében kihatással érintett területekre, illetve a mentális zavar választójog gyakorlásához szükséges belátási képességre történő kihatására, a felülvizsgálat indokolt időpontjára minden esetben indokolt a kérdésfeltevés. Szükséges figyelmeztetni a szakértőt arra is, hogy a személyi és vagyoni jellegű ügycsoportok meghatározása jogkérdés, melyről való döntés a bíróság hatáskörébe tartozik.
A gondnokság alá helyezés és a felülvizsgálat iránti perekben nem azonos a szakkérdés, ezért nem lehetnek azonosak a szakértőnek feltett kérdések sem. A gondnokság alá helyezés felülvizsgálata iránti perekben az a szakkérdés, hogy az alperes mentális zavarában, illetve annak a belátási képességre való kihatásában a gondnokság alá helyezés iránti eljárás jogerős befejezése óta bekövetkezett-e változás; ha igen, az milyen irányú, milyen mértékű és miben nyilvánul meg. Ezekben a perekben nem csak a folyamatban lévő per, hanem az előzményi per iratait is meg kell küldeni a szakértőnek.
A vizsgált ügyekben a szakértő kirendelése mellett általában tanúbizonyítás folyt: a bíróság az alperes gondozó családtagját, vagy felülvizsgálati ügyekben a gondnokát hallgatta meg. Okirati bizonyításként orvosi dokumentációkat vagy például büntető iratokat szerzett be. A hivatalbóli bizonyítás elenyésző volt, és általában az érintett hozzátartozójának tanúkénti meghallgatására, valamint az alperest kezelő pszichiátriáról vagy orvostól való iratbeszerzésre korlátozódott. Volt olyan ügy, amelyben a bíróság elrendelte az alperes hozzátartozójának tanúkénti meghallgatását; a tanú idézése azonban nem volt szabályszerű, a bíróság pedig nem idézte újból, hanem határozatot hozott, amelyben nem indokolta a meghallgatás mellőzését. A cselekvőképességet részlegesen korlátozó gondnoksággal érintett perekben az egyes ügycsoportok megalapozottságára irányuló kifejezett bizonyítás a vizsgált ügyekben nem volt.
A vizsgálat alapján a csoport az összefoglaló véleményben rögzítette: a gondnokság alá helyezés egyéb feltételeinek és az egyes ügycsoportoknak a tisztázása további bizonyítás lefolytatását teszi szükségessé hivatalból is. Általában indokolt az ideiglenes gondnok és a gondnok, továbbá az érintett fél életvitelét, környezetét, személyi körülményeit és vagyoni helyzetét ismerő személyek (hozzátartozók, gondozó, ápoló, segítő személyek, szomszéd, barát stb.) tanúkénti meghallgatása. Ezáltal a bíróság információhoz juthat az érintett fél mindennapjairól, magatartásáról, családi, társadalmi kapcsolatairól, intézendő ügyeiről, egészségi állapotáról, betegségbelátásáról, önellátási képességéről, pénzkezeléséről, vagyoni helyzetéről és vagyonának kezeléséről, lakhatási körülményeiről. Felderíthető, hogy vannak-e, és ha igen, kik azok a személyek, akiknek a segítségére számíthat az érintett, melyek azok az ügyek, amelyek intézésében támogatásra szorul. A tanúvallomásokat a fél személyes meghallgatásával összevetve következtetni lehet a belátási képesség korlátozottságára vagy annak meglétére, a belátási képesség korlátozottsága miatt a gondnokság alá helyezéssel érintett ügycsoportokra is.
Ha az alperes valamilyen bentlakásos intézet (tipikusan idősek otthona, fiatal felnőttek otthona, szenvedélybetegeket kezelő otthon) lakója, vagy gyógypedagógiai intézetben tanul, az ezektől az intézményektől beszerzett véleményekből, a pedagógiai szakszolgálatoknál a szakértői bizottságokban multidiszciplináris teamben (orvos, pszichológus, gyógypedagógus, pedagógus) végzett vizsgálat eredményeként született szakvéleményekből hasznos információk nyerhetők az érintett mindennapjairól, önállóságáról, képességeiről, térbeli-időbeli tájékozottságáról, ismereteiről és kapcsolatairól.
- 6/7 -
A nemzetközi elvárások - így Magyarországon a 2007. évi XCII. törvénnyel kihirdetett, a Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezmény és az ahhoz kapcsolódó Fakultatív Jegyzőkönyv (a továbbiakban: CRPD) - a cselekvőképességet minél kevésbé vagy egyáltalán nem korlátozó segítségnyújtási módok felé mutatnak, és a jogirodalom - így Maléth Anettnek az összefoglalás mellékletében közzétett tanulmánya - is a cselekvőképesség szabályozásának ilyen irányú megváltoztatását szorgalmazza. A CRPD ratifikálása és törvénybe iktatása az egész jogalkalmazói gyakorlat számára szemléletváltást tesz szükségessé a pszichoszociális fogyatékkal élők tekintetében a cselekvőképességet érintő jogi beavatkozások korlátozására és alternatív, korlátozás nélküli támogatást biztosító megoldások alkalmazására. Ezeknek a szempontoknak a figyelembevétele és alkalmazása a Ptk. hatályos rendelkezései alapján is elengedhetetlen.
Annak ellenére, hogy a 2013. évi CLV. törvénnyel bevezetett támogatott döntéshozatal szabályozásának már csaknem tíz éves múltja van, egyértelműen megállapítható, hogy az intézmény nem terjedt el. Ezt a statisztikai adatok is mutatják: míg 2018-ban 58 242, 2019-ben 58 513, 2020-ban 57 327 és 2021-ben 57 489 volt a gondnokság alatt állók száma, addig ezekhez a számokhoz viszonyítva a támogatott döntéshozatal száma elenyésző, összesen 206, 195, 207 és 242 volt. Ezt tükrözte az iratok vizsgálata is. A vizsgált ügyek között mindössze egyben fordult elő, hogy a bíróság a gondnokság alá helyezésre irányuló keresetet elutasította és ítéletét - az annak rendelkező részében tételesen meghatározott ügycsoportok tekintetében támogatott döntéshozatal elrendelése és támogató kirendelése érdekében - közölte a gyámhatósággal. További egy, a Ptk. elveinek megvalósulását maradéktalanul tükröző olyan ítéletet találtunk, amelyben a bíróság a 2008-ban gondnokság alá helyezett, majd 2014-ben valamennyi ügycsoport tekintetében, általános jelleggel fenntartott cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezés alatt álló és a választójogból is kizárt alperes gondnokság alá helyezését és a választójog gyakorlásából való kizárását a felülvizsgálat iránti perben előterjesztett keresettel egyezően (a szakvéleménytől eltérően) megszüntette, mert annak fenntartása az ítélet indokolása szerint a gondoskodó, őt szerető és segítő családban élő alperes érdekében nem szükséges.
A joggyakorlat-elemző csoport ezért emelte ki - egyrészt a bizonyítandó feltételek rögzítésével, másrészt azok együttes jellegének hangsúlyozásával -, hogy a bíróságok a szükségesség-arányosság követelményrendszerére tekintettel nem mellőzhetik annak részletes vizsgálatát és indokolását, hogy a helyettes döntéshozatal körén kívül eső, az egyén autonómiájának érvényesülését biztosító védelmi, segítő lehetőségeket mérlegelték és azok milyen objektív okokból bizonyultak alkalmatlannak.
A joggyakorlat-elemző csoport azt is hangsúlyozta, hogy a gondnokság alá helyezést kizárólag az ügyek viteléhez szükséges belátási képességnek a mentális zavar bázisán kialakult hiánya indokolhatja, ezért általánosságban véve az önellátási képesség hiányosságai önmagukban nem eredményezhetik a cselekvőképesség korlátozását. Így a gondnokság jogintézménye nem alkalmas a mentális zavarral nem érintett alanyi kör, például kommunikációs nehézségekkel küzdő, látás-, hallás- vagy mozgássérült személyek önálló életvitelének támogatására. A gondnoksági perek gyakorlatában érzékelhetőek a pszichoszociális fogyatékkal élőket támogató, segítő, gondozó szociális ellátórendszer hiányosságai is. A gyakorlat részvevői sok esetben - emberi felelősségérzetük által vezetve - a gondozási feltételeket próbálják kiegészíteni, vagy hiányukat pótolni a gondnokság alkalmazásával, az érintett egzisztenciális, fizikai biztonságának megteremtése érdekében. A szociális felelősség azonban nem jogi kategória, nem pótolhatja a törvényi feltételek maradéktalan megvalósulásának szigorú vizsgálatát.
A gondnoksági perekben hozott döntések alapvetően meghatározzák az érintettek jövőbeni életét vagy annak egy szakaszát, ezért ezek az ügyek nyilvánvalóan nem tartoznak az egyszerű megítélésű ügyek közé; kiemelten fontos e perek tisztességes, körültekintő tárgyalása, a megalapozott döntés meghozatala. A bíróságoktól a konkrét ügyek korszerű, előremutató szemlélettel való megközelítését, ennek keretében annak elősegítését igénylik, hogy az érintettek emberi méltóságukat megőrizve, alapjogaik sérelme nélkül vegyenek részt a peres eljárásokban, amelyek eredménye az érdekeiknek megfelelő, optimális döntés legyen. Ebben kívánt a joggyakorlat-elemző csoport segítséget nyújtani. ■
JEGYZETEK
[1] A csoport vezetői: dr. Baloginé dr. Faiszt Judit és Nyírőné dr. Kiss Ildikó kúriai tanácselnökök; Bíró tagjai: dr. Kövesné dr. Kósa Zsuzsanna kúriai mb. tanácselnök; dr. Bíróné dr. Schuller Zsuzsanna bíró, Székesfehérvári Járásbíróság; Bódisné dr. Besenyei Kinga elnökhelyettes, Pesti Központi Kerületi Bíróság; dr. Csernok Emília tanácselnök, Budapest Környéki Törvényszék; dr. Gelencsér Szabolcs bíró, Kaposvári Törvényszék; dr. Madlena Erzsébet csoportvezető-helyettes, Pesti Központi Kerületi Bíróság; dr. Ocskó Katalin elnökhelyettes, Fővárosi Törvényszék; dr. Simon Károly László bíró, Pécsi Törvényszék; dr. Szemán Felicitász tanácselnök, Fővárosi Törvényszék; Külső tagjai: dr. Kőrös András ny. kúriai tanácselnök; dr. Csűri Éva ny. kúriai bíró; Prof. dr. Szeibert Orsolya tanszékvezető egyetemi tanár, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar; dr. Maléth Anett oktató, szakmai igazgató, ELTE Gyógypedagógiai Kar, Gyógypedagógiai Továbbképző Központ; dr. Pásztor Péter István igazságügyi pszichiáter szakértő; dr. Babos Éva és dr. Tóth Zoltán Mátyás ügyvédek. A csoport munkáját dr. Kussinszky Anikó és dr. Kriston Edit kúriai főtanácsadók, továbbá dr. Tancsik Annamária kúriai bírósági titkár segítették.
[2] http://kuria-birosag.hu/hu/joggyak_csop/gondnoksagi-perek-gyakorlata.
[3] https://kpintra.justice.hu/sites/default/files/news.el.ii.jgy. p.1. teljes osszefoglalo velemeny pdf.
[4] Fiala-Butora János: Gondnoksági reform a gyakorlatban - a 2013-ban elfogadott Polgári Törvénykönyv hatása a gondnoksági rendszer működésére. Családi Jog 2019/4.
[5] Maléth Anett: Tanulmány a CRPD 12. cikkének implementációját segítő kodifikációs eszközökről és joggyakorlati irányokról részleges nemzetközi kitekintéssel.
[6] Kőrös András: Gondnoksági perek. In Varga István (szerk.): A polgári perrendtartás és a kapcsolódó jogszabályok kommentárja II/III. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2018, 1747. o. (para. 4671).
[7] BH 2008.265., Pfv.II.22.266/2017/11.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző tanácselnök, Kúria.
Visszaugrás
