Az előadás a "Bírók a Mediációért" Egyesület, a GEMME Magyarországi Szekciója Mediációs Panoráma című, 2013. június 14-15. napján, Kőszegen tartott nemzetközi konferenciáján hangzott el.
A közjegyzők és a közvetítők tevékenységét nem szokás ugyan összehasonlítani, de mindkettőnek van egy alapvető közös funkciója, amely mind a felek, mind pedig az állam számára rendkívül fontos, mert erőforrásokat takarít meg: ez a közös funkció a polgári perek megelőzése. A közjegyzőről gyakran mondjuk, hogy megelőző igazságszolgáltatási tevékenységet folytat, a közvetítő pedig vitarendező, konfliktuskezelő tevékenységével járul hozzá a perek megelőzéséhez. A közjegyző hatásköreinek egyik fontos célja, hogy a felek között harmadik személy kötelező erejű döntését igénylő jogvita ki sem alakulhasson, a közvetítő pedig a már kialakult jogvitákat kísérli meg perindítás nélkül megoldani.
Hogy mi az előnye annak, ha nem jön létre jogvita, vagy a vita per nélkül megoldódik, nem igényel különösebb magyarázatot: a felek számára többek között az, hogy költségeket takaríthatnak meg, nincs hosszan tartó függő jogi helyzet, stressztől kímélik meg magukat, nem bénul meg gazdasági társaságok működése, illetve konszenzussal hozhatnak döntést a jövőjükről. Az állam közben éppúgy erőforrásokat spórol, mint a felek: a feleslegesen indított perek nem vonnak el anyagi forrásokat, a bíróság pedig a harmadik személy döntését feltétlenül igénylő jogviták megoldására és a hatáskörébe utalt egyéb eljárásokra tud koncentrálni, ezért gyorsabb lehet a felek között per nélkül nem megoldható jogviták elintézése.
Mind a közjegyzői, mind a közvetítői törvény általános rendelkezései között rögzíti az említett alapfunkciót, azaz a jogviták megelőzésében nyújtott pártatlan jogi szolgáltatást a közjegyzőnél, illetve a permegelőző, konfliktuskezelő, vitarendező szerepet a közvetítő esetében.
- 65/66 -
Mind a közjegyző, mind a közvetítő feladata a pártatlan, objektív közreműködés a konszenzusos helyzetek kialakításában és mindkét törvény rendelkezései ezt segítik elő, mind a közjegyzővé, illetve közvetítővé válás feltételeinek, mind pedig működésüknek és eljárásaiknak a szabályozásával.
A törvényi szabályozásban a leglényegesebb hasonlóságok a jogviták megelőzésében, illetve rendezésében nyújtott segítségen kívül az eljárások pártatlanságának, objektivitásának, csak a törvénynek való alávetettségnek a követelménye, a kötelező kamarai, illetve névjegyzékbe bejegyzett tagság, a meghatározott végzettség és a közbizalmat élvező személyekre jellemző egyéb követelmények, a két hivatásrend tagjai tevékenységének rendszeres és eseti ellenőrzése. Mind a közjegyző, mind a közvetítő felkérés alapján jár el (a kötelezően lefolytatandó közjegyzői eljárásoktól eltekintve), lényeges különbség azonban, hogy míg a közvetítő eldöntheti, hogy elfogadja-e a felek felkérését, a közjegyző nem választhat, hanem köteles megtagadni a közreműködést, ha az kötelességeivel nem egyeztethető össze. Mindkét hivatásrendnél vannak összeférhetetlenségi esetek, amelyeknél szintén kizárt a közreműködés. Eljárása során és azt követően is mind a közjegyző, mind a közvetítő teljes mértékű titoktartásra köteles.
Mindkét törvényi szabályozás azt a célt szolgálja, hogy a felek a lehető legnagyobb eséllyel kerülhessék el a jogvitákat, illetve azok bírósági útra terelését. Sem a közjegyző, sem a közvetítő nem erőszakolhat ki azonban egyezséget, pusztán a feleken kívülálló személyként segítséget nyújthat abban, hogy a felek maguk jussanak el a mindenki számára elfogadható megoldásig.
A közjegyzői törvény összeférhetetlenségre vonatkozó szabályai megengedik, hogy a közjegyző e tisztsége ellátásán kívül keresőtevékenységként akár közvetítői tevékenységet folytasson, a közvetítői törvény szabályainak megfelelően. Ekkor a közjegyző természetesen nem közjegyzői minőségében jár el, sőt a közvetítői törvény kifejezetten kizárja, hogy amennyiben a közvetítői eljárásban közjegyző vett részt közvetítőként, az eljárás során létrejött, írásba foglalt megállapodás alapján joghatás kiváltására alkalmas okiratot készítsen. E rendelkezésnek nyilván az a célja, hogy véletlenül se keveredjen a két hivatásrend tevékenysége, ne azért folytasson a közjegyző közvetítőként közvetítői tevékenységet, hogy közjegyzőként ügyfeleket szerezzen magának. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara honlapján (http://www.mokk.hu/index.php?action=stat&id=2) található a közvetítői névjegyzékbe bejegyzett közjegyzők névsora, jelenleg itt tíz közjegyző kolléga neve olvasható. Megfelelő keresőprogram, illetve teljes közvetítői névsor hiányában a KIM szakértői névjegyzékéből sajnos nem gyűjthetők össze az aktuális adatok arra vonatkozóan, hogy a közjegyzői karból jelenleg hány bejegyzett közvetítő létezik.
- 66/67 -
A közjegyzőnek szinte valamennyi hatásköréhez fűződhet konfliktus megelőző, konfliktuskezelő, vitarendező joghatás. A közjegyző a feleket pártatlan jogi szolgáltatás nyújtásával, esélyegyenlőségük biztosításával, kioktatással segíti jogaik gyakorlása és kötelességeik teljesítése során. Azzal, hogy a felek az adott ügyre vonatkozó anyagi és eljárási jogi szabályokról és cselekményeik következményeiről idejében értesülnek egy objektív és pártatlan személytől, megkapják azt a lehetőséget, hogy döntési szabadságukkal élve olyan anyagi vagy eljárási jognyilatkozatokat tegyenek, amellyel jogviszonyukat a lehető legteljesebb körben szabályozzák. Ha a felek előre látják nyilatkozataik és cselekményeik lehetséges következményeit, nagyobb eséllyel döntenek konszenzusos és kiegyenlített erőviszonyokat eredményező jogi megoldások mellett.
A közjegyzőnek mind az okiratkészítési, mind a megőrzési, mind pedig a klasszikus nemperes eljárások területén folytatott tevékenységéről megállapítható, hogy hozzájárul a jogviták megelőzéséhez, illetve a perek elkerüléséhez. A ténytanúsító és az ügyleti okiratok közokirati bizonyító ereje eleve megnehezíti az ellenbizonyítást, az ügyleti okirathoz pedig a közvetlen végrehajthatóság jogkövetkezménye is kapcsolódhat.
Az okirat, pénz, értéktárgy és értékpapír megőrzési tevékenység hozzájárul annak megelőzéséhez, hogy a dolog hollétét, vagy az azt megszerző erre való jogát vitássá tehessék.
A nemperes eljárások során a közjegyző a feleket elsősorban eljárási jogaik gyakorlásában és kötelességeik teljesítésében segíti, amennyiben szükséges és a törvény megengedi, széles körű eljárásjogi tájékoztatással, amely természetesen az egyes eljárásokban nem azonos mértékű. Több klasszikus nemperes eljárás egyébként kifejezetten azért került közjegyzői hatáskörbe, hogy az a bíróságok tehermentesítését eredményezze, illetőleg a bizonyítást megkönnyítse. Ennek legfőbb példája a fizetési meghagyásos, európai fizetési meghagyásos eljárás vagy a végrehajtás elrendelése, de ilyen a bejegyzett élettársi kapcsolat megszüntetése, az előzetes bizonyítás, igazságügyi szakértő kirendelése, vagy akár még egyes közhiteles nyilvántartások vezetése is (ZONY, VONY, gkZONY, ENYER). Közös jellemzőjük, hogy ezen eljárásokat a közjegyző folytatja le mindaddig vagy akkor, amíg vagy amikor nincs bírói döntést igénylő jogvita a felek között. Ha nem is alakul ki jogvita, a közjegyző segített abban, hogy eggyel kevesebb ügy kerüljön bíróság elé, amennyiben pedig mégis kialakul, segített megtenni az eljárás első szakaszában szükséges lépéseket.
A közjegyző és a közvetítői eljárás kifejezett találkozási pontját egyelőre egyetlen törvényben találjuk: a hagyatéki eljárási törvényben (2010. évi XXXVIII. törvény, a továbbiakban: Hetv.).
A hagyatéki eljárás általában egy olyan nemperes eljárás, amelyben széles körben van lehetőség különféle egyezségek kötésére és egész bonyolult jogi helyzetek konszenzussal történő-szabályozására. Tudjuk, hogy a hagyatéki eljárásban érdekeltek gyakran érzelmi okokból vagy információhiány okán kerülnek egymással konfliktusba, de ha valaki - legyen az közjegyző vagy közvetítő - pártatlanul és idejében felhívja a figyelmüket a jogi lehetőségeikre, előnyökre,
- 67/68 -
hátrányokra, következményekre, gyakran a saját érdekükben is hajlanak a megegyezésre. Különösen, ha felismerik azt, hogy a peres eljárás ugyanazt az eredményt hozná, amelyet ők maguk is elérhetnek, csak sokkal drágábban és lassabban. A közjegyzőnek fontos szerepe lehet a felek közötti egyezség létrejöttében azzal, hogy tájékoztatja a feleket eljárási jogaikról, kötelezettségeikről, azok következményeiről, de nem presszionálhatja őket az egyezségkötés irányába. Nem véletlen, hogy már a hagyatéki tárgyalásra szóló idézés figyelmeztetést kell, hogy tartalmazzon az egyezségkötés és a közvetítői eljárás igénybevételének lehetőségére.
A törvény külön nevesíti az öröklési jogi vita, valamint a másodlagos öröklési vita fogalmát. Ezek jogvitát jelentő helyzetek, amelyeket a közjegyző nem bírálhat el, ezért ilyenkor a hagyatékot csak ideiglenes hatállyal lehet átadni azzal, hogy az arra jogosult pert indíthat. Ekkor függő jogi helyzet alakul ki, amelynek többféle kimenetele lehet. Az egyik az, hogy az arra jogosult az ideiglenes hatályú hagyatékátadó végzés jogerőre emelkedésétől számított 30 napon belül a bíróság előtt hagyatéki pert indít, és ezt legkésőbb 30+8 napon belül a közjegyzőnél igazolja.
A 2011. január 1. napjától hatályos hagyatéki eljárási törvénnyel a jogalkotó azonban az utolsó lehetséges pillanatig arra törekedett, hogy a felek lehetőleg peren kívül egyezzenek meg egymással akkor is, ha az a közjegyző előtt korábban nem sikerült, mert kimondja, hogy ha a fél az említett 30+8 nap alatt a közjegyzőnél igazolja, hogy nem pert indított, hanem közvetítői eljárást, a közjegyző az egyezség megkötése céljából (amelyet neki jóvá kell majd hagynia) a bírósági eljárás megindítására nyitva álló határidőt az eredeti határidő elteltétől számított 30 nappal meghosszabbítja.
Mi lehet a közvetítői eljárás eredménye? Ha a felek 60 nap alatt beterjesztik a közjegyzőhöz a közvetítői eljárásban született megállapodásukat, a közjegyző dönt az egyezség jóváhagyásáról. A közvetítői eljárást 60 nap alatt be kell fejezni ahhoz, hogy a hagyatéki eljárásban még figyelembe vehető legyen az eredménye. Jóváhagyás esetén a közjegyző megteszi a megfelelő intézkedéseket és részbeni jóváhagyás is lehetséges (vitatott érték része vagy egésze szempontjából). Ha a közjegyző megtagadja az egyezség jóváhagyását, megállapítja, hogy lejárt a meghosszabbított perindítási határidő, de még mindig 8 napig igazolhatják a felek, ha hagyatéki pert indítottak. Ha a közvetítő igazolja, hogy eredménytelenül befejeződött a közvetítői eljárás, a közjegyző ugyanígy jár el. Ha nem fejeződik be a közvetítői eljárás 60 napon belül, azaz nem lehet tudni, lesz-e megállapodás, ugyancsak még 8 napig igazolhatják a felek, ha hagyatéki pert indítottak.
A felek a közvetítői eljárásban született egyezségüket a jóváhagyásról szóló végzés meghozataláig módosíthatják.
Fontos, hogy a közjegyzői határozattal jóváhagyott egyezségben tett kötelezettségvállalás közvetlenül (per nélkül) végrehajtható. Persze, ha ez a kérdés egyáltalán felmerül, az azt jelenti, hogy a megállapodás ugyan létrejött, de az önkéntes teljesítés hiányzik.
Leszögezhetjük egyébként, hogy közvetítői eljárásnak öröklési jogi vita kapcsán is bármikor helye van, akár a hagyatéki eljárás megindítása előtt, akár annak önkormányzat előtti szakaszában,
- 68/69 -
közjegyzői szakaszában a hagyatékátadó végzés meghozatala előtt; vagy akár hagyatéki vagy egyéb polgári per megindítását követően is, a per folyamán.
A közjegyző megelőző igazságszolgáltatási tevékenységét legkreatívabban a közjegyzői okiratok elkészítésével fejtheti ki. A közjegyzői okirat lehet ténytanúsító okirat és ügyleti okirat.
A ténytanúsító okiratban a közjegyző a jogi jelentőségű tényeket tanúsítja közhitelesen, jegyzőkönyvi vagy záradéki formában. A jogi jelentőségű tények közhiteles módon történő rögzítésével egy sor jogvita előzhető meg. Elég, ha arra gondolunk, hogy szellemi alkotásokkal vagy személyiségi jogokkal kapcsolatos jogsérelmek esetén a weboldal tartalmáról felvett jegyzőkönyv már egy kiindulási alapot adhat a sértett és a jogsértő fél közötti megállapodásra, amellyel akár a per is elkerülhető.
Az ügyleti okirat a jogügyletre vonatkozó akaratnyilvánítás tényét tanúsítja közhitelesen. Az ügyleti okirat alkalmas arra, hogy a felek a polgári jogi viszonyaikat a normák diszpozitivitását kihasználva, a közjegyző által adott tájékoztatás alapján a lehető legteljesebb mértékben szabályozzák, még az esetleges jövőbeli konfliktushelyzetekre is kiterjedően. A közjegyzőnek segítséget kell nyújtania abban, hogy a felek előre láthassák, hogy az adott jogügyletből milyen lehetséges vitás helyzetek származhatnak és hogyan lehet ezeket már a közjegyzői okiratban, előre és együttműködéssel, minden fél számára elfogadhatóan rendezni. Egy jogügylet létrejöttekor a felek még általában képesek szoros együttműködésre annak érdekében, hogy a kívánt joghatást elérjék, ezért ekkor még jó eséllyel lehetséges a jövőben kialakuló vitás helyzeteket előre szabályozni.
A közjegyzői okiratnak két fontos joghatása van. Először is, a közjegyzői okirat közokirat, vagyis a legnagyobb bizonyító erővel rendelkező okirat. Amennyiben a közjegyzői okiratot a közjegyző a törvény által előírt alakban állította ki, az, mint közokirat teljesen bizonyítja a benne foglalt adatok, tények valóságát, az abban foglalt nyilatkozat megtételét, idejét és módját. Ellenbizonyításnak a közokirattal szemben csak annyiban van helye, amennyiben azt a törvény ki nem zárja vagy nem korlátozza, a bizonyítási terhet pedig a törvény arra helyezi, aki azt állítja, hogy a közokirat tartalma nem felel meg a valóságnak. Ez önmagában is segít elkerülni egy sor vitás helyzetet.
A másik legfontosabb joghatása lehet a kötelezettségvállalást tartalmazó közjegyzői okiratnak a per nélküli, közvetlen végrehajthatóság, amennyiben az okirat tartalmazza a törvény által előírt tartalmi elemeket; azaz per nélkül, gyorsan, olcsón és hatékonyan kikényszeríthetők a közjegyzői okiratban tett kötelezettségvállalások. A végrehajtás ráadásul nemcsak Magyarország területén lehetséges, gondoljuk csak a Brüsszel-I. Rendeletre, valamint az EU VH-okirat rendeletre. Vagyis az olyan közjegyzői okirat alapján, amelyet tartalmilag és formailag is megfelelően ír meg a közjegyző, a jogvita kialakulásának lehetősége minimális, hiszen a felek minden helyzetet előre
- 69/70 -
szabályozhatnak. A tartalmát kétségbe vonni közokirat lévén igen nehéz, de mire eljutna eddig a nem teljesítő kötelezett, lehet, hogy a közvetlen végrehajtás révén már ki is kényszerítették az adott magatartást.
Megfelelően megszerkesztett közjegyzői okirat ellenére is előfordulhat persze, hogy jogvita alakul ki a felek között. Az is lehetséges, hogy közöttük korábban közjegyzői okirat nem is jött létre, mert nem volt szükség az adott élethelyzet szabályozására. Ekkor ismét összekapcsolódhat a közjegyző és a közvetítő tevékenysége, mert ha a felek közvetítőhöz fordulnak és közöttük a közvetítői eljárásban megállapodásion létre, a feleknek lehetőségük van a megállapodás tartalmát közjegyzői okiratba foglaltatni. A közvetítői eljárásban létrejött egyezség közjegyzői okiratba foglalásának előnye például az, hogy a felek komolyan veszik az esetleg nagy energia befektetéssel és hosszas tárgyalások eredményeként megszületett közvetítői egyezséget, azzal, hogy ha mégsem tartják be kötelezettségvállalásaikat, az per nélkül, végrehajtás útján kikényszeríthető lesz velük szemben.
Van olyan álláspont, amely szerint a mediáció kudarcát jelzi, ha az egyezségről végrehajtható okirat készül, mert a mediációnak éppen a kényszertől való mentesség a lényege. Véleményem szerint azonban az önkéntesség az egyezség létrehozásáig tartó folyamat során lényeges elsősorban, de ez egyáltalán nem zárja ki azt, hogy az önkéntesen létrehozott egyezséget kvázi biztosítsák a felek egy végrehajtható okirattal, legalább komolyabban veszik azt. Mi haszna egy egyezségnek, ha nemteljesítés esetén nem lehet kikényszeríteni az abban foglaltakat?
Látható tehát, hogy a két hivatásrend egymás tevékenységét is tudja segíteni. Közjegyzői okirat létében - ha mégis kialakul jogvita - a közvetítői eljárásban kiinduló pont lehet, közvetítői egyezség létrejötte esetén pedig a közjegyzői okirattal az egyezség per nélkül is kikényszeríthetővé válik. A két hivatásrend hatékonyan tudna tehát együtt működni annak érdekében, hogy a felek és az állam számára peres eljárásokat spóroljanak.
Legjobb tudomásom szerint jelenleg egyik hivatásrend adminisztratív nyilvántartó, ügyviteli vagy egyéb nyilvántartásai sem alkalmasak arra, hogy a másikkal való kapcsolatát mérni tudják. Legfeljebb önkéntes adatszolgáltatásból lehetnének fogalmaink arról, hogy hány darab közvetítői eljárás indult a hagyatéki eljárás során a Hetv. 93. §-a alapján, és milyen eredménnyel vagy tapasztalatokkal; vagy melyek azok a jogterületek, ahol közjegyzői okiratok léte mellett is kialakulnak közvetítő elé vitt jogviták, esetleg hány esetben került sor a közvetítői egyezség közjegyzői okiratba foglalására.
Összességében elmondható azonban, hogy az állampolgárok egyelőre inkább a választottbírósági és a békéltető testületi eljárásokat ismerik és veszik igénybe az alternatív
- 70/71 -
vitarendezési lehetőségek közül, valószínűleg elenyésző lehet a Hetv. 93. §-a alapján indított közvetítői eljárások száma.
A jövő fontos feladata - már csak a két hivatásrend minél hatékonyabb együttműködése érdekében is -, hogy átfogó statisztikák készüljenek a fenti adatokról, amelyek természetesen a két hivatásrend tagjainak tevékeny együttműködése nélkül nem valósulhat meg. Mérhető eredmények hiányában nehéz volna megfogalmazni, hogy milyen szabályozási, hozzáállásbéli és egyéb akadályokat kell áthidalni és milyen módon ahhoz, hogy a közvetítői eljárás igénybe vétele tekintetében Magyarország közelebb jusson az alternatív vitarendezésben élen járó országokhoz.
Felmerül a kérdés, hogy egy olyan világban, ahol a bíróságok munkaterhének csökkentése egyre sürgetőbb, az állami erőforrások megkímélése egyre fontosabb, mely területeken tudna a két hivatásrend mindenki számára előnyös módon együttműködni.
Milyen jogintézmények esetében kapcsolódhatna össze a közvetítők pártatlan vitarendező, a felek között egyezséget kialakítani képes, részben pszichológiai, részben anyagi és életvezetési tanácsadó szerepe a közjegyzők független és pártatlan, hatósági jogszolgáltató, megelőző igazságszolgáltatási tevékenységével?
Tulajdonképpen minden olyan eljárásban, ahol komplex problémakezelésre van szükség. Akár oly módon, hogy a közvetítői eljárás előzi meg a közjegyzőét, akár fordítva. Legyen az fizetésképtelenségi eljárás társaságok vagy magánszemélyek esetében, családjogi helyzetek, öröklési kérdések, megoldása vagy az élet bármely területe. Tekintettel arra is, hogy a magyar emberek az európai átlaghoz képest heves vérmérsékletűek, nem konszenzuskeresők, a saját feltétlen igazukat szeretik hallani egy harmadik fél szájából - akkor is, ha anyagilag és lelkileg belerokkannak -, mindkét hivatásrend sokat tehet azért, hogy a másik eljárásainak előnyeivel megismertessék a saját ügyfeleiket. Természetesen ez a közjegyzők és a közvetítők részéről is megfelelő kreativitást és tájékozottságot igényel.
- 71/72 -
Anka Tibor: A megújult hagyatéki eljárás. HVG-ORAC Kiadó, 2011
2002. évi LV. törvény a közvetítői tevékenységről
1991. évi XLI. törvény a közjegyzőkről
1952. évi III. törvény a polgári perrendtartásról
2010. évi XXXVIII. törvény a hagyatéki eljárásról
A TANÁCS 2000. december 22-i 44/2001/EK RENDELETE a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról ("Brüsszel-I. Rendelet")
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2004. április 21-i 805/2004/EK RENDELETE a nem vitatott követelésekre vonatkozó európai végrehajtható okirat létrehozásáról ("EU Vh-Okirat Rendelet")■
- 72 -
Lábjegyzetek:
[1] A szerző közjegyzőhelyettes, Budapest.
Visszaugrás
