Már több mint másfél éve, 2008. június 9-i ülésnapján fogadta el az Országgyűlés az egyes közjegyzői nemperes eljárásokról szóló 2008. évi XLV. törvényt (a továbbiakban: Kjnp.). A kódexnek szánt jogszabály elfogadásakor három nemperes eljárást szabályozott: a közjegyző előtti előzetes bizonyítást, az igazságügyi szakértő kirendelését közjegyzői eljárásban, továbbá az értékpapír és okirat semmissé nyilvánítását. Az előbbi kettő nemperes eljárás közül az előzetes bizonyítás már volt közjegyzői hatáskörben1, míg az igazságügyi szakértő peren kívüli kirendelésére irányuló eljárás bírósági nemperes eljárásként is csupán néhány éve létezik [az igazságügyi szakértő nemperes eljárásban történő kirendeléséről és ezzel összefüggésben a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról szóló 2005. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: Iszk.) 1-5. §].2 A bizonyítás, mint eljárási cél mellett közös bennük, hogy kiemelt jelentőséggel bírhatnak mind a perek megelőzésében, mind a perek előkészítésében, gyorsításában. E két bizonyítási célú nemperes eljárás, mely logikusan került a közhitelességi funkcióval bíró közjegyző hatáskörébe, hosszú távon jelentős mértékben segítheti a jogviták peren kívüli, alternatív módon történő rendezésének általánossá válását Magyarországon.
Noha a Kjnp. csak 2009 újévén lépett hatályba, az elmúlt háromnegyed esztendőben a gyakorlatban számos olyan jogértelmezési kérdés merült fel, mely szükségessé tette a törvény által szabályozott két új nemperes eljárás átfogó és tudományos igényű feldolgozását - cikkünk e feladat elvégzését kívánja legalább részben elősegíteni.3 Az alább tárgyalt értelmezési problémák egyébként olyan súlyúaknak bizonyultak, hogy még a jogalkotó is felfigyelt rájuk. A fizetési meghagyásról szóló 2009. évi L. törvény (a továbbiakban: Fmhtv.) ugyanis a 2009. június 30-i hatályba lépéssel több ponton - épp a felmerült jogalkalmazási gondok okán - módosította a Kjnp. legvitathatóbb rendelkezéseit, ezért az érintett rendelkezéseket a módosító törvény figyelembevételével fogjuk tárgyalni. Nemperes eljárásokról lévén szó, mely jogterület különösen bővelkedik az ellentmondásokban, szót kell ejtenünk a Kjnp. általános szabályai mellett az eufemisztikusan "nemperes eljárások sajátosságainak" nevezett norma-és szokáshalmazról is.
Összességében arra törekszünk, hogy a jogalkalmazói gyakorlatban a Kjnp. általános részével 4 összefüggésben felmerült legégetőbb kérdésekre megnyugtató válaszokat találjunk, amivel nemcsak a közjegyzői jogszolgáltató hatósági tevékenységet segíthetjük, hanem a jogkeresők, mindenekelőtt az eljárást igénybe vevő ügyfelek jogi képviselőinek tájékozottságát is mélyíthetjük. Ezt azért is tartjuk fontosnak hangsúlyozni, mert álláspontunk szerint két olyan eljárásról van szó, amely megfelelő alkalmazása esetén igen alkalmas a perek megelőzésére vagy legalább azok gyorsítására, ezzel pedig mind a hazai konfliktuskezelő kultúra fejlesztésére, mind az igazságszolgáltatás tehermentesítésére.
A jogalkotás Janus-arcúságát talán a nemperes eljárások területén lehet a legjobban érzékelni: bár tucatszám szaporítja őket a törvényhozó, eredetüket, dogmatikai hátterüket, alapvető szabályaikat nem tisztázza, nem rendezi. Ámbár a Pp. megalkotásának évtizedében két pszeudo-kódex is napvilágot látott [a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) hatálybaléptetése folytán szükséges rendelkezések tárgyában hozott 105/1952. (XII. 28.) MT rendelet (a továbbiakban: Ppék.) és a Polgári perrendtartás egyes rendelkezéseinek módosításáról szóló 1957. évi VIII. törvény hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló 1958. évi 5. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: II. Ppné.)], ezekből ma már csak olyan időszerű megállapításokat ismerhetünk meg, miszerint a nemperes ügyek intézése a járásbíróság hatáskörébe tartozik [II. Ppné. 19. § (1) bek.], vagy hogy a bíróság a nemperes eljárásokban ülnökök közreműködése nélkül jár el [Ppék. 13. § (1) bek.]. Bár kifejezetten szükség lenne a kor igényeihez igazodó, a peren kívüli eljárások általános szabályait összefoglaló törvényre, nyilvánvaló, hogy egy új Pp. megalkotása előtt szóba sem jöhet egy átfogó nemperes-kódex kodifikálása.
Éppen ezért különleges vállalkozás a törvényhozó részéről, hogy a közjegyzőhöz kötődő nemperes eljárásokra törvénykönyvet próbál alkotni5. Sajnos látható lesz, hogy a nemes szándék éppen a háttérjog szabályozási anomáliáinak következtében nem tudta maradéktalanul elérni célját, nem is beszélve arról a hiányosságról, hogy több közjegyzői hatáskörben lévő nemperes eljárás, így a hagyatéki eljárás6, a zálogjogi országos nyilvántartás és a végrendeleti országos nyilvántartás vezetése kimaradtak a törvényből.
A Kjnp. szubszidiárius normáinak ingoványos voltát rögtön az 1. § (1) bekezdése megvilágítja: "Az e törvényben szabályozott, a közjegyző hatáskörébe tartozó eljárásokban (a továbbiakban: eljárás) azokra az eljárási kérdésekre, amelyeket ez a törvény nem szabályoz, a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) szabályai - a polgári nemperes eljárás sajátosságaiból eredő eltérésekkel - megfelelően irányadók." A polgári nemperes eljárások sajátosságai, mint a nemperes törvény és a perrendtartás közé ékelődő, fél évszázada vissza-visszatérő, mantraszerűen hajtogatott fogalom ugyanis kodifikálatlan szokásjogot, illetve a jogtudomány által kialakított szabályrendszert takar. Egyébként a joganyag íratlan voltát maga a jogalkotó is elismerte egy másik nemperes pszeudo-kódex indokolásában.7 Ha tehát meg kívánjuk érteni a közjegyzői nemperes eljárások és a Pp. összefüggéseinek elméleti alapjait, vissza kell nyúlnunk az eljárásjogi dogmatikához.
A több szerző évtizedek alatt elért eredményeit szintetizáló nemperes kommentár8 (a továbbiakban: Kommentár) szerint a polgári nemperes eljárás pozitív definíciója a következő: bíróság vagy ahhoz tartozó vagy meghatározott szempontból azzal azonosnak minősülő személynek, valamint az eljárásban részvételre jogosult más személynek az igazságszolgáltatás megvalósítása vagy tények, jogok tanúsítása, elismerése stb. érdekében, sajátos (a peresnél egyszerűbb) eljárási formában végzett, törvényileg meghatározott, egymást követő cselekményei, és az azokhoz kapcsolódó eljárási jogvi-szonyok.9
Jelen esetben a bírósággal meghatározott szempontból - itt a közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény (a továbbiakban: Kjtv.) 1. §-ának (4) bekezdése10 miatt - azonosnak minősülő személy alatt a közjegyzőt értjük. Ha azonban jobban megvizsgáljuk az eljárások célját, rögtön nehézségekbe ütközünk, már ami a kategorizálást illeti. A definíció szerint igazságszolgáltatás megvalósítása vagy tények, jogok tanúsítása, mint eljárási célok közül a tények tanúsításához áll legközelebb a két vizsgálat alá vett processzus, feltéve, ha a bizonyítékokat, mint önálló tényeket tekintjük. Mind az igazságügyi szakértő kirendelése, mind a közjegyzői előzetes bizonyítás ugyanis eredményét tekintve bizonyíték-gyártás. A bizonyítékokat pedig egy peres eljárás során arra használja fel a fél, hogy a bizonyítandó tények valósággal egyező voltáról a bíróságot meggyőzze, vagyis hogy azt a belső meggyőződést alakítsa ki a bíróban, hogy a fél által állított tény valóban tény. Ezt a tényt lehet például közokirattal (közjegyzői ténytanúsítvánnyal), magánokirattal vagy tanúvallomással, szakértői véleménnyel (bizonyítási eszközök) bizonyítani, de lehet akár szemlével (bizonyítási cselekmény) is. Ebből a szempontból nézve sem az előzetes bizonyítás, sem a szakértő kirendelése nem ténytanúsítás, hanem a bizonyítandó tények bizonyítékainak az összegyűjtése, illetve elővételezett bizonyítás - hiszen a tény egy már múltbeli, bizonyítandó momentum. Természetesen a két nemperes eljárás szempontjából vizsgálva az eljárások tárgya önálló tényként is tételezhető (a kihallgatott tanú ezt vagy azt mondta, a szemlén a közjegyző ezt vagy azt tapasztalta, a szakértő ezt vagy azt állapította meg), és ebből a szempontból a ténytanúsí-tással tartalmilag rokon tevékenységről beszélhetünk. Azaz célját tekintve a per oldaláról közelítve perelőkészítő nemperes eljárásokkal állunk szemben, melyek az igazságszolgáltatás megvalósulását segítik elő, míg a másik oldalról tények tanúsítását és perek elkerülését szolgálja a két intézmény (perelhárító eljárások), különösen, ha az eljárások produktuma a fél (felek) perle-kedési szándékának megszűnését eredményezi.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
