Amint a jelen cikk előző részében láttuk, a Ptk. 237. § értelmében nincs helye az eredeti állapot egyoldalú helyreállításának, kivéve, ha a másik szerződő fél az általa nyújtott szolgáltatás visszaszolgáltatását nem kéri. Ha az eredeti állapot helyreállítása természetben nem lehetséges, a Ptk. 237. § (2) bekezdése alapján rendelkezni kell az esetleg ellenszolgáltatás nélkül maradó szolgáltatás visszatérítéséről. (Az eredeti állapot helyreállításának kölcsönössége világlik ki az Új Ptk. 5:87. § (1) bekezdéséből is, a törvényjavaslathoz fűzött miniszteri indokolás pedig úgy fogalmaz "... a Javaslat csak a szolgáltatások kölcsönösen természetben visszaadható volta esetén ismeri el az in integrum restitutio lehetőségét"1.) Az eredeti állapot helyreállítása körében a bírói gyakorlat következetesen megkövetelte a visszajáró szolgáltatások visszaadásának egyidejűségét.2 (A törvényjavaslat miniszteri indokolása szerint a kölcsönösséget, a felek jogi pozíciójának egyensúlyát perjogilag az egyidejű teljesítésre kötelezés garantálja.)3
A fenti két megállapításból következik: ha a harmadik személy csak a számára sérelmes szolgáltatás iránt indít keresetet, az eredeti állapot helyreállítására nem kerülhet sor, az erre irányuló keresetet el kell utasítani, hiszen az eredeti állapot egyidejű helyreállítását elrendelő ítélet a szolgáltatások kölcsönös visszatérítésére vonatkozó kérelem hiányában nem hozható. Kivéve azt az esetet, ha az említett alperes kifejezetten nem akarja a saját szolgáltatása visszatérítését, vagy azt, ha az érvénytelenségi ok kiküszöbölésével a szerződés érvényessé nyilvánítható; ekkor, az első esetben a kereset alapos lehet, a másodikban részben alaposnak bizonyulhat. A harmadik személy által indított perben is csak a kérelmek korlátai között érvényesülhet az az elv, amely-szerint az érvénytelenség jogkövetkezményének kiválasztása során a bíróságot a (peres) fél kérelme nem köti. Ha ugyanis, a harmadik személy csak a számára sérelmes szolgáltatás visszatérítését követeli az egyik alperestől, s a másik alperes perjogi okból nem képes az általa nyújtott szolgáltatást visszakövetelni, az eredeti állapot helyreállítása mint jogkövetkezmény a kérelemhez kötöttség eljárásjogi és az eredeti állapot kölcsönösségének és egyidejűségének anyagi jogi elvéből fakadóan kizártnak tűnik.
Ezért az eredeti állapot természetbeni helyreállítására csak akkor kerülhet sor, ha a harmadik személy mindkét alperes kölcsönös és egyidejű kötelezését kéri - egymás javára - az általuk nyújtott szolgáltatás visszatérítésére. Ilyenkor a számára elvileg közömbös szolgáltatás visszaköveteléséhez éppen az a jogi érdek kapcsolja, hogy e nélkül annak a szolgáltatásnak a természetben visszaadását sem lehet elrendelni, amelyhez közvetlen érdeke fűződik. Az eredeti állapot helyreállításának ez a konstrukciója a harmadik személy szempontjából, a szerződő felek közötti perrel összevetve túlzottan terhes, költséges, gyakorlatilag a hatékony igényérvényesítést kizáróan komplikált, az eredménye pedig bizonytalan: két alperes ellen, két különböző szolgáltatásra irányuló marasztalási keresetet kell indítania, ugyanakkor az sem biztos, hogy az alkalmazható jogkövetkezmények közül a bíróság az eredeti állapot helyreállítását választja.
Nem kizárt egy olyan, a harmadik személy érdekét szem előtt tartó álláspont, amely az eredeti állapot egyoldalú helyreállítását a harmadik személy kereseti kérelmének megfelelően, megengedhetőnek minősíti. Ez esetben a kapott szolgáltatás visszaadására kötelezett alperes a vele szerződő féltől külön perben vagy adott esetben a felszámolási eljárás során követelhetné az általa nyújtott szolgáltatás visszatérítését. Ennek elfogadása azzal a gyakorlati előnnyel járna, hogy eljárásjogilag egyszerűbb módon tenné lehetővé a harmadik személy - eredeti állapot részleges helyreállításával megvalósítható - hatékony jogvédelmét, ugyanakkor az eredeti állapot helyreállítása körében a kölcsönösség és egyidejűség elvét a szerződő felek közötti jogvitára korlátozná. Azonban a kölcsönösség és egyidejűség elvének ilyen értelmű korlátozása sem a hatályos, sem az Új Ptk. szabályaiból nem vezethető le.
Az Új Ptk. 5:85. § (1) és (2) bekezdése szerint az érvénytelen szerződés nem hoz létre kötelezettséget a szolgáltatás teljesítésére, illetve jogosultságot a szolgáltatás teljesítésének követelésére; az érvénytelenség további jogkövetkezményeit a bíróság csak a fél erre irányuló kérelme alapján, és az elévülés, illetve az elbirtoklás határai között alkalmazza. Ha az érvénytelen szerződés alapján teljesítés történt, a felek jogviszonyát a bíróság - bármelyik fél kérelmére - az 5:86. §-5:89. §-okban foglaltak figyelembevételével rendezi. A bíróság a jogviszony rendezésének módját a kérelemtől eltérően is megállapíthatja, nem alkalmazhat azonban olyan megoldást, amely ellen valamennyi fél tiltakozik. A fél a szerződés érvénytelenségének megállapítását kérheti a bíróságtól akkor is, ha ezzel egyidejűleg nem kéri a felek közötti jogviszony rendezését [5:85. § (3) bek.]. Az. érvénytelen szerződés esetén bármelyik fél kérheti a teljesített szolgáltatás természetbeni visszatérítését, feltéve, hogy maga is visszatéríti a számára teljesített szolgáltatást [5:87. § (1) bek.].
Az Új Ptk. 5:69. § (4) bekezdése értelmében a semmisség megállapítása iránt pert az indíthat, akinek ehhez jogi érdeke fűződik, vagy akit erre jogszabály feljogosít. Az indokolásból úgy tűnik, itt nem a megállapítási kereset előterjesztésének lehetőségéről, hanem a jogi érdek hangsúlyozása mellett a perindításra jogosultak személyi körének meghatározásáról van szó.
Ugyanakkor a fent idézett 5:85. § (3) bekezdés [Szakértői javaslat 5:82. § (2) bek.] szerint a fél kérheti - és nem az, akinek ehhez jogi érdeke fűződik -a bíróságtól a szerződés érvénytelenségének megállapítását akkor is, ha ezzel egyidejűleg nem kéri a felek közötti jogviszony rendezését. (Itt valóban megállapításra irányuló keresetről van szó,4 mely - a Pp. 123. §-ának esetkörén túl - akkor is megengedi a megállapítási keresetet, ha egyébként marasztalás is kérhető lenne.) Ez a szabályozás a megállapítási kereset indítására jogosultak körét szűkebben határozza meg mint az 5:69. § (4) bekezdése.
Az ismertetett rendelkezésekből úgy tűnik, hogy az érvénytelenség megállapítása iránt perindításra, megtámadásra jogosultak személyi köre [5:69. § (4), 5:70. §(1) bek.], és azok, akik az érvénytelenség további jogkövetkezményeit kérhetik [5:85. § (1) bek.], nem esik egybe: csak a fél jogosult az eredeti állapot helyreállítását stb. kérni, a harmadik személy, pedig csak annak megállapítását kérheti, hogy az érvénytelen szerződés nem hoz létre kötelezettséget a szolgáltatás teljesítésére, illetve jogosultságot a szolgáltatás teljesítésének követelésére.
A kérelemhez kötöttség és az officialitás (hivatalbóliság) nem anyagi jogi, hanem eljárásjogi elvek. Az anyagi jogi értelemben vett fél (szerződő fél) fogalmánál az eljárásjogi (processzuális) fél fogalma5 szélesebb személyi kört ölel fel. Más a két fél-fogalom képzésének alapja: szerződő felek azok, akik szerződést kötnek, akik a szerződés tartalmát meghatározzák [Ptk. 200. § (1), 205. § (1) bek., Új Ptk. 5:30. § (1), 5:36. § (1) bek.], perben pedig az fél (felperes), aki pert indít, valamint az, akit beperelnek (alperes). Ugyanígy nem azonos az anyagi jog feletti rendelkezési jog a perbeli (a jogvédelem feletti) rendelkezési joggal6, a kérelemhez kötöttséggel. Eljárásjogi értelemben vett rendelkezési joga annak is van, akit a perbe vitt anyagi jog felett ilyen nem illet meg. A harmadik személy eljárásjogi értelemben fél, hiszen keresetet indíthat, akár az eredeti állapot helyreállítása érdekében is a szerződést megkötő (anyagi jogi értelemben vett) felek ellen, akik azáltal alperesek, eljárásjogi értelemben is felek lesznek. Az azonban, hogy keresete alaposnak bizonyul-e, egyebek mellett azon az anyagi jogi rendelkezésen múlik, amely azt szabályozza, hogy ki jogosult az érvénytelenség jogkövetkezményeinek alkalmazását - az érvénytelen szerződés alapján végbement vagyonmozgás rendezésére is kiterjedően - kérni.
A kérelemhez kötöttség eljárásjogi elvének mechanikus átültetése az anyagi jogi szabályok közé, a fél fogalmának eltérő jelentéstartalma miatt nemkívánt következményekkel jár. A harmadik személy fogalmának faj alkotó különbsége éppen az, hogy a szerződéskötésben nem vesz részt. Ha pedig az anyagi jogi szabályok alapján a szerződés érvénytelenségének az eredeti állapot helyreállítására (stb.) is kiterjedő jogkövetkezményeinek levonását csak a fél kérheti, akkor ez a jog a harmadik személyt nem illeti meg, mert anyagi jogi értelemben nem minősül félnek.
Ha a harmadik személy érvénytelen szerződéssel szembeni jogvédelmére az érvénytelenség jogkövetkezményeinek keretében a törvényszöveg helyes értelmének feltárásával kell a jogalkalmazásnak megoldást találnia, ez nehézséggel jár, hiszen, ha az Új Ptk. a szerződés érvénytelensége körében félről rendelkezik, nem látszik megengedhetőnek olyan értelmezés, amely a fél kifejezésen a harmadik személyt is érti. Ha mégis arra kényszerül a gyakorlat, hogy ezen az úton induljon el, annak az lehet a módja, hogy az 5:69-70. § szabályait az 5:85-89. §-okhoz képest "általános" szabályként fogja fel, ezeken belül, az 5:69. § (4) bekezdését és az 5:70. § (1) bekezdését mint a perindításra jogosultak személyi körét meghatározó szabályt (akinek a semmisség megállapításához jogi érdeke fűződik, a sérelmet szenvedett fél, és az, akinek a megtámadáshoz jogi érdeke fűződik), Így az 5:85-89. §-ok körében a "fél" kifejezésen valamennyi perindításra jogosultat érteni kellene.
Ebben az esetben az 5:85-89. §-ok szabályainak alkalmazása során, az egyes rendelkezéseket illetően - az 5:85. § (2) bekezdése esetén, akár egy mondaton belül - további értelmezéssel kellene eldönteni, hogy a fél kifejezésen az anyagi jogi értelemben vett fél (szerződő fél) vagy az eljárásjogi értelemben vett fél (a szerződő fél és az, akinek a perindításhoz jogi érdeke fűződik) értendő.
Tovább nehezíti az értelmezést, hogy az 5:85. § (4) és 5:86. § (2) bekezdésben "szerződő felek" kifejezés szerepel, míg az eredeti állapot helyreállítását szabályozó 5:87. § (1) bekezdésében nem, noha tartalmilag egyértelműen a szerződő felekről rendelkezik, mivel e helyütt arról van szó, hogy bármelyik fél akkor kérheti a teljesített szolgáltatás természetbeni visszatérítését, ha maga is visszatéríti a számára teljesített szolgáltatást (márpedig ez a harmadik személy esetén kizárt, hiszen nem nyújtott és nem kapott szolgáltatást).
A fenti értelmezés azért is aggályos, mert összeegyeztethetetlennek látszik a Második rész, 1. cím, I. fejezetében megfogalmazott szerződési jog alapelvek anyagi jogi fél-fogalmával, ugyanis e rendelkezésekben egyértelműen a szerződést kötő félről van szó [5:30. § (1), (4), (6) bek.].
Abban a valószínűtlen esetben, ha a jogalkotó tudatosan nem kívánt hatékony jogokat biztosítani a szerződés érvénytelensége körében a harmadik személy számára, a sérelmet szenvedett harmadik személy a jogait más (kötelmi vagy dologi jogon alapuló) kerülő-utakon kísérli majd meg érvényesíteni, erre vonatkozólag fölösleges találgatásokba bocsátkozni. ■
JEGYZETEK
1 A törvényjavaslat miniszteri indokolása, 5:86. §-hoz, 947. old.
2 A Polgári Törvénykönyv magyarázata 888. old., KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Bp., 2004.
3 A törvényjavaslat miniszteri indokolása, 5:86. §-hoz, 946. old.
4 A javaslat miniszteri indokolása 945. old.
5 A polgári perrendtartás magyarázata I. (a továbbiakban: Pp. magyarázata), Complex Kiadó Kft. Bp. 2007. 364. old. "A fél fogalma eszerint független attól, hogy a peres fél a perbeli anyagi jogi jogviszonyban valóban félként szerepel-e vagy sem."
6 Pp. magyarázata I. 94. old.
Visszaugrás
