Az alábbiakban a nemzetközi kereskedelem két különösen érdekes és jelen pillanatban is formálódó fejezetének vizsgálatára teszünk kísérletet, az egyezmények fordulatokkal tarkított történetének elbeszéléséhez rendhagyó módon egy különös esküvőt, valamint egy ókori görög eposzt idézve meg.
Hosszas várakozást követően, 2019-re várhatóan ratifikálásra kerül a Csendes-óceáni Partnerség (Trans-Pacific Partnership, TPP) átdolgozott változata, a csendes-óceáni térség 12 országát összefogó, újszerű szabadkereskedelmi együttműködés.
A bejelentés épp egy évvel az Egyesült Államok kilépését követően érkezett, amely fényében az eleve számos kérdést felvető egyezmény sorsának pozitív kimenetele erősen megkérdőjeleződött. A megállapodás további résztvevői már az amerikai fél távozásának gondolatára is aggodalmukat fejezték ki, ahogyan Lee Hsien Loong, Szingapúr elnöke is fogalmazott: "Amennyiben a legvégén, az oltárnál várakozva, a menyasszony mégsem érkezik meg, úgy vélem, ez némelyekben nagy fájdalmat okozhat: nemcsak érzelmi, hanem tényleges, hosszú távú károkat."[1] A továbbiakban végigkövethetjük a felek "különös házasságának" alakulását a kezdetektől a reményteli jövő ígéretéig.
A kérdéses egyezményt majd hatévi tárgyalást követően Ausztrália, Brunei, Kanada, Chile, Japán, Malajzia, Mexikó, Új-Zéland, Peru, Szingapúr, az Egyesült Államok és Vietnam képviselői tavaly február 4-én, az új-zélandi Auckland-ben írták alá.[2]
Mindezzel a résztvevő államok az elmúlt két évtized legnagyobb kereskedelmi egyezményét[3] alkották meg: a 12 ország 800 millió lakost foglal magában - amellyel majdnem kétszer múlja felül az Európai Unió egységes piacát - továbbá a világgazdaságban való részesedése 40, a világkereskedelemben való részesedése pedig 25,9 százalékra tehető.
A kreáció ráadásul nemcsak a számok terén jelent nagy eredményt, mivel a térségbeli piac liberalizálásának kapcsán, illetve ezenfelül - mintegy újgenerációs kereskedelmi megállapodásként[4] - az egyébként módfelett különböző megközelítéseket és standardokat alkalmazó felek között olyan kérdésekben is sikerült valamelyest közös nevezőt[5] találnia, mint a környezetvédelem, az alkalmazott szabványok összehangolása, a szellemi tulajdonhoz való jog, a munkavállalók jogai és a felmerülő viták rendezése. Nem beszélve a különleges védettség[6] alatt álló szektorokat érintő alkukról, mint az új-zélandi tejtermelés, a japán autógyártás vagy az amerikai gyógyszerszabadalmak híresen-hírhedten hosszú védettségi ideje.
A megállapodás megvalósításában az Egyesült Államok vállalta a legtevékenyebb szerepet, azt Barack Obama kormányzatának nagy győzelmeként[7] tartották számon. Az egykori elnök a TPP-t a kereskedelmi egyezmények új típusaként, egyben olyan eszközként aposztrofálta, amely az "amerikai dolgozókat teszi az első helyre," továbbá, amely "lehetővé teszi Amerikának - nem pedig olyan országoknak, mint Kína -, hogy maga írja a szabályokat a 21. század útján, amely különösen fontos egy olyan dinamikus régióban, mint amilyen a csendes-óceáni."[8] A megállapodással tehát az amerikai fél kimondottan vezető szerepre formált igényt a csendes-óceáni térség kereskedelmének alakításában, gátat szabva Kína növekvő dominanciájának, amely fél, a meghívás ellenére, többek közt pénzügyi szektorát féltve hátrált ki a TPP-ből. Az Egyesült Államok mellett természetesen a többi szereplő is pozitívan értékelte az egyezmény megalkotását, azonban tisztában voltak azzal is, hogy a ratifikáció nem lesz akadályok nélküli, komoly munka szükséges a hazai támogatás[9] elnyeréséhez.
- 37/38 -
Az egyezmény fényes eredményeire ugyanis árnyékként vetültek a megelőző évek - sokszor zárt ajtók mögött zajló - tárgyalásainak homályos körülményei, az egyes kiemelt szektorokat érintő alkuk negatív sajtó-megjelenései és érthető ellenérzéseket[10] váltottak ki a TPP jellegéből fakadó sajátosságok[11] is. Kiemelt ellenérvként fogalmazódott meg például a kis- és induló vállalkozások lehetőségeinek csorbítása, egyben a nagyvállalatok érdekeinek túlzott érvényesítése, valamint a felek szabályozási autonómiájának beszűkülésétől, egyben a vitarendezési eljárás lehetséges eredményeitől való félelem.
Mindezen aggályok különös jelentőséggel[12] bírtak az Egyesült Államok esetében, mivel az egyezmény hatályba lépésének feltételeként a valamennyi ország általi ratifikáció mellett az az alternatíva szerepel, hogy azt két évvel az aláírás után emeljék be hazai jogrendjükbe legalább annyian, mint amennyien az aláírók együttes hazai össztermékének (GDP) 85 százalékát állítják elő. Utóbbi feltétel azt jelenti, hogy az Egyesült Államok nélkül - eredeti formájában - nem jöhet létre a szabadkereskedelmi övezet, ugyanis a 12 ország együttes GDP-jének 60 százalékát az amerikai gazdaság állítja elő (ugyanez vonatkozik Japán közel 20 százalékot kitevő részére is). A Lee Hsien Loong által felvázolt, fent idézett kép az "amerikai menyasszony" távolmaradása felől tehát nem volt súly nélküli aggály, e mellett pedig alaptalannak sem volt tekinthető. A TPP ugyanis, aláírását követően is heves viták[13] forrásának bizonyult az amerikai közvélemény és politika színterén, a választási kampány előrehaladtával pedig csak multiplikálódott ez a hatása, míg végül nemcsak a republikánus elnökjelölt, Donald Trump, hanem a korábban még az egyezményt külügyminiszterként a "kereskedelmi megállapodások aranystandardjának"[14] nevező demokrata elnökjelölt, Hillary Clinton is ellenezte azt.
Mindezek után senkinek sem okozott meglepetést, mikor a republikánus nyertes 2017. január 23-án, első munkanapján - a megválasztását követően külön megerősített[15] választási ígéretének megfelelően - aláírta azt az elnöki rendeletet,[16] amelynek értelmében az Egyesült Államok kivonul a TPP-ből, tekintettel arra, miszerint "az amerikaiak túl régóta kényszerülnek arra, hogy bennfentesek és a washingtoni elit érdekeit képviselő kereskedelmi megállapodásokat fogadjanak el... Kemény és méltányos alkukkal azonban a nemzetközi kereskedelmet a gazdasági növekedésünkre használhatjuk fel, több millió munkahelyet adva vissza az Egyesült Államoknak..."
Az Egyesült Államok visszalépéséből felocsúdva különböző elképzelések rajzolódtak afelől, hogyan volna lehetséges minél többet megmenteni a felek erőfeszítéseinek gyümölcseiből.[17] Az amerikai fél távozásával ráadásul igencsak különös helyzet[18] állt elő. Elméletileg a megmaradt tagok továbbra is egyetértettek az elért, közös alapokban, gyakorlatilag azonban a "százalékos hiányon" túl problémát jelentett az is, hogy az Egyesült Államok visszalépésével mégiscsak megváltozott az egész konstrukció "matematikája", belső dinamikája: hangsúlyos partner révén az alkuk java részén valamilyen formában bizonyára otthagyta a keze nyomát, hiányában a többi fél azt vagy másképp, vagy esetleg egyáltalán nem kötötte volna már meg.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
