Az elsőfokú eljárásban az új, 2016-ban elfogadott polgári perrendtartás[1] több változást is hoz, a legfajsúlyosabb módosulások valójában az elsőfokú eljárás szabályait érintik. A jelen tanulmány a szóbeliség elvével, a fő tárgyalási rendszer bevezetésével, valamint a jogalaphoz (jogcímhez) kötöttséggel összefüggésben igyekszik elvi szinten rávilágítani az új törvényben elfogadott megoldásokra.
A polgári eljárásjoggal vagy perjoggal foglalkozó, az utóbbi időkben Magyarországon használatban lévő tankönyvek, jegyzetek jellemzően valahol az alapelvekkel foglalkozó rész végén, más elvekkel közösen tárgyalva foglalkoznak a szóbeliséggel.[2] Manapság már nem központi téma ez az alapelv, pedig volt idő, amikor nagyon is az volt. A 19. században, különösen annak a második felében komoly erőfeszítéseket tettek a jogtudomány és a különböző jogászi hivatásrendek képviselői annak érdekében, hogy hazánkban is megvalósuljon a szóbeliségen, közvetlenségen és nyilvánosságon alapuló polgári per. Hosszú idő kellett ahhoz, hogy - külföldi mintákat szem előtt tartva, egyben a hazai körülményeket is mérlegre téve - a polgári perrendtartásról szóló 1911. évi I. törvénycikk elfogadásával a rendes polgári per az említett alapelveknek megfelelő eljárási szabályok szerint folyhasson.
1.1. Capelletti és Garth összehasonlító jogi munkájából[3] kiderül, hogy a perben mind a szóbeliség, mind az írásbeliség valamilyen arányban mindig jelen volt. A régi magyar jogirodalmi művek gyakran hivatkoztak arra, hogy a szóbeliséget a római jogban is is-
- 13/14 -
merték, és sokáig ezt az alapelvet érvényesítették.[4] A jogfejlődés folyamán azonban egyre nagyobb jelentőséget szerzett az írásbeliség, a középkorban pedig, különösen az egyházi jog hatására, a szóbeliséget lassan kiszorította az írásbeliség. Ezzel az írásbeli perrel (ius commune, ahogy Cappelletti és Garth munkája utal rá) szembeni "lázadásként" nőtte ki magát meg a szóbeliség elve, amely mintegy a szimbólumává vált egy másmilyen típusú perjognak. Nem önmagában jellemezte azonban a szóbeliség ezt az új pert, ahhoz más alapelv is szorosan hozzákapcsolódott.[5]
Milyen volt ez a ius commune, amivel szemben megfogalmazódtak a kritikák? Az írásbeli elemek domináltak az eljárásban, és jellemző volt a közvetlenség hiánya: az ítélkező bíró és a bizonyítási eszközök között nem volt közvetlen, személyes kapcsolat. Egy másik bíró, esetleg nem is bíró folytatta le a bizonyítást. A bírák az erről felvett jegyzőkönyvekből és a bizonyítás során készített egyéb iratokból ítélkeztek. A bizonyítékokat a jog által előre szigorúan meghatározott szempont szerint értékelték, azaz kötött bizonyítási rendszer érvényesült. A bizonyító erő a formához, és nem a tartalomhoz kapcsolódott. Az írásbeli kommunikáció magával hozta azt, hogy az eljárás meglehetősen felaprózódott, és ez hozzájárult a perek elhúzódásához.[6]
A szóbeliség hívei a szóbeli elemeket kívánták erősíteni a perben, közvetlen személyes kapcsolatot akartak létesíteni a bizonyítási eszközök (tárgyak, személyek, helyszín) és az ítélkező bíró között. Be akarták vezetni a szabad (kritikus) bírói mérlegelést. Az eljárás egyetlen, jól előkészített főtárgyalásra való koncentrálására törekedtek, amelyet vagy egyetlen napon, egy ülés keretében vagy pedig egymást követően, rövid időn belül tartott ülésnapokon folytatnak le. Mindezzel a perek gyors lebonyolítását is el akarták érni.[7]
A francia forradalom idején erős támadások érték nemcsak az igazságszolgáltatás szervezetét (személyeit), de az eljárás menetét, annak írásbeli jellegét is. A más országokba is exportált/importált napóleoni eljárási törvénykönyv a fenti elveket csak részlegesen vitte véghez. Míg a szóbeliséget megvalósították, addig a közvetlenséget nem: a szóbeli tárgyalásnak továbbra sem képezte részét a bizonyítás felvétele[8], a bírák a korábban felvett bizonyítás irataiból ítélkeztek. Míg tehát a szóbeliség szerves fejlődés útján szerzett fontos helyet a francia perjogban, addig fennmaradt még a közvetett bizonyítás, miként ezt kritikaként olvashatjuk a 19. század végén, 20. század elején írt magyar jogirodalmi művekben[9] is.
Cappelletti és Garth a különböző országok jogát aszerint csoportosította, hogy az írásbeli pertől, vagyis a ius communétól mennyire távolodtak el. Az első csoportba sorolták a latin-amerikai országokat, amelyek még mindig nagyon sok elemet őriztek
- 14/15 -
meg az írásbeli perből. Kicsit távolabb került ettől a második csoportba sorolt Franciaország és Olaszország, ahol még mindig erős az írásbeliség, bár határozottabban megjelenik a szóbeliség, különösen a záró vita keretében. Az írásbeli elemek súlya folytán az eljárások még mindig elhúzódnak. Az olasz igazságszolgáltatás tankönyvi példája annak, mennyire elnyúlhatnak a polgári perek, igaz ennek számos más oka is van. A szóbeliség és az írásbeliség eredményesebb kombinálása figyelhető meg a szerzők szerint a harmadik csoportba sorolt közép-európai, így a német vagy az osztrák jogban és a skandináv államokban.[10] A német típusú perjog jellemzője, hogy a bizonyítás felvétele is a tárgyaláson történik.
1.2. Ami a magyar jog alakulását illeti, a szóbeli elemeket itt is - egyebek mellett a kánonjog hatására - egyre jobban kiszorították az írásbeliek, bár a szóbeliség soha nem kopott ki teljesen, különféle eljárásokban továbbra is fennmaradt. A rendes polgári per azonban írásbelivé vált, majd a nyugat-európai reformmozgalmak hatására itthon is megjelent az igény a szóbeliség szerepének növelésére.
Érdemes itt felidézni Emmer Kornél írásaiból, milyen vadhajtásokkal működött az írásbeli perrend Magyarországon. Az egyik ilyen, hogy általában tanácsokban jártak el a bíróságok, és a nagy ügyteher miatt kizárólag az előadó bíró tanulmányozta át a teljes iratanyagot. A többi bíró az általa készített jelentés alapján, az iratok közvetlen elolvasása nélkül hozta meg a döntését az ügyben, az ő számításai szerint egy körülbelül 6-7 perces tanácskozást követően. Az ügyekben tehát minden fokon olyan többség ítélt, amely a teljes iratanyagot nem ismerte. Ez a gyakorlat ismerős lehet számunka a mai időkben is a másodfokú, illetve a felülvizsgálati eljárásokban. Holott már Emmer is felhívta a figyelmet arra, hogy ott is, ahol az írásbeli pert ismerik és alkalmazzák, ez egy rendkívüli és nem támogatható formája a per eldöntésének. Ennél jobb az egyesbírói eljárás.[11] A másik ilyen vadhajtása volt az írásbeliségnek, s így a bíróval való szóbeli kommunikáció hiányának, hogy a felek (jogi képviselőik) személyesen külön-külön keresték fel a bírót, hogy ily módon győzzék meg saját álláspontjuk igazáról. Ennek helyesebb alternatívája - szorgalmazta Emmer - ha a felek egymás jelenlétében, nyilvános tárgyaláson adják elő ügyüket.[12]
Többszöri nekifutást követően Emmer Kornél nagyhatású országgyűlési beszéde[13] indította el azt a folyamatot, amelynek eredményeként 1911-ben végül megszülethetett a szóbeliségen, közvetlenségen és nyilvánosságon alapuló polgári perrendtartás[14]. Alapvetően két minta (modell) állt rendelkezésre a szóbeliség megvalósítására: a francia, amelyben erősen fennmaradt még az írásbeliség szerepe is; és a német, ami több szóbeliséggel működött. A törvény előkészítéseként Emmer Franciaországba ment tanulmányútra, Plósz Sándor pedig a német tartományokba. Nemcsak az ottani törvényi szabályokat, de a jog-
- 15/16 -
gyakorlatot is tanulmányozták, és hazatérve elkészítették beszámolójukat, majd tapasztalataik alapján a francia, illetve a német jog mintájára törvénytervezeteiket is.
De miként is határozták meg a 19. század végén, 20. század elején élt magyar jogtudósok a szóbeli per lényegét? Magyary és Nizsalovszky (is) felhívta a figyelmet arra, hogy nagyon kezdetleges, ősi társadalmakban képzelhető csak el, hogy, hogy kizárólag szóban folyik a jogviták elintézése. "Modern korban" teljesen tisztán szóbeli per nem létezik, tehát az írásbeliségnek és a szóbeliségnek valamilyen keveréke működtethető. A szerzők szerint ezért a mai időkben csak ezen kereteken belül lehet beszélni a tisztán szóbeli perről, a tisztán írásbeli perről és ezek vegyes változatáról. A szóbeliség/írásbeliség elve arra a kérdésre ad választ, hogy a bíróság "a kétoldalú meghallgatás elvének megvalósításaképpen minő alakban hallgatja meg a feleket".[15] Ha a meghallgatás csak szóbeli, akkor az eljárás tisztán szóbeli, függetlenül attól, hogy az ítéletet például írásba foglalják. Ha a "meghallgatás" csak írásban történik, akkor az eljárást tisztán írásbelinek nevezzük, még akkor is, ha egyes perbeli cselekmények, mint a tanúk kihallgatása, szakértők meghallgatása, ítélet kihirdetése szóban történik. Vegyes rendszerről beszélünk, ha írásban és szóban is "meghallgatja" a bíróság a feleket.
A korabeli írásokban[16] olvashatunk még a fakultatív vagy megengedő szóbeliségről, ahol a bíróság vagy a felek belátására van bízva, hogy legyen-e szóbeli tárgyalás vagy sem.[17] Továbbá megkülönböztették még kiegészítő szóbeliséget, ahol peranyagként elfogadják az iratokat és a szóbeli előadást is, a súlypont azonban az előbbieken van. A fakultatív és a megengedő szóbeliség a Magyary-féle felosztásban a vegyes rendszerek keretei közé illeszkedik.
Plósz és Emmer vitája a körül csúcsosodott ki, hogy a szóbeliségnek melyik típusát kövessék az újonnan megalkotandó perrendtartásban.[18] Plósz - német mintára - úgy látta, hogy hazánkban sikeresen a szóbeliség csak úgy honosítható meg, ha az írásbeliség nem kap szerepet: a periratokban foglalt előadást figyelmen kívül hagyandónak tartotta.[19] Ehhez képest Emmer - a francia modellt követve - a vegyes rendszer mellett állt ki. E vita végül is Plósz javára dőlt el, az Emmer-féle tervezet pedig a fiókba került. A vita kibontakozásától, vagyis az 1880-as évek elejétől az 1911. évi polgári perrendtartás megszületéséig eltelt időben a nagyon szigorú tiszta szóbeliség sokat szelídült, és bár indokolása szerint a törvény a tiszta szóbeliség talaján állt, Magyary és Nizsalovszky kiemelte, valójában régi perrendtartásunk is "a szót és az írást rendszerint bizonyos összetételekben együttesen alkalmazza".[20]
- 16/17 -
Érdemes felidézni, hogy Plósz Sándor miben látta a szóbeliség jelentőségét. Így fogalmazott: "A legbonyolódottabb jogesetek is néhány kevés ponton fordulnak meg. Tapasztaljuk ez akkor, midőn valakitől jogi tanácsot kérünk. Az eset lényege, ha az előadó nem laikus, néhány szóval elő van adva. Hogy már most ez a kevés döntő pont a hideg ésszel operáló bírónak szóval vagy pedig írásban pl. egy Ihering-féle jogeset alakjában terjesztik elő, ez közömbös. Hogy azonban az eset így egyszerűsíttessék, arra szolgál a szóbeli tárgyalás, melyből a döntő pontok mintegy kijegecesednek. Míg az írásbeliségnél sok haszontalan állítás elejétől végig húzódik a perben, s vastaggá növeszti a percsomót, addig a szóbeliségnél a közvetlen pervezetés a bíróval való megbeszélés mellett s a szemtől-szembe mondás pressziója alatt a lényegtelen s kétségbeesett poziciók mintegy önkéntelenül feladatnak. Az ítélő biró információja egy eljárásban, melyben a bírónak arra kell törekednie, hogy magát informáltassa, melyben ő valódi tényállás kiderítése körül tevékeny részt vett, természetesen a lehető legtökéletesebb."[21]
Az 1911. évi perrendtartás alapgondolata tehát az volt, hogy a per anyagát ne az (előkészítő) iratok, hanem a felek szóbeli előadásai szolgáltassák.[22]
Az 1952. évi polgári perrendtartás[23] felerősítette a szóbeliség elvének szerepét. Ennek oka - miként arra Cappelletti és Garth rámutatott[24] - az is volt, hogy több laikus elem került az igazságszolgáltatásba, mind a bíró, mind a fél oldalán. Az írásbeliség és az ezzel járó formalizmus jelentősen megnehezítette volna a bírák és a felek feladatát egyaránt. A jogi képviselők (ügyvédek) háttérbe szorítása, az objektív igazság kiderítésének középpontba kerülése, s ezáltal (is) a bírói pervezetés és beavatkozási jog növelése (a kitanítási kötelezettséggel együtt) közvetlen és szóbeli kapcsolatot követelt a bíró és a felek között, melynek a tárgyalás adott színteret. A nyilvánosság népnevelő célokból hangsúlyossá vált, ez egyben megkövetelte a perek koncentrált lefolytatását is.
Az 1952. évi perrendtartás így aztán továbbvitte a tiszta szóbeliséget, sőt, igyekezett még teljesebben megvalósítani azt.[25] A sok törvénymódosítás után is még mindig a kötelező szóbeliség tekinthető a szóbeliségnek a hatályos perrendtartásban megvalósult formája, alapvetően az elsőfokú eljárásban. Ez olvasható a szóbeliség elve kapcsán a mai tankönyvekben[26] is: az ítélet alapjául csak a tárgyaláson szóban előadott vagy ismertetett anyag szolgálhat.
Az utóbbi időkben valószínűleg emiatt nem került a figyelem középpontjába a szóbeliség, szemben más klasszikus polgári perjogi alapelvekkel, mint a rendelkezési és a tárgyalási elv. Ez utóbbiak vagy visszaszorultak, vagy egészen más értelmet nyertek a szocialista perben, mint korábban vagy most. A polgári perrendtartásnak az új alkotmányos jog-
- 17/18 -
renddel való összehangolása, az ezeknek megfelelő részletszabályok kidolgozása a rendszerváltást követő első időkben nagyrészt az említett alapelvek helyreállítását célozták.[27]
Milyen szóbeliséget követ az új, 2016. évi polgári perrendtartás?
A szóbeliség továbbra sem jelenik meg önállóan, külön nevesített alapelvként, vagyis csak a részletszabályokból olvashatjuk ki az új kódex felfogását e tekintetben. Ezekből pedig azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a PIósz által képviselt és az 1911. évi polgári perrendtartástól kezdődően napjainkig - bár nem kivételek nélkül - érvényesülő kötelező szóbeliségtől lépünk el egy vegyes rendszer felé. Ez olvasható ki különösen a 2016. évi polgári perrendtartás 183. § (1) bekezdéséből, mely szerint "A perfelvétel körében a felek perfelvételi iratban feltüntetett vagy perfelvételi tárgyaláson előadott tényre és jogra vonatkozó állítással, tagadással, be- vagy elismeréssel, ezekből következő kérelemmel, a tények megállapításához szükséges bizonyítási indítvánnyal, a bizonyítékok és a bizonyítási indítványok értékelésére vonatkozó nyilatkozattal, valamint bizonyítási eszköz rendelkezésre bocsátásával (a továbbiakban együtt: perfelvételi nyilatkozat) - a bíróság közrehatása mellett - meghatározzák a jogvita kereteit." Az írásbeli anyagoknak nem pusztán előkészítő jellegük van, hanem ők maguk is szolgáltatják a per anyagát. Talán érdemes megemlíteni, hogy a felsorolásban a keresetlevél nem szerepel, mivel az az értelmező rendelkezések szerint nem minősül perfelvételi iratnak.[28]
Az írásbeliség szerepének megváltozása más, a 183. § (1) bekezdésében visszatükröződő felfogást konkretizáló szabályban is tetten érhető. Így például az ellenkérelem tárgyaláson már nem, csak azt megelőzően, főszabály szerint[29] írásban terjeszthető elő[30], és elmulasztása esetén az írásbeli szakaszban bocsátható ki bírósági meghagyás[31]. Az ellenkérelem előterjesztése után további írásbeli előkészítésre kerülhet sor, melyben az írásbeli per (az 1868. évi törvénykezési rendtartás) kifejezései, szakszavai[32] köszönnek vissza, mint a válaszirat és a viszontválasz[33]. Kötelezően írásban kell előterjeszteni a viszontkeresetet[34], ezt a beadványt külön is, viszont-keresetlevélként nevesíti az új törvény. Megjelenik egy egészen különleges új irat, a beszámítást tartalmazó irat[35], mely a beszámítási kifogás önálló eljárási intézménnyé (beszámítás) emelkedését támogatja. A perfelvétel
- 18/19 -
lezárható lesz szóbeli kommunikáció, tehát perfelvételi tárgyalás nélkül is.[36] A perfelvétel lezárását követően a keresetet és az ellenkérelmet írásban lehet megváltoztatni.[37]
1.3. Az írásbeliség előnyére szokták felhozni az alaposságot. Okozhat-e azonban gondot az írásbeliség erősödése, túlsúlya? A történeti tapasztalatok alapján az írásbeli perek felaprózódnak és elhúzódnak. Kétségtelen, hogy ma már a technikai fejlődés lehetőséget ad arra, hogy az iratok gyorsabban célba érjenek, különösen, ha az elektronikus kapcsolattartásra gondolunk, mely ugyan ma még gyerekcipőben jár az igazságszolgáltatás területén, de vélhetően hamarosan mindennapi rutinná válik. Ehhez képest a szóbeliség alkalmasabb az eljárás gyorsítására (ahogy mostanság mondjuk: az ügy észszerű időn belüli elbírálására) és koncentrálására. Ennek fontos eszköze a bíróság alaki és anyagi pervezető tevékenysége. Ez utóbbi, vagyis a bíró kérdezési jogának gyakorlása szóbeli kommunikáció mellett igazán hatékony. Az írásbeli anyagi pervezetés sem elképzelhetetlen[38], de jóval kevésbé tűnik ideálisnak. Erről alább még lesz szó.
Emellett a szóbeliség olyan perjogi alapelvünk, amely szoros összefüggésben áll más alapelvekkel, így különösen a már említett közvetlenséggel és nyilvánossággal, ezeken keresztül pedig a szabad bizonyítással, illetve az annak részét képező szabad bírói mérlegeléssel. Ha a szóbeliségre nem csupán mint a felek kétoldalú meghallgatásának módjaként tekintünk, hanem általában mint szóbeli kommunikációt vesszük, akkor a szóbeliség szerepének szűkülése az említett alapelvek korlátozását is maga után vonhatja.
Nehéz alternatívát lelni az írásbeli perben, amikor a nyilvánosságról van szó. A nyilvánosság útján vonható ugyanis ellenőrzés alá a bíróságok tevékenysége. Ezt jelenleg a nyilvános tárgyalás testesíti meg, melyet nemzetközi egyezmények és alkotmányunk is alapjogként ismer el. Lehet-e a nyilvánosságot biztosítani azzal, ha a periratokat, illetve az ítéleteket és más bírósági határozatokat tesszük írásban hozzáférhetővé? Az iratok és az iratokban foglalt adatok bárki számára bármikor való elérhetősége más alapjogok sérelmét vetheti fel (magánszféra, személyes adatok)[39]. Így automatikusan felmerül a kérdés: kiegyenlíthető-e megnyugtató módon ezen alapjogok ütközése?[40]
A közvetlenség elve szűk értelemben csak a bizonyításra vonatkozik. A szóbeli érintkezésnek elsősorban a személyi bizonyítási eszközök, különösképpen pedig a tanúkihallgatások esetén van jelentősége. Az persze igen változó, hogy a tanúbizonyítás milyen szerepet tölt be (kiváltképp a gyakorlatban) a bizonyítás rendszerében, mekkora bizalommal vannak iránta egy igazságszolgáltatásban, illetve helyette mennyiben kap nagyobb terepet az okirati bizonyítás. Ez utóbbi ugyanis az írásbeliségnek kedvez. A közvetlenség tágabb összefüggései (az ügy lehetőleg egy tárgyalási határnapon való elbírálása, szükség esetén
- 19/20 -
egymást követő napokon megtartott tárgyalások, változatlan összetételű bírói tanács, a tárgyalás berekesztését követően azonnal meghozott ítélet) azonban a szóbeliség fent meghatározott, szűkebb tartalmával is szorosan összefonódnak, melyre már Emmer is rámutatott.[41]
Az írásbeliség szerepének növekedése a polgári perekben nem kizárólagosan magyar jelenség. Ez a tendencia más államokban, így a korábban példának tekintett német jogban is megfigyelhető. Ott is megfogalmazták már a kételyt: az, ami korábban dogmatikai kérdés volt, tehát hogy csak az képezheti egy ítélet alapját, ami a tárgyaláson szóban elhangzott, áll-e még. A válasz, úgy tűnik: nem, a szóbeliség célszerűségi kérdéssé vált. A külföldi tapasztalatokból az szűrhető le, amire még Emmer Kornél figyelmeztetett: nevezetesen, hogy az írásbeliségnek valóban van egy (túl)terjeszkedési hajlama.[42] Az írásbeliség szerepének növekedéséről a főtárgyalási rendszer kapcsán még szó esik.
A most hatályos perrendtartás és a kialakult gyakorlat alapján - szóbeliség ide, szóbeliség oda - a tárgyalás sok esetben több hónapos időközökkel lebonyolított ülésekből áll. Márpedig a cél az volna, hogy az eljárás minél koncentráltabb legyen: vagy egyetlen ülés keretében, vagy lehetőleg egymást követő napokra, illetve egymáshoz közeli napokra kitűzött üléseken lebonyolítható legyen a tárgyalás. Ezt szolgálja a főtárgyalási rendszer, mely egyes mintaadó külföldi államok jogában ismert[43], illetve modellnek szánt perjogi elvekben, mint az ALI/UNIDROIT elvekben, is megjelenik.[44] Az új polgári perrendtartás elfogadásával a főtárgyalási rendszernek megfelelő perstruktúra kialakítása volt az egyik fő célkitűzés.
2.1. A főtárgyalási rendszerben az elsőfokú eljárás három fő részre osztható. Az első egy rövid, gyors szakasz, ami a keresetlevél benyújtásából, kézbesítéséből, továbbá a jellemzően írásbeli ellenkérelem előterjesztéséből áll. Ebben a szakaszban emellett a legnyilvánvalóbb visszautasítási okokat is kiszűrik.
Ezt követi az előkészítő szakasz, melynek célja a főtárgyalás (vagy érdemi tárgyalás) minél alaposabb előkészítése. Ennek során beazonosítják az alkalmazandó jogot, az alapul szolgáló tényeket és számba veszik a rendelkezésre álló bizonyítékokat, bizonyítási esz-
- 20/21 -
közöket, illetve elrendelik a főtárgyaláson felveendő bizonyítást.[45] Az ALI/UNIDROIT elvek értelmében ebben a szakaszban megbeszéléseket tarthatnak a per menetének kialakítása érdekében, illetve menetrendeket készíthetnek a per lebonyolítására. Felmerülhet ideiglenes intézkedés elrendelésének szükségessége, az elévülés vizsgálata, illetve a vita azon részeinek meghatározása, amelyek bírói döntés nélkül (különösen egyezséggel) rendezhetőek.[46] A bíró aktív szerepet kap a per menetének alakításában, az eredményes előkészítés érdekében pedig aktív kapcsolatot tart a felekkel. Az előkészítő szakaszban a jogi és a ténykérdések gyakran változnak, folyamatosan alakulnak, míg végül világossá válik, miről is szól a jogvita. Ennek kikristályosodása folytán a felek elállhatnak egyes kérelmeiktől vagy módosíthatják azokat, elejthetik a feleslegessé vált nyilatkozataikat, mellőzhetik korábbi bizonyítási indítványaikat, bizonyítékaikat, és így egyre közelebb is kerülhetnek az egyezségkötéshez.[47]
A főtárgyalás az előkészítő szakban feltárt, valódi kontradikciót hordozó kérdések megvitatására korlátozódik, egyben időben is koncentrált lehet.[48]
A főtárgyalási rendszer hatékony működésének egyik fontos eleme a bíró diszkrecionális jogköre a per menetének alakításában. Az eljárási szabályoknak - különösen a főtárgyalás előkészítése körében - elég rugalmasnak kell lenniük ahhoz, hogy egy adott ügy egyedi körülményeihez lehessen igazítani az eljárás menetét. A bírónak ezért szabad választási, döntési lehetőségeket kell biztosítani.[49] A diszkrecionális jogkör ott működik jól, ahol erős a bíró iránti bizalom, a bírák pedig döntési szabadságukat a per hatékony lefolytatása érdekében gyakorolják, méghozzá következetes és kiszámítható módon.
A főtárgyalási rendszer hatékonyságának másik fontos összetevője Nylund szerint a felek és a bíróságok közötti együttműködés. Ebből következően a felek a per menetének alakításában is szerepet kapnak: a bíró a felekkel való megbeszélést követően, arra figyelemmel hozza meg e körbe illeszkedő döntéseit. A tervezett menetrend betartása ezért elvárható a felektől, hiszen az a bevonásukkal született meg.[50]
A főtárgyalási rendszer elképzelhetetlen jól megfogalmazott preklúziós szabályok nélkül. Hogy miként kell e szabályokat kialakítani? Nos, ez egyáltalán nem egyszerű feladat, mert nehéz megtalálni az arany középutat. Ha a szabályok túl szigorúak, akkor a felek minden olyan lehetséges tényállítást, jogállítást megtesznek, illetve bizonyítást indítványoznak már a per legelején, amit úgy vélnek, hogy az ügy szempontjából jelentős lehet, mert ennek hiányában elveszítik a jogukat arra, hogy utóbb felhozzák őket.[51] Ha viszont a szabályozás túl enyhe, akkor a tényállítások és a bizonyítékok csöpögtetése miatt elhúzódik az eljárás.
- 21/22 -
Érdemes itt utalni a finn perjogi tapasztalatokra. Finnországban ugyanis korábban gyakoriak voltak a tárgyaláshalasztások (ennek nagyrészt az volt az oka, hogy a felek írásbeli nyilatkozataikat, kérelmeiket a tárgyaláson adták át egymásnak), mígnem 1993-ban - a fő-tárgyalási rendszer kialakításával együtt - olyan kemény preklúziós szabályokat vezettek be, hogy 2003-ban lazítani kellett rajtuk.[52] A szigorú perklúziós szabály - más rendelkezésekkel együtt - "fejnehézzé" tette a finn polgári pereket. Annak érdekében, hogy a fő-tárgyalást koncentráltan tarthassák meg, immáron az előkészítő szakasz húzódott el. A reformok ellenére a finn peres eljárások még mindig igencsak hosszadalmasak.[53]
A főtárgyalási rendszerben kulcsszerepet játszik az előkészítő szakasz, melynek feladata lényegében nem más, mint amire Plósz is felhívta a figyelmet: hogy a döntő pontok kijegecesedjenek. Igaz, ő erre legalkalmasabbnak a szóbeli tárgyalást tartotta. A modellértékű főtárgyalási rendszerekben a rugalmasság érdekében jellemzően választási lehetőséget biztosítanak a bírónak arra, hogy a főtárgyalás szóbeli vagy írásbeli előkészítéséről rendelkezzen. E döntésnek pedig elvben a jogvita egyedi jellemzőihez, bonyolultságához, kellene igazodnia. A gyakorlat ehhez képest más képet mutat, a választás nem működik hatékonyan. Németországban például a tárgyalás előkészítése a szabályok értelmében történhet írásban, illetve egy korai első tárgyaláson szóban. A bíróságokra érkező keresetek nagy száma miatt ez utóbbi nehezen kivitelezhető, ezért a bírák - függetlenül az ügy jellemzőitől - jellemzően az írásbeli előkészítést részesítik előnyben.[54]
Mivel a jogvita lényegének megragadása az előkészítő szakasz fő funkciója, a bíró kérdezési jogának gyakorlása (anyagi pervezetés) is ebben az eljárási szakaszban bír kiemelkedő jelentőséggel. A német jog kapcsán Leipold utalt arra, hogy ez hagyományosan a szóbeli tárgyalás keretei közt zajlik. Kritikával élt azzal a felfogással kapcsolatban, amely szerint azt a törvényi szabályt, mely előírja a bírónak, hogy e feladatát minél korábban teljesítenie kell [ZPO 139 szakasz (4) bekezdés], úgy kell értelmezni, hogy ez már az írásbeli előkészítő szakaszra (is) vonatkozik. Ily módon a szóbeli tárgyalás előnyei, nevezetesen az aktív bírói közrehatással folytatott koncentrált vita, ahol a feltett kérdésekre a felek, illetve jogi képviselőik azonnali választ adnak, elvesznek.[55]
2.2 A magyar jogalkotó a 2016. évi polgári perrendtartásban - biztosítandó a rugalmasságot, az ügyhöz igazított permenetet - a perfelvétel módjának meghatározása keretében (187. §) szintén szabad kezet biztosít a bírónak. Mindemellett azonban az új polgári perrendtartás igen sok kötöttséget is tartalmaz: részletes szabályokkal igyekszik lehetőleg minden, a gyakorlatban esetleg felmerülő kérdésre tételes választ adni. Hazai viszonylatban ugyanis a diszkrecionális jogkör biztosítására, különösen eljárási kérdésekben, igen csekély igény van, akár bírói, akár a jogi képviselők oldaláról nézzük. Ez valószínűleg a biza-
- 22/23 -
lomhiányra vezethető vissza. Ha a német példát nézzük, akkor nálunk is nagy esély van arra, hogy az előkészítés az ügyteher súlya alatt, esetleg más okok miatt is írásban fog folyni, vagyis perfelvételi tárgyalást a bíróság csak a második kör iratváltás (válaszirat -viszontválasz) után fog tartani.
Az ügyfeleknek, illetve jogi képviselőiknek a per menetének alakításába, tervezésébe való bevonása jelenleg is bírói attitűd kérdése. Így ma is vannak olyan bírák, akik a folytatólagos tárgyalás határnapját a felekkel (ügyvédekkel) előre egyeztetett időpontra tűzik ki, mert így előkerülhetőek a halasztások és az utólagos igazolási kérelmek. Külön rendelkezés az új perrendtartásban a bíró és a felek ilyen típusú kooperációjára továbbra sincs, így az ilyen és hasonló megoldások a jövőben is elsődlegesen a bírói hozzáálláson és szerepfelfogáson múlik.
Talán az egyik legnagyobb hiányossága a mai magyar polgári perjognak a jól működő preklúziós szabály. Leginkább ez a fogyatékosság okolható az elsőfokú eljárások széttöredezettsége és elhúzódása miatt. Az ügy tárgyalása sokszor felaprózódik, a több hónapos időközökkel tartott tárgyalásokon nem ritkán új irányt veszt a jogvita lényege, a releváns tények vagy a szükséges bizonyítékok köre. A tárgybéli koncentráltság hiánya vezet alapvetően az időbelihez is. Sok múlik tehát a jövőben azon, hogy miként válnak be az új perrendtartásnak azok az előírásai, amelyek a tények és a bizonyítékok csöpögtetését kívánják megakadályozni. A perfelvételi szakban erre szolgál a bírságolás.[56] A perfelvétel lezárását követően pedig a kereset- és az ellenkérelem-változtatás szigorú alaki és tartalmi feltételekhez kötött.[57] A szabályok meglehetősen szigorúnak tekinthetők, így kialakulhat a finnhez hasonló "fejnehéz" perstruktúra. Látni kell ugyanakkor, a szabály nem minden. Legalább annyira fontos a szabályok értelmezése, a helyes gyakorlat kialakítása. E szempontból különösen sok múlhat az "önhiba" tartalmának meghatározásán. A bírósági jogértelmezés és gyakorlat végső soron képes lehet kiszűrni a visszaélésszerű, perelhúzó vagy hanyag féli magatartásokat anélkül, hogy túlságosan elnehezüljön a perfelvételi szakasz vagy a jóhiszemű felek elessenek jogos igényeik érvényesíthetőségétől. Miként a helyes bírói jogérzék segíthet megtalálni az egyensúlyt a szóbeliség és az írásbeliség között a perfelvétel során.
A mai hazai joggyakorlat szerint a bíró nincs kötve a fél által megjelölt jogi minősítéshez, jogcímhez[58], jogalaphoz. Bár a felperesnek a keresetlevélben már elő kell adnia az általa érvényesíteni kívánt jogot, elegendő, ha ez a kereset egészéből, alapvetően pedig az elő-
- 23/24 -
adott tényekből, illetve a kérelemből kiderül, konkrét jogi rendelkezésre való hivatkozás nem szükséges. Akkor is, ha a fél a tények jogi minősítését elvégzi, ettől a bíró eltérhet. A jogvita kereteit tehát jelenleg alapvetően a felperes részéről az általa állított tények (illetve bizonyítékok) és a kérelem jelöli ki. Hogy miként juthatunk el jogi úton a tényekből a kérelemben előadott jogvédelemig, az alapvetően a bíró feladata. Így ha az előadott tények valónak bizonyulnak, akkor a bíró más jogalapon (jogcímen) is megítélheti, pontosabban meg is kell ítélnie a felperesi követelést, mint amit a kereset tartalmaz. Bár a bírói gyakorlat esetenként megtörik az említett elv érvényesítésében, főszabálynak mégiscsak ez tekinthető.[59]
A fent röviden összefoglalt helyzet és az annak alapjául szolgáló szabályozás is valójában számos ellentmondást, fogalmi bizonytalanságot hordoz magában. Ezen felül a hatályos perrendtartás és joggyakorlat arra vezet, hogy ún. meglepetés-ítéletek születnek, vagyis csak az ítéletből derül ki az alperes számára, hogy a bíró más jogi alapon találta megítélhetőnek a felperesi követelést, mint amivel szemben védekezett. A bírói gondolatokról legfeljebb sejtései lehettek a 3. § (3) bekezdésén alapuló bírói tájékoztatás figyelmes elemzése alapján.
Az a felfogás, hogy a feleknek elegendő a tényeket előadniuk, és a bíró feladata azok jogi minősítése (da mihi factum, dabo tibi ius), sok más állam jogában is ismert és alkalmazott megoldás. Egyértelműen megjelent azonban az az irányvonal, hogy a jogi képviselővel eljáró felektői elvárják jogi érveik minél korábbi előterjesztését.[60] A jogi minősítés és a jogi érveik előadásának elmulasztása pedig szankcionálható (pl. a keresetlevél visszautasításával). A modellnek tekinthető rendszerekben ugyanakkor fennmarad a bíró joga arra, hogy a vitába bevihessen olyan jogkérdéseket, amelyekre a felek nem hivatkoztak, ha az a helyes döntés meghozatalához szükséges. Az azonban fontos, hogy a felek lehetőséget kapjanak álláspontjuk kifejtésére, vagyis ezt a bíró meghallgassa. Ezzel a módszerrel kivédhetők a meglepetés ítéletek is. Ezt a javaslatot fogalmazták meg például az ELU UNIDROIT kutatás[61] keretében készülő európai polgári eljárási szabályokat kidolgozó szakemberek is.[62]
Az új perrendtartás az újabb irányvonalakat követve előírja, hogy a jogi képviselővel eljáró felperesnek a keresetlevélben az érvényesíteni kívánt jogot a jogalap megjelölése útján kell feltüntetnie.[63] Az értelmező rendelkezések szerint a jogalap az az anyagi jogi jogszabályi rendelkezés, amely az alanyi jogot közvetlenül keletkeztető tényeket meghatározza és annak alapján az igény támasztására feljogosít. Ezt a jogszabályi rendelkezést
- 24/25 -
akár a helyének (törvény, szakasz, bekezdés száma) meghatározásával, akár a konkrét rendelkezés beidézésével meg lehet hivatkozni.[64] Ezen kívül a keresetlevél kötelező tartalmi eleme az érvényesíteni kívánt jog, a tényállítás és a kereseti kérelem közötti összefüggés levezetésére vonatkozó jogi érvelés.[65] Az alperesnek írásbeli ellenkérelmében elő kell adnia valamennyi anyagi jogi kifogást a jogalap megjelölése útján és az azt megalapozó tényeket, továbbá az ezek közötti összefüggés levezetésére vonatkozó jogi érvelést, valamint a keresettel érvényesített jog, a tényállítás és a kereseti kérelem közötti összefüggést cáfoló jogi érvelést.[66] A beszámításra és a viszontkeresetre hasonló előírások vonatkoznak, mint a keresetre.[67]
A 2016. évi perrendtartás az érdemi döntés korlátai körében úgy rendelkezik[68], hogy törvény eltérő rendelkezése hiányában az érdemi döntés nem terjedhet ki olyan jogra, amelyet a fél a perben nem állított. Ha jogot állítani a jogalap megjelölésével lehet, akkor ez azt jelenti, hogy más jogalapon (jogcímen) megítélni a felperes keresetét az új perrendtartás hatálya alatt már nem lehet. Ezt a jogalkotói célt megerősíti a törvényjavaslat miniszteri indokolása is. Eszerint "a törvény a jogcímhez kötöttség körül a jogirodalomban és a bírói gyakorlatban is hosszú ideje zajló vitát zár le. A rendelkezési elvnek megfelelően a bíróság a fél által érvényesített joghoz kötve van. A bíróság a fél magánautonómiáját tiszteletben tartva nem dönthet a kereset szerinti kérelemnek megfelelően olyan jogalapon, amely eltérő a fél jogállításától, még akkor sem, ha a fél esetlegesen tévedésből jelölte meg a jogát rosszul és az eltérő jogot a perben állított és bizonyított tények egyébként megalapozzák. Az anyagi pervezetés megfelelő szabályozása mellett a kereset tárgyára vonatkozó döntési korláttal érhető el az, hogy ne születhessenek úgynevezett meglepetés-ítéletek."[69]
A 2016. évi perrendtartás, amellett, hogy a jogalaphoz köti a bírói döntést, egyúttal a bírói közrehatás (anyagi pervezetés) lehetőségét is meglehetősen szűkre vonja. Szűkebbre, mint például amilyen gyakorlat az 1911. évi perrendtartás 225. § (1) bekezdéséhez kapcsolódóan kialakult[70]. Az 1911. évi perrendtartásunkban megfogalmazott anyagi pervezetési szabály szerint az elnöknek gondoskodnia kellett arról, hogy az ügy kimerítő tárgyalásban részesüljön, továbbá arról is, hogy a felek homályos kérelmeiket, tényelőadásaikat és nyilatkozataikat magyarázzák meg, hiányos tényelőadásaikat és bizonyítékaikat egészítsék ki, s általában a szükséges kérelmeket és nyilatkozatokat tegyék meg. Köteles volt emellett a hivatalból figyelembe veendő körülmények felderítésére ügyelni. E célból az elnök és a tanács tagjai a felekhez kérdéseket intézhettek, illetve ilyen kérdések feltételét a felek is indítványozhatták.[71]
A hangsúly a 2016. évi perrendtartásban teljesen a jogalapra helyeződik át, a tények háttérbe szorulnak. A bíró ebből kiindulva hat közre a kereset (stb.) homályosságának,
- 25/26 -
következetlenségének kiküszöbölése érdekében. A bíróság ugyanis a felek kérelmének és jogállításának korlátain belül gyakorolja az anyagi pervezetést[72] Ez a rendelkezés célozza a felek rendelkezési jogának tiszteletben tartását, melyet az anyagi pervezetés nem léphet át. Mivel a jogállítás a - jogi képviselővel eljáró fél esetén - jogi rendelkezésekhez kötött, és nem a tényállítások által meghatározott, ezért a bírói közrehatás a jogi minősítést tekintheti kiindulópontnak. Ezt támasztja alá a miniszteri indokolás a következőképpen: "A bíróság anyagi pervezetési tevékenységének korlátja a kereseti kérelem és ellenkérelem, valamint az érvényesített jog és hivatkozott jogalapja. A bíróság anyagi pervezetése nem terjed ki arra, hogy a felet arról tájékoztassa, ha az előadott tények a fél által kérelmében, ellenkérelmében nem hivatkozott jog alkalmazását vetik fel, különösen, ha az a kérelem, ellenkérelem, illetve érvényesített jog megváltoztatását kívánná meg."[73]
Alapos elemzést igényel, hogy a bíró jogalaphoz kötésének és a szűk keresztmetszetű, jogalapból induló anyagi pervezetésnek milyen hatása lesz más eljárásjogi intézményekre, illetve más eljárási szabályokra. Az pedig egyelőre nehezen megjósolható, hogy az ítéleti indokolás érvelési technikáját, a bírók jogfejlesztő tevékenységét ez az új, kötött szemlélet miként alakítja át. ■
JEGYZETEK
[1] 2016. évi CXXX. törvény a polgári perrendtartásról
[2] Kengyel Miklós, Magyar polgári eljárásjog. Budapest, 2012, 11. kiad., 83-84. o. (továbbiakban: Kengyel, Magyar polgári eljárásjog); Kiss Daisy, A polgári per titkai. Budapest, 2014, 3. kiad., 104-105. o.; Wopera Zsuzsa, A polgári perjog alapelvei. In: Wopera Zsuzsa (szerk.), Polgári perjog - Általános rész. Budapest, 2008, 118. o.
[3] Mauro Cappelletti-Bryant G. Garth, Historical Perspective - The Balance Between Written and Oral Procedures. In: International Encyclopedia of Comparative Law, Volume XVI, Civil Procedure, Chapter 1, Tübingen, 1987, 5-13. o. [a továbbiakban: Cappelletti-Garth]
[4] Ökröss Bálint, A törvénykezés reformja, a szóbeliség, közvetlenség és nyilvánosság alapján. Budapest, 1880, 17. o.
[5] Capelletti-Garth 7. o.
[6] Cappelletti-Garth 5-6. o.; A fejlődésről lásd pl. Ökröss 6-24. o.; R. C. van Caenegem, History of European Civil Procedure. In: International Encyclopedia of Comparative Law, Volume XVI, Civil Procedure, Chapter 2,. Tübingen, 1987, 1-79. o.
[7] Cappelletti-Garth 7. o.
[8] Cappelletti-Garth 8. o.
[9] Plósz Sándor, A polgári peres eljárás reformja. In: Plósz Sándor összegyűjtött dolgozatai. Budapest, 1927, 111. o. (a továbbiakban: Plósz)
[10] Cappelletti-Garth 8-9. o.
[11] Emmer Kornél, A polgári peres eljárás reformja. Budapest, 1883, 19-20. o. (a továbbiakban: Emmer, A polgári peres eljárás reformja)
[12] Emmer, A polgári peres eljárás reformja 19. o. lábjegyzete
[13] 1880. április 20-án tartott képviselőházi beszéd a szóbeliségről a polgári törvénykezésben. In: Emmer Kornél beszédei és dolgozatai. Magyar Jogászegylet, Budapest, 1911, I. kötet, 38. o.
[14] 1911. évi I. törvénycikk a polgári perrendtartásról
[15] Magyary Géza-Nizsalovszky Endre, Magyar polgári perjog. Budapest, 1939, 3. kiad., 247-428. o. (a továbbiakban: Magyary-Nizsalovszky)
[16] Illetve az ezeket felelevenítő mai tankönyvekben is: Szabó Imre, A polgári peres eljárás alapelvei. In: Osztovits András (szerk.), Polgári eljárásjog I. Budapest, 2013, 33. o. (a továbbiakban: Szabó)
[17] Herczegh Mihály itt azzal a kiegészítéssel él, hogy a szóbeli tárgyalás nyilvános előadássá alakul át. Ilyen nyilvános előadás jelenlegi jogunkban nem ismert. Lásd: Herczegh Mihály, Magyar polgári törvénykezési rendtartás. Budapest, 1901, 13. o. (a továbbiakban: Herczegh)
[18] Lásd Plósz 110-111. o.
[19] Plósz 110. o.
[20] Magyary-Nizsalovszky 249. o.
[21] Plósz 107. o.
[22] Plósz 109. o.
[23] 1952. évi III. törvény a polgári perrendtartásról
[24] Cappelletti-Garth 12. o.
[25] A megvalósítás persze nem volt töretlen, hisz például a másodfokú eljárásban 1979-ben megszüntették a felek jogát arra, hogy tárgyalás tartását kérhessék, ha a törvény szerint tárgyaláson kívül intézték el az ügyet. Ezt az Alkotmánybíróság a 26/1990. (XI. 8.) AB határozatában alkotmányellenesnek találta.
[26] Kengyel, Magyar polgári eljárásjog 83-84. o.; Szabó 33. o.
[27] Lásd ezzel kapcsolatban: Kengyel Miklós: A bírói hatalom és a felek rendelkezési joga a polgári perben. Budapest 2003, 316-322. o.
[28] 7. § (1) bekezdés 16. pont
[29] Járásbírósági eljárásban a jogi képviselő nélkül eljáró fél szóban is előadhatja a bíróságon az ellenkérelmét, ahol a nyilatkozatának megfelelően töltik ki az erre rendszeresített formanyomtatványt. [246. § (1) bekezdés c) pont és (3) bekezdés]
[30] 179. § (1) bekezdés
[31] 181. §
[32] 1868. évi LIV. törvénycikk a polgári törvénykezési rendtartás tárgyában. "128. § A rendes eljárásban mindenik félnek rendszerint két perirat engedtetik, t. i. felperesnek a kereset és válasz, alperesnek az ellenirat és viszonválasz.
Ha a felperes felelni kiván a viszonválaszra: még egy végiratot adhat be, melyre alperesnek joga van ellenvégiratban felelni."
[33] 7. § (1) bekezdés 16. pont, 201. §
[34] 204. § (1) bekezdés és 205. §
[35] 209. § (1) bekezdés, 210. §
[36] 187. § c) pont
[37] 217. §
[38] Ezt a 2016. évi polgári perrendtartás is ismeri: 201. § (1) bek. c)
[39] Ugyanez a dilemma felvetődik a tárgyalások nyilvánosságával kapcsolatban is. Lásd a III/1861/2016. számú, bírói kezdeményezés alapján indult eljárást az Alkotmánybíróság előtt.
[40] A dilemmákkal kapcsolatban lásd: Harsági Viktória, Az információs technológia felhasználhatóságának határai a polgári eljárásjogban. In: Németh János - Varga István (szerk.), Egy új polgári perrendtartás alapjai. Budapest, 2014, 322-327. o.
[41] Emmer, A polgári peres eljárás reformja 16-17. o.
[42] Dieter Leipold, Oral and Written Elements within the Introductory Phase of Civil Procedure. 21. o. http://www.uv.es/coloquio/coloquio/ponencias/5oraleip.pdfi2017. február 24.; a továbbiakban: Leipold)
[43] Anna Nylund, Introduction to the Preparatory Stage of Civil Proceedings. In: Laura Ervo-Anna Nylund (ed.), Current European Trends in Preparatoty Proceedings. A Comparative Study of Nordic and Former Communist Countries. Springer, 2016, 4-11. o. (a továbbiakban: Nylund)
[44] Lásd az American Law Institute (ALI) és az UNIDROIT által kidolgozott és 2004 ben közzétett Principles of Transnational Civil Procedure 9. szakaszát (Structure of the Proceedings.) http://www.unidroit.org/ english/principles/civilprocedure/ali-unidroitprinciples-e.pdf (2017. február 27.; a továbbiakban: ALI/UNIDROIT Princilpes)
[45] Nylund 7. o.
[46] ALI/UNIDROIT Principles 9.3. szakasz
[47] Nylund 8. o.
[48] Lásd a polgári perrendtartásról szóló T/11900, számú törvényjavaslat miniszteri indokolását a 3. §-hoz (http://www.parlament.hu/irom40/11900/11900.pdf, 2017. március 1.; a továbbiakban: miniszteri indokolás), illetve Nylund 8. o.
[49] Nylund 10. o.
[50] Nylund 10. o.
[51] Hasonlóan az írásbeli perekhez, ami az eventualitás talaján állt, és amely ahhoz a jelenséghez vezetett, amivel szemben a 19. század végén Plósz is megfogalmazta fent már idézett gondolatait.
[52] Laura Ervo, Swedish-Finnish Preparatory Proceedings: Filtering and Process Techniques. In: Laura Ervo-Anna Nylund (ed.), Current European Trends in Preparatory Proceedings. A Comparative Study of Nordic and Former Communist Countries. Springer, 2016, 20. és 34. o. (a továbbiakban: Ervo)
[53] Az 1993-a reform célja a jogbiztonság erősítése volt, ennek során pedig a régi perjog felváltása egy szóbeli, közvetlen és koncentrált per szabályaival. Lásd: Ervo 22. o.
[54] Leipold 12. o.
[55] Leipold 22. o.
[56] 183. § (5) bekezdés
[58] A jogcím fogalom használata sok bizonytalanságot okoz, ezért indokolt kerülni. Ennek ellenére a bírói gyakorlatban is ezzel a fogalommal dolgoznak, és több jogirodalmi mű is a jogcímhez kötöttség témakörével foglalkozik. Emiatt a jogi köztudatban a bizonytalanságok ellenére is ez a kifejezés terjedt el, és vált ismertté.
[59] Erről a kérdésről részletesen, a korábban keletkezett források összefoglalásaként is lásd: Pákozdi Zita, A pertárgy fogalma jog-összehasonlító megközelítésben. In: Németh János-Varga István (szerk.): Egy új polgári perrendtartás alapjai. Budapest, 2014, 328-354. o.
[60] Lásd például: Nylund 9. o.
[61] From Transnational Principles to European Rules of Civil Procedure. Lásd: http://www.europeanlawinstitute.eu/projects/current-projects-contd/article/from-transnational-principles-to-european-rules-of-civil-procedure-2/?tx_ttnews%5BbackPid%5D-179508&cHash-78dcle71ac8a0e9b4cb56bdf4801de95 (2017. február 28.)
[62] Elhangzott a "New Hungarian Civil Procedure Act and the Development of European Rules of Civil Procedure" címmel 2016. május 30-31. napján Budapesten rendezett konferencián.
[63] 170. § (2) bekezdés b) pont
[64] Lásd: miniszteri indokolás a 7. §-hoz, illetve 170. §-hoz
[65] 170. § (2) bekezdés d) pont
[66] 199. § (2) bekezdés ba) és bd) pont
[68] 342. § (3) bekezdés
[69] Miniszteri indokolás a 342. §-hoz
[70] Lásd például: Kovács Marcel, A polgári perrendtartás magyarázata. IV. füzet, Budapest, 1927, 596-599. o.
[72] 237. § (5) bekezdés
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi docens, SZTE-ÁJK.
Visszaugrás
