Az okiratok a jogélet egyik legrégebbi és legfontosabb biztosítékai[1]. A társadalmi és gazdasági életben egyre fokozódó jelentőségüket már a XX. század eleji jogirodalomban is ekként értékelték: "semmi sem jellemzi jobban a modern jogi berendezést, mint az okiratok rendkívül nagymérvű felhasználása."[2] A modern jogfejlődés az írásbeli bizonyítékoknak kedvez, azok létesítését mozdítja elő: az okiratokhoz rendelt bizonyos előnyök révén arra ösztökél, hogy a jogügyletről okiratot állítsanak ki. Általuk a jogbiztonság erősödése érhető el, a szakirodalom méltán hangsúlyozza az okiratkészítés preventív jogvédelmi és vitamegelőző szerepét, hiszen általuk bizonyos perek elkerülhetők, ellenkező esetben viszont az eljárás idő- és költségtakarékos lefolytatásának hatékony előmozdítói lehetnek.[3]
A közjegyzői okiratok megelőző jogvédelmi funkciója körvonalazódik a Ktv. 1. § (1) bekezdésében. Eszerint a törvény közhitelességgel ruházza fel a közjegyzőket, hogy a jogviták megelőzése érdekében a feleknek pártatlan jogi szolgáltatást nyújtsanak. A preventív jogvédelemi funkciót a közjegyzői okiratok akként töltik be, hogy a) általuk a jövőbeli viták keletkezése megelőzhető (perek elkerülhetők), ami a bíróságok tehermentesítését segíti elő; b) ez magával hozza a jogbiztonság és a szerződési fegyelem erősödését; c) amely összességében gazdasági előnyökkel (csökkenti az ügyletet követően felmerülő esetleges költségeket, pl. perköltség).[4] A Ktv. 121. §-a is a preventív jogvédelmi funkciót tükrözi, amikor kimondja, hogy a közjegyzői okirat elkészítésénél aggályos körülménynek kell tekinteni különösen, ha a fél a közjegyzői okiratba olyan rendelkezés felvételét kéri, amely jogvita keletkezéséhez vezethet, vagy amelynek nincs joghatása. A közjegyzői okiratszerkesztési
- 35/36 -
tevékenységgel valójában - az annak során követett, szigorúan szabályozott eljárási rend következtében - egy ún. ex ante (előzetes) jogi kontroll valósul meg. Ezzel szembeállíthatjuk a bírósági (főképp peres) eljárásokat, melyek ex-post (utólagos) vitarendezést jelentenek.[5]
A közjegyzői okirat nem egy hatósági döntési folyamat eredményeképpen születik meg, sokkal inkább egy olyan végrehajtási jogcímként foghatjuk fel, amely a felek akarati szabadságának kifejeződése.[6] Mindamellett ez az okirat egy - a felek részére végzett közjegyzői tevékenységek körébe sorolt - nemperes eljárás keretében jön létre. Az okiratszerkesztésnek ebből a Janus-arcú karakteréből adódódhat, hogy a közhatalmi jelleget a közjegyzőnek éppen ennél a tevékenységi körnél szokták leggyakrabban kétségbe vonni, mindannak ellenére, hogy ezek az eljárások is szigorúan szabályozottak, formalizáltak.[7] Ezen eljárási garanciák mellett a közjegyző személyében, illetve a közjegyzővé válás feltételeiben rejlő biztosítékok alapozzák meg azt, hogy az eljárás produktumaként előálló közjegyzői okirat privilegizált szerephez jut a bizonyítás és a végrehajtás során más okirat típusokkal szemben. A közvetlen végrehajthatóságból fakadóan az ügyleti okirat szerkesztése "perelhárító célú" nemperes eljárásnak tekinthetjük.[8] A szűken vett nemperes eljárásoktól azonban eltérően szabályozta a jogalkotó például a közjegyző illetékességét.
Ebben a pontban azt vizsgáljuk, hogy miként tudja betölteni az okiratszerkesztő közjegyző a megelőző jogvédelmi szerepét. Ahhoz, hogy a megelőző jogvédelem hatékonyan működjön és e "(jog)szolgáltatáshoz" való megfelelő hozzáférés megvalósulhasson, tulajdonképpen az állami bíróságok eljárásának igénybevételi lehetőségének a tükörképe kell, hogy megvalósuljon a közjegyzői eljárásban. Itt kiemelésre érdemesek a következő követelmények: 1. elegendő közjegyző álljon rendelkezésre, 2. lokálisan is elérhető legyen, 3. a közjegyző alapvetően nem utasíthatja vissza a közreműködést például azért mert nem éri meg neki (gazdaságilag) vagy túl nagy felelősséggel járna az okirat elkészítése, 4. a jogi segítségnyújtás (költségkedvezmények).[9] Ad. 1. Az első pont nem szorul különösebb magyarázatra. Ad. 2. A lokális elérhetőséget a meghatározott székhelyre történő kinevezés biztosítja. Ad. 3. A közjegyző az ügyvédtől eltérően nem válogathatja meg az ügyfeleit, ha hozzá fordulnak, alapvetően nem utasíthatja vissza a közreműködést (csak a törvényben meghatározott szűk körben). Ad. 4. A költségkedvezmények rendszere valójában kidolgozatlan kérdésnek számít ezen a területen.
- 36/37 -
Számos a közjegyző személyében rejlő, vagy a jogállásából fakadó garancia biztosítja a megelőző jogszolgáltatás megfelelő működését. Ilyen pl. a kinevezési rendszer, amit részben már érintettünk, és az időbeli korlátok miatt a részletezésére nem is térnék ki. Ami a közjegyző jogállását illeti, a Ktv. 2. § (1)-(2) bek. leszögezi, hogy eljárása során csak a törvénynek van alávetve, és nem utasítható, a közjegyző az ügyekben részrehajlás nélkül, hivatását személyesen gyakorolva köteles eljárni. A pártatlanság egy fontos garanciája annak, hogy a megelőző jogszolgáltatás (konkrétabban a közjegyzői okirat szerkesztésére irányuló eljárás) - mint "perelhárító célú" nemperes eljárás "kiválthassa" a bírósági érdemi vizsgálatot, mely a peres eljárás során a szintén pártatlan bíró munkája révén megvalósul. A pártatlanság tehát az egyik legfontosabb és garanciális szintű követelmény és egyben hasonlóság a két hivatásrend között. Megkülönbözteti azonban a bírótól a megelőző jogvédelmi funkció (az ex ante jelleg). Az ügyvéd és a közjegyző okiratszerkesztő tevékenységében rejlő lényegi különbség, hogy a közjegyző a fél kérelmére és nem megbízásából jár el, a fél valójában igénybe veszi a közjegyző közreműködését jogszabályban rögzített díj ellenében.
A közjegyzői okirat szerkesztésére irányuló eljárás formalizált, szigorú eljárási szabályokkal körülbástyázott, "az eljárás alapja, menete, szabályai, eredménye, joghatásai eltérnek az ügyvédi közreműködésétől"[10] A közjegyzői okiratokhoz közhitelűséget, teljes bizonyító erőt és legtöbb esetben közvetlen végrehajthatóságot is rendelnek. Emiatt szükséges egyfajta garanciarendszer kiépítése és az azt alkotó egyes szabályok szigorú betartása. A rendszert alkotó biztosítékok tulajdonképpen két rendezőelv köré csoportosíthatók a céljuk szerint. Mindezek alapján beszélhetünk egyrészt az "okirat anyagi érvényességének létrejöttét célzó", másrészt "az okirat manipulálásának megakadályozását szolgáló" szabályokról. Az előbbi körbe tartoznak pl. az ügyfél személyes megjelenésének előírása, a részrehajlástól mentes tájékoztatás vagy az ügyleti képesség, illetőleg az ügyfél valós akaratának vizsgálata. Az utóbbi kategória többek között a következőket ölelheti fel: az okiratokra vonatkozó rigorózus formai előírások, az őrzés szabályai vagy az egyes nyilvántartásokkal kapcsolatos szabályozás.[11]
Az ügyvédek és a közjegyzők közötti megkülönböztetés alapja tekintetében a 90-es évek elején az Alkotmánybíróság a következőket fogalmazta meg: "A törvényhozó a kifogásolt rendelkezéssel nem személyek között különböztet, hanem különböző foglalkozások és hivatások között feladatokat és hatásköröket oszt és választ szét" (108/B/1992.AB határozat).
A Ktv. 1. § (2) bekezdése további (általános) követelményt támaszt a közjegyzői tevékenységgel kapcsolatosan: "[...] a feleket a hatáskörébe utalt eljárásokkal kapcsolatban - a felek esélyegyenlőségének biztosításával - kioktatással segíti jogaik gyakorlásában és kötelességeik teljesítésében". Kérdésként merül fel, hogy a kioktatási kötelezettség, illetőleg az esélyegyenlőség biztosítása, amelynek esetlegesen egyfajta ellensúly szerepe is lehet a gyengébb fél javára, nincs-e valamelyest feszült viszonyban a korábban taglalt pártatlanság követelményével. Szécsényi-Nagy
- 37/38 -
Kristóf felhívja a figyelmet arra, hogy más a latin típusú közjegyzőséghez tartozó államokkal szemben a közjegyző hazánkban nem tanácsadást nyújt, hanem kioktatja őket. Szerinte ez alatt azt kell értenünk, hogy "elsősorban a jogszabályok tartalmára és a jogügylet következményeire hívja fel a figyelmet."[12]
Az Alkotmánybíróság több határozatában részletesen elemezte a közjegyzőknek az igazságszolgáltatásban elfoglalt helyzetét.[13] A közjegyzői állások számát maximáló törvényi és miniszteri rendeleti szintű szabályok alkotmányellenességének vizsgálatáról szóló 944/B/1994. AB határozat hangsúlyozza, hogy "ahhoz, hogy a közjegyző e megelőző, segítő feladatának eleget tudjon tenni, az igazságszolgáltatásban elfoglalt különleges helyzete miatt különböző - az intézményt védő, valamint személyével szemben követelményként megfogalmazott - garanciális jellegű szabályok szükségesek. A legfontosabbakat a teljesség igénye nélkül kiemelve ilyen szabály a közjegyző elmozdíthatatlansága, személyes felelőssége az általa okozott károkért, a magánokirat készítés tilalma, a közjegyzői állások szisztematizálása, a közjegyző székhelyhez kötöttsége stb." A közjegyzői szervezetrendszer felépítése a bíróságokéhoz igazodik. Az Alkotmánybíróság részletes indokolásában kifejtettek alapján megállapítható, hogy "a közjegyző érdemi tevékenysége nem gazdasági jellegű tevékenység, hanem az állam igazságszolgáltató funkciójának egyik végrehajtójaként hatósági jogalkalmazó tevékenység, amely területen pedig nem érvényesülhetnek a jogalanyoknak vállalkozáshoz való alkotmányos alapjogai, ebből következően ezen okból nem megalapozottak indítványozónak az alkotmányellenességet a vállalkozás jogára alapító megállapításai." A közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény 112. §-a, valamint a bírósági végrehajtásról szóló 1979. évi 18. tvr.-t módosító 1991. évi LXXVII. törvény 9. §-ának és 10. § (1) bekezdés a) pontja alkotmányellenességének vizsgálatáról szóló 108/B/1992. AB határozat szerint a közjegyzőkre vonatkozó garanciális szabályok - ide sorolja mindenekelőtt a közhitelességet, függetlenséget, pártatlanságot, szigorú eljárásjogi kereteket - "nem sértik, hanem ellenkezőleg, egyenesen segítik, gyorsítják és hatékonyabban biztosítják a különféle jogok érvényesítését".
A közjegyzői okiratszerkesztési tevékenységről szólva talán érdemes visszanyúlnunk e tevékenység gyökereihez, egészen a Kr. u. VII. század végéig. Szécsényi-Nagy Kristóf foglalja össze nagyon szemléletesen e fejlődési folyamatot, amely később a közjegyzői okirat karakterisztikumának kialakulásához is magyarázatul szolgálhat. A közjegyzői okiratok (itt elsődlegesen az ügyleti okiratokat értve alatta) bölcsőjét a bírósági egyezségekre vezeti vissza. Az említett korszakban a jogügyletek írásba foglalása Európa-szerte jellemzően a bíróságok feladata volt. A bírói egyezség
- 38/39 -
formáját öltötték ezek a dokumentumok, melynek következményeképpen az okiratban foglaltak állami kényszer útján végrehathatóak voltak. Az okiratszerkesztési tevékenységet azonban a bírósági notárius publicusok (közjegyzők) végezték, akik később, a Kr. u. XI. század folyamán önállósultak a bírósági szervezetrendszerből. A ténytanúsító okirat gyökerét a szemléről készített jegyzőkönyvben látja.[14]
A Ktv. 1. § (2) bek. szerint a közjegyző a jogügyletekről és jogi jelentőségű tényekről közokiratot állít ki, okiratokat őriz meg. Ezt a fél (felek) kezdeményezésére, kérelme alapján teszi, ám az eljárás produktuma nem kizárólag a felek személyes "használatára" készül, az harmadik személy érdekeit is érintheti. E tevékenység közjogi felhatalmazáson alapul: a 3/2004. Polgári jogegységi határozat értelmében a közjegyző közhatalmi tevékenységet gyakorol akkor, amikor közokiratot készít, így az e tevékenysége során okozott károkért a Ptk. 349. §-a alapján tartozik felelősséggel.
Közokirat, a bírósági ítélet majd minden "erényét" hordozza, anélkül, hogy az egy peres eljárás eredményeként keletkezne, így például a végrehajtás alapjául szolgáló okiratnak tekinthető. Megkülönbözteti azonban az ítélettől, hogy a közjegyzői (ügyleti) okirat a felek akarati autonómiáján nyugszik.
Az okirat általában maradandóbban, megbízhatóbban tanúsít tényeket, mint egyéb bizonyítási eszközök, éppen ezért egyre nagyobb teret kap a jogéletben. Az okiratok "fölénye" részben azon a tényen nyugszik, hogy jellemzően még a jogvita kibontakozása előtt állítják ki őket, ennélfogva a per kezdetekor már rendelkezésre állnak. Emiatt szokták a legegyszerűbb perbeli bizonyítási eszköznek is nevezni az okiratokat,[15] amelyek a fentiek szerint kész, likvid bizonyítékot képeznek, így az okirat általi bizonyítás a felmutatással azonnal megvalósulhat.[16] Nem a per folyamán keletkező bizonyítékról van tehát szó, ebből egyfajta semleges jelleg is következik.[17] "Az írásbeli okirat czélja, hogy általa kiállítójának bizonyos tényre vonatkozólag tapasztalata, emlékezete, ítélőtehetsége, érzelme vagy akaratának kijelentése maradandóvá tétessék." Eredetileg nem feltétlenül peres célra állíttatnak ki az okiratok, de tipikus indíték a jogok és kötelezettségek szerzése, amelyek a későbbi időkre is kihatnak és amelyek vonatkozásában bizonyítékra van szükség, maradandóvá tételre úgy "hogy annak idején a jog érvényesítése vagy védelme meg ne hiúsíttathassék."’[18]
- 39/40 -
A per során bizonyítandó tények jellemzően múltbeliek, emiatt közvetlenül nem válnak a bíróság számára érzékelhetővé, így általában csak az ún. bizonyító tények segítségével következtethet a bizonyítandó tényre. A bizonyító tény az okirat esetében a tárgyban lerögzített nyilatkozat, azaz az okirat tartalma.[19] Az okiratok mint bizonyítási eszközök fontossága azon tulajdonságukból ered, hogy hosszú ideig, akár több emberöltőn át képesek őrizni és megbízható módon visszaadni a megtett és bennük foglalt nyilatkozatot. Ezzel szemben a többi bizonyítási eszköz esetében hiányzik ez a tartósság, az időmúlás az információ visszanyerésének esélyeit csökkenti: a tanúk emlékezete halványul, illetve a tanúvallomás megtétele előtt meghalhatnak, ismeretlen helyre költözhetnek, netán nem hajlandóak vallomást tenni az adott perben, az esetleges szemletárgyak pedig megváltozhatnak, illetve elenyészhetnek.[20]
Sárffy Andor a múlt század negyvenes éveiben vetette papírra a következő mondatot, amely igen szemléletesen és reálisan foglalja össze az okirati bizonyíték "elsődlegességének" gyakorlati jelentőségét: "Biztosíték az [...] okirat azért, mert akinek teljes bizonyító erejű okirata van, az - amennyire emberileg lehetséges - nyugodt lehet afelől, hogy a benne bizonyított jogi tényt a bíróságok és más hatóságok valónak el fogják fogadni.[21] Ez állítás magában foglalja a szakirodalom által legmegbízhatóbb bizonyítási eszköznek tekintett okiratokhoz fűződő "privilégiumok" célját és gyakorlati következményeit, egyidejűleg finoman jelezve, hogy ezek a kiváltságok nem minden korlátozás nélkül illetik meg a kérdéses bizonyítási eszközöket.
A közokirati minősülés nem a tartalom, hanem a keletkezés módjának függvénye.[22]"Bár a közokirat bizonyító ereje jelentős részben a kiállító személy jogkörén nyugszik, annak a másik fontos alapja a kiállítást megelőző, illetve azzal kapcsolatos eljárás."[23] Tehát a kiállító személyén túl annak is döntő jelentősége van - a közokiratként történő értékelhetőség körében, - hogy a közokirat kiállítására jogosult személy vagy hatóság hatáskörébe rendelt ügy kapcsán állította-e ki az okiratot. A közokiratokkal kapcsolatos alakszerűségi követelmények okirattípusonként különböznek pl. a közjegyzői okiratok formai követelményeit tekintetében a közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény rendelkezései az irányadók, amely értelmezése kapcsán elmondható, hogy a közjegyzői okirat biztonságát szolgáló garanciális elemek közé nemcsak a szűk értelemben vett formai előírások betartása (pl. a sorvégek kihúzása, a rövidítések és üres sorok kerülése, a lapok fizikai összekapcsolásának módja) sorolható. Ugyanígy a fenti cél előmozdítását segíti a közjegyzői okirat készítését megelőző eljárás néhány mozzanata, a közjegyző számára előírt semleges szerep, a közreműködés esetleges megtagadása, az őrzés szigorú szabályai. E garanciális szabályok betartásának számos esetben magából az okiratból is ki kell tűnnie, így pl. a személyazonosságról
- 40/41 -
való meggyőződést a közjegyzői okirat bevezető részébe, a felolvasás megtörténtét pedig a záradékba szokás belefoglalni.
A közokirat bizonyító ereje lényegileg azt jelenti, hogy az ellenkező bizonyításáig teljes bizonyító erővel bizonyítja: a.) az okiratban foglalt határozat, intézkedés tartalmát, hatályát illetőleg ezek megtörténtét; b.) az okirattal tanúsított adatok és tények fennállását vagy fenn nem állását; c.) a benne foglalt nyilatkozat megtételét, valamint azt, hogy az érdekelt személy a nyilatkozatot mikor és milyen módon tette meg.[24]
A tanúsító okiratok a tartalmat csak akkor bizonyítják, ha a tanúsítás közvetlen észlelésen alapszik, kivételt képez viszont e szabály alól pl. az anyakönyv,[25] mely közhitelesen tanúsítja a benne foglalt adatok valódiságát, annak ellenére is, hogy az anyakönyvvezető a születésnél, illetve
a halálnál nem volt jelen. Ezzel szemben pl. nyilatkozat megtételének tanúsítása esetén a teljes bizonyító erő csak a nyilatkozattétel tényére terjed ki[26], vagyis arra, hogy az okiratban megjelölt személy a nyilatkozatot az okirat kiállítására jogosult hatóság vagy közjegyző jelenlétében a közokiratban foglalt tartalommal megtette, nem pedig arra, hogy annak tartalma a valósággal milyen viszonyban van.
Magyary úgy fogalmaz, hogy "a közokirat teljesen és kötötten bizonyítja azt, hogy azok a tények, amelyek céljából a közokirat felvétettet, úgy történtek, ahogyan benne elő vannak adva és hogy a közokirat úgy és akkor és azon a helyen lett felvéve, mint ezt a közokirat mondja".[27] Ez a tömör összefoglalás valójában ma sem vitatható. Az utolsó fordulatával azonban rávilágít egy olyan kérdésre, melyet a közjegyzői okiratok kapcsán a régebbi irodalom tisztázott és manapság is nagy jelentőséggel bír. Pulay Józsefnek a 30-as években a Királyi Közjegyzők Közlönyében megjelent tanulmánya nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a közjegyzői okirat teljes bizonyító ereje a tartalmon kívül az okiratba foglaltak tanúsításának módjára, az okiratfelvétel lefolyására is irányul.[28] Ezek a gondolatok alátámasztják azt a korábban rögzített állítást, miszerint a közjegyzői okiratok készítése kapcsán a szűk értelemben vett formai követelményekhez szorosan kötődik az okiratkészítési eljárás szabályozása. Egyes szerzők olvasatában ez a kapcsolat olyan erősnek látszik, hogy az esetleges eljárási deficitet egyenesen "rejtett alaki hiányosságokat" nevezik.[29]
Minden okirattal, így a közokirattal szemben is lehet helye ellenbizonyításnak, de csak annyiban, amennyiben azt a törvény ki nem zárja vagy nem korlátozza [Pp. 195. § (5) bek.]. A
- 41/42 -
magyar jogban jelenleg nincs olyan jogszabály, amely az ellenbizonyítást kizárná avagy korlátok közé szorítaná.
Az okirati bizonyítás lerontható azáltal, ha kimutatják, hogy az okirat alkalmatlan az adott tény, illetőleg nyilatkozat bizonyítására. Az ellenbizonyítás alapulhat alaki hibán, külső szabálytalanságon vagy irányulhat az anyagi bizonyító erő ellen. Az első esetben a hamisság, vagy meghamisítottság vagy helytelen okiratba foglalás igazolása az elérendő cél, míg az utóbbinál azt szükséges bizonyítani, hogy a külsőleg kifogástalan okirat nem fedi a nyilatkozattevő akaratát.[30] Az ellenbizonyítás kiterjedhet arra, hogy a közokiratban foglalt határozatot nem hozták meg, az intézkedés nem történt meg, vagy a nyilatkozatot nem tették meg, illetőleg ezekre nem az okiratban megjelölt időpontban, helyen vagy módon került sor, illetve a nyilatkozatot vagy tényt a közokirat helytelenül tanúsítja. Az ellenbizonyítás során bizonyítható a közokiratban foglalt tanúsítással ellenkező tény fennállása is, de irányulhat arra is, hogy a közokiratot kiállító személy rosszul, tévesen foglalt közokiratba valamilyen adatot.[31] Tévedés vagy hamisítás lehet a közokiratnál a helytelen okiratba foglalás oka, jellemzően erre irányul a bizonyítás is. Amennyiben azonban a valóságtól való eltérés másként is bizonyítható, akkor ez előbbiek igazolására nem feltétlenül kell kiterjednie a bizonyításnak.[32] Az ellenbizonyítás során bármilyen bizonyítási eszköz felhasználható, mindamellett a közokirattal szembeni ellenbizonyítás a gyakorlatban ritkán szokott sikeres lenni.
Amennyiben a közokiratban foglalt jogok érvényesítésére vonatkozó per még nincs folyamatban és a kötelezetti pozícióból szabadulni kívánó más típusú, pl. a jogügylet érvénytelenség megállapítása iránti perben is érvényesítheti az igényét. Sőt a megállapítási kereset nemcsak jogviszony fennállása kapcsán indítható, hanem az okirat valódisága, illetőleg ellenkezőjének "mint puszta ténynek" a megállapítására is irányulhat, amennyiben a megállapítási kereset indításának feltételei fennállnak.[33]
A közjegyzői okiratok hordoznak néhány egyéni jellegzetességet e téren. A közjegyzői okiratok esetében - a közvetlen végrehajthatóságból adódóan - gyakorta áll elő az a helyzet, hogy a végrehajtási záradékkal ellátott okirat alapján megindult végrehajtás során a végrehajtás megszüntetése iránti perben tud először érdemben védekezni az adós. Ez azonban a részéről már nem ellenbizonyítás, hanem főbizonyítás, amely a Pp. 369. § alapján arra kell, hogy irányuljon, hogy a végrehajtani kívánt követelés érvényesen nem jött létre. A Pp. 370/A. §-ában foglaltak bizonyos korlátozásokat is tartalmaznak a bizonyításfelvétel kapcsán, ezáltal tovább nehezítve a bizonyítási terhet viselő helyzetét: eszerint bizonyítás felvételének csak olyan bizonyítékok vonatkozásában
- 42/43 -
lehet helye, melyek a tárgyaláson rendelkezésre állnak és alkalmasak lehetnek a keresetlevélben foglaltaknak vagy az alperes védekezésének az igazolására.
A fentiek tükrében nem véletlen, hogy mind a hazai, mind a külföldi jogirodalom sűrűn él azzal a megállapítással, hogy az okirati bizonyítás és a tárgyalási elv összjátékaként az okirattal történő bizonyítás során a bírói mérlegelés eredménye eléggé kiszámítható és sok esetben a további bizonyítás lefolytatását is szükségtelenné teszi. Az okirattal bizonyítható előadás vitatása ugyanis számos esetben hiábavaló és költséges lenne. Így elsődlegesen nem is maguknak az okirattal bizonyított tényeknek a vitatása jut a gyakorlatban meghatározó szerephez, hanem az okirat valódiságának az esetleges kétségbevonása.[34]
A közokiratok szabad áramlásának kapcsán két kérdés merülő fel: lehetséges-e az okiratba foglalás külföldön, ami szintén az előbbiekben felvetett közhatalmi jelleg vizsgálatát igényli. A határon átívelő ügyek másik felmerülő probléma a belföldi okiratok külföldön kifejtett joghatása.
A XX. század elején még vitatkoztak róla, hogy a közjegyző okiratszerkesztői tevékenysége szükségszerűen kapcsolódik-e az állami szuverenitáshoz és így területileg korlátozott, vagy a közjegyzői okirat bizonyító ereje nem az állami felhatalmazásból ered, hanem abból a bizalomból ered, amelyet a közjegyzői eljárás élvez. Ma általánosan elfogadott az a nézet, hogy az okirat-szerkesztési jogosultság korlátját jelenti az országhatár.[35] "Különbséget kell tenni az okiratszerkesztés helye és az okiratba foglalás produktuma között. Jelenleg tehát az okiratszerkesztési tevékenység kapcsán a közjegyző illetékessége véget ér az államhatáron, ha már nem előbb, saját közjegyzői körzete határainál. Az okiratba foglalás terméke, a közjegyzői okirat ezzel szemben nemzetközi egyezmények alapján annak az államnak a határain túl is kifejti a hatását, amelyben készült."[36]
A közjegyzői okiratok külföldön történő joghatás kiváltására alkalmassága ígérkezik a rövidebb témának. A közjegyzői okirat külföldi felhasználhatósága iránti igény a közjegyzők oldaláról is megfogalmazódott. Nem sokkal a tamperei csúcstalálkozót követően, 1999. október 30-án az Európai Közjegyzők Uniója (CNUE) Valenciában tartott egy konferenciát, itt született egy javaslat, amely kimondja, hogy a "közokiratnak (amely a bírósági ítélet minden "erényét" hordozza, anélkül, hogy az egy jogvita eredményeként keletkezne) minden európai uniós országban szabadon kell
- 43/44 -
áramolnia és közvetlenül végrehajthatónak kell lennie, függetlenül a származás helyétől feltéve, hogy az az Európai Unión belül van."[37]
Össze kell egyeztetni a közjegyzői okirat forgalom szabadságának biztosítását és azokat a követelményeket, a közjegyzői okirattal szembeni egyébként jogos előírásokat, amelyek a közjegyzői okirat sajátosságait adják és egyben garanciális szabályok. Erre a közjegyzői okirathoz fűződő jogkövetkezmények, illetőleg a fokozott bizonyító erő miatt van szükség. Nehezíti a helyzetet a sokféleség, de azokban az országokban, amelyekben a latin típusú közjegyzőség működik viszonylag egységes a szabályozás, így egybe lehet gyűjteni a közös jellemzőket, ahogy azt Juan Bolás Alfonso tette: "az okiratszerkesztő közjegyző jogvégzett szakember, aki az okiratot a törvénnyel összhangban készíti el és garantálja a felek személyazonosságát, jogképességét, valamint az okirat tartalmának jogszerűségét".[38] A latin típusú közjegyzőség kapcsán Várkonyi Vera a következő megállapítást tette: "a közjegyzői tevékenységet megalapozó jogi filozófiák hasonlóak, a szakma működési szabályai, technikái szinte azonosak", ezzel szemben az angolszász jogrendszerben szinte minimális szereppel bírnak a hivatás gyakorlói.[39] Az előbbiek vonatkozásában közös jellemzőként kiemelhető, hogy ezen országok jogszabályai a közjegyzői okiratokhoz közhitelűséget, teljes bizonyító erőt és legtöbb esetben közvetlen végrehajthatóságot is rendelnek. Ehhez azonban egyfajta garanciarendszer kiépítése és az azt alkotó egyes szabályok szigorú betartása is szükséges. A rendszert alkotó biztosítékok tulajdonképpen két rendezőelv köré csoportosíthatók a céljuk szerint. Mindezek alapján beszélhetünk egyrészt az "okirat anyagi érvényességének létrejöttét célzó", másrészt "az okirat manipulálásának megakadályozását szolgáló" szabályokról. Az előbbi körbe tartoznak pl. az ügyfél személyes megjelenésének előírása, a részrehajlástól mentes tájékoztatás vagy az ügyleti képesség, illetőleg az ügyfél valós akaratának vizsgálata. Az utóbbi kategória többek között a következőket ölelheti fel: az okiratokra vonatkozó rigorózus formai előírások, az őrzés szabályai vagy az egyes nyilvántartásokkal kapcsolatos szabályozás.[40]
Az egyesülő Európában fokozott igény jelentkezik arra nézve, hogy a közjegyzői okiratok ne csak a származás (kiállítás) államában, hanem a többi tagállamban is felhasználhatók legyenek.[41] A közjegyzői tevékenység közhatalmi jellegére tekintettel a közjegyzői szolgáltatások szabad áramlása korlátozás alá esik, a közjegyző okirat-szerkesztési tevékenysége - a területi elvet követve[42] - az adott állam határain belül válik lehetségessé, nem készíthet a közjegyző okiratot külföldön. Különbséget kell azonban tenni az okirat-szerkesztési tevékenység helye és az eljárás
- 44/45 -
eredménye, az okiratba foglalás produktuma között.[43] Az okiratba foglalás terméke, a közjegyzői okirat - nemzetközi egyezmények és a közösségi jog alapján - annak az államnak a határain túl is kifejtheti a hatását, amelyben készült.[44]
Az okirat-szerkesztés során további nemzetközi vonatkozásként említhető, ha a felek külföldiek (vagy a felek valamelyike külföldi). Ez önmagában nem képezi akadályát a az okirat-szerkesztési tevékenységnek. Az okirat tartalma "nemzetközi", azaz a közjegyző olyan okiratot szerkeszt, amelynek egy határon átnyúló vonatkozású jogviszony a tárgya.
A közokiratok fogalmának meghatározása a Brüsszel-I rendelet értelmezése kapcsán is felmerült. Ekkor kerültek megfogalmazásra a következő gondolatok. A kiállító személyének alapvető jelentősége van a közokirattá minősülés során. A külföldi közjegyző, konzul és egyéb közokiratba foglalásra feljogosított személy e minőségében a közhatalom gyakorlójaként rendelkezik a közokiratba foglaláshoz szükséges "hatalommal". Az, hogy a közhatalom mely hordozói esnek a hatóság fogalomkörébe egyébiránt a nemzeti jogok által meghatározottak. A Jenard-Möller-jelentés második lényeges fogalmi ismérvként arra utal, hogy az okirat-szerkesztői tevékenységnek az okirat tartalmának létrehozatalára is ki kell terjednie. A bírói, illetve közjegyzői hatáskörbe utalt aláírás-hitelesítés nem teszi a jelentés értelmében az okiratot közokirattá a közhatalommal felruházott személy közreműködése ellenére sem, hiszen a tartalmat ők nem vizsgálják.
Végül engedtessék meg, hogy a közjegyzői okiratszerkesztői tevékenységet a közjegyzőség jogállását érintő elmúlt évekbeli luxemburgi döntések tükrében is megvizsgáljuk. Két olyan országot tettünk a vizsgálódás tárgyává, melyek szabályozásához - a közös gyökerekre tekintettel - közel állnak a magyar megoldások. Így esett a választás Németországra és Ausztriára. A Bizottság kontra Német Sz.K. C54/08. sz. ügyben, hangsúlyozza a Bíróság, hogy az ügyleti okiratok esetében a felek maguk határozzák meg jogaik és kötelezettségeik terjedelmét a közjegyző csupán tanúsítja azt, valamint joghatással ruházza fel, de a felekkel szemben semmiféle döntési jogkörrel nem rendelkezik. Bizonyos feltételek mellett a német közjegyző által hatáskörében eljárva, a megszabott alakban kiállított közokirat alapján végrehajtásnak van helye, ha az adós a közokiratban a szóban forgó igényre vonatkozóan az azonnali végrehajtásnak alávetette magát [ZPO 794. cikke (1) bek. 5.].
A Bizottság kontra Osztrák Köztársaság C53/08. sz. ügyben a Notariatsordnung(NO) 3. cikkén alapulva elemzi a közjegyzői okiratszerkesztői tevékenység jellegét. Ennek fényében állapítja meg a következőket: "Ami a közjegyzői okiratokhoz kapcsolódó bizonyítási rendszer sajátosságait illeti, hasonló bizonyító erővel más okiratok is rendelkeznek, anélkül hogy a közhatalom gyakorlása
- 45/46 -
körébe tartoznának, mint például a hivatásos mezőőr, erdőőr és halőr által készített jegyzőkönyv. [...] A közokiratok végrehajthatóságát illetően a Bizottság úgy véli, hogy a végrehajtási záradék rávezetése megelőzi a tulajdonképpeni végrehajtást, anélkül hogy annak részét képezné. Így a végrehajthatóság biztosítása semmilyen kényszerítő jogkörrel nem ruházza fel a közjegyzőket, akik nem végrehajtó szervek. Másfelől bármely esetleges vitában a bíróság dönt, nem pedig a közjegyző. [...] Harmadsorban az Osztrák Köztársaság szerint a közjegyzői hitelesítés célja az, hogy végleges megoldást nyújtson a polgári jogi követelésekre vagy végleg kizárja azokat, és végrehajtható jogcímet biztosítson. A közjegyzői okiratok kizárólag bíróság előtt, és szigorúan korlátozott indokok alapján támadhatók meg. Az említett közjegyzői okiratok emellett magas szintű bizonyító erővel rendelkeznek, ami köti a bíróságokat mérlegelési jogkörük gyakorlása során. A közjegyzői okiratok továbbá végrehajthatóak. Mind a végrehajtási eljárás, mind a végrehajtható jogcím kibocsátását megelőző eljárás az állami közhatalom gyakorlásának lényegéhez tartozik. Ebből következik, hogy a közjegyzők közokiratok kiállításában megnyilvánuló tevékenysége közvetlenül és sajátosan kapcsolódik a közhatalom gyakorlásához." Ha a közjegyző közokiratot állít ki, ellenőriznie kell, hogy az okirat kiállításához szükséges, törvényben előírt összes feltétel teljesülte.■
JEGYZETEK
[1] Sauberer, Arno Georg: Die Freizügigkeit der notariellen Urkunde - ihre Wirkung als Rechttitel im Rechtsverkehr, in Beiträge des österreichischen Notariats. Manz, Wien, 2001, 33. p.
[2] Magyary Géza/ Nizsalovszky Endre: Magyar polgári perjog. Franklin Társulat Kiadása, Budapest 1924, 423. p.; lásd részletesebben: Harsági Viktória: Okirati bizonyítás a modern polgári perben. HVG-Orac, Budapest, 2005, 19-27. p.
[3] Térfy Gyula: A polgári perrendtartás törvénye és joggyakorlata. Budapest, Grill Károly Könyvkiadó 1927, 560. p.; Kiss Daisy: Per vagy nem per? HVG-Orac, Budapest, 2008, 580. p.
[4] Vö. Koller, Christian: Future Perspective on the Notary Profession in Europe. in Uzelac, Alan / van Rhee, Remco (eds.): The Landscape of the Legal Profession in Europe and the USA: Continuity and Change. Intersentia, Cambridge - Atwerp - Portland, 2011, 97. p.
[5] Schumacher, Robert: Notare und die vorsorgende Rechtspflege im Lichte der Grundfreiheiten. GPR 2012/2, 57. p.
[6] Sauberer: i. m. 42. p.
[7] Kiss Daisy: i. m. 582. p.
[8] Szécsényi-Nagy Kristóf: A közjegyzői okirat. in Varga István (szerk.): A polgári nemperes eljárások joga. ELTA Eötvös Kiadó, Budapest, 2010,954. p.
[9] Schumacher: i. m. 59. p.
[10] Kiss Daisy: i. m. 581, 583. p.
[11] Várkonyi Vera: Közjegyzők az Európai Unióban. Európai Jog, 2002/2, 36-37. p.
[12] Szécsényi-Nagy Kristóf: i. m. 951. p.
[13] Lásd részletesebben: Harsági Viktória: The notarial Order for payment procedureas a Hungarian pecularity. In: Geimer, Reinhold / Schütze, Rolf A. (Hrsg.): Recht ohne Grenzen. Sellier, München, 2012, 345-347. p.
[14] Szécsényi-Nagy Kristóf: i. m. 945. o.
[15] Balogh Béla: Az okirati bizonyítás egynémely kérdése a bírói gyakorlat megvilágításában. Debrecen, 1935, 10. p., Magyary Géza: A magyar perjog nemzetközi vonatkozásai. In: Összegyűjtött dolgozatai. MTA, Budapest, 18. p.
[16] Zlinszky Imre: A bizonyítás elmélete a polgári peres eljárásban. Atheneum, Budapest, 1875,535. p.
[17] Bajons, Ena-Marlis: Rück- und ausblickende SchluBbemerkung. In: Nagel, Heinrich/ Bajons, Ena-Marlis (Hrsg.): Beweis - Preuve - Evidence. Grundzüge des Zivilprozessualen Beweisrechts in Europa. Nomos, Baden-Baden 2003, 847-848. p.
[18] Vö. Zlinszky Imre: i.m. 329, 358. p.
[19] Farkas József: Bizonyítás a polgári perben. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1956,163. p.
[20] Gaár Vilmos: Okirat. In: Márkus Dezső (szerk.): Magyar Jogi Lexikon. V. kötet, Budapest 1898. 692-693. p.
[21] Sárffy Andor: Magyar polgári perjog. Grill, Budapest 1946, 279. p.
[22] Vö.: Gáll Tamás: Az okirati bizonyítás fejlődésének áttekintése 1868-tól 2003-ig. In: Kengyel Miklós (szerk.): 50 éves a Polgári Perrendtartás. Dialóg Campus Kiadó, Pécs 2003, 23, 33. p.
[23] Hámori Vilmos: Okirati bizonyítás a polgári perben. Jogtudományi Közlöny, 1970/11, 605. p.
[24] Kommentár a Polgári perrendtartáshoz (CompLEX-jogtár)
[25] Antalfi Mihály: Polgári perrendtartás. 2. kötet, Pécs 1915, 601-602. p., Sárffy: i.m. 280. p.
[26] Erre a nézetre alapozva mondta ki a Legfelsőbb Bíróság az 1/2004. Büntető jogegységi határozatának III. részében, hogy nem értékelhető intellektuális közokirat-hamisításként pl. a hamis vallomástétel, amelynek nyomán a jegyzőkönyvben, ill. határozatban valótlan tényt rögzítenek.
[27] Magyary/Nizsalovszky: i. m. 425. p.
[28] Pulay József: Bizonyítás közokirattal szemben. Kir. Közjegyzők Közlönye 1938/1, 2. p.
[29] Balogh: i. m. 21. p.
[30] Balogh: i. m. 15. p.
[31] Gátos György: A bizonyítás. In: Németh János (szerk.): A Polgári Perrendtartás magyarázata. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Bp. 1999, 775-776. p.
[32] Antalfi: i. m. 603. p.
[33] Magyary/Nizsalovszky: i. m. 360. p.
[34] Ld. még: Schreiber, Klaus: Die Urkunde im Zivilprozeß. Duncker & Humblot, Berlin 1982,16. p.
[35] Reehberger, Walter H.: Notarielle Beurkundungstätigkeit mit Auslandsbezug. Manz, Wien, 1997, 5 p.
[36] Woschnak, Klaus: A közjegyzői hivatásgyakorlás joga és a közösségi jog. Közjegyzők Közlönye 2000/7-8, 7. p.
[37] Rechberger, Walter H.: Perspektiven der grenzüberschreitenden Zirkulation und Vollstreckung notarieller Urkunden in Europa. In: Schütze, Rolf (ed.): Einheit und Vielfalt des Rechts. FS Geimer, Beck, München, 2002, 914. p.
[38] Bolás, Alfonso Juan: A közokiratok szabad áramlása az Európai Unió országaiban. Közjegyzők Közlönye, 2001/11,10. p.
[39] Várkonyi: i.m. 36. p.
[40] Várkonyi: i.m. 36. p.
[41] Ld. Umlauft, Manfred: Az európai közjegyzőség fejlődéséről. Közjegyzők Közlönye, 1999/10, 5. p.
[42] Vö. Rechberger: i.m. 5. p.
[43] Bókai Judit: A közjegyzői okiratok szabad áramlása az Európai Unióban, az európai végrehajtási jogcím. Közjegyzők Közlönye, 2006/3, 11. P.
[44] Woschnak: i.m. 7. p.
Visszaugrás
