https://doi.org/10.59851/mj.72.12.6
A tanulmány a római jogi taberna casiaria esetének példáján keresztül vizsgálja az immissziós behatások problémakörét. A sajtüzem füstkibocsátásával kapcsolatos jogeset elemzése rávilágít arra, hogy a római jogászok a zavarás jogellenességét nem objektív alapon ítélték meg, hanem a konkrét eset igazságos rendezésére törekedtek. Az eset tanulságai relevánsak lehetnek a mai joggyakorlat számára is, különösen a repülőtér környezetében élők által tapasztalt zajhatások jogi megítélésének megértésében. A tanulmány bemutatja a releváns kereseteket, a servitus intézményének jelentőségét, valamint a klasszikus források elvi megközelítését. A klasszikus jogeset révén új szempontokat kínál a modern környezeti zavarások jogi értelmezéséhez.
Kulcsszavak: római jog; immissio; sajtüzem, taberna casiaria; servitus; környezeti zavarás
This paper aims to explore the issue of immissiones through the classical Roman law case of taberna casiaria. The case concerning smoke emissions from a cheese workshop reveals that Roman jurists did not assess the unlawfulness of disturbances based on objective criteria but sought to ensure justice in individual cases. Insights gained from this case remain relevant for modern legal practice, particularly in evaluating the legal implications of noise pollution for residents near airports. The paper presents the applicable legal remedies, the role of servitus, and the theoretical foundations laid out in classical legal sources. By examining this classical legal dispute, new perspectives are offered on the legal interpretation of modern environmental nuisances.
Keywords: Roman law; immissio; cheese workshop; taberna casiaria; servitutes; environmental nuisance
A Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Bizottsága Római Jogi és Európai Magánjogtörténeti Albizottságának egy 2016-os konferenciáján beszéltem a taberna casiaria Digesta-beli esetéről.[1] A jelen tanulmány címében szereplő kérdést a szekció elnöke, a néhai Harmathy Attila professzor vetette fel a diszkusszió során, kifejtve, hogy a téma nem kizárólag a római jogban merült fel; az immissiók kérdése mind a mai napig okozhat fejtörést mind a jogalkotónak, mind pedig a jogkereső közönségnek.
Elegendő csak az azóta eltelt időben keletkezett internetes sajtótermékeket szemlézni annak megállapításához, hogy hazai vonatkozásban a ferihegyi zajprobléma mind a mai napig fennáll. Annak ellenére, hogy az eltelt időben számos intézkedés született (lásd például ablakszigetelési támogatás biztosítása, éjszakai repülési tilalom, valós idejű zajmonitorozás stb.). Tény ugyanakkor, hogy a hivatalos álláspont (2024) szerint nincs zajhatár-túllépés, ezért nincs szükség további intézkedésekre sem.[2] A lakosság percepciója azonban ettől eltérő képet mutat. Okkal vetődik fel a kérdés: meddig terjed, meddig terjedhet az immissio által okozott zavarás ezekben az esetekben?
A jelen tanulmány nem a kérdés modern jogi feldolgozását kínálja. Ehelyett a szerző igyekszik a sajtüzem füstkibocsátásának római jogi esetén keresztül értelmezési kerettel szolgálni a hatályos jogi terminusok jobb megértéséhez.[3]
Az eset feldolgozása során a klasszikus exegézis módszerét követjük, röviden érintve a szöveghez kapcsolódó mértékadó szakirodalmat is.
A taberna casiaria esetében a sajtüzem bérlője a sajt tartósításához használt füstöt kiengedi az üzemből; ez zavarja az üzem fölött lakókat. A Digestában Ulpianus által bemutatott eset (Ulp. D. 8, 5, 8, 5 [17 ad ed.]) a "Si servitus vindicetur vel ad alium pertinere negetur" cím alatt található meg. Ez a titulus az actio confessoria és negatoria témakörével összefüggő gyakorlati esetek kompendiuma. Ehhez képest az oktatásban jellemzően a tulajdoni korlátok témakörében tanítjuk ezt az esetet, ami főként Max Kaser hatásának tudható be.[4]
Ez az eset a klasszikusnak mondott elv római jogi gyökereként jelenik meg a tan- és kézikönyv-irodalomban, amely szerint a magáéban mindenki megtehet bármit, amellyel mást nem zavar. Általános felfogás, hogy az esetben a jogász a zavarás objektív tényénél fogva minősíti jogellenesnek a füstkibocsátást. Ezzel az állítással összefüggésben felmerülő kérdés, hogy mit jelent pontosan a 'zavarás objektív ténye'. Ugyanakkor az is felvethető, hogy vajon a római jogászok valóban objektív alapon igyekeztek-e eldönteni az eléjük kerülő eseteket, vagy inkább az egyedi esetek konkrét igazságosságának megtalálására törekedtek.
A 'zavarás objektív ténye' fordulat értelmezése azért is jelentős, mert a címben felvetett "szomszédom a repülő-
- 758/759 -
tér" problémakör esetében a légiközlekedés keltette zaj terjedésének fizikai tulajdonságai miatt az előbb említett fordulat kiüresedik az objektív jelző partalanná válása miatt. Kérdésként merül fel, hogy a római jogászok döntései körében találhatunk-e olyan esetet, amely nem a zavarás objektív ténye alapján teszi megállapíthatóvá a jogellenességet, hanem más alapra helyezi a jogos és jogellenes elhatárolását.
A sajtüzem füstkibocsátásával foglalkozó Digesta-szöveg a szolgalmak perlésére szolgáló actio confessoria és actio negatoria eseteit taglaló titulusban olvasható.
Ulp. D 8, 5, 8, 5 (17 ad ed.)
Aristo Cerellio Vitali respondit non putare se ex taberna Casiaria fumum in superiora aedificia iure immitti posse, nisi ei rei servitutem talem admittit. Idemque ait: et ex superiore in inferiora non aquam, non quid aliud immitti licet: in suo enim alii hactenus facere licet, quatenus nihil in alienum immittat, fumi autem sicut aquae esse immissionem: posse igitur superiorem cum inferiore agere ius illi non esse id ita facere. Alfenum denique scribere ait posse ita agi ius illi non esse in suo lapidem caedere, ut in meum fundum fragmenta cadant. Dicit igitur Aristo eum, qui tabernam Casiariam a Minturnensibus conduxit, a superiore prohiberi posse fumum immittere, sed Minturnenses ei ex conducto teneri: agique sic posse dicit cum eo, qui eum fumum immittat, ius ei non esse fumum immittere. Ergo per contrarium agi poterit ius esse fumum immittere: quod et ipsum videtur aristo probare. Sed et interdictum uti possidetis poterit locum habere, si quis prohibeatur, qualiter velit, suo uti.
Az eset minden bizonnyal már a klasszikus korban és később is jelentősnek számíthatott, hiszen a véleményt megfogalmazó jogászon kívül a feleket is név szerint ismerjük.[5] Cerelius Vitalis kibérel egy sajtüzemet a Minturnae-beliektől, és ott sajtot kezd gyártani.[6] A sajtot füstöléssel tartósítja, és az így keletkező füst kijut az üzemből. A kibocsátott füst a környék magasabban fekvő épületeiben[7] lakót vagy lakókat egy ponton zavarni kezdi.[8] Ez a zavarás lesz az Aristóhoz intézett kérdés alapja: mit lehet tenni ebben a helyzetben?
Ami a responsum struktúráját illeti, Ulpianus elsősorban Aristo és közvetve Alfenus véleményét ismerteti. Aristo a neki feltett kérdés kapcsán azt válaszolja, hogy erre vonatkozó servitus hiányában nem lehet jogszerűen füstöt kiereszteni a sajtüzemből a magasabban fekvő épületek irányába. Ehhez kapcsolódóan megjegyzi, hogy egy alacsonyabban fekvő ingatlan irányába nem lehet sem vizet, sem mást kiereszteni. Ennek indoka, hogy mindenki csak olyan mértékben tehet meg bármit a sajátjában (in suo enim alii hactenus facere licet), amennyiben ezzel nem gyakorol behatást a másik ingatlanába (quatenus nihil in alienum immittat). A füstnek és a víznek való kitettséget a jogász minden kétséget kizáróan immissiónak minősíti. A sajtüzem zavaró füstje kapcsán arra a végkövetkeztetésre jut, hogy a magasabban fekvő ingatlan mindenkori használója perelheti az alacsonyabban fekvő telek mindenkori használóját, arra hivatkozással, hogy nincs joga ilyen behatásokhoz (immissiones).[9]
A responsumban Aristo azokat a jogsegélyeket is felsorakoztatja, amelyek a feleket megilletik. Véleménye szerint Cerelius Vitalist, aki a Minturnae-beliektől bérbe vett a sajtüzem céljára szolgáló ingatlant, az üzem felett lakó ingatlan tulajdonosa megakadályozhatja a füstkibocsátásban, de a sajtüzemet bérlő vállalkozóval szemben a Minturnae-beliek tartoznak helytállni: actio conductival perelheti őket mint bérlő.[10] Az indítható keresetek logikájának magyarázataként Alfenusra hivatkozik, aki egy esetben arra a döntésre jutott, hogy senki nem jogosult olyan módon köveket feldarabolni a saját telkén, hogy a darabolás eredményeként a kövek egyes darabjai a szomszéd telkére hulljanak.
Aristo általános jelleggel azt is hangsúlyozza, hogy a negatoria és a confessoria actiók egyaránt kölcsönösen megilletik a feleket; mi több interdictum uti possidetis is rendelkezésre áll, amennyiben valamelyik fél akadályoztatva lenne a birtoklásban.[11]
- 759/760 -
A jogeset tartalmát a másodlagos szerzők egységesen ismertetik. A textust ért szövegkritikai megjegyzések kapcsán mind Rainer, mind pedig Cursi hangsúlyozza, hogy a szöveg lényegileg eredetinek tekintendő.[12] A másodlagos irodalomban látható egyik jellemző megközelítés az immissiós tényállások körében tárgyalja a sajtüzem esetét, a *lapis cadivus és a *sterculinium factio, valamint az aqua pluviae arcendae eseteivel együtt vizsgálva ezeket a behatási tényállásokat.[13] Vannak szerzők, akik az actio negatoria és confessoria kérdéseivel összefüggésben tárgyalják a vizsgált esetet.[14] Harmadik irányzatként a legújabb szakirodalomban hangsúllyal jelenik meg ez a jogeset mint a servitus fumi immittendi példája.[15]
Az immissiós tényállások kapcsán a szakirodalom úgy igyekszik meghatározni az immissio mibenlétét, hogy elhatárolja egymástól az "immittere in alienum" és a "facere in alienum" esetköreit.[16] Ezek alapján Jhering és Bonfante az immissiót úgy fogta fel, mint fizikailag történő behatolást más tulajdoni szférájába.[17] Ezt a nézetet elfogadva, egyszersmind ezen túl is lépve, Seyed-Mahdavi Ruiz részletesebben foglalkozik a nem testi jellegű behatásokkal is.[18]
Tartalmi szempontból a másodlagos szerzők egyezően határozzák meg a jogászi döntés magját: mindenki annyit tehet a saját telkén, amennyiben nem bocsát ki sem füstöt, sem vizet a másik telekre. A jogász azt is megállapítja, hogy ilyen behatást jogszerűen csak akkor lehet gyakorolni, ha van a felek között erre nézve servitus.[19]
A servitus kapcsán érdemes rámutatni, hogy itt a szakirodalom kifejezetten a servitus fumi immittendi lehetőségét említi. Ezt Zuccotti "ipari" jellegű szolgalmi jognak nevezi, amelynek középpontjában nem a szomszédos telek gazdasági szükségletének kielégítése áll. A servitus jelentősége itt abban áll, hogy a sajtüzem bérlője akkor végezheti jogszerűen a tevékenységét, ha javára fennáll a telken servitus fumi immittendi.[20]
Az ókori jogász számára az esetben megjelenő jogi probléma abból fakadt, hogy a sajtüzem bérlője a bérleti szerződés alapján sajt gyártására használja az üzemet. A sajtüzem felett lakó kérelmezők, akiket a füstkibocsátás zavar, feltehetően lakás céljára használják az ingatlanokat. Mai fogalmaink szerint tehát két rendeltetésszerű joggyakorlás ütközik a konkrét esetben. Az üzem felett lakók kérelme arra irányul, hogy a praetor tiltsa meg a jogos, jogcímes birtokos számára a rendeltetésszerű használatot annak érdekében, hogy a kérelmezők a lakóingatlanokat a továbbiakban is rendeltetésszerűen használhassák. Ez a sajtüzem bérlője számára gazdasági szempontból mindenképpen előnytelen. Feltehető, hogy hosszabb távon a sajtgyártásból befolyt bevételéből fedezné a sajtüzem bérleti díját. Ha a rendeltetésszerű használatra nincs lehetősége, akkor a bérleti szerződés fenntartása okafogyottá válik. A konkrét esetben a jogásznak feltett kérdés arra irányult, hogy lehet-e jogszerűen füstöt kibocsátani a sajtüzemből annak rendeltetésszerű használata során. A jogász a kérdést a servitus intézményének segítségével
- 760/761 -
válaszolja meg: ha fennáll ilyen tárgyú servitus, van mód a füst kibocsátására. Mivel a jogász által megnevezett intézmény a servitus, érthető az actio negatoriára és confessoriára hivatkozás az actio-jogi gondolkodás következményeként. Az actio conducti azért jelenik meg a szövegben, mert Cerelius Vitalis ennek révén érvényesíthette az érdekmúlásból eredő igényét a locatio conductio keretében.
Az esettel összefüggő nézetek modern értékelése kapcsán kiemelendő az a meglátás, hogy a jogász a zavarás objektív ténye miatt minősíti jogellenesnek a füstkibocsátást. A szöveget elolvasva láthatjuk, hogy nem egészen erről van szó. A textus azt állítja, hogy a magasabban fekvő épületek irányába nem lehet jogszerűen füstöt kibocsátani, hacsak nincs ezt célzó servitus (fumum in superiora aedificia iure immitti posse, nisi ei rei servitutem talem admittit). A zavarás objektív ténye mint döntési kritérium értékelése kapcsán elegendő Max Kaser sokat idézett állítására hivatkozni, amely szerint a római jogászok döntéseik meghozatala során az egyes esetek helyes megoldásainak keresésére fókuszáltak.[21] A zavarás objektív ténye mint döntési kritérium a kaseri megvilágításba helyezve nehezen is értelmezhető. Különösen akkor, ha figyelemmel vagyunk az ókori római városszerkezet sajátosságaira. Ezzel összefüggésben gondolhatunk például a Forma Urbis Romae által közvetített városképre.[22] Igaz ugyan, hogy ez a várostérkép Septimius Severus korára datálható, vagyis bő egy évszázaddal későbbi, mint a taberna casiaria Digesta-beli esete, mégis egy olyan preindusztriális társadalom városképét tárja elénk, ahol a lakóövezetek és a kézműipari tevékenység folytatására szánt területek nem különülnek el egymástól. Összehasonlításként: ma számos olyan tevékenység említhető, amelyeket például a városok határában lévő ún. ipari parkokban végeznek. Ilyen körülmények között lényegesen kisebb az esély a szükségtelen zavarásra, amíg a régi római városszerkezet lényegében melegágya lehetett a sajtüzem esetéhez hasonló immissiós tényállásoknak. Harmathy Attila professzor bevezetőben említett megjegyzése, a "szomszédom a repülőtér" ebben a kontextusban válik világossá. A repülőtér hanghatásai mint zavaró ágensek modern viszonyok között viszont ugyanazt a problémát vetik fel, mint az archaikus római városszerkezet esetében a füst és a víz elvezetése által okozott zavarás. Ezt a problémát az ókori római jogászok is érzékelték; ezzel összefüggésben két forráshely is citálható.
Az egyik a taberna casiaria esetét közvetlenül követő textus a Digestában. Ebben a szövegben (Ulp. D. 8, 5, 8, 6 [17 ad ed.]) Ulpianus - Pomponiusra hivatkozással - azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy mi történik abban az esetben, ha a kibocsátott füst nem túlzott mennyiségű, mint amilyen például a tűzhelyről származó füst. A jogász válasza alapján ezek a helyzetek nem teremtenek alapot a perlésre.[23] A másik szöveg Paulustól származik, és elvi tartalmú megállapítást tartalmaz az ingatlanok jogi helyzetével kapcsolatban.
Paul. D. 39, 3, 2 pr. (49 ad ed.)
In summa tria sunt, per quae inferior locus superiori servit, lex, natura loci, vetustas: quae semper pro lege habetur, minuendarum scilicet litium causa.
A szövegben Paulus három tényezőt említ, amelyeket két szomszédos telek egymáshoz való jogi helyzetének tisztázása során figyelembe kell venni. Ezek a lex, a natura loci és a vetustas. Utóbbi kapcsán a szöveg kiemeli, hogy ez mindig törvény erejével bír (semper pro lege habetur). A vetustas kifejezés a jogi nyelvben a fennálló helyzet jogosságát jelölte. A hosszú ideje fennálló és változatlan helyzeteket a rómaiak az ellenkező bizonyításáig jogszerűnek fogadták el, vagyis vélelem szólt a fennálló helyzet jogossága mellett.[24]
A szöveg elvi tartalma: a lex vagy vetustas által megalapozott jogi helyzet hiányában a telkek természetes helyzetét, adottságait (natura loci) kell figyelembe venni. Ennek az esővíz lefolyása kapcsán adódó gyakorlati következménye, hogy pusztán természetes okból az alacsonyabban fekvő telek emberi beavatkozás nélkül köteles befogadni a magasabban fekvő telekről beáramló esővizet.[25] Hangsúlyozni kell, hogy a természetes esővízlefolyás esetéről van szó; más a helyzet, ha a magasabban fekvő ingatlan mindenkori használóját a vízlefolyás milyensége vagy mennyisége tekintetében vétkes közrehatás vagy mulasztás terheli. A Paulus-szöveg fényében más megvilágításba kerül a repülőtér általi hangszennyezés kérdése: mivel a hang terjedését a fizikai törvényszerűségei határozzák meg, ezért a repülőtér hanghatásainak zavaró mivolta is a natura loci, vagyis az ingatlan természetes helyzete, fekvése, adottságai alapján ítélhető meg. ■
JEGYZETEK
[1] Erdődy János: A rendes joggyakorlás és a szükségtelen zavarás határmezsgyéje: a taberna casiaria esete a római jogban. (A Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Bizottsága Római Jogi és Európai Magánjogtörténeti Albizottságának "Az európai magánjogi kultúra kialakulása és a római jog" konferenciája, 2016. május 23.).
[2] Vö. például https://www.parlament.hu/irom42/09234/09234-0001.pdf
[3] Hasonlóan lásd például legújabban Sáry Pál: A környezet jogi védelme az ókori Rómában. Iustum Aequum Salutare, 2021. (1), 125-147.
[4] Vö. Max Kaser: Das römische Privatrecht. Bd. 1. Das altrömische, das vorklassische und klassische Recht. Handbuch der Altertumswissenschaft. München, C. H. Beck, 1971. 2. Aufl., 121.
[5] Titius Aristo a Kr. u. I-II. század fordulóján élt jogász, Traianus uralkodása alatt a concilium principis tagja volt. Vö. Pap. D. 37, 12, 5 (11 quaest.); Wolfgang Kunkel: Herkunft und soziale Stellung der römischen Juristen. Graz - Wien - Köln, Böhlau, 1967. 2. Aufl., 141-144.
[6] Vö. Johannes Michael Rainer: Bau- und nachbarrechtliche Bestimmungen im klassischen römischen Recht. Graz, Leykam, 1987. 104.; Antonio Palma: Iura vicinitatis. Torino, Giappichelli, 1988. 186.
[7] Vö. Hugo Burckhard: Die cautio damni infecti. Erlangen, Palm & Enke, 1875. 215.; Palma: Iura vicinitatis. 186.
[8] Lásd például Lilia Noemí Diez: Las relaciones de vecindad. Revista Notarial, 2000 (1), 9., és különösen 28. sz. lábjegyzet; Rafał Barcikowski: Prawo własności - źródło racjonalizacji reakcji prawnokarnej państwa wobec sprawcy i ofiary czynu zabronionego. In: Michał Sopiński (szerk.): Aksjologia systemu prawa. Perspektywa prawa międzynarodowego i praw człowieka. Warszawa, 2023. 184., és különösen 222. sz. lábjegyzet.
[9] Vö. Pietro Bonfante: Corso di diritto romano. La proprietà. II, 1. Milano, Giuffrè, 1968. 363.
[10] Vö. Bonfante: Corso di diritto romano. 364.; Palma: Iura vicinitatis. 186-187.; Diez: Las relaciones de vecindad. 9. A jogsegélyek tekintetében lásd még részletes elemzéssel Michael Rainer: Die Immissionen. Zur Entstehungsgeschichte des § 906 BGB. In: Georg Klingenberg (Hrsg.): Vestigia Iuris Romani. Festschrift für Gunter Wesener zum 60. Geburtstag am 3. Juni 1992. Graz, Leykam, 1992. 361.; Maria Floriana Cursi: Modus servitutis. Il ruolo dell'autonomia privata nella costruzione del sistema tipico delle servitù prediali. Pubblicazioni dell'Istituto di Diritto Romano e dei Diritti dell'Oriente Mediterraneo. Napoli, Jovene, 1999. 301-303.; Ferdinando Zuccotti: Di alcune verosimili ipotesi di « agere in rem per sponsionem » in Alfeno Varo e in Aristone. Rivista di diritto romano, 2021. (22), 9-11. DOI: https://doi.org/10.7358/rdr-2022-zuc1; Pia Starace: Titius Aristo, peritissimus et privati iuris et publici. Ricerche su un giurista di età traianea. Torino, Giappichelli, 2022. 121., és különösen 106. sz. lábjegyzet.
[11] Vö. Burckhard: Die cautio damni infecti. 216. Hasonlóan Luigi Labruna: Vim fieri veto. Alle radici di una ideologia. Napoli, Jovene, 1971. 226. A feleket megillető keresetek vonatkozásában lásd Alan Watson: The Law of Property in the Later Roman Republic. Oxford, 1968. 177skk. Egyezően Luigi Capogrossi Colognesi: La struttura della proprietà e la formazione dei « iura praediorum » nell'età repubblicana. Vol. II. Milano, Giuffrè, 1976. 503., 2. sz. lábjegyzet. Rainer ezzel a hellyel kapcsolatosan csak az actio negatoriát említi. Vö. Rainer: Bau- und nachbarrechtliche Bestimmungen im klassischen römischen Recht. 104.
[12] Vö. Rainer: Die Immissionen. 359.; Cursi: Modus servitutis. 300.
[13] Vö. Ulp. D. 8, 5, 8, 5-7 (17 ad ed.); Alf. D. 8, 5, 17, 2 (2 dig.); Pomp. D. 8, 2, 18 (10 ad Sab.); Paul. D. eod. 19 (6 ad Sab.); Paul. D. 39, 3, 2, 10 (8 ad ed.). Rudolf von Jhering: Zur Lehre von den Beschränkungen des Grundeigenthümers im Interesse der Nachbarn. Jahrbücher für die Dogmatik des heutigen römischen und deutschen Privatrechts, 1863. (6), 107skk.; Bonfante: Corso di diritto romano. 372skk.; Palma: Iura vicinitatis. 185-187.; Rainer: Die Immissionen. 360.; Cosima Möller: Die Servituten. Entwicklungsgeschichte, Funktion und Struktur der grundstückvermittelten Privatrechtsverhältnisse im römischen Recht mit einem Ausblick auf die Rezeptionsgeschichte und das BGB. Göttingen, Wallstein Verlag, 2010. (Quellen und Forschungen zum Recht und seiner Geschichte 16.) 282.; Siklósi Iván: Római magánjog. 1. kötet. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2021. 596. és 598., főként pedig 1014. sz. lábjegyzet; Maria Floriana Cursi: Dienstbarkeiten (servitutes). In: Wolfgang Ernst - Thomas Rüfner - Christian Baldus - Johannes Platschek - Ulrike Babusiaux - Franz-Stefan Meissel (szerk.): Handbuch des Römischen Privatrechts. Tübingen, Mohr Siebeck, 2023. 1257.
[14] Ehhez lásd különösen Capogrossi Colognesi: La struttura della proprietà... 496., 512-514.; Rainer: Die Immissionen. 361.; Cursi: Modus servitutis. 301-306.; Schahin Seyed-Mahdavi Ruiz: Die rechtlichen Regelungen der Immissionen im römischen Recht und in ausgewählten europäischen Rechtsordnungen unter besonderer Berücksichtigung des geltenden deutschen und spanischen Rechts. Göttingen, Wallstein Verlag, 2000. (Quellen und Forschungen zum Recht und seiner Geschichte 7.) 49-54.; Möller: Die Servituten. 282-283.
[15] Ehhez lásd Cursi: Modus servitutis. 301-302.; Zuccotti: Di alcune verosimili ipotesi... 17.; Starace: Titius Aristo... 121., és különösen 106. sz. lábjegyzet.
[16] Ehhez lásd Seyed-Mahdavi Ruiz: Die rechtlichen Regelungen der Immissionen... 17-18. és 24.; Möller: Die Servituten. 273.
[17] Vö. Jhering: Zur Lehre von den Beschränkungen... 107.; Bonfante: Corso di diritto romano. 372.
[18] Seyed-Mahdavi Ruiz: Die rechtlichen Regelungen der Immissionen... 39-42.
[19] Lásd Rainer: Bau- und nachbarrechtliche Bestimmungen im klassischen römischen Recht. 103.; Palma: Iura vicinitatis. 186.; Rainer: Die Immissionen. 360.; Seyed-Mahdavi Ruiz: Die rechtlichen Regelungen der Immissionen... 52.; Möller: Die Servituten. 282-283.; Cursi: Modus servitutis. 300-301.; Zuccotti: Di alcune verosimili ipotesi... 9.; Starace: Titius Aristo... 121.
[20] Vö. Zuccotti: Di alcune verosimili ipotesi... 17.
[21] Részletesen lásd Max Kaser: Zur Methode der römischen Rechtsfindung. Nachrichten der Akademie der Wissenschaften in Göttingen, Philologisch-Historische Klasse. Göttingen, Vandenhoeck & Ruprecht, 1962. 73. Ehhez lásd még Wolfgang Waldstein: Entscheidungsgrundlagen der klassischen römischen Juristen. In: Hildegard Temporini - Wolfgang Haase (Hrsg.): Aufstieg und Niedergang der römischen Welt. II. Berlin - New York, 1976. 5. DOI: https://doi.org/10.1515/9783110854497-002
[22] Ennek kapcsán lásd Gianfilippo Carettoni - Antonio M. Colini - Lucos Cozza - Guglielmo Gatti (szerk.): La pianta marmorea di Roma Antica. Forma Urbis Romae. Roma, 1960. passim.
[23] Ehhez lásd például Burckhard: Die cautio damni infecti. 216.; Zuccotti: Di alcune verosimili ipotesi... 30.
[24] Vö. egyezően Berger s. v. vetustas.
[25] Egyezően lásd Waldstein: Entscheidungsgrundlagen der klassischen römischen Juristen. 39.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi docens, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar. https://orcid.org/0000-0002-2313-7902.
Visszaugrás
