Mikor megkaptam ezen előadás tartásárra szóló felkérést, Ovidius szavai jutottak eszembe:
"Non est discipulus par cognitione magistro" vagyis a diák sosem éri utol a tudományokban tanítóját.
Ennek jelen aktualitása az, hogy általában egy ügyvéd műszaki tudása nem ér föl egy képzett mérnök műszaki felkészültségéhez. Ez most így nekem igen nagy feladat, hogy több évtizedes ügyvédi praxisom tapasztalata alapján írjak a műszaki szakértői munkákban tapasztalható hiányosságokról.
Az ügyvéd alapvető kötelessége, hogy legjobb tudása és lelkiismerete szerint képviselje ügyfele érdekeit.
Amikor a büntető ügyekben védői feladatot ellátó ügyvéd ezt a kötelezettségét teljesíteni igyekszik, elsősorban és érthetően saját szakismeretét - jogi tudását -használja fel védence érdekében.
Az igazságszolgáltatás - különösen a bennünket most foglalkoztató témakörben, a közlekedési bűncselekmények, balesetek ügyeiben folytatott műszaki szakértői munka - gyakorlata azonban azt bizonyítja, hogy a jogi ismeret az eredményes védői tevékenységhez önmagában nem mindig elegendő.
A tényállás teljes és sokoldalú feltárásához való hozzájárulás többet, általános élettapasztalatot, műszaki, közlekedésbiztonsági, forgalomszervezési, pszichológiai stb. ismereteket is követel. Ez az igény persze nem csak a védő, de a büntető per többi jogász szereplőjénél, a bíráknál, az ügyésznél is jelentkezik.
"Jurta novit curia" - a bíróság a jogot ismeri - mondja a közismert római regula, s ez az igaz az ügyészre és a védőre is, tehát a büntető ügyben eljáró jogásznak mindenek előtt a jogot kell tudnia.
Az egyéb ismereteket pedig - ha azokra a bizonyítandó tény megállapításához vagy megítéléséhez szükség van - a szakértő szolgáltatja.
Ebben az esetben a Be. 68. §-a alapján szakértőt kell igénybe venni.
Különben azt hiszem, ebben a körben felesleges lenne a Be.-nek idevonatkozó szabályait citálni, témám szempontjából azonban legyen szabad emlékeztetnem: a szakértőt a hatóság rendeli ki és a hatóság a védő személyre szóló kéréseit általában nem veszi figyelembe.
Nem egyszer megkaptam már: gyanús, ha a védő a szakértőt személye megnevezésével kéri kirendelni. Pedig nagyon sokszor nem lenne hiábavaló, ha a védő a szakértői körben nagy ismeretségére figyelemmel az általa igazán jó, felkészült és alapos tudással rendelkező szakértőt rendelne ki a hatóság.
Az 1896. évi XXXIII. tc. és még az 1951. évi Bp. is ismerte az ellenőrző szakértő intézményét. Sajnos ez később megszűnt és a védelmet megfosztotta a büntető eljárási jog attól, hogy igénybe vegye az ellenőrző szakértőt ügyfele érdekében, aki jelentősen segíti munkáját és képes a hatóság által kirendelt szakértővel egyenlő fegyverekkel harcolni.
Anélkül, hogy a bűnügyi védőnek a hatályos jog ily szűkkeblű szabályozásából adódó összes problémáját érinteném, csak a legfontosabbakkal és csak vázlatsze-rűen foglalkozom.
A szakirodalomban számos szerző a szakvélemények analitikus és szintetikus értékelését különbözteti meg. Az analitikus értékelés a szakvélemény elemző megvizsgálását, önálló elbírálását jelenti, míg a szintetikus értékelés a szakvéleménynek a bizonyítási anyag egészével történő egybevetésére használatos.
A szintetikus értékelésre, tehát annak megállapítására, hogy a szakértő megállapításai összhangban vannak-e a teljes bizonyítási anyaggal vagy sem, az eltérés magyarázható-e stb., az ügyvéd felkészültsége kellő alapot ad.
Azt elbírálni azonban, hogy a szakértői vélemény önmagában véve megalapozott-e, azaz megfelelő módszerrel, az adott tudomány legújabb eredményeit is figyelembe véve, metodikailag helyesen, reprodukálha-tóan készült-e, az ügyvéd aligha képes.
Teljes mértékben egyet értek Erdei Árpád professzor álláspontjával, akinek véleménye,1 hogy "Bár a szakvélemény szakmai szempontok szerinti értékelése kívánatos lenne, kétlem, hogy erre a hatóság minden esetben képes." S ha az ügyben döntésre hivatott hatóságtól - bíróságtól - ez nem várható el, nyilván nem várható az ügyvédtől sem. Ahhoz tehát, hogy az ügyvéd - védence érdekében - ésszerű kételyt támasszon a benyújtott szakvélemény helytállósága iránt, gyakran "súgóra" van szüksége, azaz olyan másik szakember felvilágosítására, aki a kérdéses szakterületen otthon van.
Ahhoz azonban, hogy egy ilyen szakember véleményét kikérhesse, a védőnek rendelkeznie kell a szakvéleménnyel, amelyet általában csak fénymásolva kaphat meg, ami költséges és a fényképmellékletek miatt nem is tökéletes.
Megoldandó lenne tehát, hogy a védelem is hozzájusson a szakvéleményhez.
Ha ezután a védő megfelelő felkészültségű szakemberrel konzultált, s ennek eredményeként megállapította, hogy a szakvélemény nem megfelelő, kérheti a bíróságot - hatóságot -, hogy rendeljen ki más szakértőt. A Be. 77. §-a a bíróság számára kötelezően írja elő, hogy kérelemre vagy hivatalból más szakértőt kell kirendelni.
Sajnos itt jelentkezik megint egy probléma - amelyet már érintettem -, hogy a bíróság általában nem fogadja el a védő indítványát másik szakértő személyére vonatkozóan, hanem szabad döntésében állapítja meg a kirendelendő más szakértő személyét.
Ezzel védői jogaink csorbulását érezzük.
Tisztábbá és világosabbá válna a helyzet, ha a Be. ismét lehetővé tenné az ún. ellenőrző szakértő intézménynek újbóli bevezetését büntető eljárásjogunkban. Bócz Endre fővárosi főügyész igen helyesen mutatott rá:2 etikai szempontból is kifogásolható, hogy a védelem a hatályos jog szerint nem vonhat be szakértőt és nem lehet mellette jelen a tárgyaláson. S egy ilyen jogi rendezésnek még egy előnye volna: ha a védőnek lehetősége lenne a saját ellenőrző szakértőjével a tárgyaláson megjelenni, nem neki magának kellene szakképzettségét meghaladó, idegen szakterületen szópárbajt vívni egyenlőtlen fegyverekkel, hanem a két szakember vitájából a bíróság előtt is tisztábbá válna a kép.
S hogy ismét Erdei professzor urat idézzem: »Annak a jelenségnek is jó ellenszere lehetne az ellenőrző szakértő, amelyet "szakértői monopólium" néven ismer a szakirodalom.«
Kétségtelen ugyanis, hogy a szakértőt körültekintőbb munkára serkentheti, ha számíthat a szakvéleménye szigorú szakmai ellenőrzésére.
Ennek pedig csak az igazságszolgáltatás látná hasznát.
A nyomozás kezdetétől a jogerős ítélet vagy szabálysértési határozat meghozataláig terjedő büntető vagy szabálysértési eljárásban sok olyan tényező jelenik meg, amelynek az értékelése meghaladja a jogi eljárás adott szakaszánál felelősen irányító személy tárgyi tudását.
Az eljárásvezetőnek kell eldöntenie - ami nem csak jogosultsága, hanem kötelessége is -, hogy valamely adott esetben szükség van-e az ő jogi tudásától eltérő, ún. különleges szakértelemre is. Ezt a különleges szakértelmet a hatóság a "szakértő" személyén keresztül viszi be az eljárásba. Ebben azonban számos zavarforrás van.
Több évtizedes tapasztalatom alapján egy bizonyos kettősség fokozatos kialakulását látom. Egyre többen vannak azok a szakértők, akik képesek igen fejlett és jó módszereket alkalmazni és a tevékenységükre vonatkozó elvárásokat jól ismerik, ám sajnos még mindig jelentős számban vannak napjainkban is olyanok, akik a fejlődést nem követik, a bonyolult közlekedési folyamatokat ma is az úgynevezett "módszertani levelek" alacsony színvonalú, a valóságtól távol eső szemléletével próbálják "vizsgálni". Így azután eredményeik is legfeljebb csak véletlenül közelíthetik meg valameny-nyire a valóságot.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
