A rendszerváltás következtében végbement társadalmi, gazdasági és jogi változások eredményeként kialakult új alkotmányos berendezkedés és a nemzetközi jogi egyezményekhez[1] történt csatlakozással vállalt kötelezettségek egyre hangsúlyosabbá tették az eljárás gyorsítása iránti igényt[2]. Erre az igényre reagálva a jogalkotó a Pp. több módosításával igyekezett megteremteni a polgári eljárás gyorsabb befejezésének lehetőségét. E folyamat első lépése az 1992. évi LXVIII. törvény (a továbbiakban: V. Ppn.) 1. §-a, amely beiktatta a Pp. szövegébe az "ésszerű idő"[3] fogalmát. A fogalom azonban valódi tartalmat csak az 1999. évi CX. törvény (továbbiakban: VIII. Ppn.) rendelkezései alapján nyert[4] azzal, hogy a jogalkotó deklarálta a feleknek a perek ésszerű időn belül történő befejezéséhez való jogát[5], meghatározta az ésszerű idő megítéléséhez szükséges szempontokat[6] és a bíróság mulasztása esetére szankciót helyezett kilátásba[7].
A VIII. Ppn. az eljárás "ésszerű időben történő befejezése" érdekében új rendelkezéseket iktatott a Pp.-be. Ezen rendelkezések nagyrészt a bíróságok számára állapítottak meg új határidőket, amelyektől az eljárás gyorsabb lefolyását várták.[8] Érdekes, hogy hét évvel korábban az V. Ppn. Indokolása még azon az állásponton volt, hogy "nem lenne célszerű a polgári perek tárgyalását törvényben megszabott határidőhöz kötni, mivel az ilyen előírás a gyakorlatban betarthatatlan". Ezt a gyakorlati nehézséget a jogalkotó a bíróság kártérítési felelősségének és az eljárás elhúzódása miatti kifogás[9] intézményének a bevezetésével látta megoldhatónak. Az eljárás lassúsága azonban ma ugyanúgy éles kritika tárgya, mint pár évtizeddel korábban, így belátható, hogy kizárólag a bíróság cselekményeinek határidőhöz kötése valóban nem képes hatékonyan biztosítani az eljárás ésszerű időn belül történő befejezését. Ezért ma továbbra is elsődleges kérdése a polgári eljárás hatékonyabbá tételének, hogy miként lehet azt gyorsítani anélkül azonban, hogy a felek tisztességes eljáráshoz való joga[10] csorbulna.
A pertartam a XIX. század vége óta a polgári eljárásnak a társadalmi berendezkedéstől független[11] központi problémája. Az eljárás gyorsítása érdekében tett erőfeszítéseket azonban korlátok közé szorítják a társadalmi-gazdasági berendezkedés közjogi leképeződéseként megjelenő alkotmányos alapelvek. Ezen alkotmányos alapelvek közül is elsősorban azok, amelyek a történetileg kialakult, nemzetközi emberi jogi deklarációkkal megerősített olyan egyetemes értékek, amelyeknek az emberi és az állampolgári jogok védelmét biztosító bírói igazságszolgáltatásnak meg kell felelnie.[12] Ezeket az alkotmányos alapelveket (értékeket) jelenítik meg a polgári eljárásban érvényesülő alapelvek[13] és ezek azok, amelyek alapvetően meghatározzák a bírósági szervezet felépülését és a polgári "eljárás egész menetének irányt mutatnak"[14]. Vagyis a polgári eljárásnak minden mozzanatában meg kell felelnie az alapelvek által támasztott követelményeknek, amely pedig az eljárás gyorsításának legnagyobb akadálya. Az ezzel kapcsolatban a jogalkotásban jelentkező kihívásokat jól mutatja a jogorvoslathoz való jog korlátozását lehetővé tevő törvények (alkotmányossági) megítélése. A jogalkotó a jogorvoslati jogra vonatkozó alkotmányi rendelkezést a Magyar Köztársaság Alkotmányának módosításáról szóló 1997. évi LIX. törvény alapján kiegészítette: "A jogorvoslati jogot - a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan - a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja."[15] Ez alapján tehát, az ügyek ésszerű időn belül történő befejezése érdekében, az Alkotmány lehetőséget teremtett arra, hogy a jogorvoslati jogot a jogalkotó - törvényben - korlátozhassa. Az Alkotmány e rendelkezésére alapítottan történt a jogorvoslati jog korlátozása az ún. kisértékű perek bevezetésével vagy - a VIII. Ppn. rendelkezései alapján - a kifogás intézményének hatályon kívül helyezésével. Utóbbi következtében megszűnt annak a lehetősége, hogy a Legfelsőbb Bíróság hatáskörébe tartozó eljárásokban - a Pp. 235. § (3) bekezdése alapján lefolytatott és a felülvizsgálati eljárásban - hozott elsőfokú határozat ellen a fél jogorvoslattal élhessen. Emiatt ezeket a változásokat a jogirodalomban komoly kritika kíséri.
A jogalkotó azonban a kifejezett - pl.: az Alkotmány fentebb hivatkozott rendelkezése által lehetővé tett - alapelvi korlátozás helyett más módszerekkel is segíti az eljárás gyorsítását. Ezáltal olyan jogintézmények kerülnek előtérbe, amelyek a felek rendelkezési jogára alapítottan felkínálják annak lehetőségét: "gyorsabb eljárásban korlátozottabban érvényesülő alapelvek". A Pp.-ben jelenleg ilyen jogintézmény pl. az ideiglenes intézkedés[16], az előzetes bizonyítás[17], a fellebbezés[18] vagy a felülvizsgálati kérelem[19] tárgyaláson kívüli elbírálása, a fellebbezési jogról történő előzetes lemondás[20], továbbá - a jelen dolgozat témájául szolgáló - "ugró" fellebbezés. Ezen jogintézményekben tehát közös, hogy mindig valamely alapelv (pl. közvetlenség elve, nyilvánosság elve, tárgyalás tartásához való jog, szóbeliség elve vagy a jogorvoslathoz való jog) korlátozásával járnak, és ezért alkalmazásukat a jogalkotó a felek döntésére bízza.
A fenti folyamatot elsősorban az a szemléletváltás erősíti, amelyet a VIII. Ppn. Indokolása ekként jutatott kifejezésre: A törvény egyértelművé kívánja tenni, hogy az "ügy urai" maguk a felek, "ők határozzák meg a per tárgyát és ezáltal a bíróság eljárási mozgásterét", ezért "a felek rendelkezési joga a per alakulását, sorsát tekint-
-42/43-
ve meghatározó jelentőségű". A rendelkezési jogot az Alkotmánybíróság az alkotmányos önrendelkezési jog egyik aspektusának, eljárásjogi vonatkozásának tekinti, amely az egyén autonómiáját érinti, illetőleg azzal kapcsolatos. "A fél rendelkezési joga [...] magában foglalja azt a jogosultságot is, hogy a fél a perbe vitt anyagi és eljárási jogaival szabadon rendelkezzen."[21] A rendelkezési jog tehát a per tárgya feletti szabad rendelkezés jogát biztosítja a félnek. Ezt az alapelvet juttatják érvényre különösen a kereseti kérelem előterjesztésére[22], a keresetváltoztatásra[23], a kereset kiterjesztésre[24], a viszontkereset indítására[25], a keresettől elállásra[26], a jogról való lemondásra[27], az egyezségkötésre[28] vonatkozó szabályok, valamint a Pp.-nek az a rendelkezése, amely szerint a másodfokú bíróság a felek kifejezett kérelmére köteles a fellebbezést tárgyaláson kívül elbírálni,[29] vagy az, hogy közösen előterjesztett indítványuk alapján a fellebbezést a Legfelsőbb Bíróság bírálja el[30]. A Pp.-nek utóbbi két rendelkezésében nem csak a felek rendelkezési joga jelenik meg, hanem az eljárás gyorsításának lehetősége is. Az "ugró" fellebbezés esetén az eljárás gyorsítását az jelenti, hogy a felek közös kérelme folyamán a Legfelsőbb Bíróság által hozott határozatot már sem rendes jogorvoslattal, sem felülvizsgálattal nem lehet támadni, így az az eljárás végleges lezárását eredményezi. A jogintézmény "újkori" története azonban ez idáig azt mutatja, hogy e jogorvoslati lehetőség igénybevételéért a felek nem hajlandók feladni azt, hogy a jogerős határozat ellen lehetőségük legyen rendkívüli perorvoslat igénybevételére, így az ugró fellebbezés révén a jogalkotó hiába teremtette meg annak lehetőségét, hogy a felek hat-nyolc hónappal lerövidíthessék az eljárást, ezért ők nem hajlandók korlátozni a jogorvoslathoz való jogukat. Ennek indoka látszólag egyértelmű: miért jelentene előnyt az ellenérdekű fél számára az, hogy feladja a jogerős határozat megtámadásának lehetőségét arra az esetre, ha a másodfokú bíróság (a Legfelsőbb Bíróság) megváltoztatná az elsőfokú bíróság határozatát, hiszen másodfokú pernyertessége esetén ugyanezen idő alatt jogerős és végrehajtható határozathoz jut, még ha az felülvizsgálattal támadható is. Mindez pedig jól mutatja az abban rejlő ellentmondásokat, hogy a jogalkotó által a felek rendelkezési jogára alapítva felkínált lehetőségek a gyakorlatban miért nem működnek: fontosabb, hogy az eljárásban korlátozás nélkül érvényesüljön valamennyi alapelv, még akkor is, ha ez az eljárás lassabb folyását is eredményezi.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
