Az 1928. augusztus 9-én született, majd Gy.-n 2008. május 30-án elhunyt örökhagyó a felperesek édesapja, míg az alperes édesanyjának testvére volt. Az örökhagyónak a válását követően az I. rendű felperessel a kapcsolata feszültté vált, a jó viszony azonban a későbbiek során helyreállt; az örökhagyó a II. rendű felperessel mindvégig szoros kapcsolatot ápolt. Az alperes már ekkor is Ausztráliában élt, évente néhány alkalommal jött Magyarországra, nagybátyjával, az örökhagyóval kifejezetten jó kapcsolatban állt: a lakodalmakban zenélő örökhagyó fellépéseit szervezte, látogatásai alkalmával műszaki cikkekkel (mikrohullámú sütő, parabola antenna) is megajándékozta. Az örökhagyó az 1995. augusztus 9-én kelt írásbeli magánvégrendeletével örökösévé az alperest tette meg. Az örökhagyó 2002. december 2-án a közjegyzői okiratba foglalt végrendeletében kizárólagos örököséül ugyancsak az alperest nevezte meg, a kötelesrészre vonatkozó kioktatást megértve úgy nyilatkozott, hogy gyermekei kötelesrésze kielégítésre került. Kifejezte azt a várakozását, hogy ezt a végakaratát a gyermekei tiszteletben fogják tartani, mivel tudnak arról, hogy a válása miatt megromlott anyagi helyzetében a nevezett örökös támogatja anyagilag, ezzel a segítséggel tulajdonképpen a végrendelettel juttatott örökséget már eddig kifizette. A végrendelet tartalmazza: a nevezett örökössel történő megállapodásuk szerint elvárja, hogy amennyiben fizikai segítségre szorul egészségi állapota miatt, a nevezett örökös akadályoztatása esetén fia fogja őt helyettesíteni, de a segítséget természetesen elsősorban az örökösétől várja el.
Az örökhagyó 2005. októberében csípőprotézis műtéten esett át, a műtétet az alperes intézte és állta annak költségeit. Ezt követően az örökhagyót otthonában elsősorban az I. rendű felperes házastársa ápolta, főtt étellel, tiszta ruhával ellátta, fürdésben a felperesek segítettek. Az örökhagyó egészségi állapota a műtét után rosszabbodott, otthonában azonban ellátta magát járókerettel, az utcára is kijárt. A bevásárlásokban, takarításban az I. rendű felperes házastársa és fia segítségére szorult, az orvoshoz és egyéb helyekre szállítás során a II. rendű alperes volt segítségére; a tűzifát ugyancsak a felperesek vágták fel és készítették be.
Az alperes ebben az időszakban felváltva hol Ausztráliában, hol Magyarországon: Sz.-n élt. Itthoni tartózkodásai alkalmával meglátogatta nagybátyját, egyébként levélben és telefonon tartották a kapcsolatot. Az örökhagyó hagyatéki eljárása során a közjegyző a hagyatékot ideiglenes hatályú hagyatékátadó végzésével végrendeleti öröklés címén az alperesnek adta át azzal, hogy a törvényes öröklésre jogosultak 30 napon belül igényeiket a törvény rendes útján érvényesíthetik. A közjegyző határozatában megállapította, hogy az örökhagyó végintézkedésében kifejezte, hogy gyermekeit kötelesrészük mértékéig kielégítette, ezt a jogosultak nem ismerték el, támadták a végintézkedés érvényességét.
A felperesek keresetükben elsődlegesen annak megállapítását kérték, hogy a végrendelet a Ptk. 649. § (1) bekezdés b) pontjának második fordulata alapján érvénytelen, mert az örökhagyónak a végrendeletben megfogalmazott és kifejezett várakozása az alperes teljesítésének elmaradása miatt meghiúsult. Másodlagosan - amennyiben a végrendelet érvényes - kötelesrész kiadását, továbbá hagyatéki teher (ápolási költség, temetési költség, örökhagyó nyugdíja) megfizetésére kérték az alperes kötelezését.
Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Vitatta, hogy az örökhagyót egy utóbb meghiúsult feltevés, várakozás indította a végintézkedés tételére, állította, hogy az örökhagyó tényleges tartásra, ápolásra, gondozásra nem szorult. Utalt a Ptk. 590. § (1) bekezdésében foglaltakra.
Az elsőfokú bíróság a per adatait értékelve megállapította, hogy az örökhagyót a végrendelet megtételére az a várakozás indította, hogy betegsége, állapotának rosszabbodása esetén, amennyiben fizikai segítségre szorul, ezt az alperes fogja teljesíteni. Az örökhagyó várakozását alátámasztotta az alperes testvérének - Farkas Józsefné - tanúvallomása is, aki elmondta, hogy az örökhagyó őt is meg kívánta nevezni örököséül, azonban azt nem fogadhatta el, mivel nem állt módjában a nagybátyját anyagilag támogatni és rendszeresen látogatni.
Az elsőfokú bíróság úgy foglalt állást, hogy a felperesek és családtagjaik részéről az örökhagyónak a műtétet követően folyamatosan nyújtott segítsége és gondoskodása -bevásárlások, tűzifa bekészítés, takarítás, mosás, főzés - nem haladta meg azt a mértéket, amely a közeli hozzátartozóktól általában elvárható [Ptk. 590. § (1) bekezdés]. Az örökhagyó nem volt ágyban fekvő, magatehetetlen beteg. A rendelkezésre álló adatokból nem vonható le olyan következtetés, hogy az örökhagyó életében tartásra, gondozásra, folyamatos ápolásra szorult volna, ezért nem állapítható meg, hogy a nevezett örökössel szembeni várakozása a Ptk. 649. § (1) bekezdés b) pontja szerint meghiúsult. A felperesek állították, de bizonyítani nem tudták, hogy az örökhagyó örökség ígérete ellenében várta el tőlük a szolgáltatásokat. Amennyiben az örökhagyó felismerte volna a várakozása téves voltát, úgy módjában állt volna végrendeletét visszavonni, újabb végrendeletet alkotni, vagy tartási szerződést köthetett volna.
A felperesek fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság részítéletét megváltoztatta és megállapította, hogy az örökhagyó 2002. december 2-án közjegyzői okiratba foglalt végrendelete érvénytelen. A megállapított tényállásból az elsőfokú bíróságtól eltérő jogi következtetést vont le. Álláspontja szerint a végrendeletből egyértelműen megállapítható az örökhagyó azon feltevése, hogy betegségében majd az alperesre, illetve annak fiára támaszkodhat "tényleges rászorultsága idején"; ez a feltevése nem teljesült, ugyanis az eljárás során "a perben nem merült fel adat arra vonatkozóan, hogy az alperes alkalmankénti látogatásain túlmenően az örökhagyó tényleges gondozását bármilyen formában megpróbálta megoldani". Ilyen körülmények között az örökhagyó várakozása utóbb meghiúsult, ezért a Ptk. 649. § (1) bekezdés b) pontja alapján a végrendelet érvénytelenségét megállapította, s a felperes elsődleges kereseti kérelmének helytadott.
A jogerős ítélet ellen az alperes élt felülvizsgálati kérelemmel, elsődlegesen annak hatályon kívül helyezését és - tartalma szerint - az elsőfokú bíróság részítéletének helybenhagyását, másodlagosan az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat lefolytatására utasítását kérte.
A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság alaposnak találta. Álláspontját a következőkkel indokolta.
Az eljáró bíróságoknak abban a kérdésben kellett állást foglalniuk, hogy az örökhagyó végrendelete a Ptk. 649. § (1) bekezdés b) pontjában foglalt feltételeknek megfelel-e. A felpereseket terhelte annak bizonyítása, hogy az örökhagyót a végintézkedés megtételére a felperesek által hivatkozott, de utóbb meghiúsult várakozás indította, és enélkül az örökhagyó a végrendeletet nem tette volna meg.
Az elsőfokú bíróság az adott ügyben helyesen állapította meg a jogvita elbírálása szempontjából jelentős tényeket, körülményeket: döntését kellően megindokolta [Pp. 206. § (1) bekezdés, Pp. 221. § (1) bekezdés]. Helytállóan értékelte, hogy a végrendeleti juttatás okát az örökhagyó végakarata egyértelműen tartalmazza, kifejezésre juttatva azt az elvárást, hogy amennyiben fizikai segítségre szorul, az alperes, illetőleg fia ápolja, gondozza. A per egyéb adataiból is következik ez a várakozás: maga az alperes testvére erősítette azt meg tanúvallomásával, mely szerint az örökösnevezést azért nem fogadta el, mert nem állt módjában az örökhagyó anyagi és természetbeni támogatása.
A másodfokú bíróság azonban a mérlegelés körébe vont adatok értékelésénél nyilvánvalóan helytelen következtetésre jutott annak kimondásával, hogy az örökhagyó várakozása utóbb meghiúsult. A per adatai ugyanis nem igazolták a felperesek állítását, amely szerint az örökhagyó olyan mértékben szorult tényleges tartásra, ápolásra és gondozásra, amely meghaladta volna a közeli hozzátartozóktól elvárható mértéket. A Ptk. 590. § (1) bekezdése értelmében a közeli hozzátartozók tartási szolgáltatásaiért ellenszolgáltatás nem jár. A végintézkedés megtételétől az örökhagyó haláláig eltelt hosszabb időre tekintettel nem életszerű, hogy az örökhagyó - amennyiben várakozása téves voltát időközben felismerte - a végrendeletet nem vonta vissza és nem tett újabb végintézkedést vagy nem kötött tartási szerződést. A közjegyzői okiratba foglalt végintézkedését megelőzően, már az 1995. augusztus 9-ei írásbeli magánvégrendeletében is az alperest nevezte meg örököséül, a közöttük fennálló igen jó személyes kapcsolatra, valamint arra figyelemmel, hogy az alperes jelentős mértékű anyagi támogatásban is részesítette. Ilyen körülmények között - különös tekintettel arra, hogy az eljárás adatai kétségtelenül nem bizonyították, hogy az örökhagyó tartásra, ápolásra, gondozásra szorult volna - a másodfokú bíróság nem juthatott arra a következtetésre, hogy az alperes az örökhagyó elvárását nem teljesítette.
Mindezekre figyelemmel a jogerős ítélet megalapozatlan jogszabálysértő és az elsőfokú bíróság ítélete felel meg az anyagi jog szabályainak. A Legfelsőbb Bíróság ezért a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és a jogszabálynak megfelelő elsőfokú részítéletet helybenhagyta. (Legf. Bír. Pfv.I.20.013/2010. szám)
A 2007. május 26-án elhunyt örökhagyónak a peres felek a törvényes öröklésre jogosult gyermekei. Rajtuk kívül az örökhagyónak további perben nem álló törvényes öröklésre jogosult gyermeke is van. Az örökhagyót az 1980-as évek végétől 2005. december 20-ig az alperes ápolta, gondozta, mosott, főzött, takarított rá. Az örökhagyó a 2002. február 5-én kelt végrendeletében örökösévé az alperest nevezte.
A hagyatéki eljárásban eljárt közjegyző a hagyatékot 8/12 részben teljes hatállyal, 4/12 részben ideiglenes hatállyal adta át az alperes részére, mert az örökösök közül egyesek a végrendeletet érvényesnek ismerték el, míg a többiek vitatták az érvényességét. A felperes - elsődleges - keresetében a végrendelet érvénytelenségének megállapítását kérte [Ptk. 632. § (1) bekezdés] az alperes közreműködése okából. Ezt arra alapította, hogy az alperes a személyes meghallgatása során "elszólta magát". Elmondta, hogy dr. B. ügyvéddel közösen a végrendeletet ő fogalmazta meg, azt leírta, majd legépeltette. Az alperes a kereset elutasítását kérte: tagadta, hogy közreműködött volna a végrendelet elkészítésében. Védekezése szerint a tárgyaláson az ügyvéd közreműködésével készült perbeli beadványról beszélt, amit a bíróság a végrendelet készítésére vonatkozó nyilatkozatnak vélt.
Az elsőfokú bíróság részítélettel határozott és a felperes végrendelet érvénytelenségének megállapítására irányuló keresetét elutasította. A részítélet indokolásában az alperes ellentmondó nyilatkozatait, a meghallgatott tanúk vallomását idézte és azoknak a Pp. 206. § (1) bekezdése szerinti mérlegelése eredményeként nem látta bizonyítottnak azt, hogy az alperes a végrendelet tételében közreműködött volna. Mivel a Pp. 164. § (1) bekezdése szerint az érvénytelenség bizonyítása a felperest terhelte, viseli a bizonyítatlanság következményét: keresetét, mint megalapozatlant el kellett utasítani. A felperes fellebbezése alapján a másodfokú bíróság részítéletében az elsőfokú bíróság részítéletét helybenhagyta.
A felperes fellebbezésében a mérlegeléssel megállapított tényállást támadta: az események láncolatára és arra hivatkozott, hogy dr. B. ügyvéd írógépének betűtípusa eltér a végrendelet és az ugyanazon a napon készült engedményezésről és ajándékozásról szóló megállapodás készítésénél felhasználttól. Ez szerinte arra utal, hogy nem az ügyvéd készítette a végrendeletet, ezáltal az alperes közreműködése bizonyított.
A másodfokú bíróság ítélete indokolásában kiemelte: a fél előadása bizonyítékként figyelembe vehető, az ellentmondásosság azonban önmagában legfeljebb a szavahihetőséget kérdőjelezi meg, de nem jelenti azt, hogy az ellenérdekű fél bizonyítása sikeres és megalapozott. A perbeli nyilatkozat visszavonására, módosítására vagy pontosítására lehetőség van a tárgyalási jegyzőkönyv kijavítása nélkül is, ezt a bíróságnak kell mérlegelni, ami az adott esetben megtörtént. Ugyanakkor a másodfokú eljárásban csatolt beadványt nem találta alkalmasnak az alperes közreműködésének megállapítására. Ezt a kihallgatott ügyvéd tanúvallomása sem támasztotta alá. Ügy ítélte meg, hogy a további bizonyítástól, az eljáró bíró tanúkénti kihallgatásától sem várható eltérő tényállás megállapítása, ezért a további bizonyítást mellőzte és a részítéletet ezen indokbeli kiegészítéssel helybenhagyta. Rámutatott arra is, hogy a Ptk. 632. § (1) bekezdése szerint nem a végrendelet, hanem a közreműködő javára szóló juttatás az érvénytelen.
A jogerős részítélet hatályon kívül helyezése és keresete szerinti ítélet meghozatala iránt a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Arra hivatkozott, hogy a jogerős részítélettel megállapított tényállás a Pp. 206. § (1) bekezdését, az érdemi döntés a Ptk. 632. §-ában foglaltakat sérti, az örökhagyó akarati fogyatékossága érvénytelenséget eredményez.
A felülvizsgálati kérelem részletesen kifejtett indokai szerint - idézve az alperes jegyzőkönyvben rögzített nyilatkozatát - az eljárt bíróságok megállapítása iratellenes, mert az első tárgyaláson az alperes kijavította a félreértést: először a perbeli beadványról, utóbb a végrendelet elkészítésének körülményeiről beszélt, ezért nyilatkozata visszavonásának indoka nem fogadható el. Az eljárt bíróságok elmulasztották az alperes nyilatkozatának dr. B. ügyvéd tanúvallomása összevetésével történő értékelését. Álláspontja szerint abból az a következtetés vonható le, hogy a végrendelet szövegét az ügyvéd elmondta, az alperes azt kézzel leírta, ismerősével legépeltette, az örökhagyónak adta, áthívta a szomszédait végrendeleti tanúknak, akik a végrendeletet másik két okirattal együtt aláírták. Az örökhagyó ugyanis a külvilággal kapcsolatot kizárólag az alperesen keresztül tartott, jogi képviselője a nevezett ügyvéd volt 2002-ben. Mindezek alapján kizártnak ítélte azt, hogy új jogi képviselő segédkezett volna a végrendelet megszerkesztésében.
A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság az alábbi indokok alapján alaptalannak találta.
A felperes eljárási szabálysértésként a Pp. 206. § (1) bekezdés megsértésére, a bizonyítékok téves mérlegelésével megállapított tényállásra hivatkozott és arra, hogy az érdemi döntés az örökhagyói akarat fogyatékossága miatt az anyagi jog - a Ptk. 632. § -rendelkezésével ellentétes. Az elsőfokú bíróság a tényállást a felek meghallgatása, a kihallgatott tanúk vallomásának és az okirati bizonyítékok adatainak az egymással való egybevetése, azok okszerű, logikai ellentmondásoktól mentes és a Pp. 206. § (1) bekezdésében foglalt elveknek egyébként is megfelelően történő értékelése alapján állapította meg azt, hogy a felperes kétséget kizáróan nem tudta bizonyítani: az alperes a végrendelet tételénél közreműködött volna. Ezzel a megállapítással a másodfokú bíróság is egyetértett.
A felperes felülvizsgálati kérelmében e mérlegelés eredményét támadta, kérelme az általa állított következtetés levonására, a bizonyítékok felülmérlegelésére irányult. Egységes az ítélkezési gyakorlat abban, hogy a felülvizsgálati eljárás keretében a bíróság mérlegelése körébe tartozó kérdés általában nem vizsgálható és nincs lehetőség a bizonyítás adatainak újabb egybevetésére és értékelésére. A felülvizsgálat csak arra szorítkozhat, hogy a mérlegelés körébe vont adatok, tények értékelésénél van-e nyilvánvalóan helytelen következtetés (BH 1994.195.). A bíróság az egyes bizonyítékok kellően indokolt elfogadásával - mérlegeléssel - olyan tényállást is megállapíthat, amely a fél előadásával vagy az általa hivatkozott bizonyíték tartalmával nem áll ugyan összhangban, a per egyéb adataira figyelemmel azonban nem okszerűtlen (BH 2001.301.). A Legfelsőbb Bíróság egyetért a másodfokú bírósággal abban, hogy a fél egymással ellentétes előadása legfeljebb szavahihetőségét kérdőjelezi meg, de önmagában nem jelenti az ellenérdekű fél kereseti tényállításának kétséget kizáró bizonyítottságát. A perben feltárt egyéb adatok értékelése pedig az elsőfokú bíróság részéről részletesen megtörtént és annak során a bíróság nem jutott nyilvánvalóan helytelen következtetésre sem.
A felperes ezért a tényállás megállapításának módját eredménnyel nem támadhatja, az ügy érdemi elbírálására kiható lényeges eljárási szabálysértés nem áll fenn és az azon alapuló - kizárólag a felperes részére szóló juttatást tartalmazó végrendelet érvénytelenségének megállapítására irányuló - keresetet elutasító érdemi döntés a Ptk. 632. § rendelkezésével nem ellentétes. Mivel a jogerős részítélet a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott eljárási és anyagi jogi szabályokat nem sérti, azt a Legfelsőbb Bíróság hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv.I.20.259/2010. szám)
Az örökhagyó B.-n 2000. augusztus 28-án végintézkedés hátrahagyása mellett hunyt el, oldalági törvényes örökösei a felperesek. Az örökhagyó a B.-n 2000. augusztus 27-én tett írásbeli magánvégrendeletében a tulajdonában volt ingatlan és az abban fellelhető ingóságok végrendeleti örököséül az alperest nevezte meg. Az írásbeli magánvégrendelet két különálló lapja közül csak a második tartalmaz számozást; az öt tanú e minősége feltüntetésével a második oldalt írta alá, az első oldalt - egy tanú kivételével - kézjegyükkel, szignóval láttak el. A hagyatéki eljárás során a felperesek nem ismerték el érvényesnek a végrendeletet, emiatt az érdekeltek között öröklési jogvita keletkezett. A végrendelettel nem érintett hagyatékot a közjegyző jogerős részhagyatékátadó végzésével teljes hatállyal a törvényes örökösök részére adta át.
A végrendeleti és a törvényes örökösök között - a IV. rendű felperes kivételével - B.-n, 2001. május 25-én "osztályos egyezség" elnevezésű megállapodás jött létre a hagyaték megosztására vonatkozóan. Ebben rögzítették, hogy az örökhagyó hagyatékára a törvényes és a végrendeleti örökösök is igényt támasztanak. A megállapodás szerint az örökösök a hagyatéki eljárásban biztosított lehetőséggel élve - egyébként jogi álláspontjuk fenntartásával - a hagyatéki vagyon tárgyaira vonatkozóan osztályos egyezséget kötnek, mely szerint törvényes öröklés jogcímén a törvényes örökösök tulajdonába kerül az örökhagyó tulajdonát képező ingatlan, végrendeleti öröklés jogcímén a végrendeleti örökös tulajdonába kerülnek a hagyatéki leltárba felvett ingóságok. A törvényes örökösök vállalták, hogy az alperest 3.500.000 forinttal támogatják, amennyiben a hagyaték tárgyát képező ingatlant kiürítve, a jogerős hagyatékátadó végzést követő 30 napon belül birtokba adja. Kijelentették, hogy ezzel a hagyatékkal kapcsolatos igényeiket véglegesen és visszavonhatatlanul rendezettnek tekintik, közöttük a hagyatékra nézve vitás kérdés nem áll fenn. Az osztályos egyezséget az alperes egyesület tagjai nem fogadták el, köztük és a törvényes képviselő - az egyesület elnöke - között vita keletkezett: az egyesület elnökének nem volt felhatalmazása az egyezségkötésre. A bíróság az egyesület 2001. április 25-ei és szeptember 28-ai határozatait jogerős ítéletével megsemmisítette. Az eljáró közjegyző az osztályos egyezség jóváhagyását megtagadta, a végrendelettel szemben támasztott alaki kifogásokat nem találta megalapozottnak, ideiglenes hatályú részhagyatékátadó végzésével a hagyatékot az alperesnek mint végrendeleti örökösnek adta át. A Fővárosi Bíróság jogerős ítéletével a felperesek által az osztályos egyezség érvényességének megállapítása iránt indított perben a keresetet elutasította. Indokolása szerint a megállapodás nem minősül osztályos egyezségnek, mivel az nemcsak a hagyatéki vagyontárgyak öröklését rendezi, hanem ajándékozással vegyes visszterhes vagyonátruházási szerződés elemeit is tartalmazza, a hagyaték e megállapodás alapján nem adható át. A közjegyző a 2006. június 26-án kelt jogerős végzésével az ideiglenes hatályú részhagyatékátadó végzés teljes hatályúvá vált.
A felperesek keresetükben az örökhagyó 2000. augusztus 27-ei írásbeli magánvégrendelete érvénytelenségének megállapítását kérték, mert az - egyebek között - alakilag hibás, a Ptk. 629. § (1) és (2) bekezdésébe ütközik. E kérelmük elutasítása esetére, másodlagosan, az alperest a hagyatéki vagyon átruházására vonatkozó ajándékkal vegyes visszterhes szerződés teljesítésére kérték kötelezni.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Állította, hogy a hagyatéki eljárás során a felperesek a végrendeletet az osztályos egyezség megkötésével érvényesnek ismerték el, ezzel lemondtak annak megtámadási jogáról. Az elismerő nyilatkozatokat törvényes határidőn belül a Ptk. 236. § (1) bekezdése szerint - egy éven belül - megtámadhatták volna, ennek hiányában a végrendelet érvénytelensége iránt keresettel utóbb nem élhetnek, a bíróság érdemben a végrendelet érvénytelenségét nem vizsgálhatja. A másodlagos kereseti kérelem kapcsán hivatkozott arra, hogy az osztályos egyezség érvénytelensége tárgyában jogerős bírósági ítélet született, amely szerint e megállapodás alapján a hagyaték nem adható át.
Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy az örökhagyó 2000. augusztus 27-én kelt írásbeli magánvégrendelete a peres felek viszonyában érvénytelen, ennek folytán a felperesek törvényes öröklés jogcímén megszerezték a b.-i lakásingatlan tulajdonjogát, továbbá a végrendeletben megjelölt, az ingatlanban az örökhagyó halálakor megtalálható ingóságokat személyenként 1/4 arányban. Nem fogadta el az alperes érvelését, mely szerint a felperesek a végrendeletet érvényesnek elismerve annak megtámadási jogáról lemondtak volna. Az elsőfokú ítéletben kifejtettek szerint a felperesek a végrendeletet érvényesnek nem ismerték el, részükről ilyen kifejezett elismerő nyilatkozatra maga az alperes sem hivatkozott. Önmagában az a körülmény pedig, hogy az alperest a megállapodásban végrendeleti örökösként jelölik meg, nem tekinthető elismerésnek. A felek által kötött osztályos egyezség megtámadása független a végrendelet megtámadási jogától, ez utóbbi megtámadási jog érvényesítésének nem akadálya az sem, hogy a hagyatéki eljárásban hozott hagyatékátadó végzés jogerőre emelkedett, ugyanis annak a Ptk. 601. §-a valamint a 6/1958. (VII.4.) IM rendelet 60. §-a értelmében nincs anyagi jogereje. A jogosult ezért a Ptk. 654. §-a alapján bármikor hivatkozhat a végrendelet érvénytelenségére. A keresetben megjelölt érvénytelenségi okok közül kizárólag az alaki okokra - Ptk. 629. § (1) bekezdés b) pont és (2) bekezdés - alapított megtámadást tekintette alaposnak. A Ptk. 629. § (1) bekezdésében írt érvénytelenségi okkal összefüggésben kifejtette, hogy a tanúk részéről az érvényességhez teljes névaláírás szükséges, az aláírás szokásos módja a családi és utónév együttes használata, a szignó vagy kézjegy az érvényességi kellékeknek nem felel meg. Az elsődleges kereseti kérelem megalapozottságára tekintettel a másodlagos kereseti kérelem elbírálását mellőzte.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást ítélkezése alapjául elfogadta és érdemben egyetértett az arra alapított jogi következtetéseivel is, ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Helytállónak tekintette az elsőfokú bíróságnak azon megállapítását, hogy az írásbeli magánvégrendeletet a felperesek érvényesnek nem ismerték el, annak megtámadási jogáról nem mondtak le. A megállapodás tartalma szerint a felek jogi álláspontjuk fenntartásával kötöttek egyezséget a hagyatékból való részesedés tekintetében. A felperesek annak ellenére, hogy az alperessel egyezséget kötöttek, a javára szóló végrendelet érvényességét továbbra is vitatták. Az öröklési jogvita kapcsán a hagyatéki eljárásban a felperesek törvényes örökösként, míg az alperes végrendeleti örökösként tartott igényt a hagyatékra, a szóhasználat - a felek megnevezése - önmagában nem jelenti a végrendelet érvényességének elismerését. Következésképpen a felperesek a végrendelet megtámadására a Ptk. 654. §-a alapján jogosultak voltak. Az érvénytelenséget érdemben vizsgálva - az elsőfokú bíróság álláspontjától eltérően - az írásbeli magánvégrendeletet kizárólag azon az alaki érvényességi kellékhiányon alapulóan tartotta megállapíthatónak, hogy az első lap nincs sorszámozással ellátva.
A jogerős ítélet ellen az alperes élt felülvizsgálati kérelemmel, amelyben - annak tartalma szerint - a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását, a kereset teljes elutasítását kérte.
Az alperes felülvizsgálati kérelmét a Legfelsőbb Bíróság alaptalannak találta, a következők miatt.
A Legfelsőbb Bíróságnak abban a jogkérdésben kellett állástfoglalnia, hogy a másodfokú bíróság a jogszabályok értelmezésével helyesen jutott-e arra a következtetésre: a felperesek a Ptk. 654. §-a alapján jogosultak a végrendelet érvénytelenségének megállapítására irányuló igény érvényesítésére, mert a végrendelet megtámadásának jogáról nem mondtak le.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében kizárólag a felperesek kereshetőségi jogát vitatta, érvelése szerint a végrendelet érvényes elfogadásának minősül az osztályos egyezség megkötése, az elfogadást a végrendelet megtámadási jogáról való lemondásnak kell tekinteni.
Az adott ügyben eljáró első- és másodfokú bíróság helyesen állapította meg a felülvizsgálati kérelem elbírálása szempontjából jelentős tényeket, körülményeket; a bíróságok döntésüket kellően megindokolták [Pp. 206. § (1) bekezdés, Pp. 221. § (1) bekezdés]. Megalapozottan állapították meg, hogy a felperesek a hagyatéki eljárás során mindvégig következetesen a végrendelet érvénytelenségére hivatkoztak, az ún. osztályos egyezséget is korábbi álláspontjuk fenntartása mellett kötötték, kifejezetten az örökhagyó akaratának szem előtt tartásával. Nem hagyható figyelmen kívül továbbá az a tény sem, hogy a törvényes örökös felperesek a részhagyatékátadó végzés ellen 2003. április 16-án fellebbezéssel éltek, kifejezetten a végrendelet alaki érvénytelenségére hivatkozással. A 2001. május 29-ei hagyatéki tárgyalási jegyzőkönyv tartalma szerint, "ha az egyezséggel kapcsolatban kifogás merülne fel, a törvényes öröklés rendje szerint kérik a hagyaték átadását, ideiglenes hatállyal, a korábbi kifogásaik alapján." A hagyatéki eljárás során a törvényes örökösök több alkalommal határozottan kijelentették, hogy a végrendeletet alaki hiba miatt érvénytelennek tekintik.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelemben írtak kapcsán a jogerős ítélet helyes indokain túlmenően az alábbiaknak tulajdonít még jelentőséget:
Az eljáró bíróságoknak abból a nem vitás jogi helyzetből kellett kiindulniuk, hogy a törvényes örökösök és a végrendeleti örökös között megkötött osztályos egyezség érvényességének megállapítása iránti keresetet a Fővárosi Bíróság 2006. június 26-ai jogerős ítéletével elutasította. Következésképpen az osztályos egyezség érvényesen nem jött létre, a hagyaték ez alapján nem adható át: az abban foglalt nyilatkozatok, elnevezések, jogkövetkezményekkel nem járnak. Amennyiben a hagyatéki eljárásban a törvényes örökösök a végrendeletet érvényesnek elismerő kifejezett nyilatkozatot tettek volna, ez lett volna anyagi jogi jogkövetkezményekkel járó jognyilatkozat, amely a Legfelsőbb Bíróság által irányított egységes bírói gyakorlat szerint valóban a végrendelet megtámadásának jogáról való lemondásnak minősülne. A kifejezett elismerésre vonatkozó jognyilatkozatot lehet eredményesen megtámadni - Ptk. 210. §, PK 350. állásfoglalás -, az adott esetben azonban a felperesek a végrendelet érvényességének elismerésére vonatkozó jognyilatkozatot a hagyatéki eljárás során nem tettek.
A hagyatéki eljárásról szóló 6/1958(VII.4.) IM rendelet ( a továbbiakban: He.) az eljárásban részvevő feleket érdekelteknek nevezi, akik - mások mellett - egyrészt a végrendeleti, másrészt a törvényes örökösök. Addig ugyanis, amíg a végrendelet érvénytelenségét a bíróság jogerős ítéletével nem állapítja meg, az öröklés rendjét a Ptk. 599. § (2) bekezdése szerint a végintézkedés határozza meg, ennek hiányában pedig az öröklés rendjére a törvény az irányadó. Az öröklési jogvitában érdekeltek ezen megnevezései a jogi nyelvben elfogadottak, ezért a másodfokú bíróság által e körben kifejtettek mindenben helytállóak.
A fentiek alapján a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabályokat nem sérti, ezért azt a Legfelsőbb Bíróság hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. I.20.054/2010. szám) ■
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Körös András legfelsőbb bírósági tanácselnök
Visszaugrás
