Az Alkotmány egyik kiemelkedő jelentőségű normája a jogállamiság elvét deklaráló szabály [2. § (1) bek.]. A jogállamiság egyik alapvető eleme a jogbiztonság követelménye, ennek pedig nélkülözhetetlen sarokköve a jogegység. A jogegység jelenti egyrészről a jogszabályok azonosságát (vagyis azt, hogy az ország egész területén és mindenkire nézve ugyanazok a jogszabályok az irányadóak, másrészről jelenti a bíróságok és hatóságok jogalkalmazási gyakorlatának az egyöntetűségét. A továbbiakban - témánknak megfelelően - a jogegység fogalmát az utóbbi értelemben használjuk, vagyis a bíróságok jogalkalmazásának, ítélkezésének az egységét értjük alatta. A bírósági jogalkalmazás egysége és kiszámíthatósága alapvető alkotmányos érték. Minél teljesebb a jogegység, annál erősebb a jogbiztonság és ezáltal a jogállamiság.
Az Alkotmány mindig is a magyar bírói szervezet csúcsán álló Legfelsőbb Bíróság feladataként határozta meg az ítélkezés egysége feletti őrködést: az eredeti megfogalmazásban az ítélkezés elvi irányítását, a hatályos megfogalmazás szerint a bíróságok jogalkalmazása egységének a biztosítását. A bírósági jogalkalmazás egysége biztosításának jelenlegi rendszere az 1997. évi bírósági szervezeti reform során alakult ki, amikor az 1997. évi LIX. törvénnyel történt alkotmánymódosítás, majd pedig a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény a (továbbiakban: Bsz.) megszüntette az ítélkezés elvi irányításának a korábbi rendszerét és bevezette a jogegységi eljárás jogintézményét. Az azóta eltelt évek alatt lefolytatott jogegységi eljárások során jelentős tapasztalat halmozódott fel (mindeddig közel 140 jogegységi határozatot hozott a Legfelsőbb Bíróság), ami felvetette a szabályozás korrekciójának az igényét is. A Legfelsőbb Bíróság már 2003-ban és 2006-ban kezdeményezte az igazságügyi kormányzatnál a jogegységi eljárás Bsz.-beli szabályainak a módosítását, megküldve egy ezzel kapcsolatos tanulmányt is. (A tanulmány megjelent a Magyar Jog 2004. évi április számában.) Mivel azonban a Bsz. kétharmados törvény, mindeddig nem került sor a Bsz. III. fejezetének az újraszabályozására.
Az igazságszolgáltatási reform továbbfejlesztésével összefüggésben nemrég újból aktuálissá vált a jogegység biztosítása kérdéskörének az áttekintése. A bírósági szervezet igazgatásának és működésének helyzetével, azok továbbfejlesztésével kapcsolatban meghozott 155/2010. (VI. 21.) OIT határozat (Bírósági Közlöny 2010/7-8. szám) 1. számú mellékletével közzétett "Stratégia" III/1/d. alpontja szerint "indokolt újragondolni és módosítani a jogegységi eljárásra vonatkozó törvényi rendelkezéseket". A stratégiához kapcsolódó "Célkitűzések és javaslatok" 1/f. pontja felveti, hogy: "A gyakorlati tapasztalatok alapján a Bsz.-ben a jogegységi
-257/258-
eljárással kapcsolatos szabályozás nem kielégítő, számos eljárási kérdés tisztázást igényel". E feladat kitűzés indított bennünket arra, hogy áttekintsük a bírósági jogalkalmazás egységének jelenlegi helyzetét és javaslatokat tegyünk a jogegység biztosítása fórum- és eszközrendszerének átalakítására. A jogegység biztosítása fórumrendszerének a felvázolásánál a jelenlegi bírósági fórumrendszer változatlanul maradásából indultunk ki. A jogegységet egy komplex, piramisszerűen felépülő rendszerként kívánjuk bemutatni. E rendszer csúcsán a Legfelsőbb Bíróság áll, amelynek a jogegység biztosítása alkotmányos feladata ugyan, de nem a monopóliuma. A jogalkalmazás egysége biztosításában ugyanis álláspontunk szerint minden bírósági szintnek megvan - illetékességi területén - a maga feladata és felelőssége. Ami a jogegység biztosításának eszközrendszerét (jogegységi határozat, kollégiumi vélemény, elvi határozat) illeti, e tanulmány elsősorban ezen elemek egymáshoz való viszonyára koncentrál. A jogegységi határozattal kapcsolatban ezért kizárólag azzal az alapvető elvi kérdéssel foglalkozunk, hogy indokolt-e fenntartani annak kötelező erejét, míg a jogegységi eljárás megreformálásra váró számos eljárási részletkérdésére most nem térünk ki.
A jogalkalmazás egységének fogalma az azonos tárgyú bírósági döntések tartalmának egymáshoz való viszonyát fejezi ki: ha a bíróságok azonos jogi kérdéseket azonos módon döntenek el, akkor jogegységről, ha viszont azonos jogi kérdésben egymástól eltérő döntések születnek, akkor annak hiányáról beszélhetünk. Az ítélkezés egysége alatt tehát azt értjük, hogy a bíróságok a jogszabályokat ugyanolyan esetekben ugyanúgy alkalmazzák, vagyis ugyanannak a jogi normának az egyes bírósági határozatok ugyanazt a jelentést tulajdonítják. Másként fogalmazva: a bíróságok jogalkalmazásának egysége azt jelenti, hogy az egyes bírói határozatok különbözősége csak az ügyek egyediségéből származhat, nem pedig az egyes bírósági fórumok szintbeli, vagy földrajzi különbözőségéből.
A jogalkalmazás egysége biztosításának lényegét, mibenlétét kitűnően összegezte dr. Bragyova András alkotmánybíró a 40/2007. (VI. 20.) AB határozathoz fűzött különvéleményében: "A jogalkalmazás egységét - amely az alkotmányos egyenlőség érvényesülésének és a jogállamnak is nélkülözhetetlen feltétele - a bíróságok rendszerint minden külső beavatkozás nélkül biztosítják. A bírák elméleti és gyakorlati szakmai képzettsége hasonló, ezért az általuk elfogadott szakmai érvelési szabályok - elsősorban a helyes jogértelmezés módszereiről vallott felfogásuk, jogdogmatikai fogalmaik, az általuk elfogadott jogi következtetési és igazolási szabályok - is azonosak, vagy hasonlóak. Így a bírák által elfogadott, általános jogi meggyőződéssé váló állandó bírói gyakorlat, a szakirodalom és nem utolsósorban a közzétett (nem kötelező) bírósági határozatok tekintélye együttesen a legtöbb jogi kérdésben "maguktól" létrehozzák és fenntartják a bírói gyakorlat, azaz "a jogalkalmazás" egységét. Minden bírói döntés szükségképpen valamilyen módon kapcsolódik más bírók döntéseihez. Igaz az az állítás, hogy a bírák számára a helyes bírói ítélet az a döntés, amelyet a többi bíró hozna ugyanabban az ügyben. … A joggyakorlat egységének biztosítására tehát akkor van (és csak akkor lehet) szükség, ha a joggyakorlat egysége nem alakul ki az előbb vázlatosan leírt módon, a bíróságok - azaz a bírói döntések - folyamatos értelmező - jogfejlesztő tevékenysége révén."
A bíróságok jogértelmező-jogfejlesztő tevékenységét az Alkotmánybíróság több határozatában is értelmezte már. Csak a 42/2004. (XI. 9.) AB határozatból idézünk néhány részletet: "a bíróságok önálló jogértelmezése része a bírói függetlenségnek, melynek során - ha az alkotmányos keretek között marad - természetes, hogy a jogszabályok tartalma az esetekhez igazodóan szűkítő, vagy bővülő értelmezést kap."… »A "jogot" végül is a bíróságok saját értelmezésük szerint állapítják meg.«… "A bírói jogalkotás, amíg az kizárólag a jogszabályok értelmezésén alapul (amíg a bírói-ítélkezési hatalom nem veszi át alapvetően és közvetlenül a jogalkotás funkcióját) nem kerül ellentétbe a hatalommegosztás elvével." … "… a különböző jogértelmezések egységesítése alkotmányos érdek, az igazságszolgáltató hatalmi ág feladata." Az "igazságszolgáltató" hatalmi ág élén a Legfelsőbb Bíróság áll, amelynek alkotmányos feladata és egyben kötelezettsége a bíróságok jogalkalmazása egységének a biztosítása [Alkotmány 47. § (2) bekezdés]. A joggyakorlat egységét a Legfelsőbb Bíróság kizárólag a törvényi keretek között biztosíthatja, ami azt jelenti, hogy a joggyakorlat egységének biztosítása nem valósíthat meg jogalkotást, hanem csak jogszabály értelmezéssel történhet.
Az Alkotmány hivatkozott 47. §-ának (2) bekezdése a Legfelsőbb Bíróság feladatává teszi a jogegység biztosítását és ennek eszközeként egyedül a bíróságokra kötelező jogegységi határozatról tesz említést. Ezzel összhangban a Bsz. "Az ítélkezés egységének biztosítása" címet viselő III. fejezete (e fejezetcímet a 2010. évi CLXXXIII. törvény 9. §-a "Az ítélkezés egységességének és az ügyek ésszerű időn belül való elbírálásának biztosítása" címre változtatta) is széles értelemben fogja fel a Legfelsőbb Bíróság kizárólagos jogkörébe tartozó jogegységi eljárást. A Bsz. ugyanis a jogegységi eljárás keretébe tartozóként szabályozza az elvi határozatok közzétételét is, amit jól mutat, hogy jogegységi tanácsnak nevezi az elvi bírósági határozatokat kiválasztó tanácsot [32. § (5) bekezdés]. A Bsz. továbbá
-258/259-
a kollégium szerepét is csak a jogegységi eljárás keretén belül látja (erre utal a 33. § előtti alcím) és csak ennek kapcsán tesz említést a kollégiumi véleménynyilvánításról is [33. § (1) bekezdés]. A Bsz. felfogásában az alsóbb szintű bíróságok kollégiumainak (és e bíróságok különböző szintű vezetőinek) csak a jogegységi eljárást előkészítő, illetve kezdeményező feladatuk van, önálló szerepük a jogegység biztosításában nincs, hanem valamennyi feladatkörük végső soron a Legfelsőbb Bíróság jogegységi eljárásába torkollik, ahhoz szolgál információs forrásul (28. § és 33. §). A Bsz. rendelkezéseiből tehát - legalábbis a törvény szigorú értelmezése mellett - az állapítható meg, hogy a Bsz. egyrészt a jogegység biztosítását kizárólag a Legfelsőbb Bíróság jogkörének tekinti, abban az alsóbb szintű bíróságoknak önálló szerepet nem ad, másrészt az ítélkezés egységének biztosítására irányuló eljárást azonosítja a jogegységi eljárással és az ily módon széles értelemben felfogott jogegységi eljárás keretébe tartozónak tartja a jogegység biztosításának valamennyi eszközét, tehát a jogegységi határozaton túl, a kollégiumi véleményt és az elvi határozatot is.
Álláspontunk szerint a jogegység biztosításának ez a Bsz. III. fejezetéből kitűnő felfogása egyrészt dogmatikailag sem helytálló, mert "egybemos" különböző, egymástól független jogi eszközöket, másrészt nem felel meg annak a tényleges helyzetnek sem, ahogy a különböző szintű bíróságok kollégiumai jelenleg működnek. Véleményünk szerint a jogegység biztosítására irányuló eljárás nem azonosítható a Legfelsőbb Bíróság jogegységi eljárásával, hanem annál szélesebb, és más szintű bíróságokra is kiterjedő kategória. A jogegységi eljárást szűkebb értelemben kell felfogni, és az alatt csak az arra jogosultak indítványa alapján a Legfelsőbb Bíróságon induló, jogegységi határozat meghozatalára irányuló eljárást kell érteni. A kollégiumi vélemény és az elvi határozat a jogegység biztosításának a jogegységi eljárástól független, és nem is csak a Legfelsőbb Bíróságra korlátozódó eszközei. Az ellentétes bírósági gyakorlat felismerésére vezető eljárás (Bsz. 28. és 33. §-ok) sem azonos a jogegységi eljárással, nem szükségképpen vezet jogegységi határozathoz, hanem annak eredménye elvi határozat közzététele, illetve a jogegységet önállóan szolgáló kollégiumi vélemény is lehet, amelyek meghozatalában a megyei bíróságoknak, főként pedig az ítélőtábláknak is fontos szerepük van.
Az Alkotmány hatályos szövege nem vitásan a Legfelsőbb Bíróság feladatává teszi a jogegység biztosítását és az új Alkotmány szabályozási elvei is ezt tartalmazzák. Ebből azonban nem lehet arra a következtetésre jutni, hogy a jogegység biztosításában kizárólag a Legfelsőbb Bíróságnak lenne szerepe és felelőssége. A jogegység biztosítását álláspontunk szerint egy valamennyi bírósági szintre kiterjedő, piramisszerűen felépülő rendszerként kell felfogni, amelyben minden szintnek megvan a maga - természetesen jelentőségében, hatókörében, eszközeiben egymástól jelentősen eltérő - feladatköre. A helyi bírósági szint szerepe értelemszerűen csak az lehet, hogy információ forrásként szolgáljon: jelezze a megyei bíróság elnöke (illetve illetékes kollégiumvezetője) felé a gyakorlatában felmerülő problémákat, illetve felhívja a figyelmet az általa meghozott elvi jelentőségű határozatokra.
A megyei bíróságok és az ítélőtáblák szerepe a jogegység biztosításában már kettős: egyrészt ők is információ forrásul szolgálnak a felsőbb szintű bíróság felé az elvi kérdésben az illetékességi területükön esetlegesen kialakult ellentétes gyakorlatot, illetve az általuk meghozott elvi jelentőségű határozatokat illetően, másrészt azonban önálló jogegységi szerepkörük is van (természetesen csak az illetékességi területükre korlátozódottan), amelynek eszköze a kollégiumi vélemény.
Az első szerepkört illetően a Bsz. 28. §-a szerinti szabályozás voltaképpen kielégítő és az annak alapján a civilisztikai kollégiumok gyakorlatában kialakult információáramlási rendszer is jónak mondható. A Bsz. 28. §-a alapvetően vertikálisan (alulról felfelé) szabályozza az információáramlást (az ellentétes gyakorlat felismerésére szolgáló eljárást) voltaképpen azonban az "oldalirányban" (az azonos bírósági szinthez tartozó bíróságok között) is működik, hiszen az ítélőtábla figyeli az illetékességi területéhez tartozó megyék között esetleg kialakuló ellentétes gyakorlatot, az ítélőtáblák közötti ellentét kiszűrése pedig értelemszerűen a Legfelsőbb Bíróság feladata. Az információáramlást jól segíti, hogy az ítélőtábla kollégiumának tagjai az illetékességi területéhez tartozó megyei bíróságok azonos ügyszakban működő kollégiumainak vezetői [Bsz. 89. § (4) bekezdés], a Legfelsőbb Bíróság kollégiumának pedig tagjai az ítélőtáblák azonos kollégiumainak a vezetői [Bsz. 89. § (3) bekezdés]. Arra eddig is volt szabály, hogy a Legfelsőbb Bíróság képviselője útján részt vesz az ítélőtábla és a megyei bíróság kollégiumának ülésein [Bsz. 33. § (4) bekezdés]. Azt a gyakorlatban élő, de eddig hiányzó szabályt pedig, hogy az ítélőtábla képviselője útján részt vesz az illetékességi területéhez tartozó megyei bíróságok kollégiumi ülésein, a 2010. évi CLXXXIII. törvény iktatta be a Bsz. 33. §-ának (5) bekezdéseként. Az ítélőtáblák kollégiumvezetői külön Bsz.-beli előírás nélkül is a gyakorlatban részt vesznek egymás kollégiumi ülésein is. Összességében tehát az ellentétes gyakorlat felismerésére szolgáló információs rendszer a szabályozás szintjén adott és az a gyakorlatban is jól működik.
Nem ilyen jó a szabályozási helyzet az ítélőtáblák és a megyei bíróságok másik jogegységi szerepkörét, a kollégiumi véleménynyilvánítási jogkört illetően. A Bsz. 33. § (1) és (2) bekezdéseiből szigorú jogértelmezés mellett az a következtetés is levonható, hogy a különböző szintű bíróságok kollégiumai kizárólag a Legfelsőbb Bíróság jogegységi eljárásában játszhatnak javaslattevő szerepet, hiszen erre utal a 33. § előtti alcím:
-259/260-
A kollégium szerepe a jogegységi eljárásban." Ezen értelmezés szerint a vitás jogkérdésben való állásfoglalás nem általában tartozik a kollégiumok hatáskörébe, hanem a Bsz. csak a jogegységi eljárás keretei között teszi lehetővé, hogy a megyei bíróság vagy az ítélőtábla vitás jogalkalmazási kérdésben - belső, nem nyilvános munkaanyagként - véleményt nyilvánítson s annak alapján a kollégiumvezető a Legfelsőbb Bíróság jogegységi eljárását kezdeményezhesse. Egy ilyen értelmezés teljességgel ellentétes a kollégiumok jelenlegi működési gyakorlatával és annak abszurditását mi sem mutatja jobban mint az, hogy - mivel a Bsz. 33. §-a a Legfelsőbb Bíróság kollégiumára is vonatkozik - ilyen értelmezés mellett a Legfelsőbb Bíróság kollégiumának a szerepköre is kimerülne abban, hogy véleménynyilvánításával elősegítse jogegységi eljárás kezdeményezését. A valóságban a kollégiumnak csak a Bsz. 33. § (2) bekezdése szerinti javaslattételi jogköre kapcsolódik a jogegységi eljáráshoz, míg az (1) bekezdés szerinti véleménynyilvánítási jogköre attól teljesen független. A Bsz. 33. §-a előtti alcímnek ezért helyesen úgy kellene szólnia hogy: "A kollégium szerepe a jogegység biztosításában".
A megyei bíróságok kollégiumainak, még inkább pedig az ítélőtáblák kollégiumainak véleménynyilvánításaik révén a gyakorlatban igen fontos és önálló szerepük van a jogegység adott illetékességi területre vonatkozó biztosításában. Ez szükségszerűen így van, hiszen a megyei bírósági majd pedig az ítélőtáblai szint egyrészt hamarabb találkozik a gyakorlatban felmerülő problémákkal és így arra gyorsabban is tud reagálni mint a Legfelsőbb Bíróság, másrészt pedig a gyakorlatban lényegesen több az eldöntendő vitás jogalkalmazási kérdés, mint amivel a Legfelsőbb Bíróság akár jogegységi eljárás keretében, akár kollégiumi szinten foglalkozni tud. Nemegyszer ez nem is volna indokolt, mert a vitás kérdések egy része "helyi jellegű", olyan tényálláshoz kapcsolódnak, amelyek tipikusan az ország egy-egy megyéjében, régiójában merülnek fel. A véleménynyilvánításokat kiváltó elvi jogi problémák egy része pedig eleve olyan, hogy a konkrét jogviták szintjén fogalmilag nem tud a Legfelsőbb Bíróság elé kerülni. Mindezen okok folytán a megyei bíróságok és az ítélőtáblák kollégiumai a gyakorlatban, a jogegységi eljárástól telje- sen függetlenül is rendszeresen nyilvánítanak a Bsz. 33. §-ának (1) bekezdése alapján véleményt, absztrakt módon megszövegezett állásfoglalás formájában az illetékességi területükön előforduló vitás jogi kérdésekben az ellentétes joggyakorlat kiküszöbölése érdekében. Ezek a vélemények rendre közzétételre is kerülnek a Bírósági Döntések Tárában, illetve az Ítélőtáblai Határozatokban és azokat az érintett alsóbb szintű bíróságok kötelező erő nélkül is általában követik. Arra is többször volt már példa, hogy ítélőtáblai kollégiumi vélemény képezte a Legfelsőbb Bíróság kollégiuma vélemény-nyilvánításának az alapját.
A megyei bíróságok és ítélőtáblák kollégiumi véleményei tehát a gyakorlatban alapvető és önálló eszközei a jogegység adott területen való biztosításának. Ennek a helyes gyakorlatnak a törvényi alapját azonban egyértelműen meg kellene teremteni a Bsz.-ben kimondva, hogy a jogegység biztosítása - illetékességi területükön a megyei bíróságoknak és az ítélőtábláknak - vagyis mindazon bíróságoknak, amelyek másodfokon jogerős határozatokat hoznak - is feladata és egyben felelőssége. Ez természetesen nem érintené a Legfelsőbb Bíróság kiemelt országos szerepét és felelősségét a jogegység biztosításában. A megyei bíróságok és az ítélőtáblák jogegységi szerepe csak a Legfelsőbb Bíróság országos rálátáson alapuló kontrollja mellett működhet. Ennek érdekében a Bsz.-ben ki kellene mondani, hogy a megyei bíróságok és az ítélőtáblák kollégiumi véleményei nem állhatnak ellentétben a Legfelsőbb Bíróság jogegységi határozataival (a jogegységi határozat kötelező ereje folytán ez a tilalom jelenleg is fennáll), kollégiumi véleményeivel, az elvi határozatként közzétett határozatokban foglaltakkal, továbbá az elvi irányítás még hatályban lévő korábbi eszközeivel. (A megyei bíróság kollégiumi véleménye az illetékes ítélőtábla kollégiumi véleményével sem állhat ellentétben.) Ugyanakkor az ítélőtábla kollégiumának jogot kell biztosítani arra, hogy kétharmados szótöbbséggel indítványozhassa, hogy a Legfelsőbb Bíróság tűzze napirendre korábbi jogegységi határozatának, kollégiumi véleményének vagy az elvi irányítás korábbi eszközeinek a felülvizsgálatát. Ugyanígy a megyei bíróság kollégiuma is indítványozhassa kétharmados szótöbbséggel, hogy az ítélőtábla tűzze napirendre kollégiumi véleményének a felülvizsgálatát.
Annak törvényi kimondása, hogy a jogalkalmazás egységének biztosítása országosan a Legfelsőbb Bíróság, illetékességi területükön pedig az ítélőtáblák és a megyei bíróságok feladata, nem jelentene mást, mint a szabályozás hozzáigazítását a jelenleg is ténylegesen érvényesülő gyakorlathoz. A jogorvoslati fórumként eljáró bírósági szintek kollégiumainak a jogegység biztosításába törvényi felhatalmazással való bevonása révén a szabályozás szintjén is megvalósulna a jogegységnek az a fórumrendszere, amely hatékonyan tudná kiszűrni az ítélkezési gyakorlat ellentmondásait. Ehhez természetesen még további részletszabályok is szükségesek lennének, amelyek azonban szintén nem jelentenének mást, mint a jelenlegi gyakorlat leképezését. Elő kellene írni, hogy a megyei kollégium a véleményét meg kell küldje az ítélőtáblához tartozó többi megyei bíróság, valamint az ítélőtábla kollégiumvezetője részére, akik ily módon észlelhetnék, ha az ítélőtábla területén lévő más megyei bíróságnak, vagy magának az ítélőtáblának eltérő a gyakorlata az adott jogkérdésben. Ilyen esetben így sor kerülhetne az ítélőtábla kollégiumának az összehívására, amely vagy állást foglalna a vitás jogkérdésben, vagy a Legfelsőbb Bírósághoz fordulhatna. Ha az ítélőtábla kollégiuma állást foglalna a vitás kérdésben úgy azt a többi ítélőtábla kollégiumvezetője mellett a Legfelsőbb Bíróság kollégiumvezetőjéhez is továbbítania kellene, hogy ez utóbbi, ha azt szükségesnek tartja (mert pl. a többi ítélőtábla eltérő gyakorlatot jelez az elvi
-260/261-
kérdésben, vagy a Legfelsőbb Bíróságnak eltérő a gyakorlata) a Legfelsőbb Bíróság megfelelő fóruma elé vihesse a kérdést (legyen az kollégiumi vélemény kezdeményezése, vagy jogegységi eljárás indítványozása). Az ítélőtáblák szerepét a jogegység biztosításában azzal is erősíteni lehetne, ha az ítélőtáblák kollégiumvezetőinek a jogegységi eljárásban nem csak kezdeményezési, hanem indítványozási jogot biztosítana a Bsz. (e kérdéssel részletesebben a jogegységi eljárást tárgyaló munkaanyag foglalkozik).
A jogegység biztosítása fórumrendszere kapcsán meg kell még említeni néhány olyan, a gyakorlatban jól működő fórumot, testületet, amelyek nem nyertek a Bsz.-ben szabályozást és ezt a jövőben sem tartjuk szükségesnek. Törvényi szabályozás hiányában ezeknek a fórumoknak - amelyek lényegében a kölcsönös információáramlás fórumai - nincs semmiféle hatáskörük, a kezükben nincs semmiféle jogegységi eszköz, hanem működésükről, jogi álláspontjukról legfeljebb csak joghatással nem bíró "emlékeztető" kerül közzétételre. Mégis - tekintélyük folytán - e grémiumok álláspontja is jól szolgálhatja a jogegységet. Ilyen fórum elsősorban a Civilisztikai kollégiumvezetők évente megtartásra kerülő három napos országos értekezlete (amelyről mindig megjelenik emlékeztető a BH-ban), de ilyen fórumként említhetőek a különböző tájértekezletek (munkaügyi, gazdasági és cégjogi, felszámolási stb.), továbbá a Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának havonta ülésező tanácselnöki értekezlete is.
A hatályos Alkotmány 47. §-ának (2) bekezdése egyedül a bíróságokra kötelező jogegységi határozatot említi olyan eszközként, amellyel a Legfelsőbb Bíróság a bíróságok jogalkalmazásának az egységét biztosíthatja. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a jogegységi határozat lenne a jogegység biztosításának kizárólagos módja, eszköze. Ahogy arra az Alkotmánybíróság a 12/2001. (V. 14.) AB számú határozata indokolásában utalt: "Az Alkotmány e rendelkezése nem zárja ki, hogy a Legfelsőbb Bíróság ezen alkotmányos feladatellátása érdekében törvény - a jogegységi határozaton kívül - a feladatellátás módjait kiegészítse. Ezt tette a Bsz., amikor az elvi bírósági határozatok közzétételéről rendelkezett". Ehhez hozzátehetjük, hogy - az előbbiekben kifejtett értelmezésünk szerint - a kollégiumi vélemény is a jogegység biztosításának további önálló eszköze. A jogegység biztosítása eszközrendszerének tehát három alapvető eleme van: a jogegységi határozat, a kollégiumi vélemény és az elvi határozat. Ezek közül jelenleg egyértelműen a jogegységi határozat a legfontosabb kötelező ereje és alkotmányos szabályozottsága folytán. Az új Alkotmány szabályozási elvei azonban már nem tesznek említést a jogegységi határozatról, így feltehető, hogy az új Alkotmány a Bsz. szabályozási szintjére fogja hagyni ezt a jogegységi eszközt is, ahogy azt egyébként a Legfelsőbb Bíróság elnöke javasolta az Országgyűlés Alkotmány-előkészítő Eseti Bizottsága elnökéhez írt véleményében. Ezáltal lehetővé válik annak a kérdésnek a megvitatása, hogy szükséges-e egyáltalán fenntartani a jogegységi határozat bíróságokra kötelező jellegét.
A jogegységi határozat kötelező jellege fenntartásának a kérdésében megoszlanak a vélemények. Ez a megosztottság sajátos módon megnyilvánul abban is, hogy míg a "Stratégia" III/1/d. pontja szerint a jogegységi határozatok kötelező jellege fenntartandó addig a "Célkitűzések és javaslatok" 1/f. pontja a jogegységi eljárásra vonatkozó magyar szabályozás koncepcionális átgondolását, a nemzetközi tendenciák figyelembevételét tartja indokoltnak. Márpedig a bíróságokra kötelező jogegységi határozat "a kontinentális európai országokban ismeretlen, nyugat Európában a jogegység a bírói gyakorlatot orientáló konkrét felső bírósági döntéseken alapul". Az Európa Tanács ún. "Velencei Bizottsága a bírói függetlenségről készített jelentésében egyértelműen kimondja, hogy nem lehet az ítélkezés irányításának eszköze kötelező erejű döntés. A jelentés szerint: "A Legfelsőbb Bíróság vagy más fellebbviteli bíróság által elfogadott iránymutatások és azok alsóbb fokú bíróságokra kötelező mivoltának gyakorlata, amely fennáll még bizonyos poszt-szovjet államokban, problematikusnak mondható ebben az összefüggésben". Az "ebben az összefüggésben" kitétel a bírói függetlenségre utal, ugyanis a Velencei Bizottság szerint: "az igazságszolgáltatás belső függetlenségének az elve azt jelenti, hogy a bíró függetlensége összeegyeztethetetlen a bírók alárendelésével döntéshozatali tevékenységük során".
Azok akik a jogegységi határozat kötelező erejének fenntartása mellett vannak, azzal érvelnek, hogy ez egyrészt megfelel a magyar jogi hagyományoknak (hiszen korábban a Kúria teljes ülési és jogegységi határozatai, majd a Legfelsőbb Bíróság irányelvei és elvi döntései is kötelezőek voltak az alsóbb fokú bíróságokra nézve), másrészt az ország bíróságai 1998 óta megszokták és igénylik is ezt a fajta elvi iránymutató eszközt, így a kötelező erő megszüntetése az ítélkezés egysége megbomlásának a veszélyével járna.
Ezzel szemben álláspontunk szerint egyértelműen indokolt lenne a jogegységi határozat kötelező jellegének a megszüntetése. A magyar jogi hagyományok, valamint az európai jogrendszerekben általánosan követett gyakorlat (amely szerint a jogalkalmazás egységét a felső bíróságok egyedi ügyekben hozott döntéseik révén biztosítják) között a "kompromisszumot" az jelenthetné, ha a magyar jogban továbbra is megmaradnának a jogegység biztosításának az egyedi jogalkalmazástól elváló, általános (elvi) jellegű eszközei: a kollégiumi vélemény és a jogegységi határozat azzal azonban, hogy ez utóbbinak a kötelező ereje megszűnne, valamint hogy - a később kifejtendők szerint - a hangsúly a tágabb
-261/262-
testület (vagyis a kollégium) által hozandó iránymutatásra helyeződne át.
A jogegységi határozatok kötelező jellege azért is megszüntetendő, mert az több szempontból elvileg is problematikus. Egyrészt a kötelező erő folytán a jogegységi határozat normatív hatályúvá válik, "quasi jogszabálynak" minősül, márpedig a Legfelsőbb Bíróság jogalkalmazó és nem jogalkotó szerv. Másrészt a kötelező jelleg - ahogy arra a Velencei Bizottság említett jelentése is rámutatott - nincs összhangban a bírói függetlenséggel, vagyis azzal a követelménnyel, hogy az alsóbb fokú bíróságoktól nem lehet elvenni a független jogszabály értelmezés lehetőségét.
A kötelező jelleg fenntartása ráadásul gyakorlatilag szükségtelen is, e jelleg megszüntetése nem veszélyeztetné az egységes jogalkalmazást, hiszen a tapasztalatok szerint a bíróságok a kötelező jelleggel nem bíró iránymutatásokat is követik. Ha pedig egy bíró nem ért egyet a jogegységi határozattal, a jelenlegi kötelező erő mellett is megteheti - és erre volt is már példa - hogy az előtte folyamatban levő ügy tárgyalását felfüggesztve az Alkotmánybíróságnál kezdeményezi az általa alkotmányellenesnek vélt jogegységi határozat alkotmányossági vizsgálatát. Az alsóbb fokú bíróságok egyedi ügyeikben azért is követik a Legfelsőbb Bíróság iránymutatását, mert tudják, hogy ellenkező esetben annak tennék ki magukat, hogy határozatukat a Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati eljárásban hatályon kívül helyezi, vagy megváltoztatja. A nem kötelező jellegű elvi iránymutatások rendszere azért is előnyös, mert rugalmasabb, az életviszonyok változásaihoz jobban alkalmazkodó jogalkalmazást tesz lehetővé. Ha ugyanis az újonnan felmerülő tényállásokban az elvi tétel már nem tartható, az alsóbb fokú bíróságok - szuverén jogszabály-értelmezési jogkörüknél fogva - a kötelező erő szorítása nélkül térhetnek el attól, ami előbb-utóbb akár az iránymutatás megváltozásához is vezethet.
A kötelező jelleg megszüntetése mellesleg új megvilágításba helyezheti a jogegységi határozatok Alkotmánybíróság általi felülvizsgálhatóságának a kérdését is. Az Alkotmánybíróság ugyanis alapvetően a jogegységi határozatok kötelező erejével, azok normatív jellegével indokolta meg felülvizsgálati jogkörének e határozatokra való kiterjesztését (pl. a 679/B/2007. számú, az 1/2007. PJE határozat alkotmányossági felülvizsgálata során hozott határozat szerint: "A Legfelsőbb Bíróság jogalkalmazói jogértelmezése során alkotott jogegységi határozat - a joggyakorlatot alakító természete és a bíróságokra kötelező volta miatt - maga is normának minősül".)
A II. pontban a megyei bíróságok és az ítélőtáblák jogegység biztosításában betöltött szerepe kapcsán már szóltunk arról, hogy a vitás jogalkalmazási kérdésben a kollégium által kinyilvánított "véleményt" - a Bsz. 33. § (1) bekezdés szabályozásától eltérően - a jogegység biztosítását szolgáló önálló (a jogegységi eljárástól független) eszköznek tartjuk. A kollégiumi vélemény a jogegységi eszköztár olyan meghatározó eleme, amelyet nem csak a Legfelsőbb Bíróság, hanem az ítélőtáblák és a megyei bíróságok kollégiumai is alkalmazhatnak. A II. pontban szó volt arról is, hogy az alsóbb szintű bíróságok kollégiumai véleménynyilvánítási jogkörének korlátja, hogy az nem lehet ellentétes a felsőbb szintű bíróság (ítélőtábla, illetve Legfelsőbb Bíróság) kollégiumának a véleményével, valamint jogegységi határozattal, illetve elvi határozattal. Ezt a Bsz.-ben ki kellene mondani, függetlenül attól, hogy a gyakorlatban a "szabályt" erősítő elenyésző kivételtől eltekintve nem szokott előfordulni magasabb szintű bíróság elvi iránymutatásától eltérő kollégiumi vélemény elfogadása. A megyei bíróságok és az ítélőtáblák kollégiumi véleményeik meghozatalakor - vagy éppen annak mellőzésekor - figyelembe veszik a Legfelsőbb Bíróság (írásban vagy az ülésen résztvevő kollégiumvezető által szóban kifejtett) álláspontját.
A kollégiumi vélemény az adott ügyszakba beosztott valamennyi bíró által meghozott testületi döntés. A Bsz. a kollégiumi vélemény meghozatalának semmiféle eljárási szabályát sem tartalmazza (ilyeneket legfeljebb az egyes bíróságok szervezeti és működési szabályzatai tartalmazhatnak). A gyakorlatban a kollégiumi tagok egyszerű szótöbbségével kerül elfogadásra a kollégiumi vélemény. Indokolt lenne e kérdés Bsz.-beli szabályozása oly módon, hogy a törvény a kollégiumi tagok kétharmados szótöbbségéhez köthetné a kollégiumi vélemény meghozatalát. Ha ugyanis egy vitás kérdésben a vélemények nagyon megoszlanak (közel 50-50%-os arányban) akkor nem feltétlenül indokolt a kérdésben véleményt alkotni. Különösen igaz ez a Legfelsőbb Bíróság országos iránymutatásul szolgáló kollégiumi véleményére (a Polgári Kollégium három ilyen esetben mellőzte is a véleményalkotást). Jelenleg a kollégiumi vélemény elfogadásához a Legfelsőbb Bíróság Szervezeti és Működési Szabályzata (SzMSz) a kollégium összes tagjának egyszerű szótöbbségét kívánja meg [4/2010. sz. Elnöki utasítás 11. § (10) bekezdés második mondata]. Elő kellene továbbá írni a Bsz.-ben azt is, hogy az alsóbb szintű bíróság kollégiuma kétharmados szótöbbséggel indítványozhatja, hogy a felsőbb szintű bíróság kollégiuma valamely vitás jogalkalmazási kérdést tárgyaljon meg. A Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiuma összehívásánál továbbá indítványozási jogot lehetne biztosítani a tanácselnöki értekezlet számára is.
A kollégiumi vélemény tartalmát illetően a Bsz. 33. § (1) bekezdés csak annyit tartalmaz, hogy az "vitás jogalkalmazási kérdésekben" hozható. A megyei bíróságok és az ítélőtáblák a gyakorlatban az illetékességi területükön felmerült vitás, problematikus elvi kérdésekben szoktak véleményt nyilvánítani, de a kollégiumi véleménynél - eltérően a jogegységi határozattól - nem előfeltétel, hogy az konkrét jogvitákhoz kapcsolódjon. Amíg a jogegységi határozatnál - a másik anyagban kifejtendők szerint - problematikus a "joggyakorlat
-262/263-
továbbfejlesztésének" Bsz. 29. § (1) bekezdés a) pont szerinti esetköre (legalább is annak az ún. "preventív" jogegységi határozatnak nevezhető esete), addig a kollégiumi vélemény - álláspontunk szerint - jól alkalmazható eszköz ilyen esetben is. Nem látjuk akadályát annak sem, hogy egy-egy új jogszabály vagy új jogintézmény (kisértékű perek, távoltartás stb.) egységes alkalmazása érdekében akár "preventív jelleggel" kerüljön sor kollégiumi vélemény meghozatalára. Ezért elő lehetne írni a Bsz. 33. § (1) bekezdésben, hogy: "A kollégium a joggyakorlat továbbfejlesztése vagy az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében elvi kérdésben véleményt nyilváníthat".
A kollégiumi véleménynek a jogegységi határozattól való hierarhikus, illetve tematikus elhatárolása csak a Legfelsőbb Bíróság szintjén felmerülő kérdés, ott viszont ezt az elhatárolást mindenképpen szükséges megtenni, különösen akkor ha megszűnik a jogegységi határozat kötelező jellege, ami eddig alapvetően megkülönböztette ezt a két jogegységi eszközt. Jelenleg - éppen a kötelező jellege folytán - kétségtelenül a jogegységi határozat tekintendő a legfontosabb, - ha úgy tetszik a jogegységi rendszer piramisának csúcsán elhelyezkedő - jogegységi eszköznek. Ezáltal olyan abszurd helyzet áll elő, hogy egy szűkebb testület (öt vagy héttagú jogegységi tanács) által meghozott iránymutatás erősebb jogi hatással bír, mint a szélesebb, nagyobb létszámú testület által alkotott iránymutatás. Ezen a helyzeten változtatni kell, egyrészt a jogegységi határozat kötelező jellegének - a már tárgyalt - megszüntetése, másrészt pedig a kollégiumi vélemény súlyának, szerepének a növelése révén.
Nyilvánvaló, hogy minél nagyobb létszámú, minél szélesebb döntéshozó testülettől származik a bírói gyakorlat számára adott iránymutatás, annál nagyobb szakmai egyetértésen alapul és így annál nagyobb annak a szakmai legitimációja. A bírói függetlenség és a jogbiztonság követelményét is a legmagasabb szinten egy olyan jogegységi eszköz elégíti ki, amelyben kifejezésre jut a Legfelsőbb Bíróság adott szakterületen dolgozó bíráinak többségi (vagy kétharmados) álláspontja. Ez a jogegységi eszköz a Legfelsőbb Bíróság kollégiumának a véleménynyilvánítása, amely ily módon valóban a kollégium tagjainak a "megállapodása" (hasonlóan a Kúria egykori "teljes ülési megállapodásaihoz"). Egyértelmű tehát, hogy a legszélesebb körű szakmai konszenzust kifejező kollégiumi véleménynek kell a jogegységi eszközrendszer hierarhiájának az élére kerülni. A kollégiumi vélemény nagyobb fontosságát mutatja az is, hogy - legalábbis a Legfelsőbb Bíróság kollégiumának a gyakorlatában - jelenleg is a kollégium alkot véleményt nagyobb jelentőségű egy-egy jogintézmény, vagy percsoport egészét érintő átfogó kérdésekben, míg a jogegységi határozat inkább a kisebb volumenű egy-egy konkrét ügyhöz kapcsolódó jogértelmezési kérdések eldöntésére alkalmas.
A bevezetőben már említett, a Magyar Jog 2004. évi áprilisi számában megjelent tanulmány már javaslatot tett a kollégium által hozható jogegységi határozat jogintézményének a bevezetésére. E javaslat megvalósulásától függően vagy a kollégium által meghozandó (nem kötelező jellegű) jogegységi határozattal vagy pedig kollégiumi véleménnyel kell döntenie a Legfelsőbb Bíróságnak:
- korábban meghozott jogegységi határozat felülvizsgálata tárgyában,
- az elvi irányítás korábbi eszközeinek a felülvizsgálata tárgyában.
Az e kérdésekben való állásfoglalás szükségessége úgy merülhet fel, hogy
- a Legfelsőbb Bíróság valamely tanácsa konkrét ügyben el kíván térni valamely jogegységi határozattól; (Ez a lehetőség természetesen csak akkor merül fel, ha a jogegységi határozat kötelező jellege megszüntetésre kerül.)
- a Legfelsőbb Bíróság elnöke vagy kollégiumvezetője, illetve a tanácselnöki értekezlet tartja indokoltnak a korábbi jogegységi határozat (vagy az elvi irányítás korábbi eszköze) felülvizsgálatát;
- bármelyik ítélőtábla kollégiuma kétharmados szótöbbséggel indítványozza a Legfelsőbb Bíróság korábbi jogegységi határozatának, kollégiumi véleményének, illetve az elvi irányítás korábbi eszközeinek a felülvizsgálatát. (Ez utóbbi lehetőség megteremtése azért volna indokolt, mert így biztosítva lenne, hogy az alsóbb szintű bíróságok a Legfelsőbb Bíróság tudomására hozhassák, ha új tényállások felmerülése, új társadalmi jelenségek észlelése folytán a korábbi iránymutatást már nem tartják fenntarthatónak. Természetesen a Legfelsőbb Bíróság nem lenne köteles eltérni a korábbi iránymutatástól.)
Végezetül a kollégiumi véleménnyel kapcsolatban javasoljuk, hogy annak elnevezésénél térjünk vissza az 1997 előtt használt és álláspontunk szerint e jogegységi eszköz tartalmát jobban kifejező terminológiához, a kollégiumi "állásfoglalás" elnevezéshez.
A jogegység biztosítása eszközrendszerének - a jogegységi határozat és a kollégiumi vélemény mellett - a harmadik elemét az elvi bírósági határozatok (a továbbiakban: elvi határozatok) jelentik, amelyeket a Legfelsőbb Bíróság tesz közzé hivatalos gyűjteményében [Bsz. 27. § (2) bekezdés és 32. § (5) bekezdés]. Míg a másik két jogegységi eszköz nem konkrét tényállás alapján, hanem az egyedi jogalkalmazástól elválva, kifejezetten az elvi iránymutatás céljából, egy-egy jogtételt általánosságban, absztraktan megfogalmazva kerül meghozatalra, addig az elvi határozatok az eseti jogvitákban meghozott konkrét döntések közül kerülnek kiválasztásra.
Széles értelemben véve minden olyan másodfokon vagy felülvizsgálati eljárásban meghozott határozat alkalmas az ítélkezési gyakorlat alakítására, amely nem
-263/264-
csupán szorosan az adott tényállás alapján dönt a perbevitt jogról, hanem elvi kérdésben ennél általánosabb jelleggel értelmezi a jogot feltéve, hogy azt a jogalkalmazó, illetve a jogkeresők számára hozzáférhető módon - interneten, illetve nyomtatott vagy elektronikus formában megjelenő határozat gyűjteményekben - közzéteszik. Az ugyanazt az elvi kérdést azonos módon megválaszoló eseti határozatok, vitathatatlanul orientálják a bírói gyakorlatot, hiszen azokra a beadványaikban a felek, határozataikban pedig a bírák hivatkoznak. A hivatkozási alapul szolgáló eseti határozatok különösen olyan esetekben hasznosak, amikor a jogszabály szűkszavú vagy hézagos és annak értelmét lényegében az egységesen követett bírói gyakorlat "bontja ki". (Eklatáns példa erre a Csjt.-ben mindössze 5 paragrafusban szabályozott házassági vagyonjog, amelynek a részleteit számos közzétett eseti határozat fejtette ki, s amelyek a gyakorlatban így szinte jogszabályként érvényesülnek.) Mindezek ellenére az elvi tartalmat is hordozó eseti határozatok önmagukban még nem tekinthetőek a jogegységet biztosító jogi eszköznek, hiszen azok nem is ebből a célból, hanem a konkrét jogvita elbírálásaként kerültek meghozatalra. Valamely elvi tartalmú eseti döntést az emel a már jogegységi eszköznek minősülő "elvi határozat" szintjére, hogy azt az arra illetékes testület ilyenként kiválasztotta, azt juttatva ezzel kifejezésre, hogy a Legfelsőbb Bíróság azt azonos vagy hasonló tényállás mellett követni fogja.
Az elvi határozatokat a Bsz. 32. § (5) bekezdése értelmében a "jogegységi tanács" választja ki. A gyakorlatban a Legfelsőbb Bíróság mindhárom kollégiumában, a Polgári Kollégiumon belül szakáganként működik egy-egy ilyen feladattal az éves ügyelosztási rendben létrehozott (tehát egy adott éven belül állandó összetételű) öttagú tanács. Ezeket a tanácsokat azonban a Bsz. álláspontunk szerint tévesen nevezi "jogegységi" tanácsoknak, abból a téves kiindulásból következően, hogy az elvi határozatok kiválasztása is része a jogegységi eljárásnak. Ezzel szemben az elvi határozatok a jogegység biztosításának önálló eszközei, kiválasztásuknak semmi közük sincs a jogegységi eljáráshoz, és ebből következően az ezt végző - évenként konstans összetételű - tanácsoknak sincs közük a jogegységi eljárásonként esetileg összeállításra kerülő jogegységi tanácsokhoz. A téves és megtévesztő elnevezést ezért indokoltnak tartjuk megváltoztatni és helyette "az elvi határozatokat kiválasztó tanács" megnevezést javasoljuk.
A gyakorlatban elvi határozatként kizárólag legfelsőbb bírósági határozat kerül kiválasztásra és közzétételre az 1999-től évente két alkalommal megjelenő, "A Legfelsőbb Bíróság határozatainak hivatalos gyűjteménye" megnevezésű kiadványban. A kiadvány címéből az következik, hogy elvi határozat csak a Legfelsőbb Bíróság határozata lehet, de vajon következik-e ez a törvény szövegéből is? Álláspontunk szerint ez sem a Bsz. 27. § (2) bekezdés, sem a 32. § (5) bekezdés megfogalmazásából nem következik. Egyik törvényhely sem a Legfelsőbb Bíróság elvi határozatáról beszél, hanem a Bsz. csak a hivatalos gyűjtemény esetében használja a birtokos szerkezetet. Figyelemreméltó, hogy az Alkotmánybíróság is úgy értelmezte a Bsz. rendelkezéseit, hogy azok lehetővé teszik alsóbb szintű bíróságok határozatainak az elvi határozatként való közzétételét. A 12/2001. (V. 14.) AB határozat 4.1. pontjában kifejtettek szerint: "az elvi bírósági határozatok közzétételének szabályozása lehetőséget kíván nyújtani bármelyik bíró, illetve bíróság számára, hogy bekapcsolódhasson a bírósági jogalkalmazás egységét is szolgáló joggyakorlat továbbfejlesztésének legfelsőbb bírósági feladatába". Az Alkotmánybíróság a Bsz. 28. §-ában szabályozott mechanizmust (tájékoztatási láncot) tekintette olyannak, mint "amelynek útján az elvi kérdést eldöntő bírósági határozatok eljutnak a magasabb bírói fórumokhoz, végső soron a Legfelsőbb Bírósághoz". Amennyiben a Legfelsőbb Bíróság szükségesnek tartja, hogy valamely bírósági határozatban kifejtett elvi álláspont az ítélkezési gyakorlatban széleskörűen ismertté váljon, lehetősége van az adott határozatot közzétenni. Álláspontunk szerint indokolt lenne változtatni a jelenlegi gyakorlaton és lehetővé kellene tenni az alsóbb szintű bíróságok (elsősorban az ítélőtáblák) elvi tartalmú másodfokú határozatainak elvi határozatként a Legfelsőbb Bíróság hivatalos gyűjteményében való közzétételét. A kiadvány címe: "Elvi határozatok hivatalos gyűjteménye" lehetne, amely továbbra is a Legfelsőbb Bíróság hivatalos kiadványa maradna, hiszen a határozatok (legyenek azok a Legfelsőbb Bíróság vagy az alsóbb szintű bíróságok határozatai) kiválasztásáról változatlanul a Legfelsőbb Bíróság kollégiumain belül működő, kifejezetten e feladatra alakult tanácsok döntenének a Legfelsőbb Bíróság tanácselnökei, valamint az ítélőtáblák kollégiumvezetői által tett javaslatok alapján (a megyei bíróságok az ítélőtáblákon keresztül javasolhatnák saját döntéseik elvi határozatként való közzétételét). Felvethető, hogy nem kellene-e jogszabályi szinten szempontokat adni a kiválasztáshoz, valamilyen módon meghatározva azt, hogy mitől minősül egy határozat "elvinek". Elismerve, hogy az e munkát végző tanácsok jelenleg valóban "önkényesen" döntik el, hogy a javasolt határozatok közül melyeket tekintenek "elvinek", vagyis a hivatalos gyűjteményben való közzétételre érdemesnek, úgy gondoljuk, hogy a kiválasztáshoz nem lehet és nem is szabad jogszabályi szempontokat megszabni, hanem továbbra is meg lehet bízni a kiválasztást végző tanácsok szakmai hozzáértésében. Elvi határozatnak nyilván az olyan határozatot indokolt minősíteni, amely valamely a konkrét jogvitán túlmutató elvi kérdést dönt el, válaszol meg, és amely ezért érdemes arra, hogy az ítélkezési gyakorlatban széles körben ismertté és követendővé váljék. Azt pedig, hogy mi minősül "elvi kérdés"-nek, illetve, hogy ez nem bizonytalan jogfogalom-e, az Alkotmánybíróság már vizsgálta, annak kapcsán, hogy a Bsz. 29. § (1) bekezdésének a) pontja szerint a jogegységi határozat meghozatala is "elvi kérdésben" válhat szükségessé. A 40/2007. (VI. 20.) AB határozat 1.2. pontja szerint a Bsz.-ben az "elvi kérdés" fogalom hasz-
-264/265-
nálata megfelel a normavilágosság követelményének, "a jogalkalmazók számára megfelelő pontossággal felismerhető normatartalmat hordoz." Az Alkotmánybíróság szerint az "elvi kérdés" a jogalkalmazói gyakorlatban (a bírói jogértelmezés során) széles körben ismert és alkalmazott kifejezés: az egységes jogalkalmazás (elvi állásfoglalás) igényét megalapozó problémafelvetés." Az Alkotmánybíróság ezen álláspontja is alátámasztja, hogy nem szükséges - és álláspontunk szerint nem is lehetséges - az "elvi kérdés", valamint az "elvi határozat" kritériumainak Bsz.-beli meghatározása.
1. A jogegység biztosítása nem a Legfelsőbb Bíróság kizárólagos feladata, hanem az egy olyan komplex, piramisszerűen felépülő rendszer keretében történik, amelynek csúcsán ugyan a jogegység biztosításáért országos szinten felelős Legfelsőbb Bíróság áll, de amelyben - illetékességi területükön - az ítélőtábláknak és a megyei bíróságoknak is megvan a maguk feladata és felelőssége. A jogegység biztosításának ezt a modelljét kell rögzíteni a Bsz.-ben.
2. A jogegység biztosítása nem azonosítható a jogegységi eljárással, ily módon az ítélőtábláknak és a megyei bíróságoknak kollégiumi véleménynyilvánításaik révén önálló szerepük van a jogegység - illetékességi területükön való - biztosításában. Ezt az önálló szerepet a Bsz. szövegében is kifejezésre kell juttatni, azzal azonban, hogy az ítélőtáblák és megyei bíróságok kollégiumainak a véleményei nem állhatnak ellentétben a Legfelsőbb Bíróság jogegységi határozataival, kollégiumi véleményeivel, valamint az elvi határozatként közzétett határozatokban foglaltakkal, továbbá az elvi irányítás még hatályban levő korábbi eszközeivel.
3. A jogegység biztosításának általános (elvi), az egyedi jogalkalmazástól elváló eszközeit: a jogegységi határozatot és a kollégiumi véleményt továbbra is meg kell tartani.
4. A jogegységi határozat kötelező jellegét meg kell szüntetni.
5. A kollégiumi vélemény súlyát, szerepét növelni kell, mert ez a legszélesebb körű szakmai testület által alkotott iránymutatás. Elnevezését kollégiumi "állásfoglalás"-ra kellene visszaváltoztatni. Kollégiumi vélemény csak a kollégiumi tagok kétharmados szótöbbségével legyen hozható.
6. Az ítélőtábla kollégiuma kétharmados szótöbbséggel indítványozhassa, hogy a Legfelsőbb Bíróság tűzze napirendre korábbi jogegységi határozatának, kollégiumi véleményének, elvi határozatának vagy az elvi irányítás korábbi eszközeinek a felülvizsgálatát. Ugyanígy a megyei bíróság kollégiuma is indítványozhassa kétharmados szótöbbséggel, hogy az ítélőtábla tűzze napirendre kollégiumi véleményének felülvizsgálatát.
7. A jogegységi eszköztár harmadik elemeként az elvi határozatok jogintézménye is fenntartandó, azzal azonban, hogy elvi határozatként nemcsak a Legfelsőbb Bíróság határozatai, hanem az ítélőtáblák (kivételesen a megyei bíróságok) másodfokú határozatai is kiválaszthatóak legyenek az "elvi határozatokat kiválasztó tanácsok" által. ■
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Kőrös András tanácselnök, Legfelsőbb Bíróság, Budapest, Dr. Wellmann György kollégiumvezető, Legfelsőbb Bíróság, Budapest
Visszaugrás
