Az új Ptk. a szerződés érvénytelenségét külön fejezetben jól átlátható rendszerben szabályozta. Rendelkezéseinek túlnyomó része a jogintézmény tartalmában nem hozott lényeges változást. A régi Ptk. időszerűtlenné vált szabályai kimaradtak belőle, a gyakorlat által kidolgozott megoldások pedig inkorporálva lettek. Szemléltető példa erre a fejezet első rendelkezése: az új Ptk. 6:88. §-ának (1) és (2) bekezdése, amely a régi Ptk. 214. §-ának rendelkezéseit jobb szöveggel vette át, majd a (3) bekezdés a bírósági gyakorlaton alapul, végül a (4) bekezdés a régi Ptké. 36/A. §-ával azonos. Az új szabályok azonban több olyan rendelkezést is tartalmaznak, amelyekre fel kell figyelni. Ezeket a következők szerint foglaljuk össze.
1. Az új Ptk. 6:89. §-ának (3) bekezdése a szerződés megtámadásának határidejét megkötésétől számított egy évben határozza meg. Erre a határidőre az új Ptk. 6:21. § értelmében az elévülés szabályait kell alkalmazni. Ezért a tévedés, megtévesztés későbbi felismerése stb. esetén az akadályoztatás ideje alatt a 6:24. § (1)-(2) bekezdése alapján az elévülés nyugvása következik be. Ha az elévülés nyugvása kilenc hónapnál későbbi időpontban fejeződik be, a félnek ügyelnie kell arra, hogy keresetlevelét három hónapon belül nyújtsa be. Ezt követően ugyanis jogát - az ellenérdekű fél kifogása esetén - bírósági eljárásban nem tudja érvényesíteni [lásd az új Ptk. 6:23. §-ának (1) és (4) bekezdését].
Figyelemmel kell lenni az elévülés egy éves időtartamára akkor is, ha a fél a szerződést nem bírósági úton támadja meg, hanem erre irányuló jognyilatkozatát közvetlenül a másik félhez intézi. Az új Ptk. 6:25. §-a szerint az ilyen jognyilatkozat (eltérően a korábbi szabályoktól) nem vezet az elévülés megszakadására, ezért, ha a felek egymás közt nem jutottak egy éven belül eredményre, az elévülés bekövetkezik.
2. A tévedésen és a megtévesztésen alapuló megtámadás új szabályozása több megoldásra váró kérdést vet fel.
Az új Ptk. 6:90. §-ának (1) bekezdése egybeesik a korábbi szabályozással és a hozzá fűződő gyakorlattal. Az a fél, aki a szerződés megkötésekor valamely lényeges körülmény tekintetében tévedésben volt, szerződési jognyilatkozatát megtámadhatja, ha tévedését a másik fél okozta vagy felismerhette. A körülmény akkor lényeges, ha annak ismeretében a fél nem, vagy csak más tartalommal kötötte volna meg a szerződést.
Az új Ptk. 6:91. §-ának (1) bekezdése - pontosabb fogalomhasználattal - szintén azonos a korábbi szabályozással: az, akit a másik fél szándékos magatartásával tévedésbe ejt vagy tévedésben tart, a megtévesztés hatására tett szerződési jognyilatkozatát megtámadhatja.
Az értelmezésre váró változást a 6:91. § (3) bekezdése tartalmazza: nem támadhatja meg a szerződést az, "aki tévedését felismerhette, vagy a tévedés kockázatát vállalta".
További változás, hogy ellentétben a régi Ptk. 210. §-ának (2) bekezdésével, az új Ptk. a jogi kérdésben való tévedésről nem rendelkezik.
2.1. A régi Ptk. szabályai nem követelték meg a tévedés és a megtévesztés fogalmának széles körben való megkülönböztetését. Most ezt szükségessé teszi az új Ptk. 6:90. §-ának (3) bekezdése, amely a tévedésre vonatkozik, a megtévesztésre nem.
A tévedés okozása és a másik fél tévedésbe ejtése általában tudatos magatartás eredménye lehet.
Ugyanúgy tudatos a másik fél tévedésének felismerése és tévedésben tartása is. Kérdés ezért, hogy az ilyen tudatos magatartások esetében a szándékosságot milyen kritériumok szerint lehet megállapítani?
A kritérium nem lehet más, mint a tévedésbe ejtés vagy a tévedésben tartás célja, mely rosszhiszeműen a másik fél kijátszására irányul. Tehát nem a szándékosság általános értelemben vett fogalmáról, hanem annak jellegzetes vonásáról, a csalárd magatartásról van szó.
2.2. Nehezebben megoldható kérdést vet fel a 6:90. §-ának az a rendelkezése, amely kizárja a megtámadás lehetőségét akkor, ha a fél tévedését felismerhette vagy a tévedés kockázatát vállalta.
Az új Ptk.-nak ez a rendelkezése az Európai Szerződési Jog Alapelvei 4:103. §-ának (2) bekezdésén alapul. Nem csoda tehát, hogy igencsak következetlen, nehezen értelmezhető rendelkezéssel állunk szemben.
A megtámadást kizáró okok egyike az, hogy a fél tévedését "felismerhette". Ez a feltételes mód azt fejezi ki, hogy a fél nem ismerte ugyan fel tévedését, de lehetősége volt arra, hogy felismerje. Ehhez képest a bíróságnak egyfelől a tévedést okozó fél magatartását kell megvizsgálnia, amely általában tudatos, bár előfordulhat, hogy ez a fél maga is tévedésben volt, vagy csak gondatlanul járt el. A tévedést okozó fél többnyire tudatos magatartásához viszonyítva kell tisztázni, hogy az adott körülmények között a megtévesztett félnek volt-e lehetősége tévedésének felismerésére és ehhez milyen figyelemre, körültekintésre és vizsgálódásra lett volna szükség. Mindezt figyelembe véve, meglehetősen fura módon a tudatos megtévesztés tényével szembe kell állítani a megtévesztés felismeréséhez szükséges körültekintés lehetőségét.
Hasonlóan fura a bíróság feladata annak a feltárásában is, hogy ha az egyik fél ténylegesen felismerte a másik fél tévedését, hogyan kell ezzel szembe állítani azt, hogy a másik fél felismerhette volna a tévedés fennállását.
Ezek után felmerül az a kérdés is, hogy miként kell értékelni az együttműködési és tájékoztatási kötelezettség megszegését. A tévedés okozóját a 6:90. § (3) bekezdése a másik fél mulasztása címén kimenti a felelősség alól, viszont a 6:62. § (3) bekezdése szerint a tájékozta-
- 3/4 -
tás elmulasztója a szerződésszegéssel okozott kárt köteles megtéríteni és a felelősség alól a 6:142. § alapján csak annak bizonyításával tudja magát kimenteni, hogy a kárt ellenőrzési körén kívül eső, előre nem látható körülmény okozta. (Bővebben lásd: lapunk 2015. decemberi és 2016. januári számában.)[1]
Olyan nagy ellentmondással állunk szemben, amelynek feloldása nem lesz könnyű feladat.
A 6:90. § (3) bekezdése szerint nem támadhatja meg a szerződést az a fél sem, aki "a tévedés kockázatát" vállalta. Nem lesz könnyű feladat a kockázatvállalás értelmezése sem.
A tévedés a szolgáltatás tárgyára vonatkozik, egyaránt annak fizikai állapotára és rendeltetésére való alkalmasságára. Ezekről a félnek nincs tudomása, ezért legfeljebb a felismerésben való gondatlanság írható a terhére. A kockázat a megkötendő ügylet olyan eredményére vonatkozik, amely természeténél fogva előre nem látható eseményektől függ és ezeknek bizonytalansága felismerhető. Nem véletlen, hogy e jogi fogalom egy ősrégi szerencsejáték nevét vette fel és az ügyletkötésben többé-kevésbé jelen van a spekuláció is.
A kockázat elsősorban a pénzügyi és a tőkepiaci ügyletek jellemzője. Ezért itt találhatók meg a rá vonatkozó jogszabályok. Ilyen például a Hpt. 271. §-ának (4) és (5) bekezdésében az árfolyam kockázatra vonatkozó figyelmeztetési kötelezettség, sőt a Bszt. 84. § és 85. §-ának (1) bek. d) pontja az ügyfél kockázatviselési képességének megvizsgálását és ettől függően a szerződéskötés megtagadását is megköveteli. Iskolapélda lehetne a kockázat viselésére a határidős deviza ügylet, amelynek alapján az egyik fél nyeresége a másik fél veszteségéből származik.
A polgári jogviszonyokban egyedül a tartási és életjáradéki szerződésekben fordul elő az egyik felet megillető szolgáltatás mértékének bizonytalansága. Ezt szerencse elemnek szoktuk mondani, azonban a tévedés fogalmával nem lehet összekapcsolni (BH 1995.644.). Az új Ptk.-ban a kockázat kérdése a bizalmi vagyonkezelési jogviszonyban jelenik meg, óvatosságot megkívánó jelleggel [6:317. § (2) bek.].
Mindebből látszik, hogy a tévedés kockázatának vállalása nehezen értelmezhető. Legfeljebb arról lehet szó, hogy a szolgáltatás tárgyának valamilyen vonatkozásában felismerhető bizonytalanság van és a fél ennek tudatában köti meg a szerződést. Például kétséges, hogy egy festményen az alkotó nevének feltüntetése valóságos vagy hamisított.
Végül bizonytalan a jogi kérdésben való tévedésen alapuló megtámadás lehetősége is.
Első pillantásra úgy tűnik, mintha az új Ptk. a jogi kérdésben való tévedésen alapuló megtámadást nem akarja lehetővé tenni. Az Európai Szerződési jog alapelveinek 4:103. §-a azonban egy kalap alá veszi a ténybeli és a jogi tévedés szabályozását és ugyanez tűnik ki a törvényjavaslat indokolásából is.
Minthogy a régi Ptk. 210. §-ának (2) bekezdése a jogi kérdésben való tévedés miatt a szerződés megtámadásának lehetőségét rendkívül szűk körben adta meg, a bírósági gyakorlatnak kell kidolgoznia, hogy a tévedés esetén az új Ptk. 6:90. §-ának (1) és (3) bekezdését milyen szempontok szerint lehet alkalmazni. Ilyen szempont lehet például az, hogy a jogszabály téves értelmezése, a helytelen fogalomhasználat miatt megtámadásnak nem lehet helye (a BH 1997.436. sz. határozat ezt a jogcím téves megjelölésével kapcsolatban fejtette ki.) Úgy vélem, hogy a szolgáltatás tárgyának használatát meghatározó jogszabály ismeretének hiányát nem jogi, hanem ténybeli tévedésnek kellene felfogni. Ilyen lenne például az ingatlan beépítésének tilalma vagy kötelezettsége, a beépítés módjának meghatározása, műemlékek védelem alá helyezése stb. Végül a gyakorlat kidolgozásának alapvető kérdése az, hogy a jogi tévedés felismerésének lehetőségét milyen szempontok szerint kell megítélni, milyen követelményeket lehet a féllel szemben támasztani.
3. A jognyilatkozat alakisághoz való kötöttség kérdését (a régi Ptk.-val azonosan) az új Ptk. 6:6. §-a szabályozza. Az érvénytelenség cím alatt a 6:94. § a szerződés alaki hibájának orvoslásáról rendelkezik. Ebben újdonság, hogy az alakiság megsértése miatt semmis szerződés a teljesítés elfogadásával a teljesített rész erejéig érvényessé válik. E rendelkezés alól két kivétel van: a teljesítés elfogadása nem orvosolja a szerződés érvénytelenségét, ha jogszabály közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba való foglalást ír elő, illetve a szerződés ingatlan tulajdonjogának átruházására irányul.
A közokiratba, illetve teljes bizonyító erejű okiratba való foglalást általános jelleggel az új Ptk. 6:7. § (4) bekezdése követeli meg. Az egyes szerződéstípusok körében a közokiratba vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratba való foglalást a 4:65. § (1) bekezdése a házassági vagyonjogi szerződés, a 4:41. §-ának (1) bekezdése a házastársak egymás közti szerződése és a 4:57. § (2) bekezdése a házastársi közös vagyont megosztó szerződése esetén követeli meg. A kötelmi jog körében a 6:515. és 6:517. § az élettársak vagyonjogi és lakáshasználati szerződéséhez követeli meg a közokiratba vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratba való foglalást.
Az ingatlan tulajdonjogának átruházásáról szóló szerződést a 6:7. § (1), (2) és (3) bekezdésében meghatározott módon lehet írásba foglalni, ennek hiánya esetén a szerződés semmisségét elfogadással nem lehet orvosolni.
Ezektől a kivételektől eltekintve a teljesítés elfogadása orvosolja a szerződés semmisségét. Ennek lehetősége és módja számos jogértelmezési kérdést vet fel. A felmerülő problémákra több példát is felhozunk.
Előre bocsátjuk, hogy az orvoslás lehetősége több esetben is egyértelmű. Ez leginkább akkor gyakori, ha az írásbeliséget a felek megállapodása írja elő. Például ingó dolog adásvétele esetén annak birtokbavétele, vagy vállalkozói szerződés esetén a létrehozott eredmény átvéte esetén a teljesítés átvételén alapuló orvoslás bekövetkezése egyértelmű.
A jogértelmezés nehezebb kérdéseire néhány példát a következők szerint ismertetünk.
a) Vannak olyan esetek, amelyekben kérdéses a teljesítés elfogadásának lehetősége.
- 4/5 -
Ilyen kérdés merül fel a szerzői művek felhasználásáról szóló szerződés esetén. Ennek lényeges tartalma abból áll, hogy a szerző engedélyt ad művének felhasználására, a felhasználó pedig "köteles ennek fejében" díjat fizetni. Az Szjt. 45. §-a elrendeli ezeknek a szerződéseknek írásba foglalását. A semmisség orvoslására az új Ptk. 2:55. §-a, egyszersmind az Szjt. 3. §-a folytán az új Ptk. szóban forgó 6:94. §-a alkalmazható.
Kétséges, hogy az engedélyezésről szóló jognyilatkozat esetén a teljesítés elfogadása megtörténhet-e, és ha igen, milyen indokok szerint lehet azt megállapítani. Úgy vélem, a megadott engedélyen alapuló cselekményt azonosítani lehetne a teljesítés elfogadásával. Ez könnyebben indokolható a kiadói szerződés (Szjt. 96. §) esetében. A kézirat rendelkezésre bocsátásának ugyanis már van teljesítésszerű jellege. Nehezebb az ilyen azonosítás a terjesztést szolgáló többszörözés (Szjt. 18. §) esetén: milyen cselekményt lehet a teljesítés elfogadásának tekinteni? Elég-e a mű anyagi hordozón való rögzítése, vagy meg kell történnie a forgalomba hozatalnak is?
Hasonló a helyzet az ingó dolgok adásvételénél is. Ezek megkötésénél az új Ptk. 226. §-ának (1) bekezdése szerint az elővásárlási, a visszavásárlási, a vételi és az eladási jog alapítására irányuló szerződést kell írásba foglalni. E jogok alapításánál nem található olyan mozzanat, amelyet teljesítés elfogadásának lehetne tekinteni. Előfordulhat ugyan, hogy a jogosult a szóban megkötött vételi, illetve eladási szerződésre hivatkozva egyoldalú nyilatkozattal akarja a szerződést létrehozni. Ez azonban csak a kötelezett elfogadó nyilatkozatával történhet meg, tehát csak közönséges adásvételi szerződés jöhet létre. (Egyébként vételi és eladási jog alapítása inkább csak befektetési ügyletek körében szokott előfordulni.)
A korlátolt dologi jogok között az új Ptk. 5:89. §-ának (6) bekezdése egyedül a zálogszerződés írásba foglalását követeli meg. E szerződés alapján a zálogkötelezett
a kézizálogjog létesítése végett köteles a zálogtárgy birtokát a zálogjogosult részére átruházni [új Ptk. 5:88. § b) pontja, 5:89. § (2) bekezdésének a) pontja és 5:94. §],
jelzálogjog létesítése végett pedig a zálogjog bejegyeztetésére köteles [új Ptk. 5:88. § b) pontja, 5:89. § (2) bek. b) és c) pontja, 5:93. § stb.].
A zálogjog létesítése feljogosítja a zálogjogosultat, hogy a zálogjoggal megterhelt ingatlanból vagy ingó dologból, jogból vagy követelésből kielégítést keressen. A zálogjog létesítéséhez szükséges cselekményeket egyedül a zálogkötelezettnek kell elvégeznie. Felmerül ezért az a kérdés, hogy miként fordulhat elő, hogy zálogjogosult a teljesítést el tudja fogadni és ennek ténye alkalmas a zálogszerződés alaki hibájának orvoslására?
A kézizálogjog esetében elfogadhatónak látszik, hogy a zálogtárgy birtokba vétele, bár ez csak a jelzálogjog keletkezését segíti elő, mégis egy tekintet alá vehető a teljesítés elfogadásának tényével. Jelzálogjog esetében azonban nem merülhet fel a jogosult részéről elfogadásnak tekinthető magatartás.
b) Van a szerződéseknek olyan csoportja is, amelyekben az elfogadás módját nehéz megtalálni.
Az új Ptk. 6:254. §-a szerint az utazási szerződést írásba kell foglalni. E szerződés szerint a vállalkozó szolgáltatása az utazás folyamatának megszervezéséből és az ebből eredő szolgáltatások nyújtásából áll. Kérdés ezért, hogy a jogosult (megrendelő) magatartását e folyamat melyik szakaszában lehet a teljesítés elfogadásának minősíteni: az utazás tervezetének elfogadását, előleg vagy a teljes díj kifizetését vagy az utazás megkezdését?
Hasonló probléma keletkezhet tervezéssel kapcsolatban is.
Az új Ptk. 6:251. §-a a tervezési és 6:252. §-a a kivitelezési szerződést csak általánosságban szabályozza és írásba foglalását nem rendeli el. Az építési tevékenységet ezen belül részletesen az Étv. és a hozzá kapcsolódó kormányrendeletek összessége szabályozza. A törvény 32/A. §-ának a) pontja szerint az építészeti - műszaki terv készítésére vonatkozó szerződést írásba kell foglalni. A 39/A. §-ának (6) bekezdése szerint a kivitelezésről szóló szerződést szintén írásba kell foglalni, amennyiben a vállalkozó építőipari tevékenységét üzletszerűen folytatja.
Az alakiság hiányának orvoslása kérdésében ismét a szolgáltatás elfogadásának módja kérdéses.
Az építésügy szabályai a legtöbb esetben olyan tervdokumentáció készítését követelik meg, amely számos elemet (engedélyezési és kivitelezési tervek, költségvetés, műleírás, állapotfelmérés stb.) foglal magában és ezek kidolgozása gyakran több fokozatban történik. Úgy vélem, a dokumentáció egységes szolgáltatásnak tekintendő, ezért bármelyik elemének elfogadása a szerződés semmisségét teljes egészében orvosolja.
Ugyanez az értelmezés javasolható az építési-szerelési szerződés kivitelezésére is: a munkát előkészítő tevékenység megkezdésével való egyetértés a szolgáltatás egészének elfogadását jelenti.
Az új Ptk. XXI. Fejezetébe tartozó hitel- és számlaszerződések szabályozása csaknem egészen általános jellegű és az írásba foglalást egyik szerződéstípus esetén sem teszi kötelezővé. E szerződéstípusok egyik alanya túlnyomórészt, sőt némelyiknél kizárólag csak hitelintézet vagy pénzügyi vállalkozás lehet. Ezeknek működését a Hpt. szabályozza és a közjogi szabályok mellett polgári jogi szabályok is találhatók bennük. E törvény 279. §-ának (1) bekezdése szerint a pénzügyi intézmény, azaz a hitelintézet (Hpt. 8. §) és a pénzügyi vállalkozás (Hpt. 9. §) pénzügyi szolgáltatásra (Hpt. 3. §) irányuló szerződést csak írásban köthet. A semmisség orvoslása csak a kölcsönösszeg és ingó dologból vagy jogból álló lízingtárgy elfogadásával történhet meg. A többi pénzügyi szolgáltatás tárgya erre aligha lenne alkalmas.
c) Vannak olyan esetek, amikor az orvoslást külön jogszabályok teszik lehetetlenné.
Az új Ptk. 6:349. §-ának (2) bekezdése kötelezővé teszi a haszonbérleti szerződés írásba foglalását. Ennek hiányát a haszonbérlet tárgyának birtokbavétele orvosolhatná.
A mező- és erdőgazdasági földek haszonbérlete esetén a 2013. évi CXXII. törvény 51-58. §-ainak, továbbá a vadászati jog haszonbérlete esetén az 1996. évi LV. törvény 18. §-ának, illetve a halászati jog haszonbérlete esetén a 2013. évi CII. törvény 33. §-ának jóváhagyásról
- 5/6 -
szóló rendelkezései lehetetlenné tennék a szóban megkötött szerződés semmisségének orvoslását. Ezeken felül igen kevés hasznot hajtó dolgot lehet haszonbérletbe adni. Ilyen lehet például a bérbe adó saját földjén mesterségesen létesített tóban folytatott halgazdálkodás, méhrajok haszonbérletbe adása; ezeknél az írásbeliség hiányát a birtokbavétel orvosolhatja.
Az új Ptk. 6:310. §-ának (2) bekezdése szerint a bizalmi vagyonkezelési szerződést is írásba kell foglalni. A birtokbavétel az írásbeliség hiányát azért nem pótolhatja, mert a bizalmi vagyonkezelő a 2014. évi XV. törvény 19-21. §-a szerint a jogviszony létrejöttét köteles az ellenőrzést végző MNB-nek bejelenteni.
d) Az új Ptk. 6:416. §-ának (3) bekezdése és a 6:643. §-ának (3) bekezdése is elrendeli a kezességi és a garanciaszerződés írásba foglalását. E szerződések jellegzetessége, hogy a kezes, illetve a garanciavállaló kötelezettségének teljesítése meghatározott feltételektől függ. A jogosult teljesítést csak akkor tud elfogadni, ha azt a kezes szabad akaratából felajánlja neki.
e) Végül az új Ptk. 6:491. §-ának (2) bekezdése szerint a tartási szerződést írásba kell foglalni és ez a követelmény a 6:497. § (3) bekezdése folytán kiterjed az életjáradéki szerződésre is.
A tapasztalat szerint ezekben a szerződésekben az ellenérték csaknem mindig ingatlan tulajdonjogának átruházása. Ez a tény az alaki hiba orvoslását kizárja. Erre csak akkor van lehetőség, ha az ellenérték ingó dolgokból vagy átruházható jogokból áll. Ilyenkor a tartás megkezdését vagy az életjáradék első tételének kifizetését a teljesítés egészének elfogadásaként kell figyelembe venni. Az, hogy a szolgáltatás hosszú időtartamra szól és teljesítése részletekben történik, nem teszi a szolgáltatást részlegessé; az ellenszolgáltatás egységességét nem érinti.
Az öröklési szerződés az előbbiekkel azonos szolgáltatásokról szól, azonban a végrendeletre vonatkozó alaki érvényességi feltételeknek kell az új Ptk. 7:49. §-ának (1) bekezdése szerint megfelelnie. Ezért a szerződés alaki hibáját nem lehet orvosolni.■
- 6 -
JEGYZETEK
[1] Változások a szerződésszegés szabályozásában III-IV. (2015/12. 3-6. old., 2016/1. 11-14. old.).
Visszaugrás
