1. Az elmúlt évszázad 50-es éveiben az európai népi demokratikus államokban megbomlott a nullum crimen sine lege elven alapuló törvényi bűncselekmény fogalom egységes felfogása. A büntető törvénykönyvekben új fogalmi elemként jelent meg a szovjet büntetőjog tudományból átvett társadalomra veszélyesség.
A hazai büntetőjog tudomány meg akarta őrizni a hagyományos Liszt-Beling tudományos bűncselekmény felfogást, és értékesíteni kívánta az újonnan megismert társadalomra veszélyesség fogalmi elemet is."...a társadalomra veszélyesség elismerése mellett szólt, hogy materiális töltést adott a "nullum crimen sine lege" elvének, hogy kifejezésre juttatta a jogalkotó állásfoglalásának indokát a bűncselekmények megfogalmazása - a bűncselekménnyé nyilvánítás - körében."[1]
Az új elem átvételét a bűncselekmény területére azonban nem követte megfelelő tudományos feldolgozás. A jogtudomány a társadalomra veszélyesség fogalmi elemet több-kevesebb sikerrel beszorította a hagyományos formális bűncselekmény keretei közé. Ennek következtében máig is megoldatlan tudományos kérdések, találgatások, bizonytalanságok keletkeztek. Zsúfolódni kezdtek a bűncselekmény-fogalom ismérvei. Néhányan azt vallották, hogy nincs külön bűncselekmény és nincs külön tényállásszerűség. A társadalomra veszélyesség és a jogellenesség, továbbá a bűncselekmény és a tényállásszerűség fogalmai konkurráltak egymással. Új fogalom lett a diszpozíciószerű cselekmény, a tényállásszerűség fogalma olyan sok értelemben került felhasználásra, hogy ma már nem lehet azzal az igénnyel alkalmazni, hogy mindenki értse. Úgyszólván minden magyar jogtudósnak megvan a maga külön bűncselekmény fogalma és részben az eltérő fogalom rendszere.[2]
2. Meglátásunk szerint a magyarázatok és a véleményeltérések alapvetően abból erednek, hogy a tudományos gondolkodás figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy a társadalomra veszélyesség nem egyszerűen olyan bűncselekmény elem, amelyet a fogalom rendszerében tetszés szerint lehet ide-oda helyezgetni. A társadalomra veszélyesség - létrejöttében a hagyományos formális felfogású fogalomtól eltérő - új szemléletű bűncselekmény-fogalom; a materiális bűncselekmény lényegadó tartalmi eleme, amely semmiképpen sem illeszthető a formális bűncselekmény fogalom struktúrájába. Teljesen egyetértünk Tokaji Gézával abban, hogy a formális bűncselekménynek nem eleme a társadalomra veszélyesség.[3]
3. A fogalom, mint a jelenségek és tulajdonságaik lényegéről alkotott ítéletek rendszere, "azokat a tartalmi és formai jellegzetességeket foglalja össze, amelyek az egyik jelenséget elválasztják a másiktól. A bűncselekmény azzal az egyedi sajátossággal rendel-
- 539/540 -
kezik, hogy a tartalma a társadalmi élet, a szociológia síkján helyezkedik el; a formarendszere viszont a pszichológiai valóságban létezik." A jog, és így a büntetőjog létrendbeli helye a szabályozott társadalmi valóság. A jog tehát tagja "a pszichikai világnak is, mert ott áll fenn, tagja a szociális rétegnek is, mert ennek rendjét állapítja meg."[4]
A (büntető)jognak ez a kettős jellegzetessége azt eredményezi, hogy lényegében azonos, de eltérő felfogású fogalomhoz jutunk el, ha a fogalomalkotást a formarendszerből, vagy a társadalmi tartalomból kiindulva végezzük el.
4. Akár a tartalomból, akár a formából indulunk ki, mindkét estben az a jelenség, amelynek minden más jelenségtől eltérő gondolati képét kívánjuk megalkotni, ugyanaz a valóság, éspedig a cselekmény. A különbség annyi, hogy míg a materiális bűncselekmény-fogalom esetében a cselekmény a külvilágban végbemenő társadalmi mozgásfolyamat, addig a formális bűncselekmény fogalom esetében a törvényhozó által szabályozott törvényi tényállás egyik eleme.
Alapfelfogásunk, hogy nem a jog hozza létre a bűncselekményt, hanem az a tevékenység, amelyet a jogalkotó bűncselekménnyé nyilvánít. A crimen tehát létezésében megelőzi a lex-et, de ez a létezés jogszabály rendelkezése nélkül sohasem válnék bűncselekménnyé. Ennek a metamorfózisnak elindítója, mindentől függetlenül, a társadalmi közösségben élő ember tudatos, célirányos viselkedési módja, a cselekmény, tehát egyfajta mozgás, amely az egyén különböző létszükségleteinek kielégítésére irányul. A cselekmény kifejtésével az egyén bekapcsolódik a társadalmi változásokba. Mihelyt kilép a cselekmény a magánszférából, már részévé válik a társadalmi mozgásnak tevékenység vagy mulasztás révén. Az egyéni döntés esetleges hátrányos következményei nemcsak az egyént, hanem a közösséget is (vagy csak a közösséget) érintik. A közösségi érdekeket sértő vagy veszélyeztető egyes cselekmény-típusokat a törvényhozó törvényi tényállásokba foglalja. A törvényi tényállás rendelkező részében, a diszpozícióban, leírt tárgyi és alanyi ismérveknek megfelelő magatartás tanúsítójával szemben büntetést helyez kilátásba. E folyamat lényeges jellemzőinek általánosításával és rendszerbe foglalásával határozható meg a materiális bűncselekmény fogalom.
Ha viszont a rendszerezést fordítva végezzük el, vagyis a törvényhozó szándékát kifejező törvényi tényállás rendelkezéseiből indulunk ki, eljutunk a bűncselekmény formális fogalmi meghatározásához. A törvényi tényállásban rögzített, társadalmi vonatkozásban káros cselekmények elkerülését a társadalom közhatalmi eszközök igénybevételével az egyén kötelességévé teszi.[5] Nem minden társadalom-ellenes (antiszociális) cselekmény igényel társadalmi ellenőrzést és jogi védelmet, hanem csak azok, amelyek tárgyi és alanyi feltételeit a jogalkotó parancsba foglalja, és a kötelességszegő személlyel szemben joghátrányt helyez kilátásba.
5. Fejtegetéseinkben arra kívántunk rámutatni, hogy a bűncselekmény a jelenségeknek abba a csoportjába tartozik, amelyek különböző tételrendszerek kidolgozására nyújtanak alapot. A fogalomalkotás tekintetében ez azt jelenti, hogy a formális és a materiális bűncselekmény-fogalom megkülönböztetése ugyanannak a lényegnek különböző szemléletmódból történő megkülönböztetése
a) A klasszikus (formális) szemléletmód jellemzői:
- a bűncselekmény tisztán jogi képződmény, a létrejötte a jogalkotó elhatározásától függ;
- a jogalkotás módszere a büntető jogszabály rendelkezéseiből kiinduló dogmatikai elemzés valamint joglogikai ítéletalkotással történő rendszerbe foglalás;
- a verifikáció eszköze az igaz ítélet, amely megfelel a valóság összefüggéseinek;
- a gondolkodásmód filozófiai alapja a metafizika és a formális logika.
b) A materiális szemléletmód jellemzői:
- a bűncselekmény jogi formában megjelenő társadalmi jelenség;
- a fogalomalkotás módszere a társadalmi együttélés rendjét károsító emberi tevékenység szociológiai elemzése;
- a verifikáció eszköze a társadalom mozgástörvényeivel történő egyeztetés;
- a gondolkodásmód filozófiai alapja a dialektika
A formális bűncselekmény-fogalom kialakulása időbeli sorrendben megelőzte a materiális szemléletű fogalom létrejöttét. Tudományosan kidolgozott materiális bűncselekmény-fogalomról még nem is beszélhetünk, a jelenlegi hazai büntető jogtudomány ezzel még most is adós. Magunk is csak kísérleti jelleggel tárgyaltuk a bűncselekmény fogalmának ezt a változatát.[6] Mindezek ellenére a fogalom felépítéseket a materiális bűncselekmény-fogalom ismertetésének lehetőségével kezdjük. Gondolkodásmódunkhoz (és velünk együtt több gyakorló jogász szakember gondol-
- 540/541 -
kodásmódjához) közelebb esik a társadalmi valóságból történő kiindulás, mint a jogalkotó szubjektumától függő felelősségi formákhoz történő igazodás.
A bűncselekmény-fogalom a társadalmi mozgásban résztvevő, büntetéssel fenyegetett antiszociális és bűnös emberi tevékenység vagy mulasztás gondolati képe.
A fogalom meghatározója a cselekmény, vagyis az a külvilági jelenség, amelyet a benne rejlő tulajdonságai választanak el egyéb hasonló jelenségektől. A cselekmény három fő meghatározó tulajdonsága, amelyek a cselekménnyel együtt a bűncselekmény-fogalom tartalmát adják: a társadalomra veszélyesség, a bűnösség és a tényállásszerűség. A társadalomra veszélyesség a bűncselekmény objektív jellemzője; a bűnösség a cselekmény tanúsítójának szubjektív tulajdonsága; a tényállásszerűség pedig a cselekmény formai jellemzője.
A tényállásszerűség azt fejezi ki, hogy a társadalomra veszélyes és bűnös cselekmény maradék nélkül az alá a formastruktúra alá vonható, amelyet a jogalkotó büntetés kilátásba helyezésével a Btk. Különös Része egyes törvényi tényállásaiban megfogalmazott. A formaszerkezet meghatározó eleme a törvényi tényállás, amely két részre oszlik a diszpozícióra és a szankcióra. A diszpozíció azoknak a típus-cselekményeknek a leírása, amelyek tanúsítását a törvényhozó társadalomra veszélyesnek, a cselekmény tanúsítóját bűnösnek minősíti. A diszpozíció tárgyi oldalát a cselekmény tárgyi elemei képezik, ezek egységükben a társadalomra veszélyesség büntetőjogi formai megnyilvánulásai. Ezek a következők: a bűncselekmény tárgya és elkövetési magatartása, az eredmény, az okozati összefüggés, a bűncselekmény elkövetésének módja, eszköze, helye és ideje.
A diszpozíció alanyi oldalát a cselekmény tanúsítójára vonatkozó alanyi formaelemek adják, ezek összességükben a bűnösségi formát juttatják kifejezésre. Az alanyi elemek a következők: a bűncselekmény alanya, a szándékosság, a gondatlanság, a célzat és a motívum.
A törvényi tényállás másik része a szankció, a cselekményre alkalmazható büntetés nemét és tartalmát jelzi.
A materiális bűncselekmény-fogalom igen kifejezően ábrázolható a következő modell alkalmazásával. (1. ábra)
Az ábrán jól felismerhető a materiális fogalmat jellemző társadalmi valóság-tartalom és a jogi forma összefüggése. A bűncselekmény a külvilágban megjelenő káros és bűnös emberi tevékenység, amely akkor válik bűncselekménnyé, amikor a törvényhozó a cselekménnyel érintett társadalmi viszonyt büntetés kilátásba helyezésével büntetőjogi védekezési körbe vonja. Ezzel a cselekmény tényállásszerűvé válik, vagyis megfelel valamelyik diszpozíció rendelkezéseinek, egyúttal fennállnak a büntethetőség feltételei is. Az ábra azt is mutatja, hogy a bűncselekmény tartalmi és formai része nem közvetlenül kapcsolódnak
1. ábra
egymáshoz. A bűncselekmény valóságtartalma ugyanis közvetlenül mindig természeti formában (mint pl. lövés, szúrás, ütés) nyilvánul meg. Ha valamely természetes forma megegyezik a törvényi tényállás diszpozíciójában nevesített típus-cselekmény (testi sértés, emberölés) jogi formájával, akkor a természetes cselekmény a tényállásszerűsége miatt bűncselekmény formát vesz fel. Az ábrán figyelemmel kísérhető, hogy a bűncselekmény tartalma és formája közötti összefüggés a tényállásszerűség következtében jön létre. Ezért a tényállásszerűséget a bűncselekmény fogalom lényegadó tulajdonságának tekintjük.
Két megjegyzést tartunk még szükségesnek. Az egyik: ismeretesek olyan nézetek, amelyek szerint a cselekmény azonos az elkövetési magatartással. Ilyen egyezőség azonban nem áll fenn, mivel a cselekmény a tartalmat meghatározó jelenség, az elkövetési magatartás pedig ennek a jelenségnek egyik forma eleme (mint cselekvés, mulasztás).
A másik megjegyzésünk: egyes szerzők két külön elemnek tekintik a jogi tárgyat és az elkövetési tárgyat. Ez a szétválasztás lehetetlen, mert az elkövetési tárgy azonos a jogi tárggyal, annak megjelenési formája, amennyiben a védett társadalmi viszony vagy érték személyi vagy dologi formában létezik.
A formális bűncselekmény fogalom a cselekmény tényállásszerűségére épül. A meghatározó elem a törvényi tényállás, benne a diszpozíció és a szankció. A diszpozíció a tárgyi és az alanyi formaelemek leírásával azokat a feltételeket (elemeket) jelöli meg, amelyek következménye a szankció.
Mindezeket egybevetve, megállapíthatjuk, hogy a formális bűncselekmény fogalom - a megnevezésének megfelelően - a jogszempontú szemléletmód kifejeződése. Sine lege tehát bármely emberi tevékenység - bármiképpen is nyilvánul meg a társadalmi közösség-
- 541/542 -
ben - nem válhat bűncselekménnyé. (Ezért nem lehet a formális bűncselekmény fogalmi eleme a társadalomra veszélyesség).
A crimen tehát jogi szabályozással átszőtt jelenség. Ez azt jelenti, hogy a bűncselekmény fogalom tartalmi része: a cselekmény és annak tulajdonságai a jogi szabályozás függvényei. A társadalmi tartalom a jogi szabályozás módjából, különösképpen a diszpozíció szövegezésből olvasható ki. Találóan állapítja meg Harro Otto: "Bűncselekmény a büntetéssel fenyegetett cselekmény, éspedig tekintettel ennek a jelenségnek rendkívüli külvilági fontosságára, (kiemelés tőlünk: E.E.) olyan cselekmény, amelyet az állami büntető jogszabályok fenyegetnek büntetéssel."[7]
Losonczy István a formális értelembe vett bűncselekmény funkcionális szerepét hangoztatja. Meglátása szerint a bűncselekmény-fogalom a cselekményre vonatkozó ítéletek valamely jelentős összefüggésbe történő egybefoglalása. A jog egyfajta normatív tárgykör. "A normatív rendbe tartozó ítéleteket jellemzi, hogy nem megállapító, hanem követelő természetűek. Vagyis nem a dolgok meglevő rendjét rögzítik, nem a valóságban tényleg fennálló relációkkal ismertetnek meg bennünket, hanem a valóság tárgyait új rendbe állítják... azaz valamit tiltanak vagy parancsolnak..."[8]
Ezeknek megfelelően a formális bűncselekmény fogalom tartalmi felépítése: a jelenség, a törvényi tényállásban megjelölt normaszegő cselekmény. Objektív tulajdonsága: az (objektív) jogellenesség, vagyis a jogtárgy sértés elkerülésére vonatkozó követelmény megsértésében mutatkozó szembenállás a jogrenddel. Szubjektív jellemző: a cselekmény megvalósítójának bűnössége. A cselekmény formai jellemzője: a tényállásszerűség.
A formális bűncselekmény-fogalom a következőképpen ábrázolható (2. ábra).
Az ábrából kiolvasható, hogy a formális értelemben szemlélt bűncselekmény - a keletkezését és a szerkezetét tekintve - éppen fordítottja a materiális szemléletű bűncselekménynek. A modell alkotás a formarendszerre épül. Ebből is kitűnik (most már szemléletesen - a formális bűncselekmény megalkotásának alapfeltétele, a jogrend létezése, amelyet az objektív társadalmi viszonyok büntetőjogi szabályozás útján a törvényhozó alakít ki. A formális bűncselekmény-fogalom utolsó helyen tartalmazza a jelenséget, a cselekményt, amelyet a formarendszerbe foglalt valamennyi tulajdonsága megelőz, egyben jogi keretek közé helyez. Erre tekintettel tartották szükségesnek egyes szerzők külön a bűncselekményre vonatkozó cselekménytanok kidolgozását (kauzális, finális, szociális cselekménytan; a hazai irodalomban jelenleg a redukált cselekménytan).
2. ábra
Fejtegetéseinkből azt a következtetést vonjuk le, hogy valamennyi bűncselekmény mind formális, mind pedig materiális értelemben egyaránt megfogalmazható. A fogalom alkotásnál azonban nem járhatunk el önkényesen. Figyelembe kell vennünk, hogy a különböző szemléletmódok magukban foglalják az adott fogalom felépítésének sajátosságait; belső szerkezeti tagozódása egyediségeit, minden egyes elem kölcsönös meghatározottságát és a fogalom egészétől való függőségét. Különösképpen ügyelnünk kell arra - amit már többször hangoztattunk - hogy a formális rendszerbe materiális elem beépítése vagy ennek fordítottja, megbontja a fogalom egyensúlyát és téves következtetésekhez vezethet.
Az a körülmény, hogy a hazai büntetőjog tudomány nem rendelkezik általánosan elfogadott, megfelelően kidolgozott és differenciált bűncselekmény fogalommal, azt eredményezte, hogy a bűncselekménytan és a tényállástan képviselői számos tudományos kérdésben vitatható nézeteket vallanak. Indokoltnak tartjuk ezért néhány (főleg egyéni) felfogás ismertetését, azzal a várakozással, hogy közzétételük alkalmas lehet a véleményeltérések közeledésére.
A szerzők többsége még a hagyományos formális szemlélettel építette fel a saját bűncselekmény fogalmát és ebbe a rendszerbeli hely és a funkció tisztázása
- 542/543 -
nélkül a jogellenesség által már elfoglalt helyre belezsúfolta a társadalomra veszélyesség elemet.[9]
Békés Imre öt szerző ötféle bűncselekmény fogalmának ismertetésével olyan koncepciókat mutat be, amelyek 1965-95 között lényegében tankönyvi szinten is ismertté váltak:
Kádár Miklós véleménye szerint a bűncselekmény jellemzői: a társadalomra veszélyesség, a jogellenesség (tényállásszerűség) és a bűnösség.
Viski László a bűncselekmény ismérveit a következőkben jelölte meg: a társadalomra veszélyesség és tényállásszerűség, vagyis a büntető jogellenesség és a felróhatóság.
Földvári József meghatározása: a bűncselekmény elemei a cselekmény, a társadalomra veszélyesség, a bűnösség, és a büntetni rendeltség.
Tokaji Géza nézete: a bűncselekmény fogalom elemei a cselekmény, a társadalomra veszélyesség, a bűnösség és a tényállásszerűség.
Békés Imre megfogalmazása: a bűncselekmény elemei a társadalomra veszélyesség, a bűnösség és a büntetendőség.[10]
Valamennyi fogalom-meghatározás tartalmazza a társadalomra veszélyességet, mint a cselekmény objektív tartalmi jellemzőjét. Ennyiben valamennyi felfogás megegyezik a törvényi bűncselekmény fogalommal és a materiális fogalom meghatározás alá vonható. Ugyanakkor a meghatározások többségéből a hagyományos formális szemlélet tűnik ki.
A materiális bűncselekmény-fogalom feltételeinek leginkább Tokaji és Földvári felfogása felel meg. Mindketten első helyre teszik a jelenséget, a cselekményt, amelyhez viszonyítva a többi fogalmi elem a cselekmény tulajdonságait fejezi ki. A tulajdonságok megjelölése tekintetében Tokaji nézeteivel szemben semmiféle észrevétel nem tehető. Földvári viszont a cselekmény formális jellemzőjét, a tényállásszerűséget leszűkítve értelmezi, mivel fogalmi elemként a tényállásszerűségnek csak egyik részét, a szankciót jelöli meg. Visky fogalom meghatározásából a német dogmatikából ismert Unrecht és Schuld felfogás tűnik ki. Visky felfogása két tekintetben kifogásolható. A büntető jogellenesség félreértésekre, pontatlanságokra adhat okot azzal, hogy büntetőjogellenességen a materiális bűncselekmény fogalom tartalmi és formai elemeit egységesíti. Viskynek a tényállásszerűség tekintetében kifejtett álláspontja is megkérdőjelezhető, ugyanis ez a formaelem nem büntethetőséget, hanem büntetendőséget fejez ki. Békés meghatározásából kitűnik a formális fogalom építés, ugyanis utolsó helyre teszi a cselekményt, amit megelőznek a forma elemek.
Saját véleményünk: a bűncselekmény formálisan olyan büntetendő cselekmény, amely materiálisan jogellenes, szubjektíve bűnös és formailag tényállásszerű. A bűncselekmény fogalom materiális szemléletben olyan büntetendő cselekmény, amely objektíve társadalomra veszélyes, szubjektíve bűnös és formailag tényállásszerű.
a) A törvényi tényállás meghatározása tekintetében a hazai büntetőjog tudományban irányadónak tekinthető az a felfogás, amely szerint a bűncselekmény törvényi tényállása a Btk. Különös Részében szabályozott egy-egy bűncselekmény-típusra vonatkozó tárgyi és alanyi ismérvek összessége.
Ettől eltérő véleményen állnak a redukált bűncselekménytan egyes hívei. Szerintük ezt a fogalmi elemet is meg kell tisztítani a rárakódott fogalmi zsúfoltságtól; nevezetesen a társadalomra veszélyességtől, a jogellenességtől és a jogi tárgytól.
Megítélésünk szerint ez a művelet szükségtelen, ugyanis a társadalomra veszélyesség (materiális szemlélet esetén) vagy a jogellenesség (formális szemlélet esetén) nem tartozik a törvényi tényálláshoz, hanem a bűncselekmény-fogalom tartalmi részéhez (mint a cselekmény objektív tulajdonsága). A jogi tárgy viszont a formastruktúra egyik lényeges tárgyi forma eleme.
Egyes vélemények viszont hiányosnak tartják a törvényi tényállás szűkre szabott értelmezését, büntetőjogi rendszerbeli helyének tisztázatlanságát, funkciója vizsgálatának mellőzését. Ennek tulajdonítjuk - többek között - a tényállás - diszpozíció, a tényállásszerűség - diszpozíciószerűség, a tényállásszerűség - jogellenesség értelmezése tekintetében fennálló nézetkülönbségeket.
Nem tartjuk feladatunknak, hogy valamennyi vitás kérdésbe bekapcsolódjunk. Csupán a bűncselekmény fogalom elemzéséből levezethető néhány olyan összefüggést kívánunk ismertetni, amelyek vizsgálata alkalmas lehet egységes állásfoglalás kialakítására.
b) Az alapkérdés, mit értünk a cselekmény tényállásszerűségén. Kétségtelen, hogy a törvényi tényállás és a cselekmény tényállásszerűsége összefügg egymással. A törvényi tényállás szövegezése iránymutatás arra, hogy a jogalkotó milyen tárgyi és alanyi feltételek ösz-
- 543/544 -
szességében látja azt a konstrukciót, amelybe beleillő valamely emberi magatartás, büntetőjogi vonatkozásban tényállásszerűvé válik. A törvényi tényállásban leírt magatartás tanúsítása önmagában azonban csak a diszpozíciónak felel meg, ezért az ilyen magatartás kifejtése csak diszpozíciószerű cselekmény. A tényállásszerűség megállapításához az is szükséges, hogy a cselekmény objektív és szubjektív tartalmi elemeket (jogtárgy sértést vagy veszélyeztetést, illetőleg a diszpozíciószerű cselekmény elkövetésére vonatkozó kötelesség meg szegesét, továbbá az elkövető bűnösségét) is tartalmazza. A tényállásszerű cselekmény azonban még nem feltétlenül minősül bűncselekménynek, ehhez az is szükséges, hogy az elkövető büntethető legyen.
Tudományos vitatkozásokhoz vezethet az a körülmény is, hogy a szerzők egy része nem érzékeli megfelelően, hogy a törvényi tényállás a diszpozíción felül a szankciót is tartalmazza. Csupán Földvári fogalommeghatározásában szerepel a büntetni rendeltség. Saját felfogásunkat egyik korábbi tanulmányunkban ismertettük; a törvényi tényállás meghatározásánál diszpozíciót és szankciót különböztettünk meg, és a két részelem közötti kapcsolatot akképpen jellemeztük, hogy a diszpozíció a szankció feltétele, a szankció pedig a diszpozíció megvalósításának a következménye.[11]
c) A tényállásszerű cselekmény általánosságban büntethető. Kivétel, ha büntethetőséget megszüntető akadály áll fenn. Ilyenkor beszélünk nem büntethető tényállásszerű cselekményről. Ha azonban büntethetőséget kizáró körülmény állapítható meg, akkor a cselekmény csak diszpozíciószerű, mivel - véleményünk szerint - ilyekor valamilyen objektív vagy szubjektív tartalmi elem hiánya miatt a cselekmény nem válik tényállásszerűvé.
Tisztában vagyunk azzal, hogy ez az állításunk a hazai büntetőjogi irodalomban teljesen egyedülálló, éppen ezért megfelelő indokolást látunk szükségesnek.
A büntethetőséget kizáró valamennyi körülmény (Losonczi megfogalmazásával) nem a "pszichikai rétegből" vagyis a jogból ered, hanem a "társadalmi réteg" terméke, tehát az emberi közösségben létező tény. Ezeket a tényeket (pl. végszükség, gyermekkor, tévedés stb.) a Btk. Általános és Különös Részében elhelyezett jogszabályok, illetve a jogalkalmazási gyakorlatban kialakult, általánosan elfogadott elvi megállapítások tartalmazzák.
A büntethetőséget kizáró okokat a törvényhozó negatív törvényi tényállásokban szabályozza.[12]
A kivételes törvényi tényállás a bűncselekmény-fogalom alakulására kettős hatást gyakorol. Egyrészt hatálytalanítja a bűncselekmény-fogalom valamely tartalmi elemét (cselekmény, társadalomra veszélyesség, illetőleg jogellenesség, bűnösség), másrészt kizárja a formastruktúrát (közelebbről a törvényi tényállásból a szankciót), ezzel a bűncselekmény-fogalom szerkezetében többféle változást okoz.
A büntethetőséget kizáró valamennyi körülmény érvényesülése esetében a bűncselekmény fogalomból mindig hiányzik a tényállásszerűség, mint tartalmi elem és a szankció, mint formális elem.
Ennek következtében módosul a formastruktúrát meghatározó törvényi tényállás, a szankció hiánya miatt; valamint a bűncselekmény tartalmi részét meghatározó kapcsolat, a tényállásszerűség.
d) A büntethetőséget kizáró okok vizsgálatánál megállapíthatjuk, hogy a bűncselekmény elemei és a tényállásszerűség között szoros kapcsolat áll fenn. Akár formális, akár materiális szemléletben értelmezzük a bűncselekmény fogalmát, beláthatjuk, hogy a fogalom belső szerkezeti egyensúlyát a tényállásszerűség tartja fenn. A cselekmény tényállásszerűsége függőségi viszonyban áll valamennyi tartalmi és formai fogalmi elemmel. Ez azt jelenti, hogy akár egyetlen elem is kiesik adott bűncselekmény fogalmi rendszeréből a tényállásszerűség, egyben a bűncselekmény megszűnését eredményezi.
Önmagában a tényállásszerűség hiánya büntethetőséget kizáró ok soha sem lehet, mert a tényállásszerűség hiányát minden esetben valamely fogalmi elem kizáródása idézi elő. A tartalom és a forma kölcsönhatásából következik viszont, hogy a bűncselekmény fogalom tartalmi részében beálló változás együtt jár a forma struktúra változásával. Ennek az összefüggésnek a fordítottja is lehetséges.
Vizsgáljuk meg ezeket az összefüggéseket egy példával!
A lopás fogalmának felépítése:
Tartalmi rész:
Jelenség: a cselekmény = elvétel
A jelenség tulajdonságai:
Objektív jellemző: materiális szemléletben: a tulajdonjog megsértése; formális szemléletben: a tulajdonjog sértés elkerülésére vonatkozó kötelesség megszegése
Szubjektív jellemző: a cselekmény megvalósítója és annak bűnössége
Formális jellemző: a tulajdonjogot bűnösen sértő cselekmény megfelelősége a Btk. 316. § (1) bekezdésében meghatározott lopás vétségének és a (2) bekezdés szerinti szankciónak
Formai rész (formastruktúra)
Törvényi tényállás: a Btk. 316. § (1) és (2) bekezdésében adott megfogalmazás
Tárgyi formaelemek:
- jogi tárgy = tulajdonjog
- 544/545 -
- elkövetési tárgy: idegen, ingó, értékkel rendelkező dolog
- elkövetési magatartás: birtokba vétel
Alanyi formaelemek:
- tettes, társtettesek
- szándékosság
- célzat = jogtalan eltulajdonítás
A példából egyértelműen kitűnik a tényállásszerűség belső fogalmi egyensúlyt biztosító jellege. Mind tartalmi, mind pedig formai szempontból egyaránt eleme a tartalmi és a formai résznek. Bármelyik részből hiányzik valamely fogalom elem (pl .a dolog nem ingó, hanem ingatlan) akkor a fogalom szerkezetéből hiányzik a tárgyi formai elem, az ingó dolog, és szükségszerűen a tartalmi elem, a jogtárgy sértés ebben az esetben a cselekmény nem tekinthető tényállásszerűnek. Ehhez hasonló a bűncselekmény fogalom módosulása, amikor a lopást pl. 12 éves gyermekkorú személy követi el. A Btk. 23. §-ában meghatározott kivételes törvényi tényállás rendelkezései értelmében nem büntethető a 14. életévét be nem töltött személy. Ilyenkor a Btk. Általános részében foglalt rendelkezés folytán a lopás modelljének a tartalmi részében kiesik az elkövető és kiesik a formai részéből a tettes. Ezzel együtt elmarad a törvényi tényállásban megjelölt szankció (formaelem) egyben megszűnik a cselekmény tényállásszerűsége ( tartalmi elem).
e) Vizsgálódásainkból az alábbi következtetések vonhatók le:
- a tényállásszerűség hiánya, valamint a szankció hiánya önmagában nem lehet büntethetőséget kizáró ok,
- ezekhez egyéb kizáró körülményeknek kell kapcsolódniuk;
- nem lehet kizáró ok a cselekmény diszpozíciószerűsége, mert ez nem tartalmi, hanem formai elem;
- materiális bűncselekmény büntethetőségét nem zárhatja ki a cselekmény jogellenessége, mert ez a formális cselekmény tartalmi tulajdonsága;
- nem lehet kizáró ok a beszámítási képesség hiánya, mert ez nem bűncselekmény elem, hanem egyféle kivételes tényálláshoz tartozó ismérv;
- nem lehet általános kizáró ok a cselekmény jogellenességének a hiánya, mert ehhez a formális szemléletmód alkalmazása lenne szükséges, azokban az esetekben is, amikor ez lehetetlen, mert a büntethetőséget kizáró tény a cselekmény tárgyi jellemzőjét és formáját tekintve társadalomra veszélyes, illetve a cselekmény szubjektív jellemzője.
A formális és a materiális szemléletű bűncselekmény-fogalom megkülönböztetése nemcsak szakítást jelent azzal a felfogással, hogy a társadalomra veszélyesség törvényi szabályozása lényegében annyiban áll, hogy a törvényhozó a klasszikus bűncselekmény fogalmát tartalmi elemmel egészítette ki. A hagyományos fogalom mellett új szemléletű fogalom megjelenése alkalmat adott egyes vitatható nézetek, meghatározás-átfedések, bizonytalan megállapítások helyesbítésére is. Ezideig a szerzők a joglogikai elemzéseket helyezték előtérbe.
Véleményünk szerint a bűncselekmény dogmatikai értelmezése mellett a szociológiai szempontú értelmezésekkel a jogtudomány semmit sem veszít tudományos értékéből, ellenkezőleg a társadalmi valóság figyelembe vétele termékenyítően hat a jogi gondolkodásra. E megállapításunk hátterében a társadalomra veszélyesség és a (tárgyi)jogellenesség viszonyának értelmezése áll. A jogi szemléletű bűncselekmény szerkezetébe benyomult (pontosabban beerőltetett) tárgyi valóságot kifejező tartalmi elem figyelembe vétele azonnal felborította a hagyományos, beidegződött felfogásokat, hogy csak a jogi megfogalmazás képes különbséget tenni a káros és a hasznos cselekmények között. A jogtudomány képviselőit zavarba ejtette annak a feladatnak a megoldása, hogy a bűncselekmény fogalom-rendszerében hogyan helyezzék el az objektív jogellenesség mellett a társadalomra veszélyesség fogalmi elemét. Uralkodóvá vált az a nézet, hogy a két tartalmi elem azonos funkciót lát el, ennélfogva nincs értelme annak, hogy a bűncselekmény tárgyi tartalmi jellemzőjét megkettőzve építsük be a bűncselekményfogalom szerkezetébe. (A hazai büntetőjogi irodalomban elterjedt az a nézet, hogy a társadalomra veszélyesség nem más, mint kodifikált objektív jogellenesség. Ennek a nézetnek a hibájára - még ha igaz lenne is - más tanulmányunkban már rámutattunk.)
Megítélésünk szerint: igaz az, hogy a két tárgyi elem a bűncselekmény fogalmán belül azonos funkciót fejez ki, de a kettő közé csak feltételesen és nem minden esetben tehető azonosság. A társadalomra veszélyesség funkciója ugyanis teljesen független attól, hogy az általa jellemzett cselekménnyel szemben a törvényhozó biztosít-e vagy nem büntetőjogi védelmet. (Pl. a korábban bűncselekményként szabályozott "felelőtlen eladósodás" mint társadalmi jelenség, napjainkban is létezik, létezésének káros hatása társadalmi szempontból nem kétséges, azonban mégsem jogellenes, mert a hatályos Btk. ilyen bűncselekményt nem szabályoz.) Az objektív jogellenesség viszont olyan károsító cselekmény jellemzője, amely cselekményt a törvényhozó büntető jogszabály alkotásával tilalmaz és büntetéssel fenyeget.
A társadalomra veszélyesség és az objektív jogellenesség tehát a saját fogalmi rendszerében betöltött funkciója tekintetében azonos tulajdonsága a bűncselekménynek, és ebben az értelemben nincs közöttük különbség. Ha azonban ezt a két fogalmi elemet kiemeljük a saját fogalmi rendszeréből és egymás mellé helyezzük, azonnal kitűnik, hogy a társadalomra veszélyesség jóval szélesebb körű jellemző, mint az objektív jogellenesség. Ennek oka, hogy a jogalkotó nem biztosít büntetőjogi védelmet valamennyi olyan cselekménnyel szemben, amely sérti, vagy veszélyezteti az emberi együttélés viszonyait. Tehát létezik társada-
- 545/546 -
lomra veszélyes, de nem jogellenes cselekmény. Tételünket úgy fogalmazhatjuk meg, hogy minden jogellenes cselekmény egyúttal veszélyes a társadalomra, de a társadalomra veszélyes, nem minden jogellenes cselekmény.
Ha ezek után figyelemmel kísérjük a készülő új Büntető Törvénykönyv Általános Részének normaszövegét, megállapíthatjuk, hogy a Tervezet készítői félreértelmezik a formális szemléletű bűncselekmény-fogalom jelentését, és ezt még elméleti vonatkozásban is tartalom nélküli jogi formák együttesének tartják. Legalább is erre utal, hogy a Tervezet 9. §-ában a bűncselekmény törvényi fogalmát akként határozzák meg, hogy "Bűncselekmény az a tevékenység, vagy mulasztás, amelyre a törvény büntetés kiszabását rendeli, és amelyet szándékosan vagy - ha a törvény a gondatlan elkövetést is bünteti - gondatlanságból követnek el."
A meghatározásból hiányzik a bűncselekmény objektív tartalmi ismérvének meghatározása. Ez a hiányosság különösképpen azért is feltűnő, mert a törvény szöveg kifejezetten megfogalmazza a bűncselekmény szubjektív tartalmi tulajdonságát és formai jellemzőjét. A tudomány azonban nem ismer objektív tartalom nélküli szubjektív tartalmat, valamint tartalom nélküli formát.
Jól látják ezt a kodifikátorok is, és a tartalmi egyensúly helyreállítására sajátos megoldási módot választottak. A formális bűncselekmény objektív tartalmi elemét, a jogellenességet kiemelik a bűncselekmény köréből és ebből új fogalmat képeznek. Ezt büntetendő cselekménynek nevezik. Ennek következtében a büntetőjogi felelősségérvényesítés feltétele: a tartalmától megfosztott bűncselekmény mellett a formájától megfosztott büntetetendő cselekmény elkövetése is. Az ilyen felfogás azonban nem egyeztethető össze azzal a ténnyel, hogy az elkövető és a cselekménye elválaszthatatlan egységet alkot. A cselekmény az elkövető elhatározásának társadalmi szintű megjelenése, amely a külvilágban különféle változások előidézésére alkalmas. A cselekmény nem autonóm mozgásfolyamat, mert minden mozzanata függőségi viszonyban áll azokkal a fizikai és pszichikai lehetőségekkel, amelyekkel az elkövető rendelkezik.
Szükségtelennek és zavarónak tartjuk a bűncselekmény mellett a büntetendő cselekmény meghatározását. A formális bűncselekmény helyes ismerete feleslegessé teszi az egységes bűncselekmény-fogalom megbontását.
Ellenvetésképpen felhozható, hogy a legtöbb fejlett európai ország büntető törvénykönyve nem rendelkezik a bűncselekmény tartalmi fogalmáról, hanem formális és garanciális jelleggel a nullum crimen/nulla poena sine lege elvét kodifikálja. A törvényi fogalom mellett azonban már a büntetőjog tudomány klasszikusai is a büntető jogszabály rendelkezéseiből dogmatikai elemzésekkel kidolgozták a bűncselekmény tudományos fogalmát, amelyben objektív tartalmi jellemzőként megjelölték a jogellenességet. A joglogikai következtetéseken alapuló értelmezés helyességét ma sem vitatja senki, és nem jelentkezik az az igény sem, hogy a bűncselekmény formális meghatározását további új és ettől elkülönített fogalommal egészítsék ki.
A magunk részéről ezzel a felfogással értünk egyet. Nem látjuk azonban akadályát annak, hogy a jogalkotó a formális szemléletű bűcselekmény-fogalmat a jogbiztonság érdekében a bűncselekmény objektív tartalmi elemének, a jogellenességnek megnevezésével bővítse. ■
JEGYZETEK
[1] Szerk.: Békés Imre: Büntetőjog Általános Rész. HVG-Orac. Budapest, 2002., 79.
[2] Lásd: Békés: i.m. 74-80.
[3] Nagy Ferenc-Tokaji Géza: A Magyar büntetőjog Általános Része. József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar. Szeged, 1993., 31.
[4] Losonczy István: Jogfilozófiai előadások vázlata. Szent István Társulat. Budapest, 2002.42-43.
[5] Erre tekintettel állítja több német jogtudós - többek között Jescheck, Weigend, Beulke - hogy a bűncselekmény lényegében kötelességszegő jogtárgy sértés. Schönke/Schröder: Strafgesetzbuch. Kommentar 26.Auflage. Verlag C.H.Beck. München, 2001., 144.
[6] Lásd: A mai magyar bűncselekménytan és a társadalmi valóság. Jogtudományi Közlöny. 2005. 2. sz. 60-68.
[7] ...da es sich hier um eine höchst irdische Angelegeheit handelt ... Harro Otto: Grundkurs Srafrecht. Allgemeine Srafrechtslehre. Dritte Auflage. Walter de Gruyter. Berlin-New York , 1988., 1.
[8] Losonczy István: i.m. 18.
[9] Ellentétes példaként a német büntetőjog tudományban uralkodó felfogásra hivatkozunk, amely szerint a bűncselekmény tudományos fogalma kétféleképpen értelmezhető: formális értelemben a bűncselekmény az állami jogszabályokban leírt (Tatbestand), büntetéssel fenyegetett (Rechtsfolge) magatartásmód; materiális értelemben büntetést érdemlő, társadalomra káros magatartás (Unrecht) amely az elkövetőnek személyre szólóan felróható (Schuld). Lásd: Harro Otto: i.m. 53. Egyik korábbi tankönyvében Harro Otto állást foglalt amellett, hogy a formális bűncselekmény fogalomból a bűncselekmény lényege, az anyagi tartalom nem vonható le. Lásd: Harro Otto: Grundkurs Strafrecht. 1. kiadás 1976. 20.
[10] Lásd: Békés Imre: i.m 80-81.
[11] Lásd: Normaelemzések a büntethetőséget kizáró okok körében. Jogtudományi Közlöny. 2006. évi. 4. sz. 127.
[12] A büntethetőséget kizáró körülményeket a német büntetőjogi terminológia Ausnahmetatbestand (kivételes törvényi tényállás) vagy Erlaubnisstatbestand (megengedő törvényi tényállás) elnevezéssel is jelöli. Lásd: Schönkef Schröder: i.m. 160.; Reinhold Zippelius: Einführung in die juristiche Methodenlehre. C.H.Beck. München, 1971., 43.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző professzor emeritus, az MTA doktora (Pécs-Hévíz).
Visszaugrás
