Megrendelés
Jegyző és Közigazgatás

Fizessen elő a Jegyző és Közigazgatásra!

Előfizetés

Dr. Perger Orsolya - Dr. Töreki Sándor: A bűnmegelőzés és az áldozatvédelem zászlóshajói (Jegyző, 2011/3., 33-34., o.)

"Veszprém megyei idős bűnmegelőzési kortárssegítő program" címmel a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság, és a Veszprém Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálata - a jelentősebb megyei nyugdíjas szervezetekkel közösen - országosan is újszerű programot indított útjára 2011 áprilisában.

A projekt lényege, hogy maguk az érintettek is tegyenek, tehetnek az idősek sérelmére elkövetett bűncselekmények megelőzése érdekében. A VMRFK Bűnmegelőzési Osztálya előzetesen feltérképezte és kiválasztotta azokat a személyeket, akik aktivitásuk, a helyi közösségben betöltött szerepük alapján alkalmasak arra, hogy a településen az idősek sérelmére elkövetett bűncselekmények megelőzésével kapcsolatos feladatokat lássanak el, tehát egyfajta hidat képezzenek a rendőrség és kortársaik között.

A kiválasztottak életkoruk alapján a potenciális áldozatokkal megtalálják azt a közös nyelvet, amellyel hatékonyan közvetíthetik a megelőzési tanácsokat, átadhatják az áldozattá válás megelőzésével, illetve az áldozatsegítéssel kapcsolatos információkat. A kortárssegítők, átérezve az érintettek helyzetét és veszélyeztetettségét felhívhatják a település rendőrének, vagy az érintett rendőrkapitányság megelőzési előadójának figyelmét a nehéz élethelyzetben lévő (pl. özveggyé válás, súlyos betegség) idősekre.

A programindító fórumon a szakemberek a meghívott közel száz leendő kortárssegítőnek alapvető ismereteket adtak át a bűnmegelőzéssel, az idősek sérelmére elkövetett bűncselekmények jellemzőivel kapcsolatban. Emellett a résztvevők egy, a főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya által összeállított szakmai kézikönyvet is kaptak, amely a korosztály nyelvén könnyen érthető, a témával kapcsolatos ismereteket, illetve egyedi élethelyzeteken alapuló, előre megfogalmazott prevenciós tanácsokat tartalmaz.

A programmal kapcsolatban már több pozitív visszajelzés érkezett. Folyamatos a tagtoborzás, a kortárssegítők képzése, a program legaktívabb résztvevőit pedig szeptemberben tapasztalatcserére hívják össze a Bűnmegelőzési Osztály munkatársai.

A program megvalósításában segítséget nyújt a Veszprém Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálata, annak komplexitását igazolja a részvételük, tekintve, hogy alapfeladataik körébe tartozik a törekvések ellenére bűncselekmény áldozatává vált személyek segítése. 2006. január 1-jén lépett hatályba a bűncselekmények áldozatainak segítéséről és az állami kárenyhítésről szóló 2005. évi CXXXV. törvény, mely az Európai Unió tagállamai számára előírt kötelezettségnek megfelelően biztosítja, hogy a magyar állam szolidáris mindazokkal, akiket az erőfeszítései ellenére sem tudott megvédeni attól, hogy bűncselekmény áldozatává váljanak.

Az Igazságügyi Szolgálat ügyfélkörének jelentős hányadát teszik ki az időskorúak, akik különösen veszélyeztetett rétege a társadalomnak, ezért van rendkívül nagy szerepe a bűnmegelőzésnek és a kortárssegítő programnak.

A törvény értelmében a bűncselekmények áldozatai számára lehet segítséget nyújtani. Áldozatnak nem csak a bűncselekmény közvetlen sértettje tekinthető, hanem olyan személy is, aki bizonyíthatóan a bűncselekmény közvetlen követ-

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére