Hírek, események (Fontes, 2015/2., 53-65. o.)

"A jövő jogász és politikai elitje ül itt Önök között"

- hangzott el a XXXII. OTDK Állam- és Jogtudományi Szekció versenyzőket köszöntő egyik beszédben.

Az országos tudományos diákköri verseny hungarikumnak tekinthető, hiszen sehol a világon nem létezik ilyen jellegű, szervezett és ellenőrzött keretek között zajló erőpróba. A több évtizedes múlttal bíró, kétévente megrendezésre kerülő OTDK-konferenciák a hazai tudományos utánpótlás-képzés meghatározó elemét jelentik. A kezdetekben alig harminc résztvevőhöz képest napjainkra már több száz versenyző méri össze tudását a szakma jeles képviselői előtt e rendezvényeken.

A XXXII. OTDK Állam- és Jogtudományi Szekciónak a 2015. évben a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adott otthont. A Szekcióba 297 pályamunka érkezett előre meghatározott intézményi kvóta szerint.

A konferencia zárónapján harminc tagozatban került sor elismerések átadására, valamint a legjobbak különdíjakat is átvehettek. Minden tagozatban az első három helyezettnek járt díj, valamint külön elismerésben részesültek a legjobb opponensek is.

A XXXII. OTDK Állam- és Jogtudományi Szekció helyezettjei és különdíjasai

- 53/54 -

- 54/55 -

- 55/56 -

- 56/57 -

- 57/58 -

- 58/59 -

- 59/60 -

OTDK dolgozatok összefoglalói

László Csilla - Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, OTDK Állam- és Jogtudományi Szekció, Polgári Jogi II. tagozat, II. helyezett

A gyógyszerek szabadalmi oltalma, különös tekintettel a biotechnológiára

A gyógyszeriparban kiemelkedő jelentősége van az iparjogvédelemnek, a szabadalmi oltalom pedig a gyógyszer kutatás-fejlesztés egyik legjelentősebb mozgatórugója. Tanulmányomban arra keresem a választ, hogy a kutatás-fejlesztés mennyiben speciális a gyógyszergyártás területén, a kutatásfejlesztés új ága, a biotechnológia milyen új kihívás elé állította az iparjogvédelemmel foglalkozókat, illetve az egyéb gyógyszer-engedélyezéssel foglalkozó hatóságokat. Az elmúlt időszakban a biohasonló készítmények képezték a gyógyszergyártás egyik legvitatottabb területét, így kézenfekvő a kérdés, hogy ez milyen iparjogvédelmi kérdéseket vethet fel. Az a feltételezésem, hogy a Magyarországhoz hasonló gazdasági helyzetű országok nem engedhetik meg maguknak a biotechnológiai gyógyszerekhez való korlátlan hozzáférést, így az ártámogatási folyamatok szükségszerűen negatívan hatnak az iparjogvédelem biztosította abszolút szerkezetű jogviszonyokra, a kizárólagosság időtartamára.

Tanulmányomban sorra vettem az iparjogvédelem gyógyszeripari sajátosságait, különös tekintettel a biotechnológiai találmányokra. A rendelkezésre álló szakirodalom kritikai hangvételben ugyan, de elismeri a biotechnológia többletértékével járó többletköltségeket. A szakirodalmi hivatkozások ellenére is fontos megjegyezni, hogy a gyógyszergyártás tényleges költségeinek megismerésére nem igazán van lehetőség, mert olyan gazdasági érdekek állnak a háttérben, amelyek a magas gyógyszergyártási költségek mítoszának megtartásában érdekeltek. Ezt a mítoszt támogatja, hogy a gyógyszeripari tevékenység költségének jelentős részét a néhány sikeres és ennél jóval nagyobb számú sikertelen fejlesztés/kutatás költségei teszik ki. Elgondolkodtató azonban a tény, hogy Magyarországon az úgynevezett vaklicit, illetve biológiai licit bevezetésével egyes terápiás területek folyamatos 30-50%-os árcsökkentése mellett vajon meddig csökkenthető még a biotechnológiai gyógyszerek ára?

A biotechnológia forradalma új kihívások elé állította az egész iparágat és a hatóságokat is. A kezdeti morális kérdések megoldása után olyan új kérdések merültek fel, mint a biohasonló készítmények elhelyezése ártámogatási és iparjogvédelmi szempontból. A téma újszerűségét az is mutatja, hogy elég változatos megoldásokat láthatunk az egyes területeken, azaz ezen terület harmonizálása még nem történt meg.

Az infliximab példáján keresztül láthatjuk, hogy a biotechnológiai találmányok milyen új kihívások elé állították nemcsak az iparjogvédelmi, de az egyéb szabályozó hatóságokat is. Az egyes államok mindent megtesznek annak érdekében, hogy az új, és legtöbbször igen költséges terápiák árait alacsony szinten tartsák. Éppen ezért megfigyelhető a biotechnológiai találmányokhoz való hozzáférés korlátozása, a szabadalmi oltalom keretein kívül eső versenytársak ("me too" készítmények) közötti piaci ellentétek mesterséges kiélezése, ezzel a szabadalmi oltalom által biztosított kizárólagossági időszak megrövidítése, vagy az innováció értékének meg nem fizetése, amely az árak letörésében érhető tetten.

A kutatás alapján kijelenthető, hogy a tanulmány elején felállított hipotézis beigazolódott: a Magyarországhoz hasonló gazdasági helyzetű országokban az ártámogatási folyamatok már jelenleg is negatívan hatnak az iparjogvédelem biztosította abszolút szerkezetű jogviszonyokra, a kizárólagosság időtartamára. A tanulmány keretein túlmutató, már-már filozófiai kérdéskör, hogy a szabadalmi oltalom által nyújtott védettség értékének leírt módokon történő korlátozása a gazdaságilag kevésbé fejlett országokban legitim lehet-e arra való hivatkozással, hogy a gazdaságilag fejlett országokban a szabadalmi oltalom szabályos működése biztosítani tudja egy-egy globális gyógyszergyártó számára a megtérülést. Helyes-e, illetve lehet-e egyáltalán azt mondani, hogy egy "szegény" ország átlépheti vagy megkerülheti a szabadalmi oltalom által meghatározott kereteket, csupán azért, mert "szegény", illetve vajon meddig hajlandóak a "gazdag" országok tolerálni ezeket a jelenségeket? Ha nem tolerálják a végtelenségig arra való hivatkozással, hogy nem kívánják a saját társadalmukkal megfizettetni azokat a többletköltségeket, amelyeket más országok nem fizetnek meg saját nehéz gazdasági helyzetükre hivatkozva, akkor ez eredményezi-e a szabadalmi oltalom intézményének globális kudarcát, ami a gyógyszerfejlesztések akár teljes leállásához vezethet a közeli jövőben?

A tanulmányomban ezt az egészen holisztikus aspektust terjedelmi korlátok okán nem tudtam megnyitni, csupán azt vizsgáltam, hogy a biotechnológia milyen új fordulatokat hozhat az iparjogvédelemben. Kutatásom alapján az állapítható meg, hogy a biotechnológia alapvető kérdéseire az iparjogvédelem idejében reagált, így például kezelni tudta a kezdeti morális és etikai kérdéseket, azonban a folyamatosan fejlődő tudomány újabb és újabb kihívások elé állítja a szabályozókat. Ilyen új terület lehet a biohasonló készítmények köre, ugyanis napjainkban még nincsen egyértelmű állásfoglalás a tekintetben, hogy ezen készítmények mennyiben tekinthetők találmánynak, vagy éppen egy egyszerű biogenerikumnak. Több innovatív gyártó a biohasonló készítményeket innovatív termékeknek tekinti, ez lehet maguknak az innovatív cégeknek az egyik jövőbeli üzletága is.

A generikumok megjelenése anno hasonló dilemmákat fogalmazhatott meg, így elképzelhető, hogy az elkövetkezendő évtizedekben a biohasonló szabályozás is letisztulhat. Az biztos, hogy az elkövetkezendő 1-5 éves időtartamban fog lejárni a legtöbb biológiai termék szabadalmi oltalma, így az innovatív gyógyszergyártók ebben az időszakban biztosan előkelő helyen fogják kezelni ezt a kérdéskört. Az elkövetkezendő években bekövetkező változások meghatározóak lehetnek a gyógyszeripar szempontjából, hogy az innovatív gyártók milyen irányba folytassák a fejlesztéseiket.

- 60/61 -

Gelencsér Dániel - Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar, OTDK Állam- és Jogtudományi Szekció, Polgári Eljárásjogi tagozat, III. helyezett

"Tények és tévhitek" - avagy a jogi tények megjelenése, valamint azok megállapításának individuális- és jog által megszabott korlátai a polgári peres eljárásban

A jelen pályaműben igen összetett feladatra kívántunk vállalkozni, célként megjelölve a bírói tényállás-megállapítási folyamat összefüggéseinek feltárását a polgári peres eljárásban. A tényállás megállapítása a polgári per kiemelten fontos szakasza, sokak szerint egyben a legszebb bírói feladat. Más oldalról szemlélve kevés olyan perbeli mozzanat van, amely ehhez hasonló komplex jelenségként írható le, s ezzel együtt (vagy talán éppen ebből kifolyólag) ennyi buktatót rejtene magában. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a Kúria által nemrégiben elvégzett joggyakorlat elemzés az egyes hatályon kívül helyezési okokról. A kutatások során kiderült, hogy a hatályon kívül helyezett döntések jelentős részét a tényállás helytelen megállapítása indokolta. Az értekezésben igyekeztünk rámutatni, hogy a jelen folyamat több elemből, így a személy, a tény és a jog sajátos egymásra hatásából tevődik össze. Talán éppen ez az összetettség az, ami oly nehézzé teszi a történések helyes feltárását, s ugyanakkor teszi nem kevésbé érdekessé a jelen téma boncolgatását. A probléma összetettsége szolgálhat magyarázatul az eljárásjogi kódexek jellemzően parttalan megfogalmazására is. Ennek behatárolására kísérletet tettünk.

A kérdéskör sokszor sokféle irányú gondolkodásra késztette a perjogtudomány legnagyobb egyéniségeit, nem kevésbé a jogfilozófia neves képviselőit. Értekezésünkben mindvégig törekedtünk a releváns jogirodalom holisztikus szempontból történő áttekintésére, az egyes álláspontok láttatására, fogalmi zavarok tisztázására, esetleges szintézisek megteremtésére. A tanulmányban a megismerés általános jellemzőiből indultunk ki, majd megkíséreltük leírni a tényállás-megállapítási folyamatot, rámutatva elsősorban annak komplexitására, statikus természetére. A pályamunka első fejezetének leghangsúlyosabb részét a perbeli tények és azok relevanciájának megvizsgálása adja, végül ama közeg vizsgálata, amelyen keresztül az eljáró bíró szembesül a releváns tényekkel. A második fejezet a tények megítélésére koncentrál, amely már tudatos szubjektív megnyilvánulásként értékelhető. A dinamikus jelleget megragadva itt mutatjuk be azon jellemzőket, amelyek a megítélés lehetőségét ténylegesen befolyásolhatják.

Nem tekinthetjük lezártnak vizsgálódásunkat. Az értekezésben mindvégig törekedtünk egy átlátható, követhető összefüggésekkel leírt rendszer körvonalainak megrajzolására, ugyanakkor tartózkodtunk pragmatikus javaslatok hangoztatásától.

Keresztes Gergő Márk - Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, OTDK Állam- és Jogtudományi Szekció, Polgári Jogi III. tagozat, I. helyezett

A tisztességtelenség megítélése a fogyasztói kölcsönszerződésekkel kapcsolatos joggyakorlatban

A dolgozatom célja a közelmúlt devizahiteles perei során felszínre került, a tisztességtelenség megállapítására vonatkozó eltérő joggyakorlatok, az ezekkel kapcsolatos dilemmák, és az ezek megoldására szolgáló jogegységi döntések és vélemények feldolgozása, valamint ezek értékelése, és ezáltal a judikatúra eredményeinek, illetve hatásainak összegzése.

A kérdéskörben a vizsgálódást kizárólag polgári jogi, illetve fogyasztóvédelmi magánjogi aspektusból végeztem el, és a munkámban pedig a fogyasztói (deviza alapú) kölcsönszerződések érvénytelenséggel kapcsolatos fogyasztói igények két területével foglalkoztam. Egyrészt az árfolyamrés kérdéskörével, másrészt pedig a fogyasztói kölcsönszerződésekben kikötött egyoldalú szerződésmódosítás jogi problémáival.

A szerződési feltételek érvénytelensége kimondásának hátterében két fontos kérdés húzódik meg, amelyek egymással szorosan összefüggnek. Egyrészt, hogy kategorikusan megállapítható-e, hogy tisztességtelenek a vizsgálat tárgyává tett feltételek. Másrészt, hogy az olyan összetett konstrukciók tekintetében, mint amelyek a pénzügyi szolgáltatások, kit kell oltalma alá helyeznie a fogyasztóvédelemnek, mert talán az átlagosan informált fogyasztó szintjéhez igazodó szabályozás nem jelent hatékony jogvédelmet.

Arra a megállapításra jutottam, hogy a pénzügyi szolgáltatások tisztességtelenségének vizsgálata körében, a fogyasztók magánjogi védelmének eszköztárában első helyen a világosság, érthetőség, egyértelműség, illetve átláthatóság követelményei állnak. Összességében pedig a polgári jog azt követeli meg a pénzügyi szektor szolgáltatóitól, hogy olyan egyértelmű és világos szerződéseket kössenek a fogyasztókkal - mind a legegyszerűbb konstrukció, mind pedig a legösszetettebb termék tekintetében -, amelyek egy képzetlen, a pénzügyi világban járatlan fogyasztó számára is átláthatóak, azok jövőbeli alakulása tekintetében is.

A fogyasztó oldalán jelentkező - a fogyasztóvédelmi szabályozást, illetve a fogyasztóvédelmi jogot is életre hívó - információhiány orvoslására hivatott legalapvetőbb szabályok, illetve elvek sérültek. A most fennálló helyzet rendezése rendkívüli kihívásokat és érdek-összeütközéseket hordoz, illetve hordozott magában, amely a megelőzés alapelvét teszi a jövőbeli védelem központi elemévé. A jogalkalmazás vonatkozásában pedig az elmúlt időszak történései hosszú időre meghatározzák a tisztességtelenség megállapításakor követendő elveket és feltételrendszert.

- 61/62 -

Majoros Tünde - Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, OTDK Állam- és Jogtudományi Szekció, Polgári Jogi I. tagozat, II. helyezett

Nagyobb a füstje, mint a lángja - a vezető tisztségviselők felelősségének szabályai az új Polgári Törvénykönyvben

Az új Ptk. sok szempontból jelentős mérföldköve a magyar magánjognak. Említhetjük itt a kódex bővülését, struktúrájának, jelöléseinek változását, az alapvető szemléletbeli váltást, s végső soron az új törvénykönyvbe emelt, "integrált" családjogot és társasági jogot.

Tudományos diákköri dolgozatom a társasági jogra, és annak terrénumán belül is a vezető tisztségviselők felelősségi szabályaira koncentrált. A témaválasztást alapvetően a felelősségi szabályok szigorodásáról szóló hírek, híresztelések adták, jelesül a vezető tisztségviselők harmadik személyekkel szembeni, szerződésen kívüli károkozásáért való felelősségének rendkívüli mértékű szigorodása, amelynek kapcsán a sajtóban számos riogató cikk, a szakirodalomban többféle fejtegetés, a biztosítók palettáján új vezetői felelősségbiztosítások, a gyakorló jogászok körében pedig kétféle értelmezési megoldás rajzolódott ki. E nagy port kavart felelősségi szabály vizsgálatához azonban elengedhetetlen volt, hogy a vezető tisztségviselők felelősségének valamennyi irányával általánosságban, ezek közül pedig kettőt kiemelve részleteikben is foglalkozzak. A dolgozat így alapvetően a vezető tisztségviselőknek a társaság fennállása alatti felelősségével foglalkozik: 1. a társasággal szemben, 2. harmadik személyekkel szemben, szerződésen kívüli károkozás esetén. A wrongful trading felelősségi helyzettel a dolgozat a terjedelmi korlátokra tekintettel nem foglalkozott, ám ez egy későbbi PhD értekezés részét képezheti.

I. A vezető tisztségviselő felelőssége a társasággal szemben

Erre a felelősségi helyzetre a jogalkotó az új Ptk. kontraktuális felelősségi szabályait rendeli alkalmazni, amelyek a kódex VI., Kötelmi jog címet viselő könyvében találhatóak. Ezen a ponton azonban máris meg kell állnunk egy pillanatra, hiszen a régi Ptk. egységes felelősségi rendszerével szakítva az új kódex elvi szinten elválasztja egymástól a deliktuális és kontraktuális felelősségi szabályokat, és utóbbit a korábbihoz képest jóval szigorúbb kimentési alapra helyezi. A dolgozatban így egy külön fejezetet szenteltem a megváltozott kontraktuális felelősségi szabályok vizsgálatának, különösen azért, mert a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség alóli mentesüléshez szükséges három konjunktív feltétel közül az előreláthatóság nagy jelentőséggel bír a vezető tisztségviselők szempontjából. Hiszen, ha a vezető tisztségviselő valamilyen magatartásával (amely nem feltétlenül szerződésszegésben áll) a társaságnak kárt okoz, a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség szabályai alapján felel, vagyis csak akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy a szerződésszegés ellenőrzési körén kívül eső olyan ok miatt következett be, amelyet a szerződéskötés idején nem láthatott előre, és nem volt elvárható, hogy e körülményt elkerülje, vagy a kárt elhárítsa.

A problémák több ponton jelentkeznek: 1. a vezető tisztségviselő társaságnak való károkozása nem minden esetben szerződésszegésben rejlik, ezekben az esetekben kérdéses a kontraktuális szabályok alkalmazhatósága. 2. Melyik szerződés megkötésének időpontjához kapcsoljuk az előreláthatósági klauzulát? A vezető tisztségviselői jogviszonyt létrehozó megbízási vagy munkaszerződéséhez, vagy a harmadik személlyel kötött konkrét jogügyletéhez? A dolgozat ezekre az anomáliákra világít rá és próbál válaszokat találni, valamint de lege ferenda javasolja a hivatkozott szakasz alkalmazhatóságának újragondolását.

II. A vezető tisztségviselők felelőssége harmadik személyekkel szemben, szerződésen kívüli károkozás esetén

A dolgozat címét is ihlető deliktuális felelősségi szabályt szintén a kötelmi jogi szabályok között, mégpedig a más által okozott károkért való felelősségről szóló rendelkezések között helyezte el a jogalkotó. A szabály helyes értelmezése nyomán kiderül: a híreszteléseknek nagyobb volt a füstje, mint a lángja. A jogalkotó ugyanis nem a vezető tisztségviselő felelősségét szigorítja, hanem a károsult harmadik személy kárkövetelésének kielégítési alapját kívánja még inkább biztosítani azzal, hogy a károkozó vezető tisztségviselő mellé helyezi a társaságot. Ez talán a fordulat szórendjéből nem tűnik ki egyértelműen, azonban a szabály rendszertani elhelyezéséből egyértelműen következtetni lehet a helyes értelmezésre. A vezető tisztségviselő szerződésen kívüli károkozásáról van szó, tehát nem a társaság nevében eljárva, hanem vezető tisztségviselői minőségével összefüggésben okoz kárt, s éppen e deliktuális jellegre tekintettel szabályozza ezt a felelősségi helyzetet a jogalkotó a deliktuális felelősség körében, mégpedig a más által okozott károkért való felelősségről szóló fejezetben, több hasonló rendelkezés (alkalmazott, jogi személy tagja, megbízott felelőssége stb.) között.

Paja Gábor - Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, OTDK Állam- és Jogtudományi Szekció, Polgári Jogi III. tagozat, II. helyezett

Gondolatok a devizaalapú kölcsönszerződésekben felmerülő egyes jogi hiányosságok megoldásáról

2013-ra egyértelművé vált, hogy a deviza-alapú hitelezésben rejlő problémakört véglegesen le kell zárni. A jogvita eldöntésének jelentős súlya volt, tekintettel arra, hogy joggyakorlati kihatásán túl gazdasági konzekvenciái is számottevőek voltak. 2014-ben négy törvény született, melyek közül kiemelkedik az elszámolás szabályairól szóló 2014. évi XXXVIII. törvény, valamint az ún. forintosításról szóló 2014. évi LXXVII. törvény.

- 62/63 -

Az elszámolási törvény sokat vitatott rendelkezése, hogy egyértelműen állást foglalt az árfolyamrés semmissége mellett, s megdönthető vélelmet állított fel az egyoldalú szerződésmódosítás lehetőségét tartalmazó szerződéses kikötések tisztességtelensége mellett. E rendelkezések elméleti alapjait a Kúria dolgozta ki, s a joggyakorlat továbbfejlesztésének megszilárdítása érdekében két jogegységi határozatban fejtette ki általános jogelveit.

Már a devizaperek tömegessé válásakor egyértelmű volt, hogy a vitatott kölcsönszerződések legérzékenyebb s egyben legvitatottabb pontjai a klasszikus kölcsönszerződésben fel nem lelhető árfolyamrés valamint az árfolyamkockázat. A devizaalapú kölcsönszerződés érvénytelenségével összefüggésben a bírói gyakorlatban kiéleződött kérdéssé vált, hogy a kihelyezéskori vételi és a törlesztéskori eladási árfolyam eltérése érvényes vagy érvénytelen szerződési kikötés. Más oldalról megközelítve: jogszerű szerződési feltételnek minősül-e a lerovó pénznem azonos, a kirovó pénznem látszólag szintén azonos - ugyanakkor a valóságban eltérő átváltási árfolyamkulcs miatt eltérő mértékű meghatározása. A felmerülő kérdésre a jogirodalomban s a bírói gyakorlatban különböző válaszok születtek. Sokat vitatott kérdéssé vált, hogy devizaalapú hitel mögött van-e tényleges-igazolható devizaforrás, mert ennek hiányában valójában devizakonverzióra sem a folyósításkor sem a törlesztésekkor nem kerül sor. További kérdésként merült felt, hogy ha számolni kell devizakonverzióval, akkor az ügylet integráns részét képezi-e avagy sem. Az elméleti megfontolások mellett figyelemmel kellett lenni e szerződési feltétel érvénytelenségének esetleges jogkövetkezményeire is. A jogegységi döntések végül megállapították, hogy a banki forrásteremtés nem része a jogügyletnek, tényleges devizakonverzióra sem a folyósításkor sem a törlesztésekkor nem kerül sor - így különnemű árfolyamok alkalmazására sem, ezért a konverziós díj és árfolyamrés felszámítása tisztességtelen. Meglátásom szerint a döntés elméleti alapjait érdemes lenne más oldalról is megközelíteni: a jogalkalmazási gyakorlatban megjelenő, szegedi bírói gyakorlat által képviselt nézet szerint a kölcsönszerződés kizárólag arra irányul, hogy a kölcsönvevő forintösszeghez jusson és a keletkező tartozását is forintban fizesse vissza, mivel a bank az ügyfélre deviza feletti rendelkezési jogot nem ruház át, a kölcsönvevő a deviza felett rendelkezési jogot nem szerez. A szegedi gyakorlat szerint a devizaalapú hitel forinthitel értékállandósági kikötéssel, mely révén az adósnak forintban keletkezik tartozása. A 6/2013. számú döntés szerint ugyanakkor az adós nem forintban, hanem devizában adósodik el. Érdemes lenne megvizsgálni, hogy az adós tartozása milyen pénznemben történik. Amennyiben az adós forintban adósodik el, meglátásom szerint a deviza felett valóban nem szerez rendelkezési jogot, devizában történő eladósodás esetén viszont igen, így elvi éllel nem lehet kizárni a rendelkezési jog hiányát. Amennyiben az adós devizában adósodik el, de forintban teljesíti pénzfizetési kötelezettségét, ahhoz, hogy teljesítése jogszerű legyen, szükséges a devizakonverzió. Mivel a teljesítés a főszolgáltatáshoz kapcsolódik, az ahhoz kapcsolódó nem önálló szolgáltatás integráns részét képezi. A konverzió véleményem szerint a főszolgáltatáshoz kapcsolódó valós, nem önálló szolgáltatás, amelyért ellenszolgáltatás jogszerűen köthető ki, ugyanakkor ebből nem következik, hogy a kölcsönszerződés egyben deviza adásvételt megtestesítő jogügyletet is magában foglalna. Meglátásom szerint a devizaalapú kölcsönszerződésekhez kapcsolódóan történt devizakonverzió folytán a jogügylet nem minősül devizakölcsönnek, de jogi megítélést illetően ilyen sajátosságai vannak. Az adósnak nem devizára van szüksége, hanem forintra, s ez fordítva is érvényesül. Mivel a bank a devizában nyilvántartott hitelt nem devizában folyósítja, hanem forintban, azt mind a folyósításkor, mind a törlesztésekkor át kell váltania. Ehhez a bank eltérő árfolyamokat alkalmaz, amely jogszerű lehet. E mechanizmusban ugyanakkor figyelemmel kell lenni a konverziós szolgáltatás alkalmazására. A közgazdaságtani szakirodalom szerint a devizakonverzió egy nem önálló pénzváltási szolgáltatás, amelyet a teljes hiteldíj mutatóban (a továbbiakban: THM) ténylegesen értékelni kell, s fel kell tüntetni. Amennyiben a bank önálló pénzváltási szolgáltatásként kezeli, a THM-be nem kalkulálja, jogszerűtlenül számítja fel a nyereségtartalmat magában hordozó konverziós díjat, s jogszerűtlenül alkalmaz különnemű árfolyamokat, amelyből eredően az árfolyamrés felszámítása is tisztességtelen.

Meglátásom szerint abban az esetben, ha a bank a konverziós szolgáltatást rendeltetésének megfelelően, nem önálló pénzváltási szolgáltatásként kezelné, mértékét a THM-be értékelné s összegszerűen feltüntetné, a devizakonverziót valóságos szolgáltatássá avatná, amely így a jogügylet integráns részét képezné, s a fogyasztó terhére nem jelentene egyoldalú és indokolatlan hátrányt. A devizaperek tanulsága szerint a hitelintézetek többsége a devizakonverziót önálló pénzváltási szolgáltatásként kezelte, a THM-be nem kalkulálta s azon felül számította fel, e mechanizmusról nem tájékoztatta megfelelően az ügyfeleket, mely így valóban a szerződési feltétel érvénytelenségét eredményezte, s a részleges érvénytelenség jogkövetkezményei alkalmazhatóvá váltak.

E hiteltípus további sajátossága, hogy árfolyamkockázatot hordoz, amelyet az ügyfélnek kell viselnie. Véleményem szerint az árfolyamkockázat e szerződés szerencseelemének tekinthető, mert az eleve véletlenre alapozott szerencsefaktor - az árfolyamkockázat - az, amely befolyásolja a teljesítés mértékét. Meglátásom szerint a szerencseelemnek köszönhetően e szerződésben jogszerű lehet a feltűnő értékaránytalanság, s emiatt e szerződés a feltűnő értékviszonyok ellenére is alkalmas arra, hogy a jogi hatást kiváltsa. Véleményem szerint figyelemmel kell lennünk arra, hogy az ésszerűtlen költekezés forgatagában az emberek nem voltak tisztában azzal, hogy az árfolyamhoz kötöttség mit jelent. Ugyanakkor, az "átlagfogyasztóval" szemben elvárás, hogy az árfolyamváltozás negatív oldalát is felismerje. Ma Magyarországon számos olyan háztartás van, amely nem részegült meg a kölcsön szó hallatán, s önerőből finanszírozza az életszínvonal tendenciózus változásait. Mindazonáltal a jognak e rendszerben kell megoldást találnia a kialakult élethelyzetre. Úgy gondolom, hogy a devizaalapú hitelezésben bekövetkező körülményváltozás iskolapéldája a clausula rebus sic stantibus elv alkalmazhatóságának, amelyet a jogalkotó a forintosításról szóló törvényben az árfolyamkockázatnak való kitettséggel részben orvosolt.

Összegzésként elmondható, hogy a vitatott kölcsönszerződésekben felmerülő jogi hiányosságok megoldódtak, ugyanakkor számos, további kérdés rendezése vált szükségessé. Vannak olyan esetek, amikor a gazdasági élet biztonsága indokolja, hogy az adott területen nagyobb jártassággal rendelkező fél ne

- 63/64 -

kerüljön a szerződésekben kedvezőbb helyzetbe. Ekkor nehezen értelmezhető a gyengébb fél helyzete, melyből eredően a gyengébb fél védelmének jogpolitikai célkitűzései is. A devizaalapú hitelek esetén is hasonló problémával találkozhatunk. Egy vitathatatlanul közgazdaságtani ismereteket igénylő szerződést hasonlóan az egyszerűbb kötelmekhez oly módon kellett megkötni az ügyfelekkel, hogy az megfeleljen a világosság és egyértelműség követelményének, s egyben a fogyasztóvédelmi jog eszköztárában is fellelhető követelményeknek is. Meglátásom szerint a devizaalapú kölcsönszerződésekre alkalmazott tisztességtelenségi gyakorlat a közeljövőre nézve nem tekinthető irányadónak, ezért szükséges lenne egy speciális jogszabály létrehozása, melyből eredően könnyebben lenne értelmezhető a gyengébb fél helyzete, s egyben védelmének jogpolitikai célkitűzése is. Ezzel a jogalkotó nemcsak konkrét tényállások mentén igyekezne mankót nyújtani az egyik fél helyzetének javítása érdekében.

Simon Stella - Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- Es Államtudományi Kar, OTDK Állam- és Jogtudományi Szekció, Polgári Jogi IV. tagozat, II. helyezett

Az engedékenységi eljárás alatt keletkezett dokumentumok hozzáférhetősége a magánjogi kártérítési keresetekben

A jogérvényesítési rendszerek célja, hogy az állam által bevezetett szabályok segítségével a jogsértések feltárásra kerüljenek és a jogsértőket szankcionálják. A versenyjogi szabályozás kikényszerítése kétféle módon történhet: közjogi és magánjogi jogérvényesítés útján. Európában még mindig a közjogi jogérvényesítés dominál, azonban egyre inkább kezd meghonosodni az Egyesült Államokban elsődleges kikényszerítési módszernek számító magánjogi jogérvényesítés. A verseny eredményes működését jobban elősegíti az, ha a kétfajta jogérvényesítést egymással összhangban lévő rendszerben kezeljük, azért, hogy az egy hatékony jogérvényesítést szolgáljon.

A magánjogi és a közjogi jogérvényesítés közötti kölcsönhatás optimalizálása szükséges jogalkotói eszközökkel. Egyrészt lehetőséget kell biztosítani a magánjogi jogérvényesítésre,[1] másrészt figyelembe kell venni, hogy a magánjogi jogérvényesítés biztosítása ne ássa alá a közjogi jogérvényesítés - az engedékenységi programok és vitarendezési eljárások - sikerességét. Probléma merülhet fel akkor, ha a károsult kártérítéshez való joga ütközik a hatékony közjogi jogérvényesítéssel.[2] Ha a vállalkozás által benyújtott inkrimináló bizonyítékok hozzáférhetővé válnak a károsultak részére egy kártérítésre irányuló eljárásban, az elriaszthatja az engedékenységi program potenciális jelentkezőit. Másrészről viszont a károsult hatékony jogorvoslathoz való joga sérülhet, ha nem férhet hozzá az iratokhoz.

A dolgozatomban azt vizsgáltam meg, hogy az engedékenységi eljárásban keletkezett dokumentumokat milyen módon és mértékben szükséges a kartell-megállapodás miatt kárt szenvedettek rendelkezésére bocsátani egy kártérítési eljárás során. Először az Európai Bíróság és Törvényszék a témával kapcsolatos ítéleteit elemeztem, bemutatva, hogy az ellenérdekű felek rendszerint milyen indokokkal érvelnek az álláspontjuk mellett. Majd kitekintettem a tengerentúlra az amerikai jogrendszerben érvényesülő discovery eljárás miatt, hiszen az Európai Bizottság elnökének több esetben kellett amicus curiae levéllel fordulnia az amerikai bíróságokhoz az engedékenységi dokumentumok hozzáférhetővé tételének megakadályozása érdekében.[3] Majd ismertettem az új irányelv rendelkezéseit: az engedékenységi eljárás elején benyújtott társasági nyilatkozatokat az irányelv abszolút kizárja a hozzáférhető iratok köréből, míg az egyéb dokumentumok átadásának az elrendelését a bíróságok mérlegelésére bízza.[4]

A végkövetkeztetésem az volt, hogy a két jogérvényesítés hatékonyságának a maximalizálására irányuló törekvések az új irányelvvel nem valósíthatóak meg. Az engedékenységet kérelmező kártérítési felelőssége teljesen kizárásra kerülhetne, míg a többi együttműködő vállalkozásnak annyiban csökkenne a felelőssége, amennyiben a kiszabott közigazgatási bírság csökkenne. Az a vállalkozás, amely például 20%-os bírságcsökkentést kap, az általa okozott kár összegének 20%-kal csökkentett részéért felelne. Ebben a helyzetben a jogsértésben részt vevő többi vállalkozás egyetemlegesen felelne a teljes kárért, így a károsult teljes kártérítéshez való joga sem sérülne. Mindeközben az engedékenységi iratok védelmére vonatkozó szigorú szabályokat enyhíteni kellene: a károsultak teljes hozzáférést kapnának minden irathoz. Így egyrészt a közjogi jogérvényesítés hatékonysága növekedne azzal, hogy az engedékenységet kérelmezők a magánjogi felelősség alól mentesülnek. Másrészt a magánjogi jogérvényesítés hatékonysága sem csökkenne, hiszen a károsultak teljes kártérítéshez való joga is megmaradna. A magánjogi jogérvényesítés így nem csupán kompenzálna, de elrettentene, tekintve, hogy a kartellezést fontolgató vállalkozásoknak azzal is számolniuk kell, hogy egy kártérítési eljárásban - ha nem élnek engedékenységgel - a költségeik növekedhetnek.

Dolgozatomban arra jutottam, hogy az új szabályozás átgondolására van szükség, viszont ha erre a merészebb lépésre rászánja magát a jogalkotó, még hatékonyabb közjogi és magánjogi jogérvényesítést sikerülne elérnie az Európai Uniónak.

Vasicza M. Rebeka - Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam-

- 64/65 -

és Jogtudományi Kar, OTDK Állam-és Jogtudományi Szekció, Polgári Jogi I. tagozat, I. helyezett

A sérelemdíj rendszertani elhelyezése és összehasonlítása a német fájdalomíjjal

A nem vagyoni kártérítésből kialakuló sérelemdíj az új Ptk. kodifikálásának folyamatában jelentős vitákat gerjesztett, a munkálatok során rengeteg vélemény hangzott el egyrészt a jogintézmény funkciójáról, annak helyéről a jogrendszerben, illetve a pontos kialakítás egyes részletkérdéseiről.

A nem vagyoni kártérítés, mint olyan kialakulása és elfogadottá válása magában is igen hosszú időt vett igénybe, mindig sok morális és dogmatikai kérdést vetett fel (elég csak arra gondolni, hogy a nem vagyoni kártérítéssel megtéríteni kívánt károk valójában mérhetetlenek). Mindazonáltal a jogalkotó úgy látta, helye van ennek a jogintézménynek a magyar jogrendszerben, szükséges az erkölcsi károkat is valamiféle kompenzációval illetni, és a magánjognak ehhez nem áll a rendelkezésére más megoldás, mint a pénzbeli kártérítés. A legújabb fejlemények tükrében azonban úgy tűnik, a jogintézmény máig sem fejezte be metamorfózisát, hiszen a 2014-ben hatályosult Ptk. jelentős változtatásokat vezetett be.

A dolgozatomban részletesen ismertettem a fájdalomdíj megítélésének német rendszerét, amely rengeteg érdekességet mutat fel. Röviden utalnék csak arra, hogy a BGB alapján csak meghatározott tárgyak sérelme miatt lehet fájdalomdíjat követelni (testi épség megsértése, egészségben esett kár, szabadság, szexuális önrendelkezési jog megsértése), minden más erkölcsi kár alapján járó fájdalomdíj-követelést (jó hírnév megsértése, magánélethez való jog megsértése stb.) a német Alaptörvény általános személyiségi jogi, illetve emberi méltóságot védő rendelkezéseire alapoznak.

A két rendszer közötti legnagyobb különbséget a jogi személyeknek megítélhető fájdalomdíj/sérelemdíj kérdésénél találhatjuk. A magyar jogrend a kezdetektől fogva megítélhetőnek tartotta a nem vagyoni kártérítést nem természetes személyek számára is, míg a német jogalkotó ettől mereven elzárkózott. A német érvelés szerint ugyanis az immateriális károk megtérítésének funkciója a személyiségben, mint olyanban keletkezett kár enyhítése, kompenzálása. A személyiség ebben az értelemben nem kötődhet jogi személyhez vagy szervezethez, semmiféle személyegyesüléshez, csupán egyes természetes személyekhez. Csak nekik keletkezhetnek olyan pszichés káraik, sérüléseik, amelyeket ezzel a módszerrel lehetne orvosolni (már amennyiben a pénzbeli kompenzáció erre egyáltalán képes). Részemről azonosulni tudok a német érvrendszerrel is, megértem a szabályozás mögött meghúzódó okokat, mégis szívesebben fogadom el a magyar rendszert, amely ezen a ponton véleményem szerint teljesebb védelmet valósít meg.

Elmondhatjuk tehát, hogy a nem vagyoni kártérítés, hívjuk akár sérelemdíjnak, akár fájdalomdíjnak, hasznos és szükséges intézménye a magánjognak, amelyről semmiképpen sem mondhatunk le, ha a polgári joggal ténylegesen is meg akarjuk valósítani a személyek teljes körű védelmét.

A magyar törvényszöveg változásai folytán érdeklődve várom a bírói gyakorlat reakcióját. Úgy gondolom, hogy a pontosítás mindenképp a segítségükre lesz, az esetleges nehézségekkel pedig, gondolok itt például a bagatell esetek kiszűrésének szükségességére, meg fognak tudni birkózni, és azzal a szociálisan érzékeny, kreatív, ámde a jogállamiság kereteit mindenkor szem előtt tartó attitűddel hozzák majd döntéseiket, amely eddig is gonddal formálta a bemutatott jogintézmény fejlődését. ■

JEGYZETEK

[1] Először a Courage ügyben mondta ki az Európai Bíróság, hogy a versenyjogi szabályokat megsértő vállalkozás kártérítési felelősséggel tartozik. C-453/99. sz. ügy, Courage Ltd kontra Bernard Crehan és Bernard Crehan kontra Courage Ltd és társai, ECLI:EU:C:2001:465.

[2] Elsőként a Pfleiderer ügyben szembesült ezzel az Európai Bíróság. C-360/09. sz. ügy, Pfleiderer AG kontra Bundeskartellamt. ECLI:EU:C:2011:389.

[3] Például: Flat Glass II, Vitamin kartell, Methione ügyek.

[4] Az Európai Parlament és a Tanács 2014/104/EU irányelve a tagállamok és az Európai Unió versenyjogi rendelkezéseinek megsértésén alapuló, nemzeti jog szerinti kártérítési keresetekre irányadó egyes szabályokról (HL L 349., 2014.12.5., 1-19. o.) szóló II. fejezete foglalkozik a bizonyítékok feltárásával.