A tisztességes eljáráshoz való jog, mint a bírósági és hatósági eljárások legbelső, megkerülhetetlen alapelve[1] oly mértékben összetett, hogy egyetlen konferenciaelőadásban még legfontosabb szempontjainak egyszerű számbavétele is lehetetlen vállalkozás lenne. Az Emberi Jogok Európai Egyezményének az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt talán leggyakrabban hivatkozott rendelkezésében, a 6. cikkben[2] fogalmazza meg a tisztességes tárgyaláshoz való jogot. Ennek értelmében mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyét a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és észszerű időn belül tárgyalja, és hozzon határozatot polgári jogi jogai és kötelezettségei tárgyában, illetőleg az ellene felhozott büntetőjogi vádak megalapozottságát illetően. Az Egyezmény megfogalmazása szerint a tisztességes tárgyaláshoz való jog egyértelműen a bírósági eljárásra vonatkozik, és közigazgatási hatósági eljárásra nem alkalmazható, vagyis az Egyezmény rendelkezésének közigazgatási hatósági eljárásban történt megsértése a Bíróság előtt általában nem támadható.[3] Nyilvánvaló ugyanakkor, hogy a közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálatát már kötik az Egyezmény előírásai, vagyis közvetetten az Egyezmény kihat a közigazgatási eljárásra is.
Az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése az Egyezményhez hasonló szöveget tartalmaz:
"Mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerű határidőn belül bírálja el. " Első olvasatra látható, hogy az Egyezményhez hasonlóan az Alaptörvény is a bírósági eljárással kapcsolatosan fogalmazza meg a tisztességes eljáráshoz való jogot. Okkal tehető fel a kérdés, hogy az Egyezmény, illetve az Alaptörvény előírásai kiterjeszthetők-e a közigazgatási hatósági eljárásra? Nyilvánvaló ugyanis, hogy az az értelmezés, mely szerint a tisztességes eljárás csak a bíróságokra kötelező, a közigazgatási hatóságok számára a törvény önkényesen akár tisztességtelen eljárást is előírhatna, jogállami követelmények között nehezen elfogadható lenne. Még inkább ez volt a helyzet az ideiglenes Alkotmány hatálya alatt, amely a XXVIII. cikk (1) bekezdéséhez hasonló szabályt tartalmazott, mást azonban nem.
A normaszöveg és a jogállamiság követelményeinek ellentmondása a jogállamisági klauzula legfontosabb összetevője, a jogbiztonság segítségül hívásával oldható fel. A jogbiztonság követelménye ugyanis - a szerzett jogok védelme és sok más összetevő mellett - magában foglalja az államnak azt a kötelezettségét, hogy minden hatóságát a törvényes, szabályos, az érintettek jogait tiszteletben tartó eljárásban és észszerű időn belüli döntésre kötelezze.[4] A jogbiztonság követelményéből tehát levezethető volt a tisztességes eljárásnak eredetileg csak a bíróságokat kötelező szabálya. Erre a következtetésre jutott az Alkotmánybíróság is: "(...) az Alkotmánybíróság álláspontja az, hogy az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében a vádról való döntéssel szemben megfogalmazott követelményeknek érvényesülniük kell az olyan eljárások során is, melyek kimenetele az eljárás alá vont személy számára a büntetőjogi elmarasztaláshoz sok tekintetben hasonló hátrányokkal járhat (...) "[5] Az Alkotmánybíróság továbbá úgy foglalt állást, hogy a tisztességes eljáráshoz való jognak számos nevesített és nem nevesített összetevője van, utóbbiak közül kiemelendő a fegyveregyenlőség a kontradiktórius eljárásokban, a nyilatkozattételre, illetve bizonyításra a kellő felkészülési idő biztosítása.[6]
Azt mondhatjuk tehát, hogy a tisztességes eljáráshoz való jog lényege szerint korlátozza a jogalkotót az eljárási szabályok önkényes kialakításában. Az Alaptörvény ezzel kapcsolatban minden további dilemmát feloldott, mivel a XXIV. cikke a jogértelmezési folyamatot betetőzte, és tette vitathatatlanná az alapelv érvényesülését a hatósági eljárásokban is.
Ezzel a rövid történeti visszatekintéssel láthatóvá kell válnia, hogy pusztán az Emberi Jogok Európai Egyezménye és az Alaptörvény szabályainak értelmezése milyen messzire vezet. És akkor még nem
- 610/611 -
is beszéltünk sem az eljárási törvényekről, amelyek nagyrészt a tisztességes eljárás alapelvének érvényesülését szolgáló részletszabályokat tartalmazzák - több ezer rendelkezésről van szó -, sem a jogrendszerben máshol megbújó, de alapvető fontosságú szabályokról.[7] Annyi mindenesetre bizonyára egyértelmű, hogy a bíróságoknak egyfelől az a feladatuk, hogy a tisztességes eljáráshoz való jog érvényesülésével kapcsolatos, más hatósági eljárásokban és egyéb hasonló jogviszonyokban felmerült jogvitákat ítéljék meg. Ide kell értenünk természetesen a jogorvoslati eljárások esetén az alsóbb fokú bíróságokat is. Másfelől azonban saját eljárásukban is gondoskodniuk kell a tisztességes eljáráshoz való jog maradéktalan érvényesítéséről. Vonatkozik ez értelemszerűen az Alkotmánybíróságra is.
Ebből a rendkívül bonyolult alanyi, tárgyi és egyéb szituációs probléma- és szempontrendszerből most mindössze négy, viszonylag újat emelek ki és próbálok bemutatni. Ezek ugyanis az ítélkezésre, esetenként pedig még a jogszabályokra is közvetlen hatást gyakoroltak. Kettő közülük alkotmánybírósági értelmezés, amelyek általában vonatkoznak a tisztességes eljáráshoz való jogra, kettő pedig közvetlenül a rendes bíróságok judikatúráját érinti.
Magyarországon nemrégiben egészen új probléma merült fel a hatóságok és más állami intézmények Alkotmánybíróság előtti jogállásával kapcsolatban. Egy állami intézmény panaszát az Alkotmánybíróság rendszerint elutasította, mivel az alapjogok általában nem illetik meg a hatóságokat (legalábbis ebben a minőségükben). A 2018-ban hozott egyik utolsó határozatában az Alkotmánybíróság mégis újragondolta álláspontját. Történt ugyanis, hogy a Magyar Nemzeti Bank indítványozóként alkotmányjogi panaszt nyújtott be a Kúriának a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság ítéletét hatályon kívül helyező végzése ellen, amelyet az Alkotmánybíróság meglepetésszerűen befogadhatónak talált. Az Alkotmánybíróság határozata nem fejtette ki részletesen, hogy ennek mi volt az oka. Csak - ad causam módon - kijelentette, hogy "arra tekintettel, hogy az indítványozó közvetve a magánfelek azon alkotmányosan védett alapjogi igényét érvényesíti, hogy jogvitájukat tisztességes eljárás keretében döntse el a bíróság, az indítványozó indítványozói jogosultságát elismerte".[8]
A "tisztességes eljáráshoz való jog közvetett érvényesítésén" alapuló többségi érvelés - az Alkotmánybíróság döntését nagyon szoros, mindössze 8/7 szavazattöbbséggel hozta - kivételesen elvont ("zárt"). Nem magyarázta meg az Alkotmánybíróság, de nehéz lenne más következtetésre jutni, mint arra, hogy a tisztességes eljáráshoz való jog nem osztható meg a felek között. Ha egy adott ügyben az egyik fél a bírósági eljárás tisztességességét vitatja (közvetlen kifogás), akkor ezzel az eljárást magát (annak egészét) támadja.
Következésképpen az ilyen panasz a másik fél jogát is érinti, sőt érvényesíti (közvetett kifogás). Más szóval, a tárgyalás nem lehet tisztességes csak az egyik fél tekintetében, hanem egészében kell annak lennie. Ezzel a konkrét ügyben a többségi érvelés megkerülte a szubjektív befogadási feltételt, és úgy döntött, hogy a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmére alapított panaszoknál csak az érdemi (tárgyi) feltételeket kell vizsgálni. Az ügy ugyanakkor annyira fontos, az érvelés pedig annyira meggyőző volt, hogy az Országgyűlés nem sokkal később módosította az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény 27. és 55. §-át. A bírói döntés elleni alkotmányjogi panaszra vonatkozó szabályt kiegészítette azzal, hogy nemcsak az Alaptörvényben biztosított jog megsértésére, hanem a hatáskör korlátozására is alapítható panasz. Ezzel - megint csak közvetve - megerősítette az állami szervezetek panaszjogát. Ha ugyanis panasz a hatáskörkorlátozásra is alapítható, akkor nyilván nem lehet kizárva az alapjogsértésre alapított panasz sem. A másik módosítás csak a hatáskörsértést pontosítja: az indítványozó hatásköre korlátozását kifogásoló indítványának érdemi elbírálására csak akkor kerül sor, ha a támadott döntés az indítványozó működésének súlyos zavarát eredményezi, vagy valamely, az Alaptörvényben foglalt hatáskört sért.
A törvénymódosítás további vitákat váltott ki,[9] pedig az Alkotmánybíróság érvelése nehezen cáfolható. A törvény indokolása is kiemeli, hogy "az Alkotmánybíróság értelmezését veszi át a törvény szövegébe, ez az értelmezés azonban a peres eljárásokban érintett közhatalmat gyakorló intézmények számára is kinyitja a panaszjog gyakorlásának lehetőségét", majd kitér ennek a tisztességes eljáráshoz való jogban gyökerező elkerülhetetlenségére: "a tisztességes eljáráshoz való olyan abszolút jog, amellyel szemben más mérlegelhető jog nem létezik, hiszen már maga is mérlegelés eredménye. A tisztességes eljáráshoz való jog ennek megfelelően valamennyi jogalanyt megillet."
Talán mondani sem kell, hogy a tisztességes eljáráshoz való jog oszthatatlansága visszahat a rendes bírósági ítélkezésre, legyen szó közigazgatási, polgári vagy büntetőperről. A közhatalmat gyakorló szerv eljárási helyzetét ugyan meghatározzák az eljárási és az anyagi jogi szabályok (bizonyítási kötelezettség, a törvényesség elvéből fakadó érvelési korlátok), de ez nem vezethet ahhoz, hogy a tisztességes eljárás követelménye velük szemben korlátozottabban érvényesülhetne, mint a magánszemélyek vonatkozásában.
Furcsa, de kevesebb elméleti vitát váltott ki - legfeljebb a konkrét (eseti) döntések érik el az említésreméltóság
- 611/612 -
szintjét - a bíróságok jogértelmezési kötelezettségére vonatkozó szabály Alkotmánybíróság általi összekapcsolása a tisztességes eljáráshoz való joggal. Ez az Alaptörvény-értelmezés ugyanis a korábban szorosan eljárási alapjogként értelmezett tisztességes eljárást megnyitotta az anyagi jog felé is.
Még nem határozottan, doktrínaképző erővel, de utalt erre egy 2017-es határozat is, amikor a bíróságok indokolási kötelezettségével összefüggésben kifejtette, hogy "az Alkotmánybíróság, figyelemmel az Alaptörvény 28. cikkében előírt jogszabály értelmezési kötelezettségre is, azt vizsgálja, hogy az indokolási kötelezettséget előíró eljárási jogszabályokat a bíróság az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében meghatározott követelményeknek megfelelően alkalmazta-e. Az Alkotmánybíróság tehát a rendes bíróságoktól eltérően nem a felülbírálatra alkalmasság szempontjából vizsgálja a bíróságok indokolási kötelezettségének teljesítését, és tartózkodik attól, hogy jogági dogmatikához tartozó kérdések helytállóságáról, illetve törvényességéről, avagy kizárólag törvényértelmezési problémáról állást foglaljon",[10] ugyanakkor nyomatékosította, hogy a jogszabályokat figyelmen kívül hagyó bíróság eloldja magát függetlensége alapjától, a jogtól, és ezáltal a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog sérelmét okozhatja.
Az előző pontban említett, a Magyar Nemzeti Bank indítványára hozott döntésben viszont már elvi súlyú kijelentéseket találunk. A befogadás körében az Alkotmánybíróság "alkotmányjogi jelentőségű kérdésnek tekintette, hogy a tisztességes eljáráshoz és a jogorvoslathoz fűződő alapjogok érvényesülnek-e akkor, ha a bíróság az Alaptörvény 28. cikkének alkalmazását kifejezetten mellőzi, és ezzel megakadályozza a jogszabály céljának érvényesülését".[11] Ezzel az Alkotmánybíróság a XXVIII. cikk eredetileg processzuális jellegű (1) és (7) bekezdését összekapcsolta a 28. cikk generális hermeneutikai - vagyis minden jogszabály minden rendelkezésére irányadó - szabályával, így az Alaptörvényt a 28. cikk közbejöttével figyelmen kívül hagyó jogértelmezés, vonatkozzon az anyagi, eljárási vagy szervezeti szabályra, mindig támadható lesz alkotmányjogi panasszal. Más kérdés, hogy az Alkotmánybíróság ezt befogadja-e. Mindezt az Alkotmánybíróság ugyanebben a határozatban részletesen is kifejtette.
Egyrészt a jogszabályok betartásának kötelezettségét általában a tisztességes eljáráshoz való jog részeként értelmezte (visszautalva a korábban említett 2017-es határozatra): "a meghozott bírói döntés önkényessé vált, mert kilépett abból a jogértelmezési keretből, amelyet számára az Alaptörvény előírt. Az önkényes bírói jogértelmezés sértheti az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglalt tisztességes eljáráshoz való jogot". A korábbi határozatot idézve: "[a]z Alkotmánybíróság (...) kapcsolta össze a tisztességes bírósági eljáráshoz való jogot és az önkényes jogalkalmazás tilalmát. Elvi éllel kimondta: »[a] bírói függetlenségnek nem korlátja, sokkal inkább biztosítéka a törvényeknek való alávetettség: a bírónak a határozatait a jogszabályok alapján kell meghoznia. Ha a törvénynek való alávetettségtől a bíróság eloldja magát, saját függetlenségének egyik tárgyi alapját vonja el. A vonatkozó jogszabályokat be nem tartó bíróság lényegében visszaél saját függetlenségével, amely adott esetben ezen keresztül a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog sérelmét okozhatja. Az a bírói ítélet, amely alapos ok nélkül hagyja figyelmen kívül a hatályos jogot, önkényes, fogalmilag nem lehet tisztességes, és nem fér össze a jogállamiság alapelvével (Indokolás [23])«."[12]
Másrészt meghatározta a 28. és a XXVIII. cikkek összekapcsolásának feltételeit: "[a]z Alkotmánybíróság azonban csak kivételesen, szigorú feltételek fennállása esetén állapítja meg a jogalkalmazói önkény fennállása miatt az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésének sérelmét (...) Tehát a contra legem jogértelmezés és jogalkalmazás önmagában nem alapozza meg az alkotmányellenességet. A contra legem jogalkalmazásnak egyben alkotmányellenesnek, azaz az Alaptörvénnyel ellentétesnek kell lennie (contra constitutionem) (...) Jelen esetben a bírósági jogértelmezés a rá vonatkozó, az Alaptörvény 28. cikkében foglalt jogértelmezési szabályokat kifejezetten figyelmen kívül hagyta, emiatt contra constitutionem vált önkényessé, és így az érintett felek tisztességes bírósági eljáráshoz való jogának sérelmét is okozta."[13]
Nem lehet eléggé hangsúlyozni ennek az összekapcsolásnak az elméleti, de még inkább a gyakorlati jelentőségét. A tisztességes eljáráshoz való jogba ütközésre visszavezetve bármely, a rendes bíróságok által alkalmazott jogszabály értelmezése támadható alkotmányjogi panasszal. Mivel nincs olyan preklúziós szabály, mint a jogegységi panasz esetén a Bszi. 41/B. § (1) bekezdésében, mely szerint az alsóbb fokú bíróságok által alkalmazott, a Kúria korábbi közzétett határozatától eltérő jogalkalmazás csak akkor támadható, ha a felülvizsgálati eljárásban az eltérésre már hivatkoztak, az alkotmányjogi panaszban ez az érv önállóan, első ízben is felvethető. Természetesen a jogértelmezés, annak alaptörvény-ellenessége és a tisztességes eljáráshoz való jog összefüggése bonyolult argumentációt igényel a panaszostól. Ennek ellenére bármely jogszabály értelmezése ezáltal támadható.
Nem véletlen, hogy a rendes bíróságok, különösen a Kúria egyre nagyobb figyelmet szentel az Alaptörvény 28. cikkének és ennek közbejöttével az Alaptörvénynek és az Alkotmánybíróság jogértelmezésének. A 28. és a XXVIII. cikk összekapcsolása tehát felerősítette az Alaptörvény érvényesülését a rendes bírósági gyakorlatban. Persze ez együtt járt azzal is, hogy abban az esetben, ha egy adott jogszabály alkotmánykonform tartalmára vonatkozóan nincs konkrét vagy legalábbis közvetve figyelembe vehető alkotmánybírósági értelmezés (vagy azt a bíróság nem fedezi fel), akkor maga kényszerül az Alaptörvény értelmezésére - immár nem a 28. cikk, hanem az R) cikk (3) bekezdésének alkalmazásával. Erre viszonylag ritkábban kerül sor, és az sem mondható, hogy az Alkotmánybíróság különösebben megértő lenne a bírósági - esetenként a
- 612/613 -
kúriai - alkotmányértelmezéssel.[14] Nem ok nélkül: a decentralizált alkotmányértelmezés fakítja az Alkotmánybíróság exkluzivitását. Ez a rendes bíróságok kockázata: ha értelmezik az Alaptörvényt, de ez nem egyezik az Alkotmánybíróság későbbi megfontolásaival, pusztán emiatt - az összekapcsolás eredményeként - a bírósági jogértelmezést hordozó döntés megsemmisítése elkerülhetetlen. A kockázat ellenére más megoldás nincs, a tisztességes eljárás érdekében a jogszabályokat minden ügyben az Alaptörvénnyel összhangban értelmezni kell, ha pedig ehhez elkerülhetetlen, akkor az Alaptörvényt is.
A jogértelmezési, mégpedig helyes, alaptörvény-konform jogértelmezési kötelezettség át is vezet egy tisztán rendes bírósági feladathoz, a Kúria jogegység biztosítására vonatkozó hatásköreihez.
A Kúria bíróság, az Alaptörvény szerint az ítélkezést ellátó általános hatáskörű bíróságok egyike. Ugyanakkor a Kúria más, mint a többi bíróság. Mindenek előtt azért más, mert csak rá jellemző, hogy a saját ítélkező szintjén egyedüliként működik. Ezt pedig a sajátos, a bíróságok jogalkalmazásának egységét biztosító alkotmányos feladatai követelik meg. A Kúria ilyenként különleges felsőbíróság, egyike a bíróságok működését meghatározó négy felsőbíróságnak. Ráadásul e vonatkozásban is sajátos a helyzete, mivel kizárólagos közvetítő szerepe van egyfelől a másik három felsőbíróság, az Alkotmánybíróság, az Európai Unió Bírósága és az Emberi Jogok Európai Bírósága, másfelől az általános hatáskörű bíróságok között. Ebben a szerepben kell kiegyensúlyoznia a külső bírósági hatásokat, egyszersmind belső mértékül kell szolgálnia a többi bíróság számára.
A közvetítő és kiegyensúlyozó szerephez rendelt eszköz az Alaptörvényen alapuló formális, normatív jogegységesítő feladat. Az a feladat, amelyet a Kúria nem tud átruházni, megosztani, szétteríteni. Viszont a vele járó felelősséget sem. Ezt a felelősséget hordozza immár minden egyedi kúriai döntés. A megkülönböztetett döntések, a jogegységi és a jogegységi panasz határozatok pedig a törvény erejénél fogva megkerülhetetlenek. Ez pedig összefügg a tisztességes eljáráshoz való joggal.
Evidencia, hogy a jog kötelező magatartási szabály, azért van a jog, hogy betartsuk. Amikor a 19. században kialakultak a jogágak alapjai, kialakult az a fajta modern jogdogmatika, amelyet mi is használunk. Csakhogy a 19. század világnézete a pozitivizmus volt. Azt hittük, hogy a valóság tökéletesen megismerhető. A szavak is a valóság részei, ezért a szavaknak csak egy értelme van. Következésképpen meg lehet alkotni a tökéletes jogot. Csak arra kell vigyázni, hogy a fogalmi ellentmondásmentességet biztosítsuk. A törvényt ezért minden bíró egyformán fogja alkalmazni. Erre a világnézeti alapra támaszkodva készülnek el a nagy kódexek a 19. században, hogy mindenféle elméleti kételyek nélkül lehessen a jogvitákat lezárni.
Lényegében így gondolkozunk ma is a jogról. Csakhogy időközben a világnézet eltűnt a jogpozitivizmus alól. Ha egyáltalán lehet ma egységes világképről beszélni, akkor talán úgy gondoljuk, hogy végső soron minden bizonytalan, semmi nem stabil. Ezért a szavak, fogalmak jelentése is bizonytalan. Naponta vetődik fel, hogy mit jelent a család, a házasság vagy az ítéletek kötőereje, a döntések anyagi jogereje, hogy csak a legtriviálisabb kérdéseket említsük. Következésképpen előállt az a helyzet, amikor a jog kötelező parancsát kénytelenek vagyunk mi magunk is a gyakorlatban megkérdőjelezni.
Ma az elsődleges dilemmánk nem az ügyek ténybeli megalapozottsága, hanem az, hogy az alkalmazandó jogszabálynak vajon melyik értelme kötelező? Ha ugyanis a bíróságok vagy akár a Kúria összevethető tényállású ügyekben eltérő jogértelmezésre alapítja a döntését, akkor a per kezdetén a várható ítélet minden mértéket meghaladóan kiszámíthatatlan. Ez pedig bizonyosan nem felel meg a tisztességes eljárás követelményének. Ha másért nem, azért, amit az Alkotmánybíróság mondott: a jogszabályoktól elszakadó bíró eloldja magát a függetlenségtől, így a döntése - legalábbis valamelyik - nem tisztességes, hanem önkényes lesz. Vagyis meg kell találni minden jogszabály esetén a helyes - amint láttuk alkotmánykonform - jogértelmezést és ahhoz ragaszkodni kell, vagy pedig - egészen aprólékos megfontolás mellett - formális indokolással lehet attól eltérni. Az eltérést követően viszont már az új értelmezés lesz egységes és kötelező.
Ehhez igazodik a Kúria eszköztára. A rendszerinti jogegységesítő eljárás a felülvizsgálat. Büntető, polgári és közigazgatási ügyszakban egyaránt. Mind a három eljárási törvénybe belekerült önálló jogorvoslati kérelmi jogcímként, hogy ha a jogerős ítélet eltér a Kúria korábbi közzétett döntésétől, akkor ezért kérheti a fél a felülvizsgálatot. Ténylegesen a felülvizsgálati eljárásokban és büntető ügyszakban emellett a harmadfokú eljárásokban zajlik a jogegységesítés. Ehhez társulnak a kivételes jogegységesítő eszközök. Az egyik a "régi", rendszerszinten közbenső jogegységi eljárás. 2022. január l-jétől ennek formája az előzetes döntéshozatali indítvány a jogegység érdekében. Ez teszi lehetővé a Kúria tanácsai számára, hogy eltérjenek a korábbi jogértelmezéstől. Az úgynevezett precedensszabály ugyanis a Kúrián kívül a többi bíróságnak megengedi, hogy megfelelő indokolás mellett eltérjen a Kúria döntéseitől, de a Kúriának nem engedi meg ugyanezt. Tehát a Kúria ítélkező tanácsainak eltérési szándéka által kiváltott indítványok elbírálhatóságára feltétlenül szükség van.
Végül rendelkezésre áll az igazán kivételes jogegységi panasz eljárás. Ezzel kapcsolatban két lényeges szempontra kell rámutatni. Az egyik - és ezt mostanra már többször megerősítette a Kúria - az, hogy a jogorvoslati panasz eljárás nem a per folytatása. A perre tekintettel, a per folytán indul, de önálló, sui generis eljárás. Tehát önálló érvekkel kell megalapozni. A másik lényeges szempont az, hogy az eljárás kétlépcsős. Az első fázis, a befogadás egyetlen kritérium kivételével formális (a határidő, illeték vagy teljesül, vagy nem). A mérlegelhető szempont ebben a fázisban a támadott és a referencia-határozatok pontos megjelölése, mégpedig a konkrét jogszabályi rendelkezésre vonatkozó konkrét jogértelmezések és azok eltérésének bemutatásával. A második fázis az érdemi elbírálás, és ha szükséges, a kötelező (jogegységi hatályú) jogértelmezés. Fontos kiemelni - mivel ez még a hagyományos processzuális felfogás mellett is része a tisztességes
- 613/614 -
eljáráshoz való jognak -, hogy a jogegységesítés nem a felek feje fölött történik, így nem fenyeget az a veszély, hogy a jogegység a bíróságok belügyévé válna. A korlátozott precedensrendszer persze nemcsak eljárási szempontból került a felek kezébe, hanem tartalmilag is. Ugyanis ettől kezdve a feleknek kell a többi bíróság, végső soron a Kúria elé tárniuk és meggyőzően bemutatniuk, miért van szükség a jogegységet biztosító felülvizsgálati vagy panaszdöntésre. A felek érdekében működik a rendszer, de a felek és képviselőik felelőssége az is, hogy eredményre vezet-e.
A jogegység persze közvetve is kapcsolódik az Alaptörvényhez. Az eltérő jogértelmezés szorosan összefügg a törvény előtti egyenlőséggel - azzal a követelménnyel, hogy a jogszabályok mindenkire egyformán vonatkozzanak, ezért a bíróságok mindenkire azonos mértékkel mérve alkalmazzák. Ha pedig a jogszabály alapvető jogot érint - és ez végső soron szinte minden esetre igaz -, akkor a hátrányos megkülönböztetés tilalmának megsértése is felmerülhet az eltérő jogértelmezés folytán. Ez az összefüggés korábban is fennállt, ezért elvileg legalábbis, lehetett alkotmányjogi panaszt alapítani az eltérő ítéletekre. Az Alkotmánybíróság ugyanakkor tartózkodott attól, hogy átvegye a Kúria feladatát a jogegység biztosításában. A rendszerinti hivatkozási alap az volt, hogy a panasszal támadott határozatot az Alkotmánybíróság nem másik ítélettel, hanem az Alaptörvénnyel veti össze és ezt változatlanul fenntartja.[15] Ugyanakkor a már bemutatott összekapcsolás folytán a hibás jogértelmezés önállóan is támadható a tisztességes eljáráshoz való alapjog megsértésének jogcímén. Így az Alkotmánybíróság közbejöttével ugyan, de a Kúriának tisztáznia kell a követendő jogértelmezést - természetesen nem az Alkotmánybíróság jogértelmezését kell megerősítenie, viszont az attól eltérő alkalmazását ki kell zárnia. A helyzet egyébként hasonló az Európai Unió Bírósága és az Emberi Jogok Európai Bírósága vonatkozásában is.
Az elmúlt körülbelül negyedszázadban feltűnő jelenségnek lehettünk tanúi. A tisztességes eljáráshoz való jog összetevőjeként egyre hangsúlyosabbá kezdett válni a törvényes bíróhoz való jog, majd legújabban ebből is kiemelkedni látszik az ügyelosztás kérdése. A törvényes bíróhoz való jog hosszú időn keresztül egy igazságszolgáltatási jellegű intézmény bírósági minőségére vagy a bíróság tanácsának összetételére korlátozódott. Az Alkotmánybíróság ilyen tartalmú határozatai is ezt mutatják. A felmerült kérdések nagy többsége "hagyományos" indokokon alapult: - csak példaszerűen - bíróság-e a sajátos összetételű, hivatásos bírákból és közjegyzőkből álló fegyelmi tanács,[16] áthelyezhető-e egy ügy bíróságok között,[17] tisztázott-e a közigazgatási, illetve bírósági fórumrendszer,[18] a per felfüggesztése alkalmas-e az ügy elvonására a törvényes bírótól,[19] törvényes bírótól elvonásnak minősül-e az Európai Unió Bírósága eljárása kezdeményezésének megtagadása,[20] tanácsváltozás az eljárás során,[21] bírák nemzetbiztonsági ellenőrzés eredményeként történő elmozdítása,[22] bíróságnak minősül-e a szolgálati bíróság,[23] választottbíróság eljárása rendes bíróság helyett,[24] a felülvizsgálat kizártsága.[25]
Ezek között merült fel - előbb csak elvétve, aztán egyre gyakrabban - az ügyelosztási rend jelentősége a törvényes bíróhoz való jog érvényesülése során.[26] Nyilván szerepe volt ebben a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (Bszi.) törvényes bíróhoz való jogot szabályozó 8-11. §-ainak. A 8. § (2) bekezdése ugyanis úgy rendelkezik -elfogadása óta változatlan szöveggel -, hogy "a törvény által rendelt bíró az eljárási szabályok szerint a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróságon működő, előre megállapított ügyelosztási rend alapján kijelölt bíró". A következő szakaszok ezt részletezik. Mégsem lehet ennek tulajdonítani a fokozódó érdeklődést, mivel hasonló szabályt már a régi Bszi. (az 1997. évi LXVI. törvény) is tartalmazott. Érdemes lenne alaposan megkutatni, hogy milyen egyéb tényezők hatottak ebben közre. Valószínűleg több ilyet lehet azonosítani.
Nyilván az egyik hatás maga az Alkotmánybíróság joggyakorlata. Mivel megerősödött és rögzült az alkotmánybírósági határozatok indokolásában a törvényes bíróhoz való jog egyik meghatározó összetevőjeként az ügyelosztási rend hangsúlyozása, ez lehetőséget kínált a panaszosoknak, hogy erre hivatkozva próbálják elérni a jogerős vagy felülbírált határozatok megsemmisítését. Az Alkotmánybíróság értelmezése szerint: "(...) az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése szerinti tisztességes bírósági eljáráshoz való jog magában foglalja a törvény által felállított bíróságra vonatkozó követelményt is, melyből levezethető a törvényes bíróhoz való jog követelménye. Ezt az alkotmányos elvet az Alkotmánybíróság (...) a Bszi. szabályainak figyelembevételével részesítette alkotmányos védelemben. A Bszi. a törvényes bíróhoz való jogot úgy fogalmazza meg, hogy senki sem vonható el törvényes bírájától [8. § (1) bekezdés], a törvény által rendelt bíró pedig az eljárási szabályok szerint a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróságon működő, előre megállapított ügyelosztási rend alapján kijelölt bíró [8. § (2) bekezdés]. Az ügyelosztási rendet az objektivitás és a személytelenség biztosítása, az önkényesség kizárása érdekében előző évben állapítja meg a bíróság elnöke, amely a tárgyévben kizárólag szolgálati érdekből vagy a bíróság működését érintő fontos okból módosítható [9. § (1)
- 614/615 -
bekezdés]. Ebből következik, hogy a bíró és az ügy egymáshoz rendelése alkotmányosan csak előre meghatározott, általános szabályok alkalmazásával, objektív alapokon történhet (...) A törvényes bírótól való elvonás tilalma - az önkényes ügyelosztási renddel szemben - az eljárás résztvevőit megillető biztosíték, aminek csak egyik eleme a Bszi. szabályaira épülő szolgálati beosztás szisztémája. Annak megítélésekor azonban, hogy a konkrét ügyben ki tekinthető törvényes bírónak, ugyanilyen súllyal jönnek számításba - többek között - az eljárási törvénynek a hatáskörre, illetékességre, a jogorvoslati rendre és a tisztességes eljárás követelményének biztosítására vonatkozó további rendelkezései."[27]
Ez az értelmezés mindenesetre könnyebb érvelési lehetőséget kínál, mint az alkalmazott anyagi és eljárási szabályok értelmezésének alkotmányellenessége. Utóbbi jóval képlékenyebb, nem elegendő formális hivatkozásokra támaszkodni. Az ügyelosztási rend megsértése viszont könnyebben belátható vagy kizárható. Az eredmény pedig azonos: megsemmisítés esetén az ügyet valamelyik rendesbírósági fokon újra kell tárgyalni, ez pedig már lehetőséget teremt az anyagi jogi és eljárásjogi érvelés újragondolására.
Magyarország esetén vélhetően ilyen körülmény volt az előző évtized elején felmerült igazgatási úton történt (elsősorban büntető szakági) ügyáthelyezés lehetősége. A jogszabályi felhatalmazás, amely a legfőbb ügyész és az Országos Bírósági Hivatal elnöke számára lehetőséget biztosított arra, hogy az ítélkezés időszerűsége és az egyenletes ügyterhelés érdekében a főszabály szerint hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság helyett az ügyet más, hasonló hatáskörű bíróságra áthelyezze, nagy vitákat váltott ki. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az ügyáthelyezést lehetővé tevő, időközben hatályon kívül helyezett rendelkezések alaptörvény-ellenesek voltak, ugyanakkor nemzetközi szerződésbe is ütköztek. A döntés hosszan elemezte a törvényes bíróhoz való jogot és ennek részeként az ügyelosztási rendet is.[28] A vita, annak lezárása és a lezáró határozat érvelése vélhetően felhívta a figyelmet az ügyelosztási rend alkotmányos jelentőségére és ennek gyakorlati alkalmazhatóságára.
Nincs ok feltételezni, hogy ne hatott volna közre ebben a bíróságoktól eredő érdeklődés. Csak a legutóbbi, a Kúriát kifejezetten érintő esetre hivatkozva az látszik, hogy van hazai érdeklődés az ügyelosztási rend elveinek meghatározására és törekvés az automatikus ügyelosztás elérésére. Egy angolul[29] és lényegében hasonló tartalommal magyarul[30] is megjelent írás egyenesen a Kúria jogállami működését vonta kétségbe a tanácsok összeállítása és az ügyelosztás rendje miatt. Nem véletlen, hogy a kérdés hamarosan visszaköszönt a Velencei Bizottság Magyarországot érintő legújabb vizsgálataiban[31] és az Európai Bizottság 2021. évi Jogállamisági Jelentésében.[32] Olyan jellegű külső nyomást jelentett mindez, hogy a Kúria kénytelen volt felgyorsítani az amúgy is ismert, a választási ügyekben már régóta alkalmazott, és lépésről lépésre kiterjesztett automatikus szignálást.[33]
A tapasztalatok vegyesek. Kétségtelen, hogy az automatikus ügyelosztás megfelel annak a követelménynek, amelyet az Alkotmánybíróság megfogalmazott. Nem a bírót választja ki az ügyelosztásra jogosult az ügyhöz, hanem az ügy a száma alapján kerül az ügyelosztási rendben előre kijelölt tanácshoz. Ugyanakkor az ügyelosztás rendje indokolatlanul és egyoldalúan vált túlhangsúlyossá. Ezt a bírák egy része is hasonlóan látja. Egyrészt gondot okoz, hogy az automatizmus a szakosodás ellenében hat. Valamennyi mozgásteret hagy az elkülönült és nagyobb ügyérkezést mutató ügyszakok (referádák) elkülönült kezelésére, de a kis szakterületek a megszerzett tapasztalatra hivatkozva nem tarthatók egyetlen tanácsnál (ellenkező esetben minden tanács referádája zárttá válna, ami az automatizmust üresítené ki). Vagyis itt választási kényszer van az automatizmus és a specializáció között. Talán annyi distinkció tehető, hogy a nagy létszámú, alsóbb fokú bíróságokon a specializáció, a felsőbíróságokon az automatizmus lehet elsődleges.
Az automatikus ügyelosztás iránti igény túlhangsúlyozásának nemkívánatos mellékhatásaként az a látszat is kialakulhat, hogy csak egyetlen ítélkező tanács teljesen törvényes, független és pártatlan, az összes többi, különösen pedig a tanácsokat kijelölő vezető nem az. Ezt pedig nyilván elfogadhatatlan, még látszatként is. Ennek ellenére nem tekinthetünk el attól, hogy az ügyelosztási rend megalkotását minden bíróság esetén törvény írja elő. Az ügyelosztási szabályok tiszteletben tartásának pedig a Kúria a jogorvoslati eljárásokban, de az Alkotmánybíróság és az európai felsőbíróságok is egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítanak. Indokoltan vagy indokolatlanul mindez az érdeklődés középpontjában áll. Nem kerülhető el tehát, hogy átgondoljuk az ügyelosztási rendet és különösen annak elveit. A Kúria két alapvető elvet alkalmaz: a rögzített rendet és a szeniorátust. Ezek által a törvények és az Alkotmánybíróság értelmezésének megfelelően a ténylegesen eljáró tanácsok összetétele és
- 615/616 -
a bírák személye tekintetében biztosítható az előreláthatóság, a kiszámíthatóság és a nyilvánosság.
Végül itt kell megemlíteni egy egészen új fejleményt, a bírói kinevezés hangsúlyossá válását. Kétségtelen, hogy a Velencei Bizottság már egy évtizede kijelentette, hogy erre is figyelmet kell fordítani, amikor a bírósági függetlenséget vizsgáljuk.[34] Az viszont ennek ellenére nem volt előre látható, hogy nemzetközi bíróságok előtt dől el, hogy konkrét ügyekben eljárt bírók kinevezése törvényesnek tekinthető-e, ennek folytán az általunk hozott döntések egyáltalán törvényesen felállított bírósági döntésnek minősülnek-e. Az első fontos ügy az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt Izland ügyében folyó eljárás volt, amelyben a Nagykamara megállapította a 6. cikk sérelmét azáltal, hogy egy bíró kinevezése körüli események miatt a bírói tanács, amelyben a támadott döntést hozta nem minősül törvényes bíróságnak.[35] A döntés ugyan a szokásos módon csak a konkrét ügyben érintett felek számára fizetendő elégtételt vonta maga után jogkövetkezményként, de hatása ennél jóval tágabb. Megkezdődött az a korszak, amikor már messze nem egy bírósági döntés dogmatikai helyessége a vita tárgya, hanem az eljáró bíró személye. A döntést ugyanis újabbak követték.
Az Európai Unió Bírósága egy Lengyelország elleni korábbi döntésében[36] már kijelentette, jogosult megállapítani, hogy egy tagállami bíróság teljesíti-e a függetlenség kritériumait. Ezt nyomban alkalmazta is, és a lengyel fegyelmi bírósági rendszert nem minősítette kellően függetlennek. Az Európai Bizottság és az Európa Tanács közötti példátlan intézményi összefonódás eredményeként a Velencei Bizottság átvette és a nemzetközi jogra hivatkozva kötelezően alkalmazandó kritériummá minősítette az uniós bíróság értelmezését.[37] Ilyen előzmény után nem lehetett meglepő, hogy az Európai Unió Bírósága egy újabb végzésében[38] a bírói függetlenségre és pártatlanságra hivatkozva úgy rendelkezett, hogy a törvény alapján létrehozott lengyel fegyelmi bíróság működését fel kell függeszteni. Ugyanezen okból később az Emberi Jogok Európai Bírósága is megállapította a 6. cikk sérelmét.[39] A jelenség hatását mutatja, hogy a bírói kinevezésről itthon akadémiai doktori monográfia is készült.[40] Ez a folyamat nem veszélytelen. A jogállamiság, a bírói függetlenség, a törvényes bíróhoz való jog nevében történik mindez, de a bírók vagy bíróságok bírói jellegének korlátlan megkérdőjelezhetősége bizonyosan rombolja azt a tekintélyt, azt a közbizalmat, amelynek érdekében az államszervezeten belül az igazságszolgáltatás megkülönböztetett védelmet élvez. Nem lesz tisztességesebb az eljárás attól, ha minden korlát nélkül lehet a bírói eljárások tisztességtelenségére hivatkozni.
A fenti fejleményeket talán úgy lehet a legrövidebben összefoglalni, hogy a tisztességes eljáráshoz való jog klasszikus, az eljárási törvényekben részletezett összetevői mellett arra is figyelnie kell a hibamentesen kinevezett és az ügyelosztási rendben egyre precízebb feltételek mellett kijelölt bírónak, hogy mindkét fél számára nyilvánvalóan pártatlan és szabályos eljárásban az anyagi és az eljárási jogokat az Alaptörvénnyel összhangban értelmezze és alkalmazza. Ellenkező esetben az eljárása nem lesz tisztességes, ami a döntésének megsemmisítését vonja maga után.
[1] Badó Attila: A bírói függetlenség egyes garanciális elemeinek összehasonlító vizsgálata (Akadémiai nagydoktori thesis), Szegedi Tudományegyetem, Szeged, 2018.
[2] Grád András: Kézikönyv a Strasbourg! emberi jogi ítélkezésről, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2000.
[3] Guide on Article 6 of the European Convention on Human Rights. Right to a fair trial (civil limb). Strassbourg, CoE/ECtHR, 2021.
[4] Guide on Article 6 of the European Convention on Human Rights. Right to a fair trial (criminal limb). Strassbourg, CoE/ECtHR, 2022.
[5] Kazai, Z. Viktor: Constitutional Complaint as Orbán's Tool. Judicial Assistance for the Reinforcement of the Government's Interests,
https://verfassungsblog.de/constitutional-complaint-as-orbans-tooll, 2022. március 1.
[6] Kovács András György: Adalékok a Kúria első elnöke jogállamhoz való viszonyának megértéséhez, Fundamentum, 2020/4, 20-33.
[7] Patyi András-Varga Zs. András: A közigazgatási eljárásjog alapjai és alapelvei, Dialóg Campus, Budapest, 2019.
[8] Vadász, Viktor-Kovács, András György: A Game Hacked by the Dealer, https://verfassungsblog.de/a-game-hacked-by-the-dealer/, 2020. november 10.
[1] 6/1998. (III. 11.) AB határozat
[2] 14/2002. (III. 20.) AB határozat
[3] 32/2002. (VII. 4.) AB határozat
[4] 14/2004. (V. 7.) AB határozat
[6] 166/2011. (XII. 20.) AB határozat
[7] 3003/2012. (VI. 21.) AB végzés
[8] 36/2013. (XII. 5.) AB határozat
[9] 21/2014. (VII. 15.) AB határozat
[10] 34/2014. (XI. 14.) AB határozat
[11] 3264/2014. (XI. 4.) AB határozat
[12] 3037/2015. (II. 20.) AB végzés
[13] 3004/2015. (I. 12.) AB végzés
[14] 3145/2015. (VII. 24.) AB határozat
[15] 12/2017. (VI. 19.) AB határozat
[16] 20/2017. (VII. 18.) AB határozat
[17] 3357/2017. (XII. 22.) AB határozat
[18] 3375/2017. (XII. 22.) AB határozat
[19] 23/2018. (XII. 28.) AB határozat
- 616/617 -
[20] 3219/2018. (VII. 2.) AB határozat
[21] 3003/2019. (I. 7.) AB határozat
[22] 3118/2019. (V. 29.) AB határozat
[23] 3138/2019. (VI. 13.) AB végzés
[24] 3385/2019. (XII. 19.) AB végzés
[25] 26/2020. (XII. 2.) AB határozat
[26] 33/2021. (XII. 22.) AB határozat
[27] 3320/2021. (VII. 23.) AB határozat
[28] 3486/2021. (XI. 30.) AB végzés
[29] 3039/2022. (I. 31.) AB végzés
[30] 3070/2022. (II. 25.) AB határozat
[31] 3375/2017. (XII. 22.) AB határozat
[1] Gudmundur Andri Ástrádsson v. Iceland, application no. 26374/18.
[2] Dolinska-Ficek and Ozimek v. Poland no. 49868/19, 57511/19.
[1] Case of A.K. and others, C 585/18.; C 624/18.; C 625/18.
[2] R Commission v. Poland C-791/19.
CDL-AD(2010)004
CDL-PI(2020)002
CDL-AD(2021)036 ■
JEGYZETEK
[1] Az egyik, nem teljeskörű, hanem csak a közigazgatási hatósági eljárásokban és közigazgatási perekben érvényesülő szempontjait vizsgáló, kötet (Patyi András-Varga Zs. András: A közigazgatási eljárásjog alapjai és alapelvei Dialóg Campus, Budapest, 2019) több, mint 100 forrásmunkára támaszkodik, amelyek zöme hazai szerzők műve.
[2] Guide on rticle 6 of the European Convention on Human RightsA. Right to a fair trial (civil limb). Strassbourg, CoE/ECtHR, 2021. Guide on Article 6 of the European Convention on Human Rights. Right to a fair trial (criminal limb). Strassbourg, CoE/ECtHR, 2022.
[3] Van persze ezzel ellentétes döntés is: fegyelmi eljárás esetén az ún. Engel-ügyben 1976. június 8-án hozott ítéletében megállapította a 6. Cikk megsértését a Bíróság. Lásd Grád András: Kézikönyv a Strasbourg! emberi jogi ítélkezésről, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2000, 219.
[4] Lásd Beszámoló az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 1998. évi tevékenységéről, Országgyűlési Biztosok Hivatala, Budapest, 1999, országgyűlési szám: J/858, 34-97.
[5] ABH 2004. 144., 156.
[6] Lásd a 6/1998. (III. 11.) AB (ABH 1998. 91, 98-99); 14/2002. (III. 20.) AB (ABH 2002. 101., 108.); 14/2004. (V. 7.) AB (ABH 2004. 241., 256.) határozatokat.
[7] Csak példaként említve: a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról 2011. évi CLXI. törvény törvényes bíróhoz való jogot szabályozó 8-11. §-ai.
[8] 23/2018. (XII. 28.) AB határozat, Indokolás [15].
[9] Csak a legújabb elméleti és politikai értékelésekből: Kazai, Z. Viktor: Constitutional Complaint as Orbán's Tool. Judicial Assistance for the Reinforcement of the Government's Interests, 2022. március 1. https://verfassungsblog.de/constitutional-complaint-as-orbans-tool/; Áprilisi népszavazás: matt 13 lépésben a jogállamnak, 2022. február 11.
https://helsinkifigyelo.444.hu/2022/02/11/aprilisi-nepszavazas-matt-13-lepesben-a-jogallamnak.
[10] 20/2017. (VII. 18.) AB határozat, Indokolás [25]. Továbbhivatkozva: 3003/2012. (VI. 21.) AB végzés, Indokolás [4].
[11] 23/2018. (XII. 28.) AB határozat, Indokolás [19].
[12] 23/2018. (XII. 28.) AB határozat, Indokolás [28].
[13] Uo. Továbbhivatkozva: 3280/2017. (XI. 2.) AB határozat, Indokolás [38].
[14] 33/2021. (XII. 22.) AB határozat vagy a IV/81/2022. számú ügyben hozott határozat.
[15] Legutóbb: 3039/2022. (I. 31.) AB végzés.
[16] 32/2002. (VII. 4.) AB határozat.
[17] 166/2011. (XII. 20.) AB határozat; 36/2013. (XII. 5.) AB határozat.
[18] 3264/2014. (XI. 4.) AB határozat.
[19] 34/2014. (XI. 14.) AB határozat.
[20] 3037/2015. (II. 20.) AB végzés; 26/2020. (XII. 2.) AB határozat, Indokolás [27].
[21] 3145/2015. (VII. 24.) AB határozat.
[22] 12/2017. (VI. 19.) AB határozat.
[23] 3357/2017. (XII. 22.) AB határozat; 3219/2018. (VII. 2.) AB határozat.
[24] 3385/2019. (XII. 19.) AB végzés.
[25] 3486/2021. (XI. 30.) AB végzés.
[26] 993/B/2008. AB határozat; 21/2014. (VII. 15.) AB határozat, Indokolás [75]-[79]; 3004/2015. (I. 12.) AB végzés; 3003/2019. (I. 7.) AB határozat; 3118/2019. (V. 29.) AB határozat; 3138/2019. (VI. 13.) AB végzés; 3320/2021. (VII. 23.) AB határozat; 3070/2022. (II. 25.) AB határozat.
[27] 3138/2019. (VI. 13.) AB végzés, Indokolás [7]. Továbbhivatkozva: 36/2013. (XII. 5.) AB határozat, Indokolás [32]; 21/2014. (VII. 15.) AB határozat, Indokolás [76]; 3357/2017. (XII. 22.) AB határozat, Indokolás [40]; 36/2013. (XII. 5.) AB határozat, Indokolás [33]; 21/2014. (VII. 15.) AB határozat, Indokolás [75]; 3375/2017. (XII. 22.) AB határozat, Indokolás [40].
[28] 36/2013. (XII. 5.) AB határozat, Indokolás [31]-[39], [48]-[56].
[29] Vadász, Viktor-Kovács, András György: A Game Hacked by the Dealer, 2020. november 10. https://verfassungsblog.de/a-game-hacked-by-the-dealer/.
[30] Kovács András György: Adalékok a Kúria első elnöke jogállamhoz való viszonyának megértéséhez. Fundamentum, 2020/4, 20-33.
[31] CDL-AD(2021)036.
[32] SWD(2021) 714 final.
[33] 2021-ben: https://kuria-kozadatokbirosag.hu/sites/default/files/field_attachment/ugyelosztasi_rend_2021.02.25.pdf https://kuria-kozadatok.birosag.hu/sites/default/files/field_attachment /ugyelosztasi_rend_2021.09.01.am_vegleges.pdf. 2022-ben: https://kuria-kozadatok.birosag.hu/sites/default/files/field_attachment/ugyelosztasi_rend_2022_0301_am_vegleges.pdf.
[34] CDL-AD(2010)004.,
[35] Gudmundur Andri Ástrádsson v. Iceland, application no. 26374/18.
[36] Case of A.K. and others, C 585/18, C 624/18 and C 625/18.
[37] CDL-PI(2020)002, 12-16., 20-23.
[38] C-791/19 R Commission v. Poland.
[39] Dolinska-Ficek and Ozimek v. Poland no. 49868/19, 57511/19.
[40] Badó Attila: A bírói függetlenség egyes garanciális elemeinek összehasonlító vizsgálata (Akadémiai nagydoktori thesis), Szegedi Tudományegyetem, Szeged, 2018.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző tanszékvezető egyetemi tanár, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Közigazgatási Jogi Tanszék, a Kúria elnöke.
Visszaugrás
