A tanulmány első része[1] az online vitarendezés alapvonásait mutatta be, amelyet most az online vitarendezési eljárások által felvetett - elsősorban állami - szabályozási kérdések ismertetése követ. A jogi szabályozás mellett az online vitarendezés területén - hasonlóan a hagyományos alternatív vitarendezéshez - az önszabályozás is szerepet kap. Az online vitarendezés és az önszabályozás kapcsolata - ideértve az online vitarendezés területén működő példának tekintett, domain név viták rendezésére szolgáló eljárások bemutatását is - a tanulmány harmadik részében kerül kifejtésre.
Az online vitarendezések szabályozásával kapcsolatban először néhány megközelítési módot és általános jellegű kérdést vizsgálok. Ezután az alternatív vitarendezés két alapvető jelentőségű jogszabályát elemzem: a közvetítői tevékenységről szóló 2002. évi LV törvényt és a választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI törvényt. Ezzel párhuzamosan tekintettel leszek a magyar jogi környezetre - eddig vagy a jövőben várhatóan - hatást gyakorló külföldi - jogi kötőerővel egyébként nem rendelkező - forrásokra is[2].
A tanulmány az online vitarendezés hazai megvalósulásának jogi kereteire fókuszál. Emellett a vonatkozó külföldi szakirodalom felhívja a figyelmet egyes eljárásokkal kapcsolatban a nemzeti szabályozástól többé-kevésbé független kérdésekre is, amelyeket szintén igyekeztem feldolgozni. A tanulmány témájánál fogva az egyes eljárások joganyagának elemzésekor elsősorban azokat a pontokat emelem ki, amelyekkel kapcsolatban az eljárás online környezetbe helyezése kérdéseket vet fel.
Az online vitarendezés szabályozási kérdéseit több oldalról is meg lehet közelíteni.
Egyrészt - elvi szinten mindenképpen - elképzelhető, hogy az online vitarendezési megoldásokat egy egységes, kódex jellegű szabályozás fedi le. Ezen belül lehetséges csak a hagyományos eljárásokhoz képest különbséget jelentő online környezet által érintett rendelkezések szabályozása. Így a nem szabályozott kérdésekre a hagyományos eljárásokról szóló szabályok irányadóak[3]. Lehetséges tovább az összes online alternatív vitarendezési eljárás teljes folyamatának egységes szabályozása is. Ez esetben a rendelkezések egy része szükségszerűen megismételné az adott típusú eljárás (pl.: mediáció vagy választottbíráskodás) azon rendelkezéseit, amelyek a hagyományos eljárások szabályozásában szerepelnek. Ez egy - véleményem szerint - felesleges kettősséget, az esetleges apróbb eltérések pedig zavart okozhatnak. A fent leírt eset elsősorban azért okozhat nehézséget, mivel sem Magyarországon, sem más országban nem jellemző a (hagyományos) alternatív vitarendezések egységes szabályozása. Bár az egyes eljárások felvetnek néhány hasonló kérdést és választ is, mégis, az egyes eljárások alapvető sajátosságai, "kritikus kérdései", az eljárási garanciák igénye és mennyisége (offline és online környezetben is) meglehetősen eltérő. Jelenleg tipikusan a két leginkább elterjedt eljárás: a mediáció és a választottbíráskodás jogi szabályozása kidolgozottabb, de országonként nagyon sok olyan egyedi eljárással is találkozhatunk, amelyek az alternatív vitarendezés csoportjába sorolhatók, és amelyeknél ugyancsak elképzelhető az eljárás teljes vagy részbeni online környezetbe ültetése. Magyarországon példa lehet erre a fogyasztóvédelmi békéltető testületek eljárása.
Véleményem szerint szerencsésebbnek tűnik az egyes eljárások már létező szabályozásánál külön-külön megvizsgálni azt, hogy az mennyiben alkalmas arra, hogy annak keretei között online vitarendezési eljárásokat folytassanak le a felek, melyek azok a pontok, amelyeknél a szabályozás módosítást igényelne, és végül szükséges-e külön szabályok felállítása az eljárás online jellege miatt.
Az eljárások típusonként történő szabályozása esetén is fennáll az a két szabályozási technika, mely szerint vagy csak a hagyományos eljáráshoz képest különbséget jelentő kérdések nyernek szabályozást a külön jogszabályban, vagy a teljes online eljárás. A kettős - részben átfedésben lévő rendelkezések megalkotása - azonban itt feleslegesnek tűnik.
Ez a kérdéskör megjelenik a 2002-ben kiadott alternatív vitarendezésekről szóló Zöld Könyvben (a továbbiakban: Zöld Könyv) is[4], amely azonban a választottbíráskodással kifejezetten nem foglalkozik[5]. A dokumentum elsődleges feladata egy szakmai-társadalmi vita megindítása volt az alternatív vitarendezésekkel kapcsolatban. E feladatához mérten a Zöld Könyv összesen 21 kérdést tett fel az alternatív vitarendezési eljárásokkal kapcsolatban, amelyek közül az egyik kérdés éppen az volt, hogy az EU alternatív vitarendezésre vonatkozó kezdeményezései az online vitarendezést a hagyományos eljárásokhoz képest külön kezelje-e, vagy éppen ellenkezőleg, a kezdeményezéseknek különbségtétel nélkül le kell fedni mind a hagyományos, mind az online alternatív vitarendezési eljárásokat[6].
A Zöld Könyvre érkezett néhány reakciót elemezve úgy tűnt, hogy az érdekelt szervezetek az online vitarendezést elsősorban a hagyományos alternatív vitarendezés új, hatékony, de korántsem kizárólagos eszközének tekintik. Az online eljárás által felvetődő kérdéseket pedig a már létező alternatív vitarendezési szabályozási keretek között megoldhatóak tartják[7].
A magam részéről csatlakoznék ehhez a véleményhez, amelyet alátámaszt az a - tanulmány első felében már említett - tény is, hogy a gyakorlatban sűrűn előfordul, hogy az eljárás offline és online "jellege" nem
- 191/192 -
válik el élesen egymástól: az eljárás során az elektronikus és hagyományos kommunikációt párhuzamosan, illetve egymást váltogatva használják a felek.
Az online vitarendezés szabályozásával kapcsolatban mindenekelőtt előrevetítem azt a tételt, miszerint egy adott eljárás szabályozásának jellege nagymértékben befolyásolja azt a kérdést, hogy a létező szabályozási keretek között lefolytatható-e az adott alternatív vitarendezési eljárás online környezetben.
A szabályozás jellegének vizsgálata előtt érdemes megemlíteni azt az esetet is, amikor egy alternatív vitarendezési eljárás - mint eljárás - nincs szabályozva. Ez áll fenn általában az egyeztetés esetén, amely gyakorlatilag a polgári jog keretei között zajlik. Elképzelhető ugyanez a közvetítői eljárás esetén is. Egyes részterületeket leszámítva ez volt a helyzet Magyarországon a közvetítői törvény hatálybalépéséig. Bár véleményem szerint kívánatos[8], hogy a közvetítői eljárás alapvonásait törvény szabályozza, egy mediációs jellegű eljárás lefolytatható a polgári jog, illetve a polgári eljárásjog keretében is.
Abban az esetben, ha egy eljárás nincs külön jogszabályba iktatva, az online eljárás (pl.: online egyeztető szolgáltatás nyújtása) ugyanazon keretek között lehetséges, mint a hagyományos eljárás. Természetesen az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásra vonatkozó joganyagot alkalmazni kell az online eljárásra. Az önszabályozásnak ilyen esetben különösen fontos szerepe lehet.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
