https://doi.org/10.51784/FI.2023.2-4.10
A reformkori Magyarországon a legfelsőbb bíró fórum a Királyi Curia volt, amely a király nevében gyakorolta a bírói hatalmat.[1] Nagy-Britanniát leszámítva hazánk Királyi Curiája a legrégebbi múltra visszatekintő legfelsőbb bírósági szerv a világon.[2]
A legfőbb bírói tevékenységet ellátó személyek feladatköreinek megjelenése és kialakulása a 12-15. század közé tehető, amikor a királyt ítélkező tevékenységében az országos főméltóságok - nádor, országbíró, kancellár, királyi személynök, tárnokmester[3] - helyettesíthették, és a növekvő ügyszám, valamint a király tehermentesítése érdekében gyakorolhatták a bírói hatalmat. Az oklevelek gyakran a király ezen jogának alkalmazását legfőbb jogszolgáltatói (summus justitiarius[4]) tevékenységnek nevezték.[5]
A joganyag és az elbírálandó ügyek számának növekedésével azonban szükségessé vált egy állandó összetételű és székhelyű legfelsőbb bíró fórum, amely szervezetileg stabilitást mutatott. Jelentős kodifikációs folyamat indult el 1723-ban hazánkban, amely legfontosabb eredményének tekinthető azon elv felismerése és törvényben való megfogalmazása, mely szerint a bírói hatalmat nemcsak horizontálisan,[6] hanem vertikálisan[7] is meghatározottá kell tenni. Ezen követelmények kielégítése érdekében születtek meg az 1723. évi XXIV., XXV. és XXVI. törvénycikkek, amelyek alapján[8] Pesten állandó székhellyel rendelkező Hétszemélyes tábla és Királyi tábla került felállításra intézményesített formában.[9] A két táblát közös név alatt együtt Királyi Curiának[10] nevezték: "A tekintetes Királyi tábla és az ország fő-törvényszéke (a Nagyméltóságú Hétszemélyes Tábla) eggyütt a Fenséges Királyi Curiát teszik."[11] A hazai legfelsőbb bírói fórum székhelyét a Budai várban való rövid működését követően 1791-ben ismét Pestre helyezték vissza.[12]
A Királyi Curia fejlődéstörténetének elengedhetetlen eleme a Királyi tábla és a Hétszemélyes tábla témánk szempontjából legfontosabb jogtörténeti elemeinek összefoglalása.[13] A két tábla közül a Királyi tábla munkája jelentős mértékben meghaladta a felette álló Hétszemélyes tábla munkáját,
- 65/66 -
hiszen a peres eljárások érdemi része itt zajlott.[14] A Királyi tábla élén a királyi személynök mint a tábla elnöke állt, akinek feladatai közé tartozott a bíróság vezetése, továbbá irányította a magyar ügyvédképzést, valamint 1848-ig[15] elnökölt az alsó tábla ülésein.[16]
A Királyi tábla tagjai voltak: két egyházi és két országnagy - táblabírák -, az ország rendes bíráinak helyettesei - alnádor, alországbíró, akiket 1848-ig a nádor és országbíró nevezett ki és eskettek fel[17] -, négy ítélőmester - egy a nádoré, egy az országbíróé, kettő pedig a királyi személynöké -, tíz rendes és számfeletti közbíró, valamint a királyi ügyész és a kincstári ügyek igazgatója.[18] 1723-ban a bányászati előadó kinevezése által huszonhárom főre,[19] majd 1846-ban további nyolc fővel emelkedett tagjainak száma.[20]
Érdekesség, hogy a fent említett tisztségviselők után az alkalmazottak rangsorában az ajtónálló, fűtő, a kapus és a szolgák után következnek csak az úgynevezett "szegények ügyvédei". Ezek az ügyvédek félig álltak csak a Királyi Curia alkalmazásában, mert önálló praxist is folytathattak,[21] a legfőbb bírói fórumon azonban feladatuk a vagyontalan ügyfelek perbeli képviseletének ellátására, valamint ügyeik vitelére terjedt csak ki.[22] A védelemhez való jog gyakorlati érvényesülését volt hivatott elősegíteni ezen szabály, azonban az ellenszolgáltatás nélkül végzett jogi tevékenység hatékonysága közel sem volt olyan, mint az ellentételezéssel végzetté.
Ugyanakkor a kötelező ügyellátáson kívül az ügyvédi tevékenység már a 19. században is kifizetődő szakmának számított. "Az ügyvédsegéd koromból" című jóízű rajzban Mikszáth Kálmán maga örökíti meg humorosan ügyvédbojtári pályafutását: "Igen, igen - írja itt - valamikor én is okos embernek készültem. A prókátorság képezte törekvéseim célját. Apám mindig azt mondta: Pompás egy mesterség! az ember hazudik egy keveset és kap érte sok pénzt. Bárcsak hallgattam volna apámra, most nem kellene újságírónak lennem, ahol az ember éppen megfordítva sokat hazudik és kevés pénzt kap érte."[23]
A Királyi tábla teljes ülésén az összes bírói személy részt vett, határozathozatalhoz az elnökkel együtt legalább kilenc tag jelenlétére volt szükség.[24] A teljes ülés egy nyilvános és egy zárt ülésre tagozódott. A nyilvános ülésen történt az ügyek felvétele, az ítélethirdetés és az ügyvédek felesketése is. Ezt követően került sor a zárt ülésre, ahol az egyes ügyekkel megbízott előadók - ítélőmester, majd később a közbírók is előadók lettek[25] - olvasták fel az ügyek iratait.[26] A zárt ülésen csak a bírók és az ügyvédek vehettek részt.[27] A hatékonyság növelése érdekében tanácsokat alakítottak, és osztályüléseket is tartottak, ahol polgári, büntető- és bányaügyeket bíráltak el.[28]
Hatásköre nemcsak fellebbviteli ügyekre terjedt ki,[29] hanem egyes esetekben elsőfokú bíróságként is eljárt[30] a polgári és a büntetőperek egyes speciális típusai esetén,[31] például az adományos ellen indítható perben[32] vagy a királyi fiscus aktív és passzív pereiben.[33] Kijelenthető, hogy az alsóbb bíróságokon indult, és a fellebbezés folytán a Királyi tábla elé került ügyek jóval rövidebb lefolyásúak voltak, mint azok, amelyek itt indultak.[34] Illetékessége a Magyar Királyság területére, azonban egyes esetekben Horvát-Szlavóniára is kiterjedt.[35] A Királyi tábla bizonyos esetekben kiküldött bíróságként is eljárt, amelyet szeretett volna állandósítani, azonban illetékességének ilyen körű kiterjesztésére nem került sor a többszöri próbálkozások ellenére.[36] A határozatok végrehajtása fellebbviteli ügy esetén az első fokon eljáró bíróságra hárult. A Királyi táblának csak abban az ügyben volt feladata a végrehajtás, amelyikben elsőfokú bíróságként járt el.[37]
A Hétszemélyes tábla tagjai az 1715. évi XXIV. törvénycikk értelmében az ország rendes hét bírája volt: a nádor, az országbíró, a főkancellár, a tárnokmester, a fősenechal, a horvát és az erdélyi bán.[38] A Hétszemélyes tábla voltaképpen a nádor bírósága volt, a tagok az ő - később az országbíró - elnökletével ítélkeztek fellebbviteli ügyekben.[39]
Tagjainak a száma többször is emelkedett, 1723-ban nyolccal,[40] 1741-ben öttel,[41] és végül 1844-ben kettővel. Így lehetséges az, hogy 1846-ban huszonhárom tagja volt a Hétszemélyes táblának.[42] Érvényes határozathozatalhoz az elnök jelenlétén kívül további tíz tag jelenléte szükségeltetett.[43] A Hétszemélyes tábla kizárólag fellebbviteli ügyekben járt el.[44]
Az ügyek előadó bírái ugyanazon személyek voltak, akik a Királyi táblán is előadták azt,[45] de a Hétszemélyes tábla ülésén szavazati jog nem illette meg őket.[46] A perek tárgyalása
- 66/67 -
mindig teljes és zárt ülés keretében zajlott le.[47] A két tábla közös ítéletlevelet alkotott, amely a király nevében és a királyi bírói pecséttel,[48] valamint a királyi személynök aláírásával ellátva nyerte el hitelességét, hiszen a Hétszemélyes táblának nem volt királyi pecsétje és joga az ítéletlevél aláírásához.[49]
Az ítéletlevelek érthetőségét jelentős mértékben elősegítő jogszabály volt az 1836. évi III. törvénycikk, amely előírta a Királyi tábla és az ezen a jogszabályhelyen Királyi Udvari Fő-Törvényszék névvel meghatározott Hétszemélyes tábla számára, hogy az előttük tárgyalt perekben született ítéleteket magyar nyelven hozzák meg.[50] A reformkor éveiben két okból is mérföldkőnek számított ez a törvény. Az első, hogy nyolc évvel az 1844. évi III. törvénycikk megszületése előtt már törvényi szinten szabályozták a magyar nyelv használatát az ítélkezői és törvényhozói tevékenység során egyaránt. A második pedig, hogy a perben álló felek számára az eddig kizárólagos elsőbbséget élvező latin és német nyelvekkel szemben könnyebben érthetővé és ezáltal megismerhetővé váltak a magyar nyelvű ítéletlevélben foglaltak.
Az ítéletek kihirdetésük pillanatától jogerőre emelkedtek, hiszen azokat jogorvoslattal megtámadni nem lehetett, leszámítva a perújítást. "Vitás kérdés, hogy valjon jogosítva van-e a fejedelem, a halálra itélteknek kegyelmet adni vagy sem? Hazánkban a koronának ezen legszebb kiváltsága tételes törvények (többek között 1715:45 tcz.) által kétségen fölül van helyezve. Ezen fejedelmi jog azonban nem önkényesen, hanem a fenforgó körülmények megfontolása s tekintetbe vételével gyakoroltatik."[51] Következésképpen az ítélet tartalmára vonatkozóan a végső döntés az uralkodót illette meg, ugyanis jogkörébe tartozott a halálbüntetések kiszabása esetén az ítélet megerősítése, valamint a hozzá intézett kegyelmi kérvények felett döntési joggal is rendelkezett.[52]
A halálbüntetések uralkodói megerősítésének joggyakorlatban történő alkalmazását olvashatjuk Mikszáth Kálmán Farkas a Verhovinán című munkájában, ahol egyben szép példáját is találjuk az ítéletek megváltoztatásának:
"A biróságok sokáig piszmogtak, de végre eldőlt az ügy a septemvirális táblán is. Pallos általi halál. Senki sem folyamodott kegyelemért, még Nagyidayné se. Csak egyszerü megerősités végett ment fel az itélet a királyhoz. Tihanyi Tamás udvari consiliárius referálta, mint «extraordinárius aktát.» A király csipős kedély hangulatban volt s amint fölemlité ebecki Tihanyi, hogy az elitélt Nagyiday Ferencz királynak adta ki magát, közbe szólt:
- Egyszerüen bolond!
S mikor az jött sorra, - mikép is mondjam csak - hogy azt a bizonyos száz virágot letörte, kedélyesen kiáltott fel:
- Még se bolond!
Majd mereven tekintve a referendárius semmit mondó szürke szemeibe, mintegy tünődve jegyzé meg:
- Sok, egy kicsit sok.
A mármarosi hagyományok szerint feltünő érdeklődéssel kegyeskedett aztán végig hallgatni a részleteket, de az itéletnél a lábával toppantott:
- Sok, nagyon sok! Pallos általi halál! Hogy is ne?
- A mi uraink - folytatá szokott panaszkodó, fáradt hangjába esve - helytelenül kormányoznak nevemben és rendjeleket akarnak: ez a szegény ördög mindössze helytelenül mulatott a nevemben. Nem találja kedves Tihanyi?
- Mély alázattal bátorkodom ellentmondani fölséges ur. Az elitélt több rendbeli büntényeken kivül egyszersmind fölségsértést követett el, mert egyenesen a fölséged reputátióját csorbitotta.
A király elmosolyodott s kedvencz öreg tanácsosának kordiálisan veregette meg a vállát.
- Ejh, hagyjuk ezt. Ha jól meggondolom, kedves Tihanyi, az ellenkező állitás se látszanék alaptalannak.
A referendárius savanyu ember volt, - egyszerüen meghajtotta magát.
- Fogságra kegyelmezem meg - utasitá I. Ferencz.
- Mennyit parancsol fölséged? Gondolkozott egy pillanatig.
- Nos, mondjuk talán, egy leány egy hónap. Száz leány tehát száz hónap. ... S lőn a halálitéletből kilencz évi rabság."[53]
A kereskedelmi jog anyagának feldúsulása, valamint az új jogintézmények megjelenésével szükségessé vált egy, az ilyen ügyekre specializálódott többszintű bírósági szervezetrendszer kialakítása.[54] Erre a hiányra jelentett megoldást a Királyi Curia harmadik részeként, az 1840. évi XV. törvénycikk által felállított Váltó-feltörvényszék.[55] Egy, a rendi korszak intézményeivel szakító, a polgári korszak beköszöntét előrejelző kereskedelmi és váltóügyekkel foglalkozó[56] szakbíróságot állítottak fel ekkor, ahol az elnöki tisztséget szakmai kvalitás alapján lehetett betölteni, és nem mint országos méltóság kapta meg ezt a posztot az azt betöltő személy. Ellentétben a Hétszemélyes tábla nádorával és a Királyi tábla királyi személynökével szemben.[57] Az elnök főhivatású bíró volt, közte és a többi bíró között rang és rendi státusz alapján nem tettek különbséget.[58]
- 67/68 -
A bíróság egy elnökből és hat további bíróból állt, tagjaink számát szükség esetén a király növelhette,[59] amelyre 1845. május 15-én kelt királyi rendeletben sor is került, így hat helyett már nyolc állandó tagja volt.[60] Első elnöke Végh Ignác - egykori nádori ítélőmester - volt, akit elnöki székében egészen a Királyi Curia működésének 1849-es megszüntetéséig Gosztonyi Miklós követett.[61] Személyzetéhez tartozott a tanácsjegyző és két segédje, az iktató, a kiadó, két írnok, három fogalmazógyakornok, változó számú - legfeljebb hat - gyakornok, és három törvényszolga.[62]
A király az elnököt és a bírákat 1840 végén kinevezte, és a Királyi Curiához 1840. december 30-án intézett leiratában elrendelte, hogy mint legújabb felsőbíróságnak a Váltó-feltörvényszéknek meg kell kezdenie a működését.[63] A királyi leiratnak megfelelően 1841. január 1-jén megindította a jogorvoslattal megtámadott váltóügyek elbírálását.[64] A Hétszemélyes tábla alá rendelték, hasonlóan a Királyi táblához, de ügyszámából kifolyólag érezhetően kisebb jelentőségű bíróságként - amelyet mutatott az is, hogy a királyi pecsétjének mérete kisebb volt a Királyi táblai pecséthez képest[65] - vállalt szerepet a hazai legfelsőbb bírói szinten. Hatáskörébe tartoztak a váltóügyek, kereskedők és gyárosok egymás közötti vitái olyan esetekben, amikor az üzleti könyveket kellett megvizsgálni, vagy az áruszállítási szerződésekből eredt jogviták.[66]
Országosan hét elsőfokú váltótörvényszéket hoztak létre - Pest, Pozsony, Sopron, Károlyváros, Arad, Debrecen, Eperjes székhellyel[67] -, ezektől lehetett a Váltó-feltörvényszékhez,[68] mint másodfokú fellebbviteli bírósághoz jogorvoslattal élni,[69] amely csak fellebbviteli ügyekben járt el.[70] A fellebbezésre a váltótörvényszéki végzés felekkel való közlésétől számított huszonnégy órán belül volt lehetőség.[71] A határozatokat, az elnököt is magában foglaló öttagú tanácsban hozta meg.[72] Innen egyenesen a Hétszemélyes táblához lehetett felülvizsgálati kérelmet beadni.[73] Az 1844. évi VI. törvénycikk 11. § értelmében a Hétszemélyes táblán külön váltóügyekkel foglalkozó osztályt hoztak létre váltóosztály néven, és két váltóügyi bíróval bővítették ki tagjainak számát.[74] A Hétszemélyes tábla váltóosztályán az ítéleteket héttagú tanácsokban hozták meg,[75] az elnöki teendőket a Hétszemélyes tábla elnöke végezte el.[76]
Érdekesség, hogy ezen bíróknak nem kellett nemesi származásúaknak lenniük, amely eddig példanélküli volt a Királyi Curián, hiszen még az ajtónálló is nemes volt.[77] Újabb megerősítése volt ez a rendelkezés az 1844. évi V. törvénycikkben foglaltaknak, miszerint nem nemeseket is lehetett alkalmazni a közhivatalokban.[78]
Nem szabad elfelejtenünk, hogy a fent ismertetett Hétszemélyes tábla és Királyi tábla, valamint az 1840-ben felállított Váltó-feltörvényszék egy nagy intézmény, a Királyi Curia részeit képezték, és közös szervezeti egységgé váltak.[79] Többek között az egyes bírók hivatali előrelépésével is megfigyelhető a hazai legfelsőbb bíróság egyes fórumai közötti kapcsolódás, hiszen általában a Váltó-feltörvényszékről a Királyi táblára, onnan pedig a Hétszemélyes táblára történt a bírók hivatali előmenetele.[80]
Ennél szorosabb kapcsolódási pontot jelentett azonban a két tábla közös ítélethozatala, amely a korábbiakban már bemutatásra került. A két tábla közös levéltárral és alhivatalokkal is rendelkezett, így a jegyzőket leszámítva közös hivatali szervezetet tartott fent.[81] A legfontosabb és egyben a legszorosabb kapcsolódási pontot jelentette az, hogy a Királyi Curia kezdetben két, majd három része közös üléseket tartott, és az ezen keletkezett iratokat Királyi Curia névvel látták el.[82]
Megállapítható, hogy nem egy egyszerű, hierarchizált felépítésű legfelsőbb bíróságról volt szó, hanem egy sokkal összetettebb intézményrendszerről, amelyben speciális érintkezési pontok figyelhetőek meg, mind az eljárásjog, mind pedig a hivatalszervezet tekintetében. A két tábla, majd a felállított Váltó-feltörvényszék egymás működését kölcsönösen elősegítve folytatta munkáját a jogszabályi keretek között, azonban a fent leírt kapcsolódási pontokat leszámítva feladataikat egymástól teljesen elkülönülve végezték.[83]
Az előző fejezetben kifejtettek alapján egyértelmű, hogy a Királyi Curia a 18-19. század fordulóján, valamint a 19. század első felében általános hatáskörű legfelsőbb bírósággá nőtte ki magát.[84]
Az immár három fórummal működő Királyi Curia történetében újabb jelentős előrelépésnek nevezhető "a Hétszemélyes Táblának ezentúl a husvétutáni törvényszakban is leendő öszveüléséről, s a decretalis napok megszüntetéséről" szóló
- 68/69 -
1844. évi VIII. törvénycikk.[85] A törvény megszületése előtt a Hétszemélyes tábla évente 120-130 napot ülésezett, három törvénykezési időszakot tartva meg. Ezt követően azonban mind a négy törvénykezési időszakot megtartotta, valamint az évtized végére a Királyi tábla üléseinek száma is jelentős mértékben növekedett.[86]
Az 1838-as nagy pesti árvizet követően csak az 1847. augusztus 21-én kezdődő Szent István-i törvénykezési időszakot tudta megkezdeni a régi épületében, hiszen a történelmi léptékben is kiemelkedő áradás a Királyi Curia épületét sem kímélte, így kilenc évig másik épületben volt kénytelen működni.[87]
Az ügyek számának emelkedésével az ülések száma is emelkedett mind a Hétszemélyes, mind a Királyi táblán. Az elhúzódó ősiségi joggal kapcsolatos örökösödési és birtokperek egyszerre voltak jelen a polgári korszakba átvezető modernebb és gyorsabb lefolyású váltóügyekkel, amely hűen tükrözte a korszakra is jellemző - a régi és az új rend közötti - kettősséget.[88]
Az 1848-as események kihatással voltak a magyar legfelsőbb bírói fórum működésére is. Az 1848. évi III. törvénycikk értelmében ugyanis a Királyi Curia feletti törvényességi felügyelet a kancelláriától a felállításra kerülő igazságügyi minisztériumhoz - igazságszolgáltatás és kegyelem[89] - tevődött át.[90] Az 1848. évi IX. és X. törvénycikkek alapján az úrbéri ügyek lefolytatása átkerült a törvényhatóságoktól a szolgabírák és megyei törvényszékek hatáskörébe,[91] amely így végső fokon a Királyi Curia hatáskörét jelentette.[92] A jogszabály jelentősége abban is állt, hogy a bírói függetlenséget kimondó 1869. évi IV. törvénycikk megalkotása előtt húsz évvel már jelentkezett az igény a végrehajtói és a bírói hatalmi ágak szétválasztása iránt.
A Királyi tábla ügyvitelét könnyítő intézkedés volt az 1848. évi IV. törvénycikk, amely kimondta, hogy az országgyűlés alsó táblájának elnöke, alelnöke és jegyzője már nem voltak automatikusan a Királyi tábla bírái. A törvény hatálybalépését követően az országgyűlés alsó táblájának tagjai maguk közül választották meg ezen tisztségek betöltésére a megfelelő személyeket.[93] Így az országgyűlések nem szakíthatták meg a Királyi tábla ügyvitelét. Az 1848. évi XXVIII. törvénycikk értelmében a nádor bíráskodási jogköre megszűnt,[94] ezt a nádor és Deák Ferenc igazságügyi miniszter közös rendelete a Hétszemélyes táblára ruházta át.[95]
A legjelentősebb előrelépést azonban az 1848. évi XV. törvénycikk jelentette,[96] amely eltörölve az ősiséget, a legnagyobb ügytehertől szabadította meg a magyar legfelsőbb bírói fórumot, és egyértelműsítette az igazságszolgáltatás polgári átalakulását törvényi keretek között is. Ezt követően ugyanis nem volt lehetőség további ősiségi perek indítására, csak a folyamatban lévő perek tárgyalása emlékeztetett a rendi korszakra. Ezen jogintézmény végleges eltörlését szolgálta az 1852. november 29-i ősiségi pátens, amely megerősítette a törvénycikkben foglalt perindítási tilalmat.[97]
Az utolsó pozsonyi országgyűlés végét követően - 1848. április 14. - a Királyi Curia folytatta működését Pesten a törvényben lefektetett változtatásoknak megfelelően. A "semmiből életre hívott" igazságügyi minisztérium 1848. május 5-én értesítette a Királyi Curiát, hogy "a kancellária helyett hozzá kell fordulni".[98] Deák Ferenc igazságügyi miniszter a hatékonyabb és gyorsabb ügyvitelt előremozdító rendeleteket adott ki, példának okáért a Hétszemélyes tábla és a Királyi tábla bíráinak számát táblánként harmincháromra emelte, a Váltófeltörvényszéken pedig tizenkettőre.[99] Az 1848-as évben a Királyi Curia folyamatosan ülésezett, ügyei vitelében, bíráskodásában azonban nem figyelhető meg a törvények által előirányzott változás, hiszen a feltorlódott ügyhátralék miatt javarészt az 1848. március 15-e előtt megindult pereket tárgyalta.[100]
A fenti reformok ellenére azonban az újonnan létrejött kormány egy fontos dolgot figyelmen kívül hagyott: a Királyi Curia személyzetét. A javarészt aulikus érzelmű bírákból álló Királyi Curiától nem volt meglepő döntés, hogy Kossuth Lajos parancsa ellenére 1848 decemberében Pesten maradt, holott Pestről szinte minden országos illetékességű intézmény Debrecenbe menekült.[101] Alfred zu Windisch-Grätz[102] vezetésével az osztrák haderő 1849. január 5-én szállta meg Pest-Budát.[103] Ezt követően a Királyi táblán szünetelt az ítélkezés, majd 1849. január 29-én ismét összeült,[104] és azt követően egészen március 31-ig[105] működött. A Hétszemélyes tábla 1849. április 10-éig, a Váltó-feltörvényszék egészen április 24-éig folytatta munkáját.[106]
Irányi Dániel kormánybiztos Kossuth Lajos kormányzóelnök rendeletére hivatkozva igazolásra szólította fel a tavaszi hadjárat következtében 1849. május 1-jén visszafoglalt Pest városában maradt "magyar főtörvényszéket" - a detronizáció következtében nem voltak tovább használhatóak a "Királyi tábla" és "Királyi Curia" kifejezések sem -, adjon magyarázatot, miért maradt Pesten a költözésre felszólító parancs ellenére. Az 1849. május 6-án összeült Királyi Curia válaszát azonban irányi Dániel kormánybiztos nem fogadta el. Másnap közölte a Királyi Curiával Vukovics Sebő igazságügy minisz-
- 69/70 -
ternek az 1849. május 3-án kelt rendeletét, amely alapján a Királyi Curia "bíráskodását ideiglenesen felfüggesztette".[107]
Vukovics Sebő ennyivel azonban nem érte be. Intézkedési javaslatokat tett kilenc pontban, amelynek első pontja: "Az eddigi főtörvényszékek: a Hétszemélyes tábla, a »volt« Királyi tábla s a Váltó-feltörvényszék feloszlattassanak."[108] A kilenc javaslati pontot Kossuth Lajos kormányzóelnök 1849. május 29-én elfogadta, és ezzel az egy és negyed évszázados működés után a Királyi Curia működése megszűnt.[109] Vukovics Sebő kilenc pontjában a Királyi Curia megszüntetése mellett felállításra javasolta a szabadságharc felsőbíróságát is. A legfelsőbb bíróság a Hétszemélyes törvényszék volt, alatta az Országos törvényszék és a Váltó-feltörvényszék helyezkedett el. A bíróságok tagjai mind egyelőek voltak, egyedül a Hétszemélyes törvényszék elnökének titulusa - országbíró - emlékeztetett a régi bírósági rendszerre.[110]
A Királyi Curia egykori személyzetét a kormányzat lecserélte, és mindent megtett annak érdekében, hogy az új rend alapján az országban minél hamarabb elindulhasson a legfőbb igazságszolgáltatás.[111] A felállított új fórumok - az Országos Főtörvényszéket leszámítva - a tényleges munkát azonban nem kezdték meg, hiszen mire előkészítettek volna mindent - június 26-28. - már az ellenséges haderő minden oldalról körülzárta Pestet.[112]
Vukovics Sebő igazságügyi miniszter 1849. június 30-án kelt rendeletében ideiglenesen felfüggesztette a szabadságharc felsőbíróságának működését,[113] amely döntés a történelmi események következtében végleges hatályúnak bizonyult. Ezzel kezdetét vette az egész birodalomra kiterjedő, központosított és egységes legfelsőbb bírósági szervezetrendszer kialakítása. ■
JEGYZETEK
[1] Récsi Emil: Magyarország közjoga a mint 1848-ig s 1848-ban fenállott. Pfeifer Ferdinánd, Buda-Pest, 1861. (a továbbiakban: Récsi), 236. o.
[2] Mendelényi László: A M. Kir. Curia. A Német Birodalmi Főtörvényszék ("Reichsgericht") fennállásának 50 éves évfordulója alkalmából Lipcsében 1929. év október havában kiadott "Die höchsten gerichte der welt" című munkában megjelent ismertetés, A Jogállam Könyvtára 26. Jogállam Könyvtára, Budapest, 1929. (a továbbiakban: Mendelényi), 1. o.
[3] Pomogyi László: Magyar alkotmány- és jogtörténeti kéziszótár. Mérték Kiadó Kft., Budapest, 2008 (a továbbiakban: Pomogyi), 724. o.; Erről a korszakról részletesen lásd Hajnik Imre: A magyar bírósági szervezet és perjog az Árpád- és a vegyes-házi királyok alatt. Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1899
[4] Halmosy Endre: Tervezet törvénykezésünk rendezéséhez, Kiadja Eggenberger Ferdinánd, M. Akad. Könyvkereskedése, Pest, 1867 (a továbbiakban: Halmosy), 12. o.
[5] Récsi, 235. o., lásd még Mendelényi 1. o.
[6] A végrehajtó hatalomtól való eltávolodást szabályozta az 1723. évi XXIV. és XXV. törvénycikk.
[7] Corpus Iuris Hungarici Milleneumi Emlékkiadás. Franklin Társulat, Budapest, 1896 (a továbbiakban: CIH.), 1723. évi XXX. és XXXI. törvénycikk.
[8] CIH., 1723. évi XXIV. és XXV. törvénycikk.
[9] Márkus Dezső (szerk.): Magyar Jogi Lexikon, IV. kötet. Pallas Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, Budapest, 1903 (a továbbiakban: MJL. IV.), 799. o.; lásd még Vinkler János: A magyar igazságszolgáltatási szervezet és polgári peres eljárás a mohácsi vésztől 1848-ig, I. kötet. A központi igazságügyi szervezet fejlődése, Dunántúl Egyetemi Nyomdája, Pécsett, 1927 (a továbbiakban: Vinkler), 237. o.; Darák Péter ünnepi megemlékezése: Az igazság a hatalom talpköve. In: Ügyvédek lapja, LI. évf., 3. sz., 2012. május-június, 5. o.; Mendelényi, 5. o.
[10] Márkus Dezső (szerk.): Magyar Jogi Lexikon, III. kötet. Pallas Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, Budapest, 1900 (a továbbiakban: MJL. III.), Döntvény. A szócikket szerkesztette: Gaal Vilmos 87. o.; MJL IV., 799. o.; lásd még Hegedűs Lajos: A magyar közjog alapvonalai. Heckenast Gusztáv nyomdája, Pest, 1861 (a továbbiakban: Hegedűs), 159. o.; Pomogyi, 724. o.; Varga Endre - Veres Miklós: Bírósági levéltárak 1526-1869. Szerkesztette: Sashegyi Oszkár. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989 (a továbbiakban: Sashegyi), 7. o.; Wenzel Gusztáv: Visszapillantás az előbbi Magyar Királyi Curiának 1724-1769-iki működésére. A Magyar Tudományos Akadémia Könyvkiadó Hivatala, Budapest, 1875, 6. o.; Zinner Tibor: Utak és tévutak - Adalékok a magyar felsőbíráskodás 1000 esztendejéhez. In: Bírák lapja, A Magyar Bírói Egyesület folyóirata, VII. évf., 1997, 1-2. sz. (a továbbiakban: Zinner, 1997.), 46. o.; Varga Endre: Polgári peres eljárás a királyi curián 1724-1848/49. Különlenyomat a Levéltári Közlemények XXXIX. évfolyamából, Budapest, 1969 (a továbbiakban: Varga, 1969), 270. o.; Mendelényi, 5. o.
[11] Frank Ignácz: A közigazság törvénye Magyarhonban, I. rész. A Magyar Királyi Egyetem betűivel, Buda, 1845, 72. o
[12] CIH., 1791. évi XXXIX. törvénycikk preambuluma: "Mivelhogy mind a jog és igazság könnyebb és gyorsabb kiszolgáltatása, mind a Dunán innen fekvő három kerület érdeke, mind végül a hely fekvése és a pörösködők nagyobb kényelme s a költségek megtakaritása követeli, hogy a királyi Curia Pestre, mint előbb is annak állandó tartózkodáshelyére, visszavitessék."
[13] Fontos kiemelni, hogy a Hétszemélyes tábla és a Királyi tábla már a korábbi időszakban is működtek, azonban az akkori szervezeti felépítés meglehetősen szabályozatlan volt. Jelen tanulmánynak nem célja ezen korábbi időszakok vizsgálata, hiszen ezekből már készültek komoly átfogó munkák.
[14] Sereg Péter: A Magyar Királyi Curia szervezeti átalakítása a dualizmus korszakában. In: Diáktudomány, A Miskolci Egyetem tudományos diákköri munkáiból 2015-2016., IX. kötet. Miskolci Egyetem, Miskolc-Egyetemváros, 2016 (a továbbiakban: Sereg), 164. o.
[15] MJL. IV., 800. o.
[16] Varga Endre: A királyi curia 1780-1850. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1974 (a továbbiakban: Varga, 1974), 156. o.
[17] Varga, 1974, 160. o.
[18] MJL. IV., 800. o.; lásd még Vinkler, 237. o., 263. o.
[19] Vinkler, 263. o.
[20] Frank Ignácz: A közigazság törvénye Magyarhonban. Második rész I. darab, A Magyar Királyi Egyetem betűivel, Buda, 1846, 5-6. o. (a továbbiakban: Frank II.); lásd még Vinkler, 263. o.
[21] Varga, 1974, 167. o.
[22] MJL. IV., 800. o.
[23] Kráhl Vilmos: Mikszáth a jogász. Dr. Vajna és Bokor Kiadása, Radó István Nyomdai Műintézete, Budapest, 1941 (a továbbiakban: Kráhl), 23. o.
[24] CIH., 1723. évi XXV. törvénycikk 3. §; lásd még Vinkler, 254. o., 255. o.; Varga, 1974, 173. o.; Mendelényi, 5. o.
[25] MJL. IV., 800. o.
[26] Varga, 1974, 173. o.
[27] Varga, 1974, 173. o.
[28] MJL. IV., 800. o.
[29] Vinkler, 252. o.
[30] Pomogyi, 584. o.; lásd még MJL. IV., 800. o.
[31] Vinkler, 251. o.
[32] Varga, 1974, 178. o.
[33] Varga, 1969, 270. o.
[34] Varga, 1969, 271. o.
[35] Varga, 1974, 187. o.
[36] Máthé Gábor: A Curia szerepe a törvényelőkészítésben; Adalékok a kodifikáció szervezetéhez (1867-1875). In: Acta Facultatis Politico-Iuridicae Universitatis Scientiarum Budapestinensis De Rolando Eötvös Nominatae, Tomus XXI, Redigit: Comissio Scientiae Studiorum Facultatis, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 1978, 288. o.
[37] MJL. IV., 800. o.
[38] CIH., 1715. évi XXIV. törvénycikk
[39] MJL. IV., 799. o.; lásd még Vinkler, 267. o.; Pomogyi, 430. o., Mendelényi, 1. o.
[40] Mendelényi, 5. o.
[41] Vinkler, 264. o.
[42] Frank II., 5. o.
[43] Vinkler, 237. o.; lásd még MJL. IV., 799. o.
[44] Varga, 1974, 188. o.; lásd még Vinkler, 241. o., 242. o.
[45] MJL. IV., 799. o.; lásd még Varga, 1974, 188. o.; Vinkler 268. o.
[46] Sashegyi, 25. o.; lásd még Vinkler, 268. o.
[47] Varga, 1974, 193. o.
[48] Hegedűs, 159. o.; lásd még Vinkler, 268. o.
[49] Varga, 1974, 188. o.
[50] CIH., 1836. évi III. törvénycikk a Magyar Nyelvről, 2. §: "A jelen Törvény kihirdetésétől a perlekedők a királyi Itélő Tábla előtt pereiket magyar nyelven kezdhetik, folytathatják, - a Királyi Udvari Fő-Törvényszék pedig azokban Itéletet ugyan magyar nyelven hozzon."
[51] Hegedűs, 161. o.
[52] MJL. IV., 799. o.; lásd még Mendelényi, 10. o.
[53] Mikszáth Kálmán: Pernye. Negyedik kiadás, Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság, Budapest, 1903 (a továbbiakban: Mikszáth -Pernye), 219-221. o.
[54] Szabó István: A magyar igazságszolgáltatás történetének vázlata az államalapítástól napjainkig. Bíbor Kiadó, Miskolc, 2004 (a továbbiakban: Szabó, 2004), 22. o.
[55] MJL. IV., 799. o.; lásd még Pomogyi, 724. o.; Pallas X., 565. o.; Sashegyi, 10. o.; Frank II., 6. o.; Vinkler, 270. o.; Zinner, 1997., 48. o.; Solt Pál - Zanathy János - Zinner Tibor (eds.): The History of the Supreme Courts of Europe and the Development of the Human Rights. Alföldi Nyomda Co., Debrecen, 1999 (a továbbiakban: The History of the Supreme Courts of Europe), 187. o.; Sereg, 164. o.
[56] Varga, 1969, 308. o.; lásd még Pomogyi, 1204. o.
[57] Varga, 1974, 196. o.
[58] Stipta István: A magyar bírósági rendszer története. Második, javított kiadás, Multiplex Media - Debrecen U. P., Debrecen, 1998 (a továbbiakban: Stipta), 106. o.
[59] CIH., 1840. évi XV. törvénycikk 6. §; lásd még Vinkler, 270. o.
[60] Varga, 1974, 197. o.
[61] Varga, 1974, 196. o.
[62] Varga, 1974, 197. o.
[63] Varga, 1974, 198. o.; lásd még Mendelényi, 6. o.; Sereg, 164. o.
[64] Bónis György - Degré Alajos - Varga Endre: A magyar bírósági szervezet és perjog története. Második, bővített kiadás. Szerkesztette: Molnár András. Zala Megyei Bíróság és Magyar Jogászegylet Zala Megyei Szervezete, Zalaegerszeg, 1996 (a továbbiakban: Bónis-Degré-Varga), 95. o.; lásd még Sashegyi: 11. o.
[65] Varga, 1974, 198-199. o.
[66] Pomogyi, 1203. o.
[67] Stipta, 105. o.
[68] CIH., 1840. évi XV. törvénycikk 132. §.
[69] Varga, 1974, 200. o.
[70] MJL. IV., 801. o.
[71] CIH., 1840. évi XV. törvénycikk 133. §.
[72] CIH., 1840. évi XV. törvénycikk 6. §; lásd még Vinkler, 270. o.
[73] Varga, 1974, 200. o.; lásd még MJL. IV., 801. o.
[74] CIH., 1844. évi VI. törvénycikk 11. §: "Váltói, s mindazon ügyekben, mellyek felebbvitel utján a váltó feltörvényszékre tartoznak, felebbvitel esetében legfelsőbb itélőszék a Hétszemélyes Tábla egyik osztálya leend, mellyhez ő Felsége két előadó ülnököt a kir. városokból és kerületekből, ha bár nem nemeseket is, ugy szintén több más előadókat, s ülnököket is születésre tekintet nélkül a szükséghez képest adand..."; lásd még Varga, 1969, 308. o.
[75] CIH., 1844. évi VI. törvénycikk 11. §; lásd még Vinkler, 270. o.
[76] Stipta, 106. o.
[77] Varga, 1974, 128. o.
[78] CIH., 1844. évi V. törvénycikk
[79] Bónis-Degré-Varga, 95. o.; lásd még Récsi, 506. o.
[80] Varga, 1974, 201. o.
[81] Récsi, 506. o.; lásd még Vinkler, 269. o.
[82] Varga, 1974, 203. o.
[83] Sereg, 165. o.
[84] Pomogyi, 725. o.
[85] CIH., 1844. évi VIII. törvénycikk; Varga, 1974, 129. o.: decentrális napok: ezeken a napokon ítéletet hozni lehetett, de kihirdetni és végrehajtani nem.
[86] Varga, 1974, 130. o.
[87] Varga, 1974, 131. o.
[88] Varga, 1974, 131-132. o.
[89] CIH., 1848. évi III. törvénycikk 14. § f) pont.
[90] Bónis-Degré-Varga, 95. o., lásd még Stipta, 108. o.; Varga: 132. o.; Zinner, 1997, 48. o.; The History of the Supreme Courts of Europe, 187. o.
[91] CIH., 1848. évi IX. és X. törvénycikk
[92] Bónis-Degré-Varga, 96. o.; lásd még Stipta, 108. o.
[93] Varga, 1974, 132. o.
[94] CIH., 1848. évi XXVIII. törvénycikk.
[95] Stipta, 108. o.
[96] Varga, 1974, 132. o.
[97] Kráhl, 39. o.
[98] Varga, 1974, 133. o.
[99] Varga, 1974, 133. o.
[100] Sarlós Béla: Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc büntetőjoga. Közgazdasági és jogi Könyvkiadó, Budapest, 1959, 73-74. o.; lásd még Varga, 1974, 137. o.
[101] Sashegyi, 58. o.
[102] Nevének írásalakját a Varga Endre által használt írásmóddal azonosan fogom megjeleníteni a továbbiakban.
[103] Varga, 1974, 138. o.
[104] Varga, 1974, 139. o.
[105] Sashegyi, 63. o.
[106] Varga, 1974, 139. o.
[107] Zinner, 1997., 49. o.; lásd még Varga, 1974, 140. o.; The History of the Supreme Courts of Europe, 187. o.
[108] Varga, 1974, 142. o.
[109] Varga, 1974, 141-142. o.; lásd még Bónis-Degré-Varga, 96. o.; Sashegyi 58. o.
[110] Zinner, 1997., 49. o.; lásd még Varga, 1974, 143. o.; The History of the Supreme Courts of Europe, 188. o.
[111] Varga, 1974, 144-145. o.
[112] Sashegyi, 58. o.; lásd még Varga, 1974, 148. o.
[113] Zinner, 1997., 49. o.; lásd még Varga, 1974, 149. o.; The History of the Supreme Courts of Europe, 188. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző jogász, okleveles közgazdász, pénzpiaci szakjogász, a Miskolci Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola PhD hallgatója, az Igazságügyi Minisztérium Közigazgatási Államtitkárságának titkárságvezető főosztályvezetője, drseregpeter@gmail.com.
Visszaugrás
