Magyarország 2004-től tagja lesz az Európai Uniónak, amitől kicsit szorongunk, mert nem tudjuk pontosan, hogy mi vár ránk, milyen problémákkal kell majd szembenéznünk. Az biztos, hogy a belépés komoly felkészülést követel meg a jogalkalmazók, bíróságok részéről, hiszen mindent azonnal kell tudnunk, nincs további türelmi idő. A helyzetet nehezíti, hogy az Unióban kötelezően alkalmazandó jogszabályok értelmezése sem mindig könnyű, látható rajtuk, hogy különböző jogrendszerek összehangolásának céljával születtek. Egyszerű, ha a Rendeletek egyértelműen kötelező szabályokat tartalmaznak, olyan esetben azonban, amikor a tagállamok saját nemzeti jogszabályainak alkalmazását is lehetővé teszik az eljárások során, s ezek esetleg egymással ütköznek-ütközhetnek, valóban nehezen bogozható ki - ha egyáltalán erre lehetőség van -, hogy vajon mi a követendő eljárás. A fizetésképtelenségi jog területén egy ilyen rendelettel kell dolgozniuk a szakembereknek, s bár Magyarország még nem tagja az Uniónak, csak vár a belépésre, már most elemeznünk kell a jogszabályokat, s nagyon kell figyelnünk a tagállamok joggyakorlatára, hiszen rövid időn belül nálunk is élesben kell a rendelkezéseket alkalmazni. A fizetésképtelenségi eljárásról szóló 1346/2000 Rendelet bár óriási haladást jelenthet a tagországok közötti közvetlen megállapodásokhoz, vagy adott esetben ezek hiányához képest, mégis előre láthatóan nagyon sok jövendő vitát rejt magában.
A Rendelet vegyesen anyagi és eljárásjogi rendelkezéseket tartalmaz (most csak néhány eljárásjogi problémáját vizsgáljuk), lényegét a következőkben foglalhatjuk össze: a tagállamok fizetésképtelenségi eljárásai kétféle hatállyal indulhatnak. A főeljárást az adós fő érdekeltségeinek központja szerint illetékes bíróság indíthatja meg. Megdönthető vélelem szól arról, hogy társaság vagy jogi személy esetén a létesítő okirat szerinti székhelyet kell a fő érdekeltségek központjának tekinteni. A főeljárás fizetésképtelenségi szakértőjének (felszámolójának) nagy hatásköre van az Európai Unió országaiban levő adósi vagyonra vonatkozóan, a szakértő az adós vagyonával minden országban külön eljárás nélkül rendelkezhet - az adott ország jogszabályai adta lehetőségek között. (Nem kell tehát külön igazolási eljárást lefolytatni arra vonatkozóan, hogy joga van-e az adósi vagyonnal rendelkezni, ha a fizetésképtelenségi főeljárás megindult az adott tagállam szabályai szerint, azt mindegyik másik tagállamban ettől az időponttól kezdődően el kell ismerni.) Területi eljárás indítható az adós adott tagállamban levő vagyonára, ha az országban az adósnak telephelye van. A területi eljárás szakértője csak az abban az országban levő vagyonnal kapcsolatban kapott jogosítványokat. Ha a területi eljárást a főeljárás megindítása után indították meg, akkor azt másodlagos eljárásnak nevezi a Rendelet, ez a másodlagos eljárás csak likvidációs eljárás lehet. A Rendelet szabályozása tehát lehetőséget ad arra, hogy ne csak a bejegyzett székhely szerinti állam bírósága járjon el az adós elleni fizetésképtelenségi eljárásokban, hanem ha a kérelem benyújtása szerinti tagállam bírósága úgy ítéli meg, hogy bár az adós nem abban az országban van bejegyezve, de a fő érdekeltségei szerinte ott vannak, akkor megindíthassa az adós ellen a főeljárást. (Ilyen eset már történt, egy Spanyolországban bejegyzett vállalkozás ellen a londoni bíróság Nagy-Britanniában megindította a főeljárást.) Területi eljárást akkor lehet a más tagállamban bejegyzett vállalkozás ellen indítani, ha a kérelem benyújtása szerinti tagállamban a bíróság megítélése szerint telephelye van az adósnak.
Miután tagállammá válásunk pillanatától a Rendelet kötelező érvényű, a csődtörvény Rendelettel kiegészített szabályai szerint a Magyarországon bejegyzett gazdálkodó szervezetek ellen 2004 májusától főeljárásokat fogunk indítani, s fennáll az a lehetőség, hogy az adós külföldön levő vagyonával, a külföldi hitelezőkkel kapcsolatosan a kijelölt felszámolnak a Rendeletben foglaltakat már alkalmazni kell, illetve a bíróságnak kell a Rendelet alkotta keretek között a határozatait meghozni. Meg kell tehát ismernünk a jogszabály lehetőségeit, korlátait, problémáit, s ehhez kell igazítanunk a saját törvényünket, esetleg kiegészíteni, egyértelművé tenni a Rendelet vitás rendelkezéseinek tükrében.
Az egyik legnagyobb problémának a joghatóság kérdését látom, azaz: melyik ország bírósága előtt folyjon le az eljárás? Ez nemcsak azért jelent gondot, mert a tagállamok nemzeti joga által létrejött és elismert jogalanyokkal szemben kellene más tagállamban eljárni, s tulajdonképpen a státuszával kapcsolatos döntéseket hozni, hanem azért is, mert emiatt a megoldatlan kérdés miatt a bíróságok közötti "versenyfutás" alakulhat ki.
Maga a Rendelet azt mondja, hogy amennyiben egy ország saját jogszabályai szerint hatályossá válik a fizetésképtelenségi eljárást megindító határozat, az összes többi tagállam azt attól kezdve elismeri [16. cikk (1) bekezdés]. Ugyanakkor az eljárás lefolytatására nem kizárólag a székhely szerinti bíróságnak lehet hatásköre, hanem azon ország bíróságának is, ahol a fő érdekeltségei, a fő érdekeltségek központja található. [3. cikk (1)-(2) bekezdés]. Mi a teendő joghatósági összeütközés esetén? Mi van, ha két ország bírósága is megindítja az adós ellen a főeljárást? Ez az eset előfordulhat a legnagyobb körültekintés esetén is, hiszen a különböző tagállamokban eljáró bíróságok nem tudnak arról, hogy a másik bíróság előtt milyen eljárás folyik, s még az sem biztos, hogy értesülnek arról, a másik bíróság már közzétette az eljárás megindításáról szóló hirdetményét. Megoldást jelenthet a Rendelet 3. cikkének (3) bekezdése, amely szerint, ha a főeljárás már megindult, minden további eljárás másodlagos eljárás, s ebből az lesz a főeljárás, a később indult pedig visszaminősül másodlagos eljárássá.
Ezzel kapcsolatban a következők vethetők fel:
- mi a helyzet, ha az előbb indult eljárásban a bíróság hibás döntést hozott, azaz nem volt a fő érdekeltségek központja az országban, hanem csak egy kisebb telephely? Véleményem szerint ez a kérdés nem tehető fel, mert nincs olyan fellebbviteli bíróság, ami előtt ezt meg lehetne kérdőjelezni. Ha tehát rossz döntést hozott a bíróság, de az alapján megindult az eljárás, akkor az úgy is marad;
- további kérdés, hogy mi történik abban az esetben, ha két bíróság is főeljárásnak minősíti az eljárását, s egy harmadik országban mind a két főeljárás fizetésképtelenségi szakértője élni kíván a főeljárás biztosította jogaival? Például másodlagos eljárás elrendelését kérik a harmadik országban levő telephely tekintetében, vagy a más megindult területi (másodlagos) eljárásban az értékesítés felfüggesztését stb. Ha nem működik az a rendszer, hogy a másodikként indult eljárás bírósága visszaminősíti automatikusan területi eljárássá, hanem ezzel ellentétben továbbra is főeljárásnak nyilvánítja a nála indult eljárást (vagy esetleg nem is tud arról, hogy a másik országban is megindították a főeljárást), akkor a harmadik ország bíróságának kell döntenie abban, hogy a két eljárás közül melyik az igazi főeljárás, melyiknek a kérelmére jár el? Véleményem szerint igen, hiszen az egyik mindenképpen főeljárás, s így az abban eljáró szakértőnek a Rendeletben meghatározott jogai fennállnak. A Rendelet szerint - a fenti gondolatmenetet elfogadva - állapíthatja meg a harmadik ország bírósága, hogy kit tekint főeljárásban eljáró szakértőnek és így kinek a beadványát fogadja el. Érdekes kérdés persze, hogy így a harmadik ország bírósága fogja közvetetten elbírálni a másik két ország közötti joghatósági problémát. Milyen következménye van-lehet ennek a határozatnak? Az így "visszaminősített" eljárásban a bíróságnak most már másodlagos eljárássá kell a saját eljárását minősíteni, vagy minden marad a régiben, s a harmadik országok bíróságainak kell egyenként határozatokat hozni?
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
