Az agresszió, az erőszak témája iránt napjainkban igen felfokozott érdeklődést tapasztalhatunk. Azok a sokak által tényként kezelt megállapítások, hogy "a modern társadalmakban megsokszorozódott az erőszak", hogy "rendkívüli brutalitással találkozhatunk", hogy "öncélú erőszak-megnyilvánulásoknak lehetünk tanúi" illetve, hogy "az erőszak körforgásában élünk", amikor a média nem csupán közvetíti, de - így vagy úgy - újra is termeli az erőszakot, nyilvánvalóan az erőszak mennyiségi és minőségi jellemzőinek megváltozását sugallják.
Szinte közérdeklődésre tarthat számot az a dilemma, vajon a valóság valóban ennyire tragikus-e, vagy csupán az új technológiák, a hírközlés, a telekommunikáció, az adatátvitel forradalma az, amely megsokszorozza, ránk zúdítja az információ-áradatot, - beleértve az agressziót is, s ekként felnagyítva és házhoz szállítva a szörnyűségeket, perszonalizálja, testközelbe hozza az erőszakot, s permanensen irritálva a tolerancia-szintet, félelmetesre torzítja a valóságot.
A téma tág értelemben vett külföldi irodalma könyvtárak polcait megtöltően gazdag, s a hazai tudományos művek száma sem elhanyagolható nagyságrendű. A feldolgozások nagy része a cselekmény, az elkövető és
- 169/170 -
az áldozat jellemzőit egyaránt taglaló, komplexitásra törekvő munka. John M. MacDonald, a pszichiátria professzora, a hetvenes évek elején - Az erőszakos közösülés. Az elkövetők és áldozataik címmel - megjelent terjedelmes monográfiájában még ezt írja: "A szexuális erőszak, az emberöléshez hasonlóan kellemetlen téma, amely egyszerre vonzza és taszítja az olvasót. Az emberöléssel ellentétben azonban, ezt a témát érdekes módon elhanyagolják a kriminológusok, pszichiáterek és pszichológusok."[1]
A helyzet mára már egészen más, s az e témát feldolgozó irodalom jóval gazdagabb és árnyaltabb. A szexuális szerepek, a nők elleni erőszak fogalmi elemzése ugyanakkor összeköti az agresszió általános elméletét, az elkövető-áldozat közötti viszonyon át az áldozati oldal elemzéséhez. Az erőszak általános elmélete után, a nők elleni erőszak lényegét, problémáit, formáit taglaló, s az erről szóló mítoszokat tárgyaló gondolatok szoktak következni, melynek egyik szegmense a szexuális erőszak.
A nők (és gyermekek) elleni erőszak körébe tartozó cselekmények elsősorban a következők: a családon belüli erőszak, az általános közösségen belüli erőszak (magában foglalva a szexuális erőszakot, a szexuális visszaélést, a munkahelyi szexuális zaklatást, a nőkereskedelmet); az állam és intézményei által közvetített erőszak; valamint a fegyveres konfliktusok alkalmával a nők ellen elkövetett erőszak (így különösen a szisztematikus szexuális erőszak, a szexuális rabszolgaság, stb.).
"A nők elleni nemi erőszak részben abból a maszkulin, elsősorban "macho" ideológiából kiindulva érthető meg, amit a férfinépesség egy csoportja vall. Ez a torzított képekből, fogalmakból és elvárásokból álló gondolati struktúra arra a tipikus mentalitásra épül, amely mereven megkülönbözteti a hozzánk tartozót a kívülállóktól" - írja Aaron T. Beck "A gyűlölet fogságában"[2] című munkájában. Majd így folytatja: "A maszkulin sztereotípia azokat a tulajdonságokat foglalja magában, amelyeket ez a csoport nagyra értékel: keménység, felsőbbrendűség, kompetencia, vakmerőség. A feminin sztereotípiát pedig a gyengeség, alávetettség, inkompetencia és félelem jellemzi. A férfi, a saját magának tulajdonított felsőbbrendűsége révén, olyan jogokat és kiváltságokat feltételez magáról, amelyek bármilyen női követelés fölött állnak: »A férfiak uralkodásra születtek, a nők pedig megadásra«".
Ezt a kulturális mitológiát tükrözi a szex iránti macho attitűd. A nőket, ennek értelmében szexuális rabszolgának, vagy játékszernek tekin-
- 170/171 -
tik, akinek szerepe arra korlátozódik, hogy hímnemű urának örömöt szerezzen. A nő ellenállását a férfi közeledése esetén csak egy játszma részének tekintik, amelynek végső célja a megadás. A férfi célja a manipuláció, a becsapás, a trükk és legutolsó sorban a csábítás. A hiedelmek mögött az a szexista elmélet húzódik meg, hogy a két nem ellenfele egymásnak; mindkettő annyi hasznot akar húzni a másikból, amennyit csak tud, mégpedig kizsákmányolás, becsapás, csalás útján. A csábításon túl van a nemi erőszak, a maszkulin hatalom, uralkodás és tulajdonlás szélsőséges kifejeződése. A kényszerített szexualitás több örömmel jár, mert megerősíti az agresszor maszkulin énképét és javítja önértékelését."[3]
Bizonyos mítoszok, hiedelmek fenntartják, táplálják a nők elleni erőszakot. A nemi erőszak mitológiáját a szexuálisan kényszerítő férfiak gyakrabban hangoztatják, mint más erőszakos cselekmények elkövetői. Martha Burt összeállításában ezek a mítoszok, melyek a szexuális kényszerítés jogosságát igazolják, a következőket tartalmazzák:
- A nemi erőszak áldozatára általában a promiszkuitás és negatív hírnév a jellemző.
- Az autóstoppos nők azt kapják, amit megérdemelnek.
- A beképzelt nők, akik többre tartják magukat, mint hogy az utcán szóba álljanak a srácokkal, megérdemelnek egy kis leckét.
- Az a nő, aki feszes blúzt, és rövid szoknyát visel, erre szólítja fel az embert.
- Egy egészséges nő ellen tud állni, ha akar.[4]
Beck szerint az ilyen hiedelmek erejét növeli az az attitűd, miszerint az erőszak és kényszerítés megengedhető útja annak, hogy valakit rávegyünk, követelésünk teljesítésére. Ezt az attitűdöt viszi bele ez a csoport az intim és szexuális kapcsolatokba. Természetesen - folytatja Beck - ez a kulturális előítélet változó erősségű, de megadja a kulcsot a szexuális erőszakot elkövető férfiak gondolkodásához. Ha megvizsgáljuk az egyedi eseteket, látjuk, hogy nagyon sokféle tényező vezethet a nők elszemélytelenedett képének kialakulásához. A nőt sokszor nem személynek,[5] hanem pusztán testnek, vagy tárgynak tekintik.[6]
"A nőkről alkotott ilyen leértékelő kép és torz hiedelmek alakítják ki azt, ahogyan ezek a férfiak értelmezik a nők viselkedését, és ahogyan
- 171/172 -
viselkednek, velük szemben. Polaschek, Ward és Hudson mutatja be a nemi erőszakot elkövetők hibás információ-feldolgozását. Tanulmányuk szerint nemcsak az igaz, hogy a támadók "felhívásként" értelmezik az áldozat öltözetét, hanem az is, hogy az ijedt behódolást és passzivitást az élvezet jeleként fogják fel."[7]
"Az agresszor gyakran nem veszi észre az áldozat ellenállásának, elutasításának jeleit, illetve a csábításban a "női játszma" részének tekintve azt, teljes mértékben félreértelmezi."[8] Az ilyen férfiak azt hiszik, hogy a nők mindig az ellenkezőjét gondolják annak, amit mondanak. A női visszautasítást, a tagadást, a "nem"-et, igenként értékelik. A ponyvaregények bevett fordulatát követve: amikor a nő ajka nemet rebeg, a szíve igent sugall.
Beck érvelése szerint: "akik olyan erőszakos tettekbe bonyolódnak, mint a gyermekkel való rossz bánásmód, a házastárs verése, a fiatalkori vagy felnőttkori csoportos támadás vagy nemi erőszak, bizonyos közös pszichológiai jellemzőket mutatnak. Negatív hiedelmeik az áldozat viselkedésének, negatív értelmezéséhez vezetnek. Szociális készségeik fejletlenek, és kevéssé tudják más emberek kommunikációját felfogni; azzal igazolják támadó magatartásukat, hogy ők az áldozatok. Végső soron gyakran érzelmileg zaklatottak, vagy depresszívek, és azért folyamodnak erőszakhoz, hogy semlegesítsék a negatív feszültséget, és helyreállítsák önértékelésüket."[9]
A nők elleni erőszak a nők és férfiak közötti egyenlőtlen hatalmi viszonyok következménye, amelyet gyakran tolerál a társadalom, és amely a családon és a társadalmon belül egyaránt komoly diszkriminációhoz vezet a női nemmel szemben.[10]
A nők elleni erőszak az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok sérelmét jelenti, akár fizikai, pszichikai vagy szexuális integritás elleni támadásban nyilvánul meg. A nők viktimizációjának legtipikusabb esetei közé tartozik az erőszakos közösülés bűncselekménye, amelynek sértettjei szinte kizárólagosan nők. A viktimizáció gyakori színtere a család is, ahol a családon belüli erőszak következményei lehetnek a gyermekek elleni különböző bűncselekmények, a gyermekekkel szembeni szexuális
- 172/173 -
abuzus, vagy a feleség sérelmére elkövetett nemi erőszak, illetve testi sértés valamint az élet elleni cselekmények és azok kísérletei.[11]
Az utóbbi néhány évben Magyarországon is a tudományos kutatás homlokterébe került a családon belüli erőszak problémája. A gyermekek elleni erőszak, szexuális abuzus és más visszaélések témaköre, s maga a gyermekvédelem hosszú évek óta komplex kutatások tárgya,[12] s a kutatási eredményeknek a konkrét kriminálpolitikai, szociálpolitikai döntésekre gyakorolt hatása is vitathatatlan. A családon belüli erőszak formáiról elsősorban Morvai Krisztina 1998-ban publikált, Terror a családban[13] című, nagy érdeklődést keltő könyvét említeném. Az ezt követően, Tóth Olga tollából megjelent Agresszió a családban[14] című munka is hasonló kérdésekkel foglalkozik és figyelemre méltó megállapításokat tesz a szociológus nézőpontjából.
A nők és gyermekek elleni erőszak családon belüli és kívüli formái a hazai és nemzetközi kutatások adatai szerint nem elszigetelt, egyedi jelenségek, még akkor sem, ha a regisztrált bűncselekmények számában ez nem is tükröződik adekvátan. Egyesek a gyermekkori szexuális zaklatástól, a feleségbántalmazáson keresztül olyan erőszak-formák áldozatai, amelyek egész életükre meghatározó negatív élményeket, traumákat jelentenek. Sokszor ezeket a tragikus történéseket hosszú évekig magukban őrzik, s azok csak jóval később, vagy talán soha nem kerülnek felszínre. Ennek igen szerteágazó okai vannak, s az okok széles skáláján szerepel például a társadalom részéről az áldozatnak a történtekért való felelőssé tétele és stigmatizációja, ugyanakkor az erőszakot elkövető elnéző, megértő kezelése. Előbbiek viszont a férfi és női szerepek helytelen szembeállítására, a nők és férfiak egyenjogúságának hiányára, a túlhaladott patriarchális értékeknek és alapelveknek a társadalom struktúrájában zárványként való továbbélésére vezethetők vissza.
A nők elleni erőszak általános megfogalmazásainak igen széles skálájával találkozhatunk a különböző nemzetközi dokumentumokban. Ezek közül több definíció magában foglalja a prostitúcióra kényszerítést és a nőkereskedelmet, a nők elleni erőszak formái között.[15]
- 173/174 -
A nők jogai az emberi jogok elválaszthatatlan részét alkotják. Ezt, bár evidencia, mégsem árt hangsúlyozni. A kifejezetten a nők jogaiként említett, számon tartott jogok a férfiakat is megilletik - kivéve a sajátos biológiai adottságokból eredő, a terhességgel és anyasággal kapcsolatos egyes jogokat. Bizonyos jogok a nőket érintő társadalmi problémákra adott válaszok kapcsán fogalmazódnak meg. Mások ugyanakkor a negatív társadalmi szemlélet megváltoztatása érdekében hangsúlyozzák, hogy a kérdéses emberi jogok a nőket és a férfiakat egyaránt megilletik,[16] bár természetesnek kellene lenni, hogy az emberi jogok női jogok is.
A nemzetközi jogban a nők helyzetét érintő kérdések közül az első államközi együttműködésre a leánykereskedelem kérdésében került sor. Az ilyen cselekmények elleni küzdelem - a cselekmények országhatárokon átnyúló jellege, szervezettsége és kiemelt súlya miatt - ma is szoros nemzetközi együttműködést igényel. A prostitúcióra kényszerítés és leánykereskedelem elleni nemzetközi fellépés nem új jelenség: az utóbbi száz év a prostitúció és emberkereskedelem visszaszorítására irányuló kezdeményezések egész sorával jellemezhető.
1895-ben, Párizsban tartották az első olyan konferenciát, amely a nőkereskedelem megelőzését célozta, ezt követte az 1899. évi londoni rendezvény, majd a budapesti, amely a prostitúció (akkori) időszerű problémáiról szólt.
1904-ben 16 ország képviselői vettek részt azon a nemzetközi tanácskozáson, amelynek eredményeként megszületett az első nemzetközi egyezmény a fehér rabszolgaság ellen.[17] Magyarország 1908-ban ratifikálta ezt az egyezményt,[18] s 1913-tól a kontroll és prevenció megvalósítására - a rendőrség keretein belül működő - irodákat hoztak létre.
1910-ben jött létre a második nemzetközi egyezmény a fehér rabszolgaságról,[19] majd ezt követően jött létre 1920-ban a genfi egyezmény a nő- és gyermekkereskedelem tilalmáról, amely kiterjedt a fiúgyerme-
- 174/175 -
kek védelmére is. 1933-ban ismét Genfben, egy újabb nemzetközi egyezmény[20] elfogadására került sor, amely a felnőtt korú nők védelmét garantálta a jog eszközeivel, büntetvén a nők prostitúció céljából történő külföldre szállítását. A genfi egyezmény a kényszer elemét nem tartja kizárólagosnak, így bünteti a sértett beleegyezésével történő leánykereskedelmet is.
Érdekes történelmi tény, hogy az ENSZ keretében is ezzel a problémakörrel foglalkozott az első olyan nemzetközi emberi jogi egyezmény, amely a nők helyzetére vonatkozott. Ez 1950-ben történt, és Az emberkereskedés és mások prostitúciója kihasználásának elnyomásáról szóló egyezményről van szó.[21] Az előzményeket tekintve, 1946-ban vetette fel az ENSZ a prostitúció elleni nemzetközi fellépés és az ellene való küzdelem eszközei egységesítésének a gondolatát. Ennek eredményeként elkészült egy - az emberi jogok alapelveire épülő - tervezet, s 1949. december 2-án az ENSZ Közgyűlése a 317/4. számú határozatával New York-ban elfogadta Az emberkereskedés és mások prostitúciója kihasználásának az elnyomásáról szóló egyezményt.[22] Az egyezmény 1950. március 21-én lépett hatályba.
Ezt követte azután egy sor nemzetközi dokumentum (amelyek felsorolására és ismertetésére itt, most nem térek ki), majd jóval később, a Transznacionális Szervezett Bűnözésről szóló Egyezményhez fűzött jegyzőkönyv 2000-ben, Az emberkereskedelem, különösen a nők és gyermekek kereskedelmének megelőzéséről, visszaszorításáról és büntetéséről.[23] A jegyzőkönyv alapján, azt kiegészítve született meg az EU kerethatározat[24] az emberkereskedelemről.
- 175/176 -
Az ENSZ szervezésében számos világkonferenciát rendeztek, amelyek az átfogó, globális problémák megvitatására került sor. Ezek többsége érintette a nők helyzetét és jogait is. Megrendezésre került azonban négy, kifejezetten a nőkkel foglalkozó világkonferencia is. (A Nők I. Világkonferenciáját Mexikóban rendezték 1975-ben, 1979-ben sor került a Nők II. Világkonferenciájára Koppenhágában, majd az évtizedet lezáró és értékelő III. Világkonferenciára Nairobiban. 1995-ben, Pekingben került sor a Nők IV. Világkonferenciájára.) A korábbi konferenciák célkitűzéseinek részbeni ismétlődése jelzi, hogy az eltelt két évtized alatt nem sikerült elérni a nők helyzetével kapcsolatos kívánt változásokat.[25]
Az előbb említett globális kérdésekkel foglalkozó világkonferenciák közül, a nők helyzetével kapcsolatban utalunk az 1993-ban Bécsben megrendezett Emberi Jogi Világkonferenciára, amely megfogalmazta, hogy a nők jogai az emberi jogok elválaszthatatlan és szerves részét jelentik, a nők jogai is emberi jogok.[26]
A Pekingi Nyilatkozat[27] egyik igen fontos gondolata az "empowernment". Ez a nők cselekvési kompetenciájának, hatalomban való részvételének a megerősítését jelenti. A nőket képessé kell tenni arra, hogy jogaikat aktívan gyakorolják, és bátorítani kell a társadalmi élet különböző területein való részvételre, beleértve a politikai hatalom szféráját is. A Nyilatkozat különös hangsúlyt helyez a leánygyermekek jogaira és védelmére, akik egyrészt nemük, másrészt életkoruk miatt is hátrányos helyzetben vannak, jogaik gyakorlása terén.[28] A Nyilatkozathoz kapcsolódó Cselekvési Program a célok megjelölésével, részletes intézkedési javaslatokat tartalmaz. A Pekingi Nyilatkozat célkitűzései között is megfogalmazást nyer ugyanakkor a nőkkel szembeni erőszak megelőzésének és megszüntetésének igénye.[29]
- 176/177 -
Az ENSZ Alapokmánya, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, az Emberi Jogok Európai Egyezménye, a megkülönböztetés minden formájának kiküszöböléséről szóló egyezmény (CEDAW) és egy sor más nemzetközi dokumentum megerősíti az alapvető emberi jogokba, az ember személyének méltóságába és értékességébe, valamint a férfiak és nők egyenlő jogaiba vetett hitet.
E nemzetközi okmányok és más dokumentumok hangsúlyozzák a hátrányos megkülönböztetés (diszkrimináció) megengedhetetlenségének az elvét, kinyilvánítva, hogy minden ember szabadnak, valamint a méltóság és a jogok szempontjából egyenlőnek született, mindenfajta megkülönböztetés nélkül - ideértve a nemek közötti megkülönböztetést is -, mindenkit megilletnek az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok. Ezen alapelvek hazánk Alkotmányában is megtalálhatók.[30]
A diszkrimináció fogalmát a CEDAW Egyezmény a következőképpen határozza meg: "A nőkkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetés (diszkrimináció) a nemi hovatartozás miatti minden olyan megkülönböztetést, kizárást vagy korlátozást jelent, amelynek az a hatása vagy célja, hogy csorbítsa, vagy megsemmisítse a politikai, gazdasági, társadalmi vagy kulturális, polgári vagy bármely más területen fennálló emberi jogoknak és alapvető szabadságjogoknak az elismerését és megvalósítását a férfiak és nők közötti egyenlőség alapján, a nők által való gyakorlatát, függetlenül családi állapotuktól."[31]
- 177/178 -
Az Európa Tanács legfőbb céljai között szerepel a demokrácia, az emberi jogok előmozdítása. A nők jogait emberi jogoknak tekinti, s a nemek közötti diszkriminációt a demokrácia hiányosságaként tartja számon.
Az "Egyenlőség és a Nők" című Nyilatkozat[32] hangsúlyozza: "a nemek közötti egyenlőség alapelve az emberi jogok integráns része és a nemi alapon való diszkrimináció akadályozza a nők alapvető szabadságjogainak érvényesülését. Amíg ezt nem ismerik fel, nem létezhet sem társadalmi igazság, sem valódi demokrácia."
A nemek közötti egyenlőséget az Európa Tanács rendkívül fontosnak tekinti. Ez abban is kifejezésre jut, hogy 1992-ben az Emberi Jogok Igazgatóságához csatolták a "Nők és Férfiak közötti Egyenjogúság Bizottságát" (CDEG), amely széleskörű és sokirányú tevékenységet fejt ki a nők jogainak védelme, az ún. gender mainstreaming érvényesítése, a nők elleni erőszak (így a családon belüli erőszak, az emberkereskedelem) megelőzése és más fontos területeken.
Az Európa Tanács Nők és Férfiak közötti Egyenjogúság Bizottsága (CDEG) 1989-ben jött létre - a Miniszterek Bizottsága 1989. évi 40. számú határozata[33] alapján - az alábbi feladatkör megvalósítása érdekében:
- tanulmányozza a nők és férfiak közötti esélyegyenlőséggel kapcsolatos szituációt az európai társadalomban, és figyelemmel kíséri annak progresszióját;
- elősegíti az európai kooperációt a tagállamok között, a nők és férfiak közötti valódi esélyegyenlőség elérése érdekében, mint a tényleges demokrácia sine qua non-ja érdekében és ösztönzi e tevékenységet nemzeti, Európa Tanácsi szinten, figyelembe véve mindazon tevékenységeket, amelyek más nemzetközi területen történtek, különösen az ENSZ Nők Státusával Foglalkozó Bizottsága aktivitását;
- e hatás érdekében elemzéseket, tanulmányokat készít és értékeléseket végez; összehasonlítja a nemzeti politikát és az adatok eredményeit, hogy kidolgozza a közös politika stratégiáit, módszereit és eszközeit az egyenlőség megvalósítására és ha szükséges, megfelelő jogi és más eszközöket készít elő;
- előkészíti az Európai Miniszteri Konferenciát a nők és férfiak közötti esélyegyenlőségről és biztosítja annak folyamatos figyelemmel kísérését, a Miniszterek Bizottsága vonatkozó döntése értelmében;
- 178/179 -
- kooperál más állandó és ad hoc bizottságokkal a különböző projektek megvalósítása érdekében és bátorítja őket a "gender mainstreaming" gyakorlati megvalósítására, különösen annak érdekében, hogy javítsa és továbbfejlessze azt, hozzájáruljon a II. pontban kifejtettek megvalósítására, amely a CDEG fő felelősségi körébe tartozik;
- kommentálja a Főtitkárság évi riportjait az egyenlőség megvalósulását illetően a Főtitkárságon belül és az Európa Tanács tevékenységében.
Az Európa Tanács egy sor konkrét cselekvési programot javasol a tagállamok számára annak érdekében, hogy a politikában és a közéletben megvalósulhasson a nők és férfiak egyenlő képviselete. Az ET "Egyelőség és demokrácia: Utópia vagy kihívás?" című konferenciájának is egyik alapgondolata volt a nemek közötti partneri viszony, a köz- és magánéletben, mint olyan tényező, amely mindenki életminőségét javítaná.
Az Európai Unióban szintén hosszú ideje napirenden van a nemek közötti egyenlőség témája. Az 1990-es évek elejétől az Unió - európai szakértői hálózatán keresztül - közvetlenül foglalkozott a döntéshozatalban az egyensúly hiányának a kérdéseivel. 1992-96 között a nők részvételével foglalkozó elemzés készült a társadalmilag fontos döntéshozatali szektorok (igazságügy, egészségügy, pénzügy) körében, majd létrehozták a Nők a Döntéshozatalban Európai Adatbázisát, amely figyelemmel kíséri a nők részvételi arányát a politikai döntéshozatalban.
Az Európai Unióhoz csatlakozni kívánó országokkal szemben természetes elvárás, hogy az EU esélyegyenlőségről szóló szabályozása értelmében harmonizálják belső jogukat, s vegyék át az EU célkitűzéseit a nemek közötti egyensúly javításáról. Ez többek között a nők vezető funkciókban való nagyobb arányú részvétele mellett száll síkra, s az "Új lehetőséget a nőknek" c. program keretében projekteket indítottak annak érdekében, hogy indokokat és stratégiákat gyűjtsenek a munkaadók és alkalmazotti érdekképviseleti csoportok körében a magas döntéshozatali szinteken meglevő vertikális szegregáció[34] ellen. Az Európai Szakszervezeti Szövetség központja hosszú ideje alkalmaz szakértőt az ún. "gender policy" elemzésére és amellett érvel, hogy a szakszervezeteknek saját szervezetük legfelső szintjein is meg kell valósítaniuk a tagok megfelelő képviseletét, a nők arányos részvételét.
- 179/180 -
"A demokrácia megerősítése azt igényli, hogy alapelveit a kutatás és az elkötelezettség soha véget nem érő, dinamikus folyamatában elmélyítsék és tisztázzák, minden ember polgári, politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális jogainak teljes körű érvényre juttatása és megvédése érdekében." "A nők és férfiak közötti egyenlőség elérése a valódi demokráciához vezető folyamat integráns része. Ennek előfeltételeként teljességgel biztosítani kell a társadalom minden tagjának (nőnek, férfinak) a részvételét az élet minden területén. A demokráciának »gender (nem)-tudatossá« és »gender (nem)-érzékennyé« kell válnia" - szögezi le a 4. Európai Miniszteri Konferencia Nyilatkozata a nők és férfiak közötti, egyenlőségről, mint a demokrácia alapvető feltételéről.[35]
"A társadalomban evidencia a nemek közötti megoszlás. Ennek okán a nők és férfiak kiegyensúlyozott képviselete a politikai döntéshozatalban, a társadalmi, gazdasági, kulturális élet minden területén a demokratikus társadalom jobb működését biztosítaná. A demokratikus társadalom nem engedheti meg magának, hogy figyelmen kívül hagyja a nők szakértelmét, képességeit, alkotókészségét, boldogulását.
A nők marginalizációja a társadalomban, a közéletben és a politikában strukturális tényező, amely a nők és férfiak gazdasági és politikai hatalma közötti egyenlőtlen megoszláshoz, valamint a nők, és férfiak társadalmi szerepeinek megközelítésbeli sztereotípiáihoz kapcsolódik. Ezek a sztereotípiák korlátozzák azt a mozgásteret, amin belül mind a nők, mind a férfiak megvalósíthatják a lehetőségeiket."[36] Ennek alapján a továbblépés, a strukturális változás ígéretét hordozza magában a bevett hatalmi struktúrák és sztereotip nemi szerepek dinamikus, jobbító szándékú megkérdőjelezése.
A nők politikai, közéleti részvétele, a döntéshozatal legmagasabb szintjeibe történő bevonása nem "női kérdés", hanem az egész társadalom érdeke, így a férfiaknak is jobban hozzá kell járulniuk a nemek közötti egyenlőség megvalósításához. Ez azt jelenti, hogy aktívabban kellene támogatniuk a nők részvételét a döntéshozatalban azzal is, hogy támogatják a nőket a magánéleti szférában, így elsősorban azokban a kötelezettségekben, amelyek a gyermekről, családról, otthonról való gondoskodás terén hárulnak rájuk. Ugyanakkor a felelősség egyenlőbb megosztása a nőkkel, a politikai, közéleti és szakmai, döntéshozatalban mindenki életminőségét javítaná. Ezzel helyrebillenne az egyensúly, amely a magánélet és a munka világa között feszül, s tartalmát veszthetné az a
- 180/181 -
szlogen, hogy "Egy nő a munkahelyén úgy helytáll, mint egy férfi, otthon, pedig mint egy nő."[37]
A nemek közötti egyenlőség céljának elérése speciális, multidiszciplináris stratégiák segítségével, a nők képességeinek fejlesztésével, a nők, és férfiak partneri együttműködésével valósítható meg. Ez markáns kormányzati lépéseket igényel, de a civil szektorra, valamint az egész társadalomra is feladatokat ró. Az esélyegyenlőség megvalósításának területei:
- a politika és közélet;
- a gazdasági és szakmai élet;
- a családi kötelezettségek összeegyeztetése a gazdasági és szakmai élettel.
Az előbb említett területek nagyon szoros kapcsolatban állnak egymással; ez hatásmechanizmusuk szempontjából sem lényegtelen, hiszen egy-egy jó vagy éppen rossz döntés következményei végigpörögnek több szektoron is.
A 4. Európai Miniszteri Konferencia Nyilatkozata hangsúlyozza többek között:
- a nők teljes körű és aktív részvétele erősítésének a szükségességét a gazdaságban, gazdasági döntésekben;
- a vezető beosztású nők számának növelését a médiákban;
- a diszkrimináció elleni jogszabályok megalkotását, valamint
- a munkaerőpiacon az egyenlő bánásmód garantálását (bér; lehetőségek; jogsegély; tanácsadás; pénzügyi támogatás, stb.).
A munkaadók szerepe rendkívül nagy a diszkriminációmentes struktúrák és gyakorlat modelljeinek kidolgozása, (az emberi erőforráspolitika részeként) az esélyegyenlőség-politika elfogadása, ahhoz anyagi és emberi tényező biztosítása, az eredmények értékelése terén.
Kiemelkedő fontosságú kormányzati feladat a képzés és a tudatosság növelése területén a nők esélyegyenlőségének a biztosítása. A képzés területén elsősorban az informatika, a kommunikációs technológiák, a természettudomány területén, valamint a potenciálisan növekedés elé néző területeken volna szükség a nők készségeinek javítására, annak érdekében, hogy valóban partnerek lehessenek.
Emellett az önfejlesztő és menedzser kurzusok, a vállalkozóvá válást elősegítő kurzusok tűnnek vitatáthatatlan jelentőségűnek. Rendkívül fontos a nők bizonyos rétegeit, így a fiatal, a munkaerőpiacra visszatérő (esetleg már idősebb) és a munkanélküli nőket, mint célcsoportot megcélzó tanácsadás, képzés.
- 181/182 -
A tudatosság növelése területén a szociális partnerek, így a szakszervezetek, a munkaadók, a politikai pártok és egyéb érintett testületek szerepe emelhető ki. A hagyományos értelemben vett női és férfi foglalkozások közötti bérkülönbségek megszüntetése, a vállalaton belüli helyzetük összehasonlítása, a statisztikai jelzőszámok és más adatok elemzése egyaránt lényeges szempontok az "egyenlő munkáért egyenlő bér" elvének megvalósítására.
A (módosított) Európai Szociális Karta 26. pontja, az Isztambuli Nyilatkozat, de számos más nemzetközi dokumentum is felhív a munkahelyi szexuális zaklatás elleni fellépésre. Ennek lényeges eleme olyan jogi és adminisztratív lépések megtétele, olyan kollektív szerződés elfogadása, amely célul tűzi ki a nők és férfiak méltóságának megóvását a munkahelyeken és az ennek megfelelő gyakorlat kialakítása.
Az Európa Tanács 2002 évi 5. számú ajánlása a következőképpen definiálja a nők elleni erőszakot: bármely, nemi alapon történő erőszak (gender-based violence), amely a nőnek fizikai, szexuális, vagy pszichikai sérelmet vagy szenvedést okoz, illetve okozhat, beleértve az ilyen cselekménnyel való fenyegetést, a kényszerítést vagy a szabadságtól való önkényes megfosztást, függetlenül attól, hogy a köz- vagy magánéletben történik-e.
A nők elleni erőszak körébe tartozik, bár nem szűkíthető le csupán e körre:
- a családon belüli erőszak;
- az általános közösségen belüli erőszak (amely magában foglalja a szexuális erőszakot és más szexuális visszaélést, a munkahelyi szexuális zaklatást, vagy pl. a nőkereskedelmet);
- az állam és intézményei által közvetített erőszak;
- a fegyveres konfliktusok alkalmával elkövetett erőszak (így különösen a nők ellen elkövetett szisztematikus szexuális erőszak, a szexuális rabszolgaság, stb.).
Az ajánlás szerint a nők elleni erőszak jelensége ellentmond a legfontosabb alapelveknek. A nemzetközi dokumentumok világosan megfogalmazzák a nők elleni erőszak fogalmát, hátterét, struktúráját, valamint azokat a stratégiai pontokat, amelyek mentén felszámolható ez a jelenség. A megvalósítás gyakorlatát azonban az egyes országoknak ma-
- 182/183 -
guknak kell kimunkálniuk, a világban létező modellek alapján, az adott ország sajátos viszonyaira adaptálva.
Bizonyos mítoszok, hiedelmek fenntartják, táplálják az erőszak mitológiáját. E mítoszok, folyamatosan kiegészülnek, s formailag "megújulnak" ugyan, de tartalmilag sajnálatos módon gyakran megőrzik a diszkriminatív tartalmat.
A nemek közötti egyenlőtlenség e drámai megnyilvánulásaira, kövületeire, azaz a nők elleni erőszak kérdéseire csupán a 70-es, 80-as évektől irányul fokozottabb figyelem. Az ET tagállamainak kormányai és a nemzetközi szervezetek hangsúlyozzák a probléma nemzetközi elterjedtségét, jellegét. Az ENSZ, az ET az EU és a közelmúltban más szervezetek, így pl. az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (Organisation for Security and Cooperation in Europe) széles bázison alapuló politikát és stratégiát dolgoztak ki. Széleskörű konzultációt követően minden kontinensen sikerrel lobbiztak a nőszervezetek képviselői, s ennek eredményeként az ENSZ Emberi Jogi Konferenciáján (Bécs, 1993. június) az ún. "gender violence" vagy "gender-specific violence" formálisan is elismertetett az emberi jogok alapvető megsértéseként. A bécsi Akcióterv és Nyilatkozat II. része 38. szakasza értelmében: "az Emberi Jogi Világkonferencia hangsúlyozza annak fontosságát, hogy törekedni kell a nyilvános és magánszférában a nőket érintő erőszak megszüntetésére. Meg kell célozni a szexuális zaklatás minden formájának, valamint a nők kizsákmányolásának és a leánykereskedelemnek a megszüntetését. Véget kell vetni annak, hogy az igazságszolgáltatásban egyenlőtlenség tapasztalható a nők rovására, s elejét kell venni minden olyan konfliktusnak, amely a női jogok és egyes hagyományos vagy szokásos gyakorlatok, kultúrából fakadó előítéletek vagy szélsőséges vallási nézetek között fennáll."[38] Még ugyanebben az évben, az ENSZ Közgyűlése elfogadott egy határozatot, amely felhívja az államokat, hogy haladéktalanul tegyenek meg minden intézkedést a nők elleni erőszak megakadályozására. Ez a nyilatkozat megállapította, hogy a nők elleni erőszak, a nők és férfiak közötti, történelmileg egyenlőtlen hatalmi viszonyokban gyökeredzik, amely a nők feletti dominanciához és diszkriminációhoz vezetett. 1995-ben, Pekingben, az ENSZ IV. Világkonferenciáján[39] elfogadták az ún. Cselekvési Nyilatkozatot, amelyben felhívták a Kormányokat, hogy integrált intézkedésekkel lépjenek fel a nők elleni erőszak megelőzése és
- 183/184 -
eliminálása érdekében.[40] Megjegyzendő, hogy 1994-ben az ENSZ különleges előadót (speciális rapporteur) nevezett ki, a nők elleni erőszak okaival és következményeivel való foglalkozásra, valamint a probléma dokumentálására és elemzésére.[41]
A nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetés minden formájának kiküszöböléséről szóló ENSZ Egyezmény (CEDAW) tartalma többek között magában foglalja a nők elleni erőszak tilalmát, amelyet a dokumentum maga, illetve a CEDAW Bizottság a nőkkel szembeni diszkrimináció egyik megnyilvánulási formájának tekint.
Magyarországon az 1982. évi 10. tvr.-rel kihirdetett Egyezmény alapján szükségszerű a vállalt állami kötelezettségek teljesítése, azok jogi és intézményi eszközrendszere segítségével. 2001-ben Magyarország aláírta a CEDAW Kiegészítő Jegyzőkönyvét is, amelynek értelmében, az Egyezményben biztosított bármely jog sérelme esetén a jogsérelmet szenvedett fél (vagy az őt képviselő szervezet) közvetlen egyéni panaszjog alapján fordulhat az ENSZ CEDAW Bizottságához.
A CEDAW Egyezmény szövege kifejezetten, közvetlenül nem tesz említést a nők elleni erőszakról. A 6. cikk a nők elleni erőszak egy bizonyos formáját, a nők prostitúciójának kizsákmányolását, illetve a nőkereskedelmet tilalmazza. Az Egyezményhez kapcsolódó ún. Általános Ajánlások közül azonban a nők elleni erőszak szempontjából kettő is kiemelkedő jelentőséggel bír. A 12. számú általános ajánlás[42] lényegében a részes államok periodikus jelentéseinek a nők elleni erőszakra vonatkozó tartalmi elemeivel foglalkozik. A 19. számú általános ajánlás[43] viszont nem hagy kétséget a felől, hogy a nők elleni erőszak a nők elleni diszkrimináció megnyilvánulása, így az egyezmény értelmében az államok kötelezettsége az e jelenség elleni hatékony fellépés. Az ajánlás hátteréről szóló 4. pont értelmében, a részes államok jelentéseinek nem mindegyikében tükröződött megfelelően a nők diszkriminációjának problémája, illetve a nemhez tartozás alapján elszenvedett erőszak és az emberi jogok, az alapvető szabadságjogok sérelme között fennálló szoros kapcsolat. Az Egyezmény teljes körű végrehajtása szükségessé teszi, hogy az
- 184/185 -
államok pozitív lépéseket tegyenek a nők elleni erőszak minden formájának a megszüntetése érdekében.
Az általános kommentárokat tartalmazó 6. pont megállapítja, hogy a CEDAW Egyezmény 1. szakaszában szereplő diszkrimináció fogalom magában foglalja a nemhez tartozás alapján elszenvedett erőszakot is, azaz az erőszaknak azon megnyilvánulásait, amelyek a nőket aránytalanul érintik, illetve amelyek azért érik őket, mert nők. E körbe tartozik a fizikai, mentális és szexuális sérelem vagy szenvedés okozása, az ezzel való fenyegetés, a kényszerítés, valamint a szabadságtól való megfosztás egyéb formái. A nemhez tartozás alapján elszenvedett erőszak (gender-based violence) sértheti az Egyezmény egyes speciális rendelkezéseit, függetlenül attól, hogy azok kifejezetten tesznek-e említést az erőszakról, vagy sem.
A 19. számú ajánlásban a specifikus ajánlások között szerepelnek többek között az alábbiak:
- megfelelő és hatékony intézkedések megtétele a nemhez (gender) tartozáson alapuló erőszak ellen,
- jogi eszközök a nők megfelelő védelmében az erőszak ellen és integritásuk, méltóságuk tiszteletben tartása érdekében,
- a sértettek számára megfelelő védő- és támogató szolgáltatások: gender-szempontú érzékenységet fejlesztő tréning a nyomozó hatóságok, igazságszolgáltatás és más köztisztviselők számára,
- statisztikai gyűjtemények, kutatások az erőszak okai, hatása, elterjedtsége vonatkozásában,
- hatékony eszközök annak biztosítására, hogy a média segítse elő a nők tiszteletét,
- büntetőjogi szankciók és polgári jogi jogorvoslatok a családon belüli erőszak esetében,
- szolgáltatások a nők elleni erőszak áldozatai számára, beleértve a menedékhelyeket, rehabilitációt és tanácsadást,
- rehabilitációs programok a családon belüli erőszakot elkövetők számára,
- támogató szolgáltatások azon családok számára, ahol olyan bűncselekmény történt, mint pl. a vérfertőzés vagy a szexuális abuzus.
A speciális ajánlások t) pontja felhívja a Részes Államokat, minden jogi és más intézkedés, megtételére, annak érdekében, hogy hatékony védelemről gondoskodjanak a nők részére a nemhez tartozás alapján elszenvedett erőszakkal szemben, beleértve többek között a következőket:
Hatékony jogi intézkedések, így büntető szankciók, polgári jogi jogorvoslatok, és kártérítési természetű szabályok, a nők erőszakkal szembeni
- 185/186 -
védelmére, ideértve a családon belüli erőszakot, a nemi erőszakot, továbbá a munkahelyi szexuális zaklatást;
Megelőző intézkedések, ideértve a nyilvános információs és nevelési programokat a férfiak és a nők szerepével és státusával kapcsolatos attitűdök megváltoztatására;
Védő intézkedések, ideértve a menedékházakat, tanácsadást, rehabilitációs és támogató szolgáltatásokat azon nők számára, akik erőszak áldozatai, illetve akik az erőszak kockázatának vannak kitéve.
Az Európa Tanács az utóbbi néhány évben a korábbinál is sokkal intenzívebben foglalkozik e témával: a probléma egyik szegmensével, a nőkereskedelem problémájával a 90-es évek elejétől, míg a nők elleni erőszak tágabb fogalmával a, 90-es évek végétől. Az utóbbi idők kiemelkedő eredménye a "Nők védelme az erőszak ellen" című ajánlás.[44] Az Európa Tanács 2002 évi 5. számú ajánlása a következőképpen definiálja a nők elleni erőszakot: bármely, nemi alapon történő erőszak (gender-based violence), amely a nőnek fizikai, szexuális, vagy pszichikai sérelmet vagy szenvedést okoz, illetve okozhat, beleértve az ilyen cselekménnyel való fenyegetést, a kényszerítést vagy a szabadságtól való önkényes megfosztást, függetlenül attól, hogy a köz- vagy magánéletben történik-e. Ez magában foglalja a következőket, de nem korlátozódik azokra:
1. A családon vagy otthonon belül előforduló erőszakot, beleértve többek között a fizikai és mentális agressziót, az emocionális és pszichológiai visszaélést, a nemi erőszakot, és a szexuális visszaélést, a vérfertőzést, a házastársak, rendszeres vagy eseti partnerek és élettársak közötti nemi erőszakot, a becsület védelmében elkövetett bűncselekményeket, a nők genitális mutilációját és más tradicionális gyakorlatot, amelyek a nő számára sérelmet okoznak;
2. A közösségben előforduló erőszakot, beleérve többek között a nemi erőszakot, a szexuális visszaélést, szexuális zaklatást és megfélemlítést a munkahelyen, intézményekben vagy máshol, a szexuális és gazdasági kizsákmányolást, valamint a szex-turizmust célzó nőkereskedelmet;
3. Az olyan erőszakot, amelyet az állam vagy az állami tisztviselők követnek el vagy megtűrnek;
4. A nők emberi jogainak sérelmét fegyveres konfliktusos szituációk idején, különösen a túszejtést, az erőszakos kitelepítést, a szisztematikus nemi erőszakot, a szexuális rabszolgaságot, az erőszakos terhességet valamint a szexuális és gazdasági kizsákmányolást célzó emberkereskedelmet.
- 186/187 -
A fent ismertetett definíció igen tág, magában foglalja a nők elleni erőszak összes formáját, tekintet nélkül arra, hogy hol, ki, és milyen körülmények között követte el.
Az ajánlás kommentárja egyebek között kiemeli, hogy a nők elleni erőszak univerzális, sokrétű probléma. Az univerzalitás azt jelenti, hogy a nők elleni erőszak minden országban és minden társadalmi rétegben előfordul. Az erőszak gyakorta látenciában marad, így az ilyen cselekmények tényleges és regisztrált száma jelentősen eltér. Az erőszak különböző formákban jelenik meg, így lehet verbális, fizikai, szexuális, pszichológiai, gazdasági, vagy emocionális. Az elkövetés történhet a családon belül, vagy a szélesebb társadalmi közösségekben. Bizonyos gazdasági problémáknak (amelyek munkanélküliséget, szegénységet okoznak), politikai kríziseknek, és fegyveres konfliktusoknak (amelyek nagy migrációs hullámokat gerjesztenek) súlyosabb hatása lehet a nőkre, akik gyakran válnak elsődleges célponttá.
Az Európa Tanács, és különösen annak első bizottsága a nők és férfiak közötti egyenjogúság előmozdítására, az 1970-es évektől fokozott erőfeszítéseket tett, számos kezdeményezést indított el annak érdekében, hogy elősegítse a nők védelmét az erőszakkal szemben. Ajánlások születtek az erőszakot elszenvedett áldozatok jogairól, a segítséghez, a jogi eszközök igénybe vételéhez és az ennek megfelelő tisztelethez való jogról, a büntetőeljárásban. Hangsúlyozták ugyanakkor a megelőzés és az oktatás szükségességét is.[45] Számos dokumentum született a nők elleni erőszak elleni fellépés szükségességéről és annak stratégiájáról valamint eszközeiről.[46] 1993-ban[47] az Európai Miniszteri Konferencián a nők és férfiak esélyegyenlőségéről, elfogadásra került a "Stratégiák a nők elleni erőszak megszüntetésére a társadalomban: a média és más eszközök" című dokumentum, amely egy később továbbfejlesztett akciótervet is tartalmazott.
- 187/188 -
1997-ben folytatódott ez a folyamat, s a CDEG szakértői csoportja elkészítette az akciótervet, amelynek alapján egy sor tevékenységre, számos konferenciára, szemináriumra került sor,[48] valamint fontos referencia anyagok is készültek.[49] Utóbbiak közül kiemelésre érdemes a tagállamoknak a nők elleni erőszakkal kapcsolatos jogszabályait összefoglaló, áttekintő munka.
1999-ben az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének Nők és Férfiak Esélyegyenlőségi Bizottsága is tartott egy szemináriumot Bariban,[50] "Nők elleni erőszak: a családon belüli erőszaktól a rabszolgaságig", címmel, s 2000-ben két dokumentum - egy ajánlás[51] és egy határozat[52] - elfogadására is sor került.
A 2002. évi 5. számú ajánlás a preambulumban[53] fontos alapelveket rögzít, így többek között a következőket. A nők elleni erőszak a nők és férfiak közötti kiegyensúlyozatlan hatalmi viszonyok következménye, amely komoly diszkriminációhoz vezet a női nemet illetően, mind a társadalomban, mind pedig a családban. A nők elleni erőszak sérti és gyengíti, vagy egyenesen lehetetlenné teszi a nők emberi jogainak és alapvető szabadságjogainak a gyakorlását. A nők elleni erőszak a nők fizikai, pszichikai és/vagy szexuális integritását sérti. A nők - női nemhez tartozásuk valamint származásuk miatt - gyakran többszörös diszkriminációnak vannak kitéve, beleértve azt is, hogy gyakorta áldozatai olyan tradicionális vagy szokásos gyakorlatnak, amely összeegyeztethetetlen emberi jogaikkal és alapvető szabadságjogaikkal. A nők elleni erőszak az egyenlőség és a béke megteremtése ellen hat, s egyik fő akadályát képezi az állampolgárok biztonságának és a demokráciának Európában.
Az ajánlás megállapítja, hogy a fentiek okán sürgető, hogy fellépjünk e jelenséggel szemben.
- 188/189 -
A tagállamok számára a törvényhozás és jogpolitika felülvizsgálatát ajánlja, figyelemmel a nők emberi jogai és alapvető szabadságjogai elismerésének, birtoklásának, gyakorlásának és védelmének a garantálására. Minden szükséges intézkedést meg kell tenni, annak érdekében, hogy a nők szabadon és hatékonyan gyakorolhassák gazdasági és szociális jogaikat. Biztosítani kell, hogy az intézkedések koordináltak, országosak és az áldozat szükségleteinek megfelelőek legyenek, és hogy a releváns állami intézmények valamint a civil szervezetek is részt vegyenek a szükséges intézkedések kidolgozásában és végrehajtásában. Bátorítani kell a civil szervezetek működését, és aktív kooperációt kiépíteni velük, beleértve a logisztikai és pénzügyi támogatást.
Az államnak fel kell ismernie kötelezettségét, az erőszak megelőzése, üldözése és büntetése terén, akár az állam, akár magánszemély követte is el azt, s emellett az áldozat védelméről is gondoskodnia kell.
A nők elleni erőszak fontos strukturális és társadalmi probléma, amely az egyenlőtlen hatalmi viszonyokon alapszik, ezért bátorítani kell a férfiak részvételét a nők elleni erőszak elleni küzdelemben.
Szorgalmazni kell, hogy minden releváns intézmény, amely a nők elleni erőszak problémájával foglalkozik, (rendőrség, orvosi és szociális foglalkozások) az erőszak megelőzése és az áldozatok védelme érdekében közép- és hosszú távú akciótervet dolgozzon ki.
Elő kell segíteni a kutatást, az adatgyűjtést, és a hálózat-építést, nemzeti és nemzetközi szinten. Oktatási programokra van szükség, valamint kutatási központokra, (beleértve az egyetemi szintet is) amelyek az esélyegyenlőség témájával foglalkoznak, így különösen a nők elleni erőszak problémájával. Elő kell segíteni az interakciót a tudomány, az NGO-k, a politikai döntés-hozók és az igazságszolgáltatási, egészségügyi, szociális és rendőri szervek között, annak érdekében, hogy koordinált tevékenységgel fel lehessen lépni az erőszak ellen.
Az ajánlás mellékletében található a nők elleni erőszak definíciója és azok az intézkedések, eszközök, amelyeknek átvétele és gyakorlati alkalmazása nemzeti akcióterv keretében a tagállamok számára ajánlott.
A legkülönbözőbb társadalmi helyzetű családokban előforduló, a nők és gyermekek ellen irányuló erőszak problémájának megoldására törekvés, az erőszak e formája elleni ún. zéró tolerancia igénye és deklarálása az
- 189/190 -
elmúlt évtized során egyre dominánsabban megjelenik a nemzetközi tanácskozások napirendjén, de a diszkrimináció, erőszak e formáinak eliminálásáról több nemzetközi dokumentum is született. A téma külföldi szakirodalma rendkívül gazdag, de a hazai szakirodalom sem nélkülözi az ilyen irányú kutatásokat.
A nők elleni, illetve a családon belüli erőszak jelenségének kutatása az utóbbi tíz évben intenzíven folyik; két nagy empirikus vizsgálatra is sor került az utóbbi néhány évben. Az ún. feleség-bántalmazás cselekménye gyakoriságának mérése céljából került sor egy nagyszabású kutatásra, Morvai Krisztina vezetésével, amely az 1995. évben az összes magyarországi bíróságon jogerőre emelkedett olyan büntetőügyet vonta vizsgálódási körébe, amelynek tárgya a sértett életének jogellenes kioltása volt. Ide sorolta a kutatás az emberöléseket és a halált okozó testi sértéseket egyaránt.[54]
A másik nagy empirikus kutatás a COLPI kezdeményezésére és támogatásával készült l999-ben, a TÁRKI-ban. A kutatási eredmények publikálása 2000-ben történt meg.[55] Az ún. survey jellegű vizsgálat annak feltárására irányult, hogy mennyire elterjedt a családon belüli erőszak a mai magyar társadalomban. A kutatás keretében, amely a családon belüli erőszak négy formájával, nevezetesen az asszonyok bántalmazásával, a nők elleni szexuális erőszakkal, a gyermekveréssel, és a gyermekek szexuális zaklatásával foglalkozott, valamivel több, mint 1000 kérdőív kitöltésére és értékelésére került sor.[56] A kutatás egyik jellemző adata, hogy a megkérdezettek 8%-ával fordult elő az együttélés folyamán, hogy férje/partnere erőszakkal kényszerítette nemi életre, s az ilyen áldozatok mindössze 13%-a jelentette fel a hatóságoknál az elkövetőt. A teljes minta 28%-a felnőttkori fenyegetettségben élt, azaz a férje bántalmazta. A kutatás eredményei a szerző szerint azt mutatták, hogy a kérdés jogi szabályozása megoldott ugyan, de a hatóságok és a rendőrség gyakran nem megfelelően kezelik a kérdést. Megoldatlan, esetleges az erőszakos fél terápiás segítése, s kevés az anyaotthonok és segélyszervezetek száma, amelyek az erőszak áldozatait befogadhatnák, illetve segítséget nyújthatnának számára. Az erőszak áldozataival foglalkozók anyagi és erkölcsi megbecsülése sem megfelelő.
Az említett és más kutatások - elsődlegesen a látencia vizsgálatok - adatai alapján, az erőszakos bűncselekmények között számottevő nagy-
- 190/191 -
ságrendű a nők elleni, különösen a családon belül elkövetett erőszakos cselekmények száma. A nők sérelmére erőszakos bűncselekményt elkövetők között igen nagy arányban szerepelnek a házastársak, élettársak, illetve a volt házastársak, volt élettársak.
Az Országos Kriminológiai Intézetben[57]"Nők a börtönben" címmel 2000-ben empirikus kutatást folytattunk az ország női büntetés-végrehajtási intézeteiben.[58] A szondázó jellegű vizsgálat célja az volt, hogy felmérje, melyek a fogvatatás azon kritikus pontjai, ahol - a jobbítás szándékával - részletesebb kutatást érdemes kezdeni.
Az általános vizsgálat alapvetően a női börtönök működésének tárgyi, gazdasági, szervezeti feltételeivel, kapacitásának kihasználtságával, személyi feltételeivel foglalkozott. Elemezte a női fogvatatási intézetek kis száma és - ezzel összefüggésben - a lakóhely nagy távolsága miatti speciális problémákat. A kutatás információkat gyűjtött a nők speciális igényeiről, szükségleteiről, illetve a végrehajtás tárgyi környezete - higiénés, mentálhigiénés feltételek - és a fogvatatottak ellátása vonatkozásában.
A kutatás a mélyinterjúk segítségével felvázolt néhány életsorsot, elemezve a bűncselekmény elkövetésének körülményeit, okait, motívumait, az elkövető-sértett kapcsolat dinamikáját, a nők börtöntűrő képességét, családdal való kapcsolattartását - és annak esetleges akadályait, jövőre vonatkozó (szabadulás utáni) elképzeléseit és azok realitás-szintjét. Vizsgálta azt is, hogy a bűncselekményt megelőző - általában folyamatos - családon belüli erőszak, az otthoni bántalmazás mennyiben befolyásolja a későbbi bűnelkövetővé válást. A kutatás ugyanakkor a figyelem középpontjába helyezte a női jogok-emberi jogok kérdését, valamint a nők esélyegyenlősége alapelveit.
A női büntetés-végrehajtási intézetekben az elítéltek 10%-os, random módszerrel kiválasztott mintájával, valamint az elítéltekkel közvetlen kapcsolatba kerülő személyzettel, strukturált szociológiai interjúk és mélyinterjúk felvételére került sor. A pénzügyi és személyi feltételek csupán egy általános felmérést tettek lehetővé, ennek során összesen 100 interjú készült, s az interjúk 50%-az a mélyinterjú kategóriába sorolható.
- 191/192 -
Az interjú céljából kiválasztott elítéltek szinte minden bűncselekmény-csoport elkövetőit reprezentálták; a vizsgálatba bevontak jellemzően élet és testi épség elleni bűncselekményt (emberölést és kísérletét, súlyos testi sértést), kiskorú veszélyeztetését, vagyon elleni bűncselekményt követtek el.
Jellemző adat, hogy a vizsgálatba bevont körben az élet, testi épség, egészség elleni bűncselekmények közel 70%-át hozzátartozó (majdnem 60%-át a házastárs, illetve élettárs) sérelmére követték el és a cselekményeknek csak 30%-a irányult idegen sértett ellen. Ez kiugró eltérést mutat az országos statisztikához képest. A rendkívül nagy különbséget a véletlenszerű kiválasztáson és a minta csekély mennyiségén túl az a fontos tény indokolja, hogy kizárólag női elkövetőket vontunk be a vizsgálatba.
A gyermekkori élmények rendkívül meghatározóak a későbbi életsors vonatkozásában. Az interjúalanyok 60%-a nevelkedett teljes családban, 40%-a állami gondozásban, vagy csak az egyik szülővel, illetve egyéb hozzátartozóval élt együtt. A gyermekkorban elszenvedett erőszakos bánásmódra az interjúalanyok 30%-a panaszkodott. (Ezen esetek több, mint felében az apa volt az erőszak okozója. Az erőszak megnyilvánulása 60%-ban fizikai bántalmazás, 40%-ban szexuális zaklatás volt.)
Az interjúkból nyert adatok az elkövetők beszámolói alapján egyértelműen kirajzolódott, hogy az elkövetők egy köre családon belüli, évek óta tartó bántalmazás, erőszak áldozata. A bűncselekmény elkövetése ezen előzmények fényében gyakorta akként történik, hogy a bántalmazást, testi-lelki gyötrelmet évek óta tűrő, elszenvedő áldozat egy bizonyos ponton túl megelégelve ezt a szerepet, hirtelen és váratlanul szembeszegül az erőszak gyakorlójával és sérelmére súlyos testi sértést, emberölés kísérletét vagy emberölést követ el. A cselekmény előzményeként sok esetben találkozunk eredménytelen segítségkéréssel a szülőktől, rokonoktól, ill. a hatóságoktól, más esetekben viszont a cselekmény titkolása, saját magának a hibáztatása, a bűntudat dominál.
Az elkövetők 44,4%-ának partnere részéről nemcsak megalázó bánásmódot, hanem rendszeresen fizikai bántalmazást is el kellett tűrnie: 16,7%-uknak a bűncselekményt megelőző év folyamán, 41,7%-uknak a bűncselekményt megelőző több éven ill. több évtizeden (!) át. Az elkövetők 22,2%-a rendszeresen verbális konfliktusban állt partnerével, aki mások előtt is gyakorta megalázó helyzetbe hozta: 33,3%-ukra a bűncselekményt megelőző egy évben, 66,7%-ukra pedig a bűncselekményt megelőző több évben ill. több évtizedben volt ez jellemző. A meghall-
- 192/193 -
gatottaknak csupán 14,8%-a jelentette ki biztosan, hogy lelki és/vagy fizikai terror nem előzte meg a bűncselekmény elkövetését.
A megkérdezettek partnereinek 30%-a büntetett előéletű, akik 46%-a a meghallgatás időpontjában első büntetését tölti, 15%-uk pedig a jelenlegi szabadságvesztés-büntetést megelőzően is volt már büntetve. A meghallgatottak 36 %-ának a partnere büntetlen volt.
A családon belüli erőszakos bűncselekményt tehát jellemzően olyan nők követték el, akiket partnerük több éven, esetleg évtizeden át bántalmazott, s az agresszornak ezt a magatartását az esetek több mint felében az alkoholfüggőség ill. az alkoholos befolyásoltság okozta.
Említést érdemel, hogy az OKRI-ban a családon belüli, illetőleg a gyermekek elleni erőszak vonatkozásában már korábban is folytak kutatások, amelyeknek eredményei publikálásra kerültek.[59]
Annak ellenére, hogy a nőkkel szembeni erőszak nagyon elterjedt, a bűnügyi igazságszolgáltatásban, az egészségügyben, a szociális munkában és az oktatásban dolgozó szakemberek többnyire még nincsenek kellően felkészülve a nőkkel szembeni erőszak felismerésére és kezelésére, különösen a családon belüli erőszak tekintetében.[60] Az elmúlt év második felében, néhány civil szervezet intenzív kampányba kezdett a családon belüli erőszak áldozatainak hatékony védelme érdekében.
2002. december 22-én, a Belügyminisztérium által kezdeményezett kutatások alapján, a belügyminiszter utasítást adott ki az áldozatok, különösen a családon belüli erőszak áldozatainak védelme érdekében alkalmazott intézkedések hatékonysága javításával kapcsolatos feladatokról.
A női elkövetők alacsony arányával szemben a bűncselekmény női áldozatainak a száma jóval magasabb, különösen, ha figyelembe vesszük a látenciát, a rejtetten maradt eseteket is. Egyes bűncselekmény-kategóriákban a férfiaknál lényegesen nagyobb a nők viktimizációja, míg összességében - az összbűnözés szintjén - a férfiak áldozattá válása a gyakoribb.
Az áldozattan, viktimológia - áldozati tipológiájának kialakításakor - a speciális áldozatok kategóriájába a nőket, gyermekeket és idős embe-
- 193/194 -
reket sorolja. Már a viktimológia atyjaként tisztelt Hans von Hentig is külön áldozati csoportnak tekintette a nőket.[61]
Günther Kaiser német professzor[62] felhívja a figyelmet arra, hogy a nők kisebb aránya a bűncselekmények áldozatai között relatív, hiszen egyes bűncselekmény-kategóriákban kiugróan magas arányt képviselnek. Erről a hazai szakirodalomban is hasonló megállapítást tettek.[63] "A nők aránya mind a bűnelkövetők, mind a sértettek között lényegesen és stabilan eltér népességen belüli arányuktól.[64] A bűncselekmények elkövetői döntő többségükben férfiak, némely bűncselekmény sértettjei ugyanakkor kizárólag a nők közül kerülnek ki" - írja Vavró Isván egyik tanulmányában.[65] Más szerzők a bűncselekmények közül kiemelik a szándékos emberölést, a testi sértéseket, a lopást és a csalást, ahol az átlagosnál gyakoribb a női áldozatok száma.
A női áldozattá válás az erőszakos közösülés bűncselekményénél a legmagasabb. Elkövetési gyakorisága az évek során szinte alig változott, de a látencia vizsgálatok[66] szerint az ilyen jellegű cselekményeknek csak a kisebb hányada jut a hatóság tudomására. A sértettek többsége szégyenérzetből, a büntetőeljárás kényelmetlenségei, illetve az elkövetőtől való félelem miatt nem tesz feljelentést.
A nemi erkölcs elleni bűncselekmények esetében az áldozattá válás szempontjából a gyermek- és fiatalkorúak a legveszélyeztetettebbek. Ez a bűncselekmény az áldozatnak nemcsak testi, hanem súlyos lelki sérüléseket is okoz, ezért az áldozattal való bánásmód a környezettől együttérzést, a rendőrség részéről fokozottabb tapintatot igényel. Az áldozatok támogatásában rendkívül nagy szerepük van a sértett-segítő szervezeteknek is.
- 194/195 -
A nők viktimizációjának több formája ismeretes. Ilyen pl. a családon belüli erőszak, a nemi erőszak (erőszakos közösülés, szexuális zaklatás és visszaélés), a prostitúcióra kényszerítés és a prostitúció kizsákmányolása. A nők elleni erőszak a családban, a munkahelyen és másutt is megvalósulhat. "A családon belüli erőszak sajátossága, hogy
- abban a közegben fordul elő, amely méltóságot, egyenlőséget, anyagi biztonságot, pszichikai támaszt, emocionális feltöltődést kellene, hogy jelentsen a család minden tagja számára:
- az erőszakot alkalmazó éppen az áldozat férje, élettársa, egyéb hozzátartozója, akinek védelmet, támogatást kellene nyújtania:
- az elkövető és az áldozat közötti sajátos érzelmi, családi kapcsolat, valamint a társadalmi konvenciók miatt igen erős a látencia, az áldozatok sokszor titkolják, szégyellik és tűrik az erőszakot."[67]
A családon belüli erőszaknak nem csupán a házastárs, hanem a gyermek felé irányuló formái és sajnálatosan gyakoriak világszerte.[68] Ezek elkövetői a család felnőtt tagjai, esetleg az áldozat testvérei. A nők és a gyermekek, mint áldozati csoportok között lényeges különbségek vannak. Mindkét probléma sajátosságaiból következik azonban, hogy a magánszféra tiszteletben tartása és az erőteljes beavatkozás elkerülhetetlensége közötti egyensúly rendkívül törékeny és kényes.
A nők sérelmére elkövetett bűncselekmények körében a családon belüli erőszak igen nagy arányú, különösen, ha figyelembe vesszük az igen magas látenciát. A nők és gyermekek elleni erőszak[69] komoly társadalmi probléma, amelynek dimenzióit több, nemzetközi kutatás is jelzi. Ezek adatai alapján Európában minden négy nőből egy erőszak áldozatává válik partnere vagy ex-partnere részéről.[70]
Az egyes országokra vonatkozó kutatási adatok pontos összehasonlítása meglehetősen nehéz, mivel módszerében, időben és a vizsgálatba bevont populációt tekintve különböznek. Egy 1991-ben publikált osztrák tanulmány szerint, minden 5 életközösségben élő nő közül 1 erő-
- 195/196 -
szakot szenved el férje vagy élettársa részéről.[71] Németországban az 1995. évi adatok szerint a 20 és 59 éves korosztályt tekintve, minden 7 nőből 1, élete során erőszakos közösülés vagy szexuális erőszak áldozatává válik.[72] A svéd Ipari, Foglalkoztatási és Kommunikációs Minisztérium 2000. évi kiadványa megállapítja, hogy évente nők tízezrei válnak testi sértés és szexuális bűncselekmények áldozatává Svédországban. E bűncselekmények elkövetője sok esetben olyan a férfi, aki közeli kapcsolatban áll az áldozattá vált nővel.[73] Az 1996-os adatok alapján, az USÁ-ban megközelítőleg évi 2 millióra becsülik azon nők számát, akiket férfi partnere bántalmazott, s ezen áldozatok kb. fele orvosi kezelésre szorult.[74]
A becsült adatok alapján az emberölések egynegyedét, a testi sértések közel felét mindenütt a világon, a családon belül követik el, s az áldozatok többsége nő.[75] A feljelentés elmulasztása, a bűncselekmény rejtve maradása miatt az áldozatok nagy része ismételten újabb és újabb támadást szenved el a családon belül. Az angol és amerikai adatok egyaránt azt tükrözik, hogy a nők elleni - családon belüli - erőszak elkövetői általában a házastársak, az élettársak, a volt házastársak, vagy partnerek.[76] Különösen a házastárstól különélő nők szenvednek az erőszaktól. Arányuk sokkal nagyobb, mint az elvált, özvegy, házas vagy egyedül élő nőké.[77] Egy sor kutatás, empirikus vizsgálat azt mutatja, hogy a nők -- társadalmi státusuktól függetlenül - az erőszak legkülönbözőbb formájának a szenvedő alanyai.[78]
Az áldozat szempontjából bármilyen erőszak súlyos hatással van a sértett fizikai és/vagy szellemi jóllétére, sőt az erőszak néhány formájának egész életre kiható, káros következménye lehet. Az erőszak a gyakorlati tapasztalatok szerint sokszor folyamatosan, illetve a legkülönbözőbb
- 196/197 -
formákban jelentkezik.[79] Kutatási adatok szerint az a nő, aki fizikai erőszakot szenvedett el gyermekkorában, nagyobb valószínűséggel válik későbbi élete során erőszak áldozatává.[80] "Minden erőszaknak maradandó hatása van, de az erőszak bizonyos típusainál különösen valószínű, hogy olyan hosszú távú következményei lesznek, amelyek a nőket másodlagos egészségi kockázatoknak teszik ki. A gyermekkorban elszenvedett szexuális bántalmazás például a későbbi terhességek komplikációihoz vezethet, és a gyermekkorban vagy serdülőkorban elszenvedett erőszak megnövelheti az öngyilkosság, a depresszió, vagy a kábítószerek használatának kockázatát a felnőtt korban."[81] A nők elleni erőszak következményei a mentálhigiéné, a fizikai egészség és a reprodukciós egészség szempontjából egyaránt rendkívül károsak.
Ezek a veszteségeknek olyan láncreakcióit indíthatják be, amelyek nem csupán az áldozatokra, hanem családjukra, gyermekeikre és az egész társadalomra kihatnak. "Fontos megjegyezni, hogy az erőszak és bántalmazás mintái egyik generációról a másikra öröklődnek; azok a gyerekek, akik tanúi vagy áldozatai az erőszaknak, gyakrabban válnak később erőszakos cselekmények elkövetőivé vagy áldozataivá. A nők elleni erőszak azáltal, hogy áldozatainak képességeit negatívan befolyásolja, csökkenti azoknak a gazdasági és pszichológiai forrásoknak az elérhetőségét, amelyeket a gyermekek és a család egyéb tagjainak ellátására kellene fordítani, beleértve az erőszakos partnereket is.
A társadalom számára keletkező gazdasági költség is jelentős. Az erőszak magas költségterhet ró az egészségügyi rendszerekre, a fizikai és mentálhigiéniai következmények kezelése folytán. Az erőszak csökkenti a nők munkateljesítményét azáltal, hogy alacsonyabb a termelékenységük, vagy gyakrabban hiányoznak a munkahelyről. Így tehát a nők elleni erőszak jelentős akadálya a nők gazdasági és szociális fejlődésének."[82]
A magyarországi viszonyokat elemző, a gyermekek elleni erőszak specifikumait feltáró; a nők elleni erőszak természetrajzát; a családon belüli erőszak előfordulásának nagyságrendjét feltérképező, az elkövetők, az áldozatok, a hatóságok és az erőszakot észlelők attitűdjét bemutató
- 197/198 -
több úttörő jelentőségű monográfia született valamint kutatási anyag publikáció készült az készült az utóbbi néhány évben.[83]
Az Európa Tanács 2000-ben egy összeállítást[84] publikált a nők erőszak elleni védelméről szóló törvényi - elsősorban büntetőjogi - fellépés módozatairól a tagállamokban.[85] A 44 tagállam közül 21 ország bocsátott rendelkezésre ezzel kapcsolatos információt. Az adatok alapján, ezen országok többségében nincsenek speciális büntetőjogi szabályok a családon belüli erőszak elleni fellépésre, így az ilyen cselekmények az általános szabályok szerint büntetendőek. Igen sok országban azonban speciális projekteket, nemzeti cselekvési tervet dolgoztak ki a családon belüli erőszak megelőzésére és kezelésére. Önálló, sui generis bűncselekményként is kriminalizálja néhány ország a családon belüli erőszakot, illetve van olyan ország, ahol a hozzátartozó sérelmére történő elkövetés az élet elleni és más, erőszakos cselekményeket súlyosabban minősítő körülmény. Esetenként a büntető eljárási szabályoknál az eljárás gyorsításában jelenik meg a családon belüli erőszak kezelésére irányuló igény. Más országokban a családi jog, a polgári jog területén találnak megoldást a családon belüli erőszakkal szembeni hatékony fellépésre.
Néhány ország az ún. Duluth modell adaptálása révén, annak alapul vételével alakította ki a családon belüli erőszakkal szembeni fellépés európai modelljét. Mint ismeretes, a Duluth modell az USA Minnesota államának Duluth nevű városáról kapta az elnevezését, ahol az 1970-es években, a helyi civil társadalom kezdeményezésére komplex stratégiát alakítottak ki a probléma kezelésére. A modell filozófiája az erőszak megállapításának, a sértettnek a védelmén alapul. Ez a célkitűzés az állam hatóságai, más szervezetek és civil szervezetek együttes erőfeszítései révén, komplex, koordinált módon érhető el.[86] Az elkövető felelőssége, a sértett védelme és a társadalom számára az erőszakkal szembeni
- 198/199 -
intolerancia üzenete hangsúlyozandó - nézetem szerint - e modell alappillérei közül. Az erőszak ebben az interpretációban elfogadhatatlan, s a magánérdek sérelmén túl, sérti a társadalom értékrendjét és a jogrendet. Az eljárás a sértett magánindítványától függetlenül megindul, s a sértett érdekében, soron kívüli eljárásban ún. távoltartó, korlátozó rendelkezésre és más intézkedésre kerül sor a terhelttel szemben. Itt jegyezném meg, hogy az amerikai tapasztalatokról szólva Freda Adler-Gerhard, O. W. Mueller és William G. Laufer kriminológiai tankönyvében[87] többek között ezt olvashatjuk: "A családon belüli testi sértések többségét vagy nem jelentik be, vagy ha bejelentik is, könnyű testi sértésként ítélik meg. A családon belüli erőszak áldozatai - már azok, akik egyáltalán kérnek segítséget - többnyire krízis vonalakat és bántalmazott feleségek számára fenntartott menhelyeket vesznek igénybe (ez utóbbiak az 1970-es évek elején jelentek meg és jogi, szociális, pszichológiai szolgáltatásokat nyújtanak). Az azonban vitás, hogy az informális beavatkozások lehetnek-e olyan hatásosak, mint a büntetőjogi. A minneapolisi otthoni erőszak (Minneapolis Domestic Violence) címen folyó kutatás során háromféle intézkedést tettek: 1. a bántalmazót őrizetbe vették, 2. megkérték az élettársakat, hogy meghatározott ideig éljenek külön, 3. közvetítő segítette a kommunikációt az élettársak között. Egy fél év távlatában az őrizetbe vettek között volt a legalacsonyabb a visszaeső elkövetők aránya (10%), ezzel szemben azoknál volt a legmagasabb, akiket bizonyos ideig tartó különélésre kértek (24%), míg azoknál, akik közvetítőt vettek igénybe, egy köztes érték jött ki (19%)." "A házastárs bántalmazásával összefüggésben még mindig több a kérdés, mint a válasz. A tárgykör személyes, etikai és morális vonatkozások miatt nagyon érzékeny. A kutatók azonban keresik a válaszokat."[88] Számomra az előbbieknek az az üzenete, hogy az önként vállalt különélés, távoltartó rendelkezés nélkül nem jelent megfelelő biztosítékot egy agresszív házastárssal szemben. Másrészt viszont, több kutatásra, kutatási adatra van szükség a felek közötti közvetítés, a konfliktus-kezelés gyakorlati eredményeiről. Megjegyzendő, hogy a mediáció alkalmazása a családon belüli erőszak esetén a többségi álláspont szerint reménytelen, sőt egyenesen káros. Igen csekély azoknak a száma, akik reményt fűznek a közvetett mediációhoz, s még kevesebb, akik bíznak a közvetlen mediáció sikerében.
- 199/200 -
A Duluth modell alapján, az Európában elsőként kialakult osztrák szabályozási modellt szokták követendő európai példaként felmutatni. Ausztriában 1997. május 1-jén lépett hatályba "A családon belüli erőszak elleni szövetségi törvény".[89] Ez a törvény a rendőrséget felhatalmazza arra, hogy azt az elkövetőt, aki erőszakos támadást követett el családtagja(i) ellen, kitiltsa a családi otthonból, illetve eltiltsa a sértett környezetének (lakó- és munkahely, stb.) látogatásától. Az áldozatok számára különböző segítő szolgáltatások felajánlása történik az intervenciós központok révén, amelyek a jogszabály hatékony végrehajtását segítik. Az elkövető számára is felajánlanak bizonyos segítséget, az erőszakmentes magatartás, konfliktus-rendezés kialakítása céljából. Az osztrák megoldás emellett nagy hangsúlyt helyez a képzésre és kutatásra, valamint a közvélemény tájékoztatására és formálására.
Több ország vezetett be hasonló modellt, sőt a büntető törvénykönyvekbe is bekerült a "családon belüli erőszak", "a női integritás súlyos megsértése", illetve a "zaklatás" bűncselekménye. Így pl. "a női integritás súlyos megsértése" a svéd büntetőjogban azt jelenti, hogy az a férfi, aki jelenlegi vagy volt házas-vagy élettársával szemben bizonyos bűncselekményeket követ el (így bántalmazást, kényszert, fenyegetést, szexuális zaklatást, kizsákmányolást), azt nem ezekért bűncselekményekért, hanem a női integritás súlyos megsértéséért vonják felelősségre.[90] Ez a szabályozás nagyobb lehetőséget biztosít a családon belüli erőszak folyamat-jellegének a büntetőjogi értékelésére.
Megjegyzendő, hogy Svédországban törvényt[91] alkottak a nők elleni erőszakról, amely 1998 májusában lépett hatályba. E törvény a nők elleni erőszak, a prostitúció[92] és a munkahelyi szexuális zaklatás (stalking) elleni küzdelem jegyében született. Az Egyesült Királyságban a zaklatás szabályozására is sor került 1997-ben, amely szerint 5 évig terjedő börtönbüntetéssel, és/vagy pénzbüntetéssel sújtható az, aki tudja, vagy tudnia kellett volna, hogy magatartásával egy másik személynek erőszaktól való félelemre ad okot. A törvény Skóciára vonatkozó rendelkezése kimondják, hogy minden egyénnek joga van a zaklatástól mentes élethez,
- 200/201 -
ezért tilos olyan magatartás tanúsítása, amely megfelel a zaklatás törvényi ismérveinek.
Figyelemre méltó, hogy a lengyel Btk. 207. cikke sui generis bűncselekményként szabályozza a családon belüli erőszakot, a következő módon: "Aki fizikai vagy lelki bántalmazást követ el családtagja, állandó vagy átmeneti felügyelete alatt álló személy, kiskorú, vagy kiszolgáltatott személy sérelmére, 3 hónaptól 5 évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható." (1.§) A büntetés 10 évig terjedő szabadságvesztés, ha az elkövető különösen kegyetlen volt (2.§) A büntetés 2-től 12 évig terjedhet, ha a sértett az elkövető cselekménye következtében öngyilkosságot kísérel meg. (3.§)
Kissé távolabbi országok felé tekintve, Új-Zélandon az 1995. évi 86. számú törvény szól a családon belüli erőszakkal szembeni nagyobb védelemről. A törvény 3. cikke meghatározza a családon belüli erőszak fogalmát, negyedik szakasza foglalkozik a családi kapcsolat fogalmával, ötödik szakasza pedig a törvény célját fogalmazza meg. A fogalommal kapcsolatban az erőszak körébe sorolja a fizikai, szexuális és pszichológiai erőszakot egyaránt. Külön szól a gyermekkel szembeni pszichológiai erőszak természetéről. A családi viszonyban levők közé sorolja a partnereket, a családtagokat akik közös háztartásban élnek, illetve szoros személyes kapcsolatban vannak egymással. Utóbbi eldöntéséhez a viszony természetét, intenzitását valamint a tartamát veszik alapul.
Írországban a törvényhozás világosan kimondja, hogy a nők elleni erőszak - mint pl. a családon belüli erőszak, az erőszakos közösülés, a szexuális erőszak, a zaklatás és más hasonló cselekmény - bűncselekmény. A családon belüli erőszak fizikai vagy emocionális erőszakot, vagy ilyen erőszakkal való fenyegetést jelent, beleértve a szexuális erőszakot is, közeli felnőtt kapcsolatban (close adult relationship). "Ez magában foglalja a házastárs, a partner, a gyermek, vagy más olyan személy által elkövetett erőszakot, aki közeli, vagy vérrokonságban van a sértettel.
A terminológia »domestic violence« az aktuális fizikai erőszaknál sokkal több; magában foglalja az érzelmi visszaélés; a dologrongálást; a barátoktól, családtól, és más potenciális támogatást jelentő személytől való izolációt; mások (beleértve a gyermekeket) felé irányuló fenyegetést; a pénz-kezelése, a személyes dolgok, élelem, közlekedés és telefon feletti ellenőrzést."[93]
A nők elleni erőszak ténye és mértéke az ír társadalomban is hosszú ideig ismeretlen volt. A 90-es évek végétől azonban kilépett a latenciá-
- 201/202 -
ból. 1995-ben az Economic and Social Research Institute egy survey-t készített a nők elleni erőszakról. A vizsgálatba 1483 nőt vontak be, a kiküldött kérdőívek közül 679 kérdőív érkezett vissza (46%). Az adatok alapján megállapítható, hogy a választ adó nők:
- 7%-a szenvedett el abuzust az előző évben partnere vagy ex-partnere részéről;
- 18%-a szenvedett el abuzust élete valamely stádiumában;
- 10%-a szenvedett el fizikai erőszakot (ezek 1/3-a a terhesség alatt történt, és kb. harmada számolt be arról, hogy megkísérelték ellökni és bántalmazni);
- a többszörös abuzus általános volt.
A vizsgálat adatai alapján a különböző sértett segítő szervezeteket is igen sokan hívták telefonon családon belüli erőszak miatt.
A családon belüli erőszak esetén Írországban 1976 óta érvényben van az ún. eltiltási vagy távoltartó végzés (barring order) intézménye, amely megtiltja a címzettnek a családi otthonba történő belépést. A bíróság akkor él ezzel az eszközzel, ha a kérelmező (vagy a gyermek) biztonsága (Safety) és jólléte (Welfare) ezt szükségessé teszi. 1996 március 27-én életbe lépett a családon belüli erőszakról szóló törvény (Domestic Violence Act), amely gyökeres változásokat hozott a korábbi szabályozáshoz képest. Az ún "barring order" intézményének alkalmazását kiterjeszti az élettársra (cohabitant partner) és a felnőtt gyermekek szüleire is. Emellett, az új "safety order" (biztonsági végzés) intézménye védi a háztartás minden tagját. A védelmi végzés (safety order) nem kötelezi az elkövetőt a családi otthon elhagyására, de megtiltja számára a további erőszakot, vagy az azzal való fenyegetést. Különösen nagy trauma illetve félelem esetén, az egészségügyi hatóság (health board) is bírósághoz fordulhat a sértett nevében, aki egyébként saját jogán élhet e lehetőséggel.
Az említetteken kívül, közvetlen veszély esetén, a sértett védelmében, a bíróság döntéséig, alkalmazható még az ideiglenes hatályú eltiltási végzés (interim barring order) és az ideiglenes védelmi végzés (interim safety order) is. Az ilyen végzések megszegése, sommás eljárás keretében, pénzbüntetéssel vagy 1 évig terjedő börtönbüntetéssel, illetve mindkettővel szankcionálható. 2002. December 19-én hatályba lépett a családon belüli erőszakról szóló törvény kiegészítéséről szóló jogszabály.[94]
Az előbbiek alapján látható, hogy igen sokféle megoldással találkozhatunk a családon belüli erőszak elleni fellépés jogi modelljeit illetően. Feltétlenül említésre méltóak a már létező és gyakorlati tapasztalatokkal
- 202/203 -
rendelkező nemzeti stratégiák is a családon belüli erőszakkal kapcsolatban. Néhány nemzetközi dokumentum is tartalmaz javaslatokat a témával kapcsolatos modellértékű stratégiákra és gyakorlati intézkedésekre.[95]
Az Európa Tanács korábban említett 2002. évi 5. számú ajánlásának VIII. pontja szerint elfogadásra és végrehajtásra ajánlott mellékletében, a definíción túl, iránymutatást találhatunk a nők elleni erőszakkal szembeni fellépésre. Az általános eszközök köréből, a nők elleni erőszak leküzdésére kialakított politika alapelvei közül az alábbiakat emelném ki:
- Maximális biztonság és védelem a sértett számára;
- Az áldozattá vált nő megerősítése (empowernment), optimális támogatással és segítő struktúrákkal, a másodlagos viktimizáció elkerülésére;
- A büntető- és polgári jog, valamint az eljárásjog átalakítása;
- A figyelem felhívás, valamint a gyermekek és fiatalkorúak oktatása;
- Speciális tréning biztosítása azon szakemberek számára, akik szembesülnek a nők elleni erőszakkal;
- Megelőzés, minden lehetséges területen.[96]
Az ajánlás fontosnak tartja a kutatást, adatgyűjtést, hálózat-építést és együttműködést, valamint az információadást, figyelem-felkeltést, oktatást és képzést, s ezeknek főbb mozzanatait is felsorolja. A kutatásnak, adatgyűjtésnek és együttműködésnek különösen az alábbi területeken van kiemelt jelentősége:
- Statisztikai adatgyűjtés gender-specifikus módon, integrált statisztika és az értékelésre alkalmas közös mutatók;
- Az erőszak közép- és hosszú-távú hatásai az áldozatra;
- A következmények hatása az erőszak, többek között családon belüli erőszak tanújára;
- A nők elleni erőszak egészségügyi, szociális és gazdasági költségei;
- 203/204 -
- A bűnüldöző- és igazságszolgáltatási rendszer hatékonyságának mérése;
- A nők elleni erőszak okai, pl. az erőszakot alkalmazó fél által megjelölt okok, illetve azok az okok, amelyek miatt a társadalom ezt elnézi;
- Kritériumok kidolgozása az erőszakkal kapcsolatban.
Az ajánlás a média tevékenységének ugyancsak nagy jelentőséget tulajdonít, kiemelve többek között a nők és férfiak sztereotípiától mentes, az emberi lény, az emberi méltóság tiszteletben tartásán alapuló bemutatását, vagy az erőszak és a szex asszociációját elkerülő programok szervezését. A média képviselői számára tréningekre, valamint a szakma számára etikai kódex kidolgozására van szükség.
A nők elleni erőszak megelőzésében szerepet kap a helyi, regionális és várostervezés, a nők biztonsága fokozása érdekében, beleértve a közvilágítást, a tömegközlekedés, a taxi szolgáltatás megszervezését, az autóparkolást és sok más tényezőt.[97]
A sértett segítése, az áldozatvédelem [(be)fogadás, kezelés, tanácsadás] terén, az ajánlás felhívja a tagállamokat, hogy a sértett számára, minden diszkrimináció nélkül biztosítsák a koordinált, multidiszciplináris és szakmai erőfeszítéseken nyugvó, azonnali és megfelelő segítséget, tekintet nélkül arra, hogy az áldozat tett-e feljelentést vagy sem. A segítségnek ki kell terjednie az orvosi, szakértői orvosi vizsgálatra és kezelésre, az ún. poszt-traumatikus szindróma kezelésére, valamint szociális támogatásra, illetve jogi segítségre. Ezeknek a biztosítása bizalmi viszony alapján, ingyen és 24 órán át igénybe vehetően kell történnie. Gondoskodni kell arról, hogy minden szolgáltatás és jogi segítség amely rendelkezésre áll családon belüli erőszak esetén, kérésre, rendelkezésre álljon a migráns nők számára is.
Minden szükséges intézkedést meg kell tenni annak érdekében, hogy a szakértői vélemények, bizonyítékok és információk gyűjtése standardizált protokoll és forma szerint történjék. Dokumentációról kell gondoskodni a sértett számára, informálva őt a jogairól, a kapott szolgáltatásokról és azokról a tennivalókról, amelyekkel szembe kell néznie - függetlenül attól, hogy feljelentést tett-e vagy sem -, valamint a további pszichológusi, orvosi, szociális támogatás lehetőségéről, illetve a jogi segítségről.
- 204/205 -
A koordinált fellépés érdekében elő kell segíteni az együttműködést a rendőrség, az egészségügyi és szociális szolgáltatások, valamint az igazságszolgáltatási rendszer között, illetve bátorítani és támogatni kell a civil szervezetek együttműködő hálózatának a létrehozását.
Bátorítani kell segélyszolgálatok, valamint az anonim, ingyenes telefon segélyvonalak létesítését az erőszak áldozatai illetve az erőszakkal fenyegetett helyzetben levők számára. A hívásokat rendszeresen monitorozni kell, a segítségnyújtás révén kapott adatokat pedig értékelni, természetesen az adatvédelmi standardok tiszteletben tartásával.
Biztosítani kell, hogy a rendőrség, és más nyomozati szervek részéről a sértett megfelelő fogadtatásban, bánásmódban és tanácsadásban részesüljön, amely egyrészt az ember és az emberi méltóság tiszteletén alapul, másrészt bizalmasan kezeli a bejelentést. Az áldozatokat haladéktalanul meg kell hallgatni, speciálisan képzett munkatársakkal és olyan helyiségben, amely alkalmas a megfelelő, bizalmi viszony kialakítására. Amennyiben a sértett kéri, nő vizsgálótiszt általi meghallgatást kell biztosítani, s ennek érdekében lépéseket kell tenni megfelelő számú rendőrnő képzésére. Biztosítani kell, hogy egyetlen sértett se szenvedjen el másodlagos viktimizációt vagy nemre érzéketlen (gender-insensitive) bánásmódot a rendőrségen, az egészségügyi vagy más szociális támogatást nyújtó személyzet, valamint az igazságszolgáltatás részéről.
Az ajánlás külön foglalkozik a gyermekkorú áldozatokkal való bánásmóddal, a speciálisan képzett személyekkel, a gyermek igényeihez szabott pszichikai, morális, ingyenes és hosszú távú (a gyermekkel való első kapcsolatfelvételtől a gyermek gyógyulásáig) szolgáltatásokkal.
Az ajánlás külön intézkedéseket tart szükségesnek a nemi erőszak, a családon belüli erőszak, a munkahelyi szexuális zaklatás a genitális mutiláció, a konfliktusos és poszt-konfliktusos szituáció, az intézményi környezetben (börtön, pszichiátriai intézet stb.) előforduló erőszak a reprodukciós joghoz való szabadság megsértése, a becsület nevében történő ölés (honour killing), illetve a korai házasság esetére. E szabályok közül csak a családon belüli erőszak keretébe tartozó néhány követelményre térnék ki.
Követelményként állapítja meg az ajánlás, hogy a családon belüli erőszak minden formája büntetendő legyen. Az intézkedések megtétele érdekében lehetővé kell tenni, hogy a rendőrség beléphessen a veszélyeztetett személy tartózkodási helyére, hogy őrizetbe vegye az elkövetőt és biztosítsa, hogy megjelenjen a bíróságon. Lehetővé kell tenni az igazságszolgáltatás számára hogy a sértett védelmében átmeneti intézkedést
- 205/206 -
alkalmazzon, eltiltva az elkövetőt a sértettel való kapcsolat felvételtől, a kommunikációtól vagy a sértett megközelítésétől, bizonyos, meghatározott területre való belépéstől, illetve ott-tartózkodástól. Az elkövetővel szemben kiszabott intézkedések megszegését szankcionálni kell.
Kötelező eljárási protokollra van szükség annak érdekében, hogy a rendőrség, az orvosi és szociális szolgáltatások ugyanazt az eljárást kövessék. Proaktív áldozatvédelemre van szükség, amely kezdeményezi a sértettel való kapcsolatfelvételt, már a rendőrségi feljelentés alkalmával. A sértett érdekében - annak biztosítására, hogy a sértett minden releváns jogi és gyakorlati intézkedést megtegyen a segítség, támogatás igénybe vételére, és az elkövetővel szembeni fellépésre, a rendelkezésre álló határidő alatt és az elkövetővel való nemkívánatos kapcsolatfelvétel nélkül - szoros kooperációt kell kialakítani a releváns intézmények, így a rendőrhatóság, a bíróság és az áldozatvédő szervezetek között.
A migráns nő vonatkozásában, ha családon belüli erőszak áldozatává válik, szükség esetén megfontolandó a tartózkodási jog biztosítása, annak érdekében, hogy az áldozat elhagyhassa erőszakos férjét, anélkül, hogy az országból is el kellene távoznia.
Az ajánlás fontos megállapításokat tesz a büntetőjoggal kapcsolatban is. A büntetőjognak biztosítania kell, hogy a személyek elleni erőszak - különös tekintettel a fizikai és szexuális erőszakra - a személyek fizikai, pszichológiai és /vagy szexuális szabadsága és integritása elleni támadásként legyen büntetendő, ne pedig a morál, a becsület vagy a tisztesség elleni támadás miatt.
A házastársak, élettársak közötti nemi erőszak büntetendősége mellett minden fajta szexuális közösülést büntetendővé kell nyilvánítani, amely valamelyik fél belegyezése nélkül történt. Fokozottan védeni kell az abuzus ellen a sérülékeny, a teherben levő, a védekezésre képtelen, a beteg, a fizikailag vagy mentálisan hátrányos és a függő helyzetben levő sértettet. Az elkövető pozíciójával való visszaélést büntetni kell, különösen a felnőttnek a gyermekkel szembeni visszaélését.
Az ajánlás a polgári jog és az eljárásjogok viszonylatában is fontos rendelkezéseket tartalmaz, ezeknek részletezésére itt és most terjedelmi okokból nem térek ki.
Az előbbiekben ismertetett részletekből azonban nyilvánvalóvá válik, hogy az ajánlás segítségével egyfajta, harmonizált modell kialakítására nyílik lehetőség az Európa Tanács tagállamaiban, amely adekvátabban kezeli a nők elleni erőszak kérdését, és nagyobb védelmet nyújt az áldozatoknak, valamint gondoskodik a hatékonyabb megelőzésről.
- 206/207 -
Az egyes országok az eltérő jogrendszer alapján különbözőképpen határozzák meg a családon belüli erőszak elleni fellépés büntetőjogi és más jogág keretébe tartozó eszközeit. E jogi szabályozás igen fontos, ám csak egy része azon intézkedéseknek, amelyek a családon belüli erőszak megelőzését, az áldozat további viktimizációjának megakadályozását célozzák.
A magyar kodifikáció szempontjából a büntetőjogi beavatkozás és az ún. távoltartó rendelkezéseknek a kombinációja az, amelyet komplex intézkedésekkel, így a házasfelek közötti közvetítéssel, a bántalmazott családtagok sokoldalú támogatásával, az erőszakot alkalmazó házastárs kezelésével (esetleg komplex családterápiával), illetve megfelelő szálláshelyek biztosításával lehetne kiegészíteni. A sértett védelmében a korlátozó, illetve védelmi intézkedéseknek az eljárásjogi és anyagi jogi vetületei feltétlenül kidolgozandó, sürgető kodifikációs feladatoknak tekintem. A bűncselekmények hazai meglévő rendszere nagyrészt lefedi a családon belüli erőszak kapcsán szóba jöhető cselekményeket, a hiányzó elemek viszont nehezen ragadhatók meg a büntetőjog eszközeivel. Ennek ellenére, s ezt a külföldi példák is igazolják, nem lehetetlen vállalkozás egy külön tényállás megfogalmazása.
A családon belüli erőszak bűncselekményét szabályozó büntetőjogi tényállás létének leginkább az "üzenet szerepe" lenne fontos, amely azt közvetítené, hogy a családtagok fizikai és pszichikai bántalmazása nemcsak morálisan, hanem büntetőjogilag is elítélendő cselekmény. Ez a cél elérhető bizonyos bűncselekményeknél a családon belüli erőszak súlyosabban minősítő beiktatásával, illetve az értelmező rendelkezések között történő meghatározásával. Elképzelhetőnek tartom a családon belüli erőszak vonatkozásában egy szubszidiárius tényállás megalkotását is, arra az esetre, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg.[98]
A sértett védelmét, illetve a megelőző célt elsődlegesen az azonnali rendőri beavatkozás lehetősége, a távoltartó rendelkezés alkalmazása teremti meg. Ez a rendőrségről szóló törvény módosítását teszi szükségessé, illetve a távoltartó és védelmi intézkedések megszegése esetére a megfelelő szabálysértési alakzat létrehozását teszi szükségessé. Elképzelhető ugyanakkor egy külön szabálysértési alakzat is a családon belüli erőszak esetére.
- 207/208 -
Emellett a probléma rendezése kapcsán, más jogágakba tartozó kérdések szabályozása is felmerülhet.[99]
Komoly bizakodásra ad okot a 2003. április 14-én elfogadott 45/2003. számú országgyűlési határozat, amely elismeri, hogy a családon belüli erőszak nagymértékben jelen van a magyar társadalomban. Felismeri a hatályos jogi szabályozás e téren tapasztalható hiányosságait, valamint a jogérvényesítési nehézségeket, s hangsúlyozza a társadalmi szervek munkájának jelentőségét a prevenció, áldozatsegítés és felvilágosítás terén, ezért szükségesnek véli az állami és társadalmi szervek közötti együttműködési formák kiépítését.
A határozat elítéli a családon belüli erőszak minden formáját, beleértve a verbális megnyilvánulásokat is, s kiemeli a mindenkit megillető emberi jogok védelmének elsődlegességét, kijelentve, hogy a családon belüli erőszak nem tekinthető magánügynek. A határozat a családon belüli erőszak visszaszorítása érdekében, nemzeti stratégia kialakítását tartja szükségesnek.
Mint ismeretes, az Országgyűlés, 2004. március 31-i határidővel, törvényjavaslatok kidolgozására (az ún. "távoltartó rendelkezés" bevezetése, a soron kívüli eljárások biztosítása és a tanúvédelem terén) és az Országgyűlés elé terjesztésére kérte fel a Kormányt. Felkérte továbbá, hogy saját hatáskörében, a társadalmi szervek bevonásával a családon belüli erőszakkal kapcsolatban tegyen meg különböző lépéseket a megelőzés és a sértett segítése érdekében.[100] A határozat gondolt a szakemberek továbbképzésére és a bírósági ügyek soron kívüli tárgyalásának szükségességére is.[101]
Az Országgyűlés végül, de nem utolsósorban felkérte a Kormányt, hogy indítson országos felvilágosító, tudatformáló kampányt annak érdekében, hogy a társadalom ne tűrje közömbösen a családon belüli erőszak
- 208/209 -
megnyilvánulásait, ne tekintse magánügynek azt, valamint rendelkezzék információval a jogokat és a segítő szolgáltatásokat illetően. A kampány célja továbbá, hogy az állami és társadalmi szervek, valamint a média ismerjék fel felelősségüket, és a maguk eszközeivel lépjenek fel a családon belüli erőszakkal szemben.
Az utóbbi hónapok pozitív irányú változások sorába tartozik a nemzeti bűnmegelőzés társadalmi stratégiája is, amely a prioritások között említi a családon belüli erőszak problematikájának a megfelelő kezelését.
A nők egyenjogúságának, jogi státuszának erősítése, számukra egyenlő jogok és lehetőségek biztosítása, a nemi diszkrimináció elleni fellépés, a nők elleni erőszak és általában az áldozattá válás megelőzése olyan folyamat, amely összehangolt intézkedéseket, fellépést igényel. Nemzetközi szinten az Európai Tanács az EU és az ENSZ egyaránt jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy ez a folyamat megkezdődjék, és kiemelt támogatást élvezzen.
A nemzetközi dokumentumok tartalmát nyomon követve igen fontos fejlődési állomást jelent a családon belüli erőszaknak magánügyből közüggyé, a női ügyből emberi jogi kérdéssé válása.[102] Az említett kérdéskörben ugyanakkor a jogalkotás és a jogalkalmazás területén modellértékű stratégiák alakultak ki és gyakorlati intézkedések születtek.[103] Általános felismeréssé vált, hogy a családon belüli erőszak leküzdése csak multidiszciplináris szemléletmóddal, intézményközi együttműködéssel, az állami és civil szervezetek kooperációjával valósítható meg.
Mint ismeretes, a gyermekek elleni erőszak és az emberkereskedelem elleni küzdelem vonatkozásában hazánk igen fontos törvényhozási lépéseket tett. A családon belüli erőszak megelőzése és kezelése vonatkozásában most kezdődött el egy igen pozitív, előremutató, ígéretes folyamat. Ami pedig a nők elleni erőszak problémájának szélesebb spektrumát illeti, e tekintetben még bőven vannak előttünk álló feladatok.
* * *
- 209/210 -
by Lenke Fehér
The study is discussing the problem of domestic violence as an integral part of the violence against women, dealing primarily with the most important binding and not binding international documents in which the women's rights as human rights, as well as in which the efforts on elimination of violence against women are embodied. Following the content of international documents, one can witness a great development, by which the former private affair (namely the domestic violence) becomes of a public concern; the women's affair becomes a human rights issue.
The study primarily focuses on the most important statements of the Recommendation (2002) 5 of the Committee of Ministers to Member States on the protection of women against violence adopted on 30 April 2002 and its Explanatory Memorandum. It gives a definition and describes in nutshell some of the existing legislative models, strategies and practices of the different countries against domestic violence. It provides a short summary of the results of the most relevant empirical studies, researches in this field, conducted in Hungary. Finally, it expresses the hope, that the first legislative steps in this field will be followed by a complex action plan against domestic violence, in Hungary. In future perspective only the multi-disciplinary approach and the many-sided cooperation between institutions, the governmental and non-governmental organisations can be effective in preventing and combating domestic violence.■
- 210 -
JEGYZETEK
[1] MacDONALD, J. M.: Rape. Offenders and their Victims. Charles C. Thomas Publisher, Springfield (Illinois, USA), 1971. Preface, 1.
[2] BECK, A. T.: A gyűlölet fogságában. Háttér Kiadó, Budapest, 1999. 191.
[3] Uo. 191-192.
[4] BURT, M. R.: Cultural Myths and Supports for Rape. Journal of Personality and Social Psychology. 1980. Vol. 38. 217-230. Idézi BECK: i. m. 192.
[5] Deperszonalizáció.
[6] Szexuális objektum.
[7] BECK: i. m. 193.
[8] BECK: i. m. 193.
[9] BECK: i. m. 194.
[10] Recommendation Rec (2002) 5 of the Committee of Ministers to Member States on the protection of women against violence (Adopted by the Committee of Ministers on 30 April 2002 at the 794th meeting of the Ministers' Deputies), point 24.
[11] Recommendation, i. m.
[12] Lásd például Herczog Mária és Kerezsi Klára ilyen tárgyú publikációit.
[13] MORVAI K.: Terror a családban. A feleségbántalmazás és a jog. Kossuth Kiadó, Budapest, 1998. 307.
[14] TÓTH O.: Agresszió a családban. Társadalomtudományi Tanulmányok, No. 12. TÁRKI, Budapest, 1999.
[15] Így például: UN Declaration on the Elimination of Violence against Women. 20 December 1993. Art. 2.; 3rd European Ministerial Conference on Equality between Women and Men. Council of Europe. Rome, 21-22 October 1993.; Declaration on Policies for Combating Violence against Women in a Democratic Europe. In: Declarations and Resolutions. Doc. MEG-3 (93) 22.
[16] WELLER M.: A nők jogai a nemzetközi emberi jogi szabályozásban. In: Prostitúció - prostitúcióra kényszerítés - emberkereskedelem (szerk.: Fehér L.-Forrai J.). SzCsM, Budapest, 2000. 37.
[17] International Agreement for the Suppression of White Slave Trade. Paris, 1904. V. l3.
[18] 1908. évi XXXVI. tv.
[19] International Convention for the Suppression of White Slave Traffic. Paris. 1910.
[20] International Convention for the Suppression of the Traffic in Women of Full Age. Genf, 1933.
[21] Convention on the Suppression of Trafficking in Persons and Exploitation of Prostitution of Others. New York, 1949. XII. 2. (A témáról bővebben lásd: WELLER M.: Női jogok-emberi jogok. In: Fehér-Forrai: Prostitúció - prostitúcióra kényszerítés - emberkereskedelem. i. m.
[22] International Convention on the Suppression of Traffic in Persons and of the Exploitation of the Prostitution of Others.
[23] Protocol to Prevent, Suppress and Punish Trafficking in Persons Especially Women and Children, Supplementing the United Nations Convention against Transnational Organised Crime. Palermo, 2000. XII. 12.
[24] 2002/629/JHA: Council Framework Decision of 19 July, 2002 on combating trafficking in human beings. OJ L203, 01/08/2002. 1-4.
[25] Ld. WELLER: i. m., ÓNODI I.: A Nők IV. Világkonferenciája - magyar szemmel. Társadalmi Szemle, 1996/4. 54-73.; KONCZ K.: A nők társadalmi helyzete Magyarországon. Társadalmi Szemle, 1995/3. 14-26.
[26] Vienna Declaration and Programme of Action. A/CONF.157/23. 18. pont.
[27] The Beijing Declaration and Platform for Action.
[28] WELLER: i. m. 41.
[29] Lásd 29. pont.
[30] A Magyar Köztársaság Alkotmányának 70/A §-a általánosan tilt mindennemű diszkriminációt:
"(1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.
(2) Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármely hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti.
(3) A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti." (Kiemelés tőlem - F. L.)
A nemek közötti hátrányos megkülönböztetés általános tilalmát az Alkotmány 66. § (1) bekezdése rögzíti: "A Magyar Köztársaság biztosítja a férfiak és a nők egyenjogúságát minden polgári és politikai, valamint gazdasági, szociális és kulturális jog tekintetében."
[31] A nőkkel szembeni megkülönböztetés minden formájának felszámolásáról szóló 1979. dec. 18-án New Yorkban elfogadott egyezmény I. Rész 1. cikke.
[32] Declaration on Equality and Women, 1988.
[33] Resolution (89) 40 adopted by the Committee of Ministers on 5 May 1989.
[34] A nők kizárása a vezető testületekből.
[35] Isztambul, 1997. november 13-14.
[36] Útmutató. SZCSM. Budapest, 2000.
[37] LÉVAI K.: A nő szerint a világ. Osiris, Budapest, 2000. 21.
[38] Erőszak a családban. Az Osztrák Szövetségi Belügyminisztérium és az Európai Nők az Erőszak Ellen (WAVE) közös konferenciája. SZCSM, Budapest, 1999. 21.
[39] 1995. szeptember 4-15.
[40] Chapter VI. D. of the Platform for Action.
[41] Az Emberi Jogok Bizottsága által 1994-ben kinevezett különleges előadó független szakértő, aki a civil szervezetektől tájékoztatást kérhet, illetve megkeresésekre válaszolhat. Emellett ajánlásokat tehet nemzeti, regionális és nemzetközi szintű intézkedésekre. Tevékenységéről évente jelentést tesz az Emberi Jogok Bizottságának.
[42] A nyolcadik ülésen, 1989-ben fogadták el.
[43] A tizenegyedik ülésen, 1992-ben fogadták el.
[44] Recommendation i. m.
[45] Recommendation. i. m.
[46] 1993-ig a következő dokumentumok születtek:
Report on sexual violence against women, by Mrs A. Snare, presented at the 15th Criminological Research Conference (Strasbourg, 22-25 November 1982) (PC-CRC 582) 2 rev; Proceedings of the colloquy on violence within the family: measures in the social field (Strasbourg, 25-27 November 1987); Recommendation No. R (90) 2 of the Committee of Ministers to member States on social measures concerning violence within the family (15 January 1990); Sexual violence against women: contribution to a strategy for countering the various forms of such violence in the Council of Europe member States (EG (91) 1); Communication from the Committee of Ministers on the practice of systematic rape in Bosnia-Herzegovina (9 December 1992).
[47] Róma, október 21-22.
[48] Seminar on promoting equality: a common issue for men and women (Strasbourg, 17-18 June 1997);
Information Forum on ending domestic violence: action and measures (Bucharest, 26-28 November 1998);
Seminar on men and violence against women (Strasbourg, 7-8 October 1999).
[49] Violence against Women. Compilation of Council of Europe texts since 1995 (EG (99) 14); Legislation in the member states of the Council of Europe in the field of violence against women (EG (2001) 3).
[50] Olaszország, 2002. november 4-6.
[51] Recommendation 1450 (2000) on violence against women in Europe.
[52] Resolution 1212 (2000) on rape in armed conflicts.
[53] 2-8. pont.
[54] A kutatást Dr. Morvai Krisztina vezette, a kutatási eredményekre ld. MORVAI: i. m.
[55] TÓTH: i. m.
[56] A megkérdezettek száma pontosan 1010 fő volt.
[57] OKRI.
[58] A kutatást Fehér Lenke kezdeményezte, és Parti Katalinnal közösen valósította meg. Az empirikus vizsgálatnak csak egy része került publikálásra: Kriminológiai Tanulmányok, OKRI, Budapest, 2001., Fehér L.-Parti K.: Nők a börtönben; valamint Fehér L.-Parti K.: A női elítéltek helyzete a magyar büntetés-végrehajtási intézményekben. Börtönügyi Szemle, BVOP, 2003/3. 19-34.
[59] Lásd pl. KEREZSI K.: A védtelen gyermek. Erőszak és elhanyagolás a családban. KJK, Budapest, 1995. Virág György számos publikációját a nők és gyermekek elleni szexuális abuzusról vagy Herczog Mária publikációit a gyermekek elleni erőszakról.
[60] Ezt mind Morvai Krisztina, mind pedig Tóth Olga kutatásai alátámasztották.
[61] "...a női nemhez tartozás a gyengeség sajátos formája" - HENTIG, H. von: The Criminal and His Victim. Studies in the Sociology of Crime. Archon Books 1967. 406. A nő Hentig által úgy lett meghatározva, hogy a fiatalokhoz hasonlóan gyengeséget mutat. Mivel az elkövetők többsége férfi, ezek a nagyobb fizikai erejüknél fogva előnyt élveznek a nők elleni bűncselekmények - elsősorban nemi deliktumok - elkövetésekor. SCHAFER S.: Introduction of Criminology. Reston Publishing Co., Virginia, 1976. 154.
[62] KAISER, G.: Kriminologie. 9. neubearbeitete und ergänzte Auflage, C. F. Müller, Heidelberg, Juristischer Verlag, 319-320.
[63] TÓTH T.: Hozzászólás ... Kriminológiai Közlemények, 1985/8. 99.
[64] "A nők népességen belüli aránya valamivel több, mint 50%, míg a bűnelkövetők között alig lépi túl a 10%-ot." VAVRÓ I.: Bűnözés és áldozattá válás. In: Szerepváltozások. Jelentés a nők és férfiak helyzetéről (szerk.: Pongrácz T. és Tóth I. Gy.). TÁRKI-SZCSM, Budapest, 1999. 261.
[65] Uo.
[66] KORINEK, L.: Rejtett bűnözés. KJK, Budapest, 1988. 88.
[67] FEHÉR L.: Bűnözés és prostitúció. In.: Szerepváltozások. Jelentés a nők helyzetéről. TÁRKI-SzCsM, Budapest, 1999. 146.
[68] Sok nő és gyermek válik erőszakos bűncselekmény áldozatává társadalmi környezetében, amely alapvetően kapcsolatkonfliktusra vezethető vissza. SCHNEIDER, H. S.: Kriminologie der Gewalt. Hirzel, Stuttgart-Leipzig, 1994. 36.
[69] McCLINTOCK, F. H.: Crimes of Violence. "Cambridge Studies of Criminology" University of Cambridge. - Macmillan & Co Ltd., London, 1963. Appendix XII. § 2. 251.
[70] Final Report of the expert group of the Council of Europe to combat violence against women. 1997.
[71] SPACEK, K.: Women's Emergency Hotlines, Vienna. Milena News, No. 9. (2002) 2.
[72] SPACEK: i. m. 2.
[73] Swedish Government Policy on Gender Equality: Into the 21st Century. Ministry for Industry Employment and Communication. Governmental Offset Printing Center, Stockholm, 2000. 8.
[74] SPACEK: i. m. 2.
[75] SCHNEIDER, H. J.: Kriminológiai erőszakkutatás az USA-ban. Rendészeti Szemle, 1991. 12. 11.
[76] Female Victims of Violent Crime. U.S. Department of Justice. January 1991.; Domestic Violence. Victim Support. London, 1992. 2.
[77] Canadian Urban Victimization Survey: Female Victims of Crime, Bulletin 4. Solicitor General Canada, 1985. 4.
[78] Lásd különösen a 2000-ben, Franciaországban végzett Enveff survey-t. Monthly bulletin of the Institut National d'Etudes Demographiques, no. 364. January 2001.
[79] Verbális, fizikai, pszichikai abuzus.
[80] Az Enveff survey alapján ez a gyakoriság azt jelenti, hogy az ilyen áldozatok ötször nagyobb valószínűséggel válnak áldozattá, és négyszer olyan gyakran válnak házastársuk részéről szexuális abuzus áldozatává.
[81] Nők a rendszerváltásban. Monée Projekt. Közép- és Kelet-Európa (FÁK) Balti államok. Regionális monitoring jelentés. No. 6. 1999. UNICEF-SZCSM, Budapest, 1999. 80.
[82] Nők a rendszerváltásban. i. m. 79-80.
[83] Lásd pl. KEREZSI: i. m.; MORVAI: i. m.; TÓTH: i. m.
[84] Legislation in the member States of the Council of Europe in the field of violence against women. Volume I.-II. Council of Europe, Strasbourg, 2001.
[85] Az anyag aktualizálása, újabb kiadása a közeljövőben várható.
[86] A modellről bővebben lásd: MORVAI K.: A családon belüli erőszakos bűncselekmények kontextuális megközelítésének jelentősége a büntető jogalkotásban és jogalkalmazásban. (Ph. D Disszertáció, ELTE, 2002.) 224.
[87] Adler, F. A.-MUELLER, O. W.-LAUFER, W. G.: Kriminológia (Fordította: Bódig M. és B. Varga É.). Osiris, Budapest, 2000.
[88] Uo.: 356-357.
[89] BGBI No. 759/1996.
[90] Ministry for Industry, Employment and Communication. Governmental Offset Printing Center, Stockholm, 2000. 8.
[91] Uo.
[92] A prostitúció vonatkozásában a kliens magatartását büntetni rendeli, míg a prostituált számára, a prostitúciós életformával felhagyás érdekében, különböző képzési, integrációs, szociális programok révén nyújt sokirányú segítséget.
[93] Report of the Task Force on Violence Against Women. Office of Tanaiste, Dublin. 1997. 27.
[94] Report of the Task Force on Violence Against Women. i. m. 25.
[95] Az ENSZ Közgyűlés 52/86-os: Bűnmegelőzési és bűnügyi igazságszolgáltatási intézkedések a nők elleni erőszak megszüntetésére című határozata. Függelék: Modellértékű stratégiák és gyakorlati intézkedések a nők elleni erőszak megszüntetéséért a bűnmegelőzés és bűnügyi igazságszolgáltatás területén.
[96] Appendix. 3. pont.
[97] Appendix. 21-22. pont.
[98] Családon belüli erőszakot követ el, aki a vele egy lakásban élő hozzátartozóját folyamatosan bántalmazza, megfélemlíti, fizikai és pszichikai erőszak alatt tartja. Amennyiben súlyosabb bűncselekmény nem valósult meg, az elkövető e törvényhely szerint lenne büntetendő.
[99] Pl. a polgári eljárási jog keretébben.
[100] Így pl. alkossa meg az egységes és egyértelmű protokollokat; bővítse és korszerűsítse a biztonságos menedékházakat, megfelelő krízis kezelő központok felállításával; biztosítsa, hogy a hatósági eljárások során kiemelt szempontként érvényesüljön a bántalmazott családtag védelme; biztosítson lehetőséget az állami jogi segítségnyújtó rendszer keretében a családon belüli áldozatok jogi tanácsadására, jogi képviseletére; dolgozzon ki komplex országos cselekvési programot; szervezze meg a szakemberek felvilágosítását és folyamatos képzését; tegye meg a szükséges intézkedéseket a családon belüli erőszakkal kapcsolatos célzott statisztikai adatgyűjtésre.
[101] Az Országgyűlés ugyanakkor felkérte az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsot, hogy saját hatáskörében, lehetőség szerint szervezze meg a bírák továbbképzését a családon belüli erőszak jelenségével kapcsolatban; találjon megoldást arra, hogy a családon belüli erőszakkal kapcsolatos ügyeket soron kívüliséget biztosítva tárgyalják a bíróságok.
[102] E folyamat állomásainak bővebb leírását lásd Morvai Krisztina Ph.D. disszertációjában (ELTE, 2002.).
[103] Ilyen pl. az ENSZ Közgyűlés 52/86-os: Bűnmegelőzési és bűnügyi igazságszolgáltatási intézkedések a nők elleni erőszak megszüntetésére című határozata. Függelék: Modellértékű stratégiák és gyakorlati intézkedések a nők elleni erőszak megszüntetéséért a bűnmegelőzés és bűnügyi igazságszolgáltatás területén.
Lábjegyzetek:
[1] Fehér Lenke, Tudományos tanácsadó, MTA Jogtudományi Intézete; tudományos főmunkatárs, OKRI; egyetemi tanár, Miskolci Egyetem, E-mail: feher@jog.mta.hu
Visszaugrás
