A polgári peres eljárás első és egyik legfontosabb mozzanata a keresetindítás. A keresetlevél egy olyan speciális írásbeli beadvány, amely a beadványokra vonatkozó általános szabályok szerinti elemeken túl további, a keresetindításhoz nélkülözhetetlen tartalmi kellékeket is magában foglalja. Ezek nélkül az eljárás nem folytatható le, a bíróság nem tud érdemben foglalkozni a jogvitával, a kézbesítést követően pedig az alperes nem tud nyilatkozni az abban foglaltakra. A szabályozás célja tehát az kell legyen, hogy rendelkezésre álljon a bíróság és az alperes számára is valamennyi leglényegesebb adat, amelyek a 2016. évi CXXX. törvény által bevezetett osztott perszerkezet-állítási/perfelvételi szakaszában előírt feladatok teljesítéséhez szükségesek, és hogy a felek jogvitája rövid időn belül érdemben tárgyalható legyen.
A keresetlevél tartalmi kellékei szabályozásánál a fő szempont egy olyan "lista" kialakítása, amely a kötelező kellékeket tartalmazza, tehát azokat a leglényegesebb elemeket, amelyeknek a hiánya - az új Pp.[1] terminológiája szerint - a keresetlevél visszautasításához vezet. Újdonság, hogy a kódex a keresetlevelet 3 fő részre osztja. A bevezető részben a bíróságra és a peres felekre vonatkozó adatokat kell megadni. Az érdemi részben kell szerepelnie a jogállításnak, a tényállításoknak, a jogi érvelésnek, a petitumnak, és a bizonyítékok megjelölésének, bizonyítási indítványoknak. A záró részben kell feltüntetni a perindítással összefüggő egyéb adatokat, így a hatáskörrel, illetékességgel, költségkedvezménnyel, képviselettel kapcsolatos tényeket, illetve az ezekre vonatkozó bizonyítékokat.
A törvény az érdemi részbe tartozó elemek tekintetében hajtott végre jelentősebb módosítást, ezért ezzel célszerű behatóbban foglalkozni.
Az érdemi részhez tartozó kellékek kialakításánál a következő szempontok játszottak szerepet: mi legyen a keresetlevél funkciója, mennyire részletesen kötelező előadni a tényeket, milyen módon kell megjelölni az érvényesíteni kívánt jogot, és annak konkrét jogszabályhely szerinti megjelölése kötelező legyen-e.
A törvény a keresetlevél érdemi részében elsőként nevesíti a határozott kereseti kérelmet, ezzel is jelezve azt, hogy a jogvédelmi igény kereteit a bírósághoz címzett ítéleti rendelkezésre irányuló kérelem jelöli ki.
Az új Pp. érthető módon nem változtat a kereset magvát adó határozott kereseti kérelem (petitum) kötelező jellegén. "A kereseti kérelem azért szükséges, mert ez állapítja meg azokat a határokat, amelyeken belül az eljárásnak és a határozatnak maradnia kell, minthogy nem mehet túl a felek kérelmén."[2] A határozottság követelménye továbbra is vonatkozik a konkrét kérelem jellegére és annak minden elemére. Így megállapíthatónak kell lennie, hogy a felperes marasztalást, megállapítást vagy jogalakítást kér-e, illetve a kérelem egyértelmű megszövegezése útján mi az érvényesített főtárgy, és annak járulékaira (kamat, költség, perköltség) igényt tart-e.
A keresetlevélnek a kereseti kérelem mellett a legfontosabb kellékei a jogállítás és a tényállítás, hiszen ezek nélkül a bíróság nem tud a kereseti kérelemről dönteni. "Keresetet csak bizonyos jogállítás mellett lehet indítani. [...] Ez a kereset legközelebbi alapja (proxima causa) [...]."[3] Ezért a felperesnek elő kell adnia az érvényesíteni kívánt jogot és az annak alapjául szolgáló tényállításokat.
E körben az örök "dilemma" az individualizáció és a szubsztanciálás közötti választás, amely szerint eldöntendő, hogy a keresetlevélben elegendő-e a jogot individualizálni (tehát az összes tény előadása nélkül oly módon állítani a jogot, hogy az egyediesített és minden más jogtól megkülönböztethető legyen), vagy már abban elő kell
- 345/346 -
adni a keresettel érvényesíteni kívánt jogra vonatkozó összes tényt (szubsztanciálás).
Perjogtörténetünkben mindkét álláspont megjelent. A kodifikátor által is méltó példaként kezelt 1911. évi I. törvénycikk kidolgozója, Plósz Sándor szerint a kereset lényeges eleme a jog előadása, azaz a jogállítás és a kérelem a jogvédelem iránt. Álláspontja szerint a jogot elegendő individualizálni, a tényeket annyiban kell előadni a keresetlevélben, hogy a jog egyediesíthető legyen. A szubsztanciálás, azaz a jog tényalapjára történő teljes mértékű felbontása és igazolása nem szükséges, mert ez az érdemleges tárgyalásra vonatkozik.[4] Mindez a felperes számára a jog- és tényállítás során azt a követelményt támasztja, hogy a tényeket csak a legszükségesebb mértékben kell előadnia, de annyit elő kell adnia, hogy azok kifejezetten egy adott érvényesíteni kívánt jogra mutassanak. Az érvényesíteni kívánt jogra vonatkozó összes tény előadása - vagyis a teljes szubsztanciálás - a keresetlevélben még nem lehet kötelező, azok előterjesztése csak ezt követően, az esetleges írásbeli előkészítés során, illetve a perfelvételi tárgyaláson juthat jelentőséghez.
Ehhez képest Magyary Géza a tényeknek már a keresetlevélben való részletes előadásának kötelezettségét is fontosnak tartotta kifejezetten a tárgyalás előkészítése végett. "A kereset individualizálásának elve nem kizárólagos, hanem csak minimális kellék, amely mindig pótolható a többlettel, a szubsztanciálással."[5] Hangsúlyozta, hogy a jogot előadni tények nélkül nem is lehet, hiszen már a jognak puszta műneve szerinti elnevezésében is rejlik ilyen jellegű utalás.[6]
A tényállításoknak már a keresetlevélben való legteljesebb körű előadásának követelménye, és így az ennek hiánya miatti visszautasítás, azzal a kritikával illethető, hogy a bíróság a keresetlevél megvizsgálását követően még nem tud állást foglalni a tekintetben, hogy a jogvita eldöntése szempontjából az összes releváns tényt (így mind a jogilag releváns, azaz a jogot megalapító tényeket, mind az azt kiegészítő tényeket) előadta-e a felperes. Ez a kérdéskör a perfelvételre és az ügy érdemi elbírálására tartozik - azaz leghamarabb csak a perfelvételi szak végén látható, hogy az igény alapjául szolgáló teljes körű tényelőadás megtörtént-e már a keresetlevél benyújtásakor. Ez az irányvonal megjelent a kodifikáció során is: "...a keresetlevélnek csak az érvényesíteni kívánt jogot kell tartalmaznia, ami önmagában még nem teremt ennek tárgyában döntési kötöttséget a bíróság számára. Eljárási joghatását tekintve nem több, mint egy alperessel/alperesekkel szemben előterjesztett idézési kérelem, amit a bíróság mindössze ennek teljesíthetősége, azaz a perelőfeltételek fennállása szempontjából vizsgál. Ha a perfelvételi tárgyalás kitűzésére alkalmasnak találja, a perbevitt magánjogi igény véglegesítése ott történik."[7]
A modern individualizációs elvet követi a kodifikáció folyamatában is jelentőséggel bírt német és osztrák perrend.
A DZpo[8] szerinti kereset előterjesztéséhez elegendő annyi tény, adat, információ előadása, hogy a kereseti igény egyértelműen beazonosítható legyen.[9] Nem kell az összes releváns tényt már a keresetlevélben előadni a szubsztanciális elvet követve, mert a kereset ténybeli megalapozottságának vizsgálata a peres eljárás során folyik le. Ezért a szükséges tények hiánya a kereset megalapozottságát érintheti csupán, a kereset előterjesztésének a megengedettségét nem, így a keresetlevél visszautasításához az esetleges hiányos tényállás nem vezethet.[10] Ugyanakkor nem elegendő egyszerűen az adott jogviszony (például adásvétel) megjelölése sem, mert az érvényesíteni kívánt jog körébe nem tartozik bele a jogi minősítés. Nem kötelező és nem is elegendő, ha a felperes egy jogi normára szubszumálja az előadott tényállást - ez sokkal inkább a bíróság feladata.[11]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
