Számos perben felmerülő probléma megoldását célozza a Törvény 8. és 11. §-a.
A Pp. 111. §-a (1) bekezdésének módosítása, valamint 157. §-ának új g) ponttal való kiegészítése szerint az olyan jogviszonyon alapuló perekben, ahol a jogutódlás a jogviszony természete miatt kizárt (például: tartási jog, haszonélvezeti jog), az eljárás a fél halála (megszűnése) esetén nem félbeszakad, hanem azt hivatalból az eljárás bármely szakában meg kell szüntetni. Ebben az esetben a jogalkotó a bírói gyakorlat által már kimunkált megoldást emelte a Pp.-be.
A fél akkor is kérheti a per megszüntetését, ha a másik fél megszűnt, és nincs jogutódja [a Pp. 111. §-ának új (7) bekezdése, 157. §-ának új h) pontja]. Ebben az esetben - hasonlóan a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény 46. §-ának (3) bekezdésében szabályozott esethez - a megszűnt fél helyett ügygondnok ellen kell folytatni a fél kérelmére az eljárást. A kirendelt ügygondnok nem a megszűnt, azaz nem létező fél képviselője, ugyanakkor nem is lehet teljesen szuverén alanya az eljárásnak. A Törvény szövege egyértelművé teszi, hogy itt, bár sui generis ügygondnokról van szó, aki a megszűnt fél helyett alanya az eljárásnak, ugyanakkor részvétele az eljárásban csak a per megszüntetése érdekében történhet, az az ügy érdemét nem befolyásolhatja. Ennek a módosításnak a gyakorlati haszna abban áll, hogy bizonyos esetekben csak az így meghozott permegszüntető végzés birtokában lehet per folyamatban léte miatt keletkező helyzeteket (például az ingatlan-nyilvántartásban történő perfeljegyzést) megszüntetni.
Az ítélőtáblák felállításának konzekvenciáit végre a kijelölés és a kizárás szabályozásában is levonja a jogalkotó. A Pp. 18. §-ának a Törvény 2. §-ával módosuló (2) bekezdése szerint, ha a bíróságnak nincs olyan tanácsa, amelyre a kizárási ok nem vonatkozik, vagy ha a kizárási ok az egész bíróságra kiterjed, a kizárás kérdésében az ítélőtáblát mint másodfokú bíróságot érintő ok esetében értelemszerűen a Legfelsőbb Bíróság határoz. Az ítélőtáblák kizárása esetéről eddig a Pp. nem rendelkezett.
A Pp. 45. §-ának (2) bekezdése a szubszidiaritás elvének figyelembevételével módosul. A Törvény célja, hogy mindig a kérdéses bíróságokhoz hierarchiában és területileg legközelebb lévő felettes fórum döntsön az összeütközés, illetve a kizárás esetén történő kijelölés kérdésében. Így, ha az adott megyei bíróság illetékességi területén belül a helyi bíróságok között történik az összeütközés, vagy az eljáró helyi bíróság az érintett megye területén kijelölhető, a megyei bíróság dönt. Ugyanígy, ha az adott ítélőtábla illetékességi területén belül megoldható a kijelölés (helyi, munkaügyi és megyei bíróságok összeütközése, kizárása esetén), nem a Legfelsőbb Bíróság, hanem az ítélőtábla fog dönteni.
A Pp. 192. §-ának új (3) bekezdéssel történő kiegészítése folytán a bíróságok kötelesek tájékoztatást adni a feleknek, ha a megkeresés útján beszerzésre kerülő iratok a bírósághoz megérkeztek. A rendelkezés célja - összhangban a 3. § (6) bekezdésével -biztosítani, hogy ezen iratokat a felek már a tárgyalás előtt megfelelő időben át tudják tanulmányozni, így a tárgyalásra is jobban felkészülhessenek.
Ugyancsak gyakorlati probléma megoldását célozza a Törvény 13. §-a, mely biztosítani kívánja, hogy a fél a tanú meghallgatásán még a lakcímétől távolabb lévő bíróságon is jelen lehessen, s így a megkeresett - és ezért az ügyet kevésbé ismerő - bíróság előtt is kérdéseket intézhessen a tanúhoz. A Pp. módosítás előtti szövege értelmében ugyanis megkeresés esetén a kirendelt bíróság előtti tanúmeghallgatáson a megjelenés nem kötelező, és arra a Pp. 201. §-ának (3) bekezdése értelmében a feleket nem idézik, hanem a meghallgatás időpontjáról csak értesítést kapnak. A megkeresett bíróságok e rendelkezés miatt kevésbé figyelnek arra, hogyha a felek mégis el akarnak menni a tanú meghallgatására, az a közlekedési viszonyok miatt kivitelezhető legyen. A módosítás értelmében a felet a megkeresett bíróság idézi, azonban a fél jelenléte nem kötelező. Ha a fél idézése szabályszerű volt, a bíróság távollétében is lefolytathatja a bizonyítást, azonban az idézett feleknek így már lesz lehetőségük a Pp. 151. §-a alapján közösen kérni a tárgyalás elhalasztását, amennyiben annak időpontja egyiküknek sem felel meg.
A Pp. 319. §-ának (3) bekezdése szerint, ha a kötelezett az ellentmondásban okirati bizonyítékkal valószínűvé teszi, hogy az érvényesített követelést a fizetési meghagyás kibocsátását követően már teljesítette, a bíróság az okirati bizonyíték másolatának csatolásával felhívja a jogosultat, hogy tizenöt napon belül nyilatkozzék a követelés fennállásáról. Ha a jogosult a kötelezett állítását elismeri, vagy a felhívásra nem nyilatkozik, a bíróság az eljárást megszünteti, egyébként pedig tárgyalást tűz ki. A hivatkozott norma szerint magát a fizetési meghagyásos eljárást szünteti meg a bíróság, ha a kötelezett a fizetési meghagyás kibocsátása után - akár éppen annak hatására - teljesít. Ebben az esetben a jogosult nem jut res iudicatához, az eljárás megszüntetése folytán nem jut jogerős fizetési meghagyáshoz, így ugyanabban az ügyben ugyanazon felek között újabb jogvita keletkezhet, a teljesített összeg vissza is követelhető.
A jogtudományban hosszabb ideje elterjedt nézet, hogy a hivatkozott törvényhely szövegezése téves. Valójában arra az esetre vonatkozna, amikor a teljesítés éppen hogy megelőzi a fizetési meghagyás kibocsátását. A Pp. 319. §-ának (3) bekezdésében található rendelkezés nyilvánvalóan nem azt célozza, hogy az ítélt dolog jogi hatályától a jogosult elessen, ha az egyébként alapos fizetési meghagyás után teljesít a kötelezett, hanem a perré alakulás helyett kíván egyszerűsített eljárást előírni arra az esetre, ha a kötelezett okirattal valószínűsíti, hogy a meghagyás kibocsátása iránti kérelem alaptalan volt, mert már azt megelőzően teljesítette a követelést.
Ennek a problémának a feloldását célozza a Törvény 16. §-a, mely a meghagyás kibocsátása előtti teljesítés esetére rendeli az eljárást megszüntetni. Ha a kötelezett csak a fizetési meghagyás kibocsátása után teljesít, a meghagyás értelemszerűen jogerőre emelkedik, így a már kielégített jogosult res iudicatát nyer.
Gyakorlati szempontoktól vezérelve módosítja a jogalkotó a Pp. 322. §-ának (2) bekezdését akként, hogy a bíróság az illeték kiegészítésére történő felhívással egyidejűleg kézbesíttesse az ellentmondást és az alperesi nyilatkozatot a felperesnek. Eddig ugyanis a bíróság az ellentmondást, illetve az alperesnek a felperes követelésére vonatkozó nyilatkozatát csak az illeték kiegészítését követően, az ügy tárgyalásra történő kitűzése után, a tárgyalásra szóló idézéssel együtt kézbesíttethette a felperesnek. Ez azzal a következménnyel járt, hogy a felperesnek az ellentmondás, illetve az alperesi védekezés ismerete nélkül kellett döntenie abban a kérdésben, hogy kiegészíti-e a fizetési meghagyásos eljárásában lerótt illetéket a peres eljárás illetékére vagy nem. ■
Visszaugrás
