Dr. Hamza Gábor: A magánjog fejlődése és kodifikációja Görögországban (MJ, 2004/6., 358-366. o.)

1. A iustinianusi kodifikáció1 a Kr. u. VI. század első felében - bár nyelve az uralkodó latinizáló törekvései következtében döntően latin volt, azonban már a Iustinianus uralkodása idején elfogadott Novellák egy része is eredetileg görög nyelven íródott2 - nem kis részben a Birodalom hellenizált felének jogi elemeit is magában foglalta. A kodifikáció előkészítésében kiemelkedő szerepet játszott a konstantinápolyi jogi iskola, a munkákat a görög Tribonianus irányította. Az uralkodó kizárólag a törvényművek szó szerinti (kata poda) fordítását engedélyezte, abból a célból, hogy ne legyen mód a törvényhozó eredeti szándékától eltérő értelmezésre.3 A kodifikáció egyes részeit a tilalom ellenére már Iustinianus uralkodása (527-565) idején kivonatolni és kommentálni kezdték. Már a VIII. század első felében ezek a görög nyelvű kivonatok és kommentárok hivatalos törvénykönyv formáját öltötték. Az első ilyen, 18 címből álló kivonat volt az Eklogé tón nomón, amelyet III. Leó (717-741) és V. Konsztanti-nosz császár léptettek hatályba.4 A iustinianusi kodi-fikáció illetve kompiláció (Codex Iustinianus, Institu-tiones, Digesta, Novellae) anyagának görög nyelvű összefoglalását I. Baszileiosz császár (867-886) rendelte el. Uralkodása alatt azonban csak ennek első, bevezető része, a 40 titulusból álló Procheiron (,Kézi-könyv') készült el. A görög nyelvű kodifikációs munkálatok VI. (Bölcs) Leó császár uralkodása alatt (886-911) nyertek befejezést. A 60 könyvből álló tör-vénymű a iustinianusi kodifikációt illetve kompilációt kívánta felváltani. A mű csak a XI. századtól viseli a ,császári törvények', a Basilika címet, amely a iustini-anusi kodifikáció teljes anyagát tartalmazza az addigi görög fordítások, kivonatok és magyarázatok alapján átdolgozott és részben megváltoztatott formában. A törvénymű terjedelme meghaladja a teljes iustini-anusi kodifikációét. A Basilika mellett elkészült a Procheironnak egy újabb, javított, kiegészített kiadása is, amely az Epanagogé tu nomu (,útmutató a törvénykönyvhöz') címet viseli. Említést érdemel, hogy a Basalikához a bizánci-római jog (ius Graeco-Romanum) művelőinek az értelmező magyarázatait (scholionjait) csatolták. A Basilika hivatalos jellegét és kizárólagos érvényességét a XI-XII. században többen kétségbe vonták. Ennek oka az volt, hogy az ókorban és a korai középkorban az a nézet dominált, hogy az uralkodó törvényei kizárólag uralkodása idején hatályosulnak. A rendkívül nagy terjedelmű Basilika alkalmazása a joggyakorlatban számos nehézségbe ütközött. Ezért a belőle készült kivonatokat, tartalomjegyzékeket - így különösen a Synopsis tón Basalikónt (,a Basilika foglalata'), a Synopsis minort, a Tipukeitosi(> ti pu keitai ,mi hol található'),valamint a Procheiron átdolgozott, bővített változatát, a Procheiron auctumot - használta a jogalkalmazó. Ezeket a jogforrásokat a Bizánci (keletrómai) Birodalom (pars Orientis) időleges megszűnése, a Latin Császárság idején (1204-1261) is alkal-mazták.5

1329-ben jelentős bírósági szervezeti reformra került sor a Bizánci Birodalomban, melynek alapján a világi és egyházi bíráskodást szervezetileg egységesítették. A reform nyomán létrehozott bíróságok a világi (ius laicum, ius saeculare) és az egyházi jog (ius eccle-siastcum, ius canonicum) forrásait egyaránt alkalmazták. Matthaiosz Blasztarész bizánci szerzetes 1335-ből származó, 24 fejezetből álló nem hivatalos (magán)tör-vénygyűjteménye, a Syntagma kata stoicheion a szekuláris és az orthodox kánonjogot egyaránt magában foglalja. Megjegyzendő, hogy a műben a kánonjog dominál, míg a világi jog inkább csak kiegészítő anyagként kerül bemutatásra. Az egyházi és a világi jog összefonódásának tipikus jogforrási megjelenése a nomokánon (,nomosz' = világi törvény, ,kánon' = egyházi törvény). Konsztantinosz Harmenopoulosz Thesz-szaloniké városbírája 1345-ben tette közzé a kizárólag a világi jogot tartalmazó nem hivatalos, magánjellegű törvénykönyvét, a Hexabiblost6 (,Hatos könyv', latinul: Manuale legum), amelynek függelékeként a Nomos Georgikos átdolgozott változatát is közzétette. Abban, hogy a Hexabiblost több évszázadon át - nemcsak görög területeken, hanem az egész orthodox világban széleskörűen - alkalmazták, szerepet játszott az, hogy ez a gyűjtemény sok tekintetben a modern kodifikációk jellegzetességeit hordozta magában. Har-menopoulosz a szerzője a Hexabiblos mintájára készült Epitomé Canonumnak is, amely a Hexabibloshoz hasonlóan hat könyvre tagolódott, s kizárólag az orthodox egyházjog szabályait taglalja. Ennek a műnek a hatása azonban távolról sem mérhető a Hexa-bibloséhoz.

2. Görög területeken a bizánci (kelet-római) császárság (imperium) bukását követően, 1453 után is alkalmazták - a muzulmán jog mellett7 - a bizánci-római jogot. Ennek továbbra is jellemzője volt a világi és az egyházi (orthodox) jogi normák szoros egymáshoz kapcsolódása.8 Ez a jogrendszer képezte a törvénykezés alapját. A birodalom bukása után is tovább fejlődött a ius Graeco-Romanum.

Az egyházi jog területén számos nomokánon elfogadására került sor. Ezek közül kiemelkedő Manuel Malaxos 1561-ből és 1562/63-ból származó nomoká-nonja. A nomokánonokhoz kapcsolódóan jelentős jogirodalom jött létre, amelyek közül kiemelkedő az 1800-ban megjelent Pédalion.

1744-ben Alexisz Szpanosz újgörögre fordította a Hexabiblost. Ezután ezen a nyelven alkalmazták ezt a művet. A fordítás egyúttal a Hexabiblosnak a kor praxisa igényeihez való igazítását is jelentette.

A bizánci-római jog a dunai fejedelemségekben, a 18. században a Fanarióta fejedelmek irányította török vazallus román államokban is bevezetésre került. A Chios szigetéről származó görög tudós, Michaelosz Photeinopoulosz Nomikon Procheironja (1765). valamint Alexandrosz Ypszilanti Syntagmation Nomikonja (1780) és a havasalföldi fejedelem, G. Caradja 1818-ban kihirdetett kódexe (Nomothesia) a bizánci-római jognak doktrinális illetve törvényi úton történő rendezése, továbbfejlesztése, adaptálása a kor viszonyaira.9

3. Görögország - az Ottomán Birodalomtól történő függetlenné válásának idején - 1822-ben a Basilikát formailag is hatályos jogként kezdte alkalmazni. Ennek jogi alapját az ebben az évben elfogadott Epidauroszi Alkotmányos Charta képezi. Az 1828-ban elfogadott törvény (psephisma) megerősíti a fenti alkotmány e rendelkezését. Ebben a törvényben esik szó először a Hexabiblosról mint érvényben lévő, alkalmazandó törvénykönyvről. Az ottomán uralom alól felszabadult Görögországban egy 1835. február 23-án elfogadott királyi dekrétum értelmében10 a magánjogi viszonyokra nézve a polgári törvénykönyv megalkotásáig a szokásjog mellett elsősorban a bizánci uralkodók törvényei irányadók, abban a formában, amelyben azokat Kon-stantinosz Harmenopoulosz Hexabiblosa11 tartalmazza. Ugyanez a dekrétum rendelkezik az új magánjogi kódex elkészítéséről is.

4. Kezdetben, a függetlenség elnyerését követően, a francia jog, pontosabban kodifikáció erős hatása érvényesült.12 A francia magánjog (polgári jog és kereskedelmi jog) figyelembevételét a kodifikáció során erősítette az, hogy az Athéni Egyetem Jogi Karán csaknem fél évszázadon, 47 éven át, 1837 és 1881 között, a francia jogot önálló tantárgyként oktatták. A tárgyat oktató görög professzorok Mavrokordatosz, Sztroum-bosz, Renierisz és Damaszkinosz voltak. A kodifiká-ció13 első lépéseiként megszületett törvénykönyvek a következők: az Ión-szigeteken hatályos kódex (1841), a szamoszi törvénykönyv (1899) és a krétai kódex (1903). A ión kódex alapjául a francia Code civil, a Szicíliai Kettős Királyság 1819-ben elfogadott polgári törvénykönyve és a velencei statútumok (Statuta Veneta) szolgáltak. A szamoszi Polgári Törvénykönyv modellje a francia Code civil, az 1863. évi szász Polgári Törvénykönyv (Bürgerliches Gesetzbuch für das königreich Sachsen), és az 1865. évi olasz polgári törvénykönyv (Codice civile) volt. A krétai magánjogi kódex szerkesztői alapvetően a német BGB-re voltak tekintettel. A BGB hatása egyértelműen kimutatható a kódex általános részében. Ugyanennek a kódexnek a befolyása figyelhető meg a krétai törvénykönyv tulajdonjogot és dologi jogot szabályozó részében. Említést érdemel, hogy felvetődött a kodifikáció során a helyi görög jogi hagyományok figyelembevétele. Ez a nézet a bajor fil-hellén jogtudós, a kodifikációnál tanácsadó szerepet betöltő Georg Ludwig von Maurer (aki korábban a müncheni egyetemen a francia jog tanára volt) nevéhez fűződik, aki a négy kódex tervezete kidolgozásának munkáját is elvégezte.14 1834-ben az ő javaslata alapján került elfogadásra a bírósági szervezeti törvény (amely a közjegyzőséget is szabályozta),15 a büntető törvénykönyv, a polgári eljárásjogi törvény és a büntető eljárásjogi törvény. Említést érdemel, hogy a polgári eljárásjogi törvény a francia Code de procedure civile és a bajor polgári eljárásjogi törvénytervezet kombinációja.