Megrendelés
Családi Jog

Fizessen elő a Családi Jogra!

Előfizetés

Szeibert Orsolya[1]: Emlékezés Kőrös Andrásra, a Családi Jog folyóirat alapító főszerkesztőjére (CSJ, 2026/3., 1. o.)

2026. szeptember 1-jén hajnalban méltósággal viselt hosszú betegséget követően eltávozott körünkből dr. Kőrös András, akinek neve elválaszthatatlanul összeforrt a családjoggal és a Családi Jog folyóirattal. Elkötelezettség, kitartás és hűség - olyan nemes jellemvonások ezek, amelyek meghatározták Kőrös András karakterét szakmai életének valamennyi állomásán.

Dr. Kőrös András 1952 márciusában született Budapesten, 1975-ben szerzett jogászi diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, és a bírói hivatásnak szentelte életét: 1977-től a Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróságon, 1981-től a Fővárosi Bíróságon, 1988-tól pedig a Legfelsőbb Bíróságon, illetve a Kúrián folytatta bírói tevékenységét. Az 1990-es években a családjogi tanácsot vezette. Noha a bírói lét, bírói gondolkodás volt a leginkább meghatározó számára, amikor 2015-ben nyugdíjba vonult, korántsem maradt feladatok nélkül, hiszen szinte mindvégig oktatói tevékenységet is folytatott - éppen olyan elkötelezetten, mint ahogyan bíróként dolgozott. 1985-től oktatott az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Polgári Jogi Tanszékén, majd az ELTE Jogi Továbbképző Intézetében és a Pécsi Tudományegyetem Jogi Karának családjogi szakjogászképzésein. Mindemellett számos hivatásrend tagjainak tartott képzéseket és előadásokat elsősorban a családjog különböző területeinek elméleti és gyakorlati kérdéseiről. 2015-ben az ELTE címzetes egyetemi docense lett.

Jogászi munkájának egyfajta megkoronázásaként élte meg azt, hogy a 2000-es évek elején felkérést kapott az új Polgári Törvénykönyv kodifikációs munkálataiban való részvételre. 2002 és 2004 között az Igazságügyi Minisztériumba berendelt bíróként dolgozott az új Polgári Törvénykönyv szakértői tervezetén, és mindvégig meghatározó módon működött közre a Ptk. Családjogi Könyve normaszövegének előkészítésében és kialakításában. Mély polgári jogi, családjogi és polgári eljárásjogi ismeretei segítették ennek a munkának az elvégzésében, ahogyan az a törekvése is, hogy a különböző hivatásrendek képviselőinek kodifikációs kívánalmait figyelembe vegye és összehangolja. Nagy örömmel töltötte el, hogy ennek a nagy ívű munkának a részese lehet.

Szakmai életének mindvégig meghatározó részét képezték a publikációk. Már a családjog előtérbe kerülésére reagálva, az 1990-es években szerkesztője lett a Mindennapi családjog sorozatban megjelent, elsősorban családjogi szakkönyveknek, amelyek révén elismert jogászok az elmélet talaján állva mutatták be az ítélkezési gyakorlatot és a szakmai gyakorlat kérdéseit a téma iránt érdeklődő jogászoknak és nem jogász szakembereknek. A sorozat számos kötetét szerzőként is jegyezte, ezek közül ki kell emelni a házastársi közös vagyonnal és közös lakással foglalkozó kötetét, amely először 2002-ben jelent meg és a téma meghatározó jogirodalmi forrásává vált. Szintén az 1990-es években kezdeményezte azt, hogy a családjog anyagi jogának teljes terjedelmét magában foglaló kötet jelenjen meg, ennek lett első változata 1995-ben a HVG-ORAC által kiadott A családjog kézikönyve, amelynek egyaránt volt szerkesztője és társszerzője. A kézikönyv sikerét mutatja, hogy 1997-ben, 2000-ben és negyedik kiadásként 2007-ben is megjelent. Ezt követően - minthogy a családjogot integrálta a Ptk. -, az új Ptk. Családjogi Könyve kommentárjának lett a szerkesztője.

Szinte a kodifikáció kezdetén, 2003-ban indult meg kezdeményezésére a Családi Jog folyóirat. A 2003-ban elindult periodika első számában maga számolt be arról, hogy miként fogalmazódott meg benne az a gondolat, hogy itthon is szükséges elindítani egy családjogi tárgyú szakfolyóiratot, amely - Kőrös András szavaival - "a családjogi jogalkalmazók és az őket segítő szakértők munkáját kívánja megkönnyíteni, ismereteiket elmélyíteni. És eközben természetesen számít olvasói véleményükre, észrevételeikre, megjegyzéseikre, várva mindazok írásait a lapban, akik a XXI. század elején a család védelmét, értékeinek megőrzését és továbbadását tekintik hivatásuknak."

Számos publikációja a polgári jogi - és ezen belül családjogi - kodifikációhoz kapcsolódott, többük éppen a Családi Jog folyóiratban jelent meg. A jogásztársadalom 2005-től kezdődően éveken keresztül innen és az ő tolmácsolásában ismerhette meg az új Ptk. Családjogi Könyvének a Kodifikációs Szerkesztőbizottság által 2005 júniusában elfogadott szakértői tervezetének részeit. Emellett azonban más témákban is publikált a folyóiratban, több alkalommal a joggyakorlatról számolt be, és nagy súlyt fektetett arra, hogy a lapban ne csak a szűkebb értelemben vett családjogi tárgyú írások jelenjenek meg, hanem a családjog határterületein lévő közlemények és a családjog társtudományai felől érkező publikációk is helyet kapjanak. Azt, hogy ez a munka mennyire sikeres volt, mi sem mutatja jobban, mint az a tény, hogy a Családi Jog ma már huszonnegyedik éve szolgálja az érdeklődő olvasóközönséget.

Kőrös András kiemelkedő szakmai tevékenységét a teljes jogászközösség országosan ismerte és elismerte. Annak minden területén szorgalmas és fegyelmezett volt, emberileg és jogászként, oktatóként, szerzőként, szerkesztőként, valamint konferenciaszervezőként egyaránt mindenekfölött igényes. A tollat a betegség sem ütötte ki a kezéből, jelen folyóirat főszerkesztői feladatait életének utolsó órájáig mély elkötelezettséggel és végtelen, példamutató lelkiismeretességgel látta el.

A Családi Jog folyóiratban nem jelenhetett meg olyan cikk, legyen az nagy ívű tanulmány, joggyakorlat vagy recenzió, amelyet ne olvasott volna el megjelenés előtt. Jelen nekrológ szerzője, miközben ezt a megemlékezést írta, mindvégig azon gondolkodott: reméli, hogy a lap főszerkesztője az égi mezőkön nem talál benne hibát.

Tisztelt Főszerkesztő Úr, barátunk, kedves András, nyugodj békében! ■

Lábjegyzetek:

[1] A szerző egyetemi tanár, tanszékvezető, ELTE ÁJK, Polgári Jogi Tanszék.

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére