Tagadhatatlan, hogy az igazságszolgáltatás és a politika viszonyáról - csakúgy, mint a bírák és a politika viszonyáról - hasábokat töltenek meg az újságok, széles közönségnek szóló művek jelennek meg, a nemzeti határokon túl pedig a téma munkára sarkallja olyan nemzetfeletti szervezeteket, mint például az Európa Tanács Velencei Bizottsága. A heves vitákat kiváltó, így a bírák kormányát[2], vagy ellenkezőleg, a bíráknak a politika szolgálóivá tételét elítélő, valamint az egyetértő, vagyis az igazságszolgáltatás függetlenségét mantraként ismételgető elemzések az esetek többségében lemondanak arról, hogy átgondolják a bíró helyét a miénkhez hasonló vegyes, azaz demokratikus és liberális politikai rendszerekben.
Ha a kérdés nem is számít újnak, különös dimenziót nyer abban a kontextusban, amelyet a politikai hatalom gyengülése és a bírói hatalom jelentős erősödése jellemez. A bírói hatalmi ág befolyásának fokozódása elsősorban annak a jogállamiság-felfogásnak a túlsúlyához köthető, amely lényegét tekintve az alapvető jogok és szabadságjogok individualista felfogására támaszkodik, amelyben utóbbiaknak a bíró egyszerre garanciája és értelmezője. A második tényező a társadalmi és politikai élet büntetőjogiasodása. Ide tartozik bizonyos, akár a magánéletet, a szólásszabadságot vagy a munkaviszonyt érintő magatartások büntetendővé tétele. Ugyanez tapasztalható akkor is, amikor a választott képviselők vagy a vezető politikusok büntetőjogi felelőssége fokozatosan politikai felelősségük helyébe lép.
Az igazságszolgáltatás átpolitizálódása mint jelenség értékelése lényegében két szempontból történhet. Az egyik a bírói funkcióról történő állásfoglalás. Vagy úgy tekintünk a bíróra, mint akinek küldetése a társadalom átalakításában való részvétel, amely kiemelkedően politikai funkció, ám egyúttal felveti a bírói legitimitás kérdését. Vagy pedig úgy tekintünk rá, mint pártatlan harmadik félre a jogviták rendezésében, és ez a pártatlanság az, amely - inkább liberális, mint demokratikus logika szerint - a legitimitását megalapozza.[3]
Ha létezik is közmegegyezés arról, hogy a politikai hatalom nem avatkozhat az igazságszolgáltatásba, kevésbé vizsgált az a kérdés, hogy vajon az igazságszolgáltatás meddig avatkozhat be a politikai hatalom gyakorlásába.
A két kérdés nem idegen egymástól, jóllehet különböznek: az első a bírói funkcióval, a második a hatalmi ágak szervezésével függ össze. Ezenkívül együttes hatással is bírnak: egyes bírák személyes politikai elköteleződése még inkább az igazságszolgáltatás politikai ügyekbe történő intézményes beavatkozásának gyanúját kelti. A kétféle jelenség nem azonos intenzitású. Jóllehet a nyilvános politikai elköteleződés a bíráknak csak kisebb hányadára jellemző, ez utóbbiak általában véve gyanút támaszt az igazságszolgáltatás politikai ügyekbe történő beavatkozása tekintetében; ez pedig olyan beavatkozás, amely nagy jelentőséggel bírhat.
Franciaországban a bírák és ügyészek (a francia "magistrat" szó bírói és ügyészi hivatalt egyaránt jelöl - a ford.) szakszervezeti mozgalma 1968-ban kezdődött a "Syndicat de la magistrature" (bírák és ügyészek szakszervezete - a ford.) megalakításával. Korábban is létezett már egy bírói és ügyészi szervezet, amely 1974-ben "Union syndicale de la magistrature" (a bírói és ügyészi kar szakszervezeti egyesülése - a ford.) néven alakult át. Napjainkban a szakszervezeti tájkép a következőképpen fest: van egy túlnyomó többséggel rendelkező szakszervezet, amelynek szakmai korporativista orientációja egyértelmű, ugyanakkor nem habozik részt venni bizonyos közéleti vitákban, jóllehet mérsékelt vonalat követ - ez az USM; és van egy tisztán baloldali elköteleződésű szakszervezet, amely ezt fel is vállalja a politikai vitákban - ez az SM. Egyedül e két szervezet rendelkezik képviselettel a Conseil supérieur de la magistrature-ben (legfelsőbb igazságszolgáltatási tanács - a ford.). Jóval kisebb jelentőséggel bír a Force ouvriére (munkás erő - a lekt.) bírói és ügyészi szakszervezete, amely nem hivatásrendre épülő logikát követ, és létezik még egy jobboldalinak mondott szakszervezet, az Association professionnelle des magistrats (bírák és ügyészek szakmai szövetsége - a ford.), amelyet az SM politikai elköteleződésére adott válaszként hoztak létre, és amely - szimbolikusan - nevében sem jeleníti meg a "szakszervezet" szót.
- 57/58 -
A szakszervezeti tömörülés aránya a bírói és ügyészi hivatásrendben meglehetősen magas.[4]
Nem tekinthető üres vádaskodásnak, ha azt mondjuk, hogy a Syndicat de la magistrature átpolitizált igazságszolgáltatást követel. Képviselői a megalapításától kezdve társadalmilag és politikailag is elkötelezettek azok iránt, akiket ők maguk a leghátrányosabb helyzetűeknek tekintenek, tehát valamilyen részrehajlásról van szó. Utalhatunk e helyütt az 1974 óta szakszervezeti tag Oswald Baudot-nak, Marseille helyettes ügyészének elhíresült kitörésére: "Legyenek elfogultak a nő és a gyermek iránt az apával szemben, az adós iránt a hitelezővel szemben, a munkás iránt a főnökkel szemben, az elgázolt iránt a gázoló biztosítójával szemben, a beteg iránt a társadalombiztosítással szemben, a tolvaj iránt a rendőrséggel szemben, a peres fél iránt az igazságszolgáltatással szemben" - e szavakat egyébként 2013 májusában megismételte az SM "fiatal seggfejeinek" véleménycikkében.
Amint azt 2014-ben e szakszervezet elnöke meghirdette: "Semleges bíró nem létezik, és ez így helyes. A bíró nem testetlen lény, gondolkodik és személyes véleménye van. A jog és az egyedi eset közötti teret a bíró tölti meg a maga értékeivel, meggyőződésével, személyiségével."[5] Nem mehetünk el csendben a fent említett, "seggfejek fala" ügy mellett, amelyben egy bírói szakszervezet fejezte ki megvetését bizonyos politikai szereplők, civilek és bírák iránt. Idétlen diákcsínynek is tekinthetnénk az ügyet, ha nem a bírói karról és az egyik bírói szakszervezet által képviselt álláspontról lenne szó. Az igazságügy-miniszter által megkeresett Conseil supérieur de la magistrature elutasította az ügy kivizsgálását, ez pedig arra a szándékukra világít rá, hogy nem kívánnak szembenézni a problémával.[6] Még súlyosabb, hogy a szakszervezeteknek a demokratikusan megválasztott kormányokkal és a jogszabályokkal (amelyeket a bíró feladata alkalmazni) szembeni állásfoglalásai azt a felfogást tükrözik, amely szerint az igazságszolgáltatás funkciója, hogy a jogot a társadalmi változásokhoz igazítsa.
E politikai állásfoglalás szükségszerűen arra indítja a bírákat, hogy ne csupán részrehajlóan ítélkezzenek, hanem hogy elköteleződjenek politikai pártok mellett; az SM esetében ez a jobboldali kormányokkal való szembehelyezkedést jelenti, szövetségben a baloldal erőivel. Megfordítva, ahogyan Jean-Claude Magendie kiemelte: "1981-ben számos szakszervezeti tag kinevezését segítettük elő különféle hatalmi pozíciókba, illetve a bírósági szervezeten belül; így volt ez még 2002-ben is, az SM álláspontjai egybeolvadtak a szocialista párt Christiane Taubira miniszter asszony által megtestesített bal szárnyának elképzeléseivel."[7] A szociális kérdésekben magának cselekvő szerepet követelve az SM gyakran társul az illegális bevándorlók és kitoloncoltak, a lakhatási jogért küzdő civil szervezetek tüntetéseihez. Szolidaritását fejezte ki továbbá a "kormány megszorítási politikája" ellen küzdő szakszervezetekkel... Ahogyan azt Jean-Claude Magendi még megemlíti, az SM ellen-körleveleket terjesztett a bíróságokon, amelyekben a hivatalos miniszteri körlevelekkel szembemenő álláspontokat fogalmazott meg. Az SM ugyancsak beavatkozott a "Groupe d'information et de soutien des immigrés" (bevándorlók tájékoztatására és támogatására alakult csoport - a ford.) és a Ligue des droits de l'homme (emberi jogi liga - a ford.) oldalán, egy fellebbviteli bíróságnak a külföldi személy életkora fiziológiai meghatározásának szempontjai tárgyában hozott - szerinte nem megfelelő - ítélete elleni fellebbezésben.[8] Mi több, az SM "kis vörös könyve", amely a "Guide du manifestant arrêté" (Útmutató letartóztatott tüntetőknek - a ford.) címet viseli, kvázi forradalmi logikát követve a rendőrséggel szembeni ellenállási kézikönyvként szolgál, utóbbi viszont egy jogállamban mégiscsak az állam "felfegyverzett karja", a legitim erőszak monopóliumának letéteményese.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
