Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 6. cikke alapján a tagállamok közötti közigazgatási együttműködés a támogató hatáskörök között van nevesítve. Jóllehet a közigazgatás nemzeti hatáskör, mindez azonban nem jelenti azt, hogy mind formális, mind pedig informális úton a nemzetállamok felelős közigazgatási vezetői ne állnának szoros kapcsolatban egymással, nem is említve a különböző tudományos és szakmai fórumok által biztosított vélemény- és tapasztalatcsere lehetőségét. Nem véletlen tehát, hogy meghatározott rendszerességgel születnek olyan dokumentumok,[1] melyek, ha nem is teljes, de átfogó képet mutatnak az egyes országok közigazgatásának állapotáról, az aktuális tendenciákról, fejlesztési elképzelésekről.
Közismert, hogy a közigazgatás, kormányzás működése, minősége döntő jelentőségű a gazdaság versenyképessége, s a társadalmi kohézió szempontjából, nem is említve az egyes alrendszerek (oktatás, egészségügy, kultúra, szociális ellátás stb.) működésében játszott meghatározó szerepét.[2]
Emellett a közigazgatási, igazgatási kapacitás meghatározó előfeltétele az uniós célok és követelmények teljesítésének, a fenntartható növekedés megteremtésének, s az uniós tagságból származó előnyök maximális kihasználásának.
Az Európai Bizottság az ismeretek bővítése és a tagállami közigazgatások helyzetének és reformjának felmérése céljából az EUPACK program[3] keretében, illetve és az EIPA[4] segítségével végezte el azokat a kutatási programokat, amelyek célja az európai országokban zajló közigazgatási reformok legfontosabb jellemzőinek a feltárása volt.
Az európai országok közigazgatása számos kihívással néz szembe. A költségvetési korlátok ellenére prioritás a társadalmi és üzleti igények jobb kiszolgálása. Szükséges a közszolgáltatások alkalmazkodása a demográfiai, technológiai és a társadalmi változásokhoz. Hasonlóan fontos az üzleti légkör javítása: kevesebb, átgondoltabb szabályozással, az adminisztratív terhek csökkentésével, támogatva a növekedést és a versenyképességet. A prosperitás, a jólét és a területi kohézió az európai országokban a kormányzás és az intézmények minősége[5] nélkül nem valósítható meg.
A Világbank jó kormányzással kapcsolatos mutatója[6] szoros összefüggést mutat a kormányzati hatékonyság és a gazdasági versenyképesség között. Magyarország 2016-2017-ben a versenyképesség hat fokozatú skáláján 4,5-ös szintet ért el, míg a hatékonyság mutatója mindössze -0,4 volt az elérhető maximum 2-es értéken belül.
Fontos kiemelni, hogy a jó kormányzás nemcsak a gazdasági prosperitást segíti elő, de közvetlen hatása van a népesség egészségére, a szolgáltatások elérésére, a szociális biztonságra, a politika legitimitására és az emberek szubjektív közérzetére is.
Az állampolgárok elégedettsége és a kormányzás hatékonysága között szintén szoros kapcsolat mutatható ki. Az Eurobarométer felmérése alapján a -0,4-es kormányzati hatékonyság Magyarország esetében kb. 67 százalékos elégedettséggel párosul. A skála élén a skandináv országok állnak, melyek a hatékonysági mutatók tekintetében is a legjobb eredményeket produkálták.
Napjainkban a közigazgatás szerveinek dinamikus és változó gazdasági és társadalmi feltételekhez kell alkalmazkodnia, az egyre inkább digitalizált és összekapcsolt, de bizonytalan világban. A múltban sikeres struktúrák és politikák már nem megfelelően szolgálják a polgárokat és az üzleti vállalkozásokat.
Az európai tapasztalatok az elmúlt két évtizedben különböző reformtörekvéseket mutatnak, a kapacitások, a reform iránti elkötelezettség és a környezeti feltételeknek való megfelelés tükrében. A régebbi uniós tagországok - az új közmenedzsment (NPM)[7] jegyében - a közszektor méretét igyekezetek csökkenteni, hatékonyabbá téve a közigazgatást, míg az újonnan belépő tagállamok a professzionális és depolitizált közigazgatás követelményének igyekeztek megfelelni. Az orientációs bizonytalanság és a következetlen végrehajtás vegyes eredményekkel járt ezekben az országokban.
A nemzetközi felmérések lényeges differenciákat mutatnak az északi és a déli országok közigazgatásának minősége és kapacitása között a jó kormányzás indikátorai tekintetében. Fennáll a veszélye, hogy a különbségek nőni fognak a technológia változáshoz történő lassabb alkalmazkodás, az alacsony társadalmi részvétel és a bizonyítékalapú közpolitika korlátozott gyakorlata miatt.
Napjainkra nem jellemzőek a nagy, átfogó reformok, inkább a különböző válsághelyzetekre adott gyors és hatékony megoldások keresése a cél.
A közigazgatás számára az igazi kihívást, szakítópróbát nem a békeidők jelentik, jóllehet kis lépésekben, inkrementális módon végrehajtott fejlesztések ekkor is jelen vannak, hanem a nemzetközi
- 19/20 -
vagy belső válságok által generált különleges, szokatlan helyzetek. Többek között ilyen volt a Covid-válság[8] is, mely komoly próba elé állította nemcsak a nemzeti közigazgatásokat, de a nemzetközi szervezeteket is.
Az átfogó reformok hiányának másik oka - az előbbiekben említett praktikus szempontok mellett - a meghatározó teóriák, elméletek hiánya.
A nyolcvanas-kilencvenes években az új közmenedzsment uralta a közigazgatási fejlesztési programokat az állam szerepének korlátozásával, a piaci eszközök és módszerek propagálásával, a teljesítménymérés és -értékelés módszereinek alkalmazásával. Majd a részben kedvezőtlen tapasztalatok miatt jött az NPM kritikája.
A menedzsmentmegoldások egy része nem tűnt el, csak konszolidálódott a poszt közmenedzsment[9] képében, a jogszerűség erősítésében, a koordináció javításában, a részvételi lehetőségek bővítésében stb.
A menedzsment irányzatok mellett számos elméletalkotási kísérlet látott napvilágot, mint például whole of government, vagy a joint-up government, azonban ezek valódi jelentéssel csak sajátos nemzeti, intézményi kontextusban[10] bírnak.
Népszerű a jó kormányzás teóriája,[11] jóllehet ennek szakmai tartalmában és az indikátorok kidolgozásában sok a bizonytalanság. A legújabb hívó szó[12] a reziliencia, az alkalmazkodás, amely nem jelent mást, mint reakciókat a külső és belső kihívásokra, az egyensúly megőrzését a gyorsan változó körülmények között.
A történelmi, kulturális, intézményi hagyományok, közjogi berendezkedés, a politikai rendszer sajátosságai döntő tényezők a reform iránti elkötelezettség és megvalósítás tekintetében. Az európai országokat illetően két sajátosság figyelhető meg a reformkezdeményezéseket illetően:
Egyfelől a reformokra a heterogenitás, a különbségek jellemzőek, amelyek kihatnak a reformok eredményeire is. Másfelől számos területen hiányzik a szisztematikus összehasonlítást megalapozó, megbízható adatrendszer, illetve az a központi vagy más mechanizmus, mely a monitoring és értékelési funkciókat ellátná. Így nehéz egyértelműen állást foglalni a reformok sikerét, eredményességét[13] illetően.
Közös jellemző, hogy a reformok legfőbb indikátora a költségvetési, pénzügyi válság, míg az üzleti vállalkozások, az állampolgárok, illetve az érdekképviseletek szerepe elhanyagolható a kezdeményezések terén. Így a reformok szükségszerűen felülről vezérelt, ún. (top-down) kezdeményezések.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
